Hírek A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre

Új védelmi stratégiát dolgozott ki a lengyel kormány, amit természeti katasztrófa vagy háború esetén alkalmaznának, a műveletben több ezer önkéntes és rendvédelmi dolgozó venne részt. Egy politikus szerint az állampolgároknak legalább három napig kellene kibírniuk a saját maguk által biztosított élelmiszerekkel, vízzel és gyógyszerekkel.

A stratégia Svédországban elnyerte az állampolgárok tetszését.

„Válsághelyzetben az állam nem pótolja magának az állampolgárnak a tetteit, ezért készüljünk fel arra, hogy az állam segítsége nélkül kell túlélnünk legalább három napot” – jelentette ki Wieslaw Lesniakiewicz, a lengyel Belügyi és Közigazgatási Minisztérium helyettes vezetője. A lakosságnak szánt segélyek között biztosítani kell a vizet, a gyógyszereket, az élelmiszer-ellátást és transzformátorokat is – írja a Business Insider.

A politikus szerint Lengyelországban a polgárok védelme remekül meg van szervezve, mivel 16 ezer önkéntes tűzoltó és 5000 rendvédelmi dolgozó garantálja a biztonságukat.

Lesniakiewicz hangsúlyozta, hogy „újjáépítették a Kormányzati Stratégiai Tartalék Ügynökség teljes stratégiáját, hogy az állampolgárok biztonsága ne kerüljön veszélybe természeti katasztrófa vagy háború esetén”. Utóbbi intézmény feladata lesz a segítségnyújtás, amelyben fontos szerepük lesz az önkormányzatoknak is.

A tisztviselő kiemelte, hogy egy Svédországban használt stratégiát fognak alkalmazni, amelyről az ország állampolgárainak 90 százaléka vélekedett pozitívan. Hozzátette, hogy a polgároknak is ki kell venniük a maguk részét a védekezésben, mivel a segítség nem biztos, hogy hamar megérkezik.

1742546707290.jpeg
 
Katasztrófáknál pl: árvíz nem ér semmit sem a tartalékolás hisz mindent elvisz a víz...tűz esetén hasonló a helyzet.
Ez akkor ér valamit /talán/ ha az állam működése meginog.
 
Katasztrófáknál pl: árvíz nem ér semmit sem a tartalékolás hisz mindent elvisz a víz...tűz esetén hasonló a helyzet.
Ez akkor ér valamit /talán/ ha az állam működése meginog.
Emeld kicsit feljebb a tekintetedet! :)
Katasztrófa helyzetek sajátja, hogy összeomlik a beszerzési lánc is.
De a lengyeleknél nem is ez a fókusz. Az oroszok szerint russzofóbia (mintha ez egy szitokszó lenne), szerintük történelmi tapasztalat.
 
Katasztrófa helyzetek sajátja, hogy összeomlik a beszerzési lánc is.
Még az se kell elég már az előzetes rémhír hogy a lakosság felhalmozásba kezdjen.
Sőt most hogy van a kormánynak ez az ár-beavatkozás,(árrésstop) máris jön a veszély
A lakosság túlvásárol, erre életbe léptetik a korlátozott vásáslást

Árrésstop: a Spar is mennyiségi korlátozást vezetett be

Árrésstop: a Spar is mennyiségi korlátozást vezetett be

Egymás után döntenek úgy a boltláncok, hogy korlátozásokat vezetnek be az árrésstop által érintett termékeknél. A portfolio.hu cikke szerint a Spar is csatlakozott a Lidlhöz és a Tescóhoz, a Spar-üzletekben így hétfőtől a korlátozás
  • mérendő termékek esetében 3 kilogramm,
  • egyéb termékek esetében 10 darab
  • egy liternél / 1 kilogrammnál nagyobb kiszerelésű termékek esetén: maximum 10 liter / 10 kilogramm.
Emlékeztetőül: a Lidl boltjaiban egyáltalán nem lehet vásárolni az árrésstoppal érintett termékkörből, ha a vevő áfás-számlát kér, a Tesco üzleteiben pedig mennyiségi korlátozást vezettek be: tejből egy kartonnal, míg tejtermékekből (termékenként és terméktípusonként) 4 darabot lehet venni.
 
Csak elkezdik összekalapálni azt a polgárvédelmet, ami sok országban, így Magyarországon is leépült a 90-es évektől. Elméletben két hétre elég készlettel kellene rendelkezni mindenkinek, persze ezt egy panelban kicsit nehéz megoldani. Az államnak meg már nincs tartaléka, hisz az élelmiszer gyárak és üzletek nem államiak.
 
Iskolapéldája a háborus uszitásnak és riogatasnak!

Háboruuuu...háboruuuu...
Amit a "béketábor" muvel már ...
Lassan már senki nem tud beszelni a masikkal, mert olyan viszonyok vannak, hogy az kriminalis!
 
Maximálisan egyetértek.
Csak azt nem tudom, Orbánon kívül ki még békepárti.
Talán esetleg Trump...
 
Gyanítom, hogy ha anno az ukrán -orosz határon aknazár lett volna, akkor most az oroszok nem lennének Ukrajnában.
Mint ahogy akkor sem, ha ket ember le tud ulni beszelgetni egymassal!
De ha mind a kettoben van egyfajta nagykepuseg, akkor ez termeszetesen keves!
Akkor tenyleg marad az aknazar, hogy ez as 21. sz-ban természetes!
 
Iskolapéldája a háborus uszitásnak és riogatasnak!

Háboruuuu...háboruuuu...
Amit a "béketábor" muvel már ...
Lassan már senki nem tud beszelni a masikkal, mert olyan viszonyok vannak, hogy az kriminalis!
Svájcban, szerintem Tell Vilmos óta propagálja az állam a minimum
3 napra elég "Notvorrat" készletet. :)

Szövetségi Polgár Védelmi Hivatal weboldala:

Tőbb helyen készen lehet energia koncentrátum csomagot is megrendelni.
Ez itt például a 7 napra elegendő csomag 80 Frankért

1a.jpg

Borzalmas íze lehet. :D
 
Utoljára módosítva:

Csatolás megtekintése 2052532

Borzalmas íze lehet. :D
Borzalmas?,
A lényeg hogy legyen mit enni az íz az másodlagos.
 
Még az se kell elég már az előzetes rémhír hogy a lakosság felhalmozásba kezdjen.
Sőt most hogy van a kormánynak ez az ár-beavatkozás,(árrésstop) máris jön a veszély
A lakosság túlvásárol, erre életbe léptetik a korlátozott vásáslást

Árrésstop: a Spar is mennyiségi korlátozást vezetett be

Árrésstop: a Spar is mennyiségi korlátozást vezetett be

Egymás után döntenek úgy a boltláncok, hogy korlátozásokat vezetnek be az árrésstop által érintett termékeknél. A portfolio.hu cikke szerint a Spar is csatlakozott a Lidlhöz és a Tescóhoz, a Spar-üzletekben így hétfőtől a korlátozás
  • mérendő termékek esetében 3 kilogramm,
  • egyéb termékek esetében 10 darab
  • egy liternél / 1 kilogrammnál nagyobb kiszerelésű termékek esetén: maximum 10 liter / 10 kilogramm.
Emlékeztetőül: a Lidl boltjaiban egyáltalán nem lehet vásárolni az árrésstoppal érintett termékkörből, ha a vevő áfás-számlát kér, a Tesco üzleteiben pedig mennyiségi korlátozást vezettek be: tejből egy kartonnal, míg tejtermékekből (termékenként és terméktípusonként) 4 darabot lehet venni.
...a cukor már a kamrában...
 
Amit a "béketábor" muvel már ...
Ha a magyar államot tekinted béketábornak akkor sajnos egy fővel kevesebb van.

Mindkét kezét elvesztette az a kormánytisztviselő, akinek tenyerében felrobbant egy kézigránát Újdörögdön​

...hm...akkor ez lenne a béke?....
Köszönöm nem kell az ilyen.
 
...a cukor már a kamrában...
Mi családilag "hörcsögök" vagyunk - ez egyértelműen háborús örökség.
Nagymamám két háborút csinált végig, az egyiket 10-14 éves gyerekként, a másikat fiatal anyaként, 3 gyerekkel. A nagyapámat 18 évesen kötelezték az első világháborúba, mert Ferenc József is békepárti volt, a másodikban sem volt választása, menni kellett. Az édesanyám gyerek volt a II.-ban. (7-13 éves).
A covid idején nagyon jól jött, hogy megtanították, hová tegyük a hangsúlyokat.

Aggódva figyelem ezt a sok békepárti agresszort.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításokat, eseteg
Anna Hackett
Stealing from Mr. Rich
a többi része is lesz majd?
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon jók tényleg a fordítások tényleg nem tudom elégszer elmondani. Izgatottan várom a 38. Kötet forditását is :)
Bibliotekarius wrote on Bea7's profile.
elküldöm kisebbre konvertálva.
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia mit fordítasz most? Dianne Duvall könyv tervbe van esetleg? Köszi az eddigi fordításokat nagyon imádom őket!

Statisztikák

Témák
38,752
Üzenet
4,939,090
Tagok
624,416
Legújabb tagunk
Szagitk
Oldal tetejére