A tánc hatalmáról...

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Körmendi Gitta:
Tűztánc
Tűztáncot jár a nyár. Izzó, vörös táncot.
Forró lobogása perzselőre váltott.

Szenvedélyes láza egyre hajtja, űzi,
árnyak ágaira parazsait tűzi.

Ájult virágillat küld reményt az Égbe,
a felhőtlen, tiszta, kéklő messzeségbe.

Elnémultak a fák, sóhajtás se rebben,
bénultan áll a lég hőségbe rekedten.

Aléltan figyelem elragadtatását,
lángszirmokat szóró, szédült lobogását.

Tikkadtan suttogom a tűz levegőbe:
csillapítsd ütemed, mind elégünk tőle!

Szeretem színeid, szeretem a táncod,
de ne égesd, kérlek, porrá a világot!
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Szuhanics Albert:
Falevél keringő

Falevél keringőt játszik az ősz,
friss zenét komponál a csípős szél,
táncolva hull le a sárga levél...
merengőn bámulja rőt színű őz.

Október karmester pálcája int,
zizeg a gyönge ág, zörren avar,
őszi szél örvénylik, lombot kavar...
levéltánc kezdi a valcert megint.

Keringőt táncol a sárga levél,
körbe száll, sodorja bús őszi szél,
bágyadt fénysugárból Strauss figyel...

Az erdő énekel, suttog zenél,
két lábam megmozdul, bús táncra kél,
hangulat s egy dallam messze visz el...

Debrecen, 2011. 10. 01.
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Móricz Eszter:
TENGERTÁNC


A szél és az óceán
duruzsol a csöndben,
hullámok táncolnak
a kéklő ég alatt.
A város hangja oly
távoli, olyan csöndes.
Olyan halk itt minden, -
ülök a homokon,
ragyog a végtelen. -
Egy édes dallamra
táncot jár egy fénylő
csillagbuborék...
Egyre hevesebb táncba
kezd, felszökell, ragyog,
szikrázik a végtelen.
 

dragonlance

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: UGRÓTÁNCOT JÓKEDVEMBŐL

Ugrótáncot jókedvemből,
édes rózsám, járok,
országút visz Fehérvárig,
széles a két árok.
Így tedd rá, úgy tedd rá,
Rozika, Terike, Marcsa,
kinek nincsen tíz tallérja,
kötőféket tartsa.

Kisbelényes igen kényes,
ott terem a jó bor,
Nagyszalonta, sok szalonka,
ott vadászni jó sor.
Így tedd rá, úgy tedd rá,
Rozika, Terike, Marcsa,
lompos, kócos, lassan billeg
öreg kutya farka.

Kifogtunk a Küküllőből
három rocska rákot,
Vásárhelynél ágyu bömböl,
köpködi a lángot.
Így tedd rá, úgy tedd rá,
Rozika, Terike, Marcsa,
hadd forogjon a huncut világ,
az ő lelke rajta.
 

göröngy

Állandó Tag
Állandó Tag


FODOR ÁKOS: JÉGTÁNC



A jég
meg az ég
szikrázva símul össze,
a szél
se beszél:
por-hóval kergetődzve
játszanak
- mert szabad...
E fényes-boldog pusztaságban
nincs hazug szó: tisztaság van;
senki se kényszerít, senki se tiltja, hogy válassz,
itt te vagy a kérdés és csak te lehetsz a válasz!
Égnek
és jégnek
kristály síkjai közt suhan a lélek...
a levegő penge-éles és szesz-tömény,
itt mégse félek, mégsem érzem a vesztemet én;
röpülve, zuhanva,
pörögve, suhanva
szótlanul mond hálát jégnek és égnek
a táncba-szabadult, eszelős-tiszta lélek!
Oly jó:
erre nincs szó!
S ha vége a dalnak és fárad a láb:
a JÉGTÁNC minden kis karcos nyomát
némán begyógyítja a szűz hó.
 

göröngy

Állandó Tag
Állandó Tag
Arany-Tóth Katalin: Szójáték


Egy rím, egy vers,
egy gondolat,

Egy kép, egy szín,
egy árnyalat.

Egy bál, egy tánc,
egy fordulat,

Egy hév, egy vágy,
egy hangulat.

Egy hús, egy vér,
egy áldozat,

Egy kín, egy gyász,
egy pillanat.

Egy út, egy cél,
egy mozzanat,

Egy lét, egy sors,
egy színdarab.
 

göröngy

Állandó Tag
Állandó Tag
"A tangó nem tánc, hanem szenvedély,vagy életforma.
Vagy leginkább a szenvedély életformája. Magázódós tánc, de nem a távolságtartás magázódásáé, hanem épp a közelségé. A tangónak szelleme van, ami nélkül fölösleges bonyolult lépéseket megtanulni. De ha valaki megismeri a tangó szellemét, azzal a táncparketten egy egyszerű séta is élvezetes. A tangóban igazából négy fontos lépés van, minden más csak lényegtelen dekoráció.
Az első lépés a férfié: a tisztelet. Sosem lehet valakit enélkül átölelni és táncolni vele. A nő részéről a válasz a bizalom, ami nélkül a nő nem tudja követni a férfit Bízni valakiben nem könnyű feladat, de egy nőnek mindig így kell döntenie.
A férfi második lépése a felelősség. Minden pillanat a férfi felelőssége, mindenről ő dönt, így hibát is csak ő követhet el. Az a szerepe, hogy a partenere gondtalan és boldog legyen. A nő válasza erre az odaadás. Hagyja, hogy a partnere vigyázzon rá.
Ha mindkét táncos megteszi a saját lépéseit, hálát fognak érezni egymás iránt, és megszületik a tánc Hallani és érezni a másik lélegzetét és szívdobogását. A tangó három perc szerelem a táncosok közt, de az élet végéig tartó szenvedély a tánc iránt."

Kiss Judit Ágnes
THM_0008459756.jpg
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagy L. Éva :
JEGES ESŐ


Jégcseppek táncolnak a tetőn,
lassan vízzé ölelkeznek.
Villámok cikázó fényében
csatornába gyűlnek.
Lefolyik a víz
az utca kövére,
majd csendben szivárog
a földnek belsejébe.
Olyan ez, mint egy jól
megkomponált zene,
hallgatod, hallgatod és a
szíved sajdul bele.
 

göröngy

Állandó Tag
Állandó Tag
Müller Péter



A lelkemben, persze, a lelkemben tudtam táncolni! De itt most nem volt elég a lélek, a belül és a szöveg. Meg kellett mutatni a testemmel, amit gondolok. Ekkor éreztem először, hogy az írott szó milyen szegény. De még a kimondott szó is szánalmasan szegény. Amíg nem mozdul meg a lábam, a karom, s csípőm, a vállam, amíg nem lesz az egész testem; akármilyen nyomorék; érzés és gondolat és muzsika, addig minden csak dadogás. Addig félember vagyok. Fejember. Papírember. Fecsegő ember. Amíg a bennem lévő gondolatok és érzések nem válnak pszichoszomatikus teljességgé, nem ér semmit, amit csinálok. És táncolni kezdtem. Kívülről nézve egy meglőtt barnamedve mozdulataival. De belül! Ezek a zseniális táncosok nem a mulatságosan totyogó testemet nézték, hanem azt, hogy a lelkem hogyan táncol! És az ügyetlenül kifejezett gondolataimat azonnal lefordították a gyakorlott, profi táncmozdulatok nyelvére.
Ekkor több dologra döbbentem rá, egyszerre. Először is arra, hogy tudok táncolni. Nagy táncos vagyok! A képzeletemben csodálatosan tudok táncolni. Sőt repülni is! Csak éppen a testemet nem tudom irányítani. úgy éltem meg, hogy bármennyire is bénázom itt: a tánc az anyanyelvem. A második felismerésem az volt, hogy a tánc teljesebb, bölcsebb, istenibb, mint a beszéd vagy az írás. Ősi nyelvünk a zene és a tánc. Létünk gyökérélménye a tánc. Nietzsche, a nagy filozófus azt mondja, hogy a bölcsesség vége és betejesedése a tánc.

 

göröngy

Állandó Tag
Állandó Tag
Gál Sándor: Amikor a szőlő ízét váltja

I.

itt ahol az arcok lenyomata
jelenti az egyetlen tegnapot
amelyben eljuthatok még haza
s amelyben úgy voltam hogy vagyok

élő cselekvő egésze a résznek
játék tánc ígéret csendje
vizek mélyéről visszatérő ének
szerelem áldás naplemente

a kettős-egy örök mása
létezés mélysége és csúcsa
régen-volt szemek ragyogása
és az arcok újra meg újra

II.

kinyílik az ismeretlen
láthatatlan mélységei
átváltoztatják
az idő foglalatát
néma villámok
cikkannak benne
kénes lángolás sziszeg
fénye horizontig ível
kővé dermedt szavak
hangtalan áradása
a létezés emlékét
örök magányba temeti
visszahozhatatlan pillanat
otthontalan remegése
benne a volt is elveszíti
örök-önmagát

III.

ide jutottam
mondom a délutánnak
ide ahol
a felhők cikázó ostora
villámlón a hegyélre csap
s a dördülés után
a csend megül
a lombok zöld szívében
lehet hogy mindez
a végtelen alkonyat ideje
vagy az időtlenség
idáig vetülő árnya
felfoghatatlan már maga
a történés ténye is
s a bennem lévő bizonyosság
hogy a létezés félhomálya
megérinti önmagát
s rávetül a szem íriszére

IV.

kívánhatnék-e az elmúlásra
őszidőnél szebb évszakot
amikor a szőlő ízét váltja
s aszúsodnak a nappalok

kiárad önmagából az ég
hajnalonta ezüstre vált
mélye hullámzó messzeség
tág csend és bezárt világ

meglehet mindez merő látszat
szemem mögötti villanás éke
kívánság vagy káprázat már csak
elmúlás tűnő őszi fénye

V.

most már csak az eső énekel
fekete sugarak vetnek hullámokat
s visszhangoznak függőleges erőterek
mintha alásüllyedne az ég is
különös ölelése magasnak a méllyel
akárha sötét hollók nászrepülése
elfedi a horizont alkonyi ívét
a láthatóban ím az örök láthatatlan
egy-egy töredék pillanat csendje
s benne már az eső sem énekel

VI.

megélni ismét a reggelt
a moccanatlan nap-kezdetet
gólyafészek kihűlt magányát
s felette a lepkeszárny-eget

ködök sejtelmek némasága
ahogy a tarlókat körbezárja
látszat és való tarajlik benne
az örök otthon hazátlansága

VII.

a fájdalomnak
nincsen képlete
lenyomata is csupán
néhány csillag formájú
forradás a bőrömön
arasznyi heg
ujjamnak
kicsi döccenő

árnyékot nem vető
titokzatos írás
fájdalom-jel
ami csak van
mint annyi más
amihez még van közöm
vagy amitől
végleg elkülönbözöm
 

göröngy

Állandó Tag
Állandó Tag
BEDE ANNA: NYITÁNY

Fülledt nyár. Pihegő dombok vállára alélva
Reszket a természet. Félájult, gyönge virágok
Néznek az égre, meredt szemmel… Most jő a sötétség
Megborzongnak a fák, felsírnak a gyáva füvecskék.
Mázsás felhő-csellót hurcol a szél föl az égre,
Húrjai mordulnak, hangjuk végigfut a lomb sok
Kis hajszál-idegén, pöffedt bőgők sorakoznak
S harcsapofájú trombita-nép, hab-hárfa toronylik
Hömpölygő ködfüggöny elé. Megpendül egy-egy húr,
Mint fényes kígyó, ha vonaglik, táncol az égen,
Kurta szavára dohogva felelnek az összesereglett
Hangszerek. Ám most még csak hangolnak, gyakorolnak.
Majd mély csönd… lihegő fák sem legyezik magukat már…
Fű se susog, nem pisszeg a szél: megbújt a kövek közt…
Most felharsan a kürtök vad riadója, a döbbent
Csendbe hasít, felijesztve sikonganak a hegedűk, és
Indul a fürge vonó-tánc, fel s le, alá s fel; a csellók
Gömbölyű teste remeg s emberhangon kiabálnak.
Egyre vadabb a vonók suhogása, a zápor ezerszer
Száz színezüst botján lószőr lobog összekuszálva,
Lódobogás a bazaltköveken: felhő-dob ütése,
Bőgőhúr-kígyók ha kigyúlnak, rémület ordít!
Gyors karmesteri pálca ha villan, csattog a korbács!
Korbáccsá font szólamok egyre verik csak a csendet,
Habhegedűk mindent bevonalzó, sűrű vonói
Egyre verik csak a csendet; a sírás, mély morajok s a
Zajba bután belehörgő, kormos hárfa vicsorgó
Húrjai, és az egész zenekar, veri, tépi a csendet!
Nincs méhdöngés, nincs alukálás, nincs eper-illat,
Álmodozás, meghitt park útján sétifikálás,
Nem villog kasza, féligtelt szekerek haza-búttak;
Íme, halálsápadt-verítékes a jázmin, a csapzott
Hársfa levél-körmös, széjjeltárt ujjai rángnak,
Már-már roskad a búza… Be nem könnyű a viharban
El nem dőlni! Be nem könnyű magasodva megérni!
Rózsák összeborulva szipognak: félnek a rozsda-
Folttól; s féltve a termés mézét: nyögnek a meggyfák.
Zúgj, zenekar, zúgj! Zúgd, hogy az életet óvni, a termést
Félteni kell! Fogjátok görcsösen, alma-babák, az
Ág ujját! Jaj térdre ne rogyj, rozs, a ködhegedűk nem
Ezt zengik, hanem azt, hogy félni muszáj, de megállni
És minden zivatarból tisztultan kikerülni!
Térdre ne rogyj, nem a zápor az úr! az eső csak az élet
Szolgálója, a vízi vonók muzsikája: jövendő
Bő aratások s víg szüretek nagyhangu nyitánya!
Tartsd magasan fejed! Érzed? nincs rajtad por! A hegyhát
Esti sötétben felragyogott, minden mosolyog már.
Elnémult a nyitány, felgördül a füstszinü függöny.
Most jön a szép: csillag-köd-szűzek fátyola csillan,
Kék szoknyában a karcsú Hold-primadonna lehajlik,
És zene zendül, mit fül meg nem hall soha, sejt csak:
Táncosok ujjait összekötő, milliónyi sugár-húr
Egymást érve, titokban megpendül… De nem értjük:
Mit mond, mert hangjára elalszik a ház, a virágok,
Fák, bogarak… Fáradt ember-szemek is lecsukódnak,
Már csak a sok víztől részeg Föld dünnyög elázva,
S hömpölyödik lomhán át más oldalra, szuszogni.
 

göröngy

Állandó Tag
Állandó Tag
MÁLINGER ZSOLT:Időszövő

Peregnek az élet homokszemei,
Minden perc egy lassú tánc.
Lassan szövöm az Idő fonalát;
Készül a végtelen,gyönyörű lánc.
Ruhát adok neked halovány selyemből;
Testvérem,rá jól vigyázz!
Végtelenség van beleszőve,
Minden szála az elmúlás.
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Szabó T. Anna:

Éjféli tánc




A reflektorra forgótárcsát tettek:
mint a daráló, préseli a fényt,
dől belőle, egy pompás fényszeletnek
szétfonalazott maradékaként
a sugárnyaláb, villódzik az égen,
amíg felpörgő fényküllők tövében
a minta derengő rasztere ring:
fénykörök csészealj-raja kering.


Északfény kékes látomása -
egy helyi diszkó hirdetése,
fényreklám-világítótorony.
Motorok, autók érnek révbe
a ritkás, kásás hóesésben:
az égi daráló forog.


És bent lüktetve dübörög
a barbár ritmus, nyers zene
zsongító, forró üteme,
sűrű verejték gőzölög,
bőg a hangszórók membrántorka.
A stroboszkópfény körberáng,
kaszál, akár a bumeráng,
az izzadt vállakon fehéren,
pelyhesen foszforeszkál a korpa.


Dobogó meleg táncterem.
Csak a dobok, csak az ütem,
csak a bizsergős szédülés,
az eggyéválás rítusa,
a feledés, a létezés,
a tánc éjféli ritmusa -


a dalok monoton imája
egyenletesen ledarálja
ami szavakkal mondható -
a többi már a test beszéde,
kavargó tömeg lüktetése,
benn hús dobog, künn fény forog,
villódzanak a csillagok:
a szétpásztázó fény terében
szikrázva hull a hó.
 

dragonlance

Állandó Tag
Állandó Tag
"A táncban benne van kicsinyben a világ: jóság, erő, lassúság mind együtt. Az egyik enber ezt szereti, a másik azt, de nincs, kinek ne tetszenék a tánc..."
(Kalidásza)


"Az embernek káosz kell a bensőjébe, hogy egy tánccsillag születhessen."
(Nietzsche)


"A nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt válnak naggyá."
(Martha Graham)

 

göröngy

Állandó Tag
Állandó Tag
Gál Sándor: Amikor a szőlő ízét váltja

I.

itt ahol az arcok lenyomata
jelenti az egyetlen tegnapot
amelyben eljuthatok még haza
s amelyben úgy voltam hogy vagyok

élő cselekvő egésze a résznek
játék tánc ígéret csendje
vizek mélyéről visszatérő ének
szerelem áldás naplemente

a kettős-egy örök mása
létezés mélysége és csúcsa
régen-volt szemek ragyogása
és az arcok újra meg újra

II.

kinyílik az ismeretlen
láthatatlan mélységei
átváltoztatják
az idő foglalatát
néma villámok
cikkannak benne
kénes lángolás sziszeg
fénye horizontig ível
kővé dermedt szavak
hangtalan áradása
a létezés emlékét
örök magányba temeti
visszahozhatatlan pillanat
otthontalan remegése
benne a volt is elveszíti
örök-önmagát

III.

ide jutottam
mondom a délutánnak
ide ahol
a felhők cikázó ostora
villámlón a hegyélre csap
s a dördülés után
a csend megül
a lombok zöld szívében
lehet hogy mindez
a végtelen alkonyat ideje
vagy az időtlenség
idáig vetülő árnya
felfoghatatlan már maga
a történés ténye is
s a bennem lévő bizonyosság
hogy a létezés félhomálya
megérinti önmagát
s rávetül a szem íriszére

IV.

kívánhatnék-e az elmúlásra
őszidőnél szebb évszakot
amikor a szőlő ízét váltja
s aszúsodnak a nappalok

kiárad önmagából az ég
hajnalonta ezüstre vált
mélye hullámzó messzeség
tág csend és bezárt világ

meglehet mindez merő látszat
szemem mögötti villanás éke
kívánság vagy káprázat már csak
elmúlás tűnő őszi fénye

V.

most már csak az eső énekel
fekete sugarak vetnek hullámokat
s visszhangoznak függőleges erőterek
mintha alásüllyedne az ég is
különös ölelése magasnak a méllyel
akárha sötét hollók nászrepülése
elfedi a horizont alkonyi ívét
a láthatóban ím az örök láthatatlan
egy-egy töredék pillanat csendje
s benne már az eső sem énekel

VI.

megélni ismét a reggelt
a moccanatlan nap-kezdetet
gólyafészek kihűlt magányát
s felette a lepkeszárny-eget

ködök sejtelmek némasága
ahogy a tarlókat körbezárja
látszat és való tarajlik benne
az örök otthon hazátlansága

VII.

a fájdalomnak
nincsen képlete
lenyomata is csupán
néhány csillag formájú
forradás a bőrömön
arasznyi heg
ujjamnak
kicsi döccenő

árnyékot nem vető
titokzatos írás
fájdalom-jel
ami csak van
mint annyi más
amihez még van közöm
vagy amitől
végleg elkülönbözöm
 

göröngy

Állandó Tag
Állandó Tag
SZÁSZ BÉLA: A VACKORFA ALATT

Szép völgy, Marosnak üde völgye,
Mosolyogsz, mint álmodó gyerek,
Ki elpihent az anyaölbe
S most rózsás arccal szendereg.

Túlnanról int a lanka dombja,
Amint föllebb-föllebb halad;
S bár már az est fátyola vonja:
Fái közt átkacsint a nap.

Középütt, árnyas füzek alján
Tovasikamlik a Maros,
Iromba vadvirág a partján,
Mit loccsanó hab játszva mos.

Én meg, ez aggó fához dűlve,
Merengve nézem át a tájt,
Leszálló est árnyas derűje
Elleplezé, imént mi fájt…

Íme ott, a szőlőskert tövében
A szalmás présház födele,
Dúsan rakott fák sűrűjében,
Mely annyi éjünk födte be.

S mely zsongó méhköpűvé vállott
A víg szüretnek jövetén,
S bor, zene, tánc, dal, kedv tarkállott,
Mint hím a virág levelén.

Lentebb, az árnyas fürdőhelynél
Most is a sok színes kavics,
Gyöngyházas kagyló – ott hűselnél,
Mint egykor, gondtalan, ma is!

És a berekben, hallga, indul
A víg hajtás, kopó csahol,
Megy, megy, s a szilvás dombjain túl
Egy lövés hallszik valahol...

Majd szól az estharang imára;
Az út felporzik, megdobog:
A nyáj, a ménes tér tanyára
S távol egy pásztorsíp zokog...

Borul az árny, már éj van félig,
A varjak serge nem zajong;
A kastély ablaksora fénylik
S a fű közt tücskök szava zsong.

Gyermekkorom áldott vidéki:
Udvar, hegy, völgy, folyó, berek,
Itt most is minden még a régi.
Csupán mi nem: az emberek.



Versekben tündöklő Erdély 1. köt. [419-420.]
 

göröngy

Állandó Tag
Állandó Tag
Szakáli Anna

Állj meg

Egyformán telnek a napok,
te igyekszel, én kapkodok.
Mi ez az ugrabugra tánc?

Eh! Összebog! Csomóba
akad a hosszú szemű lánc!
Tolod előre és hátra,
megtett dolgod sose bánja,
törik a múlt idő rozsdás,
semmivé vedlő korlátja.

Nézd, hogy ragyog ott fenn a kék,
hogy kúsznak fénylő fellegek,
s mint bujdokol a huncut Nap
a fák arany lombja felett!
Hagyd a tolongó napokat,
ne gondolj, ne nézz hát másra,
mondj szerető, lágy szavakat;
Ámor feledtető vágya,
szíved szívem dobbanása
legyen az időkeréknek
messzehangzó kattanása.
 

göröngy

Állandó Tag
Állandó Tag
ARANY JÁNOS: AZ ÜNNEPRONTÓK

Zendűl, kondul szent harangszó,
Csengve, búgva messze hangzó:
"Imára! imára!"
Jámbor népe a kis helynek
Halkan lépve gyűlnek, mennek
Imára, imára.

Szép piros a pünkösd reggel,
Mintha tűzzel, Szentlélekkel
Menny-föld tele volna;
E napot fent s lent megűlik.
E nap oly ragyogva nyílik;
Mint hajnali rózsa.

De mi réjja riad? de mi ördögi zaj,
Rekegő szitok és otromba kacaj,
Hogy reszket az egyház tornya?...
Szembe' Isten hajlokával,
Nem törődve a szent mával,
Foly tegnapi dőre tivornya.

"Hol egy muzsikás? hegedű, vagy egyéb?
Ha különb nem akad, dudaszó is elég:
Ki fut érte? szaladj Zsuzsi lyányom."
"A Zsuzska maradjon! hagyj neki békét
Eszem ezt a pirosítós képét:
A kufercest majd vele járom."

Hát íme, kapóra, dudás közeleg.
Egy sanda, szikár, csúf szőrös öreg,
Tömlője degeszre fújva;
Füle táján két kis szarva gidának,
-- Mintha neki volna szarva magának --
Sípján már billeg az újja.

"Ide, a Jebuzéus pofádat!
Mert megkeserűli a hátad."
"Uraim, de papolnak ott-benn..."
"Hát baj neked az; pogány hitünek?
Az enyém -- ha töröm, ha nem -- ez ünnep
Enyém, ha szidom; ez az Isten!"

Ravaszul mosolyog fél szája hegyén
S rákezdi dudáját halkal a vén,
Minden sark billeg a táncra;
Azután vidorabb lesz, majd sebesebb;
A tánc is utána pörébb, hevesebb,
Amint kopog és szaporázza.

De vége szakadni mikor fog, ugyan?...
"Hagyd el -- riad egy rá -- aki szele van!
Kihasítom kecske-dudádat."
Hanem a muzsikás mindég fujja,
Mindég szilajabban pörög ujja --
Az egész tivornya kifáradt.

Lankadva leűlne az is, meg ez is,
Hívnák haza őket ebédjekhez is:
Nem, nem lehet; ugrani kell csak.
Szidják a dudást, -- verik, öklözik őt --
Verik bizony a nagy üres levegőt; --
Gyors híre szaladt e csudának.

Fut gazda, kié ama renyhe cseléd:
"Jössz...? vagy dobom -- itt ez a villa -- beléd..."
Vasvilla kezébe ragadt ám;
Fut lyány, fiu, és anya és feleség:
"Apám, fiam, apjokom! untig elég..."
S kezeit töri, szíve szakadtán.

Már józanon a fiu, az apa, férj
Mennének is -- íme, közelget az éj --
Nyújtják kezöket nagy-epedve;
A táncosok arcán vérkönyü hull:
De a láb még egyre bokázza vadul,
Viszi a tánc ördögi kedve.

Éjfélt hogy üt a toronyóra közel,
Kénkő fojtó szaga terjedez el;
S mint szél ha forogva ragad port:
Úgy táncol el, egy bősz harci-zenére,
(Mondják, a pokol tüzes fenekére)
Az egész örjöngő csoport.
 

dragonlance

Állandó Tag
Állandó Tag
"Olyan bűnös ereje van a táncnak...,hogy ha bánatod van derűsebben távozol,mintha valami feledést adó varázsitalt ittál volna..."
(Lukianosz)




"A tánc a nőknek nőiségük,a férfiaknak férfi mivoltuk megélésének egyik lehetősége..."
(Aziza)



"A tánc a lélek érzéseit a test mozdulataival fejezi ki és méltó arra, hogy a zenéhez és a költészethez hasonló szerepet töltsön be.”
(Cezare Negri)
 
Oldal tetejére