A magyar jobboldal hazaáruló vagy csak tökkelütött?

Az Európai Unió ellenében a kilépő briteket, Németországgal szemben a vámháborúba kezdő USA-t, a jogállamisággal szemben Putyint és Erdogant éltetik. Hol képzelik el ezek valójában Magyarországot a világban?

Noha városi legenda csupán az USA-nak hadat üzenő magyar diplomata története, a beszélgetés tökéletesen tükrözi a mai közállapotainkat is: problémánk csak a szövetségeseinkkel vannak, ellenségeinket kifejezetten kedveljük. Sőt. Legalábbis ez a következtetés vonható le a propagandát olvasva, valamint a kormányzati nyilatkozatokat hallgatva.

A Brexit kapcsán a hivatalos magyar kommunikáció egyértelműen a szigetországiak pártján áll. Orbán igyekszik elhitetni azt a hazugságot, hogy a britek az állítólagos brüsszeli bevándorláspolitika miatt léptek ki az EU-ból. Ez persze csak részbe igaz, hisz tényleg a gazdasági migránsokból lett elegük, csak épp azokból, akik Lengyelországból, Romániából vagy Magyarországról érkeztek hozzájuk. Ha ez nem lenne elég, most épp azt igyekeznek elhitetni, hogy az EU bürokratái miatt tehetnek a brit belpolitikai válságról, valamint a Brexit-tárgyalások elhúzódásáról. Habony propagandaterméke azt hirdeti: "Brüsszel miatt alakul a válság a briteknél". Persze szó sincs erről: London azt akarja elérni, hogy megtarthassa az EU jelentette előnyöket, minden kötelezettség nélkül. Az pedig politikai akarat a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács részéről, hogy erre nem ad lehetőséget.

Érthető persze Orbán szimpátiája: álmaiban egy olyan EU létezik, amelyik kontroll és elvárások nélkül, kizárólag ad - főként kápét, amelyet aztán kedvenc oligarchái között oszthat szét.

Ennek ellenére legalábbis furcsa, hogy egy olyan konfliktusban, amely a legerősebb, miket a soraiban tudó szövetségi rendszer felbomlásával-felbontásával fenyeget, Budapest nem az EU, hanem a kilépők pártján áll.

De ugyan ez elmondható Európa, konkrétabban Németország és az USA viszonyában is. A propaganda eddig is imádta Trumpot, és a rajongás mit sem csitult, amikor az elnök bejelentette: vámháborút hirdet az egész világ, Európán belül pedig konkrétan a németek ellen. Dicsérik Trump karakánságát, állítólagos protekcionizmusát, ostorozzák a német mohóságot. (Arról persze elfelejtenek említést tenni, hogy ha a késztermékek esetében részben igaz, hogy Berlin többet ad el az USA-ban, mint amennyit onnan vásárol, de pénzügyi- és informatikai szolgáltatások esetében az USA-nak vastagon pozitív a külkermérlege.)

Mindössze arról feledkeznek meg ezeket a Trump-imádók, hogy ha a vámháború hatására kevesebb német autót értékesítenek, akkor annak végső soron kecskeméti és győri magyar munkások isszák meg a levét. Ha a német gazdaság megbicsaklik, akkor a magyar is megy a levesbe. Mindezek ellenére: Éljen Trump! Bukjon Merkel!

Az ellentétes mozgás Törökország esetében is kézzel fogható. Míg Ankara az EU-tagságért harcolt, Orbán lényegében észre sem vette Erdogant. Amióta viszont az Unió helyett Moszkvát választotta, deklarálta, hogy esze ágában sincs uniós tagállammá válni, viszont mindent megtesz a török jogállam lebontásáért - nincs nagyobb barátja az EU-ban Orbánnál. Sőt, tanítványa. Erdogan jóval előbb és sokkal hatékonyabban használja a maga fantomellenségét, mint magyar tanítványa. Magyarországon eddig senkit nem tartóztattak még le Soros Györgyre hivatkozva – bár már megszületett a törvény ehhez is. A permanens szükségállapotot fenntartó Erdogan tízezreket vetett eddig ítélet nélkül börtönbe, Gülenre hivatkozva. (Érdekes párhuzam: Erdogan épp úgy Gülen-tanítvány és felfedezett volt, ahogy Orbán Sorosé.) Mi sem jellemzőbb: egyetlen uniós kormányfő volt csak jelen Erdogan abszolút hatalomátvételénél - Orbán Viktor.

És néhány gyors példa az elmúlt hetekből:

– Orbán többször találkozik Putyinnal, mint az elvben szövetsége államok vezetőivel összesen.

– Az EU fellépne a kínai nyomulás ellen – de Orbán vétózik.

– Az EU megállapodna Afrikával, hogy euró milliárdokért megállítják az Észak-Afrikából induló migrációt – de Orbán vétózik.

– Az ENSZ ellenőrizhetővé és rendezetté tenné a ma kaotikus és kizárólag konfrontációt és problémát jelentő migrációt - Magyarország ellenzi.

Mi Orbán valódi célja, ha saját szövetségeseit minden konfliktusban hátba szúrja, míg az ellenoldalt látványosan támogatja? Hazaáruló? Vagy csak tökkelütött? Valószínűleg egyik sem: mindössze saját magán és a hatalmát biztosító oligarchákon és talpnyalókon kívül senki és semmi nem érdekli.

b1b

mno_8.jpg
 
Elolvasva cikket és az eredeti B1B blogot is, amelyhez nevét nem adja a szerző. Nem csalódtam. Az írás címe a jobb oldalt emlegeti, azonban a tartalom pusztán a jelenlegi Magyar kormányra hegyeződik ki, többnyire annak vezetőjére.
Úgy gondolom, hogy a jobb oldalt nem volna szükséges egy kalap alá venni a magyar kormánnyal és fordítva, nem beszélve arról, hogy Magyarország nem azonos a jobboldallal,illetve a kormány-oldallal és viszont.
Mindezek ismeretében a jelenlegi kormány az őt megválasztó nép akaratából, annak felhatalmazásával teszi a 2/3-os dolgát bármennyire is tetszik, vagy nem tetszik valakinek. Hozzátéve, hogy a tetszés, vagy éppen nem tetszés mindig identitás kérdése.
(szerintem) jó indulat.jpg
 
Utoljára módosítva:
Verbovszki barátom - a nemtetszésed kimerül abban, hogy konkrétumot nem, csak jobboldal-ellenességet meg a 2/3 el nem ismerést fikázod.
Megvolt már olyan, hogy mint pl. társasházi közgyűlésen a technikai analfabéta hölgykoszorú leszavazta a műszakilag jobb és olcsóbb megoldást, mert "ha ennyire olcsó, az csak gagyi"?
Hát ehhez hasonlóan lehet hivatkozni a 2/3-os felhatalmazásra. A hülye iszlamista muszlim-testvérek háborogtak Egyiptomban - én rá szavaztam - hát az én szavazatom nem ér annyit, mint a másé? Hát, nem, ha hülyeségere szavaztál... Sajna, ez a demokrácia egyik nagy hiányossága - és nem mentegethető a híres churchlilli idézettel sem hogy "még jobbat nem találtak ki..." Nagy pofával , büszkén lehet fejjel falnak rohanni, csak ne a falat hibáztassuk utána.
 
Én ugyan nem a választásokról beszéltem, hanem a jobboldaliságról, amely nem jelent azonosságot a jelenlegi kormánnyal. Erre több jel is mutat, mint pl. a legutóbbi incidens is az MTA és a kormány vele kapcsolatos terveivel, és azt tudni kell, hogy az MTA nem arról nevezetes, hogy te lenne az ötágú vörös csillag emlőin nevelkedett hithű és bigott bolsevikokkal.
De ha már a 2/3 kérdését hoztad szóba, felteszem ide is a 2018-as magyarországi választások körgrafikonjait mit akart az ország 2018-ban.jpg amelyek világosan mutatják meg az egységet, a megosztottságot és a világos akaratot. A budapesti azt mutatja, hogy ott nem a kormánypárti rajongók nyertek 2/3 arányban mégpedig olyan kerületekben amelyek hagyományosan nem baloldali identitásúak. Az országosnál pedig azt mutatja, hogy az ország 50%- nem a Fideszt akarta újra és hasonlóan nem lehet erre se ráfogni, hogy az ország 50%-a jobb oldali a másik 50%-a pedig baloldali volna.
És végül.
A hozzászólásom nem a tetszésről, vagy nem tetszésről, az el-, vagy nem elismerésről szól, hanem arról hogy a blog írója a címben félrevezetően fogalmaz. Azt nem tudom megállapítani, hogy szándékosan e, vagy tudatlanságból?
 
Megvolt már olyan, hogy mint pl. társasházi közgyűlésen a technikai analfabéta hölgykoszorú leszavazta a műszakilag jobb és olcsóbb megoldást, mert "ha ennyire olcsó, az csak gagyi"?

Pedig sajnos általában úgy van! A tisztelt th képviselő ösztönözte (elvileg mérnök), hogy a kedvezőbb költségű terasz felújítást válasszák. Mit tesz a Murphy átok, szar is lett, 3 év múlva már költeni kell rá.
Kb 250 m2, de spóroltunk 1 mFt-ot. Gond egy szál sem, most ráköltjük a dupláját.
A választásokkal Mo 4 évente ismétli a hibáit, szopunk is miatta. Analfabéták vagyunk. Hurrá.
 
– Orbán többször találkozik Putyinnal, mint az elvben szövetsége államok vezetőivel összesen.

nem mintha probléma lenne, de fogalmam sincs ezt hogyan silabizálta ki a cikk szerzője ... például beleszámolta a a V4 találkozókat?

Az EU fellépne a kínai nyomulás ellen – de Orbán vétózik.
támadták Kína és Európa gazdasági összekötését hirdető stratégiát...a magyar politikusok rámutattak, hogy tévedés Kína erősödését és nemzetközi befolyásának növekedését problémaként beállítani, ebben inkább a lehetőséget kéne meglátni.

Az EU megállapodna Afrikával, hogy euró milliárdokért megállítják az Észak-Afrikából induló migrációt – de Orbán vétózik.

pozitívumként állították volna be az illegális bevándorlást, ezért Magyarország megvétózta dokumentum elfogadását

Az ENSZ ellenőrizhetővé és rendezetté tenné a ma kaotikus és kizárólag konfrontációt és problémát jelentő migrációt - Magyarország ellenzi.

Kiegyensúlyozatlan és veszélyes az ENSZ globális migrációs csomagja, ugyanis tovább ösztönzi az illegális, ellenőrizetlen migrációs folyamatokat, az USA startból részt se vett a tárgyalásokban annyira abnormálisnak tatják.
 
Vagy két évtizede írta Hobo, de ma is aktuális:
.....
És tízmillió nem tudja,
Mitől döglik a légy,
Nézik, hogy rakja el a jobb,
Amit a bal meghagyott még,
Nem maradt semmi nekik csak,
Csak "A hetedik te magad légy".

Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország....
 
Az Európai Unió ellenében a kilépő briteket, Németországgal szemben a vámháborúba kezdő USA-t, a jogállamisággal szemben Putyint és Erdogant éltetik. Hol képzelik el ezek valójában Magyarországot a világban?

Noha városi legenda csupán az USA-nak hadat üzenő magyar diplomata története, a beszélgetés tökéletesen tükrözi a mai közállapotainkat is: problémánk csak a szövetségeseinkkel vannak, ellenségeinket kifejezetten kedveljük. Sőt. Legalábbis ez a következtetés vonható le a propagandát olvasva, valamint a kormányzati nyilatkozatokat hallgatva.

A Brexit kapcsán a hivatalos magyar kommunikáció egyértelműen a szigetországiak pártján áll. Orbán igyekszik elhitetni azt a hazugságot, hogy a britek az állítólagos brüsszeli bevándorláspolitika miatt léptek ki az EU-ból. Ez persze csak részbe igaz, hisz tényleg a gazdasági migránsokból lett elegük, csak épp azokból, akik Lengyelországból, Romániából vagy Magyarországról érkeztek hozzájuk. Ha ez nem lenne elég, most épp azt igyekeznek elhitetni, hogy az EU bürokratái miatt tehetnek a brit belpolitikai válságról, valamint a Brexit-tárgyalások elhúzódásáról. Habony propagandaterméke azt hirdeti: "Brüsszel miatt alakul a válság a briteknél". Persze szó sincs erről: London azt akarja elérni, hogy megtarthassa az EU jelentette előnyöket, minden kötelezettség nélkül. Az pedig politikai akarat a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács részéről, hogy erre nem ad lehetőséget.

Érthető persze Orbán szimpátiája: álmaiban egy olyan EU létezik, amelyik kontroll és elvárások nélkül, kizárólag ad - főként kápét, amelyet aztán kedvenc oligarchái között oszthat szét.

Ennek ellenére legalábbis furcsa, hogy egy olyan konfliktusban, amely a legerősebb, miket a soraiban tudó szövetségi rendszer felbomlásával-felbontásával fenyeget, Budapest nem az EU, hanem a kilépők pártján áll.

De ugyan ez elmondható Európa, konkrétabban Németország és az USA viszonyában is. A propaganda eddig is imádta Trumpot, és a rajongás mit sem csitult, amikor az elnök bejelentette: vámháborút hirdet az egész világ, Európán belül pedig konkrétan a németek ellen. Dicsérik Trump karakánságát, állítólagos protekcionizmusát, ostorozzák a német mohóságot. (Arról persze elfelejtenek említést tenni, hogy ha a késztermékek esetében részben igaz, hogy Berlin többet ad el az USA-ban, mint amennyit onnan vásárol, de pénzügyi- és informatikai szolgáltatások esetében az USA-nak vastagon pozitív a külkermérlege.)

Mindössze arról feledkeznek meg ezeket a Trump-imádók, hogy ha a vámháború hatására kevesebb német autót értékesítenek, akkor annak végső soron kecskeméti és győri magyar munkások isszák meg a levét. Ha a német gazdaság megbicsaklik, akkor a magyar is megy a levesbe. Mindezek ellenére: Éljen Trump! Bukjon Merkel!

Az ellentétes mozgás Törökország esetében is kézzel fogható. Míg Ankara az EU-tagságért harcolt, Orbán lényegében észre sem vette Erdogant. Amióta viszont az Unió helyett Moszkvát választotta, deklarálta, hogy esze ágában sincs uniós tagállammá válni, viszont mindent megtesz a török jogállam lebontásáért - nincs nagyobb barátja az EU-ban Orbánnál. Sőt, tanítványa. Erdogan jóval előbb és sokkal hatékonyabban használja a maga fantomellenségét, mint magyar tanítványa. Magyarországon eddig senkit nem tartóztattak még le Soros Györgyre hivatkozva – bár már megszületett a törvény ehhez is. A permanens szükségállapotot fenntartó Erdogan tízezreket vetett eddig ítélet nélkül börtönbe, Gülenre hivatkozva. (Érdekes párhuzam: Erdogan épp úgy Gülen-tanítvány és felfedezett volt, ahogy Orbán Sorosé.) Mi sem jellemzőbb: egyetlen uniós kormányfő volt csak jelen Erdogan abszolút hatalomátvételénél - Orbán Viktor.

És néhány gyors példa az elmúlt hetekből:

– Orbán többször találkozik Putyinnal, mint az elvben szövetsége államok vezetőivel összesen.

– Az EU fellépne a kínai nyomulás ellen – de Orbán vétózik.

– Az EU megállapodna Afrikával, hogy euró milliárdokért megállítják az Észak-Afrikából induló migrációt – de Orbán vétózik.

– Az ENSZ ellenőrizhetővé és rendezetté tenné a ma kaotikus és kizárólag konfrontációt és problémát jelentő migrációt - Magyarország ellenzi.

Mi Orbán valódi célja, ha saját szövetségeseit minden konfliktusban hátba szúrja, míg az ellenoldalt látványosan támogatja? Hazaáruló? Vagy csak tökkelütött? Valószínűleg egyik sem: mindössze saját magán és a hatalmát biztosító oligarchákon és talpnyalókon kívül senki és semmi nem érdekli.

b1b

mno_8.jpg
*
Az igazság ez: O.V. saját szövetségeseit minden konfliktusban hátba szúrja, míg az ellen oldalt látványosan támogatja. Saját magán és a hatalmát biztosító oligarchákon és talpnyalókon kívül senki és semmi nem érdekli.
 
pozitívumként állították volna be az illegális bevándorlást, ezért Magyarország megvétózta dokumentum elfogadását
meselhettek amit akartok a franciak gyozelme a bevandorlok gyozelmevel sikerult.
Az elet ezer teruleten megtalalhatok.
Meg Mo -on ha csak a remek epiteszeti gyongyszemeinken is a bevandorlok otlete kivitelezese valosult meg. Amerikat es Canadat Ausztraliat szinten a bevandorlok tettek naggya.
 
tetszik nem tetszik köpönyeg ide köpönyeg oda.Orbán szavait idézve"máshonnan másképp látjuk" A tények itthon új választási sikert söpört be Európa jó része vele ért egyet

Nem lennék a helyedben olyan biztos.
Németországban csak az AfD van Orbán kurzuson de már az is inog mert a nacionalisták előbb utobb egymás útját keresztezik
-
- az AfD vissza akarja küldeni a menekülteket
- a menekültek viszont Magyarországról vannak
- Orbán nem akar visszavenni menekülteket
- és ez csak a kezdet

- Az Osztrák szélsőjobboldal volt Orbán szeretője
- most, hogy az FPÖ van hatalmon törlik a magyar dolgozok gyereksegélyét
- öngól Orbánnak

- Az EU szeretne közös Energiapolitikát
- Orbán hosszútávon elkötelezi magát Putyinnak

- Orbán azzal él vissza, hogy az EU-ban fontos kérdésekben "egyöntetű" döntés szükséges
- Tehát egy idióta is képes megtorpedózni akár mit az EU-ban
- Orbán és a híve pedig azt gondolják milyen kemény-tökű Orbán és Szijjarto ;)
 
Utoljára módosítva:
A probléma csak az, hogy Magyarország EU tag és Orban az EU ellen dolgozik

Ez téves megközelítés, az EU -t rengetegen kritizálják, a polgárok nagy része elégedetlen a politikájával és reformot akarnak. A jövő évi európai parlamenti választásokon evidens lesz a változás.

Már azt is olvastam, hogy a NATO aggodik, hogy Orbán mindent kikotyog.
.... hát akkor mit gondolhatnak Erdoganról, még azt is megengedte magának, hogy lezárja az İncirlik légibázist mikor felbosszantották az amerikaiak.

Pár napja meg a Nato üllésen hirtelen azzal jött, hogy Putyin nagyon veszélyes.
Elkell döntenie végre hova akar tartozni Magyarország
A kétkulacsosság senkinek sem szinpatikus

jó lenne olvasni valahol ezt a NATO ülésen elhangzott nyilatkozatot.
kétkulacsosság ... a németek hogy állnak a gázvezeték építéssel?
 
Utoljára módosítva:
Ez téves megközelítés, az EU -t rengetegen kritizálják, a polgárok nagy része elégeetlena politikájával és reformot akarnak. A jövő évi európai parlamenti választásokon evidens lesz a változás.
-
Miért nem ment, vagy küldött valakit Orbán Párizsba?
Ott volt az alkalom elmondani a vágyait?
Mi hozzá vagyunk szokva, hogy a politikusok különböző véleményen vannak
Magyarországon nincs ellenzék, ott mindenki "ellenség" és hazaáruló aki nem Fidesz
Orbán az EU-t csak gazdasági együttműködésnek akarja
Ezt megkellet volna mondania az elején. Ez is egy sumákolás volt

.... hát akkor mit gondolhatnak Erdoganról, még azt is megengedte magának, hogy lezárja az İncirlik légibázist mikor felbosszantották az amerikaiak.

Tévedsz. Erdogan megtagadta egy német delegáció látogatását a támaszpontra
Ez akkor volt ha jól emlékszem amikor egy szatíraműsorban "zoophilizmussal" vádolták
Kapott két hét határidőt aztán a német gépeket kivonták a németek.
A támaszpont továbbra is megvan német gépek nélkül.

jó lenne olvasni valahol ezt a NATO ülésen elhangzott nyilatkozatot.
kétkulacsosság ... a németek hogy állnak a gázvezeték építéssel?

A német gázvezeték nem egy orosz kölcsön, hanem egy közös vállalkozás
Gazprom (51 %), Wintershall és E.ON német, Gasunie holland Engie francia cégek társulása.
-
Nordstream.png
 
Elolvasva cikket és az eredeti B1B blogot is, amelyhez nevét nem adja a szerző. Nem csalódtam. Az írás címe a jobb oldalt emlegeti, azonban a tartalom pusztán a jelenlegi Magyar kormányra hegyeződik ki, többnyire annak vezetőjére.
Úgy gondolom, hogy a jobb oldalt nem volna szükséges egy kalap alá venni a magyar kormánnyal és fordítva, nem beszélve arról, hogy Magyarország nem azonos a jobboldallal,illetve a kormány-oldallal és viszont.
Mindezek ismeretében a jelenlegi kormány az őt megválasztó nép akaratából, annak felhatalmazásával teszi a 2/3-os dolgát bármennyire is tetszik, vagy nem tetszik valakinek. Hozzátéve, hogy a tetszés, vagy éppen nem tetszés mindig identitás kérdése.
(szerintem)
Én is ugyanazt mondom rá amit az utánad következő mondta.a 2/3 ra hivatkozó dolog nem érv.
https://canadahun.com/temak/a-magyar-jobboldal-hazaáruló-vagy-csak-tökkelütött.59065/#post-5327230
Mindenki tudja létrejöttének látszatjogrend szerinti okát
De inkább üzeneted első fele érdekesebb: Magyarország se nem azonos a jobboldallal se a kormánya nem azonos a jobboldalisággal.
a választásokról meg egy szót se .szellemiségében nem különb a diktatúráknál technikailag más
Ukrajna választását is elemeiben hasonló módszerekkel csalták alakították.
(EBESZ képviselője elpárolgó tintájú tollat is talált, egyfordulós,egyéni 40% ad 2/3-t, kamupártok majdnem azonos név alatt)
És még azt is hozzátehetnénk a"Magyarország se nem azonos" a Fidesszel se annak vezetésével
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,581
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére