Addig erőszakolják a nőket, amíg teherbe nem esnek

Egyre több nőt visznek a mianmari kacsin kisebbségből Kínába, ahol férfiaknak adják el, majd addig erőszakolják őket, míg teherbe nem esnek. A mianmari és a kínai hatóságok viszont szemet hunynak az ügy felett, írja friss jelentésében a Human Rights Watch.

A The Guardian cikke szerint néhány nőt hazaengednek, miután megszülte a csecsemőt, de a gyereket nem viheti magával.

Az egyik túlélő arról beszélt,

életet adtam a gyermekemnek, majd egy évvel később a kínai férfi választás elé állított. Hazajöhettem, de nem a babámmal.

Kínában rendkívül súlyos a nemek közötti egyenlőtlenség. 1987 óta drasztikusan csökkent a nők aránya a kínai népesség körében, amiben többek közt a szelektív abortusz, a gyerekgyilkosságok és a lánygyermekek elhanyagolása játszik szerepet. Ez azt jelenti, hogy ma 30-40 millió „eltűnt nő” van Kínában, akiknek élnie kellene ma, de nem élnek.

Mindez odáig vezetett, hogy több millió férfi nem talál magának feleséget, ezért a határokon túli, szegényebb országokban keresnek párt.

A kacsin nők nagy részét a hozzátartozóik, barátaik vagy olyan emberek csempészik ki Mianmarból, akikben megbíznak. Azt ígérik nekik, hogy munkát kapnak Kínában, aztán arra lesznek figyelmesek, hogy szexrabszolgákká válnak.

A Human Rights Watch az utóbbi három évben közel negyven túlélővel tudott beszélni, akik vagy megszöktek, vagy a gyermekük nélkül hazatértek. Legtöbbjük még ma sem tudta feldolgozni érzelmileg a történteket.

A mianmari kormány 2017-ben 226 hasonló esetet regisztrált, de a megfigyelők szerint a valódi szám ennél jóval magasabb, intézkedés pedig nem történik.

a_000_14t6uk_europress_eza-e1553195404374.jpg
 
Ahelyett, hogy megölik a lánycsecsemőket (Indiában is, meg a világ többi sötét sarkában), inkább egyszerűsíthetnék a külföldi örökbeadási procedúrát. De nem. Egy vagyon és évekig tartó papírmunka.
 
Nagyon sok "kelet-europai" leányzó jut hasonló sorsra a "müvelt nyugaton" igaz nekik szülni nemmuszály , de mire körülnéznek már egy ugynevezett nyilvános helyen találja magát ahonnét nagyon nehéz lesz majd kijuttnia !
 
Egyre több nőt visznek a mianmari kacsin kisebbségből Kínába, ahol férfiaknak adják el, majd addig erőszakolják őket, míg teherbe nem esnek. A mianmari és a kínai hatóságok viszont szemet hunynak az ügy felett, írja friss jelentésében a Human Rights Watch.

A The Guardian cikke szerint néhány nőt hazaengednek, miután megszülte a csecsemőt, de a gyereket nem viheti magával.

Az egyik túlélő arról beszélt,

életet adtam a gyermekemnek, majd egy évvel később a kínai férfi választás elé állított. Hazajöhettem, de nem a babámmal.

Kínában rendkívül súlyos a nemek közötti egyenlőtlenség. 1987 óta drasztikusan csökkent a nők aránya a kínai népesség körében, amiben többek közt a szelektív abortusz, a gyerekgyilkosságok és a lánygyermekek elhanyagolása játszik szerepet. Ez azt jelenti, hogy ma 30-40 millió „eltűnt nő” van Kínában, akiknek élnie kellene ma, de nem élnek.

Mindez odáig vezetett, hogy több millió férfi nem talál magának feleséget, ezért a határokon túli, szegényebb országokban keresnek párt.

A kacsin nők nagy részét a hozzátartozóik, barátaik vagy olyan emberek csempészik ki Mianmarból, akikben megbíznak. Azt ígérik nekik, hogy munkát kapnak Kínában, aztán arra lesznek figyelmesek, hogy szexrabszolgákká válnak.

A Human Rights Watch az utóbbi három évben közel negyven túlélővel tudott beszélni, akik vagy megszöktek, vagy a gyermekük nélkül hazatértek. Legtöbbjük még ma sem tudta feldolgozni érzelmileg a történteket.

A mianmari kormány 2017-ben 226 hasonló esetet regisztrált, de a megfigyelők szerint a valódi szám ennél jóval magasabb, intézkedés pedig nem történik.

a_000_14t6uk_europress_eza-e1553195404374.jpg
*
Félelmetes. S, még azt mondják, írják, hogy megszűnt a rabszolgaság?! Virágzik... Kegyetlenül...
 
Nem szeretem az ilyen híreket hisz ezzel lejáratjuk az egyik gazdasági szövetségesünket, hogy kapunk így pénzt?
Tudom az a válasz hogy mivel a nyugati országok is kereskednek kínával így mi sem maradhatunk ki ebből....
Igaz pár éve még vidáman lengették a tibeti zászlót most meg nem győzik lerángatni..
Van ahol ilyen a családpolitika.
 
Egyre több nőt visznek a mianmari kacsin kisebbségből Kínába, ahol férfiaknak adják el, majd addig erőszakolják őket, míg teherbe nem esnek. A mianmari és a kínai hatóságok viszont szemet hunynak az ügy felett, írja friss jelentésében a Human Rights Watch.

A The Guardian cikke szerint néhány nőt hazaengednek, miután megszülte a csecsemőt, de a gyereket nem viheti magával.

Az egyik túlélő arról beszélt,

életet adtam a gyermekemnek, majd egy évvel később a kínai férfi választás elé állított. Hazajöhettem, de nem a babámmal.

Kínában rendkívül súlyos a nemek közötti egyenlőtlenség. 1987 óta drasztikusan csökkent a nők aránya a kínai népesség körében, amiben többek közt a szelektív abortusz, a gyerekgyilkosságok és a lánygyermekek elhanyagolása játszik szerepet. Ez azt jelenti, hogy ma 30-40 millió „eltűnt nő” van Kínában, akiknek élnie kellene ma, de nem élnek.

Mindez odáig vezetett, hogy több millió férfi nem talál magának feleséget, ezért a határokon túli, szegényebb országokban keresnek párt.

A kacsin nők nagy részét a hozzátartozóik, barátaik vagy olyan emberek csempészik ki Mianmarból, akikben megbíznak. Azt ígérik nekik, hogy munkát kapnak Kínában, aztán arra lesznek figyelmesek, hogy szexrabszolgákká válnak.

A Human Rights Watch az utóbbi három évben közel negyven túlélővel tudott beszélni, akik vagy megszöktek, vagy a gyermekük nélkül hazatértek. Legtöbbjük még ma sem tudta feldolgozni érzelmileg a történteket.

A mianmari kormány 2017-ben 226 hasonló esetet regisztrált, de a megfigyelők szerint a valódi szám ennél jóval magasabb, intézkedés pedig nem történik.

a_000_14t6uk_europress_eza-e1553195404374.jpg
Szóval... bajok vannak a kinai népesedés politikával. A hagyományok visszaütnek.
 
Bajok vannak igen mert átestek a szabályozással a másik végletbe
Nem a hagyományok ütnek vissza.Hanem az 1987 előtti félresikerült átgondolatlan szabályozás .
A hagyománynál mire gondolsz?
Mert a kommunizmusban a legföbb érték az ember.
Ennyit a kinaiak képmutatásáról...
Nincs is kommunizmus Kínában csupán a nevében
Kommunista párt kezében a hatalom Ez csak név
A gazdaság pedig abszolút nem a szovjet mintájú tervgazdálkodás.
Majdnem kapitalista mert piacgazdaság van.
A szocialista piacgazdaság.
A legfőbb érték az ember jelmondatot a kínaiaknál sose találtad meg
Az is teljesen egyedi
Minden másképp van
Ős idők óta sose volt érték mindég kaszabolták egymást
Volt mikor a klánok
De nem volt érték az ember
Azt az szovjet hazugságot ők nem hirdették
az európai számára a történtek kiakasztók
De mi mindenen felháborodunk ami tőlünk eltér
Hogy kikelnek a kutyaevők mert ott tenyésztik evésre a kutyát.
Mint európai én is szörnyűnek találom a házassági rabszolgaságot.
De csak azért van mert nem születik elég nő.
Beavatkoztak a születésbe.
És ez a mostani is egy komoly beavatkozás
Hisz szülő anya nélkül nő fel egy gyerek.
Ennek is megisszák a levét lesz ennek is komoly torzító hatása
 
Utoljára módosítva:
Nagyon sok "kelet-europai" leányzó jut hasonló sorsra a "müvelt nyugaton" igaz nekik szülni nemmuszály , de mire körülnéznek már egy ugynevezett nyilvános helyen találja magát ahonnét nagyon nehéz lesz majd kijuttnia !
Sőt, még korrupció is csapódik hozzá:
– A korrupció kutatás másik része a kényszerprostitúcióról szól.
Óriási pénzek vannak benne, komoly illegális bevételhez juttatja a bűnözői hálózatokat. Ráadásul nem kell sok energiát befektetniük: ha megveszik a lányt a vidéki nyomorból, vagy magába szeretteti egy „loverboy”, esetleg a neten fűzik meg, nincs sok dolog, udvarolni kell, majd néhányszor megverni, és máris „tulajdonná” vált. Fegyvereket venni és eladni nem ennyire egyszerű. A korrupció a kibocsátó országokban ott érhető tetten, hogy a bűnözői csoportok a lebukás elkerülése érdekében összefonódnak a rendőrséggel, lefizetik őket, luxuscikkekket, esetleg ingyen szexet ajándékoznak nekik. A fogadó országokban pedig, Svájcban például, ipar települt arra, hogy még néhány bőrt lehúzzanak a szerencsétlenekről. Irreális áron adnak ki nekik szobát, a taxisok és webszolgáltatók, akik szintén részt vesznek a közvetítésben, nem néznek utána, hogy a lányt esetleg kényszerítették-e, mennyi idős, és hosszasan sorolhatnánk. Kevésbé látványos része a tágan értelmezett korrupciónak a hatóságok szerepe a bántalmazott nők esetében.
 
Elképesztő. Ezek szerint van rabszolgaság, s nem szűnt meg... Szerencsétlen lányok, asszonyok, életek... S, ez most van, 2019-ben. Senki, de senki nincs aki felszabadítsa ezt a sok szerencsétlent.:(
 
Ez az, rabszolgaság meg éhínség.
Igaz, már lassan fél évszázada amikor iskolába tanultunk ezekről, hogy ez már a múlté, az emberiség fejlődik, okosabb, műveltebb lesz, világbékére törekszik, néhány év múlva már senki sem marad éhen, mindenféle szolgaság a múltté lesz.
Hát nem így történt, sem keleten, sem nyugaton.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,612
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére