Hírek A svájciak megszavazták a melegházasságot

Népszavazás döntött a kérdésben.

Népszavazáson támogatták Svájcban vasárnap az azonos neműek házasságát. Az este közzétett hivatalos végeredmény szerint a választók 64,1 százaléka támogatta az azonos neműek házasságának engedélyezését. Az ország 26 kantonjának mindegyikében többséget kapott az előterjesztés. Az azonos nemű párok házasságkötésének lehetőségét korábban a svájci parlament és kormány is támogatta.

A svájci törvényhozás már tavaly törvényben engedélyezte a melegházasságot, de ennek ellenzői népszavazást kezdeményeztek arra hivatkozva, hogy a házasság csak férfi és nő köteléke lehet. A jogszabályt a referendum idejére felfüggesztették, és most a voksolás nyomán a svájci kormány fog dönteni annak hatályba helyezéséről.
A Svájcban élő azonos neműek számára eddig a bejegyzett élettársi kapcsolat engedélyezett volt.

Ez azonban nem biztosított számukra ugyanolyan jogokat a honosítás és az örökbefogadás terén, mint a heteroszexuális pároknak. A jogszabály lehetővé teszi azt is, hogy leszbikus párok spermadonort vegyenek igénybe mesterséges megtermékenyítés céljából.

Szintén vasárnap szavaztak a referendumon a baloldali csoportok kezdeményezéséről a legtehetősebbek adójának megemeléséről. Ezt a voksolók 64,9 százaléka elutasította. Az előterjesztés egyetlen kantonban sem szerzett többséget.

MTI

melegek.jpg
 
Nyilván ti sem varázsütésre, egy pillanat alatt lettetek tökéletesek.
Beka sem kért többet, csak toleranciát és türelmet.
Tolerancia csak a massagnak jár!
Akinek a borszine, nemi beallitottsága és hasonlok mas, azokkal szemben kotelesek vagyunk toleransak lenni, ellenkezo esetben jogos a rasszista, fasiszta, homofob, nacionalistqa és egyéb bélyeg.
Ha ezek a dolgok nem állnak fenn nálad, akkor felesleges a tolerancia, mert csak kotelességeid vannak!
 
Senki nem írt ilyet! Megint az van, hogy nem érdekel mit ír a másik mantrázod a magadét!
Nem érted, mert nem akarod érteni!
Ez az ország és még jó néhány évtizedekig el volt zárva a demokratikusabb országoktól. Kinyílt az ajtó és most elvárjátok tőlünk, hogy hipp-hopp egyszerre mindenben kövessünk benneteket! Ez nem működik, vagy legyetek velünk türelmesek, vagy hagyjatok minket békén! Könnyű azoknak ítélkezni felettünk akik hason kúszva menekültek innen, és könyörögtek befogadásért nyugaton!
Nézd Beka, az ország már harminc éve szabad és nyitott. A kormánynak kellene annyi eszének lenni, hogy nem önt olajat a tűzre. Ő hozta elő és izzította fel ezt a témát.

Most én is felhozom nyugatot. A svájci kormány mindig progresszívabban gondolkodott mint a nép. Látni az eredményét.

( Itt vasárnap volt a szavazás. Nagy volt az öröm, lengtek a szivárványos zászlók. A hétfői újságok pár kivétellel, pozitívan értékelték az egészet. Ma már senki sem beszél róla)
 
Utoljára módosítva:
Hiába, ha még túl sokan élnek az előző rendszerből. A múltat csak velük együtt lehet végleg eltemetni.
Én is ezt mondom. Lehet, hogy nyugatabra az LMT emberek a fő sláger, de magyarország jelentős részén az idősebbek max az LGT ismerik. Ha kicsit elrugaszkodunk ott van Afganisztán, ahol volt pride hónap, csak a végére az egész országot vissza\wlfoglalták a tálibok, mert nem sikerült egy egységesebb nemzetképet sem felderengtetni, amiért harcoltak volna az emberek a törzsük mellett.
30 évvel a rendszerváltás után még mindig nincsenek feltárva a kommunizmus bűnei és azok elkövetői. Trianon nincs feldolgozva, 56 is túl van dicsőitve és stb. A családon belüli erőszakrol meg nem is szólva. Ezen "magyar" társadalmi problémák rendbetétele többet tenne a társadalmi békéért, mint a globális LMTnek való újongás. Mások vagyun és vannak saját gondjaink nem csak univerzálisak, amikre nincs mindig univerzális megoldás.
 
"Míg nyugaton felszabadítottak a koncentrációs táborokat a melegek szépen bezárva maradtak." - irta valaki

Ez ügye igy nem igaz, mert a homoszexuálisak a politikai fogjokkal voltak együtt bezárva és felszabadítva
Hogy miért azt, rögtön leirom és akkor lehet a párhuzamot keresni a napjainkkal.

A homoszexualitás, mint bűncselekmény a birodalom egyesítése (1871) óta létezett Németországban.
Érdekes, hogy ez csak akkor lépett életben ha valakit elkaptak "közösüléshez hasonló cselekedetnél"
A meggyanúsítás nem tartozott ide. A leszbis-ekre meg egyáltalán nem vonatkozott.
Ennek megfelelően nagyon kevés ítélet volt, mert hiányzott az "in flagranti"

A letartóztatottak száma 1935 után megugrott, mert az új kormány átírta a törvényeket (ismerjük)
Már nem volt szükség "szemérmetlen megérintést" igazolni, elég volt "meleg-motivált viselkedés" (propagálás)
Igy a retikül lóbálása, vagy a sztereotip elképzelés a "buzi hang" ami ügye tudományosan nem is létezik

A nacionalisták aztán átírták a törvényeket, és a büntetés mértéke akár 10 év börtön is lehetett.
A vádakat ki bővítették, a homoszexuálisokat "népi kártevőknek" kiáltották ki, de ezt ma is halljuk az egyik sarokból
A homoszexuális veszélyezteti a népet a fajok közötti harcban, mert nem járulnak hozzá a szaporulathoz.
Ma ez ugy hangzik a vezér szájából, hogy nem akarunk magyar gyerekeket afrikaira kicserélni
A másik nagy bűn az volt, hogy a homoszexuális nem felelt meg a katonai ideáloknak, nem elég férfias.
 
Bravó Svájc, gratulálunk!
Most hogy ez megvan, a tolerancia és a sokszínűség jegyében, meg lehet kezdeni a harcot, az állatokkal való házasságkötés engedélyezésért. Elősszőr talán csak a főemlősökkel, de ha az uniónak sikerülne végre a csúnya Orbán vezette, rebellis magyarokat végre helyre tenni, a vallásszabadság (is!), végre tényleg kiteljesedhetne, és a növekvő muszlimok kedvéért, a kecskéket és birkákat is figyelembe véve. Aztán meg minden mást, az állatok országából.
Az idő a liberálisoknak dolgozik.
Pár évtizede még csak a fantasztikus könyvekben, filmekben álmodoztak róla, lassan valóság lesz:

https://index.hu/techtud/2021/04/16...imerak-laboratoriumban-szervatultetes-hibrid/
(Ernoe! Tudok a kiméra és a hibrid közti különbségről, Sztálin kísérleteiről stb.)

Ötven - száz év múlva remélhetőleg már a múlt ködébe vész, a volt rasszistafasisztahomofóbgyűlöletkeltő magyar vezető, azorbán nevetséges kijelentése, miszerint: az anya nő, az apa férfi, hiszen bármelyik csimpánz, oroszlánfóka, vagy akár csüngőhasú sertés is megoldhatja az "egészséggel ellentétesen" született abberáltak utód utáni vágyait.
 
"Amikor az angolok felszabadították a német koncentrációs táborokat, a faji alapon fogva tartottakat szabadon engedték, de a homoszexuális elítélteket ők is bebörtönözték."
 
Nyilván ti sem varázsütésre, egy pillanat alatt lettetek tökéletesek.
Beka sem kért többet, csak toleranciát és türelmet.
Majd jelezd légy szíves ha olyat olvasol, hogy büszke vagyok arra, hogy Magyarországon születtem!
Nem nagyon találkozol ilyennel, hiszen ezt szégyellni kell!
Szégyellni feleség előtt, gyerekek előtt, barátok előtt (ha vannak), szégyellni kell a repülőtéren az útlevél ellenőrzéskor is.
Ismerős (nem barát) hazaérkezik család előtt megjátszani hogy neki milyen jól megy ott kint, Németországig repül Kanadai útlevéllel, ott előkaparja a magyart és azzal utazik tovább, retúr ugyanígy. Mikor megkérdezi tőle az öccse ezt meg miért? Az a válasz, hogy csak nem képzeled, hogy bemocskolom az útlevelemet? Meg aztán elmennék pár napra megnézni Trója romjait is, oda nem használhatom a Kanadait!

Egyébként az ő szemükben vagyunk rasszisták, egy tiltott párt tagjai, idióták. . . stb.
 
Bravó Svájc, gratulálunk!
Most hogy ez megvan, a tolerancia és a sokszínűség jegyében, meg lehet kezdeni a harcot, az állatokkal való házasságkötés engedélyezésért. Elősszőr talán csak a főemlősökkel, de ha az uniónak sikerülne végre a csúnya Orbán vezette, rebellis magyarokat végre helyre tenni, a vallásszabadság (is!), végre tényleg kiteljesedhetne, és a növekvő muszlimok kedvéért, a kecskéket és birkákat is figyelembe véve. Aztán meg minden mást, az állatok országából.
Az idő a liberálisoknak dolgozik.
Pár évtizede még csak a fantasztikus könyvekben, filmekben álmodoztak róla, lassan valóság lesz:

https://index.hu/techtud/2021/04/16...imerak-laboratoriumban-szervatultetes-hibrid/
(Ernoe! Tudok a kiméra és a hibrid közti különbségről, Sztálin kísérleteiről stb.)

Ötven - száz év múlva remélhetőleg már a múlt ködébe vész, a volt rasszistafasisztahomofóbgyűlöletkeltő magyar vezető, azorbán nevetséges kijelentése, miszerint: az anya nő, az apa férfi, hiszen bármelyik csimpánz, oroszlánfóka, vagy akár csüngőhasú sertés is megoldhatja az "egészséggel ellentétesen" született abberáltak utód utáni vágyait.
Ámen...
 
"Amikor az angolok felszabadították a német koncentrációs táborokat, a faji alapon fogva tartottakat szabadon engedték, de a homoszexuális elítélteket ők is bebörtönözték."
Alan Turing egy angol matematikus, informatikus volt aki soha nem volt német koncentrációs lágerben.
Igen öt rá akarták beszélni, hogy vegyen részt egy kémiai terápián és inkább öngyilkos lett.
Rolla már több topikban is értekeztünk kimerítően.

Most ezzel akarod legalizálni a magyar kormány homofób viselkedését,?
 
Ott van a cikben az általam idézett mondat! Itt egy másik link is, ha az kevés. Te is irtad, hogy biza sokkal rosszabb volt a melegek helyzete nyugaton, mint a keleti blokk egyes államaiban. Mégsem követelte a Pravda a melegek jogainak tiszteletben tartását. Igenis el kellene fogadni, hogy a föld országai más más kulturális lépcsőfokon állnak. Mig nyugaton már az lmtq jogoknál járnak, addig a világ másik fején még a nő sincs emberszámba véve. Amerika sem ürölne, ha az EU elkezdene lobizni, hogy már 18 évtől lehessen alkoholt inni, ahogy az EUsem, hogy már 12? éves kortól lehessen kocsit vezetni és stb. ezek még könnyebb ügyek. Nézd nem vitatom, hogy Orbánék beleszáltak a melegekbe és stb. viszont te meg azt értsd meg, nem lehet egy teljesen más mentális közegből egy másikra váltani és felvenni a ritmust egy generáció alatt. Olyan mintha magyarországon a hegymászás lett volna a helyi sport, most meg vitorázni kellene. Idő kell és türelem, ha erőből akarják lenyomni a változást az ellentétes hatst szül. A radikális és gyors társadalomátalakitási kisérletek általában egy jó nagy hullahegyben végződtek, szóval Én a lassan jársz tovább élsz elvet preferálom.

Utoljára módosítva:
Senki nem írt ilyet! Megint az van, hogy nem érdekel mit ír a másik mantrázod a magadét!
Nem érted, mert nem akarod érteni!
Ez az ország és még jó néhány évtizedekig el volt zárva a demokratikusabb országoktól. Kinyílt az ajtó és most elvárjátok tőlünk, hogy hipp-hopp egyszerre mindenben kövessünk benneteket! Ez nem működik, vagy legyetek velünk türelmesek, vagy hagyjatok minket békén! Könnyű azoknak ítélkezni felettünk akik hason kúszva menekültek innen, és könyörögtek befogadásért nyugaton!
Csupan az egyenlo elbanas modot szeretnek es nem extrakat
Mit gondolsz most -e homo torveny utan hany es hany meleg vandorol ki veglegesen vagy ker menekult statuszt ? Megsugom sokan.
Sokan kusztak menekultek otthonrol es nem csak az 56-osok. Nem itelkezunk senki felett , pontosan azt allitjuk hogy otthon se kell itelkezni senki felett, aki mas beallitottsagu. Menni fog ez ha gyakoroljatok
 
Már megint beleugatok, csak tudnám miért teszem?
Végrehajtották rajta a kémiai kasztrációt!
Nem hajtották végre mert nem jelent meg, inkább öngyilkos lett és ez a tragédia.

Az államilag felfűtött homofóbiának következményei vannak, láttuk a Fidesz EP képviselő karrierjén.
Egy országban ahol a homoszexualitás bűncselekménynek számít, ahol a pedofiliával teszik egyenlővé.
Az ilyen emberek zsarolhatók és további kriminális következményekkel járhat.

Németországban a 80-as évek elején egy generális homoszexualitás gyanújába került, ezért 1983-ban nyugalomba helyezték.
A Kölni rendőrség egy svájci "etablissement-be" ment nyomozni, egy reggeli köntösben levö férfi képável.
A vád tarthatatlannak bizonyult, ezért 1984 januárjába vissza helyezték a posztjára.
Márciusban végérvényesen, a "tisztesége megtartása mellett" (ehrenhaft) nyugalomba vonultatták
Természetesen egy "Großer Zapfenstreich" közepette. (Nem forditottam le, hogy a szójátékot élvezni lehessen)
Ennek ellenére ö volt az egyetlen generális akit nem hivták meg 1985-ban a Bundeswehr megalapitásának 30. évfordulójára.
 
Utoljára módosítva:
Az nem rajtunk múlik, hogy hol születünk meg, így az sem szégyenkezésre, sem büszkeségre nem ad okot.

Majd jelezd légy szíves ha olyat olvasol, hogy büszke vagyok arra, hogy Magyarországon születtem!

"...sem szégyenkezésre, sem büszkeségre nem ad okot."
Ezzel jóformán minden meg lett mondva.

Felületesen számolva vagy tíz különböző nemzetiségű
munkatársam volt.
Munka közben elveszti a jelentőségét, hogy honnan jössz.
Meg kell csinálni amiért felvettek, megfizetnek. Közösen.
Csak a kaja és a foci hozta ki belőlünk a patriotizmust.

(Egy Europa bajnokság idején az olasz Lucia és a portugál Fatima kolleganőm úgy összevesztek, hogy közéjük kellett állnom. :D)

Amikor kimentem, én is büszkén nagy mellel meséltem a gyufa feltalálásrol, a sok Nobel-díjrol és dicső magyar múltunkról.

Hamar abbahagytam mert egy idő múlva nevetségesnek találtam.
A svájciaknak több svájci születésű Nobel-díjasuk van mint nekünk.
Nekik is mint minden országnak dicső a múltja. Ők inkább a jelenükkel foglalkoznak.

Szerencsére, az én emigráns társaságomban sem volt divat a nacionalizmus.
 
Utoljára módosítva:
Pontosan négy hét múlva, november kilencedikén jelenik meg a Superman: Son of Kal-El képregénysorozat legújabb, ötödik száma, melyben már egy "új" Supermannel találkozhatnak az olvasók, aki mindenki meglepetésére biszexuális lesz.
1634036111570.png

Eltávolítja a nemi sztereotípiákra utaló jeleket a játékairól a Lego. A világ legnépszerűbb építős játékát gyártó dán cég úgy döntött, a továbbiakban nem különböztetik meg, hogy egy bizonyos termékcsomag fiúknak vagy lányoknak készült, így a gyerekek felszabadultan alkothatnak.
A vállalat döntése egy kutatásra alapozott, ami szülők és gyermekek viselkedését vizsgálta. Az említett mintából kiderült például, hogy azokat a fiúkat, akik lányoknak felcímkézett Legóval játszottak, társaik kicsúfolhatták. Hogy a sztereotípiáknak elejét vegyék, innentől nem lesz megkülönböztetés a játékok között – írta meg a Guardian.
( a nyereség a lényeg)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,632
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére