Hírek AB: Nem alkotmányellenes, hogy Angliából nem, Erdélyből viszont lehet levélben szavazni

Az Alkotmánybíróság (AB) szerdai döntése kimondja, hogy nem ütközik az alaptörvénybe, hogy a választási törvény nem teszi lehetővé a magyarországi lakcímmel rendelkező, de a szavazás napján külföldön tartózkodók számára a levélben szavazást, ez ugyanis nem korlátozza a szavazáshoz való jogot.

Egy Angliában élő magánszemély azzal a kifogással fordult az AB-hez, hogy Magyarországtól több ezer, az ottani külképviselettől több mint száz kilométerre tartózkodik, így a szavazatának érvényes leadásához több tízezer forintot kellene utazásra költenie, míg egy vele összehasonlítható helyzetben levő, Magyarországon kívül tartózkodó, de magyarországi lakcím nélküli választópolgár – így több ezer határon túli magyar – ugyanezt megteheti levélben.

Az AB 8:5 arányban dobta vissza az indítványt, mely szerint ez a rend sérti többek között a diszkrimináció tilalmát, a jogegyenlőség alkotmányos alapelvét. Az Alkotmánybíróság indoklása szerint viszont

nincs hátrányos megkülönböztetés a két eljárásban, mert nem azonos csoportokról van szó.

Sőt, a magyarországi lakcímmel rendelkező szavazók esetében a többletteher még indokolt is, ugyanis nekik közvetlenebb és erősebb a kapcsolatuk az állammal, „tőlük elvárható, hogy szavazataikat személyesen, akár a külképviseleteken adják le”.

Az AB szerint azt sem ellenőrizhető, hogy a választópolgár valóban külföldön tartózkodik a szavazás napján, így következmények nélkül tehetne akár olyan hamis tartalmú nyilatkozatot, mely szerint a szavazás napján külföldön tartózkodik, ez pedig veszélyeztetné a szavazás tisztaságát.

A határozatot Czine Ágnes, Lévay Miklós, Pokol Béla, Stumpf István és Szalay Péter nem fogadta el, az AB elnöki posztjáról rövidesen távozó Lenkovics Barnabás sem külön-, sem párhuzamos véleményt nem fogalmazott meg.

szavazas.jpg
 
Mivel alkotmány nincs csak alaptörvény....igaz a név nem számít
Akárhogy hívhatják, ha széles körben megvitatott, az országban élők által elfogadott, s nem változtathatja saját kedvére, saját érdekében senki, ez ellen jogszabályilag védett.
Legalább 4/5-ös parlamenti, de inkább népszavazáshoz kötött változtatási feltétellel.

Ez egy fideszesek által írt, a fideszesek által megszavazott törvény. Legalább 21-szer módosítva aszerint, mikor mire volt szükségük.

Jó, sejtem, mit válaszolnál: Mari nénit Pereszlén nem érdekli csak a rezsicsökkentés ...
 
A választást azt Mari néni fogja eldönteni!
 
A választást azt Mari néni fogja eldönteni!
S Mari néninek is joga lenne ahhoz, hogy minden véleményt meghallgathasson.

De! Mari nénit jelenleg csak arra tartják alkalmasnak, hogy becsapják, nehogy már mérlegeljen!!!
A Fidesz becsapja a választóit!

Ki nézi le őket??? (Sokadszor kérdezem.)
Megnézitek?
 
Miért nem teszi azt?
Valaki nem engedi? Mások meg tudják tenni?
Hagyjuk már ezt a siránkozást.
Becsapják Mari nénit?? Mivel?
Miért néznék le?
Ha akarna informálódhatna. Ja csak akkor költeni kellene neki ....de, nem fog mert Ő spórol. Annak hisz aki számára szimpatikus.
Ha az egyik azt mondja olcsón adok neked dolgokat a másik meg azt mondja hogy teljes áron adok csak spórolj...nos akkor nem kétséges hogy kire szavaz.
Ezek vannak becsapva? Álomvilágban élsz de az ellenzék vezetői is ha azt hiszik így lehet választást nyerni.
 
„Orbán beengedte a NATO csapatokat, én is beengedném. Orbán fegyvereket szállít Ukrajnának, mi is megszavaztuk volna Brüsszelben, hogy az Európai Unió fegyvert szállítson Ukrajnának. Orbán segíti a menekülteket, hirtelen elfelejtette nyolc év gyűlöletkampányát. Mi is segítenénk a menekülteket. Orbán megszavazta a szankciókat, mi is megszavaznánk. Ugyanazt csinálnám miniszterelnökként, mint Orbán Viktor, csak én nem hazudoznék róla”
– ezt Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje mondta
Arról is beszélt, hogy ha nyer az ellenzék, akkor is maradna a benzinárstop,
(íme ekkora mozgástere van az országnak)
 
– ezt Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje mondta
Arról is beszélt, hogy ha nyer az ellenzék, akkor is maradna a benzinárstop,
(íme ekkora mozgástere van az országnak)
Az egyik erdélyi fejedelem, azt hiszem Báthory Gábor mondta(de lehet hogy nem, csak már örgeszem):
Uraim, azt mi is tudtuk mit kellett volna tenni, de mi azt tettuk amit lehetett...
 
Az egyik erdélyi fejedelem, azt hiszem Báthory Gábor mondta(de lehet hogy nem, csak már örgeszem):
Uraim, azt mi is tudtuk mit kellett volna tenni, de mi azt tettuk amit lehetett...
Ezt Gróf Bethlen István mondotta....“Mindannyian tudtuk, hogy mit lett volna kívánatos tenni, de mindig azt tettük, amit lehetett, és az adott körülmények megengedtek.”
(pár szóval még róla... A bécsi döntéseknek nem tudott örülni, ő nemzetközi egyetértéssel akarta visszaszerezni a területeket, nem a németektől megkapni, hiszen jól tudta, hogy megkérik az árát. A 20. század egyik legjelentősebb magyar politikusa biztos pont volt a bizonytalan időkben. Józan, türelmes politikus, aki nem a külső segítségben hitt, csakis abban, ha az ország nekirugaszkodik, és újrateremti önmagát. Bethlen István tíz évig tartó kormányfősége alatt kivezette az országot a Trianon okozta totális csődből. Történelmi család tagjaként maga is formálhatta a történelmet. Nagy árat fizetett érte.
Bethlen Istvánt 1946-ban egy moszkvai rabkórház közös sírjába temették )
 
Miért nem teszi azt?
Valaki nem engedi? Mások meg tudják tenni?
Hagyjuk már ezt a siránkozást.
Becsapják Mari nénit?? Mivel?
Miért néznék le?
Ha akarna informálódhatna. Ja csak akkor költeni kellene neki ....de, nem fog mert Ő spórol. Annak hisz aki számára szimpatikus.
Ha az egyik azt mondja olcsón adok neked dolgokat a másik meg azt mondja hogy teljes áron adok csak spórolj...nos akkor nem kétséges hogy kire szavaz.
Ezek vannak becsapva? Álomvilágban élsz de az ellenzék vezetői is ha azt hiszik így lehet választást nyerni.
"Ha az egyik azt mondja olcsón adok neked dolgokat a másik meg azt mondja hogy teljes áron adok csak spórolj...nos akkor nem kétséges hogy kire szavaz."

Erről van szó.
Tényleg nem - nem is állítottam mást.
Mindössze azt, hogy Mari nénihez el sem jut az, hogy mindez csak szemfényvesztés.
A gazdaság egyre jobban felborul, az államadósság nő, az EU leállította a bejövő pénzeket, az infláció csak azért nincs 10% fölött (9%-os), mert nem érvényesül benne a benzinár emelkedés hatása.

Az egész rezsicsökkentéses, adóvisszatérítéses buli egy blöff.
Százszor leírták mások, leírtam én is - nem fogom többször.
Mindenkinek joga van hülyének lenni, tény.
 
– ezt Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje mondta
Arról is beszélt, hogy ha nyer az ellenzék, akkor is maradna a benzinárstop,
(íme ekkora mozgástere van az országnak)
Ezzel, gyanítom Orbánnak adtál pontot.
Tényleg nem érthető, mit mond Márki-Zay Péter?

Csak egyet másolok ide az állításokból, mert se időm, se energiám a propagandisták marhaságait cáfolgatni értelmesebb dolgok helyett.

2022. február 28.
1647976601639.png

Aztán DE!
Átenged Ukrajnába tartó fegyvereket!

2022. március 7.

2022. március 9. mandiner.hu
1647978773450.png

Eszméletlen unalmas az állandó hazudozásuk.

Márki-Zay Péternek teljesen igaza van.

A benzinár befagyasztását pedig nem lehet egyszerre feloldani - ezt mondták végig, sosem mondtak mást.
(Más kérdés, hogy ez így volt-e jó. Meg kell kérdezni a kiskutak tulajdonosait is, például.)
 
A benzinár befagyasztását pedig nem lehet egyszerre feloldani - ezt mondták végig, sosem mondtak mást.
(Más kérdés, hogy ez így volt-e jó. Meg kell kérdezni a kiskutak tulajdonosait is, például.)

Setni propagandista ez a mondat itt így igaz
A benzinár befagyasztása nem gazdasági lépés volt.
Hanem propaganda közérzet javító lépés
gyakorlati kivitelezése?: Na találd ki?
Adminisztratív (egy rendelet.)
Amiről tudjuk semmi komoly munka.
Sose képesek másra komolyabbra
Az ilyenek gazdasági károkat okoznak

– ezt Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje mondta
Arról is beszélt, hogy ha nyer az ellenzék, akkor is maradna a benzinárstop,
(íme ekkora mozgástere van az országnak)
A mozgástér az:
A náluk racionálisabb kormánynál az hogy nem hűbelebalázs ésszel lépek hanem megfontoltan
Ami persze már a stop és a valódi ár közötti növekvő szakadék miatt, a rá nőtt adósság miatt
A tönkrement kutak miatt évekig fog tartani
Egyszerre és hirtelen feloldani nem lehet de közvetett lépésekkel együtt igen
Persze a ha bármi kormány mozgástere hiánya miatt kárörvendesz
Akkor azt jól látod.
De a további öncélú orbáni lépések megakadályozása miatt.
Nem kell olyan helyzetben hagyni hogy ilyen marhaságokat (károkat) csináljon
 
Utoljára módosítva:
??.Hagyjál már.
Azt mutattam be hogy ha nyerne is az ellenzék sok mozgástere nem lenne.
Miután a fideszesek ebbe is belekötöttek, a te beírásodat is eszerint értelmeztem automatikusan, hiszen olyan sokszor fogod Orbán pártját.

S nem ekkora mozgástere volt ...

Lehetett volna pl. csökkenteni az ÁFA-t, pl. 5 %-ra, árstop helyett, az rögtön 20% mínusz.
620 forintos ár helyett úgy lett volna 498.
Nincs gond, nincs cirkusz.
Okosabb lépés lehetett volna, s most nem lenne a rossz döntésük miatt kényszerpályán mindenki.

Most már valóban szűkreszabott, mit, hogyan.
 
Tévedsz nem fogom Orbán pártját azokét az emberekét fogom akik próbálnak maguknak kialakítani egy jól működő életformát. És ehhez felhasználják azt amit a kormány nekik ad.
Ők azok akik ha ellenzéki kormány kerülne hatalomra (persze akkor már nem ellenzék lenne) ugyanúgy lelkesednének azokért az intézkedésekért ami nekik anyagi juttatást biztosítana.
Sokan elvárják hogy azért tapsoljunk ami nekünk rossz nos én ezeket nem értem. Az intézkedéseket megértem ami negatív hatást hoz ránk de, nem fogok tapsolni.
 
Értem, kezdetektől fogva, mit írsz, csak nehezményezem, hogy megelégszenek ezzel.

Ez az aki-fizet-az-vihet-táncba oda vezet, hogy Magyarországon teljessé válhat a diktatúra.

Ráadásul egy másik kormánnyal ugyanúgy, sőt, jobban élhetne az, akiről beszélsz, miközben a saját hatalom fenntartása érdekében folyamatosan mossák az agyát, hogy utáljon minden változást, mert az rossz.

Mi bizonyítja, hogy egy kormányváltással nem élne majd sokkal jobban?
(Tapasztalatom szerint a fideszes propaganda, nem a tájékozottság.)
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére