Hírek A lényeg az 1. előválasztásról:

Kire voksolnál a 2. előválasztáson?

  • DOBREV KLÁRA

    Szavazat: 6 50.0%
  • KARÁCSONY GERGELY

    Szavazat: 2 16.7%
  • MÁRKI-ZAY PÉTER

    Szavazat: 6 50.0%

  • Összes szavazó
    12

Jámbor András: Elképesztő kampányba kezdtek a DK arcai


„Egészen elképesztő az a kampány, amibe az első forduló után a DK különböző arcai kezdtek a még állva maradt jelöltekkel szemben, valamiféle antidemokratikus fordulatnak beállítva a lehetséges visszalépéseket és a második forduló intézményét” – írta Facebook-oldalán Jámbor András, a VIII. kerületben győztes ellenzéki jelölt, azután, hogy Gyurcsány Ferenc és Czeglédy Csaba is nekiment Karácsony Gergelynek.

Jámbor András, a Szikra Mozgalom civil jelöltje, aki MSZP-Párbeszéd támogatással megnyerte az előválasztást a fővárosi VIII.-IX. kerületben, azt írta a Facebookon: újságíróként végigkövette Czeglédy Csaba küzdelmét az ellene irányuló koncepciós perben, tiszteli a küzdelmét, de szerinte most „visszavehetne az arcából”. Főleg, miután Szombathelyen úgy nyert 176 szavazattal, hogy ehhez a Fidesz propagandája segítette hozzá, amikor „őt jelölte ki” az Ördög Ügyvédjének – tette hozzá.
„Egészen elképesztő az a kampány, amibe az első forduló után a DK különböző arcai kezdtek a még állva maradt jelöltekkel szemben, valamiféle antidemokratikus fordulatnak beállítva a lehetséges visszalépéseket és a második forduló intézményét.” – fogalmazott.
Úgy folytatta: egész eddig azt hitte, hogy konszenzus van az ellenzékben arról, hogy a Fidesz választási rendszere, az egyfordulós választás antidemokratikus és elfogadhatatlan intézmény, és közösen akarnak ennél demokratikusabbat. Czeglédy most mégis azt írja: „Karácsony, aki kierőltette a második fordulót”. Ki kellett erőltetni? Nem az a normális, ha van második forduló? Nem inkább az a baj, hogy a DK megfúrta, hogy az egyéni jelölteknél is legyen második forduló? – tette fel a kérdéseket Jámbor András.
Felhívta a figyelmet arra is: azok a DK-sok, akik most azt mondják, ha Márki-Zay vagy Karácsony visszalép, az nem demokratikus, vajon mit gondolnak a DK-Jobbik előválasztási alkuról, amelynek következtében 31 helyen lépett vissza egymás javára ez a két párt? Vagy talán 2018-ban is antidemokratikus volt, amikor a DK és az MSZP nem indított egymás ellen jelölteket? – fűzte hozzá.
Vagy lehet, hogy a „demokratikust” egy szűk kisebbség a DK-n belül (mert azt nem hiszi, hogy a többség ilyen bután gondolkodna) úgy értelmezi, hogy „ami nekünk jó”? – kérdezte a budapesti 6-os választókerület győztese.
Jámbor egyrészt arra reagált, hogy Czeglédy délelőtt azt írta: „a legtöbb pénzből kampányoló Karácsony Gergely, aki sofőr nélkül még Szombathelyre sem találna el magától, jócskán lemaradva csupán a második helyen végzett, vidéken csúfosan leszerepelt”.
De Gyurcsány Ferenc pártelnök se kímélte Karácsonyt, felkérdezős posztjával azt sugallta, hogy a főpolgármesternek voltaképpen már több köze van az MSZP-hez, mint neki, aki egyébként 2004-től 2009-ig a párt színeiben miniszterelnök volt.
 
Az Alaptörvény határozza meg, bár kötelezés nincs benne:
Csatolás megtekintése 1820675
Amíg az új kormány fel nem áll, addig a régi ügyvezetőként dolgozik tovább.
"(2) Ha a miniszterelnök megbízatása lemondásával vagy az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával szűnik meg, a miniszterelnök az új miniszterelnök megválasztásáig ügyvezető miniszterelnökként gyakorolja hatáskörét, miniszter felmentésére vagy új miniszter kinevezésére azonban javaslatot nem tehet, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat."


A Fidesz 91 választókörzeti és 42 listás hellyel kapott 133 széket.
Az ellenzék 14 körzettel (volt 1 független is) és 50 listás hellyel kapott 64-et.

Az új miniszterelnök megválasztása feles szavazás- ennyit mindenképpen el kellene érni, azaz 100 helyet (vagy többet).

Sok szoros körzet volt, de ki tudja, most ki hogyan szavaz majd.

Megspóroltál két kérdést
1. Hány képviselő kell hogy kormányt alakíthasson az ellenzék?
Hány képviselőre kell lecsúszni a Fidesznek hogy már ne ő alakítson kormányt
 
Momentumos is /Fekete?befejezte a palyafutasat. Rossz szereplese miatt bizalmi szavazast kert a partjatol es konnyunek talaltatik.
Ez se nem öröm se nem kár
Van ilyen A Vona önként ment folyik tovább a párt
Ha visszakerül Feketegyőr csak tapasztalattal lesz több. ami sose árt egy politikus palántának
 
Mindez sikerrel felülírja még azt is, hogy Orbán mit művelt és hogy el kellene küldeni. Atyaég
Mondja mindezt egy elkötelezett
De véleményét nem biztos hogy osztja a 2-3 millió többi
Na majd tavaszig bármi alakul
És vagy vadabb lesz véleménye mint Bencsikéké ma, vagy elhallgatva belátja most téved.
 
Politikus kapott ennél már jóval nagyobb pofont is.
Kérdés az, hogy ezt képes a maga hasznára váltani, és megerősíti, vagy nem, és akkor egy marad a futottak még... sorában.
Igen jól látod, nem tragédia nekünkÉs Ő is okosodik
Észre most is megfelelő
Tapasztalat kell
Ahhoz pedig jól jött
És nem is olyan nagyon érdekelt személye sokakat
 
Ezt speciel nem értem. (Marmint, hogy miert kellene neked merleg nyelvenek lennie.)
Aki elszant Gyurcsány/Orbán/Jakab/... hívő, annak aztan merlegelhetsz.
Igen megkésett válassz már nem is tudod mire mondom
A második mondatod valószínűleg igaz, de nem kell érdekeljen engem
De mindig is volt egy késztetésem ha túl elfogult szemellenzős álláspontot hallok
Ne foglaljak mellette egyetértést próbáljam a középút felé visszahúzni.
Hátha rájön túl egyoldalú.
Persze azt már általánosban észrevettem ilyenkor szokták a mérleg nyelvét megverni
Hisz csak mindenki egyetértést várt vélt igazához
Ha nem kapta hát haragudott
De mindkét félnek nem lehet igaza az részben megoszlik egy egy részkérdésre.
Ha nem érted az csak azért van, mert félrehúzódtál mindig mikor a középút volt a legveszélyesebb
A katona csak engedelmes nem foglal középre sem állást.
Persze hogy észreveszem ha Gyurcsány pártiságot látok
Ekkor el kell mondanom csinált ő bajt és csinált ő tehetségtelenül politikusi taktikát
Ha meg valaki csak rosszat kiált rá.El kell mondanom volt ott jó is
És igazán annyi rosszat nem tud felsorolni.
De ekkor jön a szemkilövető ellenagitációval.
Ez sem úgy igaz ahogy ő mondja, igaz de mégis más.
Védeni ebben nem nagyon van érv.De súlyos politikai hiba volt a váratlan sose tapasztalt helyzetben.
Bár igen sok országban hasonló helyzetben hasonló a rendfenntartó erők reagálása
Hasonló de nem ugyanígy
De vandálok túl szervezettek voltak mozgásukban.
Persze ezt el nem ismernék vezényelt volt az egész.
Most meg filmet csinálnak nyilvánvalóan nem dokumentum film céllal.
Ellenzők ezt is szívesen veszik
Középutas látja, a kampány része a film, mint a babakocsis békemenet mi sose szólt a békéről
 
A Momentum nem tud félszáz mandátumot begyűjteni, hiszen csak 15 helyen indul, s hogy hányan lesznek a listán, azt még nem lehet tudni, hiszen az ellenzéki lista vegyes lesz.
Én itt arra céloztam, hogy a @battuta féle lista úgy számol (szerintem), hogy a hatpárti összefogáson kívül senki más nem kap a 199 képviselői helyből.
De még ha így is lenne, nem tudom elképzelni, hogy a 93 listás helynek el tudná vinni a momentum a felét.
A Kétfarkúak pedig jó lenne, ha kilépnének a szűklátókörűségükből, mert csak igen kevés ember hiszi el nekik, hogy most az a célravezető, amit tesznek.
Ezzel csakaz a baj, hogy Kovács Gergely joggal érvelhet azzal, hogy amit Karacsony, de méginkább MZP tesz az sem célravezető, mégis aspirálhatnak/tak a miniszterelnöki pozícióra.
Ráadásul ahogy Pálinkásékat (meg sok mást is) lazán ejtették az összefogásból, az arra vall, hogy itt, ha valaki szeretne elérni valamit az "ország érdekében", annak mindenkit (még a hasonlóan gondolkodókat is) negligálnia kell, sőt, félre kell sepernie.
Egy másik választáson igen, de most kifejezetten Orbánék malmára hajtják a vizet, ahogyan 2018-ban is.
Nem védendő őket, de meg kell emlitenem, hogy elsőként vállalták, hogy csak 26 körzetben indítanak jelöltet (hogy meglegyen az országos lista), de az idétlen Volner javaslat miatt (hogy emeljék a szükségesen indulók számát 70 felé), már itt elúsztatták az együttműködést (a "nagyok").
A mindenkitől távol állok politikája ostobaság.

Kivéve, ha hozzátesszük, hogy "csak a választóktól nem".
Láttam, Puzsér ezzel operál.
Csak gratulálhatok.

Hosszú távon kell gondolkodni, de ez nem erősségük.
Gyakorlatilag az ellenzéki összefogás ellen indulnak.
Ez kinek jó?
Orbánnak, csak Orbánnak.
Sajnos, a jelen felállásban igazat kell adjak neked, bár lehet, hogy néhány fideszből kiábrándultat is meg tudnak nyerni, de inkább az ellenzéki oldalról vihetnek el szavazókat.
 
Sajnos, a jelen felállásban igazat kell adjak neked, bár lehet, hogy néhány fideszből kiábrándultat is meg tudnak nyerni, de inkább az ellenzéki oldalról vihetnek el szavazókat.
Azt a szavazót, aki kiábrándult, és menni akar az ellenzéki oldalról, nem lehet semmivel maradásra bírni. Az a jobbik eset, ha a kutyákra szavaz, és nem azok ELLEN, akik választójogában korlátozták, vagy már meg is akadályoznák.
A "mindenki menjen el szavazni Kovács Istvánra mert más a listán úgyse nincsen" az kb. annyira demokratikus most is, mint anno az átkosban volt.
 
"(2) Ha a miniszterelnök megbízatása lemondásával vagy az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával szűnik meg, a miniszterelnök az új miniszterelnök megválasztásáig ügyvezető miniszterelnökként gyakorolja hatáskörét,
Ez egy fontos pont az új országgyűlés megválasztása.
Tehát a választással máris beindult hogy már nem ő
az ügyvezetőség hatásköre, cselekvési jogköre.
Is érdekes kérdés lehet még.
Hisz alatta, mellette támogatásul már egy másik parlament van.
aki már nem az ő támogatója esetleg.
Az országgyűlés megalakulásával lényegében el is dől.
Onnan már csak vergődés
 
Én itt arra céloztam, hogy a @battuta féle lista úgy számol (szerintem), hogy a hatpárti összefogáson kívül senki más nem kap a 199 képviselői helyből.
Rosszul vonod a következtetést.
Én meg már előrébb el is ismertem az a lista az összes ellenzéki indulót tartalmazta, nem csak a győzteseket ez okozta a tévedést
Ebből következik:
Szerettem volna látni egy olyan Excel-t ami csak a győztesek nevét tartalmazza
Kicsit bosszant mert egy jó Excel-t csináltak.
Épp csak kellett volna még egy oszlop ahova beírják hanyadik helyen végzett.
Arra válogatva meg lett volna minden körzet minden 1 helyezett jelölt
De azt nem adták!
Adták viszont az általuk mutatott grafikont
 
Azt a szavazót, aki kiábrándult, és menni akar az ellenzéki oldalról, nem lehet semmivel maradásra bírni
Vedd észre kiforgattad amit idéztél:
"bár lehet, hogy néhány Fideszből kiábrándultat is meg tudnak nyerni"
Épp a fideszből kiábrándulton a hangsúly
De azt is megkérdőjelezte Flamingo Márki esetében.
Én meg üzenem 2 párt is ezzel operált
És a nem érték el a céljukat.
Talán nincs is annyi mint képzelték
Márki még versenyben van, de a Pálinkás jól elmérte
Már ott hogy nem választás előtt kell pártot alapítani hanem mint a DK már jóval előtte 2011-ben
Az is átment pár választáson mire megerősödött hogy az ellenzéki pártok közül 1. 30.19% lett
Jobbik 2. 27.36% lett
2011 óta azért kellett pártot építeni
Pálinkás nem tudom miként képzelte.
Gondolom most feloszlik
A jobbik szépen átvészelt sok mindent.
Pedig bontották erősen (Kívül belül)
Sok hűtlen Volner féle átállt. Látszat pártot alapító
De indulni fog 2022-ben
71 egyéni választókerület meglesz állítja
Ők is a jobboldali szavazókat akarják
Hát mindenki?
 
Utoljára módosítva:
Igen megkésett válassz már nem is tudod mire mondom
Akkor talán úgy kellene fogalmaznod, hogy az is értse aki nek öt percen belül, hanem másnap olvasa a beírásod...
A második mondatod valószínűleg igaz, de nem kell érdekeljen engem
Nem kell(ene), de akkor miért reagálsz a soraimra?
De mindig is volt egy késztetésem ha túl elfogult szemellenzős álláspontot hallok
Ne foglaljak mellette egyetértést próbáljam a középút felé visszahúzni.
Hátha rájön túl egyoldalú.
Ha jól ertem, az én beírasom is egyoldalú.
Megmagyaráznád miért?
Persze azt már általánosban észrevettem ilyenkor szokták a mérleg nyelvét megverni
Hisz csak mindenki egyetértést várt vélt igazához
Szerintem meg nem.
Egyrészt itt mindenki a véleményét fejezi ki, amit lehet vitatni (kívánatoslenne ervekkel).
Másrészt a témák erre is hivatottak (hogy vitázzunk, érveljünk).
Hogy példat hozzak, @erno barátunk ateista posztjai tudtommal egyetlen hívő tagunkat sem ingatta meg hitében és Ernő sem lett hívő. De ettől még több vallási jellehű kérdésben folytatnak heves vitát a mai napig. Ha nem így lenne, már rég befejezték volna egymás győzködését
Ha nem kapta hát haragudott
De mindkét félnek nem lehet igaza
Dehogynem! Emlékezz csak a két emberkére, akik között ott a szám ami innen 6-os onnan 9-es.
Azaz nézőpont kérdése.
az részben megoszlik egy egy részkérdésre.
Ha nem érted az csak azért van, mert félrehúzódtál mindig mikor a középút volt a legveszélyesebb
A katona csak engedelmes nem foglal középre sem állást.
Csakhogy nem vagyunk katonák. (Már en sem.)
Persze hogy észreveszem ha Gyurcsány pártiságot látok
Ekkor el kell mondanom csinált ő bajt és csinált ő tehetségtelenül politikusi taktikát
Nekem aztan nem a szívem csücske Gyurcsány. De mifele bajt is csinált?
Kiállt a pártja elé, hogy elég volt a hazudozásból?
Hogy rosszul taktikázott? Igen. Azt hitte, hogy a vele egy pártban lévők nem az ellenségei (még csak nem is ellenlábasai).
Kapott egy nagy maflást. Ráment a bársonyszéke, kidobta a pártja...
De úgy vélem tanult belőle, összergründolt egy új partot, ami nem csupan bejutott a parlamentbe, de vezető ellenzéki erő lett.
Ezt valahogy nem tudta utánacsinálni sem Szanyi, sem Volner, sem Novák ...
Ha reálisan nézed, aki le akarja váltani a fideszt, annak számolnia kell a dk-val, annak meg tegnap még ő volt az elnöke.
Ha meg valaki csak rosszat kiált rá.El kell mondanom volt ott jó is
És igazán annyi rosszat nem tud felsorolni.
De ekkor jön a szemkilövető ellenagitációval.
Ez sem úgy igaz ahogy ő mondja, igaz de mégis más.
Én csak azt látom, hogy 12 év után sem tudták sem ezért, sem másért elítélni.
Viszont helyreigazítási perek tucatjait nyerte.
Védeni ebben nem nagyon van érv.De súlyos politikai hiba volt a váratlan sose tapasztalt helyzetben.
Bár igen sok országban hasonló helyzetben hasonló a rendfenntartó erők reagálása
Hasonló de nem ugyanígy
De vandálok túl szervezettek voltak mozgásukban.
Na látod ebben hibázott.
Pontosabban abban, hogy olyan belügyminisztere volt, pontosabban nem volt (hisz ilyen poszt sem volt a második kormányban), aki még a szinrelépésük előtt intézkedett volna.
Persze ezt el nem ismernék vezényelt volt az egész.
Most meg filmet csinálnak nyilvánvalóan nem dokumentum film céllal.
Ellenzők ezt is szívesen veszik
Középutas látja, a kampány része a film, mint a babakocsis békemenet mi sose szólt a békéről
Mi más lenne, mint kampányeszköz.
De, ahogy az elsőt, valószínűleg ezt sem fogom megnézni.
 
Én itt arra céloztam, hogy a @battuta féle lista úgy számol (szerintem), hogy a hatpárti összefogáson kívül senki más nem kap a 199 képviselői helyből.
De még ha így is lenne, nem tudom elképzelni, hogy a 93 listás helynek el tudná vinni a momentum a felét.

Ezzel csakaz a baj, hogy Kovács Gergely joggal érvelhet azzal, hogy amit Karacsony, de méginkább MZP tesz az sem célravezető, mégis aspirálhatnak/tak a miniszterelnöki pozícióra.
Ráadásul ahogy Pálinkásékat (meg sok mást is) lazán ejtették az összefogásból, az arra vall, hogy itt, ha valaki szeretne elérni valamit az "ország érdekében", annak mindenkit (még a hasonlóan gondolkodókat is) negligálnia kell, sőt, félre kell sepernie.

Nem védendő őket, de meg kell emlitenem, hogy elsőként vállalták, hogy csak 26 körzetben indítanak jelöltet (hogy meglegyen az országos lista), de az idétlen Volner javaslat miatt (hogy emeljék a szükségesen indulók számát 70 felé), már itt elúsztatták az együttműködést (a "nagyok").


Kivéve, ha hozzátesszük, hogy "csak a választóktól nem".

Sajnos, a jelen felállásban igazat kell adjak neked, bár lehet, hogy néhány fideszből kiábrándultat is meg tudnak nyerni, de inkább az ellenzéki oldalról vihetnek el szavazókat.
Azt már írtam, hogy a számolás alapja nem jó - itt van, ki hány körzetben indul majd a fideszesekkel szemben.
MSZP-PM együtt.
1633935996939.png


A Momentum erősnek érezte magát, és indult sok helyen, keveseket támogatott. Nem gond ez, a képviselőik tanultak.
Kell is.
De az emberek tapasztaltabb figurákat kerestek, ezért 15 helyen maradtak elsők - ott is több párt támogatásával.

Ezek az első helyek nem pártgyőzelmek.

Karácsonyék a kanyarban sem lennének a szocialisták nélkül. Az MSZP együtt indult velük 2018-ban, s most is, de a főpolgármesterséghez is ők kampányoltak mellette, s nagyobb pártként biztosítottak pl. pénzt és aktivistákat a kampányához. Ez és a személyisége győzte meg a pestieket.
Most kiálltak mögüle ebben a döntésben, s nem támogatják Márki-Zayt.

Kovács Gergelyék olyanok, mint egy ódzkodó szűzlány. Szeretnének már egy nagyot szexelni, de még nem döntötték el, kivel.
Ez most sem jó politika, szerintem.
Ezért a "tisztaság" álarca mögé bújnak. Így marad a renomé.

Én ott voltam a kutyák békemenetén Pesten, de most Orbánékat el kell távolítani, s ha ebben nem partnerek, magyarázhatnak tisztaságról.

Indítani kellett volna 71 jelöltet - ennyi, nem sírdogálni. Fel kell venni a fonalat, különben hogyan állnák meg a helyüket az országgyűlésben.

Hosszabb távon ez lehet majd megoldás az életükre , már egyszer idetettem.
A megoldás a dupla szavazólap - ahol leadhatod a szavazatod a kispártra, de adhatsz egy alternatív szavazatot is, ha a kispárt mégsem éri el a küszöböt, a szavazatod nem vész el. Így nem zárod ki automatikusan a kicsit, úgysem jut be alapon - s lehet így eléri az 5%-ot.

Itt beszélnek róla:


A felirat (ha kell :)), átállítható magyarra. Értelmesen fordít.
1633935394083.png

1633935499056.png

1633935559723.png


(Az éghajlatváltozással kapcsolatos döntések miatt kerülnek szóba, hiszen a zöld pártok sok helyen kicsi pártok, amelyek nem kerülnek be a parlamentekbe.)

A választási törvényt is helyre kell rakni - bele lehet tetetni ezt a passzust is.
 
Utoljára módosítva:
Kereshettek ti észérveket, meg logikát, ha a választások végkimenetele rajtuk múlik, mert ők vannak többen!

Képkivágás.PNG
 
Utoljára módosítva:
Ez egy fontos pont az új országgyűlés megválasztása.
Tehát a választással máris beindult hogy már nem ő
az ügyvezetőség hatásköre, cselekvési jogköre.
Is érdekes kérdés lehet még.
Hisz alatta, mellette támogatásul már egy másik parlament van.
aki már nem az ő támogatója esetleg.
Az országgyűlés megalakulásával lényegében el is dől.
Onnan már csak vergődés
Persze ezen még ráérünk polemizálni, de íme egy külföldi példa arra, mi lehet Orbánék következő lépése, ha az ellenzék győzne.
Áder káder, politikai káder, nem köztársasági elnök.

1633948932051.png


Régen volt jogszabály arra, milyen közjogi funkciókat nem láthatnak el politikusok ...

S még a népszerűek közé tartozik (!!!), mutatva, mennyire nem foglalkozik az ország dolgával a népesség nagyobb része, sőt, még dicsekszik is vele, hogy nem érdekli, hagyják ezzel békén.
Sajnos.
 
Majd 650 ezer szavazó tudta, mit csinál.
Hogy vannak az országban bőven bugyuták, tájékozatlanok, s megkockáztatom, szándékos bajkeverők (ez a fenti is, nyakamat merném rátenni), az nem újság.
Sajnos.
Ne tedd rá, nem élnéd túl!
Emlékszel a BigBrotherre? A 2. szériában az egyébként szimpatikus és a légynek nem ártó roma származású Öcsit a saját familiája, baráti és ismeretségi köre szavazta ki a játékból, mert fogalmuk nem volt miről szavaznak, csak azt tudták, hogy szavazni kell!
 

Csatolások

  • Képkivágás.PNG
    Képkivágás.PNG
    93.8 KB · Olvasás: 43
  • Képkivágás.PNG
    Képkivágás.PNG
    93.8 KB · Olvasás: 47

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,732
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére