"Adják vissza a tanítás örömét!"

Itt van a Kossuth téri pedagógustüntetés képekben

A helyszínen tartózkodó hírportálok tudósítói szerint megtöltötték a budapesti Kossuth teret a szombaton délelőtt kezdődött demonstráció résztvevői. Összeállításunkban a legkorábbi információkat cikkünk végén olvashatják.

Szűcs Viktória, Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete: Amihez a kormánypárt tagjai hozzányúltak, azt vagy ellopták, vagy tönkretették - élettapasztalatuk nincs, az egyetemi székből egyből a bársonyszékbe ültek. Többen vagyunk itt, mint a stadionokban a futballdrukkerek. Azért vagyunk itt, hogy elmondjuk a Fidesz-KDNP-eseknek eddig és ne tovább!

Sándor Mária, a "fekete ruhás nővér": Nem engedjük, hogy a kormány szabja meg, hogy a kijelölt ünnepeken előre megírt szövegeket szavaljanak gyermekeink. Értük követeljük a szabad tankönyvellátást. Tegyétek meg, ne engedjetek a diktatúrának. Majd: Sokkoló megélni, amikor gyermekek műtétjei maradnak el eszközhiány miatt, és ezt az egészségpolitikusok európai szintű ellátásnak merik nevezni. Sándor Mária öt perces csendet kért a tüntetés befejezése után, amivel a tiltakozók a rendszer - a Buda Cash, a trafikmutyi és más visszaélések - kárvallotjaival fejezik ki együttérzésüket.

2016021314origoill.jpg

Fotó: Origó

Boross Péterné, az MKKSZ főtitkára: Az ország versenyképességének feltétele a minőségi közszolgáltatás, de lehet ott versenyképesség, ahol nincs kréta, kötszer és gyógyszer? Mint mondja, több százezer közalkalmazott nyolc éve egy fillér béremelést nem kapott, köztük védőnők, hivatalnokok. A lopás szót hallva maffiát emleget a demonstrálók tömege.

ptunti2.jpg

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke (b) és Pilz Olivér tanár, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke. MTI Fotó: Kovács Tamás

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke: A kormány három éves szorgalmas munkájával tönkre tette a magyar oktatást. Nagy reformjukkal olyan rendszert hoztak létre, ami rossz a gyereknek, tanárnak és szülőnek, az egész országnak - és végképp elveszik a tanulás, tanítás szabadságát. A hatalom szerinte tudatosan taszítja szegénységbe a felnövekvő nemzedék nagy részét.

(Origó)

Egy most közölt kutatás szerint a tanárok által kezdeményezett tüntetéssorozatról tíz megkérdezettből kilenc hallott, és háromnegyedük összességében egyetért a követelésekkel. Még a fideszesek kétharmada is elismeri a pedagógusok követeléseit - foglalja össze a kutatási eredményeket az Index.

kutatasill.png

Fotó: Publicus Intézet

Megérkeztek a Pedagógusok Sztrájkbizottsága által szervezett budapesti demonstráció résztvevői szombat délelőtt a Parlament elé. A tüntetés résztvevői a Jászai Mari térről indulva az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szalay utcai oktatási államtitkárságát érintve érkeztek a Kossuth téren felállított színpadhoz, ahol több beszédet mondanak.

pedtuntbp1_0.jpg

Fotó: Marjai János (MTI)

A rendezvényt azért hirdették meg pedagógus szervezetek, mert úgy látják, rendszerszintű változtatásokra lenne szükség az oktatás, a köznevelés területén, ugyanakkor szerintük a kormányzat nem értette meg ennek fontosságát.

A Pedagógusok Sztrájkbizottsága korábban egy 25 pontból álló követeléssort állított össze, ebben egyebek mellett a tankötelezettség 18. évig történő visszaállításáért, a tananyag és a tanulói óraszám radikális csökkentéséért, az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogának visszaállításáért, a pedagógusok kötött munkaidejének eltörléséért, adminisztratív terheik csökkentéséért emelték fel szavukat.
adz8630-01-jpeg.exact611x407.jpg

adz8628-01-jpeg.exact611x407.jpg

tanar1.jpeg
 
Utoljára módosítva:
C
A nyár eleji hosszabítas 1 hét, és akkor mostanában már többnyire nagyon meleg van, nem öröm a gyerekeknek iskolába járni.

Tér felújítás, kilátó stb. helyett esetleg napelem a tetőre, hőszigetelés a falakra és légkondi? Ja, elfelejtettem, se kréta, se papír, se nyomtatópatron, se elem az órába...
 
Tér felújítás, kilátó stb. helyett esetleg napelem a tetőre, hőszigetelés a falakra és légkondi? Ja, elfelejtettem, se kréta, se papír, se nyomtatópatron, se elem az órába...

Tudjátok mit vettem ma az egyik gyereknek? Ugrókötelet és labdát tesiórára. És ez annyira természetes, hogy csak most esett le, hogy nem kellene annak lenni.
 
Itt van a Kossuth téri pedagógustüntetés képekben

A helyszínen tartózkodó hírportálok tudósítói szerint megtöltötték a budapesti Kossuth teret a szombaton délelőtt kezdődött demonstráció résztvevői. Összeállításunkban a legkorábbi információkat cikkünk végén olvashatják.

Szűcs Viktória, Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete: Amihez a kormánypárt tagjai hozzányúltak, azt vagy ellopták, vagy tönkretették - élettapasztalatuk nincs, az egyetemi székből egyből a bársonyszékbe ültek. Többen vagyunk itt, mint a stadionokban a futballdrukkerek. Azért vagyunk itt, hogy elmondjuk a Fidesz-KDNP-eseknek eddig és ne tovább!

Sándor Mária, a "fekete ruhás nővér": Nem engedjük, hogy a kormány szabja meg, hogy a kijelölt ünnepeken előre megírt szövegeket szavaljanak gyermekeink. Értük követeljük a szabad tankönyvellátást. Tegyétek meg, ne engedjetek a diktatúrának. Majd: Sokkoló megélni, amikor gyermekek műtétjei maradnak el eszközhiány miatt, és ezt az egészségpolitikusok európai szintű ellátásnak merik nevezni. Sándor Mária öt perces csendet kért a tüntetés befejezése után, amivel a tiltakozók a rendszer - a Buda Cash, a trafikmutyi és más visszaélések - kárvallotjaival fejezik ki együttérzésüket.

2016021314origoill.jpg

Fotó: Origó

Boross Péterné, az MKKSZ főtitkára: Az ország versenyképességének feltétele a minőségi közszolgáltatás, de lehet ott versenyképesség, ahol nincs kréta, kötszer és gyógyszer? Mint mondja, több százezer közalkalmazott nyolc éve egy fillér béremelést nem kapott, köztük védőnők, hivatalnokok. A lopás szót hallva maffiát emleget a demonstrálók tömege.

ptunti2.jpg

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke (b) és Pilz Olivér tanár, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke. MTI Fotó: Kovács Tamás

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke: A kormány három éves szorgalmas munkájával tönkre tette a magyar oktatást. Nagy reformjukkal olyan rendszert hoztak létre, ami rossz a gyereknek, tanárnak és szülőnek, az egész országnak - és végképp elveszik a tanulás, tanítás szabadságát. A hatalom szerinte tudatosan taszítja szegénységbe a felnövekvő nemzedék nagy részét.

(Origó)

Egy most közölt kutatás szerint a tanárok által kezdeményezett tüntetéssorozatról tíz megkérdezettből kilenc hallott, és háromnegyedük összességében egyetért a követelésekkel. Még a fideszesek kétharmada is elismeri a pedagógusok követeléseit - foglalja össze a kutatási eredményeket az Index.

kutatasill.png

Fotó: Publicus Intézet

Megérkeztek a Pedagógusok Sztrájkbizottsága által szervezett budapesti demonstráció résztvevői szombat délelőtt a Parlament elé. A tüntetés résztvevői a Jászai Mari térről indulva az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szalay utcai oktatási államtitkárságát érintve érkeztek a Kossuth téren felállított színpadhoz, ahol több beszédet mondanak.

pedtuntbp1_0.jpg

Fotó: Marjai János (MTI)

A rendezvényt azért hirdették meg pedagógus szervezetek, mert úgy látják, rendszerszintű változtatásokra lenne szükség az oktatás, a köznevelés területén, ugyanakkor szerintük a kormányzat nem értette meg ennek fontosságát.

A Pedagógusok Sztrájkbizottsága korábban egy 25 pontból álló követeléssort állított össze, ebben egyebek mellett a tankötelezettség 18. évig történő visszaállításáért, a tananyag és a tanulói óraszám radikális csökkentéséért, az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogának visszaállításáért, a pedagógusok kötött munkaidejének eltörléséért, adminisztratív terheik csökkentéséért emelték fel szavukat.
adz8630-01-jpeg.exact611x407.jpg

adz8628-01-jpeg.exact611x407.jpg

Csatolás megtekintése 1428501
*
Kedves Melitta!
Azt mondják, hogy egy újszülöttnek minden vicc új.
A gondom az, hogy én már túl régen voltam újszülött, s ez nem vicc.
A pedagógusok azért tüntettek, mert valóban oktatni akarnak. S, azért is, hogy a munkájuk elismeréseként normális bért kapjanak.
Olyan bért, melyből élni, tervezni, családot eltartani lehet.
Olyan bért, melyből finanszírozni lehet egy továbbképzést, vagy más lehetőségre befizetni, nyelvet tanulni, külföldön kiadott lapokat, könyveket eredetiben olvasni stb.
Erről egy mai pedagógus még álmodni sem álmodhat.
Miért?
A mai "nemzeti pedagógus" a hónapjait úgy méri, hogy egyik kezében a naptár, a másik kezében a pénztárca. S, azon agyal, hogyan is jön majd ki hó végéig :o
Most ismét bevirított a FIDESZ "...Politikai indíttatásból tüntettek a pedagógusok szombaton Budapesten a Parlament előtt - ezt mondta Pósán László, az országgyűlés kulturális bizottságának fideszes alelnöke. A Fidesz képviselője szerint a demonstrációnak oka sem volt. Szerinte a rendszerváltozás óta soha nem látott béremelésben részesültek a pedagógusok.

A politikus azt mondta, hogy a tanárok a rezsicsökkentésnek, a családi adókedvezménynek, a személyi jövedelemadó-csökkentésnek és a csoknak is részesei...."
Mindezt így feketén-fehéren kimondta, igaz, hogy én ezt piros színben "pompázva" ide most beidéztem. S, azon csodálkozom, hogy igaz, hogy az eső esett, de, hogy az ég nem szakadt a fideszes Pósán László úr nyakába? :eek:
A másik "meglepő" kijelentése továbbá: a demonstrálók újabb bérkövetelése már az adófizetőket terhelné - mondta az országgyűlés kulturális bizottságának fideszes alelnöke szombati sajtótájékoztatóján.

A fideszes országgyűlés kulturális bizottságának alelnökének, Pósán László úr utóbbi mondatán rendesen kiakadtam.
Mindeddig úgy tudtam, tudtuk, hogy nemcsak a pedagógusokat, de a fideszes alelnök fizetését is mi izzadjuk ki, mi a mezítlábas magyar adófizető "nemzeti" honpolgárok :confused:

Hiába no, egyesek még tudnak újat mondani, csak az a gond, hogy az az új, nem mindig hiteles, s legfőképpen nem mindig igaz.
Tehát, a fideszes Pósán László úr szerint a pedagógusok a rendszerváltoztatás óta soha nem látott béremelésben részesültek.
Milyen kár, hogy ez nem igaz.
Ha igaz lenne, akkor miért mentek volna ki több ezren tüntetni a zuhogó esőben, a hideg februári napon - szabad idejükben -( a fideszes alelnök véleménye szerint) a "túlfizetett pedagógusok".
Ha hinnék a fideszes Pósán László úrnak, akkor talán arra is rábólintanék, hogy "sportból", vagy éppen "ráértek" :dr_9:
De ez a vélemény viszont :dr_4: nem áll meg.
A pedagógusok nemcsak a saját fizetésük miatt tüntettek, de az egész oktatási rend felborításáért, s minden olyan dologért, ami nem előbbre, de hátrébb viszi a rájuk bízott következő generációk képzését, oktatását.
*
No, mai morgolódásomat béfejezve, maradok tisztelettel:

G.B.
 
C
Borítékoltam, hogy a szélsőbaloldali rezsim bábjai ezt az uszítást fogják súlykolni!
Nem, nem a bérekért tüntettek ma, még akkor sem, ha a peadagógusok rég nem látott bércsökkentést kaptak a regnáló hatalomtól.
Mert a kapott pénz/ledolgozott óra csökkent!
Ami tény marad akkor is, ha a médiában a médiaseggnyalók ezt fogják súlykolni mindenféle meghívott bohóccal.
ATV-től, Klubbrádióstól.
De a mai nap nem erről szólt!
Ráébreszteni a társadalmat, hogy a bűn, amit a maffiózók elkövettek vissza fog ütni, nem ma, pár év múlva.
Mikor nem lesz középiskola képes gyerek, majd egyenes következményként a felsőoktatás is alany nélkül marad.
A ma erről szólt.
 
Se az Atv se a clubradio nincs a pedagogusok ellen, hanem ha valahol szolhattak az ez a ket media volt szinte naponta a szakszervezettel egyutt.
Az elsok kozott volt akik lehoztak a hirt fotokkal az MTI meg 3 fotoval jott es osszesen nem volt a 3 kepen 100 ember.
Vegig ksiertem en is a tv-n az esemenyeket es a felszolalalsokat es 100% egyet ertek veluk.
 
C
Csak kövesd majd, a puliszkadíjas mostohaanya "beszélgetéseit" vagy a "médiatanácsadót", a szinikritikus leánykáját, akinek nem volt senki, aki a protokollról kicsit kitanítsa. A kopi is főleg a félmillás Vaio-val villog, nem a tájékozottságával. A vén szenilis hazug rádióst már meg sem említem, ő már orvosi eset.
 
Akik teljes vallszelesseggel kiallnak a pedagogusok mellett, azokat igy elhordod,akkor ki is allak ertuk ?talan te?
 
Utoljára módosítva:
image.jpeg
Ez az esernyő lett a mai tüntetés szimbóluma.
A Facebook közösségi oldalon jelenleg is százak osztják a képet Magyarországon, a szervezők felhívása alapján:
"Aki egyetért a mai tüntetés céljaival (2016.02.13.) kérem ossza meg a mai nap szimbólumát! ( A nemzeti színű esernyőt )
Ahogy azt hallottam, az égiek siratják a magyar közoktatás helyzetét!
Mi, Magyarország polgárai tartsunk ernyőt gyermekeink és az ország jövője fölé, fogadjuk el az égiek szolidaritását, DE MAGÁT A HELYZETET NE!!!!
Ha a gyermekeid jövője fontos számodra, támogatólag oszd meg!
OSZD MEG, HA EGYETÉRTESZ EZZEL! "
 
Aki egyetért a mai tüntetés céljaival
Ha gyorsan összefoglalnád a célokat, megköszönném.
Kihagyva azokat a fordulatokat, hogy szóltunk, hogy katyvasz az oktatás (ezt eddig is sokan elmondták), felolvastuk a kiáltványt, türelemmel viseltük az unalmas szövegeket, megtapsoltuk a szakszervezeteket, és elértük a csoportos megjelenés katarzisát.
Nem vitatva mindezeknek az egyén személyiségére gyakorolt jótékony hatását, mégis érdekelne: mi is volt a célja a tüntetésnek?
 
Hogy mi volt a cél? Elmondták....
Kevesebb munka, több pénz...plusz egy kis kormánytámadás,...a gyerekek érdeke csak sokadlagos kérdés...sajnos.
 
Orban kormany elleni hecckampany is lehet.
Ha kiszorjak a Fideszt legkozelebb, biztosan minden nagyon jo lesz.
Nagyon gyorsan.
Ha nem lesz, akkor erdekes lesz figyelni a mai Fidesz ellenesek reagalasat.
 
Utoljára módosítva:
C
Akik teljes vallszelesseggel kiallnak a pedagogusok mellett, azokat igy elhordod,akkor ki is kiallni ertuk ?talan te?

Biztos, hogy nem az ATV és a KR a megoldás.
Emlékszel a HIRTV közvetítésére, mikor Orbán csürhéje gyújtogatott? Volt ott hős szabadságharcostól mindenki, csak köztörvényes bűnöző nem. Ehhez képest az ATV pár emberrel kitelepített kamerát és egy idő után még lett a hang is.
Az az ATV, akinek a tulaja titokzatos háttéralku folytán elismert egyház lett és még opportunistább.
De szintén "náluk" szavalta folyamatosan az ominózus öregúr, hogy nem kell félni a kétharmadtól és még sorolhatnám, hogyan tolják a rezsim szekerét ellenzéki médium álcája alatt.
Látod, a maffiózók fanjai miket firkálnak?
Ezek a médiumok is fel fogják venni ezt a szálat és Orbán ellenes, bérkövetelő balhézókról fognak "vitázni".
Nem a kommunista központosító KLIK-ről, a kihelyezett komisszárokról, a lehetetlen körülményekről, a felduzzasztott töltelék órákról (mindennapi fuss egy kört, ne lopj ld. FIDESZ erkölcstan/hittan, emelt énekeljen mindenki, rajzoljunk többet mindezt a matek, magyar stb. tárgyak rovására.) És a mai információs sztráda mellett felesleges "adatmagolás" a készségfejlesztés helyett.
Ugye , ez nem a pedagógusokról szól.
Figyeld majd a zoknis médiamunkások hogyan vetik fel a témát. (Azért zoknisok, mert semmihez nem értenek, nem járnak utána csak költik vagy mások költeményeit átveszik.)
Arról nem beszélve, hogy a mai MO-on csak a főváros létezik, mintha a Bp. táblánál lenne a határ.
 
Akinek ellenérzése van a tüntetéssel, akár meg is mondhatja, hogy melyik felszólaló melyik mondatával nem ért egyet.
 
Utoljára módosítva:
Mielőtt ilyen lózumgot írsz, légyszíves vedd elő a naptárt és mondd meg mettől meddig volt az őszi szünet, de vedd ki belőle azokat a napokat, ami a pór népnek is munkaszüneti nap volt. (És nem szólok a németeknél szokásos szünetekről, mert még megrémülnél.)
Nem kell engem sértegetni én már kinötem az iskoláztatásból az unoka mondta hogy van őszi szünet mikor rákérdeztem hogy tanítási idő alatt otthon van azt hittem hogy beteg! Ha valamit nem tudsz attól még nem kell cinikusnak lenni!
 
Utoljára módosítva:
PL 6%-ot szeretnenek a GDP -bol.
Ez egy megfogalmazas az egyik iskola igazgatotol ami segitene a jovobeni oktatas anyagi fedezetet.
 
Hogy mi volt a cél? Elmondták....
Kevesebb munka, több pénz...plusz egy kis kormánytámadás,...a gyerekek érdeke csak sokadlagos kérdés...sajnos.

Én is azt látom, hogy inkább önmagukért vonultak utcára a tanárok, semmint a gyerekekért, már a cikk címe is erre utal "Adják vissza a tanítás örömét", hát mondjuk a tanulás öröméért is szót emelhetnének, de ez éppenséggel rajtuk is múlna.

De az első három pontjuk legalább egybeesik a gyerekek érdekeivel. Igen, legyen sokkal kevesebb tananyag, sokkal kevesebb tanóra, a délután négyig tartó kötelező tanítást töröljék el (bár nem tudom, ennek a pontnak van-e értelme, mert sztem sok iskola úgysem tartja be, képtelen is rá).
Sajnos saját és gyermekeim tapasztalatai alapján azt kell mondanom, a tanárok 80 %-a nem alkalmas a pedagógusi pályára, de ha jobb munkakörülményeket teremtenek nekik, talán jobb kedvük lesz, és akkor ezek az alkalmatlan pedagógusok is kicsit emberibb módon állnak hozzá a gyerekekhez.

Ezt a "diktatúra"-dumát meg, ami a cikkben van, hagyjuk már, mert ha diktatúra lenne, ki se mehetnének az utcára tüntetni.
 
Bevezették az őszi szünetet olyan sok a szünetjük hogy már a tanulás rovására megy főleg ha még a tananyagot is csökkentenék akkor mit fognak tudni a gyerekek.

Mert annak mi értelme van, hogy teletömik a fejüket lexikális adathalmazzal, amire már a dolgozat megírása után egy nappal nem emlékeznek?
Vagy annak a soha nem használt millió matematikai, meg mindenféle képlet bemagolásának, amire soha nem lesz szükségük, de közben nem tudják kiszámolni egy banki hitel kamatát, de még a visszajárót se egy bolti pénztárnál?

Magoltatnak velük tök felesleges adatokat, amikre sem az élethez, sem a munkához, sem semmihez nincs szükségük, és amik az internet korában egy kattintással elérhetők. De egy konfliktushelyzetet nem tudnak megoldani. A tananyag nagy része teljesen felesleges, még az általános műveltséghez sem járul hozzá, mert úgyis elfelejtik. Ki tart észben több száz történelmi évszámot? És minek?

A gyerekek napi 7-8 órát ülnek a padba kényszerítve már 6-7 éves koruktól a tanórákon, 45 percen át, ami még egy felnőttnek is kínszenvedés. És végig koncentrálniuk kell. Nonszensz. Délután 5-6-ig vannak iskolában, többet, mint mi egy munkahelyen, és még így is marad lecke estére. Plusz kötelező olvasmány, plusz tudástár készítés, amit egyedül el sem képes készíteni, így a szülőnek is jut bőven házi feladat, és még hétvégére és szünetre is adnak feladatot!

Így aztán otthon a családban is állandó feszültséget okoz, hogy tanult-e a gyerek, elolvasta-e már, megcsinálta-e már, megtanulta-e már, mert különben jön a tanártól a szülőnek a figyelmeztetés. Ezért az esti beszélgetések, a meghitt kapcsolat a gyerekkel az állandó nógatásra, és a lecke kikérdezésére szűkül.
És persze a gyerek legyen zseni reál és humán vonalon egyaránt, ami egy marhaság! Polihisztorokat nevelünk, vagy mi?
De a sportra, zenére, vagy bármilyen különórára, még ha meg is tudná fizetni az ember, nincs már energiája a tanulás mellett annak a szerencsétlen gyereknek. Vagyis pont arra nincs, ami érdekli, amiben jó lehetne.

Sztem pedig éppenhogy kevés a szünet, így aztán a gyerek betegségbe menekül, amikor szellemileg és fizikailag is totál kimerül. Tök feleslegesen terhelik így agyon a gyerekeket, és teszik tönkre a gyerekkorukat, mert a továbbtanuláshoz a töredékére sincs szükség ennek az anyagnak.
Igenis csökkentsék le, és a tanítás ne tartson tovább délnél, vagy max 1 óráig, de akkor kezdődjön a suli reggel 9-kor. Mert a reggeli 8 órai iskolakezdés is embertelen!

És legyen több szünet. Legalább 8 hetente egy hét! És már június elejétől nyári szünet, főleg most, hogy jún elején már 30 fok van!
A zseniknek pedig, akiket a kötelező tananyagon felül érdekel más is, annak legyen ajánlott tananyag, meg olvasmány, meg verseny, meg akármi. De aki hülye a matekhoz, azt ne gyötörjük többismeretlenes egyenletekkel, deriválással meg egyéb felesleges dolgokkal, ha egyszer pl. olvasni szeret. Ha meg matekzseni, miért kell neki esszét írni Antigonéből?

Nahát én ezért támogatom tanarakat abban, hogy legyen kevesebb tananyag és óraszám. Hajrá tanarak!
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

anita7676 wrote on Monika737niki's profile.
Sziasztok!
FI-504010801/1 történelem 8. tankönyv témazáróit keresném a III. témakörtől. Az oldalon csak az első kettőt találtam.
Akinek van ilyen, kérem ossza meg vagy itt vagy emailben, köszönöm!
Bármiféle zongora kotta erdekel. Magyar előadóktol es kulfoldiektol egyaránt. Koszonom
mp3 zenei alapokat keresek varadi roma cafe varga imi varadi olasz ijeneket ha van valakinek meg halalom
Legfőképp lassú zenék erdekelnek

Statisztikák

Témák
36,325
Üzenet
4,372,409
Tagok
589,030
Legújabb tagunk
twitter punk kum
Oldal tetejére