A pénztárosnő beszólt az idős néninek, de az úgy helyre tette, hogy beléfagyott a szó

Olyat mondott neki, hogy azóta is csak kapkodja a levegőt.
„Nemrég egy szupermarketben vásároltam, amikor a fiatal pénztáros hölgy azt javasolta nekem, hogy inkább a saját táskáimat használjam, mert a műanyag zacskó nem környezetbarát. Bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy „az én időmben nem volt még ez a „zöld” dolog.

A hölgy azt válaszolta, hogy „azért van ma ezzel problémánk, mert az Önök generációja nem törődött eléggé azzal, hogy a környezetet megóvja a jövő nemzedékének”.

Elgondolkodtam. És szépen mesélni kezdtem a pénztárosnak, hogyan is volt a „mi időnkben":

Annak idején visszavittük a tejesüvegeket, üdítősüvegeket és sörösüvegeket a boltba. A boltból visszakerültek az üzembe, ahol mosás és sterilizálás után újratöltötték őket. Így voltak mindig újrahasznosítva. De ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt mozgólépcső minden boltban és irodaházban. Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk be a 300 lóerős verdánkba, valahányszor volt valami elintéznivalónk kétsaroknyira. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején kimostuk a gyerekpelenkát, mert nem volt még eldobható pelenka. A ruhát szárítókötélen szárítottuk, nem pedig egy 240 voltot zabáló masinában. A szél- és a napenergia szárította a ruhákat a mi időnkben. A gyerekek a testvéreiktől örökölt ruhákban jártak, nem kaptak mindig vadonatúj göncöket. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején egy tévé volt egy háztartásban, nem pedig szobánként. A konyhában kézzel kavartuk az ételt, mert nem volt elektromos gépünk, ami mindent megcsinált volna helyettünk. Ha törékeny tárgyat akartunk postán küldeni, régi újságpapírokba csomagoltuk, hogy megvédjük, nem pedig buborékfóliába.

Annak idején nem használtunk benzinmotoros fűnyírót. A füvet emberi erővel hajtott tologatós fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra a testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe járnunk, hogy árammal működő futópadon fussunk. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Ivókútból ittunk, ha szomjasak voltunk, nem vettünk műanyag palackos vizet, valahányszor inni akartunk. A tollakat újratöltöttük tintával, ahelyett, hogy mindig új tollat vettünk volna. A borotvában csak a pengét cseréltük, nem dobtuk el a teljes borotvát csak azért, mert a pengéje életlen lett. De ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején az emberek buszra szálltak, a gyerekek biciklivel vagy gyalog mentek iskolába, és nem használták az anyukájukat 24 órás taxiszolgálatként. Egy szobában egyetlen konnektor volt. Nem volt szükségünk egy rakás konnektorra, hogy több tucat készüléknek áramot biztosítsunk. És nem volt szükségünk számítógépes kütyüre és az űrben keringő műholdaktól érkező jelekre ahhoz, hogy megtaláljuk a legközelebbi pizzériát.

Hát nem szomorú, hogy a mostani generáció arra panaszkodik, hogy mi öregek milyen pazarlók voltunk, csak mert ez a „zöld” dolog még nem létezett annak idején?”

_YwktkqTURBXy8yOTExYzczZjY3MjYyMDZlMzgyYzNlMjQ2NzRmYjUzNy5qcGVnkZUCzQOlAMLD
 
a németeknél kimondottan ezt oktatják a gyerekeknek, itt például az énekeltetik a gyerekekkel, hogy nagymamám egy környezetszennyező vén disznó
 
a németeknél kimondottan ezt oktatják a gyerekeknek, itt például az énekeltetik a gyerekekkel, hogy nagymamám egy környezetszennyező vén disznó


Már megint kezded a hülyeséget. Ezerszer ellett magyarázva mit látunk ott de te nem vagy képes felfogni.
A nagymamák itt a "nacik" ellen mennek az utcára és a környezetvédő gyerekekkel nagyon jól megvannak.
 
Már megint kezded a hülyeséget. Ezerszer ellett magyarázva mit látunk ott de te nem vagy képes felfogni.
nahát magyarázd már el mit is látunk, hallunk ... szerintem ez a korán kezdett uszítás elég rémísztő, az utolsó angolul elhangzó fenyegetést jól fordítom?
"We will not let you get away with this!"
Nem hagyjuk, hogy szárazon elvigyétek!
 
nahát magyarázd már el mit is látunk, hallunk ... szerintem ez a korán kezdett uszítás elég rémísztő, az utolsó angolul elhangzó fenyegetést jól fordítom?
"We will not let you get away with this!"
Nem hagyjuk, hogy szárazon elvigyétek!

Csodálom, hogy erre a régi gyerek melódiára irt korábbi szövegek miatt még nem tiltakoztál. :D



- Kérdezz meg egy nagymamákat, hogy melyik változat igazán sértö rájuk nézve?
- A korábbi ahol kopasznak, bilire járónak, szenilisnek... titulálják vagy a dal uj változatában?
- Én sok nagymamát ismerek és a válasz, hogy "te egy más kultúrkörből származhatsz" ;)

- Ha tudnád, hogy a német nyelvben a "versauen" milyen gyakran szerepel egyes szám első személyben,
márpedig akkor nem lehet különösebben sértő.

- A disznó, különösen ha terhes (sau) nem tartozik az undorító háziállatok közé. :)
- Ugy látszik a 150 éves török együttélést még nem heverted ki, a tudat alatt egy muszlim vagy, gyűlölöd a malacokat. :)

Aki valóban nem tudja miről van szó, annak elmondom még egyszer.
- egy német rádió csatornán környezetvédelemről szóló műsort készítettek gyerekekkel
- a "gyerekekkel" szót vastagon írtam mert itt valóban együtt dolgoznak a felnőttek a gyerekekkel,

- valaki irt erre a zenére egy szöveget és a refrain-pont azt célozta meg amit a fenti cikk:
- "Egy környezet-romboló vagyok ha ezt vagy azt teszem?" - ez egy fontos téma amiröl beszélni kell
- nehogy a gyerekek megvessék a másikat mert hust eszik, ezt vagy azt csinál

- az "alt" szó az soha nem volt azonos a "vén-nel", ami negativ jelző, a másik szót már letárgyaltuk
- az adás a rádió számára készült kép nélkül, a videót valaki "emlékből" készítette a kórustagok részére.

- Érdekes módon egy bizonyos "egytémáju párt" és ennek a szellemi testvérei Magyarországon felkapták a dolgot
- a műsorrendezőt életveszélyesen megfenyegették, ez is mutatja, hogy nem a nagymamák bőszültek fel

- Tudom, hogy holnap holnapután ujra muszlim támadásnak fogod tekinteni ezt a dalt de többet nem tudok érted tenni :)
 
Utoljára módosítva:
- A disznó, különösen ha terhes (sau) nem tartozik az undorító háziállatok közé. :)
- Ugy látszik a 150 éves török együttélést még nem heverted ki, a tudat alatt egy muszlim vagy, gyűlölöd a malacokat. :)
az biztos, hogy nem én akarom lebontani a wittenbergi templomot egy dombormű miatt :), a fenti eszmefuttatásod másoknak magyarázd.
 
Utoljára módosítva:
- Csak, hogy ne gondolja senki, hogy én rántottam bele a politikát a témában.
- Itt van egy persiflage, az Intendant életveszélyes megfenyegetése reális esemény,



Gondolkozz barátom mielőtt leírsz valamit újra meg újra:
- Szerinted hány nagymamát sértettek meg a gyerekek? :eek:
- Hány nagymama van Németországban aki a csirkeólban motorkerékpározik és havonta 1000 liter super benzint fogyaszt? :D

Mert ügye ezekről szól a refrain :)
 
Utoljára módosítva:
Aki valóban nem tudja miről van szó, annak elmondom még egyszer.
- az adás a rádió számára készült kép nélkül, a videót valaki "emlékből" készítette a kórustagok részére.

kimondottan jópofa dolgokat irogatsz, csak a lényeget hallgatod el .... ezt a "műsort" a német közszolgálati televízió karácsonyi műsora okádta a tévénézők arcába, az általános német közállapotokat jellemzi.
Lehet nem tudod kinek a fenyegetését ismételtetik a német gyerekekkel angolul.
 
Utoljára módosítva:
kimondottan jópofa dolgokat irogatsz, csak a lényeget felejted el .... ezt a "műsort" a német közszolgálati televízió karácsonyi műsora okádta a tévénézők arcába.

Ha valamit állítasz akkor azt igazolni kell.
Olvassad el még egyszer mit írtál és korrigáld!
 
A mi időnkben nem volt ennyi sajt a boltokban. :)
Ez így igaz! Viszont: akkor a sajt még tejből készült, csak úgy, mint a tejszín és a vaj, a dióbél dióból származott, és nem dejóból (csak meg ne kérdezd, hogy ez miféle fán terem, mert fogalmam sincs), és nem csak zöldek nem voltunk, de allergiásak sem.
ja, és sétálni meg sportolni is gyalog jártunk, nem autóval.
 
nem dejóból (csak meg ne kérdezd, hogy ez miféle fán terem, mert fogalmam sincs)
Egészséges táplálék a dejó, mivel szinte kizárólag természetes alapanyagokból áll: pörkölt napraforgóbélből, pörkölt búzacsírából, cukorból, aromából és antioxidánsból.
 
Ez így igaz! Viszont: akkor a sajt még tejből készült, csak úgy, mint a tejszín és a vaj, a dióbél dióból származott, és nem dejóból (csak meg ne kérdezd, hogy ez miféle fán terem, mert fogalmam sincs), és nem csak zöldek nem voltunk, de allergiásak sem.
ja, és sétálni meg sportolni is gyalog jártunk, nem autóval.

Ne essünk pánikba. Sajtnak, Európában csak tejből készült terméket szabad nevezni. :)
- Természetesen léteznek "vegan" és úgynevezett "analog-sajtok" is.

A "vegan-sajtok" alapanyaga, zabpehely, Cashew-dió, mandula-krém, szójabab és más magok...
- Ezeket laktoze-intoleráns emberek vagy olyanok akik teljesen le akarnak mondani állati produktrol.

A gyűjtőnevén "analog-sajtnak" nevezett készítményekben olcsó növényi olaj, tej-zsir, keményítő, aroma, ételizésító és festék, sók, emualgatorok, víz, növényi fehérje illetve tejpor található.

Ezekkel a "mű-anyagból" készült sajtokkal kész ételekben találkozunk, pizza, Lasagne, saláta, sajtos péksütemények, Croissant, sajtos-rúd...

Egy tipp tőlem.
Ha egy étteremben ingyen osztogatják a "Parmesan-sajtot" az asztalon levő tégelyből, akkor annak valószínű nem sok köze van az olasz Po-medencéhez talán a tehénhez sem.

41i9P6j3vgL.jpg


Szerintem a bor mellett a sajt a leg csodálatosabb élelmiszer a világon. :)
 
upload_2020-8-25_15-59-51.png


Az „Umweltsau”-vita forrása egy 2019 november 9.-én, egy szombaton elhangzott rádióműsor volt.
Visszamenőleg meghallgatható ez év november 6.-ig a WDR internet-portálján.

A „Satire Delux” egy több mint másfél órás (01:48:53 h) kabaré előadás volt,
A leg különbözőbb személyek, Merkel, Lauterbach, Brexit, Ursula von der Leyen és témák lettek kritizálva, igy
Greta Thunberg is sorra került a „We will not let you get away with it. The eyes of all future generations are upon you.“
mondata miatt. (00:35:50)

A: „Nemsokára odáig fog menni a „Fridays for Future, hogy a gyerekek telefonon keresztül feljelentik a szüleiket"
B: „Mi az, hogy nemsokára, már ma ilyen feljelentések érkeznek”, viccelődtek a kabaré művészek,

Ezzel lett bekonferálva az összesen 1:30 tartó „denunciáló” dalt.

- „A nagymamám a csirkeólban motorozik, motorozik, motorozik.
- "Ez havonta ezer liter super."
- "A nagymamám egy öreg környezet szennyező koca” - kezdődik a dal.

További strófákban a fiktív nagymama
- "olcsó diszkont húst süt vagy
- "SUV-val megy az orvoshoz és közben elüt két tolókocsis nagypapát”

A dalt egyébként nem gyerekek énekelték, kép sem volt mert rádió műsorban nincs kép kisugárzás.

Röviddel karácsony után a WDR2 Facebook oldalára „felkerült” a dal, a WDR gyerek kórus előadásában.
- a dal ki lett egészítve egy további nonszensszel – egy nagymama aki évente többször luxushajón nyaralgat…

Hogy a Facebook olvasók tudják mit akarnak a gyereke a dallal nevetségessé tenni,
utolsó mondatként bejátszották Greta Thunberg eredeti hangját, miközben nekik csak a szájuk járt.

A szociális médiában tornyosultak a hozzászólások, a vádakat ismerjük.

A Szociális-Media-Analitikusa megállapította amiről mindenki meggyőződhetett, hogy
elsősorban jobboldali és szélsőjobboldali Account-okon keresztül lett a WDR Facebook-ja megtámadva.

A WDR szociális médiáért felelős tagjának nem sikerült megnyugtatnia a támadókat, a hangulat egyre emelkedett.

Röviddel később (2019.12.28) törölte a WDR a videót a facebookról és
a WDR2 vezetője bocsánatot kért és beismerte, hogy elsaccolta magát a nyelvi finomságokat illetően.

Nyilván nem a nagymamák érezték magukat megsértve mert
- 2020 január 3.-án személyesen megjelent néhány tucat szélsőjobboldali a Kölni székház elött.
- Egy nagy tumultus lett, testi sérülés, rongálás, a fegyverviselési engedély megszegése
- Január 4.-én szélsőjobboldali tüntetők felmásztak a rádió épületére és kifeszítettek egy bannert
- „WDRliche Medienhetze” felirattal, ami valószínű „undorító medális gyűlölet szitást” akart jelenteni.

A botrány valójában nem a dal volt hanem az, hogy egy intendáns meglett félemlítve
- nem mert kiállni a sajtó és a művészetek szabadságáért.
- Igaz ebben a városban már nem egy politikust késeltek meg, vertek össze szélsőjobboldali garázdák.
- ezeket nem szokta megemlíteni a magyar kormánymédia

Hát ezeknek a szekerét tolod barátom, a magyar kormánypárt ugyancsak erős hangokat adott magából az év elején
Olvassad el még egyszer mit írtál és szégyelld magadat.

28657 #4 a németeknél kimondottan ezt oktatják a gyerekeknek, itt például az énekeltetik a gyerekekkel, hogy nagymamám egy környezetszennyező vén disznó #4

28657 #7 nahát magyarázd már el mit is látunk, hallunk ... szerintem ez a korán kezdett uszítás elég rémísztő, az utolsó angolul elhangzó fenyegetést jól fordítom?
"We will not let you get away with this!"
Nem hagyjuk, hogy szárazon elvigyétek!

28657 #9 az biztos, hogy nem én akarom lebontani a wittenbergi templomot egy dombormű miatt :), a fenti eszmefuttatásod másoknak magyarázd.

28657 #12 kimondottan jópofa dolgokat irogatsz, csak a lényeget hallgatod el .... ezt a "műsort" a német közszolgálati televízió karácsonyi műsora okádta a tévénézők arcába, az általános német közállapotokat jellemzi.
Lehet nem tudod kinek a fenyegetését ismételtetik a német gyerekekkel angolul.
 
Utoljára módosítva:
Olvassad el még egyszer mit írtál és szégyelld magadat.
szegény Ernoe nem fogtál fel semmit "We will not let you get away with this!" csak figyeld, hogyan sziszegik klímagrétásan ... szerencsére ez Németországban történik.
 
Utoljára módosítva:
Annak idején visszavittük a tejesüvegeket, üdítősüvegeket és sörösüvegeket a boltba. A boltból visszakerültek az üzembe, ahol mosás és sterilizálás után újratöltötték őket. Így voltak mindig újrahasznosítva
Csak az volt a baj hogy nem lehetet tudni hogy előtte mit is tartottak az üvegekben...pl: gázolaj, vegyi anyag, permet....ezt egy sima öblítés nem tudta eltüntetni.
A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt mozgólépcső minden boltban és irodaházban. Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk be a 300 lóerős verdánkba, valahányszor volt valami elintéznivalónk kétsaroknyira
Ez már tényleg így volt.
Kerékpárja sem volt sok embernek.
Annak idején kimostuk a gyerekpelenkát, mert nem volt még eldobható pelenka. A ruhát szárítókötélen szárítottuk, nem pedig egy 240 voltot zabáló masinában. A szél- és a napenergia szárította a ruhákat a mi időnkben. A gyerekek a testvéreiktől örökölt ruhákban jártak, nem kaptak mindig vadonatúj göncöket.
Főleg ha esett az eső vagy hideg nyirkos volt az idő....a szobában pára az volt....
Meg persze ahhoz otthon kellett lenne az egyik szülőnek.
Most hogy nézne ki ha háztartásbeli lenne valaki?
Hiszen még azok is akik otthon vannak azok is hordják az ebédet...
Annak idején nem használtunk benzinmotoros fűnyírót. A füvet emberi erővel hajtott tologatós fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra a testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe járnunk, hogy árammal működő futópadon fussunk
Tologatós...aha kasza volt az.
Meg sarló.
Nem sírom vissza.
Ivókútból ittunk, ha szomjasak voltunk, nem vettünk műanyag palackos vizet, valahányszor inni akartunk. A tollakat újratöltöttük tintával, ahelyett, hogy mindig új tollat vettünk volna. A borotvában csak a pengét cseréltük, nem dobtuk el a teljes borotvát csak azért, mert a pengéje életlen lett.
Palackos víz...el sem tudtam volna képzelni.
Ice tea...nevettem rajta hisz meddig tart mg elkészítek egy finomteát...és már kartonszám veszem..
Annak idején az emberek buszra szálltak, a gyerekek biciklivel vagy gyalog mentek iskolába, és nem használták az anyukájukat 24 órás taxiszolgálatként. Egy szobában egyetlen konnektor volt. Nem volt szükségünk egy rakás konnektorra, hogy több tucat készüléknek áramot biztosítsunk. És nem volt szükségünk számítógépes kütyüre és az űrben keringő műholdaktól érkező jelekre ahhoz, hogy megtaláljuk a legközelebbi pizzériát.
Pizzéria??!!
Otthon zsíros kenyér.
Hát nem szomorú, hogy a mostani generáció arra panaszkodik, hogy mi öregek milyen pazarlók voltunk, csak mert ez a „zöld” dolog még nem létezett annak idején?”
Nos én nem ezt érzem ,látom inkább azt hogy az öregek panaszkodnak a fiatalokra hogy mennyire pazarolnak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,621
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére