A magyar egyházak már csak titokban merik segíteni a menekülteket

„Alaposan belekeveredtem ebbe a témába az elmúlt napokban. Egy barátom mondta is, hogy most már jó lenne, ha leállítanám magam, mert a csapból is a Beer Miklós folyik” – mondta, de szerinte vannak olyan határok, amiket nem szabad átlépni, és ez az emberség határa.

Mindenki rá van kényszerítve az állásfoglalásra. Azt ugyanis senki nem gondolhatja, hogy a migrációs krízis rövid távon megoldódik, miközben az emberiség túlnépesedett, és évente egy magyarországnyi területtel nő a sivatag. Az elsődleges kérdés az, hogy meg tudjuk-e őrizni az emberségünket. És hogy mit mond erről az evangélium?

„Éheztem és enni adtatok. Vándor voltam és befogadtatok” – mondja Krisztus, és Beer szerint a hívőknek a másik emberben mindig őt kéne megpillantaniuk. Függetlenül attól, hogy hatan, hatszázan vagy hatezren érkeznek a határra, a legfontosabb, hogy képesek vagyunk-e a szemükbe nézni, és meglátni bennük Krisztust.

Nem a kerítés a baj
Nagyon nem mindegy, mit kérdezek kérdezem elsőként egy évekig vándorló, elcsigázott embertől:

  • ettél ma már?
  • Vagy inkább azt: muszlim vagy-e?
És nem arról van szó, hogy Beer szerint ne kellene védeni a határokat. Még ha rossz érzést is kelt benne a kerítés, belátja, hogy kezelni a határra zúduló tömeget, és a hatóságoknak rendet kell tartaniuk.

bie5768-800x533.jpg

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Az viszont szerinte a népünk szégyene, hogy az állam által elismert menekülteket sem fogadjuk be.

Szégyenkezéssel mondom, hogy ebben az egyházunk is benne van. Ott állnak az üres parókiáink, mert nincs elég papunk. És hiába könyörgök, hogy jelentkezzetek már, mert kapjuk a hivataltól a menekültügyi listát, hogy kit tudunk közülük befogadni

– mondta Beer, és elmesélte, hogy egyetlen papja jelentkezett, de két nap múlva ő is visszamondta, mert az egyháztanács úgy döntött, hogy inkább maradjon üresen az épület, csak ne menjen oda senki.

Szupertitkos menekültügy
Az este legszomorúbb és egyben legabszurdabb pillanata akkor jött el, amikor a moderátor megkérdezte, hogy a másik két egyház hogy vesz részt az elismert menekültek integrálásában. Kiderült, hogy egyikük sem mer nyilvánosan beszélni a programjukról, mert tartanak a közhangulattól.

„Ezt most nem fogom elmondani, mert megkértek rá. Eljutottunk odáig, hogy már veszélyes elmondani, laknak-e nálunk menekültek. Nem akarom, hogy kiszúrják az autóm kerekét, vagy esetleg megdobáljanak. Maradjunk annyiban, hogy van egy szupertitkos menekültügyi programunk”

– mondta Bolba Márta, együtt nevetve a meghökkent közönséggel. Persze azonnal hozzátette, hogy csak kínjában kacag ezen, mert nem tud mást tenni.

bie5830-800x534.jpg

Fotó: 24.hu/ Bielik István
A lelkésznő reméli, hogy már elértük a medence alját, és innen felfelé rugaszkodunk, de tart attól, hogy tavaszig csak fokozódni fog a helyzet. Szerinte miközben állandóan az európai és keresztény értékek megóvásáról beszélünk, nem ártana magunkba néznünk, mi magunk komolyan vesszük-e ezeket. Ha a muszlimokon számon kérjük, tegyük fel a kérdést: mi hogyan bánunk a nőkkel?

Hogyan bánunk egymással, a közvagyonnal vagy akár magántulajdonnal? Mi mint közösség mit követelünk meg magunktól és a vezetőinktől? Hol van itt a számonkérhetőség és a megbízhatóság?

Bolba nagyon szeretné látni, hogy a saját értékeinkben tényleg stabilak vagyunk. Akkor viszont csak tudunk integrálni 1200 jövevényt, akik idővel megtanulják mindezt. Ezen a ponton Beer Miklóst is megkérte, hogy esetleg mondjon valami szépet a nőkről, mert korábban ez nem mindig sikerült. A megyés püspök ugyan kicsit félve, de ismét kifejtette nézetét, hogy akár a kölni erőszak is elkerülhető lett volna, ha a lányok szolidabban öltözködnek. A lelkésznő szerint ez az áldozathibáztatás klasszikus esete.

Messze nem csak a menekültekről van szó, beszélhetnénk hajléktalan honfitársainkról is. Bolba szerint sokkal többet tudnánk a bajba jutottakon segíteni, ha kicsit ráéreznénk a nagylelkűségre, és nyitnánk egymás felé.

Ferenc pápa majmai?
Bolbához hasonlóan Darvas István főrabbi sem volt hajlandó részleteket elárulni a menekültügyi programjukról. Szerinte minden egyház nagyon jól teszi, ha segít, de vigyázni kell, mert ha ez kikerül a nyilvánosságba, azonnal politikai állásfoglalássá válik. Úgy van tematizálva a közbeszéd, hogy képtelenség a dolognak csak a vallási, morális vetületéről beszélni, beindul a hisztéria.

Ha például a püspök úr megszólal a témában, egyből kiderül róla, hogy Ferenc pápa majma, vagy zsidónak és hazaárulónak tetszik lenni. Egy csomó információval gazdagodik az ember önmagáról, és ez még egy rutinos egyházfiról sem pereg le teljesen. Az egyéni energiákat ez nagyban leszívja. Egyik egyháznak sem lehet célja, hogy a politika játékszerévé váljon. Ezért szupertitkosnak megtartani az ilyen programokat

– mondta a főrabbi, aki szerint az egyszerű üzenetek korát éljük, és azzal lehet gyors sikert elérni, ha még nagyobb hülyeséget mondunk, mint a másik.

Ma nincs az a bölcs mondat, amellyel egy egész társadalmat le lehet téríteni a kijelölt pályáról, apránként kell adagolni az igazságot. Ezért szerinte inkább helyes gyakorlatokra van szükség, amelyeket a kisközösségekben magunkévá tehetünk. Ha pedig ezek egymással kapcsolatba lépnek, az hosszú távon egyre több embert a normális élet szeretete felé vihet el. Ebben nagyjából mindhárom résztvevő egyetértett, hogy mindenki a saját szűk környezetében tehet a legtöbbet a helyzet javításáért. Az a tanács is elhangzott, hogy első lépésként üljünk le néha közösen enni és beszélgetni olyanokkal, akiket elsőre nem érzünk annyira közel magunkhoz.

Jankovics Márton

bie5768-800x533.jpg
 
Ernő! Annak idején anyám azt mondta: "Bolond lyukból bolond szél fúj!"
Igaza volt, már belátom!
Tehetsz te fel akármilyen utazási katalógusokból képeket, de Te soha nem jártál Tunéziában!
A hírközlési kérdésem? Amit naivul céges-magán-nak tituláltál?
Na az volt a buktató, mert Tunézia hírközlése egyedülálló még a mai EU-csúcsországok között is kiemelkedő.
A választ nem mondom el, keress az utazási lapokon erre vonatkozó ismertetőket.
Nehezen hiszem, hogy jelenlegi szellemi képességeid alapján sikerre jutsz, de próbálkozz!
Legalább a trapéz nadrág helyett új ismeretekre is szert tehetsz, már ha akarsz...
 
Es hogy tetszik a trapéz-gatyám? Elég régen volt. :)
Akkor most kiszedem, te igazolhatod, hogy ott voltam,
Jó, most igazolom!
Megkérdeztem az imént a férjem,aki Irakban dolgozott 1979-'80-ban,mit látott a homokon és a tevén kívül:D ?
A városokban nagyon ritkán látott eltakart arcú nőket, de vidéki falvakban többet. Nikabot látott a nagyon eldugott falvakban 1-2-t.
 
Érdekes hogy ázsiában és afrikában milyen gyorsan visszatudta hódítani a vidék a nagyvárosokat. Pedig azt gondolnám hogy aki vidékről jön az nem tud fogást találni a városi emberekne mert azok tanultabbak és tapasztaltabbak...de, nem, jön egy-két fanatikus vallási vezető és a városiak már tekerik is magukra a gyolcsot...
 
Ernő! Annak idején anyám azt mondta: "Bolond lyukból bolond szél fúj!"
Igaza volt, már belátom!
Tehetsz te fel akármilyen utazási katalógusokból képeket, de Te soha nem jártál Tunéziában!
A hírközlési kérdésem? Amit naivul céges-magán-nak tituláltál?
Na az volt a buktató, mert Tunézia hírközlése egyedülálló még a mai EU-csúcsországok között is kiemelkedő.
A választ nem mondom el, keress az utazási lapokon erre vonatkozó ismertetőket.
Nehezen hiszem, hogy jelenlegi szellemi képességeid alapján sikerre jutsz, de próbálkozz!
Legalább a trapéz nadrág helyett új ismeretekre is szert tehetsz, már ha akarsz...

Öszintén megmondom, nem vagyok hiu. Ha ugy gondolod, hogy nem voltam még Tuneziában akkor sem haragszom.
-
Valoban érdekes, hogy a telefonállásrol nincsenek emlékeim, még arra sem emlékszem, hogy volt e és ha igen milyen telefon-apparátus volt a szállodai szobában.
-
Ha idöben visszamegyek, és igaz amit mondtál akkor valoszünü egy szupermodern hordozhato telefon lehetett spirál-kábellal. :)
-
 
Utoljára módosítva:

miert is szemelyeskedsz ??? nincs vitakulturad ???
 
Jó, most igazolom!
Megkérdeztem az imént a férjem,aki Irakban dolgozott 1979-'80-ban,mit látott a homokon és a tevén kívül:D ?
A városokban nagyon ritkán látott eltakart arcú nőket, de vidéki falvakban többet. Nikabot látott a nagyon eldugott falvakban 1-2-t.

Belenéztem a régi albumba, gondoltam találok egy telefonfülkét valamelyik képen de csak ilyenek vannak.
Alul gondolom a közvilágitás, felül az áram. Az egyik vastagabb vezeték talán telefon.
-
upload_2017-10-22_22-34-57.png

-
Hosszu csuklos, piros Ikarusz-buszkok elött lefényképeztettem magamat (a trapézgatyába). Burkát nem látok.
-
De még egy érdekesség eszembe jutott. A repülötérröl a szállodába menet a mini-buszbol látni lehetett egy laktanyát.
Ebbe lakott állitolag az Izraelböl számüzött Jassir Arafat. Lehet, hogy akkor már nem mert a bombázok nem találták. Pár nappal a bombázás után érkeztünk. :(
-
Hogy vidéken sokkal jobban bevoltak öltözve az emberek mind a városba az világos.
Mi is vettünk kb. 8 DM-ért egy fejkötöt mert a trapéznadrág nem védett meg a homokvihartol.
Nem is lehetett látni a nepfelkeltét mert olyan erösen fujta a szél a homokot.
-
Apropoo homok. Néhány napja Londonban is szinte sötét volt az Afrikai homoktol. :)
Németországban is elöfordul, hogy az autokon finom homok van, Afrikábol jön át az alpokon.
Na hát ha Hannibál áttudott jönni az elefántokkal akor a finom homok is megtudja tenni. :)
-
A ruha egészen biztos a klima miatt olyan amilyen. Az északák hidegek a sivatagban mert a homok specifikus hökapacitása kicsi, hamar forro lesz és gyorsan lehül. Na meg felhök sincsenek. Ha nagyon száraz az idö akár 30 °C különbbség is lehet a nappalok és északák között. Egy talpig takaro az jol jön. :)
-
Az IS által elfoglalt területek lassan visszavannak foglalva, remélhetöleg a jövöben egyre kevesebb ember lesz aki kényszerböl hord valamilyen kosztümöt. (beleértve katonaruha)
-
 
Öszintén megmondom, nem vagyok hiu. Ha ugy gondolod, hogy nem voltam még Tuneziában akkor sem haragszom.
-
Valoban érdekes, hogy a telefonállásrol nincsenek emlékeim, még arra sem emlékszem, hogy volt e és ha igen milyen telefon-apparátus volt a szállodai szobában.
-
Ha idöben visszamegyek, és igaz amit mondtál akkor valoszünü egy szupermodern hordozhato telefon lehetett spirál-kábellal. :)
-
1996-ban voltunk ott nászúton. Az biztos, hogy volt a szőnyegkereskedés falán pénzbedobós telefonkészülék, mert sorban álltunk páran, hogy haza telefonálhassunk. Biztos, hogy volt mobilja a páromnak de ,hogy miért nem működött, azt nem tudom.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,918
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére