A kerítésmászó migránsnak most az egyszer jól jött a tudása

Megmentette egy kisgyerek életét a Migráns Pókember, akit a francia állam egyből a keblére ölelt.

A négyéves kisgyerek lakásuk erkélyének korlátjánál lógott, mikor a 22 éves fiatalember észrevette az utcáról és a segítségére sietett. Három emeletet mászott meg akrobatikus ügyességgel – csupán kezeit használva –, hogy végül a negyediken elérje a gyereket.

Mamoudou Gassama hőstettéről aztán beszámolt a világsajtó, a baloldal máris hősként ünnepli a majmokat megszégyenítő ügyességgel mászni tudó mali franciát. A párizsi főpolgármester azonnal felhívta telefonon, Macron pedig egyből franciává ütötte a tavaly szeptemberben érkező migránst.

Tanulság: vigyázni kell a kisgyerekere és magasabbra kell építeni a kerítést.

safe_image.php
 
Akár milyen képzettsége van, a tény, hogy egyedül képes volt Afrikából Franciaországba eljutni mutatja, hogy az IQ--jával minden rendben van. :)

Azért ezt Te sem godoltad komolyan :). Eddig azt állítottátok, hogy az összes németországi migráns hátterü terrorista (jó sok volt az utóbbi időben) mind elmebajos volt.

A gyerekmentő egészen biztos egy elbírálás alatt, legálisan az országban tartózkodó volt
különben börtönbe zárták volna nem kaphatott volna állampolgárságot.

tudtommal papírok nélkül jól elvolt Franciaországban (mint a többi százezer illegális, papírok nélküli, hivatalosan nem létező bevándorló), menedékjogot, állampolgárságot nem is kért. Macron is úgy fogalmazott ... ha kéri az úriember az állampolgárságot majd megkapja

https://www.facebook.com/EmmanuelMacron/posts/2168121030087138
 
Utoljára módosítva:
az jó dolog, ha az illegális migráns (papírok nélkül érkezet Franciaországba) még hobby focista is ... természetesen a videó megnézése után nem csak a kisgyermekes franciák szereletetnek fel védőrácsokat ;)

még szerencse, hogy volt ki fogja a gyereket míg felér .... vajon a másikról, aki közben tartja a gyereket miért nem beszél senki?

33x7954.jpg
Már csak egy emeletre volt a gyerektől, mikor a szomszéd megfogta a kicsit. Gondolom az illető a kiabálásra lépett ki az erkélyre, látható is ahogy kilépett még nem látta a gyereket. Úgyhogy előbb elindult fölfelé az akiről a cikk szól!
 
Kérlek nézz utána: "Illegal, Undocumented, Unauthorized: The Terms of Immigration Reporting"
-
"Dokumentumokkal nem rendelkező migrácioban levő" (undocumented migrant) szerintem más mind egy
"Illegálisan az országban tartózkodó, illetve beutazó" (illegal immigrants, illegally arriving)
-
Érdekes a BBC cikk kovetkezo resze.
Eszerint Maliban a ferfiassag probajanak tartjak a felnovekvo fiatalok(felnotte vallasi szertartas) az utazast.
A tengerren tuli maianok miniszteriuma(ott ilyen is van) azt mondja a kulfoldon elok kuldik haza az orszag GDP-jenek egy harmadat, 2,25 milliard fontot.
Nagyjabol 3 milliosra teszik a kulfoldon elo allampolgaraik szamat
 
Azért ezt Te sem godoltad komolyan :). Eddig azt állítottátok, hogy az összes németországi migráns hátterü terrorista (jó sok volt az utóbbi időben) mind elmebajos volt.
-
Az IQ nem véd meg senkit attól hogy ideggyógyintézetbe kerüljön
(Munkácsi is egy ilyenben halt meg Bonn-ban, az "anyák megmentöje" Semmelweiß detto... és ha akarod felsorolom a többit is..)
-
Az igazi gyilkosok, ez én szememben "terroristák" itt születtek (Belgium, Parisz...) vagy 5-6 éve itt életek, átmentek több börtönön, mind a Berlini gázoló... ez utobbi a biztonsági hivatalok hibája.
-
tudtommal papírok nélkül jól elvolt Franciaországban (mint a többi százezer illegális, papírok nélküli, hivatalosan nem létező bevándorló), menedékjogot, állampolgárságot nem is kért. Macron is úgy fogalmazott ... ha kéri az úriember az állampolgáságot majd megkapja

https://www.facebook.com/EmmanuelMacron/posts/2168121030087138
-
Rosszul tudod!
-
"Menekültjog", "tartozkodási engedély" egészen más dolog mind "állampolgárság"?
Te is lakhatsz Franciaországban anélkül, hogy felkéne venned a francia állampolgárságot, nemde? ;)
-
Nem tudom miért olyan fontos neked, hogy elítéljed ezt az úriembert? :)
-
Kérdezzed csak meg az itt jelenlevőket meddig tartott amíg megkérelmezhették a Kanadai állampolgárságot.
-
Orbán a mellényzsebéből adott az Egyiptomi jezsuitának állampolgárságot és papi-nyugdíjat.
-
Franciaország jogállam, Macron "felajánja udvariassan" (nem tukmálja rá) hogy:
- "Je l’ai également invité à déposer une demande de naturalisation."
- Ami azt jelenti, hogy felajánlottam neki, hogy kérvényezze meg az állampolgárságot

Ahhoz valószínű van joga Macronnak, hogy a várakozási időt lerövidítse.
 
Érdekes a BBC cikk kovetkezo resze.
Eszerint Maliban a ferfiassag probajanak tartjak a felnovekvo fiatalok(felnotte vallasi szertartas) az utazast.
A tengerren tuli maianok miniszteriuma(ott ilyen is van) azt mondja a kulfoldon elok kuldik haza az orszag GDP-jenek egy harmadat, 2,25 milliard fontot.
Nagyjabol 3 milliosra teszik a kulfoldon elo allampolgaraik szamat

Mit akarsz ezzel mondani? Megkérdezzem ?
- Menyit küldenek haza a magyar gazdasági menekültek?
- Hány milliárdot küldött már eddig az EU felzárkózás reményébe? :)
-
Jo, hogy a számba adtad ezt a "jelszot" össze fogom neked foglalni
- menyi pénzt küldenek haza a külföldön dolgozo magyar állampolgárok
- na és ügy, hogy hány ezer orvos, mérnök, az ország legképzettebb tagjai élnek, dolgoznak külföldön.
- Magyarországot nem a bevándorlás hanem a kivándorlás fenyegeti de masszívan.
 
Mit akarsz ezzel mondani? Megkérdezzem ?
- Menyit küldenek haza a magyar gazdasági menekültek?
- Hány milliárdot küldött már eddig az EU felzárkózás reményébe?
:)
-
Jo, hogy a számba adtad ezt a "jelszot" össze fogom neked foglalni
- menyi pénzt küldenek haza a külföldön dolgozo magyar állampolgárok
- na és ügy, hogy hány ezer orvos, mérnök, az ország legképzettebb tagjai élnek, dolgoznak külföldön.
- Magyarországot nem a bevándorlás hanem a kivándorlás fenyegeti de masszívan.
Na jo.-
Tobbet nem idezlek, nem mondok velemenyt olyanrol amihez hozzaszoltal stb...
Erdekesnek talaltam, ezert irtam le.
Bocs erte.
Neked erdekes csak az lehet amit te annak tartasz ugy latszik.
Egy dolog foglalkoztat, az, hogy bantsd a masik embert.
Egeszsegedre!
 
Szerintem ellentmondásban vagy saját magaddal. Ameddig a külföldön dolgozók haza küldik a keresetüket (Magyarországon költik el) semmi probléma sincs... szó sincs kivándorlásról.
 
Na jo.-
Tobbet nem idezlek, nem mondok velemenyt olyanrol amihez hozzaszoltal stb...
Erdekesnek talaltam, ezert irtam le.
Bocs erte.
Neked erdekes csak az lehet amit te annak tartasz ugy latszik.
Egy dolog foglalkoztat, az, hogy bantsd a masik embert.
Egeszsegedre!

Eddy56, ne legyél már sértődékeny. Mivel sértettelek meg?
-
En is küldtem az édesanyámnak pénzt mind menekült abba a szar kommunizmusba mert néha rá volt szorulva
Vittem papir pelenkákat Bécsig, hogy a növéremnek ne kelljen szaros pelenkát mosni...
-
Ebbe semmi különös vagy megvetni valo nincsen.
Malival a Franciáknak egyébként is speciális kapcsolatuk van, eleget utaltak át a 150 év alatt az emberek a másik irányba.
-
Valoban érdekes, ez a "kimenni a világba" mentalitás de ezt europai nemesi családok is gyakorolták.
Vagy nevezzem most a kézmüveseket, inasokat akik "utra mentek" azelött.
En is szedtem már fel az autommal egy nagykalapos inast aki "vándoruton" volt.
Jol elbeszélgettünk. Egy német tradicio.
-
162196P-618x390.jpg

- Wandergesellen, vagy magyarul vándorinasok.
 
Utoljára módosítva:
Ernö, te beszélsz, mint Bodóné ;)

Nem ejtettem egy kukkot sem erröl a megmentöröl.

Te irtál a 70-es évekröl, és nem az 56-ról, nem én. Arra válaszoltam. Tehát hogy volt a 70-es években személyi igazolványilag.

A halálbüntetést 1990-ben törölték el Magyarországon. 1988-ban volt az utolsó végrehajtás. Magyar repülögépeltéritöröl nem tudok. De lehet nem vagyok jól informálódva.

Svédországban élek, nekem nem kell semmit elmagyaráznod. Éltem én is segélyen az elején, kb 2 évig, mikor idejöttem, de azóta én és a többi dolgozó tartja el a mostani segélyen lévöket, az adónkból.
Igen, valóban igy van, ha átmenetileg rongyológnék le, akkor mindent el kellene adnom ami a nevemen van és érték, mielött segélyt kérhetnék.

A segély kölcsön formáját idézöjelbe tettem, mert az nem kölcsön. Te irtad annak.

Nekem sok féle nemzetiségü kollégám van. Szeretek velük beszélgetni, hogy volt "otthon", és hogy vannak itt. Egy afgán szerint a nök miután megházasodnak nem akarnak tovább dolgozni, mert hogy a férj tartsa el öket.
Gondolod, ha idejönnek hozzánk, szivvel-lélekkel fognak keresni munkát, és dolgozni, mikor ingyen kapják a segélyt? Nevezhetjük ajándéknak is. ;) Ök nem hiszem, hogy valaha is vissza fogják fizetni a "kölcsönt".
 
Magyar repülögépeltéritöröl nem tudok. De lehet nem vagyok jól informálódva.
1.
IV. Károly, felesége Zita és kísérőik
1921. október 20-án a királyi pár és a tervbe beavatott szűkebb kísérete „sétarepülésre” indult, amelyhez a svájci Ad Astra Aero légitársaság Junkers F 13 típusú hatszemélyes, egymotoros gépét bérelték ki. A felszállás után ellentmondást nem tűrő hangon közölték a két megdöbbent pilótával, hogy a felséges pár a svájci táj szépségeiben való gyönyörködés helyett, Magyarországra óhajt repülni. A revolverrel is felszerelt kísérők „kérésének” eleget téve, az Ad Astra nevet viselő Junkers az orrát keleti irányba fordította, és néhány órával később a dunántúli Cirák-Dénesfa határában landolt.
Ez volt a világtörténelem első polgári repülőgép-eltérítése.
2.
1949. január 4-én - a HA-LIE lajstromjelű LI-2-es repülőgép Kun Miklós parancsnokkal, Kiss István másodpilótával, Pásztor István hajózótávirásszal, Szűcs Antal szerelővel, Majoros Jánossal a MALERT főpilótájával és a beszervezett utasokkal - Münchenbe repült. A repülőgéppel való illegális külföldre távozás ötlete Majoros Jánostól származott. Sikerült beszervezni Kun Miklóst, Kiss Istvánt éa az utasok nagy részét. Jó volt a reptér kiválasztása, mert a Mecsek-hegység átrepülése után a repülőgép haladási iránya már nem volt látható. Az utasok már előző nap, vagy hajnalban érkeztek Pécsre. Majoros rabbinak maszkírozva, álruhában szándékosan késve érkezve került a fedélzetre, majd a felszállás után felfedte kilétét a beavatottak és a meglepett más személyek előtt. A repülőgép Ausztria angolok által megszállt területe felett haladva bő két és félórás út után Münchenben szállt le, nagy riadalmat okozva otthon maradottaknak. A rádiós, a hajózószerelő, és a nem beavatott utasok nagy része hazatért, a többiek a világ különböző részein telepedtek le. Kun Miklós, Miky Kovacs néven a CIA állományába került, repült pilótaként C-47 és C-54 repülőgépeken 1950-1959-ig.
Ez volt a második világháború után az első magyar repülőgépeltérítés.
3.
1956 nyarán, három hónappal a forradalom kitörése előtt hét, mindenre elszánt magyar a disszidálás kissé szokatlan módját választotta: eltérítették a Budapest-Szombathely légijáratot. Akik aznap, július 13-án, pénteken Szombathelyre készültek, délutánra már az ingolstadti NATO repülőtéren találták magukat. Nyugatnémet földre érve a hét gépeltérítő - s hozzájuk csatlakozva két utas - azon nyomban politikai menedékjogot kért és kapott.
 
Utoljára módosítva:
Érdekes a BBC cikk kovetkezo resze.
Eszerint Maliban a ferfiassag probajanak tartjak a felnovekvo fiatalok(felnotte vallasi szertartas) az utazast.
A tengerren tuli maianok miniszteriuma(ott ilyen is van) azt mondja a kulfoldon elok kuldik haza az orszag GDP-jenek egy harmadat, 2,25 milliard fontot.
Nagyjabol 3 milliosra teszik a kulfoldon elo allampolgaraik szamat

Osszeszamoltad hany magyar el kint es megy el jelenleg is Mo-rol?
 
Tobb magyar tavozott otthonrol mezogazdasagi geppel. Ismertunk is kettot de ok tobbet.
 
Utoljára módosítva:
Ernö, te beszélsz, mint Bodóné ;)

Nem ejtettem egy kukkot sem erröl a megmentöröl.

Te irtál a 70-es évekröl, és nem az 56-ról, nem én. Arra válaszoltam. Tehát hogy volt a 70-es években személyi igazolványilag.

A halálbüntetést 1990-ben törölték el Magyarországon. 1988-ban volt az utolsó végrehajtás. Magyar repülögépeltéritöröl nem tudok. De lehet nem vagyok jól informálódva.

Svédországban élek, nekem nem kell semmit elmagyaráznod. Éltem én is segélyen az elején, kb 2 évig, mikor idejöttem, de azóta én és a többi dolgozó tartja el a mostani segélyen lévöket, az adónkból.
Igen, valóban igy van, ha átmenetileg rongyológnék le, akkor mindent el kellene adnom ami a nevemen van és érték, mielött segélyt kérhetnék.

A segély kölcsön formáját idézöjelbe tettem, mert az nem kölcsön. Te irtad annak.

Nekem sok féle nemzetiségü kollégám van. Szeretek velük beszélgetni, hogy volt "otthon", és hogy vannak itt. Egy afgán szerint a nök miután megházasodnak nem akarnak tovább dolgozni, mert hogy a férj tartsa el öket.
Gondolod, ha idejönnek hozzánk, szivvel-lélekkel fognak keresni munkát, és dolgozni, mikor ingyen kapják a segélyt? Nevezhetjük ajándéknak is. ;) Ök nem hiszem, hogy valaha is vissza fogják fizetni a "kölcsönt".

Kedves Sussi07
-
Tehát egyetértünk abban, hogy 1956-ban a magyar menekültek többségének nem volt vízuma, útlevele mert honan is lett volna.
-
Hangsúlyozom újra, hogy ne értékeljük túl a papírok birtoklását, annak örülnek ugyan a befogadó országban de "legalizált" dokumentum akkor lesz csak belőle ha a kiállítási hellyel fellehet venni a kapcsolatot.
-
Az pedig eltart különösen ha zavargások háború van ott ahonnan a menekült jön. Papirokat nagyon kőnyű hamisítani.
-
Mintha csak én kértem volna, tegnap néztem egy Talk-show-t a televízióban, (Lanz vagy ilyesmi) az egyik vendég egy fiatal nagyon csinos lány aki a kora ellenére eredményes üzletember, Szíriai szülök gyereke, ők még a 90-es években jöttek ide, ö akkor 1 éves volt.
-
Mindkét szülő egyetemet végzett de a képzettségük nem lett a mai napig elismerve, mert az egyetem a háborúban teljesen leégett.
Ellehet képzelni micsoda katasztrófa, évekig keményen tanultak és most itt állnak kvalifikácio nélkül egy idegen országban.
-
Ezzel azt akarom demonstrálni, hogy a papírnak semmi értéke ha a hivatalok nem tudják visszaellenőrizni. Hozhat magával a menekült akár egy táskányi dokumentum is.
-
A segélyről. Ne legyen lelkiismeret furdalásod amiatt, hogy 2 évig segélyböl éltél, ne vessünk követ a menekültekre sem emiatt.
-
Gondolj bele menyibe kerültél volna az államnak ha ott jössz a világra, ott tanulsz meg járni, orientálódni? :(
-
A menekültek egyébként is kevesebbe kerülnek mind a helybeliek ha szociális segélyt kapnak, mert ök tömegszálláson laknak, a támogatás egy részét "természetben" kapják... Ezzel nem azt mondom saját gyerek helyett "menekült".
-
Lehet, hogy egy Afganisztánbol menekült nö arra számít, hogy a férje majd eltartja de az én ismereteim szerint az ellenkezője a gyakoribb.
-
A menekült nők többsége hamar felismeri itt a szabad nyugati világban, hogy jogai vannak és otthagyja a tyran férjét.
Rengeteg válás van, a nök fellélegezek.
-
Ebben semmi különös nincs,
ismerjük a helyzetet Japánbol, ahol a válástörvény bevezetésével egyedül maradtak férjek.
-
Még egy fontos dolog:
Menekültek akiknek nincs esélyük rövid időn belül a saját lábukon megállni nem kapnak befogadást.
Ez a gyakorlat már évtizedek ota. Tehát azt állítani, hogy valaki örök életére menekültsegélyből fog élni nem tipikus.
 
Azért nekem ez magas....
Ha gyilkol a menekült, az is baj, ha ember életet ment, akkor is csak rosszat és lenézést kap cserébe.... Mindezt csak azért, mert fekete, mert más a bőrszíne.
Hát én meg sokszor szégyellem, hogy fehér vagyok. Annyi gyilkolást amit a fehérek elkövettek, azt nem lehet túlszárnyalni, mégis olyan pokoli büszke némelyik ember a fehér bőrszínére.
Kiírtották az indiánokat, hogy kirabolhassák őket, elvegyék a földjeiket, az otthonaikat.
Afrikából feketéket raboltak, állatként tartották őket, és csak kihasználták.
A kereszténység nevében emberek millióit gyilkolták le.
A természet kizsákmányolása és pusztítása is fehér szokás...
Erre aztán büszke lehet minden fehér.....
Pedig nincs mocskosabb a fehér fajnál.
 
Ne haragudj meg erte, de ettol rasszistabb megnyilvanulast nem olvastam!
Ezt EMBEREK csinaltak amit te leirsz.
Nem feketek, feherek, sargak hanem emberek!!!!!!!!!!!!!!
Az indianok epp oly kegyetlenek voltak, mint az oellenuk tevok, csak technikailag joval fejletlenebbek.
Az aztekok, inkak embereket aldoztak az isteneiknek, elo, meg dobogo sziveket teptek ki.
Afrikaban a fekete torzsek adtak el rabszolgakereskedoknek azokat, akiket legyoztek csatakban, vagy egyszeruen az alattvalokat, hisz az arany igy volt elerheto.
Ezek itt emberek voltak mind!
Ilyenek vagyunk!
Feherek, feketek sargak, vorosek...
Emberek...
 
Aha... Értem én. Ilyenkor csak emberek vagyunk.
Majd ez akkor is jusson az eszedbe, mikor a feketéket leniggerezik, le majmozzák. Mert az ellen nem hiszem, hogy szót emelnél.
Csak úgy, mint az sem zavar, ha az arabokat mindenféle kecskeb@szónak hívnak.
Mert ezek a tények.
És ez a véleményem, mert ilyenek a fehérek. Az pedig tény, hogy a fehérek gyilkolnak/gyilkoltak a legtöbbet a világon.
 
Olvasd majd vegig Martin Luther King, es MalcolmX vitajat.
King nem volt hive a radikalizmusnak. Malxolm X az o velemenye szerint(es ezt osztom) nem egyenlosegre torekedett, hanem szerette volna megforditani azt, ami jelenleg folyik a vilagban. Azt akarta, hogy a fekete boruek uralkodjanak. A Fekete parducok ezt szerettek volna.
Ez a gondolatsor amit leirtal, kozel all az o gondolataikhoz.
Tudnam neked idezni, hogy nevezik a feketek a feherborueket. Ugyan olyan lealacsonyito szavakkal illetik oket mint a feherek a sotetborueket. Csak ez nem kap akkora publicitast.
Lehet krokodilkonnyeket hullatni a szegeny "masokert", csak hat nekem az a tapasztalatom, hogy ezt azok csinaljak, akik borzaszto humanusnak szereetnek beallitani magukat.
MI vagyunk olyanok, akik a vilagot olyanna teszik amilyen. Te, en, meg a tobbi ember!
 
-
Az IQ nem véd meg senkit attól hogy ideggyógyintézetbe kerüljön
(Munkácsi is egy ilyenben halt meg Bonn-ban, az "anyák megmentöje" Semmelweiß detto... és ha akarod felsorolom a többit is..)
-
Az igazi gyilkosok, ez én szememben "terroristák" itt születtek (Belgium, Parisz...) vagy 5-6 éve itt életek, átmentek több börtönön, mind a Berlini gázoló... ez utobbi a biztonsági hivatalok hibája.
-

-
Rosszul tudod!
-
"Menekültjog", "tartozkodási engedély" egészen más dolog mind "állampolgárság"?
Te is lakhatsz Franciaországban anélkül, hogy felkéne venned a francia állampolgárságot, nemde? ;)
-
Nem tudom miért olyan fontos neked, hogy elítéljed ezt az úriembert? :)
-
Kérdezzed csak meg az itt jelenlevőket meddig tartott amíg megkérelmezhették a Kanadai állampolgárságot.
-
Orbán a mellényzsebéből adott az Egyiptomi jezsuitának állampolgárságot és papi-nyugdíjat.
-
Franciaország jogállam, Macron "felajánja udvariassan" (nem tukmálja rá) hogy:
- "Je l’ai également invité à déposer une demande de naturalisation."
- Ami azt jelenti, hogy felajánlottam neki, hogy kérvényezze meg az állampolgárságot

Ahhoz valószínű van joga Macronnak, hogy a várakozási időt lerövidítse.
*
Kedves Ernoe!
Két dolgot szeretnék kiigazítani:
1.) Munkácsy Mihály halálát, 56 évesen - fiatalkori szifilisz fertőzése okozta.
2.) Semmelweis Ignác halála pedig még rettenetesebb volt. A professzortársai tébolydába utalták, mert Semmelweis túl sok problémát okozott, mivel az orvosokat arra kötelezte, hogy fertőtlenítsék a kezeiket. Az orvosokat vádolta a hulla- ill. vérmérgezés okozta fertőzésekkel, amelyek az anyák halálát okozta. Boncolás után u.abban a ruházatban, mentek a szülő vagy szült édesanyákhoz, akik gyermekágyi lázban végül meghaltak. Semmelweis Ignác ki akart törni a tébolydából, de ott szó szerint verőlegények állták útját. Olyan borzalmasan megverték, hogy még a tüdeje is megsérült, s úgy is kényszer zubbonyban, vergődve halt meg. A halálának oka, végül is vérmérgezés volt. Csontvelő gyulladásból eredő szepszisben.
 
Csak azt akartam mondani, hogy magas IQ nem véd meg senkit az "elmebajtol"
-

Talán nézzük meg ehez a következö filmet: :)
Egy csodálatos elme _ A beautiful mind (2001) HD
-
Az egyik Párizsi "terrorista" a Notre Dame elött, egyetemi tanár volt,
mégis nekiment kalapáccsal egy állig felfegyverzett rendörnek
aki öt az elöirásoknak megfelelöen szemrebbenés nélkül lelött.
-
Az ilyen tettet inkább öngyilkosságnak nevezhetjük mind terrornak.
-

Az un. "terrorcselekedeteket" vizsgálva azt látjuk a tettesek profiljábol, hogy
- a muszlem tanok szerint az öngyilkosság az egyik legsulyosabb bün.
- akit viszont lelöveti magát az egyenest a menyországba kerül.
-
- Szerintem ugy lehet a legjobban küzdeni az öngyilkos terrorizmus ellen, hogy nem soroljuk a tetteket a terrorizmushoz,
- Nevezzük annak ami: szellemi fogyatékosságbol elkövetett öngyilkosság
-
Épp ésszel nem lehet az mondani, hogy minden menekült egy terrorista.
De sajnos sokan vannak akiknek elég ha valaki az isten nevét veszi a szájára máris terrorista
-
Tegnap láttam egy dokumentum filmet,
- Sziriában van egy tucat altruista ember aki megprobálja az IS-töl visszaszerzett várost megtisztitani az aknáktol
- A kezdeti 17-böl már csak egy él, a többi felrobbant
- Látnia dokumentum filmen hogy fohászkodik a tüzszerész miután egy aknát ártalmatlanná tett
- Ugyan azzal a fohászkodással amit egyébbként is többtucadszor elkell mondani naponta minden hivönek

-
 
Utoljára módosítva:
Az un. "terrorcselekedeteket" vizsgálva....
- Szerintem ugy lehet a legjobban küzdeni az öngyilkos terrorizmus ellen, hogy nem soroljuk a tetteket a terrorizmushoz...

Mosdatjuk a szerecsent?

Habár ..... vannak olyan szerencsétlenek is akik azt mondják ölelegetni kell a terroristákat (dán rendörség kampánya).
iyogef.jpg

így keresd a neten:
Denmark’s second largest city is attempting to tackle terrorism by offering jihadists “empathy” in a programme dubbed “hug a terrorist”.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,753
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére