A világ második legjobb szobrának választották a Duna-parti holokauszt emlékművet

Can Togay és Pauer Gyula alkotását az 1920 óta megjelenő Architecture Digest online kiadása választotta másodiknak a világ 13 legfontosabb köztéri szobra közül. A kompozíció a nyilasterror idején Dunába lőtt embereknek állít emléket.

A Cipők a Duna-parton nevű holokauszt-emlékmű nem véletlenül nyerte el a tekintélyes építészeti magazin tetszését. Szellemi alkotója Can Togay János filmrendező, író, költő, társalkotója a 2012-ben elhunyt Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművész, aki számos játékfilm szereplője is volt.

2938710648_e34d5692e9_b.jpeg

A Duna-parti holokauszt emlékmű

A kompozíció a nyilasterror idején Dunába lőtt embereknek állít emléket: Pauer Gyula hatvan pár korhű lábbelit formált meg vasból. A parti szegély terméskövére erősített cipők mögött negyven méter hosszúságú, hetven centiméter magas kőpad húzódik. Az emlékhely három pontján öntöttvas táblákon magyarul, angolul és héberül olvasható a felirat: „A nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt áldozatok emlékére állíttatott 2005. április 16-án”.

Az Architecture Digest Dél-Afrikától Texasig, a világ szinte minden köztéri szobrát megvizsgálva adta a megtisztelő 2. helyet a magyar alkotásnak.

(Kultúrpart)

dunaparti cipok.jpg
 
Utoljára módosítva:
Utána olvastam ezeknek a rémtetteknek..
Egy radikális, hazafias zenéket játszó zenekarnak a napokban jelent meg egy száma, amelyben Kun Andrást dicsőítik. A Kun páterként megismert egykori minorita szerzetes életét a bitón végezte, mivel 27-szeres rablógyilkosságért ítélte el a nyilas bíróság, pedig ő maga is nyilas parancsnok volt. Hogyan lehetséges ez? ...úgy hogy már nem csak zsidókat gyilkolt...
Erről többet nem is írok akit érdekel olvasson utána ez az ember egy állat volt.
 
Erre emeltem ki a Mephisto című filmet érdemes megnézni.
Tudom láttam amikor premier volt
Ezekre is építem mondamndóm
De a mából is találsz egyszerűbbet pl aki Viktort idealizáló képet fest
Vagy a színházak műsorára az szerint állít repertoárt mi a politikai elvárás
Ezek a behódoló művészek.Vagy akik 50-s években dicsőítőket és csasztuskákat írtak daloltak
Az összes termelési film
A lényegesebb az a csoport akik a lelkiismeret hangján szólalnának meg
És ezeket kriminalizálják

Értelmiségi üldözött lett Heller
És még Kertész Péter is
Most fejből nem tudok többet
De dicsőített lett az a szilveszter csokornyakkendős
Nevét most nem tudom pöttyös nyakkendő
Politikai nézet alapján üldözendők és támogatandók
 
Köszönöm ernő a lehülyézést.
De, mi volt a baj a zsidókkal hogy célponttá váltak?
Nem dolgoztak?
Nem tanultak?
Az ország ellen dolgoztak?
Mert filmeken azt látni hogy viszik őket a táborokba ahol megsemmisítik őket.
Nézd meg a magyar oscar filmek listáját Mephisto, Saul fia foglakoznak a témával .
Hogy jutott odáig egy társadalom hogy egy részükért a fülük botját sem mozdították meg?
Ájuldozunk az irodalom nagyjainkért közben vágóhídra mentek ők is..
Hogy jutottál el Orbánig és Merkelig?
De a kérdésem az volt hogy Mi volt a baj velük?

Zavarba hozol.
Valoban ilyen tajekozatlan vagy (a jelzö hülyet hagyom) vagy megprobalod az aldozatokat defenzivaba kergetni?

Kerdezd meg a Fideszt a Jobbikot es a többi natonalista partot mert töllem csak azt fogod hallani hogy rasszista (ethnikai) elöiteletek miatt gyilkoltak es ezt az evangeliumig vissza lehet követni.

Innen meg csak ugrani sem kell az orbanhoz ö is ethnikai homogenitasra ösztönöz.
 
Na ha már olvastál róla akkor miért a zsidóság volt kijelölve?
Mert még a középkori pogromokat meg lehet magyarázni azzal hogy a zsidók ítélték halára a kerszténység megváltóját de a 20 században ez már nem volt elfogadott.
Erre itt a fórumon nem válaszolnék mert olyan kényes téma ami itt kiveri Melitta türését
Pedig van elméletem miért: a zsidók többi állítólagos tulajdonsága között keresendő
diaboli leírt egy fontosat: mert gazdagok
Kérdezd tovább magadtól: miért azok
 
Zavarba hozol.
Valoban ilyen tajekozatlan vagy (a jelzö hülyet hagyom) vagy megprobalod az aldozatokat defenzivaba kergetni?

Kerdezd meg a Fideszt a Jobbikot es a többi natonalista partot mert töllem csak azt fogod hallani hogy rasszista (ethnikai) elöiteletek miatt gyilkoltak es ezt az evangeliumig vissza lehet követni.

Innen meg csak ugrani sem kell az orbanhoz ö is ethnikai homogenitasra ösztönöz.
Nem hinném hogy kerget bárkit is talán még a kora nem annyi hogy történelmi távlatokban lásson
Én átéltem az összes olyan filmet ami ezzel foglalkozott
Kezdve a hétköznapi fasizmus filmmel 1960 után vetítették
Olvastam az összes haláltáboros könyvet.
Követtem a nácik hatalomra jutását mutató filmeket
És mindezt nem 10 év alatt hanem egy életen át
Ez úgy beivódik
Ezt ő nem élte át tehát kérdései nem ostobák hanem kíváncsiak.
Értékelni kell ezt és nem lebántani.
 
Utoljára módosítva:
diaboli leírt egy fontosat: mert gazdagok
Kérdezd tovább magadtól: miért azok
Akkor azok akiknek a lábbelije a duna parton van mind gazdag volt...Rejtő is,,Radnóti...
De. miért voltak gazdagok?
Lehet hogy a középkori európában a kersztények NEM foglalkozhattak pénz kölcsönzéssel és ez a zsidókra maradt?
Miért kellett őket ezért meggyilkolni elég lett volna kiutasítani és lefoglalni a vagyonukat.
 
Privátban elmondom
a kiutasítani de nem legyilkolni arra nem tudom a választ
 
Elég baj ez hogy még mindig így működnek a dolgok hogy psszt...és kacsintunk hozzá(tudod)...
Hamar idéztél még tettem hozzá olvasd azt is
Nem úgy van az komi
Beszélni ilyen témáról szinte egyenlő a fajgyűlölettel
Legalábbis annak gyanújával
Megfeledkezel a túlérzékenységről az üldöztetési tudatról.
Azt is tudod mennyi a holokauszt-tagadás.
Éledőben az antiszemitizmus és az arra való érzékenység növekedés.
Megfeledkezel
Az összeesküvés elméletekről
Mivel én eléggé szókimondó vagyok
Nem tudom úgy megfogalmazni hogy ne legyen félremagyarázható.
Különben is óriási a téma
És nem a szélsőjobb gyűlése ez hogy baromkodjunk
 
Utoljára módosítva:
Can Togay és Pauer Gyula alkotását az 1920 óta megjelenő Architecture Digest online kiadása választotta másodiknak a világ 13 legfontosabb köztéri szobra közül. A kompozíció a nyilasterror idején Dunába lőtt embereknek állít emléket.

A Cipők a Duna-parton nevű holokauszt-emlékmű nem véletlenül nyerte el a tekintélyes építészeti magazin tetszését. Szellemi alkotója Can Togay János filmrendező, író, költő, társalkotója a 2012-ben elhunyt Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművész, aki számos játékfilm szereplője is volt.

2938710648_e34d5692e9_b.jpeg

A Duna-parti holokauszt emlékmű

A kompozíció a nyilasterror idején Dunába lőtt embereknek állít emléket: Pauer Gyula hatvan pár korhű lábbelit formált meg vasból. A parti szegély terméskövére erősített cipők mögött negyven méter hosszúságú, hetven centiméter magas kőpad húzódik. Az emlékhely három pontján öntöttvas táblákon magyarul, angolul és héberül olvasható a felirat: „A nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt áldozatok emlékére állíttatott 2005. április 16-án”.

Az Architecture Digest Dél-Afrikától Texasig, a világ szinte minden köztéri szobrát megvizsgálva adta a megtisztelő 2. helyet a magyar alkotásnak.

(Kultúrpart)
*
Akinek volt vesztesége, s aki csak filmekben látta ezt a borzalmat, minden tiszta szívű embernek, megmoccan a lelke ezt látva. Megrendül. Nincs ennél találóbb és megfelelőbb szó. Megrendül és azért emlékezik, hogy soha, de soha ez meg ne ismétlődjön. Legyen már végre béke a világban, szűnjék meg a szenvedés, a háború. Az emberek békességben élhessék le az életüket, biztonságban, szeretetben, munkában, s anno meglégyen a lehetőség arra, hogy nyugodalmas öregségben emlékezhessenek a szép éveikre és soha nem a borzalmakra, mert azok megszűntek és meg is szűnnek e világban.
S, amikor ezeket a mondatokat leírtam, meg kell állapítanom, hogy még nem tart ott az emberiség, még nem, de a Remény sok embernek adott a kezébe fogódzkodót. Ezek után is lesz Remény, mert kívánjuk és akarjuk, reméljük.
 
0k. Elnezest mindenkitöl.

Kezdjük ott, hogy nöket, gyerekeket, öregeket de egyaltalan semmi fele elölenyt nem lövöldözünk a Dunaba!

Aki ilyet tesz az nem tud semmire se hivatkozni ami emberi.

Nagyon szegyeltem magam amikor az eu meghallgatason egy magyar politikus azt akarta bizonygatni hogy az "emberiesseg nincs egyertelmüen definialva" de bizony definialva van, nem csak könyvekben hanem a termeszetböl adodoan.
 
*
Akinek volt vesztesége, s aki csak filmekben látta ezt a borzalmat, minden tiszta szívű embernek, megmoccan a lelke ezt látva. Megrendül. Nincs ennél találóbb és megfelelőbb szó. Megrendül és azért emlékezik, hogy soha, de soha ez meg ne ismétlődjön. Legyen már végre béke a világban, szűnjék meg a szenvedés, a háború. Az emberek békességben élhessék le az életüket, biztonságban, szeretetben, munkában, s anno meglégyen a lehetőség arra, hogy nyugodalmas öregségben emlékezhessenek a szép éveikre és soha nem a borzalmakra, mert azok megszűntek és meg is szűnnek e világban.
S, amikor ezeket a mondatokat leírtam, meg kell állapítanom, hogy még nem tart ott az emberiség, még nem, de a Remény sok embernek adott a kezébe fogódzkodót. Ezek után is lesz Remény, mert kívánjuk és akarjuk, reméljük.
E néhány szóvirág után ébredésre hívok mindenkit
Az a veszély nem múlik el soha
A kormányoknak ébernek kell lenni
És a társadalomnak is
Hogy csírájában elfojtsanak mindent ami oda vezethet hogy feléled
Viselkedésével a kormány ne támogatója legyen a szélsőségnek hanem fékje
 
En megtudom mondani neked kedves setni miert ölték meg a nacik ezeket az embereket.

En mar lattam nemetnyelvü letartoztatasi papirokat ahol az allt: "Tatbestand: Jude " vagy cigany. Azok akiket a Dunaba löttek talan meg vizsgalati fogsagba sem voltak, a szomszed csak "tudta a hazafias kötelesseget" es feljelentette öket, hogy zsidok.

Ez ugy van mind ma "az Irenke Neni" ott üll a magaslesen a "birtokan" es privat 100.000 forintos telefonszamlaval (az irenkenenitöl tudjuk) riasztgatja rendörseget ha "migrancst" lat. Gyakran csak turistakat fog el a rendörseg mert messze nentek a busztol.

Nem tudom hol lenne Magyarorszag ha nem tartoznank a Natohoz.
 
Szomoru hogy ezt a müemleket rendszeresen tisztogatni kell, gyakrabban mind egy igazi cipöt amit hordunk, mert meg mindig vannak akik szinpatizalnak a gyilkosokkal.

Minnel több sorosellenes plakat annal alacsonyabb az erkölcsi gatlastalansag ilyen emlekmüvek ellen.
 
Élénk a fantáziád, poliverzum.
Hát persze, kell az egy írónak. Sajnos azonban már rengetegszer teljesen ledöbbentem rövidke életem során, hogy mennyire fantáziaszegény vagyok mégis a Valósághoz képest! Az Élet olyan hajmeresztő dolgokat produkált, amikre álmomban se gondoltam soha, de ha gondoltam volna azonnal elfelejtem, mondván hogy hülyeség, ilyesmi nem létezhet, sosem következhet be... Aztán kiderült hogy de mégis!

Igazából szilárd meggyőződésem, hogy a korábbi hozzászólásomban leírt események már rég BE IS KÖVETKEZTEK VOLNA, ha nincs a menekültválság! De volt, illetve van is még, és ez a magyarországi zsidók szerencséje. Így ugyanis azok ellen van uszítva a nép főleg. Most ők a bűnbak, a menekültek, migránsok, stb. A zsidók csak másodrendű bűnbakok, mintegy vésztartaléknak. De ha nem jön ez a menekültválság, már igen véres események történtek volna velük. Komolyan így vélem. Gondold el, volt cigányok elleni mészárlás is, és nem hiszem én hogy a zsidókat kevésbé gyűlölnék! Sőt, a zsidók sokkal kívánatosabb préda, mert tőlük messze többet lehet elrabolni, mint a többnyire szegény cigányoktól.

Ha ezek után azt feltételezed rólam, hogy nem hiszek az emberek jóindulatában úgy általában, vagy legalábbis a drága jó magyar nép eszében és abban hogy megjavult a nyilasterror óta, nos, akkor ebben igazad van: valóban nem hiszek benne...
 
Tudom láttam amikor premier volt
Ezekre is építem mondamndóm
De a mából is találsz egyszerűbbet pl aki Viktort idealizáló képet fest
Vagy a színházak műsorára az szerint állít repertoárt mi a politikai elvárás
Ezek a behódoló művészek.Vagy akik 50-s években dicsőítőket és csasztuskákat írtak daloltak
Az összes termelési film
A lényegesebb az a csoport akik a lelkiismeret hangján szólalnának meg
És ezeket kriminalizálják

Értelmiségi üldözött lett Heller
És még Kertész Péter is
Most fejből nem tudok többet
De dicsőített lett az a szilveszter csokornyakkendős
Nevét most nem tudom pöttyös nyakkendő
Politikai nézet alapján üldözendők és támogatandók

A dolog úgy áll, hogy engem is megkeresett emailben egy ipse hogy milyen jól írok, és szerinte hamarosan híres író is lehetnék a magyarok számára, ha... - és itt jött hogy miféle témáról illetve módon kéne írnom ehhez. A lényeg az volt hogy nyalizzak a magyarok hatalmasra duzzadt nemzeti öntudatának, azaz a magyarok ősi dicsőségéről kéne írni, hogy azok milyen remekek (más népekkel szemben...), és ellenállnak minden támadásnak, és... azt hiszem a többit ennek alapján már el tudjátok képzelni.

Természetesen elküldtem az ipsét a halál faszába. Bértollnok nem leszek. Amúgy azt is megírtam neki, tényleg annyira hülyének nézett hogy nem tudtam réges-rég magamtól, hogy efféle írásokkal simán befuthatnék?! Bőven tisztában voltam vele. Csak ugye, nincs kedvem reggelente leokádni a tükörképemet...

Más értelmiségiek sajnos nem ennyire finnyásak mint én.
 
Akkor azok akiknek a lábbelije a duna parton van mind gazdag volt...Rejtő is,,Radnóti...
De. miért voltak gazdagok?
Lehet hogy a középkori európában a kersztények NEM foglalkozhattak pénz kölcsönzéssel és ez a zsidókra maradt?
Miért kellett őket ezért meggyilkolni elég lett volna kiutasítani és lefoglalni a vagyonukat.

@setni olvastad amit korábban írtam erről e topikba? Részletesen kifejtettem és levezettem a dolgot. Lécci olvasd vissza ha elkerülte volna a figyelmedet.

Nem kell hogy minden zsidó gazdag legyen. Elég hogy NÉMELYEK. Ha azonban az egész zsidóságból bűnbakot csinálnak, ki lehet fosztani a gazdagokat is ugye... Érted már? Intézményesített rablás. De olvasd vissza amit írtam korábban erről, azt is.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,836
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére