Kedves kutyások!
Olvasgatom itt az üzeneteket az ebállatok téli elszállásolásáról. Korábban kertes házban laktam, és volt egy pulim. Neki egy ládát téliesítettünk. Olyan régi fajta szennyestartó láda volt, a tetejét leszedtük és az oldalára fordítottuk, hogy ott bele tudjon menni. Aztán a láda aljára tettünk néhány réteg vatelint, majd apó szögekkel körben sűrűn leszögelve rátettünk egy művelúr kabátból kivágott, pontosan beméretezett darabot. Rudikám (merthogy így hívták a kutyust) egy álló éjjelen át dolgozott a remekművünkkel, én bentről, a házból csak a kegyetlen zörgést hallottam. Reggel aztán láttam,hogy a kabátdarab miszlikbe szétaprítva, az alatta levő vatelin szép egyenletesen elterítve a kertben, hogy lehetőleg mindenhova jusson belőle. Anyukám azzal nyugtázta Rudi "hőstettét", hogy gonosz kutya vagy, nem érdemled meg, hogy gondoskodjunk rólad.
Aztán persze kapott egy rendes kutyaházat, téglákra felállítva, hogy alulról se ázzon be, meg ne legyen hideg, a ház duplafalú volt, a két fa fala között hungarocell szigeteléssel. Benne szőnyegdrab. Ehhez képest továbbra is az immár "levetkőztetett" ládája tetején szeretett leginkább feküdni.
Meg hát a téliesített kerti csapot is többször "kicsomagolta".
Hát ez jutott eszembe böngészés közben. Még annyit, hogy amikor Rudi kb. 6 éves volt, beköltöztem vele a belvárosba, távfűtéses panelba. Hát valóban van jobb, mint egy kiadós esőben, vagy hóesésben tett séta után a kutyabunda szaga, bár fürdetés után se semmi.
Sajnos Rudikám (élt 13 évet) már közel négy éve a bárányfelhőket tereli, de most is egy pulival és egy sziámi maccsal osztozunk a lakáson.
Mert kutya nélkül lehet élni, csak nem érdemes.