A szovjet pilóta, aki megfújt egy szupertitkos vadászgépet és átrepült Japánba

Hatalmas szolgálatot tett ezzel a nyugati országoknak, hiszen kiderült, hogy a rettegett gép feleannyira sem veszélyes, mint azt éveken át hitték.

1976. szeptember 6-án fura látvány tárult a negyedmilliós japán város, Hakodate lakóinak szeme elé: az égen egy addig sosem látott, két hajtóműves, szürke vadászgép jelent meg, az oldalán vörös csillaggal. A haldokló nyugati országokban korábban sosem láttak még ilyet.

A gép rövidesen landolt a város nemzetközi repülőterének kifutópályáján, de az túl rövid volt, így jócskán túlcsúszva, több, mint száz méterrel később állt csak meg.

A pilóta sértetlenül szállt ki a gépből, majd leadott két figyelmeztető lövést. Néhány perccel később a férfit elfogták, aki teljes nyugodtsággal kijelentette, hogy ő Viktor Ivanovics Belenko, a Vörös Hadsereg pilótája, hozott egy vadonatúj gépet, amit a Szovjetunión kívül senki sem ismer, és hát disszidálni kíván.



Nem épp a legegyszerűbb módot választotta, hiszen egy hajóval is megszökhetett volna, vagy épp egy nagykövetség kapuján is beugorhatott volna, védelmet kérve, de ő úgy gondolta, hogy inkább hatszáz kilométert repülve segíti az ellenséget abban, hogy az minél körültekintőbben felkészülhesen a földrésznyi állam legújabb fegyvere ellen. Nem is akárhogyan, hiszen egy több gépes gyakorlaton, teli tankkal egyszerűen csak eltávolodott a többiektől, és a szovjet, illetve japán radarok számára láthatatlanul, mintegy

harminc méteres magasságban repült át a tenger felett.

A japán szárazföld fölé érve felhúzta a gép orrát, és hatezer méteres magasságba emelkedett, hogy a radarok számára egész bitosan láthatóvá váljon. A meglepett japánok megpróbálták felvenni vele a rádiókapcsolatot, de Belenko rádiója rossz frekvenciára volt hangolva, és egyébként sem szándékozott volna válaszolni a hívásra. Ehelyett inkább újra eltűnt a radarról, és leszállt a legközelebbi reptéren. Harminc másodpercnyi üzemanyagja maradt.


A leszállópályán rég túlfutott gép
A MiG-25 néven elhíresült gépről a Nyugat egyébként már évek óta tudott, hiszen a különböző kémműholdak megállás nélkül pásztázták a szovjet katonai reptereket, és az ott folyó kísérletekről rendelkeztek képi anyagokkal. 1970 körül lettek figyelmesek a szokatlanul nagy szárnnyal rendelkező géptípusra, melyet az Egyesült Államok 1966-ban hadrendbe állított, a hangsebesség háromszorosát elérni képes SR-71 Blackbirdjének, valamint a gyönyörű, de sorozatgyártásig el nem jutott XB-70 Valkyrie nehézbombázójának elfogására fejlesztettek ki.

Egy évvel később a Közel-Keleten bukkantak fel hasonló MiG-ek: 1971. márciusában az izraeliek két alkalommal is jelentették a hangsebesség több, mint háromszorosával, közel húsz kilométeres magasságban száguldó gépeket, sőt, novemberben néhány rakétát is kilőttek rájuk, de természetesen azok jócskán elvétették a célt.

A Pentagon persze hamar összerakta a mozaik darabkáit, így nyilvánvalóvá vált, hogy a kémműholdak fotóin szereplő gép, valamint az izraeliek látómezejében felbukkant példányok ugyanannak a minden amerikai légi fegyvernél fejlettebbnek tűnő gépnek a különböző fázisban lévő prototípusai.



Azt azonban nem tudhatták, hogy a hőálló, könnyű titánborítású SR-71-el ellentétben a MiG egyszerűen nikkel és acél ötvözetéből volt, kézzel szegecselték össze, szárnyai pedig azért voltak akkorák, mert csak így volt képes a levegőben maradni, és nem azért, hogy a közelharcban az amerikai gépeknél jobban manőverezhető legyen. Azt sem tudhatták, hogy az izraeliek a fegyverek és célzórendszer helyett csak szenzorokkal és kamerákkal felszerelt verzió sebességét (ami egyébként is túl magas volt, a pilóta csak a szerencséjének köszönhetően élte túl) mérték, hiszen a MiG-25 teljes harci díszben csak a hangsebesség 2,5-szeresét volt képes elérni.

Belenko szolgálata tehát óriási segítség volt az Egyesült Államok, illetve a nyugati országok számára, hiszen a szovjetek hiába kérték azt vissza azonnal Japántól,

azok csak 67 nappal később, szétszerelve adták vissza, sőt, az alkatrészek raklapokra csomagolásáért, valamint a repülőtéren okozott károkért még egy negyvenezer dolláros számlát (mai árfolyamon tízmillió forint) is benyújtottak a Szovjetuniónak. Nyilván nem fizették ki.

Ezen idő alatt lehetőségük nyílt megismerni a rendszer minden porcikáját, a pilóta pedig a magával vitt több száz oldalnyi jegyzet, illetve üzemeltetési dokumentációval még jobban segítette az akkori szovjet csúcstechnika megértését. Az amerikaiak rájöttek, hogy felesleges volt félteni az SR-71-eseiket a szovjet légtértől, hiszen a MiG-ek képtelenek lettek volna elkapni, vagy megsemmisíteni őket.



A szovjetek a géptípust egyébként teljesen áttervezték, elektorncsöveit félvezető alapú berendezésekre cserélték: az átalakított gépek MiG-25PDSZ, az újonnan gyártott, már a frissített alkatrészlistából épített darabok pedig a MiG-25PD nevet kapták. A gépet a hetvenes és nyolcvanas évek arab-izraeli háborúiban, a Hegyi-Karabah hovatartozásáért Örményország és Azerbajdzsán közt vívott háborúban, valamint Irakban, Iránban, és persze az Öbölháborúban is használták.


Belenko – balra még disszidálása előtt, jobbra pedig néhány évvel ezelőtt, már az amerikai légierő egyenruhájában
Belenko az eset után az Egyesült Államokba távozott, ahol 1980-ban megkapta az amerikai állampolgárságot, és az amerikai légierő tanácsadója, valamint mérnöke lett. Szülőhazájában persze halálra ítélték, de a férfi ma, hatvankilenc évesen is aktív.

A BBC és a Historic Wings nyomán

Vincze Miklós
highflight-belenko4-1024x408.jpg
 
Szervusztok ,
amugy jutt eszembe , hogyan is van azzal a Mylay-i faluégetéssel vagy azzal a helikopterpilotávval aki hogyan is mondotta "nyulakra vadászott 2 és lelött több embert köztük újságirókat is . ja tudom azzok a hösök !!
 
Szervusztok ,
amugy jutt eszembe , hogyan is van azzal a Mylay-i faluégetéssel vagy azzal a helikopterpilotávval aki hogyan is mondotta "nyulakra vadászott 2 és lelött több embert köztük újságirókat is . ja tudom azzok a hösök !!
Gyulám!
A háború az öldökléssel jár.
Hogy ki lesz hős és ki háborús bűnös, azt a győztes dönti el (aki, lehet, hogy részt sem vett abban a háborúban).
 
Nézőpont kérdése??? Azért mert valakit köteleznek arra hogy fegyvert fogjon azzal nem teszik robottá gondolkodó érző lény marad és szabad döntési joga van!
Akkor Puskás Ferenc is hazaáruló volt?
*
Amikor harcolni kell, akkor nem agyalhatunk azon, hogy mi a parancs és miért kaptuk. Én soha nem voltam katona, de ha az lennék és velem szemben lövésre fognák a puskát, gond nélkül lőnék. Mert a harcban nem lehet filozofálni. Ott tenni, lőni vagy menekülni kell. Legfeljebb mérlegelni kell azon, hogy mi a legjobb megoldás? Lőni, vagy rejtőzni? S, ha megtalálnak, akkor lőni és tovább futni. Ez kétesélyes. Vagy sikerül, vagy nem. Hiába vagyok érző lény és nem robot, a harcban dönteni kellett már akkor is, amikor kard - kard ellen harcolt.
No igen, azért azt megjegyezném, ha bárki a leányomat bántalmazná, egy pillanat tört része alatt ölnék. Minden gond nélkül. Késsel, puskával, pisztollyal. S, mivel nekem csak késem, no meg jófajta bicskám van, sem puskával, de pisztollyal sem rendelkezem. Hangsúlyozom, minden gond nélkül ölnék, ha a leányomat bárki fizikailag bántalmazná és ott lennék a közelben. Nem vagyok, soha nem is voltam katona, de az biztos, hogy nem agyalnék egy pillanat tört része alatt sem azon, hogy a tettem, akkor mit vonna maga után.
 
Hatalmas szolgálatot tett ezzel a nyugati országoknak, hiszen kiderült, hogy a rettegett gép feleannyira sem veszélyes, mint azt éveken át hitték.

1976. szeptember 6-án fura látvány tárult a negyedmilliós japán város, Hakodate lakóinak szeme elé: az égen egy addig sosem látott, két hajtóműves, szürke vadászgép jelent meg, az oldalán vörös csillaggal. A haldokló nyugati országokban korábban sosem láttak még ilyet.

A gép rövidesen landolt a város nemzetközi repülőterének kifutópályáján, de az túl rövid volt, így jócskán túlcsúszva, több, mint száz méterrel később állt csak meg.

A pilóta sértetlenül szállt ki a gépből, majd leadott két figyelmeztető lövést. Néhány perccel később a férfit elfogták, aki teljes nyugodtsággal kijelentette, hogy ő Viktor Ivanovics Belenko, a Vörös Hadsereg pilótája, hozott egy vadonatúj gépet, amit a Szovjetunión kívül senki sem ismer, és hát disszidálni kíván.



Nem épp a legegyszerűbb módot választotta, hiszen egy hajóval is megszökhetett volna, vagy épp egy nagykövetség kapuján is beugorhatott volna, védelmet kérve, de ő úgy gondolta, hogy inkább hatszáz kilométert repülve segíti az ellenséget abban, hogy az minél körültekintőbben felkészülhesen a földrésznyi állam legújabb fegyvere ellen. Nem is akárhogyan, hiszen egy több gépes gyakorlaton, teli tankkal egyszerűen csak eltávolodott a többiektől, és a szovjet, illetve japán radarok számára láthatatlanul, mintegy

harminc méteres magasságban repült át a tenger felett.

A japán szárazföld fölé érve felhúzta a gép orrát, és hatezer méteres magasságba emelkedett, hogy a radarok számára egész bitosan láthatóvá váljon. A meglepett japánok megpróbálták felvenni vele a rádiókapcsolatot, de Belenko rádiója rossz frekvenciára volt hangolva, és egyébként sem szándékozott volna válaszolni a hívásra. Ehelyett inkább újra eltűnt a radarról, és leszállt a legközelebbi reptéren. Harminc másodpercnyi üzemanyagja maradt.


A leszállópályán rég túlfutott gép
A MiG-25 néven elhíresült gépről a Nyugat egyébként már évek óta tudott, hiszen a különböző kémműholdak megállás nélkül pásztázták a szovjet katonai reptereket, és az ott folyó kísérletekről rendelkeztek képi anyagokkal. 1970 körül lettek figyelmesek a szokatlanul nagy szárnnyal rendelkező géptípusra, melyet az Egyesült Államok 1966-ban hadrendbe állított, a hangsebesség háromszorosát elérni képes SR-71 Blackbirdjének, valamint a gyönyörű, de sorozatgyártásig el nem jutott XB-70 Valkyrie nehézbombázójának elfogására fejlesztettek ki.

Egy évvel később a Közel-Keleten bukkantak fel hasonló MiG-ek: 1971. márciusában az izraeliek két alkalommal is jelentették a hangsebesség több, mint háromszorosával, közel húsz kilométeres magasságban száguldó gépeket, sőt, novemberben néhány rakétát is kilőttek rájuk, de természetesen azok jócskán elvétették a célt.

A Pentagon persze hamar összerakta a mozaik darabkáit, így nyilvánvalóvá vált, hogy a kémműholdak fotóin szereplő gép, valamint az izraeliek látómezejében felbukkant példányok ugyanannak a minden amerikai légi fegyvernél fejlettebbnek tűnő gépnek a különböző fázisban lévő prototípusai.



Azt azonban nem tudhatták, hogy a hőálló, könnyű titánborítású SR-71-el ellentétben a MiG egyszerűen nikkel és acél ötvözetéből volt, kézzel szegecselték össze, szárnyai pedig azért voltak akkorák, mert csak így volt képes a levegőben maradni, és nem azért, hogy a közelharcban az amerikai gépeknél jobban manőverezhető legyen. Azt sem tudhatták, hogy az izraeliek a fegyverek és célzórendszer helyett csak szenzorokkal és kamerákkal felszerelt verzió sebességét (ami egyébként is túl magas volt, a pilóta csak a szerencséjének köszönhetően élte túl) mérték, hiszen a MiG-25 teljes harci díszben csak a hangsebesség 2,5-szeresét volt képes elérni.

Belenko szolgálata tehát óriási segítség volt az Egyesült Államok, illetve a nyugati országok számára, hiszen a szovjetek hiába kérték azt vissza azonnal Japántól,

azok csak 67 nappal később, szétszerelve adták vissza, sőt, az alkatrészek raklapokra csomagolásáért, valamint a repülőtéren okozott károkért még egy negyvenezer dolláros számlát (mai árfolyamon tízmillió forint) is benyújtottak a Szovjetuniónak. Nyilván nem fizették ki.

Ezen idő alatt lehetőségük nyílt megismerni a rendszer minden porcikáját, a pilóta pedig a magával vitt több száz oldalnyi jegyzet, illetve üzemeltetési dokumentációval még jobban segítette az akkori szovjet csúcstechnika megértését. Az amerikaiak rájöttek, hogy felesleges volt félteni az SR-71-eseiket a szovjet légtértől, hiszen a MiG-ek képtelenek lettek volna elkapni, vagy megsemmisíteni őket.



A szovjetek a géptípust egyébként teljesen áttervezték, elektorncsöveit félvezető alapú berendezésekre cserélték: az átalakított gépek MiG-25PDSZ, az újonnan gyártott, már a frissített alkatrészlistából épített darabok pedig a MiG-25PD nevet kapták. A gépet a hetvenes és nyolcvanas évek arab-izraeli háborúiban, a Hegyi-Karabah hovatartozásáért Örményország és Azerbajdzsán közt vívott háborúban, valamint Irakban, Iránban, és persze az Öbölháborúban is használták.


Belenko – balra még disszidálása előtt, jobbra pedig néhány évvel ezelőtt, már az amerikai légierő egyenruhájában
Belenko az eset után az Egyesült Államokba távozott, ahol 1980-ban megkapta az amerikai állampolgárságot, és az amerikai légierő tanácsadója, valamint mérnöke lett. Szülőhazájában persze halálra ítélték, de a férfi ma, hatvankilenc évesen is aktív.

A BBC és a Historic Wings nyomán

Vincze Miklós
Csatolás megtekintése 1487723

Nagy csoda, hogy nem nyúltak utána.
 
Erről a csodáról van elképzelésem, ki-ki gondolkodjon el rajta.
Az esemény időpontjában a pápai repülős ezred sárkány-hajtóműves katonája voltam. Mi is halottunk a dologról és vártuk a reakciót. De nem történt semmi. Magyarázatként: a vadászképeket úgy ismerjük fel, hogy barát vagy ellenség, hogy a válaszjeladójuk által sugárzott jelet beazonosítsák. Ez egy szigorúan titkos, rendszertelen időpontokban megváltoztatott jel, amit a történtek után csak kb. két héttel változtattak meg.
Na most lehet agyalni, hogy a KGB miért nem tett semmit, pedig két évvel korábban két Olaszországba tévedt MIG 21-es pilóta, egy hónapon belül halálos balesetet szenvedett.
 
Oldal tetejére