A svédek villamost csinálnak a kamionokból Következő kép: 2. 1/2 kép

Hatalmas előrelépés lehet az a projekt, amivel a svédek a közúti árufuvarozást kívánják megreformálni. A kísérlet során áramszedőkkel felszerelt kamionok futnak majd egy speciális, felsővezetékekkel felszerelt pályán.

A járművekbe a Scania által fejlesztett elektromos-hibrid hajtásláncot építettek, és képesek lesznek elektromosság felhasználásával közlekedni.

Amennyiben nem juthatnak áramhoz (például mellékutakon) életbe lép a hagyományos hibrid üzemmód, 80-90 százalékkal csökkentve a károsanyag-kibocsátást. Svédország 2030-ra egy fosszilis energiaforrásoktól mentes járműállományt szeretne létrehozni, ennek első lépése a 125 millió helyi koronával támogatott elektromos közút projekt.

truck00.jpg
 
B

Csatolás megtekintése 1354590

Ekkora barmokat... Ezek az idióták még azt se tudják, hogy az ország fejlődéséhez a pénzt nem efféle hülyeségre kell költeni, hanem STADIONOKRA meg MŰKINCSEKRE?!

De úgy kell nekik. Hungarisztán majd egykettőre lehagyja őket, aztán majd néznek nagyot...
 
Az ötlet szerintem nagyszerű. Igaz ott motoszkál bennem a kérdés, hogy ezt mennyire rentábilisen lehet megvalósítani, de ezzel majd megküzd a svéd ipar.
Azt azonban ne felejtsük el, hogy ennek van egy háttéreleme is, méghozzá az, hogy az energiát elő kell állítani. Jelenleg a svéd energiaszükséglet 2%-a jön szélből, 10 %-a fosszilis tüzelőanyagból(dicséretes módon a szemet már importálják a svédek egyes erőművekhez) a maradékon meg egyenlő arányban osztozik a víz és az atomenergia. Fosszilis energiával nincs értelme pótolni a megjelent új szükségletet, a új vízre épülő erőművekre nagyon kevés vagy semmi a lehetőség, tehát marad az, hogy új reaktorblokkokat kell üzembe helyezni.
Ez most csak azért érdekes, mert a zöldek nyilván harapnak egy fenti ötletre, csak a kérdés az, hogy mennyire tetszik majd a lobbistáknak, ha kiderül honnét lesz áram a projecthez.
Részemről ez még mindig a kisebbik rossz a lehetőségek közül.
 
Ennek az elektromos megoldásnak az előnye nem az amit fejtegettél. Hanem az, hogy abban a pillanatban amikor az emberiség kitalál valami igazán olcsó és környezetkímélő energiatermelési módot, pillanatok alatt a teljes gazdaság átállhat rá, ha minden elektromossággal megy. Nem akkor kell majd lecserélnbi például a kamionokat benzinüzeműről „villángósra”.

Például geotermikus energia szóba kerülhet szerintem. Vagy árapályerőmű. Gondolom, arrafelé is van olyan hogy apály meg dagály...
 
Szervusztok ,
dejó , a Svédek kitalálták a teher trollit . Valószinüleg majd ez is egy fiókban fogja végezni mint sok minden más ami az autógyárak nyereségét csökkentené . Lásd az elektro autó !
 
Szervusztok ,
dejó , a Svédek kitalálták a teher trollit . Valószinüleg majd ez is egy fiókban fogja végezni mint sok minden más ami az autógyárak nyereségét csökkentené . Lásd az elektro autó !

Igazan jo minden tekintetben az elektromos vagy hibrid auto motor stb . Az autogyarak nyeresege ugyan ugy meg van mint a benzines vagy disel autoknal.
Egyetlen baja van csupan hogy nem tudja azt a teljesitenyt adni mint a hagyomanyos.
pl
Nekem van egy elektromos kis motorom, 45-50km tud egy feltoltessel elmenni. max sebessege 40km utana fel kell tolteni hosszu orakig hogy tovabb tudjal menni. /5-6 ora/
Csere akumlatort nem tud vinni pluszba a motor mert borzalmas nagy es nehez nem beszelve vagy$300 extra lenne egy ilyen akumlator.
Nalunk ez a km pillanatok alatt osszejon mert a szelrozsa minden iranyaba lakik a csaladom a varosba es mind tobb mint 40km re tolem.
Amiert par eve megvettem, egy oreg 6 hengeres autom van ami azert zabalja a benzint, olcsobb sokkal elmenni vasarolni mert ket kis kosar is van a motoron ami pont eleg egy bevasarlasra. Nem kell hozza biztositas jogsi se, es sokszor gyorsabb a lassusagaval is mert jobban lehet a dugokba haladni vele.
Arrol nem beszelve az emelkedoket az en pehely sulyommal nem igazan szereti, igaz meg nem kellett tolnom de ha nem vigyazok a vonalaimra lehet en fogom a motoromat setalni vinni es nem o engem.
Termeszetesen vannak nagy teljesitmenyu dogos motorok amik elektromos de teljesitmenyet a szepsege ami megelozi ami az arakba alaposan megmutatkozik.
 
B
Az elektromos autók akkor lennének jók, ha lenne sűrű „akku-kút” hálózat a benzinkutak mintájára. Azaz, megáll a kocsi, egy mozdulattal kihúzza belőle a régi akut, belöki valami tartályba, és betesz a helyére egy feltöltöttet, s persze ki is fizeti. De csak a töltés árát, az aksi árát nem, hiszen adott helyette másik aksit. A lemerült aksit meg azonnal kezdi tölteni a „kút” automatikája, s majd ha fel lett töltve, valamelyik másik később jövő autós használja majd.
 
Szervusz Melitta ,
tudod valamikor azt hiszem ugy a 70-es években volt a Chevroletnek egy elektromosauto model kisérlete , valami több mint 1000 gépjármüvet adtak ki privát személyeknek a jármü kiprobálására . Majd több ezer kilométer után össze szedték öket és beolvasztották , az eredmények meg szépen eltüntek valamelyik fontos ember iróasztala fiokjába . Nem egészen van ám meg a nyereség mert akkor már réges régen gyártanák az elektroautokat , hiszen ilyen már ha emlékezetem nem csal már volt valahogy a múlt század elején is . Aztán én még emlékszem a volt mobil telefonok 5-6 kg-os akkujára , ilyen volt mondjuk az AEG C hálozatuja majd késöbb a Motorola 3 kilosa már pehely könnyünek bizonyult és ma meg ne is beszéljünk a pillekönyü és nagyságu akkukról . Akkor kérlek hol van a probléma !? Miért nem lehet az autoknál pontosan ugy ezt elkésziteni ?? Szoval nekem kissé nagyon is fura , hiszen a jomultkoriban mutatta a Német TV ,hogy valahol Baden-Würtenberg tartományban egy autokereskedö elektro francia autokat árusit ,van is neki különbözö tipusu , de nagyon kevés a vevöje . Pedig nem sokkal kerüle többe mint a benzin illetve a disel meghajtású igaz a hatótávolsága gyatra , csak valami 150-200 km a sebeségtöl függöen . Még a mai napig sem tudnak megegyezni milyen legyen a töltési vezeték 230 vagy 380 V a Japánok az erösebbre mennének mert igy nem kell annyit várni az EU meg ugye ácsingozik ellene . , szóval keresd kinek sérti érdekeit !!! Ez mindig igy is volt a politikától a gazdaságig minde csak az érdekvédelemmel müködött már mint müködik . A csodás Mercédesz tesz egy világkörüli utatt a hidrogén meghajtású autojával , kész röhely már elnézést kérek mindenkitöl . Miért ? Egyszerü hiszen a Gobbi sivatagon is keresztül ment hiszen ott is minden 10 km-en van egy hidrogén tankolási lehetöség , ja a kompressoros autok követték libasorba a tüneményt !! Zetsche úr meg az elektromos autogyártok tárgyalására Berlinbe az új hidrogén meghajtású mercédessel jellent meg amelybe ca 100métert vezetett a Kancelária hivataláig mert az automobilt ugyszállitották teherautóval elöször oda , a Média meg tombolt a gyönyörtöl !! Pont ugy mit vagy 20 éve az 1 litert fogyasztó VW-töl mely azota milliárdos nagyságba lett gyártva és eladva !!!
Aztán tudod mi a meglepö ? Hogy mi marha adófizetök finanszirozzuk ezzeknek az agyalágyult emberekenek a perverz dolgait , Mert Németország milliárdokal támogatja a gyárak kutatásait , nem elég hogy az Egyetemek ingyen csinálják ugyan ezt , nem ! Mi is direkt fizetünk mert szegény autogyáraknak erre kerete nincsen . Röhely !!
 
Kevered a hidrogénes kocsikat az elektromosokkal. A hidrogénes valóban hatékonyabb, a baj csak az hogy a hidrogén borzasztó balesetveszélyes. Sokkal inkább, mint a benzin.

Szóval amit írsz, zagyva összeesküvéselmélet megint, már bocs.
 
Az egyetemek nem ingyen kutatnak, komoly penzt kap minden egyetem amibol fedezik kutatasaikat is.
A gazdasag mindig az uj technologiaktol halad elore es add ujabb munkalehetoseget.
Nem tudom honan veszed, hogy az autogyarak nem fejlesztenek , hisz minden evben mindegyik ujabb es ujabb csoda dolgokkal rukkolnak elo.
Egy technologiat lecserelni csak jobbra lehet ami tobbet ,jobbat tud, mivel eladni kell az autot akkor van nyereseg.
Benzines helyet jobb kellene mert az sem eleg a lecsereleshez hogy ugyan azt a teljesitmenyt produkalna.
Sok fele kiserlet folyik , de egy small autonak 6oo-700km t illik elemni egy tank benzinnel 100-120 km tempoba akar megallas nelkul. Egy atlag autos elvarasa egy autoval. Most nem beszelek a nagy teljeseitmenyi dogos autokrol.

Az igaz a telefonokba az elemek osszementek a z evek alatt, autokba is sokkal kisebb mar mint 50 eve. De meg gomb elemmel nalunk egy -30-40 fokos hidegbe vay a 40C kanikulaba nem hizem hogy elindulna egy auto is.
 
Szerintem kiváló megközelítés, még mindig az a kérdés mi alapján motiválja a multi világon ez legyen a trendi. :)
 
Szervusz Melitta ,
igen az Egyetemek kutatnak , de ez kérlek az adófizetök pénzéböl történik itt Németországban , lehet Amerikában és Kanadábn más a helyzet , de itt nálunk eddig még igy történik . Valamint a Mercédesz és a BMW gyárak milliárdokat kaptak a Német államtól az elektromos autok fejlesztésére . Igaz azt az állam adta , de Mi az adófizetök álljuk a számlát nem ?? Az igaz , hogy csoda dolgokkal rukkolnak elö , de annak a sok csoda dolognak még a negyedesem fog a "normális" autoba bekerülni . Magam nem a csoda dolgokra gondoltam , hanem csak egy egyszerü fejlesztésre amely a "normális" hétköznapi embernek is kifizethetö és célszerü is . Mert nem mindenki utazik egy 6 literes Dodge-val vagy egy Volkswagen -Bugattival sem .
Szervusz Bezsongar kiralyfi , nem keverem , csak néha értelem szerüen kéne olvasni tudod , mert itt Europában csak megy a nagy duma az alternativ meghajtásról , de egy eredményes szolgáltatást mint egy melyik tipusban értendö ezalatt , gáz , hidrogén , elektro meghajtás vagy felöllem babgáz még a mai napig nem készitettek el az úrak !!! Csak megy a nagy kábitás és a hatalmas dögök mint autok gyártása , lásd terepjárok 5-6 liter ürtaltalom fölött melyek csak a belvárosban korzoznak . Ez nem össze esküvés csak a napellenzöt kéne már levenni ! Már vagy jó 20 éve fejlesztik a gázüzemü meghajtást itt Németországban , de a tankolási lehetöség még mindig nem adatott meg rendesen , akkor mi a fenéröl is beszélünk ?
 
Nalunk a taxik jo resze gazzal ment, igaz olcso volt es teljesitenye is volt. Nekem is volt ilyen autom majd egy 1 evig.
Tankolni csak keves helyen lehetett es kimondottan ottani szakvizsgaval rendelkezo benzinkutas kezelheti a propan gaz feltankolasat az autoba.
Ugy tunik eltunoben van ez a megoldas ,meg van egy ket kut....ez se nyerte el a tetszeset az autovasarloknak.
 
Kedves mindenki!
Az én munkáltatóm ( tehát én is ) elkezdte gyártani az elektromos autók töltő állomásait. Első szériában 20 db-ot, de további 150-re van előzetes megrendelés.
Mindez itt Magyarországon történik.
Egy aprócska megjegyzés: a benzines autók sem egyik pillanatról a másikra lepték el a világot, tehát legyünk türelemmel.
Manapság úgy is ritka ez az értékes emberi tulajdonság.
Legyen szép a napotok!
Üdv: stencer
 
A benzines autók elterjedését biztos a gonosz ló-lobby akadályozta! Féltették a profitjukat a lótenyésztők! Holott mennyivel környezetkímélőbb a benzines autó mint egy ló, mert olyan csúnya a lópotyadék az utakon, sőt, egy autó csak akkor fogyaszt ha dolgozik, tehát takarékos, de a ló bezzeg akkor is zabál ha csak pihen a garázsban (bocs, az istállóban). De a lótenyésztők gonoszsága miatt csak lassan fejlődhetett ki a modern környezetkímélő technika! Mert LOBBYZNAK, és gátolják a HALADÁST!
 
Az ötlet szerintem nagyszerű. Igaz ott motoszkál bennem a kérdés, hogy ezt mennyire rentábilisen lehet megvalósítani, de ezzel majd megküzd a svéd ipar.
Azt azonban ne felejtsük el, hogy ennek van egy háttéreleme is, méghozzá az, hogy az energiát elő kell állítani. Jelenleg a svéd energiaszükséglet 2%-a jön szélből, 10 %-a fosszilis tüzelőanyagból(dicséretes módon a szemet már importálják a svédek egyes erőművekhez) a maradékon meg egyenlő arányban osztozik a víz és az atomenergia. Fosszilis energiával nincs értelme pótolni a megjelent új szükségletet, a új vízre épülő erőművekre nagyon kevés vagy semmi a lehetőség, tehát marad az, hogy új reaktorblokkokat kell üzembe helyezni.
Ez most csak azért érdekes, mert a zöldek nyilván harapnak egy fenti ötletre, csak a kérdés az, hogy mennyire tetszik majd a lobbistáknak, ha kiderül honnét lesz áram a projecthez.
Részemről ez még mindig a kisebbik rossz a lehetőségek közül.
Az energiát azt igy-is, ugy-is elökell teremteni, az auto is azt teszi csak sokkal rosszabb hatásfokkal.
-
Sok dombos vidék van, itt a lejtön lefelé menö autok egy csomo energiát visszaadhatnak a vezetékbe, mind ahogy a trolibusz teszi. Trolli-buszt oda szoktak tenni ahol fel-le megy az ut, pont ebböl az okbol kifolyolag.
-
profil_ErlebniswegMorsbach_800px.gif

-
A dugo is meglenne oldva, nincs rosszabb mind amikor egy teherauto megprobálja megelözni a másikat és nem megy. Az elözés rengeteg energiába kerül.
 
Természetesen nem olyan egyszerü a megvalositás mind az elsö pillanatra látszik. A teherautok száma sokkal nagyobb mind a buszok, vonatok sürüsége, a vezeték állandoan kopik (puha anyag vezetöképessége jobb, kemény acélon több lenne az elektromos veszteség) mi van ha leszakad? Tehát balesetvédelmi szempontok játszanak szerepet.
-
Az áramtáplálást szakaszosan kell csinálni hogy kiesés esetén kicsi legyen a dugo... Az autoknak valoszinü hybrideknek kell lenni, hogy önálloan is tudjanak mozogni...
-
Vannak olyan elképzelések, hogy a vonatsineket használják az autok, ott már megvan az elektromos ellátás.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,561
Tagok
615,663
Legújabb tagunk
Extractionqac
Oldal tetejére