A volt washingtoni nagykövet szerint kelet felé sodródunk, aminek súlyos következményei lesznek

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Április 11.

Melitta - 2017 Április 11, 14:38
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Sok mindenben nem értek egyet Szemerkényi Rékával, de az tény, hogy elkötelezett híve az atlantizmusnak, és ebből a szempontból jelzés, hogy a magyar kormány visszahívta

    – mondta Simonyi András, Magyarország korábbi washingtoni nagykövete a 24.hu-nak arról, hogy a kormány nemrég hazarendelte a nagykövetét Washingtonból, majd a helyére Szijjártó Péter helyettesét, Szabó Lászlót küldte ki.

    Simonyi 2002 és 2007 között volt washingtoni nagykövet, előtte a brüsszeli NATO-központba delegált nagykövetként szolgált. 2012 óta a washingtoni Johns Hopkins Egyetemen a Paul H. Nitze Nemzetközi Tanulmányok Intézet transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó központjának ügyvezető igazgatója.

    Szerinte Szemerkényi tapasztalt, jó szakember volt, még ha nem is értettek egyet sok mindenben. Szabó Lászlóval eddig egyszer találkozott, nem sokat tud róla mondani. Szerinte Magyarország transzatlanti elkötelezettsége az utóbbi időben egyértelműen gyengült.

    Pedig korábban kifejezetten az volt a magyar kormány várakozása, hogy ezek a kapcsolatok erősek lesznek. Szemerkényi a választások után nem sokkal arról beszélt, hogy hamarosan létrejöhet egy Orbán–Trump-találkozó, és hogy a magyar diplomácia remek kapcsolatokat tudott kiépíteni a Trump-csapattal, mert még akkor közeledtek hozzájuk, amikor senki nem vette komolyan Donald Trump esélyét az elnökségre. Simonyi szerint a magyar diplomácia egyik nagy hibája, hogy általában túlértékeli a viszonyát az Egyesült Államokkal.


    Kis országként is lehet sikereket elérni, elég, ha Dániát nézzük meg. A dán miniszterelnök pár napja a Fehér Házban járt. Ez pedig nem csak annak köszönhető, hogy a dán nagykövet nagyon aktív és agilis, hanem annak is, hogy Magyarországgal ellentétben Dánia atlantista elköteleződésében soha nem kételkedett senki

    – mondja Simonyi.

    A vélt rendkívül jó viszony akkor sem látszott, amikor a Fehér Ház kifejezetten kemény közleményekben reagált a CEU bezáratására hozott törvénymódosításra.

    A CEU-t itt nem Soros-egyetemként tartják számon

    – mondja Simonyi. Mert ugyan Soros Györgynek nagyon nagy szerepe volt az egyetem létrehozásában, de a CEU ennél fontosabb intézmény.

    A CEU jelezte eddig Budapest szándékát, hogy kapcsolódni akar a Nyugathoz. Ez az egyetem egy független szervezet, a támadás pedig nem a CEU, hanem az amerikai-magyar kapcsolatok ellen indult.

    Ami Simonyi szerint még súlyosabbá teszi az egészet, hogy a CEU elleni hadjáratnak antiszemita felhangjai vannak, ami csak még tovább ronthat a két ország közötti viszonyon.

    Ezen a tüntetésen én is kint lettem volna, ha az egyetemi teendőim miatt nem kell Washingtonban maradnom. Fantasztikus látni, hogy ilyen légkörben ennyien kimentek tüntetni a CEU mellett.

    Simonyi szerint egyébként Orbán nem szokott meghátrálni, és abban is egy nagy adag cinizmust láthatunk, ahogy a CEU elleni tiltakozások csúcspontján benyújtották a civil szervezeteket külföldi ügynökké bélyegző törvényjavaslatot.

    Távolról nagyon sok minden egy irányba mutat, mondja Simonyi. A CEU és a civil szervezetek elleni támadások, az amerikai-magyar viszony megromlása és a kokettálás az oroszokkal. Az Iránnal megkötött atomenergiai megállapodás, ami szerinte Irán számára stratégiai ügy. Ezek mind hasonló ügyek, mind arra szolgálnak, hogy Magyarország kelet felé sodródjon tovább.


    A volt nagykövet szerint Magyarország gazdasági felzárkózásának semmiképpen sem tesz jót az, hogy Oroszország felé húzunk. Nem ebből fogunk növekedni, sőt ez a modernizáció gátja lesz. Ráadásul Magyarország a nyugati országok azon nagyon kis csoportjához tartozik amelyik, amelyik nem támogatta egyértelműen az Aszad-kormány elleni szíriai légicsapásokat.

    Magyarország választóvonalon van és tartok tőle, hogy rosszul választ

    – mondta Simonyi. Szerinte egyértelműen kelet felé sodródunk, és ezt az átlag állampolgár nem is veszi észre, pedig fontos lenne, hogy lássa a súlyos következményeket.

    Kerner Zsolt

    amerikaik.jpg
     
    HaroldKing és Georgina Bojana kedveli ezt.

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Április 11.

    1. setni
      setni
      Ez nem sodródás hanem az irány...
      ladybug7spots és HaroldKing kedveli ezt.
    2. szundi53
      szundi53
      Az irány OK, de nem mindegy, h a végállomás Szibéria :( vagy Los Angeles. :)
      HaroldKing kedveli ezt.
    3. udvarfy
      udvarfy
      Sajnos Simonyi elvtárs elfelejti , hogy Magyarország nem Dánia ! Hiszen amig Ö Koppenhágában élt addig Magyarországon még Proletár diktatura volt , de mint volt KISZ KB tagnak ezt nagyon is tudnia kéne , hiszen ök jutatták az országot ilyen helyzetbe !!
    4. setni
      setni
      ....bayer zsolt....válasza...
      ˝
      „(...) azt is leszögezhetjük, hogy szintén záros határidőn belül utcára fogunk mi is vonulni, mindannak védelmében, ami nekünk fontos és szent. És dühösek leszünk. Úgyhogy egy darabig még őrjönghettek az utcákon, megpróbálhatjátok feldúlni a Parlamentet, a minisztériumokat, a Fidesz székházat, a köztársasági elnöki hivatalt, neki mehettek a rendőröknek, megtámadhatjátok az újságírókat – még egy darabig.

      Aztán majd nem.

      Aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni. Mondom: már mi is nagyon dühösek vagyunk. Világos?”
      HaroldKing kedveli ezt.
    5. Nikosz99
      Nikosz99
      Nekem úgy tűnik, ez is a CEU-ra van kiélezve.
      Jaszladany, B.Péter és johannsebastian kedveli ezt.
    6. Georgina Bojana
      Georgina Bojana
      *
      Az a kegyetlen a dologban, hogy döbrögiék kiagyalták, csinálják a különböző szerződéseket, titkosítanak, s a "pór nép" véleményére nem kíváncsiak. Hiába a tüntetés, tüntetés hátán, ők csak mennek a saját mezsgyéjükön. Mintha az ország az övéké volna. Már régen elfeledték azt, hogy valaha ők megválasztották, azért, hogy az itt élőknek jobb legyen az élete. Persze, az ígéretekből nem fogytak ki, most meg a hazugságaikból. A hazugságból azt tartom a legsértőbbnek, hogy hülyének néznek minket. Pedig nem így van. Remélem egyszer bekövetkezik olyan dolog, hogy nekik valóban le kell tenni a "koronát és a jogart" is. Bízom benne. S, ahogyan jöttek, olyan gazdagon, mint ahogyn azt állítják, hogy a családjuk így meg úgy, meg örökség stb. stb. - szegénység volt ott kérem, a legtöbb uraskodó háza táján, amikor belevágtak ebbe a politikába. Nekik "bejött", vastag a bőr az arcukon, s nagyon kitanulták a hazugság mesterségét. De van amiben MÁR nem is hazudnak, bele mondják az arcunkba, hogy az van, amit ők akarnak és kész. Ma olvastam az Echo tévé "csodálatos főmunkatársának" a fenyegetését, mit ne mondjak? Megállt bennem az ütő, olyan kemény és vérlázító mondatokat mondott.
      silentpower és ladybug7spots kedveli ezt.
    7. setni
    8. HaroldKing
      HaroldKing
      Én észreveszem és sejtem is a következményeket. Eszerint nem vagyok átlagpolgár. Végre bizonyítékot kaptam független helyről is rá, hogy nem vagyok átlagos! (átlag feletti inkább...). Kár hogy ilyen ügy apropóján derült ez ki.
    9. HaroldKing
      HaroldKing
      Ez konkrét fizikai fenyegetés. De legalább őszinte, leleplező, és illik az ILliberalizmushoz. Meg a diktatúrákhoz.
      szundi53 és setni kedveli ezt.
    10. setni
      setni
      Állítólag fel is jelentik.
      Emiatt Szél Bernadett, az LMP társelnöke azt írta ki a Facebook-oldalára, hogy:

      „Elég volt! Bayer Zsoltot közösség elleni uszítás miatt feljelentjük. Ez való neki, nem a kitüntetés! Elég, elég, elég!”
      Melitta, szundi53 és HaroldKing kedveli ezt.
    11. sjandi
      sjandi
      1. A CEU-t nem akarta bezárni a magyar kormány! Ez csak a baloldali ellenzék hazugsága!!! Jó ürügy volt nekik arra, hogy megint a kormány ellen hangolják a népet!
      2. A nagykövet asszony, nem cáfolta a CEU-val kapcsolatos hazugságokat Amerikában és nem tette meg lépések afelé, hogy az államközi egyezmény minél előbb létre jöjjön az egyetem megmaradása érdekébe!!!
      Ezért lett vissza hívva és ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy az oroszokkal üzleti kapcsolatban vagyunk!!!
      Jaszladany kedveli ezt.
    12. Melitta
      Melitta
      Tajekozodjal elobb mielott leirsz valamit.
      HaroldKing kedveli ezt.
    13. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Valahol gellert kapott az info...

      Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke

      Matolcsy György – MSZMP-tag

      Martonyi János – MSZMP-tag

      Pintér Sándor – MSZMP-titkár

      Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

      Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár

      Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár

      Varga Mihály – KISZ-titkár

      Rogán Antal – KISZ-titkár

      Deutsch Tamás – KISZ-titkár

      Volt egyszer egy dongó, meg egy légy...mondjam még ?
    14. setni
      setni
      Nem érted.....ezek belülről rongálták a szocializmust!!
      Ellenállók ők.....
      Beka Holt, ladybug7spots és Melitta kedveli ezt.
    15. Jaszladany
      Jaszladany
      És mitől is lenne jobb nekünk, ha nyugat felé sodródnánk? Már ha egyáltalán sodródunk valahová...
    16. HaroldKing
      HaroldKing
      És most a mai Magyarországot rongálják?

      Ja értem, most is ellenállók: ellenállnak az ország felvirágoztatásának.
      udvarfy, Melitta és setni kedveli ezt.
    17. HaroldKing
      HaroldKing
      Azért, mert

      1. A Nyugat jól él, és az emberek szeretnének jól élni. Ha te nem, költözz kérlek Bangladeshbe. Bár lassan már költözés nélkül is átélheted az ottani állapotokat.

      2. Mert Magyarország eddig állandóan csak rábaszott amikor Kelet felé sodródott, de akkor is amikor valamiféle „egyéni” politikát akart űzni. Jó lenne tehát már egyértelműen elköteleződni a Nyugathoz, lemásolni az ottani struktúrákat és kész.
    18. Jaszladany
      Jaszladany
      Bangladesh is a nyugathoz sodródott. 250 évig tartozott Angliához, akárcsak India és Pakisztán. És tényleg milyen jó lett nekik!
      Nekünk is csupa jó származott nyugatról: Trianon, Jalta, stb. (Hogy a Habsburgokig már ne menjünk vissza.)

      És miért is sodródott kelet felé? Ki is sodort minket oda? Segítek: Trianon, Jalta, stb.
      Amúgy a hitleri Németország is nyugatra volt... Egyértelműen elköteleződtünk, és másoltuk az ottani struktúrát. Arra nem basztunk rá, ugye?
    19. HaroldKing
      HaroldKing
      Nem, politikai értelemben a hitleri Németország nem Nyugat volt hanem Kelet, mert diktatúra volt.

      Az általad sokat szídott Habsburgok idején pedig - a kiegyezés után - a legjobb volt Magyarországon az élet, jellemző hogy azóta is szólás a „békebeli” jelző. És nemrég készült is elemzés róla, hogy akkoriban kevésbé volt elmaradva Magyarország még GDP-ben is az akkori nyugati szinttől, mint ahogy most van lemaradva a mostani nyugati szinttől, azaz a lemaradásunk fokozódott! De ugye az idiótáknak minden vágyuk az volt akkoriban is hogy Magyarsztán független legyen, egyéni utat járhasson... Tessék, elérték! Lehet hogy te örülsz ennek, én nem, én a birodalmi nézőpontok híve vagyok.

      Trianon - mégis, utánanézhetnél már. Megvolt a nyugati országokban a jóakarat hozzá hogy figyelembe vegyék a magyarok érdekeit. Nemzetiségi alapon akarták meghúzni az országhatárt, s úgy jóval nagyobb terület jutott volna a magyaroknak. Akkor is elvesztettek volna pár területet az igaz, de tényleg csak azokat ahol nagy többségben valóban nem magyarok éltek akkoriban, hanem svábok, románok, ilyesmik. Az akkori magyar küldött azonban, valami hülye nemes, a nevére már nem emlékszem, a jó magyar virtus szerint ezt nem fogadta el, KÖVETELTE hogy igenis maradjon meg MINDEN a magyaroknak, az is ami a nemzetiségi elvek alapján véletlenül se járna Magyarországnak, mert „ősi föld”, meg „nem tűrhetnek ilyen megaláztatást”, meg egyéb faszságok. Ennek következtében mert így viselkedett s nem volt benne semmi kompromisszumkészség még a józan megoldásokra se, a további tárgyalásokra meg se hívták, s így felülkerekedett a többi országok - elismerem, önző - álláspontja, de a magyaroké ugyanolyan önző volt, csak még idióta is.

      És különben is mit jössz jó százéves eseményekkel, még ha teljesen a nyugatiak bűne lenne is trianon, miért nagyobb bűn az, ami tényleg 100 éve történt, mint a ruszkik itt seggelése 40+ évig, holott most azok seggét nyalja az ország, nyilván mert a keleti szar finomabb?!

Megosztás