Hírek A tajvani az egyik legszabadabb társadalom a világon

Az amerikai házelnök biztosította a szigetország vezetőjét arról, hogy az USA továbbra is „acélosan” támogatja majd a demokráciájukat, és egy gazdasági együttműködés lehetőségét is felvillantotta.


Magyar idő szerint szerda hajnalban tartotta meg beszédét a tajpeji elnöki irodában Caj Jing-ven tajvani elnök és Nancy Pelosi, az Egyesült Államok képviselőházának elnöke.
Először Caj beszélt, a szigetország elnöke Pelosit Tajvan egyik legrégebbi barátjának nevezte. Az elnök azt mondta, Tajvan nem hátrál meg, és bármit megtesznek, hogy fenntartsák a békét és stabilitást. Caj kijelentette, hogy együtt akarnak működni és egységben akarnak dolgozni a világ demokráciáival, hogy megőrizzék a demokratikus értékeket. A vezető aztán megköszönte Pelosi „megbízható” támogatását.

A szigetországi elnök után az amerikai házelnök emelkedett szólásra. Beszédében Pelosi a tajvanit az egyik legszabadabb társadalomnak nevezte a világon. Azt mondta, látogatása megmutatja az USA megrendíthetetlen elkötelezettségét a tajvani demokrácia mellett.
Pelosi azt mondta, "nagyon büszkék" Caj kormányzására, majd megköszönte a politikus vezetését, és azt mondta róla: az USA azt akarja, hogy az egész világ elismerje.

"Negyvenhárom évvel ezelőtt az USA megígérte, hogy mindig Tajvan mellett lesz. Kitartunk az elkötelezettségünk mellett."

Az amerikai házelnök ezután arról beszélt, hogy szorosabb együttműködést szeretne a két kormány között. Azt mondta, a Biden-kormányzat megerősítené az amerikai chipgyártó iparágat, hogy az versenyben legyen Kínával, és ez "nagy lehetőséget kínál az USA–Tajvan gazdasági együttműködésre."
Pelosi aztán azt mondta, most minden korábbinál létfontosságúbb Amerika szolidaritása Tajvannal szemben, és az USA elkötelezettsége továbbra is acélos, hogy megőrizze a demokráciát Tajvanon és a világ többi részén. Az amerikai házelnök végül Tajvan Covid elleni eredményes fellépését is magasztalta, azt mondta, példát állítottak a világ elé.

A tajvani kabinet közölte, hogy a szigetország hadserege megemelt készültségi szinttel várja Kína katonai gyakorlatait, melyet az ázsiai nagyhatalom Pelosi látogatására válaszul jelentett be. Japán aggodalmát fejezte ki a csütörtökön kezdődő gyakorlatok miatt. A japán kormányszóvivő azt mondta, a kínai műveletek helyszíne belelóg Japán kizárólagos gazdasági térségébe.

Pelosi

1659515838106.png
1659515838159.png
 
Ja. Aztán, ha majd Kina villant egy gombafelhőt, de jó lesz ám arra felé élni. Ha pl. a 50-60 as években elismerték volna önálló államnak, akkor nem lenne gond, de ma már ez csak álom. Persze a Kinaiak nem pár éves politikai ciklusokba gondolkodnak.
 
Kína látja, hogy az oroszok gondtalanul mennek tovább, akkor őt mi tartaná vissza? Embergó? Jót röhögnek, a világ jobban rájuk van szorulva, mint a russzkikra...
 
Ok sem maradnak ki a valsagbol.
 
Orosz-Ukrán
Szerbia- Koszovó
Tajvan-Kína
Három jelenlegi nagyhatalom egymáson köszörüli a karmát csak egy a baj hogy egy harmadik szenvedő fél is van a dologban.. Lassan meg az egész világ....
 
Ezelott vagy 3 honappal felvetettem itt, hogy Taiwan és Kina viszonyát miért is érinti ez a haboru ami most zajlik.
Akkor a tobbseg lényegtelennek tartotta a kérdést egy kisebbség meg lehulyézett, hogy semmi koze a kettonek egymashoz.

Valoban?
 
Orosz-Ukrán
Szerbia- Koszovó
Tajvan-Kína
Három jelenlegi nagyhatalom egymáson köszörüli a karmát csak egy a baj hogy egy harmadik szenvedő fél is van a dologban.. Lassan meg az egész világ....
*
Igaz. A válság egyre erősebben gyűrűzik, világválsággá növi ki magát, s ez bizony nem öröm, de inkább ürömnek tudjuk be.
 
Sajnos Tajvan is ellőbb utóbb Hong Kong sorsára jut. Klassz város volt. Kár érte.
 
Utoljára módosítva:
Nos újabb játékos is beszáll a nagyhatalmak mellé....
Lesz egy közös indiai-amerikai hadgyakorlat a kínai határtól nem messze. A helyszín alapján csak jelzésértékű, azt írják a térségben az india határőrség hegyi kiképzőközpontja van.
 
Mai híradó M1....
M1.
2 perce ment le A hír (!):
Nancy Pelosi elment Tajvanra és micsoda bonyoldalmat okozott. Bla bla bla....
Ezt követő hír: Nancy Pelosi férjét most elkapták mert ittasan és drogosan okozott balesetet, közölte az Origo. A rendőröknek egy olyan kártyát adott, amit magas rangú személyeknek adnak, hogy elkerüljék az apróbb szabálysértések utáni felelősségrevonást.
Hogy mi a gondom? Június 23-ai a második hír... Ezek hol élnek?
(vagyis nem hazudnak csak csúsztatnak)
 
Ja. Aztán, ha majd Kina villant egy gombafelhőt, de jó lesz ám arra felé élni. Ha pl. a 50-60 as években elismerték volna önálló államnak, akkor nem lenne gond, de ma már ez csak álom. Persze a Kinaiak nem pár éves politikai ciklusokba gondolkodnak.

Az öreg németek is attól féltek, hogy jön az Orosz és elveszi a Mercédeszünket.

A helyzet az, hogy rabszolgákat csak egyszerű munkára lehet kényszeríteni, a találékonyságot nem lehet senkiiből kikényszeríteni.

Igen, ha Putyin megszállná Németországot akkor elrabolhatnának egy csomó Mercédeszt,
de mit fognak csinálni ha jön az idő és szervizbe kell vinni az autót?

Thaiwan-ban olyan "know how" van, hogy azt nem lehet bombával, erőszakkal megkaparintani.
Nem beszélve arról, hogy a számitástechnika (emberi tudás) orjási léptékben halad előre.
 
Ez ighy van.
Ebben bizott Hongkong is
Hongkong és Taiwan két különböző világ
- Hongkong elsősorban egy kereskedelmi platform, az ipar a BIP-nek csak a 15%-a és évente 9%-kal csökken
- évente 22,35 millió standard konténer fordul meg a kikötőkben
- lakóinak a száma alig 7,5 millió
- a szakmunkások pánik szerűen menekülnek Hogkong-ból


- Taiwan-ba ma 24 millióan élnek
- 1962-ben a köztársaság egy före eső BIP-je (170 USD) akkora volt mint a Kongói köztársaságban.
- 2011-re ez 37.720 USD-ra nőtt, ami megfelel az EU-nak

Én dolgoztam Taiwani kollegákkal és mindig kihangsúlyozták, hogy "nem a kommunista Kínából jönnek"

OFF
Sokszor azon nevettem mennyire spóroltak. Küldtem nekik egy számlát és ök 50 DM-mel többnek találták.
Mondhatták volna, jó a következő hónapban korrigáljuk, de nem.
Küldtek egy 30 oldalas Faxot amit kijavítottam és visszaküldtem.
El lehet képzelni mennyivel több volt a telefonszámla mindkettőnk számára mint 50 DM
Már nem tudom hány Baud volt a modem sebessége de nagyon lassú volt.
ON
 
Ritkán hangzik el, hogy Taiwan (Kinai köztársaság) egy senki által el nem ismert ország.
Utolso komoly szöovetsegese is elpártolt tole, és a népi kinat ismerte el diplomaciailag.
Az orszag nem tagja az ensz-nek, bar sokszor kérte a felvételét.

Iparanak technikai szintje joggal emelte az ázsiai kis tigrisek koze, a státusza mégis bizonytalan.
A népi kina a Mao idoktol kezdodoen kina reszenek tekinti, amit Csang Kaj Sek és a kuomintang csak birtokolt, de jogilag nem tekintheto kina jogutodjanak szemben a Kinai Népkoztarsasaggal.

Szoval nagyon nem egyszeru ez politikailkag.
Az hogy jelenleg a nagyhatalmak zome onallokent kezeli, de kinaval valo osszeutkozes miatt diplomaciailag nem fogadja el instabilla teszi.

Egyebkent elemzok zome a kepviselohaz elnokenek mostani látogatását inkabb koti az osszel esedékes amerikai választásokhoz, mint a taiwannak nyujtando segitseghez
 
Hongkong és Taiwan két különböző világ
- Hongkong elsősorban egy kereskedelmi platform, az ipar a BIP-nek csak a 15%-a és évente 9%-kal csökken
- évente 22,35 millió standard konténer fordul meg a kikötőkben
- lakóinak a száma alig 7,5 millió
- a szakmunkások pánik szerűen menekülnek Hogkong-ból
A két terulet nyugodtan osszehasonlithato, és meg melléjuk lehetne tenni Macaot is.
Ezek olyan teruletek, amiket kina a sajatjanak tekint, tortenelmi okokra hivatkozva.
Mig Hongkong az angol gyamatositas jelképe volt, Macao az 1999-esw egyesitesig az utolso holland gyarmat volt ázsiaban.

Taiwan ebbol a szempontbol mas, bar a masodik vilaghaboru ota a hovatartozasa vitatott.
A japan kinai háboru utan japan resze lett, de a megszallassalk egyutt le kellett mondania taiwanrol és innentol a hovatartozasa vitatott.

A kuomintang a mao fele kommunista rendezés elol oda menekult, és Csang Kaj Sek ott alapitott a Népi kinaval szemben egy ugynevez4ett koztarsasagot, ami megint csak furi egy egypartrendszer esetén

Szoval ha politikailag nezzuk taiwan helyzetét akkor arrol nehez egyertelmu kepet festeni!!!

Én szemely szerint messzemenoen tamogatom egy nép szabadságvágyát, de ez erdekli a vilagpolitika resztvevoit a legkevesse sajnos
 
Ritkán hangzik el, hogy Taiwan (Kinai köztársaság) egy senki által el nem ismert ország.
Utolso komoly szöovetsegese is elpártolt tole, és a népi kinat ismerte el diplomaciailag.
Az orszag nem tagja az ensz-nek, bar sokszor kérte a felvételét.

Iparanak technikai szintje joggal emelte az ázsiai kis tigrisek koze, a státusza mégis bizonytalan.
A népi kina a Mao idoktol kezdodoen kina reszenek tekinti, amit Csang Kaj Sek és a kuomintang csak birtokolt, de jogilag nem tekintheto kina jogutodjanak szemben a Kinai Népkoztarsasaggal.

Szoval nagyon nem egyszeru ez politikailkag.
Az hogy jelenleg a nagyhatalmak zome onallokent kezeli, de kinaval valo osszeutkozes miatt diplomaciailag nem fogadja el instabilla teszi.

Egyebkent elemzok zome a kepviselohaz elnokenek mostani látogatását inkabb koti az osszel esedékes amerikai választásokhoz, mint a taiwannak nyujtando segitseghez
Valami ellentmondás lehet abban amit mondasz, ha Taiwan jelentéktelen akkor miért mérges a kommunista Kina?

Igen, Németország sem ápol diplomáciai kapcsolatokat Taiwan-nal, én is csak üzleteltem velük.
Taiwan egy hosszú utat tett meg a diktatúrától a demokráciáig. Ez az oka annak, hogy nincs sok diplomáciai kapcsolata.

Az USA 1979-ben, miután felvette a kommunista Kínával a kapcsolatot szakította meg azt Taiwannal.
Gondolom Peking kérésére. :)

Hogy ne felejtsük el a történetet, itt egy Video hozzá. :)

 
Utoljára módosítva:
Valami ellentmondás lehet abban amit mondasz, ha Taiwan jelentéktelen akkor miért mérges a kommunista Kina?
Azt hiszem edzt mar tobbszor leirtam: azert mert Taiwant ők a Kinai Népköztársaság részének tekintik, és kihivasnak erzik veluk szemben azt hogy fuggetlen!
Dacolnak egy vilaghatalommal!

Ugyan akkor pont forditott itt a helyzet mint ukrajnaban.
Ott mi azert tamogatjuk ukrajnat, mert egy szuverén orszag belugyeibe valo beavatkozasnak tekintjuk a szakadár koztarsasagok létrejottet.
Taiwan esetében pedig azert tamogatjuk Taiwant, mert pofatlansagnak tartjuk hogy egy orszag bele akar szolni egy tole kiszakadni kivano orszag ugyeibe.

Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes...tartja a regi magyar kozmondas
 
Az itteni jogvédok leharaptak ilyenekert a fejem, ma már tobb min t nyilt titok:

'Az Amnesty International civil szervezet friss tanulmánya megerősíti ezeket a híreket, ugyanis kimondja: „Iskolákat és kórházakat használ az ukrán hadsereg bázisként.” A szerzők leírják, hogy „az ukrán hadsereg ukrán civilek életét sodorja veszélybe azzal, hogy katonai bázisokat alakít ki és különböző fegyverrendszereket működtet lakóövezetekben, nemritkán iskolákban és kórházakban” – számolt be a Ma7 felvidéki portál.

Hozzátették azt is, hogy ezzel

AZ UKRÁNOK SZÁMOS PONTON MEGSÉRTIK A NEMZETKÖZI HUMANITÁRIUS JOGOKAT, ÉS CIVILEK HALÁLÁT OKOZZÁK.
A szervezet arra is rávilágít, hogy nem mindig az ukránoké a felelősség, hiszen vizsgálatai szerint több városban – különösen Harkov környékén – az oroszok úgy támadtak civil infrastruktúrákat, hogy nem volt a közelben katonai célpont.


Az Amnesty munkatársai három hónap leforgása alatt összesen 19 olyan települést találtak, ahol az ukránok polgári infrastruktúrát fedezékként használva folytattak harci cselekményeket. Mint kiderítették, sok esetben lett volna más választásuk is az ukránoknak. Ráadásul a szervezet állítása szerint gyakorlatilag

EGYETLEN ALKALOMMAL SEM EVAKUÁLTÁK A HARCÁLLÁSOK ELFOGLALÁSA ELŐTT A POLGÁRI LAKOSSÁGOT.
 
Azt hiszem edzt mar tobbszor leirtam: azert mert Taiwant ők a Kinai Népköztársaság részének tekintik, és kihivasnak erzik veluk szemben azt hogy fuggetlen!
Dacolnak egy vilaghatalommal!

Ugyan akkor pont forditott itt a helyzet mint ukrajnaban.
Ott mi azert tamogatjuk ukrajnat, mert egy szuverén orszag belugyeibe valo beavatkozasnak tekintjuk a szakadár koztarsasagok létrejottet.
Taiwan esetében pedig azert tamogatjuk Taiwant, mert pofatlansagnak tartjuk hogy egy orszag bele akar szolni egy tole kiszakadni kivano orszag ugyeibe.

Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes...tartja a regi magyar kozmondas
Mao erőszakolta rájuk a kommunizmust. Nem fordítva.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,657
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére