Hírek A magyar kormány 500 liter misebort küld Ukrajnába

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn, a budapesti lengyel plébánia elől útnak indította a magyar kormány Ukrajnának szánt legújabb segélyszállítmányát:
500 liter misebort.
A liturgikus célra használható, jó minőségű bort az Egri és a Veszprémi Főegyházmegye, valamint a Pannonhalmi Főapátság ajánlotta fel, a Magyar Katolikus Karitász gyűjtötte össze, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szállítja Lengyelországba, ahonnan a lengyel karitász jóvoltából jut el az ukrán templomokba.
Soltész a szállítmány indulásánál mondott beszédében azt mondta, az ukrajnai háborúnak súlyos gazdasági következményei vannak, és az élelmiszer-, ruha- és gyógyszerszállítmányok mellett legalább ennyire fontos a hitélet gyakorlásához nélkülözhetetlen eszközökkel, így például miseborral való támogatás. Az államtitkár elismerte, hogy „lengyel barátainkkal vitában állunk” ugyan, mert „mi továbbra sem vagyunk hajlandók” sem fegyvert, sem katonát küldeni Ukrajnába, de „minden együttműködésre készek vagyunk”, amellyel akár a Magyarországra menekült családoknak, akár a Kárpátalján vagy Belső-Ukrajnában maradt embereknek lehet segíteni.

De mi is az a misebor?

Mivel a magyar társadalom elenyésző hányada jár misékre, a Mandiner miseborriportja és a Borászportál cikke alapján talán nem haszontalan összefoglalni, mit is érdemes tudni a miseborról:
  • A misebor az oltáriszentség (latinul Eucharisztia) része. A megszentelt kenyér (ami ma már ostya) és a bor Krisztus testét és vérét jelképezi. Vagyis – és ezért a különbségért emberek tömegei haltak meg – a katolikus hit szerint a misebor magának Krisztusnak a vére, amit a hívők misén magukhoz vesznek.
  • Mivel a szentelt borból általában csak maga a misét tartó pap kortyol, így egy-egy misén csupán mintegy fél deciliter miseborra van szükség. De bizonyos jeles alkalmakkor – például nagycsütörtökön – a hívők is magukhoz veszik „Krisztus vérét” (ezt nevezzük két szín alatti áldozásnak).
  • A misebornak szőlőbornak kell lennie, nem lehet vizezett (csak liturgikus okokból tesznek bele minimális vizet), és mentesnek kell lennie az adalékanyagoktól, még hozzáadott cukor és tartósítószer sem lehet benne. A misebort természetes eszközökkel azonban lehet javítani, így például a mustsűrítmény és a savkoncentrátum hozzáadása megengedett, és kényszerűségből a kénezés felett is szemet huny az egyház.
  • Ugyan a vért jelképezi, a misebor leginkább fehér; ennek praktikus oka van, méghozzá az, hogy a liturgiában használt, jellemzően fehér kendőkből és terítőkből sokkal nehezebb kimosni a vörösbort. Az Ukrajnában meghatározó katolikus irányzat, görögkatolicizmus híveinél azonban egyre népszerűbb a vörösborral való misézés, amit „gazdagabb szimbolikája” miatt Magyarországon is már több püspök is ajánl.
1653970787015.png
 
A katolikus egyházhoz hasonlóan az ortodox egyház is hisz a kenyér és a bor tényleges átalakulásában Krisztus testévé és vérévé. A katolikus egyházzal ellentétben minden megkeresztelt ortodox keresztény, beleértve a kisgyermekeket is, megkaphatja az Eucharisztiát.

Igy aztán több video is kering az interneten arról, hogy egy 7 éves gyerek a kortyolgatás helyett egy hörpintésre kiissza a kelyhet.

A misebornak, ahogy fent olvastuk, igazi szőlőből készült bornak kell lennie.
További előírás, hogy helyesen kell tárolni, nem eceteshet meg, különben nem sikerül az átváltoztatás.

Németországban 1994-ota egészségügyi okra hivatkozva, bor helyett mustot is ihat a pap, ha nem bírja az alkoholt.
Ezt a mustot mise borból csinálják, ugy hogy beteszik a mely hűtőbe és felolvadás után must lesz belőle.

Ministráns koromban néha belekortyoltunk a miseborba, ha nem látta a sekrestyés.
Hát szerintem nagyon sok érvénytelen misét mondhattak a mi iskolánk papjai, mert a borból az uborka is kiugrott volna.

A misebor valóban nagyon fontos.
Én ugy tudtam, hogy a keresztények a zsidó liturgiából vették át a borivást, igaz, a zsidok tudják, hogy bort isznak.
Az USA-ban a prohibíció idején a rabbik és papok külön engedéllyel vásárolhattak bort.
Igy esett meg, hogy a zsidok száma ugrás szerűen megnövekedett, még színes bőrű rabbik is voltak.

Azon gondolkodom, hogy mennyi ideig fog eltartani az 500 liter misebor, ha Ukrajnában nem csak a pópa iszik?
 
Egy kupa negyedéig van a bor, amiből ha a pap jól csinálja nem nagyon tud inni a delikvens, mert csak megbillenti és már veszi is el...
 
Akárhogy is van, nekem ez az egész már 9 éves koromban a hittan órán (Kiskápolna, Vörösmarty utca) gyanús volt. :)
 
Ha jól emlékszem a ministráns tevékenységemre, 100 ml-es kannácskából kellett a kehelybe önteni a bort és a vizet.
Ez az jelenti, hogy hetente minimum egy üveg bort megiszik minden pap.

Zsidó étteremben, vagy zsinagóga melletti kávéházban lehet koser bort kapni. Ha csak tehetem élek az alkalommal, mert a kedvencem, többnyire Merlot, szombaton tutti nem volt kapálva és 1%-ot a szegényeknek adnak belőle. :)
 
Ahol a nagyfőnök közreműködik csak finom lehet. :cool2:

Habár a Koser vendéglőkben borzalmasan főznek. Ezt zsidó barátaim is megerősíthetik. :D
 
Engem kértek meg egyszer a barátaim, hogy foglaljak asztalt egy születésnapi vacsorához.
"De hol? - kérdeztem.
"Mindegy, fő hogy valami különleges legyen" - jött a válasz.
Vettem a telefont és felhívtam egy zsidó éttermet egy jó városrészben.
Egy kiváló étterem volt, egyszerű terítő nélküli asztalokkal, steak igen de disznó-mentes étlap.
Az volt a benyomásom jó helyen vagyunk, pedig a pincér nem találta a nevemet az előjegyzések között.

Attól kezdve ez lett a törzs-vendéglönk, ha jót akartunk enni, inni hát oda mentünk.
Igy ment ez 2 éven keresztül, a pincér soha nem találta a nevemet a könyvbe de már ismerte az arcomat.

Egyszer túl korán érkeztem, a vendéglő még zárva volt.
Mentem ide oda a bejárat elött, hogy elüssem vele az időt.
Hát egy lépésre az étteremtől volt egy kapu a belső udvarra.
Besétáltam és mit tesz isten, a belső udvarban volt az a zsidó étterem amit én az interneten kiszúrtam.

Nagyon kellemetlen volt a tévedés de mondom bemegyek és bocsánatot kérek.
Két éven keresztül az egyik étteremben foglaltam asztalt és a mellette levőbe mentünk enni.
A tulaj már ismerhette a hangomat és szó nélkül felvette az asztal rendelést de soha nem látott.
Biztos azt gondolta valami naci molesztálja öket.

Mondanom sem kell, hogy prima szárított bablevest ettem, eldumcsiztam a tulajjal és a feleségével.
Aztán jött egy közismert TV-szár egy társasággal.
Látta, hogy egyedül ülök, odainvitál az asztalukhoz, "Csak nem ülsz ott egyedül!"'

Még ma is ha TV-t nézek és megjelenik a képernyőn, közlöm a családommal,
hát vele ittam vodkát egyszer, a feleségét pedig Annának hivják. :)
Kellemetlen egy eset.
Az étterem meg egy nagyon korrekt hely lehet!
 
Ez a misebor elgondolkodtatott...
Lehet hogy ez is felajánlás? A törvény a százmilliárd forint feletti kiskereskedelmi láncokat kötelezi arra, hogy azokat az élelmiszereket, amelyek 48 órán belül lejárnak, ajánlják fel az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságnak, amelynek tulajdonosa a Nébih.
 
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn, a budapesti lengyel plébánia elől útnak indította a magyar kormány Ukrajnának szánt legújabb segélyszállítmányát:

A liturgikus célra használható, jó minőségű bort az Egri és a Veszprémi Főegyházmegye, valamint a Pannonhalmi Főapátság ajánlotta fel, a Magyar Katolikus Karitász gyűjtötte össze, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szállítja Lengyelországba, ahonnan a lengyel karitász jóvoltából jut el az ukrán templomokba.
Soltész a szállítmány indulásánál mondott beszédében azt mondta, az ukrajnai háborúnak súlyos gazdasági következményei vannak, és az élelmiszer-, ruha- és gyógyszerszállítmányok mellett legalább ennyire fontos a hitélet gyakorlásához nélkülözhetetlen eszközökkel, így például miseborral való támogatás. Az államtitkár elismerte, hogy „lengyel barátainkkal vitában állunk” ugyan, mert „mi továbbra sem vagyunk hajlandók” sem fegyvert, sem katonát küldeni Ukrajnába, de „minden együttműködésre készek vagyunk”, amellyel akár a Magyarországra menekült családoknak, akár a Kárpátalján vagy Belső-Ukrajnában maradt embereknek lehet segíteni.

De mi is az a misebor?
Mivel a magyar társadalom elenyésző hányada jár misékre, a Mandiner miseborriportja és a Borászportál cikke alapján talán nem haszontalan összefoglalni, mit is érdemes tudni a miseborról:
  • A misebor az oltáriszentség (latinul Eucharisztia) része. A megszentelt kenyér (ami ma már ostya) és a bor Krisztus testét és vérét jelképezi. Vagyis – és ezért a különbségért emberek tömegei haltak meg – a katolikus hit szerint a misebor magának Krisztusnak a vére, amit a hívők misén magukhoz vesznek.
  • Mivel a szentelt borból általában csak maga a misét tartó pap kortyol, így egy-egy misén csupán mintegy fél deciliter miseborra van szükség. De bizonyos jeles alkalmakkor – például nagycsütörtökön – a hívők is magukhoz veszik „Krisztus vérét” (ezt nevezzük két szín alatti áldozásnak).
  • A misebornak szőlőbornak kell lennie, nem lehet vizezett (csak liturgikus okokból tesznek bele minimális vizet), és mentesnek kell lennie az adalékanyagoktól, még hozzáadott cukor és tartósítószer sem lehet benne. A misebort természetes eszközökkel azonban lehet javítani, így például a mustsűrítmény és a savkoncentrátum hozzáadása megengedett, és kényszerűségből a kénezés felett is szemet huny az egyház.
  • Ugyan a vért jelképezi, a misebor leginkább fehér; ennek praktikus oka van, méghozzá az, hogy a liturgiában használt, jellemzően fehér kendőkből és terítőkből sokkal nehezebb kimosni a vörösbort. Az Ukrajnában meghatározó katolikus irányzat, görögkatolicizmus híveinél azonban egyre népszerűbb a vörösborral való misézés, amit „gazdagabb szimbolikája” miatt Magyarországon is már több püspök is ajánl.
Csatolás megtekintése 1863141
*
Szerintük EZ a LEGFONTOSABB???!
Bor nélkül nem lehet misézni? Inkább gyógyszert, vitaminokat, konzerveket kellett volna - szerintem. Ezek szerint bor nélkül - nincs mise - mise nélkül - nincs hit?! Hogy a jó csudába, hogy erre csak most kellett rádöbbennem...
Nahát :o:dr_9:
 
Ez is egy v élemény, amit tudok osztani:

Robert C. Castel
A nagyhatalmak csupán azt teszik amit a történelem hajnala óta tettek. Egy anarchikus nemzetközi rendszerben cselekedve igyekeznek a biztonságukat fokozni tekintet nélkül minden másra.
Gyerekes dolog a személyes szimpátiáinkat az egyik vagy a másik fél iránt, univerzális erkölcsi kategoriaként védelmezni.
Ha ezt megértjük, akkor megspórolunk egy halom felesleges acsarkodást.
 
Június 28. és 30. között tartják a NATO-csúcstalálkozót Madridban
A NATO-csúcsra készített étlap tetején ugyanis az első válaszható fogás az „orosz saláta” volt,
Mindeközben a szintén Madridban megrendezett esti banketten a védelmi és külügyminiszterek számára felszolgált menüt már egy kicsit diplomatikusabban fogalmazták meg, ott Jose Andres spanyol séf „ukrán salátaként” tálalta a majonézes zöldséges ételt. (Reuters)
(a magyarok meg visznek misebort...)
 
Nem is tudom hol másutt tudnám ezt felrakni.....
Misebor.....
1656501607566.png

Reggeliző gyerekek valahol Ukrajnában.
 
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn, a budapesti lengyel plébánia elől útnak indította a magyar kormány Ukrajnának szánt legújabb segélyszállítmányát:

A liturgikus célra használható, jó minőségű bort az Egri és a Veszprémi Főegyházmegye, valamint a Pannonhalmi Főapátság ajánlotta fel, a Magyar Katolikus Karitász gyűjtötte össze, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szállítja Lengyelországba, ahonnan a lengyel karitász jóvoltából jut el az ukrán templomokba.
Soltész a szállítmány indulásánál mondott beszédében azt mondta, az ukrajnai háborúnak súlyos gazdasági következményei vannak, és az élelmiszer-, ruha- és gyógyszerszállítmányok mellett legalább ennyire fontos a hitélet gyakorlásához nélkülözhetetlen eszközökkel, így például miseborral való támogatás. Az államtitkár elismerte, hogy „lengyel barátainkkal vitában állunk” ugyan, mert „mi továbbra sem vagyunk hajlandók” sem fegyvert, sem katonát küldeni Ukrajnába, de „minden együttműködésre készek vagyunk”, amellyel akár a Magyarországra menekült családoknak, akár a Kárpátalján vagy Belső-Ukrajnában maradt embereknek lehet segíteni.

De mi is az a misebor?
Mivel a magyar társadalom elenyésző hányada jár misékre, a Mandiner miseborriportja és a Borászportál cikke alapján talán nem haszontalan összefoglalni, mit is érdemes tudni a miseborról:
  • A misebor az oltáriszentség (latinul Eucharisztia) része. A megszentelt kenyér (ami ma már ostya) és a bor Krisztus testét és vérét jelképezi. Vagyis – és ezért a különbségért emberek tömegei haltak meg – a katolikus hit szerint a misebor magának Krisztusnak a vére, amit a hívők misén magukhoz vesznek.
  • Mivel a szentelt borból általában csak maga a misét tartó pap kortyol, így egy-egy misén csupán mintegy fél deciliter miseborra van szükség. De bizonyos jeles alkalmakkor – például nagycsütörtökön – a hívők is magukhoz veszik „Krisztus vérét” (ezt nevezzük két szín alatti áldozásnak).
  • A misebornak szőlőbornak kell lennie, nem lehet vizezett (csak liturgikus okokból tesznek bele minimális vizet), és mentesnek kell lennie az adalékanyagoktól, még hozzáadott cukor és tartósítószer sem lehet benne. A misebort természetes eszközökkel azonban lehet javítani, így például a mustsűrítmény és a savkoncentrátum hozzáadása megengedett, és kényszerűségből a kénezés felett is szemet huny az egyház.
  • Ugyan a vért jelképezi, a misebor leginkább fehér; ennek praktikus oka van, méghozzá az, hogy a liturgiában használt, jellemzően fehér kendőkből és terítőkből sokkal nehezebb kimosni a vörösbort. Az Ukrajnában meghatározó katolikus irányzat, görögkatolicizmus híveinél azonban egyre népszerűbb a vörösborral való misézés, amit „gazdagabb szimbolikája” miatt Magyarországon is már több püspök is ajánl.
Csatolás megtekintése 1863141
*
Ki nem bírom, ismét olvastam, s rádöbbentem, hogy éppen ez hiányzik Ukrajnának... Hja, a misebor.... A megajándékozottak, ezek után jobb kedvűen tudjanak imádkozni...
Hiába ajándékozni tudni kell. A magyarországi vezető politikusok erről híresek. Magas rangú, politikai vendégeket (volt, hogy) pamut pólóval ajándékoztak meg.
A misebor? Ráadás eddigi tevékenységükre. :hurra::rohog:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére