Hírek AB: Nem alkotmányellenes, hogy Angliából nem, Erdélyből viszont lehet levélben szavazni

Az Alkotmánybíróság (AB) szerdai döntése kimondja, hogy nem ütközik az alaptörvénybe, hogy a választási törvény nem teszi lehetővé a magyarországi lakcímmel rendelkező, de a szavazás napján külföldön tartózkodók számára a levélben szavazást, ez ugyanis nem korlátozza a szavazáshoz való jogot.

Egy Angliában élő magánszemély azzal a kifogással fordult az AB-hez, hogy Magyarországtól több ezer, az ottani külképviselettől több mint száz kilométerre tartózkodik, így a szavazatának érvényes leadásához több tízezer forintot kellene utazásra költenie, míg egy vele összehasonlítható helyzetben levő, Magyarországon kívül tartózkodó, de magyarországi lakcím nélküli választópolgár – így több ezer határon túli magyar – ugyanezt megteheti levélben.

Az AB 8:5 arányban dobta vissza az indítványt, mely szerint ez a rend sérti többek között a diszkrimináció tilalmát, a jogegyenlőség alkotmányos alapelvét. Az Alkotmánybíróság indoklása szerint viszont

nincs hátrányos megkülönböztetés a két eljárásban, mert nem azonos csoportokról van szó.

Sőt, a magyarországi lakcímmel rendelkező szavazók esetében a többletteher még indokolt is, ugyanis nekik közvetlenebb és erősebb a kapcsolatuk az állammal, „tőlük elvárható, hogy szavazataikat személyesen, akár a külképviseleteken adják le”.

Az AB szerint azt sem ellenőrizhető, hogy a választópolgár valóban külföldön tartózkodik a szavazás napján, így következmények nélkül tehetne akár olyan hamis tartalmú nyilatkozatot, mely szerint a szavazás napján külföldön tartózkodik, ez pedig veszélyeztetné a szavazás tisztaságát.

A határozatot Czine Ágnes, Lévay Miklós, Pokol Béla, Stumpf István és Szalay Péter nem fogadta el, az AB elnöki posztjáról rövidesen távozó Lenkovics Barnabás sem külön-, sem párhuzamos véleményt nem fogalmazott meg.

szavazas.jpg
 
Az asszimiláció és a multikulti az egy és ugyanaz?
Az asszimiláció során nem veszik el a kultúra, ? Míg a multi kultúrának meg nem az a sajátja hogy megmaradnak egyedinek is?
Zürich egy mintapéldája egy sikeres multikulti városnak és a letelepedni akarók asszimilációjának.
A lakósság 32 százalék külföldi. Nem számítva engem és rengeteg más bepolgárosítottat.
E földkerekségen egyetlen ország van, amelynek nem él polgára Zürichben.

Asszimiláció nem önfeladást jelent. Nem is várják el az embertől.

Egyszer a városházán kis ünnepség keretében egy csoport külföldi kapta meg a piros útlevelet.
A polgármester rövid üdvözlő beszédében arra kérte őket, hogy ne akarjanak svájciabbak lenni mint a Svájciak.
Ő is tudta, hogy milyen nagy szerepük van külföldieknek a város pozitív fejlődésében.
 
Utoljára módosítva:
Atért engem érdekelne az is, hogy miért ezek a városok, mint pl toronto, zurich, berlin stb a multikulti városok !
Miert nem alakulnak ki bangladeshben, zulufoildon és hasonlo helyeken ilyenek!
Tényleg a multikultui vonzza az embereket?
 
szerintem se kell sok fantázia ... friss példa az új texasi törvény ... annyira tetszik az USA -ban a multikulti, hogy fegyveres civilek szorítják vissza a multikultúrát hozó migránsokat Texasban.
Volt neked valaha egy pozitív gondolatod? Gondoltál már valami szépre is? Esetleg arra, hogy a te realitásodon túl van egy más világ?
 
Utoljára módosítva:
szerintem se kell sok fantázia ... friss példa az új texasi törvény ... annyira tetszik az USA -ban a multikulti, hogy fegyveres civilek szorítják vissza a multikultúrát hozó migránsokat Texasban.
Mi is az a multikultúra?
Az akkor történik ha egy lakóhelyen sok kebabos nyit üzletet?
 
Mi is az a multikultúra?
Az akkor történik ha egy lakóhelyen sok kebabos nyit üzletet?
igen, aztán már annyian vannak, hogy például szilveszter éjjel már jó ha vannak menekülősátrak a hölgyeknek, aztán már ők döntik el hogy a tanárnő kivel foghat kezet az iskolában ... ajánlom figyelmedbe Michel Houellebecq, Behódolás címü könyvét
 
Itthon sem más a helyzet legalább is abból ítélve hogy egy párt már a cig...ok ellen uszít nyíltan.
Nem először itthon kellene rendet tenni és nem a külföldet bámulni?
 
Atért engem érdekelne az is, hogy miért ezek a városok, mint pl toronto, zurich, berlin stb a multikulti városok !
Miert nem alakulnak ki bangladeshben, zulufoildon és hasonlo helyeken ilyenek!
Tényleg a multikultui vonzza az embereket?
Vagy alsómocsoládon?
Ez megválaszolta az egyiket
Másikban tévedsz Bangladesh és zuluföld igencsak több nemzet és
ezért sok náció él együtt
vagyis sokkultúrájú
Ezek után mivel kédezésed(állításod) alapja elbukott
Kérdezd újra de ne állíts semmit. hanem indokold hogy szerinnted mi volt a rejtett állításod
Mert kialakulhatnak bárhol, ahol nem üldözik el a bejövőket
Nincs a világnak pontja ahol a lakosság vegytiszta maradt volna
 
Így van. A nagy kevert kultúrájú országok és városok Ázsiában vannak.
Malajzia lakóságának csak a fele maláj. A többi kínai, indiai. és őslakó. Penang szigete jóformán teljesen kínai. Nem tiszta rokonnépek.
Kuala Lumpur a szinessége, kevertsége, szépsége és gazdagsága miatt kultúrsokk volt számomra. Hong Kong és Szingapúr úgyszintén.
A több mint ezerötszáz kilométer hosszúságú Thaiföldön, északon a Himalája törzsektől, délen a Malájokig számos népcsoport él.
 
Az Alkotmánybíróság (AB) szerdai döntése kimondja, hogy nem ütközik az alaptörvénybe, hogy a választási törvény nem teszi lehetővé a magyarországi lakcímmel rendelkező, de a szavazás napján külföldön tartózkodók számára a levélben szavazást, ez ugyanis nem korlátozza a szavazáshoz való jogot.

Egy Angliában élő magánszemély azzal a kifogással fordult az AB-hez, hogy Magyarországtól több ezer, az ottani külképviselettől több mint száz kilométerre tartózkodik, így a szavazatának érvényes leadásához több tízezer forintot kellene utazásra költenie, míg egy vele összehasonlítható helyzetben levő, Magyarországon kívül tartózkodó, de magyarországi lakcím nélküli választópolgár – így több ezer határon túli magyar – ugyanezt megteheti levélben.

Az AB 8:5 arányban dobta vissza az indítványt, mely szerint ez a rend sérti többek között a diszkrimináció tilalmát, a jogegyenlőség alkotmányos alapelvét. Az Alkotmánybíróság indoklása szerint viszont

nincs hátrányos megkülönböztetés a két eljárásban, mert nem azonos csoportokról van szó.

Sőt, a magyarországi lakcímmel rendelkező szavazók esetében a többletteher még indokolt is, ugyanis nekik közvetlenebb és erősebb a kapcsolatuk az állammal, „tőlük elvárható, hogy szavazataikat személyesen, akár a külképviseleteken adják le”.

Az AB szerint azt sem ellenőrizhető, hogy a választópolgár valóban külföldön tartózkodik a szavazás napján, így következmények nélkül tehetne akár olyan hamis tartalmú nyilatkozatot, mely szerint a szavazás napján külföldön tartózkodik, ez pedig veszélyeztetné a szavazás tisztaságát.

A határozatot Czine Ágnes, Lévay Miklós, Pokol Béla, Stumpf István és Szalay Péter nem fogadta el, az AB elnöki posztjáról rövidesen távozó Lenkovics Barnabás sem külön-, sem párhuzamos véleményt nem fogalmazott meg.

Csatolás megtekintése 1833049
Persze, hogy nem az... Ma Magyarországon nincsen alkotmány, csak egy alaptörvény, amivel azt tesznek amit csak akarnak...
 
Így van. A nagy kevert kultúrájú országok és városok Ázsiában vannak.
Malajzia lakóságának csak a fele maláj. A többi kínai, indiai. és őslakó. Penang szigete jóformán teljesen kínai. Nem tiszta rokonnépek.
56 miatt keletkezett kettőnk beírása
Ő nem merte mondani előítéletes előre a kérdésbe betett véleményét
Pont mint a nemzeti konzultáció
Ő csak simán szidni akarta a klasszikus liberális vagy nyitott országokat
Nem akarta tudni, bárhol lehet soknemzetiségű együttélés
az Alsómocsolád? kérdésem bedobása azt akarta mutatni
Értjük mint célország a gazdagabbak
És Alsómocsoládra nem mennek(mert szimbolikája a szegénységnek és zártságnak?)
De még ez is csak a felszínes megközelítés, mert ha visszalépünk a hozott példáihoz.Azok szegény nyomorult országok
Mégis kialakult bevándorlás és miatta a túlzsúfoltság (miért? mert mindig vándorolnak az emberek) a jobb reményében és ez lehet Bangladesh és zuluföld bármily szegény volt
Létrejöttek a multi kulturális társadalmak.
Javaslom 56 ebbe se kapaszkodjam bele hogy túlzsúfoltságot írtam
Hosz túlzsúfoltság bárhol lehet szintén
Máris mutatom Tokió-t hol túlzsúfoltság van, de nincs millió náció
Erről közelíteni sem érdemes
Egyértelmű előítéletéből, általános igazat mutatni nem tud!
Talán még a liberális múltú országokat akarta bűnbakká mutatni
Ha már Torontót és Berlint belekeverte
De kihagyta Párizst
És megannyi sokszínú kulturálisan nyitott ordszágot
 
Utoljára módosítva:
igen, aztán már annyian vannak, hogy például szilveszter éjjel már jó ha vannak menekülősátrak a hölgyeknek
Nincs a világnak pontja ahol a lakosság vegytiszta maradt volna
nem a nációktól függ a békesség hanem az embertől
13 ploco- fajból álló ploco közösség is lehet békétlen. Ha ploco maga az!!

pedig Kína, Egyiptom, Szíria, Irak mint állam jó régen létezik ...említetted Rómát, mily boldogan éltek a leigázott népek a római birodalomban. Ha egy birodalmat csak fegyverrel lehet egyben tartani, nemtudom mennyire nagy ott a boldogság.
Ott nagy lehet a vágyott béke.Hol pedig megszűnt a központi erő megszűnt a biztonság
Bármily viszonylagos is volt.
Ezek veszélyes érvek mert példa Irak hol viszonylagos béke után lett ISIS
ahol nyoma sem volt a békének
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Azért az általad körülírtaknak jellemzően van baja a magyar politikával :)
Ezt már többször is láthatóvá tették - főleg a pont most taglalt választási móddal kapcsolatban is - nagykövetségek előtti tüntetésekkel.
Itt is van baj a Mostani kurzus választási politikájával
Gyenge idegzetűek és született igazságérzetűek ne nézzék
Mert egy roncs

Bárki bárki helyett bemehet szavazni és leadhatja"tömegesen"
A 'Demokrácia központok" a bűn melegágya csalásra hozták létre

A lakcímkártyához kötött szavazás már nem ér semmit
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,558
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére