Hírek A Spiegel szerint ha a Fidesz nyer, „az EU nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban”

„Ki kell-e zárni Magyarországot az EU-ból?” – teszi fel a kérdést olvasóinak a Spiegel, cikkünk megjelenéséig pedig a kérdésre érkezett válaszok 92 százaléka igen volt.

A szavazás megjelenésével egyidőben az egyik legolvasottabb német lap vezércikkében arról értekeznek, hogy a magyar miniszterelnök, vagyis Orbán Viktor „választási kampányt folytat az EU ellen, és nyíltan zsarolja azt”, illetve hogy „a német adófizetői pénzek nem folyhatnak tovább egy olyan országba, amely Moszkvához igazodik”.

Ezután a cikkben a következő kérdéseket teszik fel:

  • „A magyarok továbbra is olyan miniszterelnököt akarnak, aki az országot orosz mintára korrupt autokráciává akarja alakítani?
  • Vagy inkább egy liberális, jogállamiságon alapuló Európának akarnak továbbra is részesei lenni?”
  • A cikk ezután azzal folytatódik, hogy „az elmúlt hetek eseményei után egyértelmű, hogy a kettő egyszerre nem lehetséges”, és „ha Orbán Viktor ismét megnyeri a választásokat, az EU nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban”.
Azt írják, „nem megengedhető”, hogy „egy Orbánhoz hasonló kormányfő alattomos eszközökkel hangulatot keltsen Brüsszel és demokratikus képviselői ellen, blokkolja az egész EU-t, és egyúttal továbbra is Brüsszelből érkező segélyekkel tömje korrupt rendszerét. A német adófizetők nem fizethetnek tovább azért, hogy Orbán Moszkva felé vezesse országát”.

Mészáros Juli

1772125978605.png
 
Van más szempont is! A két magyart is megkérdezte a német újságíró? És azt a kétmilliót, akik odavesztek vagy nyomorékként tengődnek életük végéig?
Mennyire másként ébredünk, kulizzuk végig a napot abban a tudatban, hogy este lefekszünk és odabújunk az asszonyhoz!
Milyen emberek ezek, nekik a kampány jut erről az eszükbe! És ha mondjuk két német szabadul hadifogságból -bárhonnan a világban -, akkor is ezt írná? Emberarcú lárvák!
Azért a kampány jut eszükbe/eszünkbe (vállalom), mert nem tudunk róla, hogy tárgyaltak bárki elengedéséről.

Semmi információ, hogy kikérték-e azokat az adatokat őfenségétől, hogy hány magyar állampolgárságú ukrán felnőttet és gyereket (nemcsak katonát!) tartanak fogva, és ebből hánynak kezdeményezték a szabadon bocsátását, s ebből miért kettő sikerült, illetve, mikor sikerül a többieké.

Ha erről tudunk, én mosolyognék elsőként, aztán a nap során le sem lehetne az arcomról törölni.
 
Lehet meglep de atjott!
Ahogy az is, hogy az igy kiszabadult emberek pár hjetes korhazi kezelés utan ujra a frontra kerultek!
Most engedték ki őket, hogy kerültek volna a frontra.

Jó, sejtem régebbiekről beszélsz.
És, mit tudnak tenni? Klónozzák őket?
Szólni kell a nagys' Putyin úrnak, hogy húzzon ki Ukrajnából seregestül, de villámgyorsan.
Hajrá Ukrajna!

A magyar hatóságok tegnap foglyul ejtettek Magyarországon két, nemzetközi engedélyekkel közlekedő, ukrán pénzszállító autót.
Orbán mindenképpen konfliktust akar generálni - hátha két legyet üt egy csapásra és a választást is el tudja halasztani.

Ez a támogatásotok eredménye, a felelősséget viselnetek kell, mi történik az országunkban.
 
A magyar hatóságok tegnap foglyul ejtettek Magyarországon két ukrán pénzszállító autót.
Orbán mindenképpen konfliktust akar generálni - hátha két legyet üt egy csapásra és a választást is el tudja halasztani.
VArjunk még ebbek a dolognak a minositesevel.
Ha ez bosszu szandekaval tortent a helyzet egyertelmu.
De mi van ha nem!
Hogy lehetséges az, hogy az ukran kulugyminiszter már ejjel harom ora felé kozze tette ezt a nyilatkozatot?
Elgonmdolkodtato a partner is akihjez a pénzszálliotopk tartottak!
Egy olyan osztrak bank aki nem fogadta el ukrajnanak azt a kovetelését, hogy vonuljon ki oroszorszagbol.
Nekem elgondolkodtato a kivaras is a hivatalos magyar reakcioval!
Szoval ebben még annyi kérdés van válaszok nelkul, hogy ssandekosanm nem hoztam szoba, tekintettel arra, hogy egyelore csak az ukran kulugyminiszter vadjai ismertek!
 
Egyelore meg csak ilyen talalgatasok mennek mint ennek az Ukran bloggernek az irasa:
"Meg vagyok győződve arról, hogy a pénz Zelenszkijé volt. Valamiféle visszaélés. Ma azonban azt az információt kaptam, hogy a pénz nem Zelenszkijé, hanem európai társaié. A történet teljesen fantasztikus, és tegnap még irreálisnak tűnt számomra. De ma számos forrás arról számol be, hogy Orbán nem Kijevben, hanem Brüsszelben csapott le. Körülbelül 80 millió euróról és nagyjából 10 kilogramm aranyról van szó. Brüsszelben tudják, kinek a pénzéről van szó. És ezért most, úgy tűnik nekem, mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a botrány kitörését. Orbán nagyon pontosan cselekedett, és ott ütött le, ahol fájt"

Egyelore egy hivatalos kozles latott napvilagot:

Csak az idei év folyamán több mint 900 millió amerikai dollárt, 420 millió eurót és 146 kilogramm aranytömböt szállítottak Magyarország területén keresztül Ukrajnába. A NAV a nyomozást a büntetőjogi eljárásról szóló törvényt betartva, a TerrorelhárításiKözpont közreműködésével végzi..

VArjuk ki a veget!
 
Lehet meglep de atjott!
Ahogy az is, hogy az igy kiszabadult emberek pár hjetes korhazi kezelés utan ujra a frontra kerultek!
Pontosan. Annyi kiegészités, hogy az oroszoknál.
VArjunk még ebbek a dolognak a minositesevel.
Meddig?
Amíg orbánék ellopják?
Ha ez bosszu szandekaval tortent a helyzet egyertelmu.
De mi van ha nem!
Hogy lehetséges az, hogy az ukran kulugyminiszter már ejjel harom ora felé kozze tette ezt a nyilatkozatot?
Mert esetleg kiemelt szállítmányokról 15 percenként jelentenek? Meg a GPS riasztás, ha a kocsi több mint egy percet áll...
Elgonmdolkodtato a partner is akihjez a pénzszálliotopk tartottak!
Egy olyan osztrak bank aki nem fogadta el ukrajnanak azt a kovetelését, hogy vonuljon ki oroszorszagbol.
Nekem elgondolkodtato a kivaras is a hivatalos magyar reakcioval!
Szoval ebben még annyi kérdés van válaszok nelkul, hogy ssandekosanm nem hoztam szoba, tekintettel arra, hogy egyelore csak az ukran kulugyminiszter vadjai ismertek!
Meg tudnád mondani, hogy egy banki szállítmányt milyen jogalapon állíthat meg és kobozhat el a tek?
A pénzmosás elleni eljárás a NAV hatásköre, maradna a zerrorfinanszirozás. Azt meg bírói úton kell szerintem bizonyítani.
Egyelore meg csak ilyen talalgatasok mennek mint ennek az Ukran bloggernek az irasa:
"Meg vagyok győződve arról, hogy a pénz Zelenszkijé volt.
Ha az lenne, akkor sokkal egyszerűbb lett volna diplomáciai szállítmány ként küldeni, de mivel nem így tették, szerintem ki fog derülni, hogy tiszta vagy piszkos pénz e.
Valamiféle visszaélés. Ma azonban azt az információt kaptam, hogy a pénz nem Zelenszkijé, hanem európai társaié.
És pont Magyarországra hoznák, amikor Bécsben vannak a legjobb fedöügynökségek erre a célra?
Viccelsz?
A történet teljesen fantasztikus, és tegnap még irreálisnak tűnt számomra. De ma számos forrás arról számol be, hogy Orbán nem Kijevben, hanem Brüsszelben csapott le. Körülbelül 80 millió euróról és nagyjából 10 kilogramm aranyról van szó. Brüsszelben tudják, kinek a pénzéről van szó. És ezért most, úgy tűnik nekem, mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a botrány kitörését. Orbán nagyon pontosan cselekedett, és ott ütött le, ahol fájt"
Tegnap még arról volt szó, hogy Ursula az ukrán hadseregnek fog parancsolni, ma meg már ilyen pancserek lennének?
Egyelore egy hivatalos kozles latott napvilagot:

Csak az idei év folyamán több mint 900 millió amerikai dollárt, 420 millió eurót és 146 kilogramm aranytömböt szállítottak Magyarország területén keresztül Ukrajnába. A NAV a nyomozást a büntetőjogi eljárásról szóló törvényt betartva, a TerrorelhárításiKözpont közreműködésével végzi..
Hűha 150 kiló arany és csak az uccso 10- fogjuk meg?
Aztán honnét az összeg?
Nyíltan bejelentették elóre vagy csak NAV sacc?
Hülyék vagyunk, de talán nem ennyire.
VArjuk ki a veget!
Várjuk!
 
Mindettől eltekintve jól időzített propaganda alanyok.
A hős, az őket "megmentő" k&k miniszter.
Igazad van az agitproposok mindenre lecsapnak! De nekik ez MINDENT jelent! NEKIK. Gondold magad a helyükbe! A pokolból jöttek vissza. A kisemberek, akiket meghalni küldtek oda. A politika le van s...., sajnálva!
 
VArjunk még ebbek a dolognak a minositesevel.
Ha ez bosszu szandekaval tortent a helyzet egyertelmu.
De mi van ha nem!
Hogy lehetséges az, hogy az ukran kulugyminiszter már ejjel harom ora felé kozze tette ezt a nyilatkozatot?
Elgonmdolkodtato a partner is akihjez a pénzszálliotopk tartottak!
Egy olyan osztrak bank aki nem fogadta el ukrajnanak azt a kovetelését, hogy vonuljon ki oroszorszagbol.
Nekem elgondolkodtato a kivaras is a hivatalos magyar reakcioval!
Szoval ebben még annyi kérdés van válaszok nelkul, hogy ssandekosanm nem hoztam szoba, tekintettel arra, hogy egyelore csak az ukran kulugyminiszter vadjai ismertek!

"Azt ráadásul a NAV is elismerte, hogy az elfogott járművekkel Ausztriából tervezetten szállították Ukrajnába az értékeket, és csak 2026-ban eddig több mint 900 millió amerikai dollárt, 420 millió eurót és 146 kilogramm aranytömböt szállítottak Magyarországon keresztül Ukrajnába. A mostani szállítmány ennek még a tizede sincs, tehát ez sem a fuvar rendkívüliségére utal.

Ekkora értékkel naponta futnak pénzszállító autók az országban, hiszen csupán azokban az autókban, amelyek a bevásárlóközpontokból viszik el a pénzt, több százmillió forint utazik. Hatalmas összegek mozognak az ATM-ek, a bankok és a pénzfeldolgozó között is minden irányba
."

Orbánék, mint a jog harcosai ...
Nevetnék, ha nem sírni kellene azon a tömény jogtalanságon, amit 36. éve művelnek.
Egy pillanatra eszedbe jutottak az ott élő magyarok? Milyen hatása lesz ez a fölösleges és megalapozatlan cirkusz az ő életükre?
 
Utoljára módosítva:
VAlami bajlehet a "Spiegel" újságiróinak fejében , mert ugyebár egyhangú szavazatnak kell döntenie az esetleges kizárásról én nemhiszem , hogy ezt véghez tudják vinni Brüsszelben ! Mi az a "jogállamiasság" , ki döntiel , hogy az mitjelent ?? Mit jelent az , hogy korrupt ? Esetleg az a pártvezér , melynek az iróasztala fiókjában több szézezer € található amiröl Ö semmit sem tud ? VAgyy az az egészségügyminiszter akinek a férje cége szerezte be a Covid alatt az álarcokat ?? Hm , érdekes , nagyon érdekes ! ;)
Mi az, hogy korrupt? Hát ne haragudj, de a korrupció olyan, mint a pornó, ha látod, azért felismered:) Vagy a korrupció és a lopás csak Gyurcsány idejében volt annyira egyértelmű, most már nem egyértelmű? Ha Orbán és a rablóhordája fenyeget valakit, rágalmaz, terjeszt btk-ba ütköző rémhíreket, akkor a jogállamra hivatkoznak. De ha Orbánnal szemben említik, akkor már rögtön nem tudjátok, hogy mi a jogállam? Érdekes, nagyon érdekes.
A korrupciót pedig nem tudod megszüntetni, mindenhol van, a mértéke a lényeg. Nálunk viszont állami szintű lett a szervezett bűnözés. És nem egy két kirívó eset van, hanem orrba-szájba csalások és ipari méretű lopások. Meg lehet nézni a világ leggazdagabb országait, hát nem azért lettek azok, mert szétlopták az országukat és ők ezt hagyták, mindenféle önigazolásként.
Tudom, hogy kínos lenne beismerni az összes fideszes szavazónak, hogy átverték, mint sz.rt a palánkon, és ciki lenne látni, hogy mégse vagytok annyira okosak és kompetensek, de hát a tények attól még makacs dolgok. És amikor felmérik az országok helyzetét, akkor képzeljétek el, hogy mi nem kib.szásból kullogunk a hátsó helyeken, hanem mert tényleg ott vagyunk... nem a magyarok igénytelen szemszögéből, hanem a többiekhez viszonyítva:)
 
A korabban élleirtakat tamasztja alá ez av most olvasott uj hir is:

Magas rangú ukrán kémelhárító kísérhette a magyar hatóságok által megállított pénzszállító konvojt, írta meg a Tűzfalcsoport egy román oknyomozó újságíró, Iosefina Pascal állítása nyomán. A szóban forgó személy Hennadij Kuznyecov – az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) terrorizmusellenes központjának volt vezérkari főnöke – lehet, akit állítólag pénzmosás gyanújával fogtak el Magyarországon az Oschadbank pénzszállító személyzetével együtt. A Tűzfalcsoport összefoglalója szerint Kuznyecov 2014–2015-ben az SZBU „Alpha” különleges műveleti egységéhez tartozott.
Iosefina Pascal román oknyomozó újságíró azt állítja, hogy egy magas rangú ukrán kémelhárító kísérte azt a pénzszállító konvojt, amit csütörtökön Magyarországon fogtak el a hatóságok, írja a Tűzfalcsoport.

A szóban forgó személy Hennadij Kuznyecov, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) terrorizmusellenes központjának volt vezérkari főnöke. A Tűzfalcsoport azt írja, 2011. február 24-én a kijevi Pecserszki Kerületi Bíróság elítélte őt a katonai szolgálat iránti hanyag magatartásért. Korrupciós ügyek miatt állítólag kétszer is elbocsátották az SZBU-ból, tették hozzá.

Szintén a Tűzfalcsoport állítja (Iosefina Pascalra hivatkozva), hogy a 2019 és 2020 között elvégzett vizsgálatok arra a megállapításra jutottak, hogy Kuznyecov Andrij Jermak közeli munkatársa volt.

Az akkori publikációk állítólag azzal vádolták őket, hogy a fogolycseréket jövedelmező „üzletté” alakították, amelyben váltságdíjak, kenőpénzek vagy személyes gazdagodási tervek is szerepeltek. A Tűzfalcsoport arról is írt, hogy Kuznyecovot külön súlyos vádakkal is meggyanúsították, miszerint együttműködött az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB).

A forrásként hivatkozott román újságíró kitért arra is, hogy Ukrajnában „Szobacsnyik” („Kutyás”) néven ismerik, mivel ismert a vadászkutyák iránti lelkesedése.
 
A korabban élleirtakat tamasztja alá ez av most olvasott uj hir is:

Magas rangú ukrán kémelhárító kísérhette a magyar hatóságok által megállított pénzszállító konvojt, írta meg a Tűzfalcsoport egy román oknyomozó újságíró, Iosefina Pascal állítása nyomán.
Megkérdezném itt is: a homlokára volt tetoválás? Vagy egyenruhában utazott?
Ha nem, honnan derítették ki fél nap alatt?
Kérdést küldtek az ukránok felé, hogy nem e tábornok a 7 föböl valamelyik?
Egyáltalán hogy jönnek a képbe a román újságírók?
A szóban forgó személy Hennadij Kuznyecov – az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) terrorizmusellenes központjának volt vezérkari főnöke –
Na ez az ami tuti nem igaz. Vezérkari főnöke csak a haderönemek neki van, vagy egyetlen általános.
Az ottani TEK parancsnoka volt, amíg nem kapott 3 év felfüggesztettet.költslgvetlsi csaká miatt.
lehet, akit állítólag pénzmosás gyanújával fogtak el Magyarországon az Oschadbank pénzszállító személyzetével együtt. A Tűzfalcsoport összefoglalója szerint Kuznyecov 2014–2015-ben az SZBU „Alpha” különleges műveleti egységéhez tartozott.
Iosefina Pascal román oknyomozó újságíró azt állítja, hogy egy magas rangú ukrán kémelhárító kísérte azt a pénzszállító konvojt, amit csütörtökön Magyarországon fogtak el a hatóságok, írja a Tűzfalcsoport.
Öt odaengefték a fogvatartottak hoz? Mert az ukrán nagykövetet nem.
A szóban forgó személy Hennadij Kuznyecov, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) terrorizmusellenes központjának volt vezérkari főnöke. A Tűzfalcsoport azt írja, 2011. február 24-én a kijevi Pecserszki Kerületi Bíróság elítélte őt a katonai szolgálat iránti hanyag magatartásért. Korrupciós ügyek miatt állítólag kétszer is elbocsátották az SZBU-ból, tették hozzá.
Ja, a lovam meg kétszer vakult meg....
Szintén a Tűzfalcsoport állítja (Iosefina Pascalra hivatkozva), hogy a 2019 és 2020 között elvégzett vizsgálatok arra a megállapításra jutottak, hogy Kuznyecov Andrij Jermak közeli munkatársa volt.
Ami büntetendő?
Az akkori publikációk állítólag azzal vádolták őket, hogy a fogolycseréket jövedelmező „üzletté” alakították, amelyben váltságdíjak, kenőpénzek vagy személyes gazdagodási tervek is szerepeltek. A Tűzfalcsoport arról is írt, hogy Kuznyecovot külön súlyos vádakkal is meggyanúsították, miszerint együttműködött az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB).
Miközben a beosztottja (Prozorov) dezertált az FSzB-hez...
Olyan jól megtelt, hogy még ki is tüntették.
Persze lehet Nokiás dobozban vitte Jermaknak, az meg Zelenszkijnek a lóvét...
Ja nem. Mert bár Jermak lelépett, egyikükről sem mondott kompromittáló dolgot.
A forrásként hivatkozott román újságíró kitért arra is, hogy Ukrajnában „Szobacsnyik” („Kutyás”) néven ismerik, mivel ismert a vadászkutyák iránti lelkesedése.
Hát ezért minimum hátulról mellbelövés jár.
 
Megkérdezném itt is: a homlokára volt tetoválás? Vagy egyenruhában utazott?
Ha nem, honnan derítették ki fél nap alatt?
Kérdést küldtek az ukránok felé, hogy nem e tábornok a 7 föböl valamelyik?
Egyáltalán hogy jönnek a képbe a román újságírók?

Na ez az ami tuti nem igaz. Vezérkari főnöke csak a haderönemek neki van, vagy egyetlen általános.
Az ottani TEK parancsnoka volt, amíg nem kapott 3 év felfüggesztettet.költslgvetlsi csaká miatt.

Öt odaengefték a fogvatartottak hoz? Mert az ukrán nagykövetet nem.

Ja, a lovam meg kétszer vakult meg....

Ami büntetendő?

Miközben a beosztottja (Prozorov) dezertált az FSzB-hez...
Olyan jól megtelt, hogy még ki is tüntették.
Persze lehet Nokiás dobozban vitte Jermaknak, az meg Zelenszkijnek a lóvét...
Ja nem. Mert bár Jermak lelépett, egyikükről sem mondott kompromittáló dolgot.

Hát ezért minimum hátulról mellbelövés jár.
Foglaljuk ossze amit irtal: mára ennek as szegeny embernek annyira rosszul megy a dolga, hogy kenytelen buztonsagi or és pénzkisero posztot vallalni egy banknal :)
(ugye azert te is elmosolyodsz ezen a dolgon! )

Az en olvasatomban egy az erlharitashioz kotheto de kétes etikai érzéku ember, aki kapcsolatban áll(t) ukrajna legmagasabb koreivel is.
Mi a budosistent keresett ennek a penznek az x sugaru kornyazeteben?
 
Egyebkent jo indikator lesz ennek z embernek a szemelye arra, hogy mi is tortent valojaban.
Nem tortenik.e meg nala is az a moszkvaban mindennapos eset, hogy kiesik egy ablakon.
 
A korabban élleirtakat tamasztja alá ez av most olvasott uj hir is:

Magas rangú ukrán kémelhárító kísérhette a magyar hatóságok által megállított pénzszállító konvojt, írta meg a Tűzfalcsoport egy román oknyomozó újságíró, Iosefina Pascal állítása nyomán. A szóban forgó személy Hennadij Kuznyecov – az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) terrorizmusellenes központjának volt vezérkari főnöke – lehet, akit állítólag pénzmosás gyanújával fogtak el Magyarországon az Oschadbank pénzszállító személyzetével együtt. A Tűzfalcsoport összefoglalója szerint Kuznyecov 2014–2015-ben az SZBU „Alpha” különleges műveleti egységéhez tartozott.
Iosefina Pascal román oknyomozó újságíró azt állítja, hogy egy magas rangú ukrán kémelhárító kísérte azt a pénzszállító konvojt, amit csütörtökön Magyarországon fogtak el a hatóságok, írja a Tűzfalcsoport.

A szóban forgó személy Hennadij Kuznyecov, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) terrorizmusellenes központjának volt vezérkari főnöke. A Tűzfalcsoport azt írja, 2011. február 24-én a kijevi Pecserszki Kerületi Bíróság elítélte őt a katonai szolgálat iránti hanyag magatartásért. Korrupciós ügyek miatt állítólag kétszer is elbocsátották az SZBU-ból, tették hozzá.

Szintén a Tűzfalcsoport állítja (Iosefina Pascalra hivatkozva), hogy a 2019 és 2020 között elvégzett vizsgálatok arra a megállapításra jutottak, hogy Kuznyecov Andrij Jermak közeli munkatársa volt.

Az akkori publikációk állítólag azzal vádolták őket, hogy a fogolycseréket jövedelmező „üzletté” alakították, amelyben váltságdíjak, kenőpénzek vagy személyes gazdagodási tervek is szerepeltek. A Tűzfalcsoport arról is írt, hogy Kuznyecovot külön súlyos vádakkal is meggyanúsították, miszerint együttműködött az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB).

A forrásként hivatkozott román újságíró kitért arra is, hogy Ukrajnában „Szobacsnyik” („Kutyás”) néven ismerik, mivel ismert a vadászkutyák iránti lelkesedése.
Az a gond ezekkel a "hírekkel", hogy ugyanaz, mint az azt mondta az unokatestvérem édesanyjának szomszédja.

Ha kivizsgálták, meggyanúsították hivatalosan, perbe fogták, elítélték - akkor van alapja.
Addig pletyka, éjszakai kutyaugatás.

Mindig elgondolkodom, miért teszed ezeket ide ...

"Lemondani a tényekről annyi, mint lemondani a szabadságról.
Ha semmi nem igaz, lehetetlen a hatalmat bírálni, hiszen nincs alapja a bírálatnak. Ha semmi nem igaz, minden csak szemfényvesztés. A legvastagabb pénztárcájú tudja megfizetni a legvakítóbb fényeket
."

Akkor adod át magad a zsarnoki hatalomnak, amikor már nem különbözteted meg azt, amit hallani szeretnél, attól, ami a valóság.
A valóságról való lemondás természetesnek és kellemesnek tűnhet, de a következmény az egyénként való létezésed vége - és így minden olyan politikai rendszer vége, amely az egyénre épül. Amint arra a totalitarizmus kutatói - többek között Victor Klemperer - rámutattak, a valóság négyféleképpen hal meg, és jelenleg mind a négynek tanúi vagyunk. A első a nyílt szembehelyezkedés az ellenőrizhető valósággal, a kitalációk és a hazugságok tényként való beállítása
.
(Timothy Snyder)

"Újabb felvétel került nyilvánosságra a Tisza Párt gazdasági terveiről. A Tűzfalcsoport azt írja: az ellenzéki párt programjában szerepel az ingatlanadó, a sürgősségi egészségügyi illeték, az alkohol- és dohánytermékek adóinak emelése. A videóban Dálnoki Áron azt mondja: tudomása van a készülő tiszás gazdasági tervekről, de nem beszélhet róla."
forrás: M1 - Híradó

1772887153373.png

Ennyit a Tűzfalcsoportról.
 
Az a gond ezekkel a "hírekkel", hogy ugyanaz, mint az azt mondta az unokatestvérem édesanyjának szomszédja.

Ha kivizsgálták, meggyanúsították hivatalosan, perbe fogták, elítélték - akkor van alapja.
Addig pletyka, éjszakai kutyaugatás.

Mindig elgondolkodom, miért teszed ezeket ide ...

Ennyit a Tűzfalcsoportról.
Szerintem olvasd el Flamingo forumtarsunk bejegyzeset.
En csak a hirt ideztem, ő kiegészitette!
Birosagi itelet minositesere - koltsegvetési csalas - és egyebekre hivatkozott.
Nem tul onhitt az az álláspont, hogy amennyiben én nem tudok valamirol akkor az ninc s is?
 
Szerintem olvasd el, mit írtam a Tűzfalcsoportról.

A kérdés nem a kísérők személye, hanem az, mi a jogalapja annak, hogy Orbánék nemzetközi engedélyekkel rendelkező, szabályosan közlekedő szállítóautót lefoglaltak másnak a tulajdonával együtt.

Holnap mehetnek hozzád pénzmosás gyanújával és vihetik a házad?
 
A penzmosas elleni kuzdelem napjaink egyik kihivasa, és nagy nemzetkozi szervezetek vegzik ennek ellenoprzeset!
A NAV szerint hianyosvolt a bejelnetes, nem azt fedte le amit tenyleg szallitott a jarmu!

Aztan ha kicsit joóbban utana nezel:
Kuznyecov ügye az ukrán igazságszolgáltatásban nem egyedi, de az ő szintjén (tábornokként) visszhangos volt. A vádak lényege:
  • Hűtlen kezelés és sikkasztás: A vád szerint az SZBU terrorizmusellenes központjának (ATC) vezetőjeként vagy az ahhoz kapcsolódó beszerzések során olyan kifizetéseket engedélyezett, amelyek mögött nem állt valós teljesítés, vagy túlárazottak voltak.
  • A büntetés: Az ukrán bíróság végül 3 év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy nem kellett börtönbe vonulnia, de a hivatásos szolgálattól eltanácsolták. Ezért is szerepel ma már „nyugalmazott” vagy „ex-SZBU” tisztként a hírekben.
Ez mit mond a sdzamodra _ mar azon felul, hogy Orban mongyon le...

Cafoltad a hitelességet.
Rajta cafold tenyekkel!
Flamingo azt teszi, Te egyszeruen politizalsz!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti

Statisztikák

Témák
39,184
Üzenet
5,047,246
Tagok
630,393
Legújabb tagunk
Gaby1981
Oldal tetejére