Ady Endréről is kiderült, hogy a magyar nép ellensége volt

Tudtam én. Mármint hogy a 'népellensége' írók, művészek, tudósok listázásában előbb-utóbb sorra kerül Ady is.

Épp csak valakinek rá kellett szánnia magát, hogy a halottakat is átvilágítsa. Most megtörtént.


42384.jpg




A Magyar Idők folytatta sorozatát, és mivel, úgy látszik, mindenre akad vállalkozó, (kivégzés hóhér hiányában még nem maradt el), megszületett a cikk Ady ellen.

Kiderült, hogy Ady "a baloldalt támogató, a baloldal által készpénzen megvásárolt ember".



Egyéb bűnei:

1. Nem volt katona ("a katonaságot egész életében betegesen kerülte").

2. Szabadkőműves ("szabadkőműves barátaival a kávéházban melegedett").

3. Zsidókkal trafikált. ("A magyar nép megújulását egy másik, a Magyar Királyságba akkoriban bevándorolt népcsoporttal való összeolvadással új népet létrehozva vélte biztosítottnak látni").

Milyen bosszantó, hogy őt már nem lehet sehonnan kirúgni. Pedig "a valóban keresztény nemzetállam megteremtése személyi változásokkal is jár".

Érdeklődéssel várom, ki lesz a következő. Petőfit tudnám javasolni. Elég legyen róla annyi: azelőtt Petrovics.

Lendvai Ildikó
 
Sokat érek vele, hogy én kit tartok nagynak. Itt alapvetően az a gond ezzel, hogy az elmúlt pár évtizedben középszerű, vagy az sem költőcskéket, írócskákat tanítanak, favorizálnak pusztán politikai alapon, az egyébként sem olvasni szerető ifjú emberkéknek. Igaz, olvasni se igazán tanítják meg őket, így nem is szerethetnek ( no meg a csak tv-t bárgyún bámuló környezet példája sem viszi őket ebbe az irányba)... és így jutunk el oda, hogy maholnap a fél ország funkcionális analfabéta, műveletlen, nincs igénye a minőségi irodalomra, kultúrára. Ne sérts félre, nem vagyok kultúrsznob... mi is jártunk táncolni, rockot hallgattunk, melynek szövegei általában nem irodalmi értékükről híresek, DE mellette rengeteget olvastunk, klasszikusokat, moderneket, magyarokat, külföldieket és sokat beszélgettünk, vitatkoztunk. Pedig ez a ma leokádott "átkosban" volt...

MArhasag.
Gimnazium 4. osztalyos szoveggyujtemeny, idezem a szerzoket.
Emeld ki ki azok a kozepszeru kis irocskak, akikrol beszelsz!( hozzateszem ez konkretum nem sima lozung, a vegen berakom a linket is ahonna le tudod tolteni)
Benn
Eliot
Eluard
Majakovszkij
Lorca
Mann
Kafka
Hamingway
MArquez

Magyarok

Mora
Nagy Lajos
Aprily
Erdelyi
Sinka
Tamasi
Geelleri
Dsida
Szabbo Loorinc
Marai
Nemet Laszlo
Illyes
Jozsef Attila
Radnoti
Dery
Vass Istvan
Orkeny
Kalnoky
Jekely
Weores
Ronai
Mandy
Meszoly
Pilinszky
Nemes Nagy Agnes
Koormos
Nagy Laszlo
Szecsy Marggit
Sütő
Letoltes: https://mandadb.hu/tart/mcitem/494518

3-os szoveggyujtemenyt nem idezem, de az irodalom nagyyjai!
Adynak legalabb 30 verse!
Egyszeruen nem ertelek!
 
Magam emlékszem rá amikor pont József Attilát tették "hüvösre" az illetékes elvtársak is mint Major Tamás ! Akkor is igy felvoltatok háborodva ?? Irtatok e vezér cikket a "Nök Lapjába , vagy más újságba ??
Jaj Gyula!
Az olyan régen volt, hogy a tagjaink 80%-a még nem is élt.
Hogy tiltakozhatott volna az, aki 1986 után született? (Vagy Major 1985-ben halt meg?:confused:)
 
maga a cikk is annyira hangulatkeltés mint a tartalma amit mások adhattak le, reakció és ellenreakció. Ady Endre költő és művész volt felhasználni őt egyik vagy másik irányba már historizmus, a művészetből politkai és idelógia tőkét kovácsolni avagy eszközt csinálni.....
 
Utoljára módosítva:
Ha így haladunk tanítani sem fogják. Csak úgy, mint pl. József Attilát....aztán jönnek a prózaírók és ne felejtsük ki a zsidó költőket, írókat sem.
Még megérjük, hogy a Wass Albert-félék lesznek az etalon...:confused:


Sajnálatos, de ez megtörtént. Nemes egyszerűséggel leírták , igaz még Magyar Bálinték, az ifjú korom óta kedvenc költőmet Váci Mihályt is, még az érettségi listából is. Én még anno ezt húztam ki, illetve választottam érettségi tételnek magyarból. Az is igaz amit sejtesz, hogy nagyon ezt a sorsot szánják József Attilának is miután sorra kerülnek elő a levéltárakból a nyilatkozatai, hogy neki pont 3 hónap elég volt kommunistának lenni, hogy örökre meggyűlölje őket...Mikor ezt nyilatkozta József Attila épp csak húszon...éves volt mégis még a Sarló és Kalapács című moszkvai folyóiratban megjelent az A Magyar Proletárirodalom Platformtervezete című írás, amely azt állította róla, hogy a fasizmus táborában keresi a kiutat.

József Attila sosem volt, még a fasiszta mozgalom közelében sem... . És ami engem még szomorúbbá tesz, hogy József Attila városában Makón épp Páger Antal lett futtatott kis kedvenc, pedig róla aztán tényleg bebizonyosodott, hogy a nyilasvezér Szálasi Ferenc nagy barátja és tisztelője volt, és nem József Attila. Persze ez még a rezsimben volt amikor nagyon furcsa fordulatot vett a politikai élet, amikről egyre másra, megdöbbenve olvasok a levéltári kutatgatásaim során....Én igazából most sajnálom, hogy ilyen koros vagyok, és, hogy ilyen későn kezdtem az írást, mert már nem tudok annyit írni ezekről a dolgokról, ráadásul nem tényfeltáró, hanem szépíró vagyok...
 
*
Ady Endrének vannak versei, melyek különösen közel állnak a szívemhez, pl. ez alábbi. Olvasd, s örülj az életnek, annak minden pillanatának, melyet megélhetsz, megélhetünk. De jó is lenne, ha további éveinket nem kellene megosztanunk azzal, akit sokan megvetünk, s okkal. Hidd el, okkal.

Őrizem a szemed
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.


Most 2 hölgyről írok, Kaffka Margitról és Itókáról, akiket épp Ady Endréhez fűzött bajtársias barátság kötötte a két hölgyet. Ezért is kutakodom annyit a levéltárban.... De a munkákkal lassan kész vagyok és Kaffka Margit halálának 100. évfordulóján be is mutatóm az írásom a szülővárosában ahol hatalmas, több napos megemlékezés és szobor-avatás is lesz. Nagyon örülök, hogy más is tudd ennyire rajongani Ady Endre költészetéért mint én. Az én kedves versem Ady Endrétől, többek között, a Mesét mondok...
 
Sajnálatos, de ez megtörtént. Nemes egyszerűséggel leírták , igaz még Magyar Bálinték, az ifjú korom óta kedvenc költőmet Váci Mihályt is, még az érettségi listából is. Én még anno ezt húztam ki, illetve választottam érettségi tételnek magyarból. .

Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: - az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: - az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
 
Sajnálatos, de ez megtörtént. Nemes egyszerűséggel leírták , igaz még Magyar Bálinték, az ifjú korom óta kedvenc költőmet Váci Mihályt is, még az érettségi listából is. Én még anno ezt húztam ki, illetve választottam érettségi tételnek magyarból.
Váci Mihály a mi családunkhoz is közel került ... pontosabban csak az édesanyámhoz ... udvarolt Neki :)
 
Váci Mihály a mi családunkhoz is közel került ... pontosabban csak az édesanyámhoz ... udvarolt Neki :)
"
Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
– valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
– s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
– minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
– minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
– a boldogságból hiányzik valami...
"
 
"
Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
– valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
– s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
– minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
– minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
– a boldogságból hiányzik valami...
"
*
Múzsának lenni, nemcsak megtiszteltetés, de kiemelt élethelyzet. Nem, nem szerep, élethelyzet, mert csak azzal, hogy vagyunk, hogy élünk, hogy szeretnek, hogy vágynak ránk, s ezt megírják versben, prózában... Azokat a csillag-villámokat, melyet csak azért éreznek, mert ránk gondolnak, s ezt közzé is teszik. Igen, igen, csodálat és tisztelet azért jár a Múzsának is.
 
Mikor ezt nyilatkozta József Attila épp csak húszon...éves volt mégis még a Sarló és Kalapács című moszkvai folyóiratban megjelent az A Magyar Proletárirodalom Platformtervezete című írás, amely azt állította róla, hogy a fasizmus táborában keresi a kiutat.
Épp tegnap olvastam nagyon részletes életrajzát a Wikipedián.
Ő is kitér erre
És ezt leírja amit te, de jobban mert okolja is.
És számomra érthetőbb úgy ha a fogalmakat is megkísérlik tisztázni.
Hiszen fogalmak és tartalmaik változnak a politikai környezet szerint.
A bolsevik sztálini korban mást jelentett a fasiszta.
Akkor még Hitler nem is volt csak mussulini
sztálini vezényelt kommüniké.miatt kellett hogy elítéljék
És azon nézőpontok szerint ahogyan Ők értelmezték a fasizmus szót.
A bolsevisták legádázabb ellenlábasaik a szociáldemokraták voltak.
a szociáldemokrata utat járok ellenségeik és üldözendők
És József Attila akkoriban szociáldemokrata volt.
A kommunisták közül éppen kivonulóban volt,de nem azért ejtettek központilag
Hanem a szociáldemokrata felfogása és követése miatt
Szóval csak ennyit jelent a le fasisztázás.
A mai világban is gyakran elhangzik
És másképp értik.
Azt biztos tudod Rákosi is a szociáldemokratákat üldözte nagyon.
Még jobban mint a nyilasokat.

Furcsa
De mégse furcsa

Egyik vetélytárs(nagyon veszélyes)
A másik bűnöző gyilkos csoport.
Azoknál csak a főbűnösöket akasztotta.
A szocdemeknél mindenkit üldöztek és kiiktattak ahogy tudták.
utóiratként: Hát kapott bélyeget Attila sokat.
politikailag mindég:hol istenkáromló hol kommunista hol irredenta, majd fasista,majd proletár-költő,majd kitették a szobrát a főhelyről
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,581
Tagok
615,666
Legújabb tagunk
RichardLok
Oldal tetejére