Adventi naptár

vkriszta75

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Úgy érzem, hogy ez egy hiánypótló téma lehetne.
Számomra minden évben gond, hogy milyen adventi naptárak készítsek gyerekeimnek.
És természetesen, hogy mit rakjak bele várom az ötleteiteket, illetve én is rakok fel amiket eddig készítettem.
A csomagokba általában a felébe édességet és a másik felébe játékot, hajgumit, matricát, mini legot, kis habfürdőt szoktam rakni.
Jó csemegézést mindenkinek! PB300019.JPG PB300023.JPG 1 079_resize.jpg adv 20089.JPG P1250001.JPG P1250002.JPG

Az első kettőt két éve készítettem. Ajtóra fenyőgirlandból fenyőfát formáltam, ráakasztottam a hímzett zsákokat.
3. képen nagy csillagra ragasztottam az alakzatokat.
4. képen gyufásdobozból (gondolom ezt sokan ismerik)
5. és 6. képen (tavalyi) egy lányos (ponys) és egy fiús (generátor rexes) készült, wc papírgurigával.
Idén ál kandallósat szeretnék készíteni. Még gondolkodom a megoldáson,mert szűk a helyünk a lakásban.
Ha van ötletetek köszönöm előre is.
 

tasunko2

Állandó Tag
Állandó Tag
- csoki - na, ebből csak módjával, max. 3x gondoltam a 24 nap alatt, kis étcsokik formájában
- matrica
- érdekesebb dobókocka, amihez később közösen lehet társast rajzolni
- apró tésztaszaggató sütéshez
- jegy bábszínházba
- üveggolyó
- apró radír
- csillámos zselés filctoll
- zsírkréta
- színes ceruza
- hűtőmágnes
- kicsi zseblámpa
- pici macis, katicás stb alakú habfürdő (pl. DM-ben többfélét kapni)
- pici kisautó
- keksz
- teafilter
- teamécses, amit együtt meggyújtva nézegethetünk
- buborékfújó
- többdarabos LEGO 24 részre osztva
- illatos dolgok: fahéj, szegfűszeg, ánizs, fenyőág
- gyurma
- egy doboz színesceruza, filctoll több napra elosztva
- vmilyen program cetlire felírva, pl. állatkert, amit aznap kapnak
- mese, karácsonyi vers
- csengő
- gumi állatkák
- egy csomag kártya, ami több lapra szétosztható
- lufi
- aszalt gyümölcs
- síp
- ujjbáb
- ecset
- mintás zsebkendő
- mintás sebtapasz:)
- rágó
- fogkefe
- kis karácsonyfadísz fafigura
- adventi mesekalendárium
- karácsonyi nyomda darabokra szedve
- mikulásos zokni
- apró jegyzettömb
- szalvétába csomagolt levesgyöngy:)
- marék mintás, felfűzhető fagyöngy
- reformos szaloncukor
- színes figurás gombok gyufásdobozban
- puzzle, akár SK készítésű családi fotóból
- kicsi pattogós gumilabda
- kulcstartó
- aszfaltkréta
- karácsonyfadísz
- tésztából felfűzött nyaklánc
- házi készítésű müzliszelet
- különleges formájú faragó
 

tasunko2

Állandó Tag
Állandó Tag
Ötletek a legkisebbeknek (bármit is teszel bele, legyen akkora, hogy ne tudja lenyelni a gyermek!):

  • matrica
  • nagy színes gémkapocs
  • zsírkréta
  • gyurma
  • marokceruza
  • babafilc
  • apró textilállatok
  • textil-nyalóka vagy muffin
  • mézeskalács és/vagy cukorka, jó minőségű csoki, ha már eszik édességet
  • buborékfújó
  • hűtőmágnes,
  • pici labda, pattogós labda
  • lufi
  • pici harang
  • hópehelyesős vizes gömb, tudod, amit megrázol és hópelyhek szállnak benne. Én virágboltban láttam nagyon szépeket.
  • ugróbéka, az én kislányom ezt egyszerűen imádja. Emlékszel még rá?

    Ötletek picit nagyobbaknak:
    • ékszer: pl. nyaklánc karkötővel (KIK: kb. 300Ft/szett)
    • hajdísz, csat, stb. (szintén ajánlom a KIK-et, kb. 300 Ft/ szett)
    • picike baba
    • valamilyen írószer, pl. ceruza, radír, vonalzó, csillogós toll – a végére akár egy komplett tolltartó is összeállhat
    • ezekhez nyomtathatsz kifestőt is
    • karácsonyfadísz, ez lehet például az utolsó napi meglepetés.
    • mütyür állatkák, pl. párszáz forintért az Ikeából
    • mini-könyvek
    • ujj-báb, pl. a lenti képen láthatóak a Meskáról, a “Hol jártál báránykám” gyerekdal jegyébe
    • matchbox, kisautó
    • kisvonat
    • édesség (nem minden nap, de mértékkel lehet): apró zacskos Haribo cukorka, PEZ cukor, kicsi csoki, apró csoki karácsonyfadísz, színes nyalóka
 

akisgyufaarus

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, nagyon jó a témaindítás!!! Nálunk elmaradhatatlan a december elsején suttyomban falra kitett adventi naptár. Mióta nagyobb a gyermekem, azóta nem csupán apró csokik és figurácskák vannak eldugva a kis zsebekben, hanem vegyesen egy-egy jókívánságot, szép versidézetet vagy éppen egy jutalom mozijegyet, plussz 1 óra TV nézést, cukrászdába, állatkertbe invitálást is felírtam aranyszínű tollal egy papírra. Nagy volt az öröm!!!
 

akisgyufaarus

Állandó Tag
Állandó Tag
A nagyszülőknek 2-3 évvel ezelőtt a kisfiammal együtt készítettünk színes filc-anyagból adventi naptárat. Egy nagy méter x méteres anyagra 24 darab kis zsebet varrtunk fel. Aranyszínű anyagból kivágtuk a számokat, ráragasztottuk a zsebekre. A kis vidám imák, orgonakoncertjegyek mellé, "retro" szaloncukrot is tettünk, néha pedig csak annyit: nagyapa/nagymama szeretünk, ma délután meglátogatunk. Azóta is mindig kiteszik a falra adventben.
icon_biggrin.gif
 

Zoliancsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én idén láttam, egy nagyon jó ötletet, mert nálunk mindig az van, hogy egyszerre megeszi az édességet és ennyi :D.
Szóval egy kartonpapírra rajzolsz egy mikulás fejet szakállal. Együtt ki is lehet festeni, színezni. a szakállára pedig minden nap egy vattapamacsot kell ragasztani. Nekem nagyon tetszett.
 

jusztika27

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én idén láttam, egy nagyon jó ötletet, mert nálunk mindig az van, hogy egyszerre megeszi az édességet és ennyi :D.
Szóval egy kartonpapírra rajzolsz egy mikulás fejet szakállal. Együtt ki is lehet festeni, színezni. a szakállára pedig minden nap egy vattapamacsot kell ragasztani. Nekem nagyon tetszett.

tavaly nekünk is ilyen volt.
. télapós adventi.jpeg
 

jusztika27

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én idén láttam, egy nagyon jó ötletet, mert nálunk mindig az van, hogy egyszerre megeszi az édességet és ennyi :D.
Szóval egy kartonpapírra rajzolsz egy mikulás fejet szakállal. Együtt ki is lehet festeni, színezni. a szakállára pedig minden nap egy vattapamacsot kell ragasztani. Nekem nagyon tetszett.



szintén egy nem édességes adventi naptár.gyerekekkel is könnyen elkészíthető egy kartonlapra vagy egy rossz cd-re. Advent_varo_naptar_sablon.jpg a mi naptárunk.JPG
 

Zsuzsi-érd

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha még kicsik a gyerekek, akkor kerülhet bele kinyomtatott kifestő lapocskák. Vagy az én gyerekeim nagyon szeretik a kulcstartókat. Süthető gyurmából lehet készíteni különböző figurákat(gyümi, állat st.) Szerintem az is jópofa lehet!
 

Zsuzsi-érd

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy ötlet: mézeskalács tésztából kiszaggatni különböző karácsonnyal kapcsolatos alakzatokat, beszámozni, és akkor az a meglepi, hogy minden nap egyet meg lehet enni belőle! Csak egy ötlet!
 

jusztika27

Állandó Tag
Állandó Tag
[h=3]Adventi kalendárium gyerekeknek[/h]



Hozzávalók:
24 karácsonyi témájú gyermekkönyv (persze ha ennyit nem sikerül összegyűjteni, bármely gyermekkönyv használható)
különböző színű és formájú, de együtt jól mutató csomagolópapír és szalagok
kartonpapír
filc
cellux
olló
nagy-nagy csomagolókedv!


1. lépés:
Összegyűjteni 24 karácsonyi témájú gyermekkönyvet.
2. lépés:
A hasonló színvilágú csomagolópapírokba csomagoljuk be minden egyes könyvet.

3. lépés:
Vágjunk kartonpapírból hátteret a napokat jelző számoknak. Írjuk rá a napokat 1-től 24-ig, majd kötözzük rá minden egyes könyvre.
Az ötletért köszönet: mermag
 

pumperka

Állandó Tag
Állandó Tag
Régebben láttam egy olyan adventi naptárt ami egy karton Betlehem volt egyben. A házról lógtak számozott cetlik (kartoncsíkok) és azt kellett mindennap letépni és behelyezni a jászolba. Így lehetett "megágyazni" karácsonyig a Jézuskának. Sehol sem találom azt az oldalt. Hátha valaki könyvjelzőzte magának és tudna segíteni. Idén el szeretném készíteni.
 
Oldal tetejére