A kormány pénzt ad a gyereket vállaló határon túli magyaroknak

Elkezdődött a határon túl élő családokat segítő Köldökzsinór program. A támogatásokkal a kormány anyagilag is el akarja ismerni azokat a magyarokat, akik gyermeket vállalnak a világ bármely pontján – idézte a Magyar Idők Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkárát.

A január 1-jén elindított program egyik eleme a 64 125 forintos egyszeri anyasági támogatás, a másik pedig a babakötvény, amelyhez az állam 42 500 forintot biztosít, később pedig évenként kamattámogatást.

Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt mondta: tavasszal több pályázatot is meghirdetnek a határon túl élő magyaroknak. A várandósságot és a gyermekszületést egy 150 millió forintos egészségügyieszköz-beszerzési pályázattal segítenék.

(MTI)

penz2.jpg
 
Szerintem a mindenkori magyar kormánynak, most mikor már teljesen nyílvánvaló, hogy a többi európai nemzettel együtt a népesség csökkenés fékezésre/megállítása lesz a cél itt a 21 században, arra kell törekedni, hogy:
1) megfékezze a tartós céllal történő kivándorlást (azzal, amúgy nincs gond ha valaki átmeneti jelleggel megy külföldre dolgozni, nyelvet tanulni, tapasztalatokat szerezni, amit aztán Magyarországon tud hasznosítani, mikor visszatér)
2) Magyarországra hívni fokozatosan a Kárpát medencei magyarságot - ez jelenleg 2 milliónyi tartalékot jelent. Sajnos a nemzeti kisebbségek sorsa hosszútávon végzetes európában.

Ehhez azonban mindent meg kell tenni, hogy Magyarország gazdaságilag stabilan fejlődjön. Nemzetünk, kultúránk meg fogja érni a 22 századot, de mindent alá kell rendelni annak, hogy a 23-dikban is létezünk.
 
Remélem ebbe belebukik a Zorbán.

Őszinténszólva, erre jó esélyt látok. Most nagyon durván és nyíltan, őszintén fogok írni: amiatt látok erre jó esélyt, mert AZ EMBEREK IRIGYEK. A magyar ember pláne nagyon irigy. Nemzeti sajátosság. Amiatt az, mert SZEGÉNY. Aki szegény, majdnem mindig irigy arra aki gazdagabb nála, de arra is aki nem gazdagabb, sőt akár szegényebb is lehet nála, de olyasmit kap meg - pláne ingyen! - ami neki a szegényembernek is jól jönne!

Itt meg pont ez megy. Magyarországon az emberek szegények, de pláne szegény az, aki gyermeket vállal. Minden garas fontos neki. Tudom, átéltem magam is. Erre egy rakás pénzt elosztogat a kormány KÜLFÖLDIEKNEK. Legyetek biztosak benne, a magyar anyák messze többsége szemében ettől a pillanattól kezdve azoknem „külföldi magyarok”, hanem csak simán „külföldiek”. Azt hogy konkrétan magyar is emellé ilyen vagy olyan szempontból (például anyanyelv) élből leszarják. Abbl indulnak majd ki - és szerintem még igazuk is lesz! - hogy az Ő KORMÁNYUK dolga a határon BELÜL élők sorsának jobbra fordítása! De erre azt a pénzt amihez ők a DOLGOZÓK hozzájárultak kemény munkával, az adújukon keresztül, azt a kormány ELPOCSÉKOLJA, ráadásul még csak nem is stadionokra (azok legalább az országon belül maradnak) hanem KÜLFÖLDIEKET TÖM VELE!

Én erősen arra gyanakszom, ez az az utolsó csepp amivel a kormány végzetes hibát követett el. Szerintem a magyarországi kisgyermekes családok - meg akik gyereket terveznek - bő 90 százalékát maga ellen hangolta. Egyszerűen amiatt mert AZ EMBERI IRIGYSÉG NAGY ÚR. Pláne, ha közben úgy tehet az ember hogy ő nem is irigy, mert van az érzéseinek némi jogalapja is. ITT PEDIG SOK VAN, nem pusztán „némi”.

Az mindegy, hogy a magyar gyermekvállaló is megkap ugyanannyit. Attól még gondolhat arra - és FOG IS! - hogy ha e pénzt nem osztogatná el a kormány külföldi polgároknak, akkor NEKI TÖBB JUTNA!

És ez nehezen tagadható...

Ha most icipici gógyija is van az ellenzéknek, ezt alaposan meg kell lovagolnia, és akármi is elkezdődhet! A lavinát is egyetlen pici kavics indítja el mindig...
 
Csak egy kérdés:
Az a gyermek, aki Londonban, vagy Berlinben születik magyar apától, magyar anyától, az miért külföldi?
Igen,azokról az újdonsült szülőkről beszélek, akik éppen most kint dolgoznak, mert nincs kedvük otthon síránkozni hogy nem repül a sültgalamb és hogy milyen kevés a segély, de a családalapítással sem várhatnak még 25 évet (az elmúlt 25 ugye semmire se volt elég), hogy akkor talán majd már nem teljesít jobban az ország, és otthon is meg tudnak élni.
 
Az a gyermek aki külföldön születik az külföldi mert az országon kívül született.
Tehát nem magyar ,majd esetleg beszél magyarul ha megtanítják neki .
De hogy elmondjam az a gyerek amelyik Mo- n született de más országban nevelkedett föl haaaat tecccik vagy nem tecccik az se nem magyar csak jó esetben beszél magyarul .
 
Amelyik magyar nő van olyan felelőtlen, hogy külföldön merészkedik teherbe esni, az jobb, ha azonnal az Egyesült Államok felé veszi az irányt. Arrafelé még van eszük a törvényhozóknak, és automatikusan adnak állampolgárságot az ott született gyereknek, és meg se fordul a fejükben, hogy ha felnő az a gyerek, vajon kire fog szavazni.
Mert Magyarországon már csak ez az egy szempont a mérvadó.
Lehet még ennél mélyebbre süllyedni? Van még lejjebb is?
 
Casaloma Én mar pár évtizeddel elobb mondtam ezt
Hmmm lám az idő is engem igazolt
egyre csak lejjeb és meg lejjebb és meg mindig van lejjebb
 
Csak egy kérdés:
Az a gyermek, aki Londonban, vagy Berlinben születik magyar apától, magyar anyától, az miért külföldi?
Igen,azokról az újdonsült szülőkről beszélek, akik éppen most kint dolgoznak, mert nincs kedvük otthon síránkozni hogy nem repül a sültgalamb és hogy milyen kevés a segély, de a családalapítással sem várhatnak még 25 évet (az elmúlt 25 ugye semmire se volt elég), hogy akkor talán majd már nem teljesít jobban az ország, és otthon is meg tudnak élni.

Szerintem valamit félreértettél. Vagy én értettem félre. Én azt olvastam ki a cikkből, hogy azoknak ad pénzt a kormány, akik úgynevezett „határon túli magyarok”, gyakorlatilag tehát például román ÁLLAMPOLGÁROK, csak magyar „nemzetiségűek” (netán igazából azok se csak annak „vallják” magukat).

Ha valaki Magyarországon született, magyar állampolgár, kiment Londonba, nem mondott le a magyar állampolgárságáról, nem is vette fel a brit állampolgárságot, az tök más eset. Bár, abból a szempontból amit fentebb írtam hogy a szegény magyarországon élő magyarok irigylik majd a pénzt tőlük, abból a szempontból még alán nem is olyan másabb: ezektől is irigyelni fogják, mondván hogy „odakint” ő úgyis jól keres, minek az a pénz neki... És lássuk be, e nézetükben is van némi logika!

Az azonban pláne nem vitatható hogy mi a frásznak ad a kormány pénzt olyanoknak akik nem magyar állampolgárok, nem is Magyarországon élnek, nem is ott dolgoznak?! Bevallom, ha ott élnék Magyarországon és lenne egy kisgyerekem vagy épp azon morfondíroznék hogy nemsokára összetákolok egyet, magam is irigyelném ezt a pénzt, mert miért nem nekem adják legalább egy részét...
 
Az a gyermek aki külföldön születik az külföldi mert az országon kívül született.
Tehát nem magyar ,majd esetleg beszél magyarul ha megtanítják neki .
De hogy elmondjam az a gyerek amelyik Mo- n született de más országban nevelkedett föl haaaat tecccik vagy nem tecccik az se nem magyar csak jó esetben beszél magyarul .
Én külföldön születtem 1945-ben, mégis Magyar állampolgár vagyok. Még gondolatban se akard megkérdőjelezni a Magyarságomat!
 
A felkezemen meg tudom szamolni a masodgeneracios gyerekek hanyan beszelik a magyarnyelvet, meg azoknal a csaladoknal is igy van ahol a mama papa magyar.
Az en csaladomba ahol nyomtam ezerrel a magyart meg nalunk is egymas kozott angolul beszelnek, ha haza viszem oket otthon is inkabb angolul beszelnek, mert a szokincsuk az magyar olvasottsaguk iskolas szintu es azt ok ugy elik meg, mintha akivel beszelnek nincsenek egy szinten.
Kimaradt az eletukbol az irodalom , hiaba tudja kivulrol az Altato dalt vagy Toldi 1-2 verszakat de a jelenteserol fogalma sincs.
Shakespearet angolul tanultak es mar egyik se fog olyan magyar szinten tudni ,hogy magyarul megertse.
Csangoknal se beszelnek mar magyarul csak paran oregek, es ezt mar penzert se lehet rendbe hozni.
Aki elment Mo-rol abbol nagyon kevesen fognak visszamenni a gyerekek meg plane nem.
HAjt meg bir, hol ezert, hol azert, a gyerek egyetemere az elindulasara es mar meg is oregedett. NAgyon kevesen vagynak az otthoni egeszsegugyi ellatasert , de van aki bevallalja, es megprobalja de en rengeteg embert ismerek aki ujbol vensegere visszajott.

MEg mindig az a gondom az ilyen adakozassal, hogy miert kap az egyik magyar es miert nem a masik?
HA mar tobbre taksaljak a kint eloket azok kozott mire ez a kulonbseg tetel?
Romaniaba is mint allampolgar megkap minden jarandosagot ,a magyar extra penz csak plusz. 4 millio a letminimum korul es tobbszazezer gyerek van melyszegenysegbe M0-rol nem nekik kellene adni a szuleik adojanak egy reszet?
Canada nem szegeny orszag, de ha valaki nem itt el tartosan fel ev es minden szoc tamogatastol elesik.
HA nem allampolgar fel even tul nem itt tartozkodik meg a landed statuszat is elveszitheti.
Az allam , a provinc + kiegeszitest ad a nyugdijhoz, ha valaki nem itt el, fel ev es ezt is elvesziti marad a natur ledolgozott nyugdija ami sok esetben nagyon keves hisz sokan nem evtizedeket huztak itt le hanem kevesebb idovel rendelkeznek.
A szoc segelynel se lehet elhagyni az orszagot tartosan se munkanelkulinek mert elob utobb lebukik, es a buntetessel egyutt igen nagy penzt fizethet vissza.
A leszazalekoltak is max 3 honapot lehetnek tavol, mert utana megszuntetik a penzt amit kap.
Itt senki nem jarhat jol, hogy kethelyen veszi fel a szoc tamogatasokat.
A nyugdij kivetel az otthon ledolgozott ido amit adnak az az 1-200 dollar azt is be kell vallani, Canada csak arra az idore fizet nyugdijat amit itt toltott.
Nem varjuk a magyar allamtol ,hogy mi is es gyerekeink unokainkra kapjunk a magyar allamtol penzt de miert is kapna mas kint elo ? meg ugy se hogy en is sot a gyerekeim is Bp-en szulettek.

Bocsánatot kérek mindenkitől... de, külföldről könnyű hangoztatni a magyarságot... Csak meg kellene próbálni itt élni, boldogulni!
Romániából, Ukrajnából áttelepülők annyi segítséget kaptak/kapnak, hogy sokkal jobban élnek, mint aki Mo-n született, itt élte az életét!
 
Bocsánatot kérek mindenkitől... de, külföldről könnyű hangoztatni a magyarságot... Csak meg kellene próbálni itt élni, boldogulni!
Próbáltuk! Nem ment!
Szerinted mégis, mit kellene tennem, meg a másik legalább 600ezernek?
Hazamenni és sírni, hogy az állam nem hajlandó helyettünk kifizetni a felvett hiteleinket és az utcára kerülünk?
Hazamenni és sírni, hogy nincs munka, és várni hogy a helyünkbe hozzák?
Hazamenni és sírni, hogy nincs pénz a gyereket etetni, ruházni, iskoláztatni stb?

Hazamenni és sírni és várni a csodát? A csodára várni itt is tudok. De közben próbálok én is magamért tenni valamit. Aztán a csoda majd jön, ha akar.
De az én életem is véges, és sajnos nem tudtam/tudtunk tovább rá ölbetett kézzel várni.
 
Gyere haza, élj itt... és utána kritizálj!

Könnyebb azt az utat választani, hogy lépsz...

Itt vagy. Dolgozol. Kiteszed a lelked... belédrugnak... mégis maradsz...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,587
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére