Aggódhatnak az Egyesült Királyságba most induló magyarok

Szigorú szabályozásokat vezetnének be a bevándorlókkal szemben, így próbálnák elérni a migráció fenntartható szintre való csökkentését. Aki több mint öt éve kint él az országban, nincs veszélyben, London viszont teljesen megbénulhat.

Amber Rudd belügyminiszter a brit Konzervatív Párt kongresszusán jelentette be, szigorú szabályozásokat vezethetnek be az Egyesült Királyságban élő bevándorlókkal szemben. Így próbálnák elérni, hogy a külföldről érkező munkavállalók a munkaerőpiac hézagjait töltsék be és ne vegyék el a britek dolgát.

A tervek szerint

  • a nem brit állampolgárságú diákok gyengébb színvonalú oktatásban részesülhetnek és köteleznék őket angol nyelvi tesztek írására,
  • a vállalatoknak listázniuk kellene a nekik dolgozó nem brit állampolgárokat,
  • a taxisofőröknek kötelező bevándorlási ellenőrzésen kellene átesniük,
  • a lakáskiadókat börtönbüntetésre is ítélhetnék, ha ügyfeleik illegálisan tartózkodnak az országban,
  • a bűnözőket deportálnák Nagy-Britanniából,
  • a külföldi orvosokat hazaküldenék, és a következő évtizedben önellátásra állítanák át a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatot.
A kormány számára a britek érdekei a legfontosabbak. A migráció fenntartható szintre való csökkentése nem lesz egyszerű. De elkötelezett vagyok a brit nép nevében

– mondta Rudd.

Beszédében a belügyminiszter hangot adott a kormány célkitűzésének, miszerint 100 ezerre csökkentenék a nettó migrációt (az érkező bevándorlók mínusz a távozó bevándorlók) a mostani 330 ezerről. Pontos határidőt nem akart megadni, de annyit megjegyzett, nem egyik napról a másikra fog történni.

Megeszik a jólétet
Néhány órával Rudd bejelentése után olajat tett a tűzre Liam Fox, a Nemzeti Kereskedelmi Minisztérium vezetője. A politikus elmondta, nem fogadják szívesen azokat a bevándorlókat, akik a britek jólétét fogyasztják.

A Brexit nem jelentette azt, hogy a migrációt nullára redukáljuk, de megbüntetjük azokat, akik úgy érkeznek ide, hogy soha semmit nem csináltak. Ha megkérdezik a briteket, mit gondolnak általánosságban a bevándorlásról, azt válaszolják, örömmel látják azokat, akik hozzájárulnak az ország jólétéhez.

Fox hangsúlyozta, minden arról szól, hogy felügyelhető legyen a migráció és csak azt engedjék be, akit ők akarnak. (Hasonlóan Orbán Viktor elképzeléséhez az alkotmánymódosítás kapcsán.)

Felháborodás
Josh Hardie, a Brit Iparszövetség vezérigazgató-helyettese úgy véli, itt volt az ideje, hogy tisztázzák a migráció értékét az Egyesült Királyságban.

A képzett munkaerőre vonatkozó korlátozásokat nem fogadják majd jól a kulcsfontosságú kereskedelmi partnerek, főleg, hogy év elején egy sor változást jelentettek be. Egy olyan időszakban, amikor szükségünk van az erős kapcsolatokra világszerte, nyitottnak lenni a legjobb, legokosabb és létfontosságú döntés

– vélte a szakember.

James Pitman, a Study Group nemzeti oktatási szervezet vezérigazgatója szerint a belügyminiszternek tisztességesen kellene beszélnie, a külföldi diákokra vonatkozó durva szabályozás ugyanis a brit tanulók életét nehezítheti meg.

Rudd azt mondta, őszinte lesz a brit emberekkel. Erre szüksége is van, ugyanis a külföldi hallgatók csökkenése a brit diákok tandíjait növeli, csökkenti a beruházások számát és kárt okozhat a helyi gazdaságoknak.

Jonathan Bartley, a brit Zöld Párt társvezetője is elítélte a megszorító intézkedéseket. Mint mondta, Amber Rudd üzenete a migráció visszaszorításával az volt, hogy a bevándorlók okozták az ország jelenlegi problémáit.

Robbant a Twitter-bomba
A Will & Kat brit vendéglátóhely kreatív módon fejezte ki nemtetszését a tervezet ellen.

Kedves Theresa és Amber, nincs szükség a kötelezettségre. Rengeteg brit és 49 más nemzet, akikre mind büszkék vagyunk.

Nagyon aggasztó üzenet az országunkban élő külföldiek milliói számára.

– írta Twitter-üzenetében Sadiq Khan, London polgármestere.

Owen Jones, a The Guardian rovatvezetője így kommentálta a tervezetet: “Tedd a szívedre a kezed. Nézd meg ezeket a főcímeket és áruld el, mennyire vagy büszke az országunkra.”

Andy Burnham árnyék-belügyminiszter pedig csupán ennyit írt: Bocsi, de nem, nem kell.

Nincs ok a pánikra
Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense a 24.hu megkeresésére elmondta, a listázással a kormány meg szeretné ismerni az országban élő bevándorlók mennyiségét.

Mivel náluk a személyi igazolvány sem létezik és a rendőr sem állít meg az utcán, ahhoz, hogy bármilyen korlátozást bevezessenek, tudniuk kell, pontosan hány bevándorló él az országban.

Mint fogalmazott, hivatalosan csak 2019-ben szakadhat el az Európai Uniótól Nagy-Britannia, így addig aligha várható bármilyen szigorítás.

Aki több mint öt éve kint él az országban és állampolgárságot is igényelhet, nincs veszélyben. Azok is biztonságban érezhetik magukat, akiknek még nem telt le az öt év, mert leghamarabb két és fél év múlva léphetnek érvénybe a korlátozások. Kizárólag azokra vonatkozhat a korlátozás, akik most indulnak, vagy még ki sem mentek

– tette hozzá a szakértő.

Gálik Zoltán szerint nagy hiba lenne hazaküldeni a bevándorlókat, ugyanis ők a gazdaság hajtóerői.

A GDP-növekedéshez nagy mértékben hozzájárulnak, az ország versenyképessége folyamatosan javul. Bármennyire panaszkodnak, főként szakképzett munkaerő érkezik hozzájuk. Saját magukkal tolnának ki, tulajdonképpen nincs semmi okuk, hogy így álljanak a bevándorlókhoz. Mindenesetre az is érdekes, hogy három hónappal a Brexit-szavazás után továbbra sincs stratégiájuk a kilépésre.

Az igenek győztek
A brit állampolgárok szerint nincs káros hatása a bérekre és a munkahelyi kilátásokra a folyamatosan növekvő bevándorlási hullám, derült ki a London School of Economics korábbi kutatásából. A felmérés szerint a bevándorlók fogyasztása növelte a keresletet a brit gazdaságban és új lehetőségeket teremtett az Egyesült Királyságban született dolgozók számára.

Egy másik közvélemény-kutatás szerint a britek véleménye megoszlik a kérdésben arról, hogyan kéne pozicionálnia magát az országnak a Brexit után. A válaszadók 77 százaléka úgy véli, hogy az Egyesült Királyságnak továbbra is szoros kapcsolatot kell tartania az EU-val, míg 54 százalékuk szerint túl sok időt töltenek el azzal, hogy más országokkal próbáljanak együttműködni.

Gazdasági jó
Az ország egyes részeinek gazdasága a bevándorlásra támaszkodik. Így

London például teljesen leállna.

Ha életbe lépnek a megszorítások a taxisofőrökre, sok fővárosi találja magát az utcán egy hosszú nap után, mert nem lesz ki hazavigye.

A hotelszobák árai drasztikusan nőnének, ha az olcsó munkaerőnek számító bevándorlók helyett helyiek főznék a currys csirkét, szolgálnák fel a vacsorát, állnának a kapualjban.

Hiány lenne orvosokból és ápolókból, és tulajdonképpen minden területen a burgonyabetakarítóktól a légitársaságok személyzetéig.

Nem mindenki ötfontos órabérért érkezik autómosónak az országba, de nekik is hálásak lehetnek.

Egy alacsony születési aránnyal rendelkező és elöregedő nép számára a migráció gazdasági “jó”, függetlenül a témát körülvevő politikai és kulturális kérdésektől.

A bevándorlók fiatalabbak a befogadó népnél, dolgozni szeretnének, saját vállalkozást indítani, ami lehet egy lengyel élelmiszerüzlet vagy egy bangladesi étterem.

Ők építették fel Amerikát és Ausztráliát, és amit csak kevesen szeretnek bevallani, Nagy-Britanniát is. Bár a migrációs arány rekord magas szinten áll, ide tartoznak a nyugat-indiai, filippínó és magyar ápolók, az indiai orvosok, az ugandai és kenyai üzletemberek, akik a korábbi hullámmal érkeztek. Dolgoznak, beilleszkednek, a gyermekeik britként születnek és büszkék rá.

brit-1024x576.jpg
 
Nagyon sajnálom! Hogy miért utálják ennyire a lengyeleket, nem tudom. Nekem volt jó pár lengyel kolléganőm, én rosszat nem tudok róluk mondani. Hajtanak, mint az állat, és szakmailag is jól képzettek.
egyetertek veled en is ismerek itt sok lengyelt es semmi gond nincs veluk.
Valoszinu tobb lengyel is kiment akik viszont vodkaval kelnek felszenek es ez a normalis emberek renomejat nagyon lehuza, pedig az angolok se vetik meg a piat.....
 
A britek meg fogjak oldani problemajukat indiai szakemberekkel es a volt gyarmatokrol, ahol angol kepzest kapnak a diakok, es enm reklamalnak ezerrel.Mindenki potolhato ebbol kell kiindulni.


egészségükre váljék :)

mindentől függetlenül fenntartom a véleményem, hogy csúnya visszaütése lesz ennek az egésznek...ami most van, abban bizony benne vannak az ott dolgozó akárhonnan származó emberek is és most teljesen mindegy, hogy az brit gyarmatról ment oda vagy Kelet-Európából vagy akárhonnan (bár gondolom leginkább az európaiakra vonatkozik most az egész cicaharc, pedig a saját gyarmatok körül sem árt szétnézni meg a többi menekülő táján sem, hisz azért - ha már mindenáron magyar, akkor én is erre hivatkozok :D - nem a magyarok mennek úszva Calais felé vagy épp bújva, embercsempészek segítségével :D

szóval nekem ez most nagyon úgy tűnik, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntenék.....

ha tényleg azt akarnák elérni, hogy egy külföldi úgymond ne vegye el a honpolgártól a munkát, akkor csupán a munkáltatókat kell abban érdekeltté tenni, hogy ne külföldi munkaerőt alkalmazzon, hanem hazait (ja hogy ő nem áll oda egy fontért 24 órában gürizni a külföldi meg igen? háááát..... :D )
 
ha tényleg azt akarnák elérni, hogy egy külföldi úgymond ne vegye el a honpolgártól a munkát, akkor csupán a munkáltatókat kell abban érdekeltté tenni, hogy ne külföldi munkaerőt alkalmazzon, hanem hazait (ja hogy ő nem áll oda egy fontért 24 órában gürizni a külföldi meg igen? háááát..... :D )
A munkáltatót hiába teszi érdekeltté, az csakis és kizárólag a jelentkezőkből tud válogatni. A munkaerőt kellene elsősorban érdekeltté tenni abban, hogy jelentkezzen.
 
Ernö , míért keversz megint mindent ? Hol volt Angol megszállás Franciaországban ? Tanulj elösször kérlek egy ici-pici történelmet mielött valamihezz hozzászólsz ! Amugy a kelet-uropai lakosok nem menekültek az EU-ban , mert igy a Német orvos is szerinted menekült aki Angliában vagy Svédországban dolgozik ugye ??

Calais minden csak nem átkelöhely Angliába menekültek számára, az egy végállomás, egy fata-morgana, sokan éveket várnak mig felnem adják a reményt.
-
A szobrot azért emlitettem meg, hogy egy kicsit alábbhagyjunk a gyülölködéssel, Calais a szövetségeseik álltal lett utoljára lebombázva (1944 auguszt) tévedésböl, de mar a 100 éves háboruban is tragediák játszodtak le ebben a városban. Rodin szoborcsoportja hat önkéntes, embert ábrázol, akik felajánlották magukat az Angol király III. Eduardnaknak tuzként, csahogy a megszállt várost Calaist ne torolják meg. Fegyver nélkül, védtelenül, mezitláb mentek az Angol táborba. Roden "Gondolkodo" és "Csokolozok" szobrának az ismerete az álltalános müveltséghez tartozik.)
-
Szovan Calais már 600 évvel ezelött is volt Angol kézen.
-
A keleteuropaiak többsége anyagiak miatt megy nyugatra dolgozni, a lové miatt, ez egy kényszerállapot. Nem akarod nekem elmesélni, hogy az angolszakos magyar tanár a slang tanulmányozása miatt lesz utépités-vezetö Londonban? Lengyelországban a fiatalok munkanélkülisége 25%, ezért mennek millioszámra Angliába.
-
Az orvosok - akár melyik europai országot veszem - a külföldön dolgozok kisebbségét teszik ki, megélni akár hol megélhetnének, nem igy más szakmákkal. Mit gondolsz a 600.000 külföldön dolgozo magyar hány százaléka orvos?
-
Ha passziobol mennének a magyarok nyugatra dolgozni akkor nem fájna most az emberek feje a brexit miatt. Nem, szükségböl mennek. Menekülnek és sokan nem is akarnak visszajönni oda ahol a tányér szélénél nem látnak tovább az emberek.
-
 
Ernö !! A kutyafáját neki ! Csezzd meg , hát az Angol királyok nem egyböl Francia hercegek is voltak ? Nemtudod hogyan és kik is alapitották meg Angliát ugy jó majd 1000 éve ?/10066-1087-ig/ Nem véletlenül hoditó Vilmos aki Normandia hercege volt majd Anglia királya??:rohog::rohog:
 
A munkáltatót hiába teszi érdekeltté, az csakis és kizárólag a jelentkezőkből tud válogatni. A munkaerőt kellene elsősorban érdekeltté tenni abban, hogy jelentkezzen.


az a baj, hogy amíg a munkanélküli juttatásokkal "jobban járnak", addig nem nagyon moccannak rá a munkára - vagyis annyival kiegészíteném az előző hsz-omat, hogy nem csupán annyi lenne, hogy a munkáltatót kell érdekeltté tenni, az állam is levehetné kicsit a kezét a honi munkakerülőkről
persze mennyivel egyszerűbb a külföldit felelőssé tenni...köztük is elsősorban (és másod-, harmad-, negyed-, ötöd- és sokadsorban is) ugye a magyarokat
Istenem...valaha így szólt az ima: a magyarok nyilaitól ments meg Uram, most a nyilait kicserélhetjük a munkavállaló szóra..............most nevessek vagy sírjak? előre vagy visszalépés vajon? o_O
 
BUmerang
Ne vedd el a munkankat.
A brexit ugyan ugy a rasszizmus a gyulolet eredmenye mint az otthoni szavazas.
Ezt is, azt is tudomasul kell venni a nep szavazott es dontott.
Az aki kiment az is kapja az angol szoc halo szervizeit csaladi potlekot meg ugy is hogy a gyereket otthon hagytak.
HA ezt egy angol kapja a szoc tamogatast az o orszaguk ok teremtettek meg politikailag gazdasagilag a szoc halot nehogy mar reklamaljal ok miert kapjak.
MInden orszagba kb 30% az akik nem tudnak dolgozni betegek elesettek stb.

Le fognak nyugodni a kedelyek 1-2 ev mire ez be fog allni torvenyek szabalyozak, es ez alatt csak lesz lehetoseg elinditani az angol allampolgarsagi kervenyt , szerintem ezt idoben addig ki fogjak huzni.
Meg csak beszlnek rola , meg nincsenek torvenyek es azok se ugy szuletnek mint otthon a granitszilardsaguak egy het alatt.
 
Tudjátok az egészben a legrosszabb , hogy megint a kisembereket játszák ki egymással szemben! Sajnos ilyen már volt többször is a történelemben , aztán igen is a politikának kénne a munkáltatokra hatnia , hogy nem éhbérért dolgoztasson és csak a nyeresége legyen a szeme elött ! Mármint az onagerek bonija - lásd Deutsche Bank mely több milliárd€-t fizetett ki boniban és alig pár €-t a részvényeseknek a rossz évi zárásra hivatkozva ! Aztán majd most az adófizetök fogják a valogukat megmenteni ! Sajnos nagyon kevés lett a "tiszteséges kereskedö" - ez Magyarul nagyon bután hanzik Németül szebb mert az aztmondja , hogy Ehrbarer Kaufmann és némely helyen ezt nagyon is komolyan veszik ! Hasonlóan mint valamikor nálunk a"Tiszti becsületszavat" is ;)
 
Sidavoq, mielött offolnánk csak annyit , hogy a Német Kereskedelmi és Ipar Kammarának még ma is ez a alapeszmélye ! Hamburgban meg majdcsak kötelezö a kereskedök között !
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,584
Tagok
615,666
Legújabb tagunk
RichardLok
Oldal tetejére