A koronavírus miatt 149 milliárd eurót követel egy német lap Kínától

Forintban szinte kifejezhetetlen összegről, összesen 149 milliárd euróról küldött számlát a Bild német bulvárlap Kínának. A lap szerint ugyanis ez az összeg fedezi a koronavírus járvány okozta veszteséget. Amit szerintük Kína okozott nekik és a világnak.

corona-4990664_1280-1024x589.jpg

A Bild kiszámolta: márciusban és áprilisban, a GDP 4,2 százalékát bukta az ország a járványon és ez az összeg pontosan 149 milliárd euró. Ki is állítottak az összegről egy számlát, károkozás ellentételezése címszóval. A lap nem titkoltan Kínát teszi felelőssé, amiért nem akadályozta meg, hogy a járvány világméretűvé váljon. .

A berlini kínai nagykövetség azonnal tiltakozását fejezte ki, xenofóbiának és Kína-ellenesnek nevezve a bulvárlap felvetését.

Julian Reichelt a lap főszerkesztője egy riportműsorban azt válaszolta, hogy szerinte Kína nem informálta a világot a járvány súlyosbodásáról időben. A főszerkesztő nem fél attól, hogy Kína elutalja a számlán szereplő összeget, szerinte most sem fognak fizetni “ahogy nem fizettek soha semmiért”. De azért fontos mégis ez az akció, mert szerinte fontos kijelenti, ki a felelős a kialakult helyzetért, amely gazdasági válsággá fajult.

Korábban egyébként a már volt aki pénzt követelt Kínától. A Freedom Watch csoport, a Texas állambeli Buzz Photos vállalattal közösen pert indított a kínai kormány, a kínai hadsereg és annak tábornoka Chen Wei, valamint a wuhani járványügyi intézet, és annak vezetője Shi Zhengli ellen. A felperesek 20.000 milliárd (20 trillió) dolláros kártérítést követelnek, azt állítva, hogy a COVID-19 egy biológiai fegyver, amelyet a kínai hatóságok fejlesztettek ki.

Forbes
 
pár ezer/ 40.000 ezt nem értem ... a magyarországi helyzet havonta pár száz/10.000 ... de nézd a híradókat, hogyan tüntetnek a világ minden országában a hasonlóan gondolkodók.
-
Valahogy elvesztetted a fonalat.
- Arról diskuráltunk, hogy felismerhető e a corona vírus okozta halál a nálánál gyakoribb más betegségek, okok között.
- Ennek semmi köze a tüntetéseknek. A tüntetők a leg különbözőbb okból kifolyólag tüntetnek.
-
vegyük svédországot, nincsenek kijárási korlátozások, az iskolák, az éttermek és a sportlétesítmények nyitva tartanak.
-
Minden ország más
- Svédországban a népsűrűség 22 fö/km2, Stockholm a legnagyobb város kb. 912.000 lakóval
- Párizsban 4-szer, Bécsben 3-szór, Genfben 2,5-ször, Frankfurt am Main 2-szer... nagyobb a népsürüség mint Stockholmba
- Érdemes megnézni a népsűrűséget Európában és összevetni az epidémia állapotával


512px-EU_NUTS_2_population_density_2007.svg.png

- Svédországban az emberek egészségi állapota jó, az égéségügyi állítás kiváló, rengeteg adat áll a hivatalok rendelkezésére
- kevés szegény ember van és alacsony a szociális egyenlőtlenség - nem véletlenül támadja a magyar kormány a svédeket
- A betegségek lefolyását sehol nem lehet olyan jól követni - még Németországban sem - mint svédországban

- Nem vagyok én se Svéd-szakértő, se virológus ezért nem tudom megítélni a helyzetet
- Vannak szakértök akik figyelmeztetnek, nehogy nagy árat fizessen a szabadságért Svédország
- Ugyanakkor meg kell mondani, hogy a Svédek katonák, rendőrök nélkül is ügyelnek magukra
- Gondolom nem fognak egymásra tüsszenteni, kényszer nélkül mosnak kezet, idegeneknek nem beszélnek a képébe

egy kis segítség a koronavírus-statisztikák értelmezéséhez, nem árt elolvasni:
https://444.hu/2020/04/04/egy-kis-segitseg-a-koronavirus-statisztikak-ertelmezesehez
-
Kérlek ne adj nekem házi feladatot, mond el röviden mindannyiunknak mi olvasható ott!
- Szerintem mindent kitárgyaltunk abból ami ott olvasható.
- Ismétlem a legnagyobb problémát az okozza, hogy az orvosi ellátás ne dőljön össze
- Arról, hogy hiányzó eszközök nélkül ne kelljen az orvosoknak "Triadet" csinálni, eldönteni ki haljon meg
-
Itt egy pici matematika.
- Abban a szerencsés korban élünk, hogy matematikai módszerekkel ki lehet mutatni egy epidémia jelenlétét
- anélkül, hogy megvárnánk míg a hullák hegyekbe állnak az utcán!
-
S
-
Hogy ne kelljen matematikusnak lenni, hogy megértük, két példa a hétköznapból.
- A modern telefonokat nem zavarja a háttér-zaj, ezért nem is kell befognunk telefonáláskor a másik fülünket
- Vagy vegyünk egy példát a csillagászoktól, képesek vagyunk fényévekre levő bolygót felismerni...

ez az állításod sem igaz, a ferőzöttek 80% nem is tudja, hogy átesett a betegségen... esetleg ha 5% igényel korházi ellátást, ennek is csak kis százaléka lélegeztetőgépet.
-
Most nem lapozok vissza, hogy mit írtam, egy biztos
- minden bizonnyal, valamennyien megfertőződünk egyszer, előbb vagy utóbb
- az igazi katasztrófa akkor lenne ha túl sokan megbetegednének egyszerre
- ennek a veszélye fenn áll, akár hány ezreléket is dönt a vírus az ágyba.
- Európában vagy 700 millióan élünk, és nincs 700.000 lelegeztető-gépünk.

Elég volt Merkelt meghallgatnom, elmagyarázta ... csak nem említette, hogy már nem nő exponenciálisan, a vírus reprodukciós rátája sem egyértelmű hogy mekkora, a halálozási rátáról is vitatkoznak...
-
Szerintem nem figyeltél oda, mert Merkel az első percben elmondta, hogy
"a kontaktusok leszűkítése elérte, hogy az infekciók száma már nem nő exponenciálisan"
-
Itt a link, olvass utána.
Az, hogy a szakértök vitatkoznak az jó.
Rossz, ha egy egy tejhatalommal rendelkező mond meg mindent, még az újszülöttek neméről is ö dönt. :D
-
 
Itt egy pici matematika.
- Abban a szerencsés korban élünk, hogy matematikai módszerekkel ki lehet mutatni egy epidémia jelenlétét
- anélkül, hogy megvárnánk míg a hullák hegyekbe állnak az utcán!
Ne butáskodj már ... kérdés milyen pontossággal modellezik a vírus terjedését, ha nem ismernek jelentős tényezőket, még abban sem biztosak hogyan terjed vagy például miután felgyógyultak újra megbetegdetnek sőt nem tudják, hogy az elhunytaknál milyen mértékben volt felelős a halálért a koronavírus ... vajon hány matematikai modell van?
 
Utoljára módosítva:
.....Itt egy pici matematika.
- Abban a szerencsés korban élünk, hogy matematikai módszerekkel ki lehet mutatni egy epidémia jelenlétét
- anélkül, hogy megvárnánk míg a hullák hegyekbe állnak az utcán.....
Egy Izraeli matematikus kiszámolta: a járvány 70 nap után magától megszűnik, teljesen függetlenül attól, hogy hol, milyen lépéseket hoz az adott kormány.
Mindegy, hogy hol, és mindegy, hogy milyen lépéseket hoz az adott kormány, a koronavírus terjedése 40 nap után ér a csúcsra, és 70 nap után szinte a nullára esik az új fertőzések száma – ezt állítja a statisztikai adatok alapján Isaac Ben-Israel, a Tel-Aviv-i Egyetem biztonsági tanulmányok programjának vezetője, a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Tanács elnöke.
 
Egy Izraeli matematikus kiszámolta: a járvány 70 nap után magától megszűnik, teljesen függetlenül attól, hogy hol, milyen lépéseket hoz az adott kormány.
Mindegy, hogy hol, és mindegy, hogy milyen lépéseket hoz az adott kormány, a koronavírus terjedése 40 nap után ér a csúcsra, és 70 nap után szinte a nullára esik az új fertőzések száma – ezt állítja a statisztikai adatok alapján Isaac Ben-Israel, a Tel-Aviv-i Egyetem biztonsági tanulmányok programjának vezetője, a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Tanács elnöke.

A fizikus-matematikus nem azt mondja, hogy nem kell a vírus ellen ellenlépéseket tenni,
hanem azt, hogy "teljesen függetlenül attól, hogy hol, milyen lépéseket hoz az adott kormány"
-
Azt se ugorjuk át, hogy a matematikus abból indul ki, hogy
- legyen elég lelegeztető készülék, az egészségügyi rendszer ne omoljon össze

Az egyik "teljesen mindegy lépés" amit a legtöbb ország tett, a kontaktusok számának a csökkentése.


 
Ne butáskodj már ... kérdés milyen pontossággal modellezik a vírus terjedését, ha nem ismernek jelentős tényezőket, még abban sem biztosak hogyan terjed vagy például miután felgyógyultak újra megbetegdetnek sőt nem tudják, hogy az elhunytaknál milyen mértékben volt felelős a halálért a koronavírus ... vajon hány matematikai modell van?

- Nem ez az első pandemie amit megélt már megélt az emberiség beleértve magadat is
- A legfontosabb tudni a forrás és a terjedés módját
- Ez ügye nem pestis amit patkányokon élő bolhák terjesztenek, vagy koszos vízben szaporodó kolera
- Az elsö feladat, hogy a virus terjedését lassitsuk mert láttuk, hogy
- bizonyos országokban, városokban az egészségügyi rendszer összeomlott a sok beteg miatt - ezek tények barátom

- Igen a természet képes egy epidémiát minden beavatkozás nélkül megállítani, mert a beteg meghal, ágynak döl
- Az okos emberek pont ezt a természettől ellesett megbízható taktikát alkalmazzák,
- ez pedig a virusok forrásával való találkozások redukálása,
- a virus az emberekben szaporodik ezért a szociális kontaktus, vagy az átvitel utját kell csökkenteni.

A tanács, legyen elég lelegeztető berendezést és a probléma megoldja magát, csak akkor lenne jó ha mindenki egészséges lenne.
Mert ügye nem mindenki éli tul a fertőzést, rengeteg krónikus beteg van
 
Utoljára módosítva:
Ha már igy elkalandoztunk, szeretném megemlíteni, hogy ne gondoljuk, hogy
- a corona virus elleni küzdelem lenne az egyetlen gazdasági életünket terhelő lépés az egészségünk védelmében

Hogy csak néhány példát említsek
- a hűtőszekrény nem csak azért van, hogy a fagyi ne oldódjon el, hanem véd bennünket bakteriumoktól
- a mosógép nem csak azért van, hogy a fehér ruhán ne látszódjon a kosz, hanem a baktériumok miatt
- a fogkefe, fogkrém és szájviz sem azért van, hogy a fényképezésnél a "Chees" fehér fogakat mutasson
- a kézmosás és a többi higiéniai erőfeszítés, a WC és mosdó pucolás, a klotyó-papir mind a betegségek megelőzése érdekében van
- az állatorvosok fö tevékenysége nem a cica, hörcsög és a kutyus cirógatása hanem az állattenyésztés, a vágóhíd felügyelete
- Számos intézményt kellett létrehoznia az embernek, hogy egy étteremben biztonságosan ehessen, a piacon vásárolhasson
- nemcsak az áru minősége hanem az egészségünk érdekében

- Emlékezzünk a HUS uborka-epidémiára, mekkora cécót csináltunk 2011-ben pedig csak 53 ember halt bele.:(

Az internetes hittanórán arról kéne beszélni, hogy a világ nem az emberek számára lett létrehozva
-
89919150_2359185677713714_733990295770759168_n.jpg

-
Vallásos emberek gyakran állítják, "egy zuhanó repülőben nincs ateista" - én forditva látom.
Mutter Tereza sem a saját kórházában keresett menedéket amikor beteg lett, hanem egy igaziban
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,560
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére