Hírek A kanadai miniszterelnök olyat tesz, amire majd tíz éve nem volt példa

Mark Carney kanadai miniszterelnök kedden Kínába utazik, hogy a kereskedelemről és a nemzetközi biztonságról tárgyaljon.

Ez az első kanadai miniszterelnöki látogatás Pekingben 2017 óta, és kritikus változást jelenthet a két ország közötti kapcsolatokban, mivel Kanada új kereskedelmi és biztonsági partnerségeket keres – írja a Reuters.

Mark Carney tavaly októberben egyezett bele abba, hogy ellátogat Kínába, amikor Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott Dél-Koreában. A találkozó nem hozott áttörést, de mélyebb kapcsolatok lehetőségét hordozta Justin Trudeau volt miniszterelnök alatti feszült kapcsolatok után, amelyek azután romlottak meg, hogy Kanada 2018-ban letartóztatta a kínai Huawei cég pénzügyi igazgatóját.

A szakértők ezúttal arra számítanak, hogy néhány megállapodás – vagy legalábbis annak ígérete – létrejön a találkozón. Magas rangú kanadai tisztviselők szerint Carney számos olyan memorandumot fog aláírni, amelyekről még folynak a tárgyalások.

Greg MacEachern, a liberális párt volt miniszteri tanácsadója kijelentette, hogy arra számít, hogy az utazás a puszta szimbolikán túlmutató eredményeket hoz. „Amikor a miniszterelnököt Kínába hívják, az nem csak a kirakatpolitika” – mondta, hozzátéve, hogy az utat Washingtonban kiemelt figyelemmel fogják kísérni.

„Van egy politikai kockázat, ami felbosszanthatja Trump elnököt, de Carney miniszterelnök egyértelműen azt az üzenetet akarja küldeni, hogy Kanada nyitott az üzleti életre. És a kanadai kormány elvégezte a számításokat, hogy ez megéri.” – tette hozzáa szakértő.


1768353850945.png
 
Az USA megbízhatatlan partnerré vált. Ha Trump így folytatja, új szövetségesek, partnerek kellenek, és új piacok. Nem véletlen Kanada közeledése az EU-hoz sem.
 
Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg – jelentette be pénteken Mark Carney kanadai miniszterelnök Pekingben.
A megállapodás értelmében Kanada csökkenti a kínai gyártású elektromos járművekre kivetett vámokat: évente legfeljebb 49 ezer kínai elektromos autó léphet be a kanadai piacra a 2024-ben bevezetett 100 százalékos vám helyett 6,1 százalékos, kedvezményes vámtétellel –
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Történelmi jelentőségű és eredményes két nap volt. Meg kell értenünk a különbséget Kanada és más országok között, és arra kell összpontosítanunk, hogy ott működjünk együtt, ahol egyetértünk
– mondta Carney pénteken.

Áttörés a kereskedelmi háborúban: Kanada és Kína hatalmas üzletet kötött​

 
Trump politikája ellenségekből barátot csinált. :D
MAGA dilije elüldözi természetes szövetségeseit.
Ha gazdaságilag és politikailag gyengíti Európát, elveszít egy piacot,
aminek szintén Kína lesz a haszonélvezője.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti

Statisztikák

Témák
39,184
Üzenet
5,047,267
Tagok
630,396
Legújabb tagunk
Nemenvagyok18
Oldal tetejére