A posta sztrájk súlyos károkat okoz a kisvállalkozásoknak

Hetek óta lebeg előttünk a kanadai posta sztrájk – pontosabban, a postások kizárása és a kézbesítés felfüggesztése. Míg egyre kevesebben küldenek levelet, illetve fizetnek be számlát a postán keresztül, sok ezer kanadai kisvállalkozás, valamint karitatív szervezet nézhet szembe komoly nehézségekkel, amennyiben bizonytalan ideig szünetel a postai kézbesítés Kanadában. Egyre többet vásárolunk online, gyakran üzlettel nem rendelkező családi vállalkozásoktól és egyénektől. Ők már most érzik a lebegő postai munkabeszüntetés veszélyét.

Egyszer lent, egyszer fent–valahogy így lehetne leírni a Kanadai Posta és a postásokat képviselő szakszervezet tárgyalásait. Az egyik nap elkerülni látszik a postai szolgálatás felfüggesztését — amire utoljára pont öt éve volt példa – a másik nap viszont teljesen reménytelenül rohannak a felek az összeomlás felé.

A vita a nyugdíj-alapról, illetve a vidéki postások béréről szól. A Canada Post egy, az eddigihez képest kevésbé bőkezű nyugdíj alapot vezetne be az újonnan felvett dolgozókat és ezt a lépést hevesen ellenzi a szakszervezet. Ezen felül nehezményezik a szakszervezeti vezetők, hogy a vidéki postások bére átlagosan 28 százalékkal alacsonyabb mint a városokban dolgozó kézbesítők keresete. Ráadásul a vidéki postások hetven százaléka nő, miközben a legtöbb városi postás férfi, így a kérdésben van egy gender oldala is.

Már az, hogy immár egy hónapja áll fenn a munkabeszüntetés, a sztrájk, illetve a dolgozók kizárásának veszélye drámai mértékben csökkentette a Canada Post ügyfeleinek számát. A posta elmondása szerint a bizonytalanság miatt mára 80 százalékkal kevesebb levelet, lletve csomagot adtak fel kanadaiak és kanadai vállalkozások, mint ekkor tavaly. Számos kisvállalkozás pedig jelezte, hogy a mostani bizonytalanság végleg lerombolta bizalmát a kanadai postában, még akkor is ha végül sikerül kikerülni a postai szolgáltatások felfüggesztését. Például Richard Fredericks a Global News honlapján írta, hogy 1986 óta havi jövedelmének egy része a katalógusokon, ma pedig az interneten keresztül árúsított és az ügyfeleknek postázott termékekből származik.

Az elhúzódó bizonytalanság miatt, Fredericks a továbbiakban igyekszik elkerülni a kanadai postát. Már csak elektrónikusan küld számlákat ügyfeleinek, egy amerikai-kanadai futárszolgálattal váltotta fel az eddig a Canada Post kézbesítési szolgáltatásait és egyre inkább az amerikai rendelőkre, nem pedig a kanadaiakra igyekszik építeni kisvállalkozását. “Minden korábbi postai munkaügyi vita idején, az eladások csökkentek. Amikor pedig sztrájkoltak a dolgozók, tranzakcióim beomlottak”–mondta Fredericks, aztán hozzátette: “Próbáljon meg Ön ilyen körülmények gyerekeknek enni adni, vagy jelzálog hitelt törleszteni.”

Marilyn Braun-Pollon, a Kanadai Független Vállalkozások Szövetségének képviselője elmondta, hogy például Saskatchewan tartományban a kisvállalkozások 98 százaléka a Kanada Postát használja, amikor megrendelt árucikkeket küld vásárlóiknak. Országos szinten a szövetség tagjainak háromnegyede használja rendszeresen a Kanadai Posta szolgáltatásait.

De miért nem tud minden kisvállalkozás egyből átállni akár a UPS-hez, vagy esetleg a Fedexhez, ha ennyire bizonytalan a Kanadai Posta? Alapvetően arról van szó, hogy a csomagküldés a Kanadai Postán keresztül általában észrevehetően olcsóbb megoldás. És amikor aránylag kisértékű internetes vásárlásról van szó, akkor nem fizethet sem a kisvállalkozás, sem pedig az ügyfél gigantikus összeget a postázásért.

Mondok mindjárt egy példát: egy számomra szimpatikus Ontario-tartománybeli, Kitchener környékén lévő kisvállalkozástól rendeltem egy csomag édességet a héten. A kisvállalkozás – amely elsősorban az internetes eladásra épül – olyan édességet, cukorokákat és csokoládékat árul, amelyeket nehezen vagy egyáltalán nem lehet beszerezni a legtöbb kanadai boltban, vagy szupermarketben. Retró cukorkákról és édességről van szó, amelyek mondjuk a huszas, harmincas és negyvenees évekből származnak, de ma már alig léteznek. A csomag értéke 26 dollár. A Canada Posttal a postázás plusz tíz dollárt jelent. Ezzel szemben egy futárszolgálatnál duplájába kerülne a kézbesítés, ami egy kisértékű küldemény esetében már a vállalkozás, illetve az ügyfél számára sem logikus.

Mégis, a mostani elhúzódó bizonytalanság a Canada Postnál veszélybe sodorja a kanadai koronavállalat eddigi eredményeit. Ugyanis roppant nehéz évek és a postázott levelek drámai visszaesése után, a cég jövője éppen a csomagküldeményekre és a kisvállalkozásokra, az internetes vállalkozásokra épül. Igy volt a Canada Postnak tavaly 8 milliárd dollárnyi bevétele, amely kismértékű nökekedést jelent az előző évhez – azaz 2014-hez – képest. Csaknem tíz százalékkal növekedett a bevétel a csomagküldeményekből, továbbá a Kanadában feladott csomagok kétharmadának kézbesítését még mindig a Kanadai Posta oldja meg.

De vajon meddig termel profitot a Canada Post és meddig őrizheti meg piacvezető szerepét, ha sorban elhagyják a céget a kisvállalkozók? Többek között, ezen kéne elgondolkodni az elhúzódó bizonytalanság idején.

Christopher Adam

retailsuburban2_en.jpg
 
Utoljára módosítva:
Hetek óta lebeg előttünk a kanadai posta sztrájk – pontosabban, a postások kizárása és a kézbesítés felfüggesztése. Míg egyre kevesebben küldenek levelet, illetve fizetnek be számlát a postán keresztül, sok ezer kanadai kisvállalkozás, valamint karitatív szervezet nézhet szembe komoly nehézségekkel, amennyiben bizonytalan ideig szünetel a postai kézbesítés Kanadában.

Egyre többet vásárolunk online, gyakran üzlettel nem rendelkező családi vállalkozásoktól és egyénektől. Ők már most érzik a lebegő postai munkabeszüntetés veszélyét. A mikrofonnál – a négy hetes nyári szünet után – ismét Christopher Adam Ottawából, 2016. július 10-én.

Egyszer lent, egyszer fent–valahogy így lehetne leírni a Kanadai Posta és a postásokat képviselő szakszervezet tárgyalásait. Az egyik nap elkerülni látszik a postai szolgálatás felfüggesztését — amire utoljára pont öt éve volt példa – a másik nap viszont teljesen reménytelenül rohannak a felek az összeomlás felé. A vita a nyugdíj-alapról, illetve a vidéki postások béréről szól.

A Canada Post egy, az eddigihez képest kevésbé bőkezű nyugdíj alapot vezetne be az újonnan felvett dolgozókat és ezt a lépést hevesen ellenzi a szakszervezet. Ezen felül nehezményezik a szakszervezeti vezetők, hogy a vidéki postások bére átlagosan 28 százalékkal alacsonyabb mint a városokban dolgozó kézbesítők keresete. Ráadásul a vidéki postások hetven százaléka nő, miközben a legtöbb városi postás férfi, így a kérdésben van egy gender oldala is.

Csatolás megtekintése 1475329
*
Mindenképpen elkeserítő, ha a polgároknak sérülnek a jogaik. Ebben az esetben a kézbesítés. Ha nem tudják időben feladni a csekkjeiket, a szolgáltatók nem a postát, de a szolgáltatást igénybe vevőket büntetik majd meg. Mivel tőlük nem érkezett be a számla ellenértéke. Azonkívül a nyugdíjak kézbesítése, az egyéb járandóságok, az adók - hihetetlenül hatalmas káosz van kilátásban... Amennyiben valóban kitartanak a postai alkalmazottak a sztrájk mellett.
G.B.
 
Itt a postasok nem kezelnek penzt nem hozzak a nyugdijat se semmilyen penzt.
A szamlakat meg idoben mar majd mindenki atiranyitotta emailre, hogy tudja mikor es mennyit kell fizetnie.
A kuldemenyeknel van fenakadas es nagy csuszas.
 
Az egyéb dolgokról bocs' nem tudtam. Itthon a postás hozza nyugdíjat, sőt az egyéb pénzküldeményeket is. Persze, többeknek bankszámlára érkeznek ezek a dolgok. Itt a postán - többen még többen, - úgy adják fel a számláikat. Vannak akik átutalják az összegeket a szolgáltatóknak, de még dívik a csekkes befizetés. A levélküldemények - pihentetése! - igencsak bosszantó és kellemetlen lehet.
Állítólag olyan pénzt kapnak, amiből meg lehet(ne) élniük, nem értem, akkor miért a cirkusz?! Mert ezzel azt teremtettek káoszt és cirkuszt.
G.B.
 
Minden sztrájk károkat okoz. Kérdés, hogy ha mindent elfogadunk, az mennyi kárt okoz. Persze maja sztrájk nagy divat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,584
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére