A virtuálisan együtt töltött karácsony is lehet bensőséges

A legtöbb családban nem a korábban megszokott hagyományok szerint ünneplik idén a karácsonyt a koronavírus-járvány miatt. Purebl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója szerint a karácsony bensőségességét adó találkozásokról, beszélgetésekről nem kell lemondani.


“Ez a szomorú helyzet teszt is egyben, hogyan tudjuk ezt a karácsonyt kicsit más tartalommal megtölteni és az örömünnep helyett intimitást vagy egymáshoz való kapcsolódást keresni benne. Még ha fizikailag nem is tudunk együtt enni, inni, nevetni, de virtuálisan együtt lehetünk” – vélekedik Purebl György a Semmelweis Egyetem honlapján megjelent cikkében.

A pszichiáter azt tanácsolja, szomorkodás helyett használjuk ki a XXI. század által kínált lehetőségeket az online térben való együttlétre, közös játékra, beszélgetésre. Mint írja, az izolációt fizikailag ugyan fel kell vállani, de virtuálisan nem. Nagyon fontos, hogy folyamatosan kapcsolatban legyünk egymással, azokkal az idős, beteg hozzátartozóinkkal, akik el vannak szigetelve a külvilágtól.

karacsont.jpg
 
Nálunk is "online-meeting" lesz holnap, közös főzessél kezdjük; a konyhába már felszereltem az egyik okos-telefont; aztán átkapcsolunk a lakószobába ahonnan a terített asztalt, a karácsonyfát valamint az angyalkák helyett "Amazon hozta" ajándékokat fogjuk kicsomagolni, mindenki integethet a kamerába.

Még nem tudom milyen zenei aláfestést fogunk használni.
A feleségem tegnap megkérdezte, hogy „Ki ez a Lars Krismes akiről a dalban énekelnek? ” :)
 
Nálunk is "online-meeting" lesz holnap, közös főzessél kezdjük; a konyhába már felszereltem az egyik okos-telefont; aztán átkapcsolunk a lakószobába ahonnan a terített asztalt, a karácsonyfát valamint az angyalkák helyett "Amazon hozta" ajándékokat fogjuk kicsomagolni, mindenki integethet a kamerába.

Még nem tudom milyen zenei aláfestést fogunk használni.
A feleségem tegnap megkérdezte, hogy „Ki ez a Lars Krismes akiről a dalban énekelnek? ” :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,560
Tagok
615,613
Legújabb tagunk
mmara4
Oldal tetejére