A színésznő unokáját kedd délelőtt lakoltatták ki a Cseppkő utcai ingatlanból.

Rendőrök és végrehajtók lepték el kedd délelőtt Pécsi Ildikó rózsadombi lakását. A színésznő unokájához igyekeztek, hogy a jogerős ítélet értelmében kilakoltassák őt a Cseppkő utcai ingatlanból.

Fotó: TV2

Az egyetemista fiú nem volt otthon, ám egy lakatos néhány perc alatt lecserélte a zárat, így az unoka soha többé nem térhet vissza a lakásba. Bár Pécsinek ezzel régi álma vált valóra, a
ripost_mini_closed.png
-nak elárulta: nagyon rosszul érzi magát.

Fotó: Ripost

Négy év után lezárult Pécsi Ildikó és Pártos Csilla ingatlanvitája. Bár a színésznő volt menye mindent megtett a békülés érdekében, elkésett. Mivel Pécsi még bérbe adni sem volt hajlandó unokájának a Cseppkő utcai lakást, a végrehajtók és a rendőrök kedd reggel megjelentek a háznál, hogy kilakoltassák az egyetemista fiút. Egy lakatos is velük tartott, hogy lecserélje a zárat, ezzel örökre kizárva az unokát a lakásból. Bár Pécsi Ildikó nem tűnt fel a helyszínen, a kilakoltatás után nyilatkozott a
ripost_mini_closed.png
-nak. Megtörten bevallotta: borzalmasan érzi magát.

"Megmondtam az ügyvédemnek is, hogy semmiről nem szeretnék tudni, így nem is tudok semmiről az ég világon. Borzasztóan érzem magam. Igyekszem elhessegetni a gondolataimat, de nem könnyű. Egyszer csak vége lesz ennek az egésznek és az élet visszatért a normális kerékvágásba"

- sóhajtott a Kossuth-díjas művésznő.
 
Az internet nem felejt, csak át kell lapozni a "friss" napi csámcsogáson, vissza kell menni az első hírekig, ami 2014-es.
Szóval aki látatlanban ítélkezik:
A gyermek apukája eddig szimplán annyi vizet zavart, hogy ő kinek a fia.
Kérdem én, ha valakinek van két lakás a tulajdonában, és az egyikben lakik a fia és annak családja és egy idő után a gyerekek szétdobják a babaruhát, de úgy, hogy az egykori meny a válást és a tartásdíj elfogadását ahhoz köti, hogy a (budai) ingatlanban maradjon, akkor mi a vélemény?
Ki biztos abban, hogy egyáltalán anyuka az unokát engedte-e a nagymamához?
De ítélkeztek.
Az találós kérdés, mi volt anyuka eredeti foglalkozása és miért pont Csabiba "szeretett" bele...
Gugli apó erre is tudja a választ.
Anyuka simán és a nagymama ellen nevelt "unoka" se nagyon szóljon bármit is...
 
Jelenleg Pécsi Ildikó 79 éves, a volt menye, Pártos Csilla pedig 51. "Ügyes" az az ügyvéd, aki 6 évvel ezelőtt bármilyen okot talált arra, hogy egy 73 éves nő eltartson bárkit is. Nem érdekelt soha más magánügye, de most elolvastam pár cikket. Komoly tanulmányok az internet erkölcsös és gerinces tollnokaitól. Az, hogy ezt az ügyet évekig bírták húzni, csak ügyvédi fogás. Ki is a felperes minden esetben?
 
A kutyát nem érdekelné a történet, ha nem közismert szereplői lennének...
Neki duráltam magam, hogy vissza olvassak, miről is szólhat ez a történet.. Sikerült is 15 évre visszamenőleg...
Csak az derült ki, hogy számos magát sajtómunkásnak nevező cikkek százaiban feltevések, félinformációk birtokában sározta hol egyik, hol másik felet....Végül is arra jutottam igen nagy baj van Magyarországon a sajtószabadsággal.. No nem arra gondolok, hogy mit nem lehet leírni , elmondani, hanem büntetlenül szinte bármit le lehet írni, szinte bárkiről... Ja az emberek imádják a sztereotípiákat, na meg mások szennyesében turkálni, s arra senki sem gondol, mi lenne ha mindez vele történne... Ugye itt nem is érdekes kinek van igaza .....
Nem a Kossuth-díjas színésznő lakoltatta ki ugyanis az unokáját, hanem a végrehajtó egy jogerős bírósági döntés alapján, amit azért a tények, az előzmények ismeretében, a hatályos jog alapján, mindent mérlegelve hoztak meg... Több évi pereskedés után... A hatályos jog egyébként az aktuális társadalom erkölcsi értékrendjét is tükrözi.....
 
Eleg ok az anyagiak megvonasa a kilakoltatas belebegtetese es vegrehajtatasa.
Akivel egyver folyik ereibe az nem rakatja utcara az unokajat. Ez az ugy hoszu evek ota folyik ,akkor mint gyerek volt az unoka aki nem igazan erthette ezt a gyulolkodest es ra se szolgalt.
Köszönöm, ez az, erre gondoltam...hány éve is kezdődött, mikor a gyermek olyan kicsi volt még...

Ma anyukámnak(84 éves) elmeséltem az itt olvasott hírt. Teljesen megbotránkozott.
Csámpás Rozi( anya egyik kedvenc filmje(- ből),Indul a bakterház...az is maradt.
 
"Ide szülte a gyermekét. Itt élt, az ingatlan a volt férje tulajdonát képezte, amit a válás közeledtével lelki okokra hivatkozva elajándékozta az édesanyjának, Pécsi Ildikónak.

Csillának ide tulajdonjogi igénye van, ugyanis sok millió forintot beleölt. Ezt hiába ismeri el a másik fél, mégis azt mondja, nem jár Csillának semmi.
És, hogy lesz-e még fordulat az ügyben:

Igen
- hangzott az egyértelmű üzenet.

Tehát a családi háború folytatódik tovább. Pártos Csilla nem hagyja magát, és tovább harcol az ingatlanért.
 
Nem. Az egykori revütáncosnőt átverte az ügyvédje, hogy esélyes a per nyerésre.
~ 26 évvel ezelőtt ő biztos nem táncolt össze egy lakásra valót.
Nagyszülők viszont valószínűbb.
De közben változott a bírósági gyakorlat, ma már nem adnak pénzt paripát mindig az "anyukának".
Ha kötöttek volna házassági szerződést, nem lenne ügy.
Nem a volt férj pereskedik az anyjával.
 
Mint fentebb írtam, vettem a fáradtságot és megpróbáltam eligazodni miről szól ez a történet, mert gusztustalannak tartom véleményt nyilvánítani, a csak szintén tudatlanok véleménye és áligazsága alapján... Nos mint írtam is, nem lettem tájékozottabb sokkal..(vagy semmivel sem..)
De ezt találtam a Story onlinen..

P. Cs hsz.jpeg
 
Csatolás megtekintése 1667101
Nagyon nem kell kutakodni, mert évekig előttünk zajlott ez a kutyakomédia a médiákon keresztül...
Nincs ezen mit rugózni...létezik kötelesség, felelősség és emberség.
Az utódnemzéshez két ember kellett....felnevelni?
Erről ennyit.
 
Már elnézést a mindenki előtt játszott történet csak arról szó , hogy van eg gonosz Kossuth-díjas nagymama és egy piti revűtáncos aki gyerekével beköltözött a vagyonba, akik ki tudja min pereskednek és ki tudja kinek van igaza..
De sem az ifjabb, sem az idősebb Szűcs Csabáról nincs szó.... Na ezért gondolom azt amit.... S talán azt kéne megkérdezni hol is van Szűcs Csaba....
 
Negyedszazad eltelt a fruskabol erett no lett, hogy ano mit gondolt azt kar a fejere dobni.
Keves fiatal gondol a 25 evvel kesobbi idoszakra.
Tobb eves hazassag, gyermek egy bontopernel a vagyon elosztasnal nem lehet kisemmizni.
Rendben az is az oreglanye a lakas, ok dolgoztak meg erte stb.
Csilla is dolgozott es a kozosnek hitt ingatlanba befektetett, felujitott stb.
A gyerektartast ugyan miert is akartak meguszni?
HA a gyerek az anyja ellen fordult volna akkor az anyos boldog nagymama?
En is az utolso leheletemig harcolnak a gyerekerdekeert es az nem erdeke, hogy az utcara keruljon, mert o nem keredszkedett a vilagra.
Keves szo esik az aparol a mama kedvencerol. Kilep a hazassagbol, minden kotelezetteg nelkul, es ujabb csaladot alapit.Hasznalja not meg ra nem un, es utana eldobja kidobja az utcara hat ugy gondolom a nagymama meg a Lajoskajanak se fog meg allni a stafkocsi a banknal.
Oroklesnel is ha van tobbgyerekes csalad egyik gyereket se lehet kidobni mert legalabb a koteles reszt oda kell adni neki a tesvereknek ha joban volt a szulokkel ha nem.
 
Már elnézést a mindenki előtt játszott történet csak arról szó , hogy van eg gonosz Kossuth-díjas nagymama és egy piti revűtáncos aki gyerekével beköltözött a vagyonba, akik ki tudja min pereskednek és ki tudja kinek van igaza..
De sem az ifjabb, sem az idősebb Szűcs Csabáról nincs szó.... Na ezért gondolom azt amit.... S talán azt kéne megkérdezni hol is van Szűcs Csaba....
Egy tancosno mitol pitti? Nem a sarki utcalany volt ,a mama kedvence nem az apaca zardabol nosult.Pitti a Kossuth dijas muveszno.
Egy Rozsadombi ingatlanba ha befektetnek felujitanak az erteknovelo tenyezo nem is kicsi.20 ev alatt duplazodott az erteke is.
Az en igazsag erzetem az mondja kellett volna venni egy lakast pl a Jozsef Attila telepen vagy mashol es a gyerektartast meg fizetni kell mert nem csak pitti dolog meglogni elole hanem elitelendo tett.
A Kossuth dij melle nem jar az erkolcsi tartas, olyan mint a bumerang a hiresseg kipurcantani akarja az unokat a menyet, es kozben nyakig saros lesz a sardobalasba.
 
Már elnézést a mindenki előtt játszott történet csak arról szó , hogy van eg gonosz Kossuth-díjas nagymama és egy piti revűtáncos aki gyerekével beköltözött a vagyonba, akik ki tudja min pereskednek és ki tudja kinek van igaza..
De sem az ifjabb, sem az idősebb Szűcs Csabáról nincs szó.... Na ezért gondolom azt amit.... S talán azt kéne megkérdezni hol is van Szűcs Csaba....
Szokás szerint, a " művésznő" szoknyája alatt./ Ismered a mondást:- Jó asszony kötője mindent eltakar/- vagy elbír...
Bírom már az ilyen " beleül a vagyonba" című beszédet...
Aki annyira odáig van a vagyonával, az házasodjon össze egy bankkal!
Ahogy Bojana mondta, senkinek a koporsóján nincs csomagtartó.
Piti revűtáncosnő...egy nő, aki házasodott, gyereket szült és azt hitte három ember van a házasságban...
Nem igazságot kell keresni, hanem feleősséget vállalni a tetteinkért!!!
Ja, hogy ehhez férfiként kéne viselkedni?
Piti revűtáncosnő....Hmmmm.
 
Nem, ez továbbra is arról szól, hogy egy nőnek olyan vaygonra fájt a foga, ami nem illeti meg.
Házassági szerződés meg nem kötése attól indokolható, aki beviszi a lét (Csabi), nem aki beleül.
Kapta volna a tartásdíjat, ha nem az ingatlanra fáj a foga.
A magyar bulvársajtóban még a kérdések is hazugságok....
És ha (jogosan) visszaperelték volna elmaradt lakásbérleti díjért?
Nagymama még a felnőtt kereső fiának eltartására sem kötelezhető, nem a volt meny és felnőtt unoka pénzelésére...
 
Legyen neked igazad!
Remélem lesz unokád ...majd akkor beszélgetünk az érzelmekről is.:)
 
Erre csak egy minap hallott mémet tudok idézni:
- Honnan lehet tudni egy férfiről, hogy gazdag?
- Zimány Lindával jár.
 
Ez jó... Csak az újságok amit írtak, azt írtam le, tessék megkérdezni őket, mitől piti a revű táncosnő...
Ahogy arról is , hogy miért Pécsi Ildikót perli, s miért nem az apát.... Ugye az nem hír, ha az átlag anya a fia helyett, megfizeti a gyerektartást, akinek nincs akkora jövedelme.. 16 éves volt akkor ifjabb Csaba most 21 , 3 éve nagykorú, miért is kellene bárkinek eltartani ? Eddig abban a lakásban lakott..... Ráadásúl volt arról is hír, hogy nem fizették a rezsit s a villanyt ki is kötötték..... Fenntartom, ez nem az a történet ahol erkölcsi magasságokból bárkit is le lehetne szólni..... Az más kérdés, hogy számosan másként cselekednének hasonló helyzetben, de ez bizony csak az általánosságra igaz.....
 
Valoban csak az ujsagokra tudunk hagyatkozni amit megirtak amit nyilatkozgattak.
Amiert sor kerult a pereskedesre a ferj nem fizette a megallaptott gyerektartast illetve neha neha a 150 ezer helyet 20 ezret kuldott, a meny a fia eletvitelere hivatkozva allitotta hogy tudna fizetni a kiszabott osszeget erre a ferj azt mondta nincs penze a kedves mamaja tartja el, azaz ad havi 500ezret neki. Logikusan en is igy gondolkodnek ha a kedves mama eltartja akkor az adossagait is rendezze hisz 500ezer Ft kp nem kis penz es meg dolgozott s a ferj.
Raadasul a meny elege betegeskedett valamilyen immun betegsege van ergo szuksege volt a gyerektartasra az mar mindegy ki fizeti a ferj vagy a keves mama.
Szazszonak is egy a vege az oregasszony happy , az utcara tette unokajat es eladhatja az ingatlant.
 
Melitta!
Nincs mit már ezen rúgózni.
Elmondtuk itt a véleményünket ki- ki emocionális, ki racionális alapokon.
Egy mondás van:- Ki mint él, úgy ítél! ( Oszt jónapot!)
 
Vajon miért azt olvastam hogy Cseppkő utcai barlangjából :)
Na mindegy Érdekes a cikk csak nem értem mi benne az érdekesség, nap mint nap családok kerülnek utcára tartozás miatt. Itt viszont volt alternatív megoldás de ezeknek a családoknak napokig, hetekig az utcán kell élni mire be kerülhetnek jobb esetben egy hajléktalan szálóra gyerekkel meg minden. Hát remélem nem ön sajnálatból jelent meg a cikk hogy jaj szegények. A művésznőt csipem de nem mondanám hogy tisztelem is. Tisztelni csak a társadalmilag elvárt normák szerint tisztelem és ennyi. Sajnálni nem sajnálom mert nincs mi miatt sajnálni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,344
Tagok
615,647
Legújabb tagunk
BettinaStupnitski
Oldal tetejére