"Adják vissza a tanítás örömét!"

Itt van a Kossuth téri pedagógustüntetés képekben

A helyszínen tartózkodó hírportálok tudósítói szerint megtöltötték a budapesti Kossuth teret a szombaton délelőtt kezdődött demonstráció résztvevői. Összeállításunkban a legkorábbi információkat cikkünk végén olvashatják.

Szűcs Viktória, Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete: Amihez a kormánypárt tagjai hozzányúltak, azt vagy ellopták, vagy tönkretették - élettapasztalatuk nincs, az egyetemi székből egyből a bársonyszékbe ültek. Többen vagyunk itt, mint a stadionokban a futballdrukkerek. Azért vagyunk itt, hogy elmondjuk a Fidesz-KDNP-eseknek eddig és ne tovább!

Sándor Mária, a "fekete ruhás nővér": Nem engedjük, hogy a kormány szabja meg, hogy a kijelölt ünnepeken előre megírt szövegeket szavaljanak gyermekeink. Értük követeljük a szabad tankönyvellátást. Tegyétek meg, ne engedjetek a diktatúrának. Majd: Sokkoló megélni, amikor gyermekek műtétjei maradnak el eszközhiány miatt, és ezt az egészségpolitikusok európai szintű ellátásnak merik nevezni. Sándor Mária öt perces csendet kért a tüntetés befejezése után, amivel a tiltakozók a rendszer - a Buda Cash, a trafikmutyi és más visszaélések - kárvallotjaival fejezik ki együttérzésüket.

2016021314origoill.jpg


Fotó: Origó

Boross Péterné, az MKKSZ főtitkára: Az ország versenyképességének feltétele a minőségi közszolgáltatás, de lehet ott versenyképesség, ahol nincs kréta, kötszer és gyógyszer? Mint mondja, több százezer közalkalmazott nyolc éve egy fillér béremelést nem kapott, köztük védőnők, hivatalnokok. A lopás szót hallva maffiát emleget a demonstrálók tömege.

ptunti2.jpg


Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke (b) és Pilz Olivér tanár, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke. MTI Fotó: Kovács Tamás

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke: A kormány három éves szorgalmas munkájával tönkre tette a magyar oktatást. Nagy reformjukkal olyan rendszert hoztak létre, ami rossz a gyereknek, tanárnak és szülőnek, az egész országnak - és végképp elveszik a tanulás, tanítás szabadságát. A hatalom szerinte tudatosan taszítja szegénységbe a felnövekvő nemzedék nagy részét.

(Origó)

Egy most közölt kutatás szerint a tanárok által kezdeményezett tüntetéssorozatról tíz megkérdezettből kilenc hallott, és háromnegyedük összességében egyetért a követelésekkel. Még a fideszesek kétharmada is elismeri a pedagógusok követeléseit - foglalja össze a kutatási eredményeket az Index.

kutatasill.png


Fotó: Publicus Intézet

Megérkeztek a Pedagógusok Sztrájkbizottsága által szervezett budapesti demonstráció résztvevői szombat délelőtt a Parlament elé. A tüntetés résztvevői a Jászai Mari térről indulva az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szalay utcai oktatási államtitkárságát érintve érkeztek a Kossuth téren felállított színpadhoz, ahol több beszédet mondanak.

pedtuntbp1_0.jpg


Fotó: Marjai János (MTI)

A rendezvényt azért hirdették meg pedagógus szervezetek, mert úgy látják, rendszerszintű változtatásokra lenne szükség az oktatás, a köznevelés területén, ugyanakkor szerintük a kormányzat nem értette meg ennek fontosságát.

A Pedagógusok Sztrájkbizottsága korábban egy 25 pontból álló követeléssort állított össze, ebben egyebek mellett a tankötelezettség 18. évig történő visszaállításáért, a tananyag és a tanulói óraszám radikális csökkentéséért, az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogának visszaállításáért, a pedagógusok kötött munkaidejének eltörléséért, adminisztratív terheik csökkentéséért emelték fel szavukat.
adz8630-01-jpeg.exact611x407.jpg



adz8628-01-jpeg.exact611x407.jpg






tanar1.jpeg
 
Utoljára módosítva:
Kár, hogy semmit nem fognak elérni ezzel az egésszel. Ez a Mendrey egy vicc. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy egyszer is keményen az asztalra csapjon. Gallóné meg... inkább hagyjuk.
 
Valamit elertek, azert tobb mint a semmi. A pedagosusok nem fognak agreszivenfellepni, mert egy intelligens tarsasag nem asztalt kell csapkodni hanem tuntetni ahogy modntak ORDIT A CSEND az 5 perces nema tuntetes sokkal nagyobb hatasu mint ha durvasagba menne at az elegedetlenseg.
Grasko mit csinalt 4 millio vegkielegitessel angolosan tavozott. Az elezo kurzusnal meg a felorszagot megbenitotta a gordulo sztrakjaival.
 
Erkölcstan könyv második osztályos gyerekeknek!
írta: TanNé


"Felháborító, és gusztustalan, de legalább megmutatja azt, hogy milyen szeretetteljes a "JÓ isten", ha csupán makacsság és szófogadatlanság miatt halállal és szenvedéssel sújt egy gyereket, miközben a világ tele van rohadék bűnözőkkel, bankárokkal és politikusokkal! És ezt másodikos gyerekek fejébe próbálják sulykolni! Ez valóban nagyon erkölcsös... -.- SZÉGYEN! Bigott, tudatlan gyökerek... a hányinger kerülget." forrás; Csabi Román facebook ( Szórakoztató Erkölcstan admin megjegyzése: az idézet elképzelhetően csak egy példamese az erkölcstankönyvek romlottságára )
 
Erkölcstan könyv második osztályos gyerekeknek!
írta: TanNé


"Felháborító, és gusztustalan, de legalább megmutatja azt, hogy milyen szeretetteljes a "JÓ isten", ha csupán makacsság és szófogadatlanság miatt halállal és szenvedéssel sújt egy gyereket, miközben a világ tele van rohadék bűnözőkkel, bankárokkal és politikusokkal! És ezt másodikos gyerekek fejébe próbálják sulykolni! Ez valóban nagyon erkölcsös... -.- SZÉGYEN! Bigott, tudatlan gyökerek... a hányinger kerülget." forrás; Csabi Román facebook ( Szórakoztató Erkölcstan admin megjegyzése: az idézet elképzelhetően csak egy példamese az erkölcstankönyvek romlottságára )
*
Kedves Melitta,
nagy szerencséje van annak a tankönyvkiadónak, hogy az én gyerekeim már felnőttek. Olyan, de olyan "CIRKUSZT" rendeztem volna annál a cégnél, hogy azt leírni sem tudom. Micsoda szöveg? S, ezt a szerkesztő, sőt könyv kiadója átengedte?! VÉRLÁZÍTÓ. :mad:
Inkább maradjanak a gyerekek "erkölcstelenek", de ilyen horrort soha nem adnék a kezükbe. Ez a pár sor, veri a 18-as karikát, de rendesen. Amit a továbbiakban gondolok, azt nem lehet ide leírni, mert bepiszkolná a CH oldalát.
G.B.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,803
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére