A magyarság mitológiája, ősi küldetése

Ivan

Kitiltott (BANned)
Sámánok népe..
Először is tisztázni kellne, hogy ki a sámán és ki a táltos?
Miután a magyarok utolsó (Álmos fősámán) honfoglalásakor a vezetők Pusztaszerre mentek (egyből) úgy döntöttek, hogy ezután a sámán szót nem használják, helyette a táltost veszik elő. Ugyanis a törzsek név ill. fogalomhasználata eltérő volt valamennyire. A papokat pl az avarok bátának hívták.
A sámánoknak két főtiszte volt: a fősámán (a fejedelem vagy fővezér mellett) és az ifjusági fősámán, ennek neve (KISZ titkári analógia!!) nem szorul magyarázatra. A sámánoknak viszont különböző feladataik voltak és e szerint megkülönböztették őket ,ezekből néhány:
arbag-gyógyítópap, bán-őrség pap, bőd- bőségpap, jaku- összekötő pap, regős- tanítópap, kács- vándorló pap...Tisza például jaku sámán volt közel 6000 (!) évvel ezelőtt.
Inkább az ősidőkkel, a valamennyire ismerhető kezdetekkel kívánnék foglalkozni a jövőben, nem ilyen későbbi apróságokkal.
Annyira bonyolult az őstörténetünk, hogy ez lenne a logikusabb. Még a magyarság kialakulását sem ismerik sokan, nem a saját hibájukból...én is csak hozzávetőlegesen tudok itt-ott valamit a dolgokról. Ázsia népei állandó mozgásban voltak. A kialakult magyar és magyari törzsek (181-től)mozgása, fejedelmei, harcai, kapcsolatai, a Kárpát med. állapota, már Vajk István korában sem volt könnyen áttekinthető, nem beszélve az ősvallás-római vallás kérdésről. Kik a lebedek? Alberth uram, ki volt Tétény?
 

alberth

Állandó Tag
Állandó Tag
II. András halotti leple

Ez a 240-es magasság azért feltűnő, mondhatnám kirívó volt. Negyedórát kutakodtam a Google-ban, mindent írnak róla, a gyermekeit, a feleségeit, a harcait, de sehol sincs említés a feltűnő magasságáról.:confused:
Kedves Efike!

A forrással kapcsolatban, ahonnan az információm származik. 1999. augusztus elején Tatáról Budapest felé utazván a vonaton Táltos-iskolásokkal találkoztam, akiknél az akkori :..: friss száma volt. Kölcsönkérvén egy, ha jól emlékszem kb. másfél oldalnyi cikket találtam benne II. Andrással kapcsolatban. Itt szerpelt a leírás (240 cm!) és a lepel képe. Ezen folyóírat 1999. évi jú. vagy aug.-i számát kellene felkutatnod, hogy tájékozódj, mert nekem sincs birtokomban az ominózus újságcikk. Ez idő alatt érdekes ,,jelekre" lettem figyelmes: Egy piros-fehér színű utasszállító repülőgép egy helyben állt az égen! Mindenki az ablakhoz szaladt és nevetve mondták, hogy bizonyára tilos jelzést kapott... :roll:
 

alberth

Állandó Tag
Állandó Tag
Diabetes-kórság az Árpádház királyi leszármazottai között...!

Kedves Ivan!
Most olvasgatam, tanulmányozgatam a neten Hankó Ildikó: Királyaink tömegsírban c. könyvét. Megdöbbentő, hogy az árpádházi királyi házból mennyien haltak meg cukorbetegség következtében. Vazultól kezdve lényegében, ő ugyanis házassága révén felesége genetikai ágán hozta be ezt az (isorvadás)=diabetes kórt a családfa Vazuli ágába. Ez szerepel az Arvisurákban?
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Alberth Uram!
Diabétesz nem szerepel az Arvisurában, egyébként már Árpád után a 100 év mulva következő királyunk nem volt Árpádházi, csak szavkban. Ugyanis felhígultak a fiúk a nyugati házasságok révén. Ezt tehát -genetikai módosulásként- figyelembe kell venni, ha az Árpádháziak betegségeit értékeled. Egy dédunoka már csak 12,5 %-ban hordoz téged. Én ezeket kb 1100-tól már csak királyoknak tekintem. Az úgynevezett kihalásig (1301) -ha jól számoltam- 23 király ténykedett. Ezek jelentős része alkoholista volt. Persze nem haltak ki, de ez most..
Erről az iszákosságról vannnak adatok az Arvisurában. Az utolsó három közűl a 27 évesen meghaklt Kun László is jeles példány volt az alkoholfogyasztók klánjában, Mellesleg 40 gyermeke született haláláig, de azután még 8..Más: ugyan milyen ember lehett Vajk-István, aki egy tucat rokonát végeztette ki? Brutálisan. Az okok elemzése most hosszú lenne. Koppányt pl a két kisfia jelenlétében döfte le Vecelin (lovag, persze miért ne lenne az, a német gyilkos).
Pontosan leírja a könyv a továbbiakban a besenyők bosszúját, mellyet Imruskán hajtottak vélgre, valahol Biharban . A vaddisznót tartalmazó gödörben. Mert Koppány (besenyő mamától származott)mondta Vecelinnek: disznó ölé magod... Vajk szorongott is e miatt. Ugyanis Gizike csak egy gyermeket tudott nagynehezen világrahozni. Vetélős volt.
Így valamiféle pszichológiai esetek is gyakran kerűltek a trónra. Legkevesebb volt a diabétesz probléma e hatalmi lila gőzben.. Egyeltalán az összekevert csontokból megfelelően bizonyítható a diabétesz? Ezt elhiszed? . Nem biztos, ez inkább viszketeg újságírói fogás, amit hadovának is neveznek.
Vajk pl köszvényes, reumás volt és erős ritmuszavarral küzdött. Míg bírta.
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Átok...de turáni
Erről annyit lehet tudni: papjaink (bátok) átkozták el elinket, mert az uruki-mani vallás helyett felvetük a római kereszténységet. Ez Turánban történt. Magyarország elvileg akkor még eddig tartott.
A szeretet vallását felcseréltük a rómaira..
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Rajtam is lehet turáni..
Persze e l e i n k e t szerettem volna írni és f e l v e t t ü k arómai kereszténységet..elnézést.
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Efike!
Nem felekezetezek, azaz nem vagyok egyikben sem otthon. Mint sok másban. Hiába az élet néha nehéz.
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Mi a véleményed, elkezdhetnénk az őstörténetet, a valamennyire ismert kezdetektől? Ez a jégkor lehetne. A jégkor utolsó periódusa, mert a 70 000 évig tartó Würm vagy három hidegcsúcsra oszlott. Az utolsóra érdemes gondolni. Ekkor -megállapították- pl a Pilisben -5 fok volt az átlagos hőmérséklet. A mainál 14 fokkal volt kb alacsonyabb a hőmérséklet átlaga. És eleink dönthettek: mennek, vagy megfagynak. Már akkor kevés volt lakás (barlang).
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Megértelek Ivan, sokszor a gondolataink miatt azt hiszik, hogy valami politikai párthoz, vagy szektához tartozunk, apám úgy halt meg, hogy meg volt győződve, hogy valami titkos szektához tartozok!!!!
 

alberth

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ősidőkről...

Kedves Ivan!

Mi a véleményed, elkezdhetnénk az őstörténetet, a valamennyire ismert kezdetektől? Ez a jégkor lehetne. A jégkor utolsó periódusa, mert a 70 000 évig tartó Würm vagy három hidegcsúcsra oszlott. Az utolsóra érdemes gondolni. Ekkor -megállapították- pl a Pilisben -5 fok volt az átlagos hőmérséklet. A mainál 14 fokkal volt kb alacsonyabb a hőmérséklet átlaga. És eleink dönthettek: mennek, vagy megfagynak. Már akkor kevés volt lakás (barlang).

Igazad van, valahol el kellene kezdeni, bár néha jönnek váratlan ötletek is, amit meglehetne beszélni, vitatni mint érdekességet. Azt hiszem egyébként a Arvisurák a magyarok több mint 70 000 éves történelmét tárgyalják. Tehát ez lehet az egyik forrás, aztán ott vannak a sumér, indiai anyagok is, bár ezek nincsenek igazán datálva. Sokat segítenek időmeghatározás szempontjából a zodiákus-szimbólumok is. Bár egy 70 000 éves időintervallum több 25 600 éves napútkört jelent. Tehát ez egy nehézség. Na majd csak találunk valamit, ha Isten is úgy akarja... ://:
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Alberth Uram!
A Paál Zoltán féle arvisura időben "csak" tizenvalahányezer évet megy vissza (pl kb 15,5 ezer évvel ezelőtt "lopta el a tüzet" Miskolc) ennél régebbi dolgokról annyi az említés, hogy a legrégebbi feljegyzések 48 ezer évesek, Ebben persze hinni kellene...túl távolinak tűnik, miután ez bizony a kőkorban volt, még nem is a "csiszoltban". Ezek holléte ismeretlen.Először is abban is hinni kell, hogy Paál Z. részben megkapta az arvisurákat (Szalavári Tura manysi ifj. embertől) , részben viszont valamiféle telepatikus úton jutott hozzájuk. Paál Z. (kb 20 éve halott) ózdi munkás volt. Hihetetlen ugye? Továbbá tudatosan kiválasztották (1944-ben) és így lett beavatott. Sztálint érdekelte a gondolatátvitel, így jut ide Szalaváré Tura, akinek sámán volt a nagyapja Tyumeny környékén. Újra írom: tudatos választás volt Paál Z. személye, a háborús időkben.
Említeném, ez a ma kapható (Püski) Arvisura (eredtit aranylapokra írták a rovósámánok) csak a magyarokkal foglalkozik, illetve annyira közöl egyéb ismeretet , amennyire az az őstörténetünkhöz elengedhetetlen, kivéve, hogy az etruszkokat tekintve (avarok ezek!) igen részletes. Mária Terézia kora kb a történet vége.
Értő elovasására viszonylag kevesen szoktak vállalkozni, nagy feladat ez. Én először kb 1/2 év alatt olvastam el, részben a nyelvezete, részben a gyakori térképhasználat, lexikonhasználat és a nagyszámú adat miatt. Olvasása nem gyorsítható napi 10-15 oldalon túl. Persze hatalmas meglepetések értek. Legalább száz. Egyet leírok: II. Lajos királyunk, aki a Csele patakba fulladt, nem fulladt. Eltörte a nyakát a hozzájuk csapódó Petrovics István a legényeivel és ezután jött a patak és a meskete. Aki látta már a Cselét (én igen) az tudja, részegnek kell lenni általában annak aki belefullad. Tehát: Petrovics
a néhány testőrt is legyilkoltatta csapatával (tanúk!) . Ők már ugyanis jó ideje figyelték Lajos gyereket Zápolya megbízásából. Mikor menekűlt utánnaeredtek. Zápolya mindenáron király akart lenni, ezt Dózsának (Árpádházi származás!) is megmondta. Ugyenez a Petrovics volt 12 évvel korábban Dózsa kivégzésének Temesváron a levezénylője. Pontosan leírja a könyv a körülményeket.
Tudom nem elég részletes amit a könyvről -bevezetőként- írtam, de aki akarja elolvashatja..
Első megdöbbenés mindjárt a nagy sziget Ataisz) létezésének elfogadása...lehet. Az Ataiszé, amely vulkanikus földrész(2000x3000 km körüli) a Csendes óceánban volt. Csak a Hawaii maradt belőle, északon. Ez a jégkori túlélésünk alfája.
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Alberth Uram!
Csak sorjában, a sumérok, egyiptomiak a parszi szkíták (ma: Pakisztán) "indijók" (indián népek: Maják, Cuscó..stb) ókorát a szükséges mértékig az Arvisura tartalmazza. Királyaink mérgezéseit, a H Á R O M (egyesek szerint öt) honfoglalásunk is benne van. Ha ez honfoglalás egyeltalán, mert beláthatatlan időtávolban már itt éltünk, a Melegvizek Birodalmában (Erdély..)de jött a nagy hideg.. és nem volt tűz, lakás, csak pár barlang.A felsorolt népek egyébként még jóval az Ataisz felrobbanása előtt (ie. 5038) kerültek az országaikba, gyarmatosítani, de inkább területet foglalni mentek. Állandó kapcsolatban álltak Ataisszal, pl Buda (ataiszi fejedelemfi) kőfaragó fejedelem építette az urki Nagytemplomot! Műszaki átadás: éppen a sziget felrobbanása körűl volt. Nem mehetett vissza..Egyiptomra ez nem egészen vonatkozik...később talán rátérhetünk erre is. A koptok és a magyarabok..ez utóbbiakat ie. 4000 körűl ott találják a Havarauti Nagyszala (százévenkénti fejedelmi gyűlés változó helyszíneken) résztvevői, mint vegetáriánusokat..
A delhi vasoszlop sem 200 éves..Bihar kalandozása után csináltatta KOR anyagból.. (Atilla acél koporsója is KOR anyagú)
Érdemes időrendben utazni, bár az első történet lehet, nem lebilincselő (a világ teremtése..)
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Kedves Forgószél
Elég nagy szellemi munka az őstörténetünk vázlatos leírása, megbeszélése. Nem ragaszkodom hozzá. Sokezer évvel ezelőtt kezdődik a sztori. A nagy szigeten (Ataisz).Dzsingisz karakórumi fővárosa rövid ideig létezett, halála után hamarosan elhagyták, mint annyi más ázsiai várost. Ma is több romváros van a selyemút mentén és távolabb is. Arra próbáltam célozni: nagy leletek -szerintem- a Karakórumban nem kerülnek elő úgy gondolom. Ez a nemes és dicső nagykán -úgy emlékszem a titkos történetükből- "kumiszrészegen" esett le lováról ez okozta a szép halálát. Legkisebb fia, Toluj volt aki magyar lányt vett el, (Ungika) és az ő fiuk KUBILÁJ aki később kínai császár lett, Parajdon, vagyis Kambalukban, azaz Pekingben élt és alapította, építtette, ezt a szögletes alaprajzú fővárost.
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Kedves Hajlandó uram!
Hamarosan elkezdem az Arvisura ozerinti őstörténetünket. Igencsak vázlatos lesz, ez a könyv vagy 1500 oldal és tele van adatokkal.
Alberth uramnak írom: addig nem érdemes nyilatkozni egy könyvről, ill. a tartalmáról, míg azt nem olvasta el az illető. Ezért nem értem az előítéletedet: az Arvisurában fogalatakat csak részben tartod igaznak.
Kérlek, előbb olvasd el. Én nem akarlak meggyőzni semmiről, Bagaméri magaméri, az igazat is.
Az Arvisurában foglaltakat róvósámánok írták (mellesleg aranylapokra, amellyek holléte???) a szabály szerint a történetek lejegyzése csak az előző fejedelem halála után leghamarabb 20 évvel kezdődhetett. Azért, hogy legyen egy kis távlat, tisztuljon a dolog.
Addigis, aki tehtei nézzen utánna a jégkornak és egy kicsit a geológiának, ha teheti. Kellene egy jó világtérkép is a történethez. Meg hit, hogy Paál Zoltán (táltos-beavatott neve: Baracaca) ez az ózdi ember igazat írt, mert meglepő dolgokra kell számítani esetenként. Több mint 25 évig csak jegyzetelt..még néha éjjel is. Írók és más szellemi emberek lettek a barátai mellesleg. A vázlat nem teszi fölöslegessé a könyv elolvasását. Inkább csak segíti a megértést egyes esetekben.
 

Forgoszel

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen tisztelt Forgószél!
Valóban bírói méltóságot takar a kádi-szó. Sok helyen utalnak is rá pl. bölcs jelzővel. ,,bölcs kádi". Azonban a napkeleti királyok is bölcsek voltak, akik egyben főpapok, mágusok, királyok valának. Vagyis táltoskirályok. Tehát a kádár kifejezés mindkét funkcióra igaz. Valószínű hogy a palesztin ,,Kádes" helységnév is ezzel kapcsolatos. A Kadocsa név és a kegyes jelzőnk is ide tartozhat. A Kadarccsal kapcsolatban mint vízfolyás van kutatási dokumentum is, majd idézek belőle ezeken a lapokon, ha több időm lesz...
Sajnos a mai napon már fogytán...
Üdvözlettel: Alberth :..:

Ama bizonyos kutatási dokumentum, nagyon érdekli Forgószélt.
Sőt, általában minden, kutatási dokumentum érdekli.
A Karadcs pedig különösen ;)
Szóval, meg van köszönve a fáradozás, és igyekszem nagy türelmet tanúsítani ;)
 
Oldal tetejére