Akit nem lehetett megtörni: Bari Károly

N

Naska

Vendég
Információs jelentés 1972-ből Bari Károly költő író-olvasó találkozójáról


bari_karoly_0.jpg


"A találkozón megjelent Kovács István költő, aki az Európa Könyvkiadó lektora és Konc József az Ifjúsági Fórum politikai lektora.
A találkozó a szokásosnak megfelelően kezdődött a költők bemutatásával, majd néhány versüket mondták el a fiatal költők. Bari Károly költő elmondta többek között Szabadság című versét /nyomtatásban nem jelent meg/ melyet az 1972. március 15-i események után írt. A március 15-i ünnepség alkalmával néhány száz pesti fiatal tüntetésszerűen akart koszorút elhelyezni Petőfi szobrához. A költő elmondása szerint teljesen érthetetlenül a rendőrség megverte őket. Bevallása szerint ő is köztük volt. Ez indította a Szabadság című vers megírására. Az egyébként is pesszimista hangulatú vers anarchikus, a szocialista társadalomtól teljesen idegen elveket és kifejezéseket tartalmaz, a vers végkövetkeztetése, aki szót emel a szabadságért, annak el kell vesznie. A vers elhangzása után a résztvevő közönség magyarázatot kért a vers tartalmára és hangulatára.
Bari Károly a következőket válaszolta
"Magyarországon szabadság papíron és szóban létezik. A szocialista társadalom alapja a félelem. Kijelentette, hogy náluk csak ál-demokratizmus van és nincs szabad véleménynyilvánítás. Oktatási rendszerünkről és oktatási anyagunkról úgy nyilatkozott, hogy semmit sem ér.
Felháborítónak tartja, hogy egyrészt a társadalom nem ad lehetőséget március 15-i dátum méltó megünneplésére és a hozzá nem értő pedagógusok miatt, akiket dilettáns, fafejű jelzőkkel illetett, a fiatalok nincsenek felkészítve a nagy nemzeti ünnep megünneplésére, mert ez nagyobb még április 4-étől is.
Elmondta, hogy elfogadhatatlan az, hogy nálunk a november 7-i ünnepséget az eddigi gyakorlat szerint ünnepeljük, s közben megfeledkezünk legnagyobb nemzeti ünnepünkről."
Az est folyamán a politikai nézeteivel és költészettel kapcsolatosan is több kérdést kapott. Szinte kivétel nélkül idézettel vagy képletes hasonlattal válaszolt, ami tovább mérgesítette az est hangulatát.
A marxizmus klasszikusairól és azok téziseiről legyintéssel és cinikusan nyilatkozott: “azok is firkáltak valamit”, de az egyáltalán nem mérvadó. Elmondta, hogy Magyarországon meg van kötve az ember keze, és nem lehet megteremteni a széles látókörű munkához az alapfeltételeket, mert olyan szűkek a határok. Azt mondta, hogy vannak selyemhernyók, amelyek megelégszenek a köröttük levő levelek elfogyasztásával, de vannak madarak, amelyek többre vágynak és azoknak nem lehet határral útjukat szegni. Véleménye szerint egyáltalán nem szükséges az alkotó és közönsége közötti kapcsolat, elég ha csak közvetve találkoznak. Kifejtette azt a nézetét, hogy semmi értelmét nem lát az író-olvasó találkozónak, szerinte ez csak dilettáns kultúrház igazgatók és irodalommajmolók hobbija, akik úgy képzelik, hogy mindenhez értenek (tudomásunk szerint Szovjetunióban, Bulgáriában is volt már költő találkozón).
A résztvevő közönséget többször is megsértette, kijelentette, hogy ássa el magát az, aki egy mai verset nem ért meg és magyarázatot kér hozzá. Azt mondta, hogy ez a mai este is olyan, mint egy nagy pocsolya. Többször hangsúlyozta, hogy a verset nem kell magyarázni, csak megérteni, s ha valaki erre nem képes, akkor nőjön fel hozzá.
Az est lefolyása alatt Kovács István költőtársa több esetben is próbálta megmagyarázni Bari Károly nézeteit illetve közös nevezőt találni a hallgatóság és a véleményük szerint elfogadhatatlan nézetek között, de sem az egyik sem a másik oldalon nem foglalt állást.
Úgy véljük, hogy Konc József – a KISZ egyik szakfolyóiratának szerkesztője – a kialakult vitát hagyta tovább folyni, ezzel tulajdonképpen a helytelen nézetek terjesztéséhez járult hozzá. Elvártuk volna tőle, hogy mint kommunista lap szerkesztője, az elhangzott nézetekkel szemben véleményt nyilvánítson. Tekintve, hogy az est döntő része Bari Károly munkájához és egyéniségéhez kapcsolódott, azt tudjuk elmondani, hogy ez a találkozó egyáltalán nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Véleményünk szerint a fiatal költő teljesen vitaképtelen volt, képtelen volt állításait alátámasztani, s válaszok helyett inkább a jelenlévőket sértegette. Bár a vitában a közönség egy része vett részt csak, de senki nem azonosította magát Bari Károly nézeteivel. A költőről az a benyomásunk, hogy politikai tájékozottsága, társadalmi ismeretei, műveltsége nagyon alacsony szintű, ismeretek, információk hiányában mond általánosítást törvényszerű megállapításokat /helytelenül/ a társadalomról és a szocialista rendszerről."
Komádi, 1972. junius 2., Miru Györgyné sk., pártalapszervezeti titkár

A cirkusz ezt követően a Fővárosi Kulturális Alosztályon folytatódik, majd feljegyzés készül az Irodalmi Osztályon a berendelt költővel:

"Az MSZMP KB Kulturális alosztályának 1972. augusztus 17-i kezdeményezésére augusztus 18-án felhívattuk Bükkaranyosról Bari Károly költőt a Művelődésügyi Minisztérium Irodalmi Osztályára, hogy közösen figyelmeztessük őt kifogásolható versei és az irodalmi esteken tanúsított visszatetszést keltő magatartása és kijelentései miatt."

Egy következő feljegyzés a retorziókat sorolja. Hogy például nem mehet Romániába. Hogy például kivágják őt a nemzetközi VIT-kiadványból. Valamint: író-olvasó találkozókon nem vehet részt a továbbiakban....
És ugyan Miruné pártalapszervezeti titkár ki a csudáról ír ma jelentést sk? És kapott-e Kossuth-díjat. Merthogy Bari Károly megkapta.

/Részlet Onagy Zoltán írásából/
 
N

Naska

Vendég
Bari Károly
Az ítélet napján

Megfagy kürtök torkában
a rikoltás, a félelem ingeiben
verejtékezünk, ellopjuk arcunkat
tükreinkből, hogy fekete csákós
bűneink ne találjanak ránk,
betömetett szájak fúldokló
rettenete fölmerül szivárványok
csúcsán: megbicsaklott hitűek
álmaiban, csattan az ostor,
rajtunk, akik hét vármegyét
égettünk porrá virtusból,
fejünkre emeltük sugarastól
a Napot, hasbarúgdosott anyáink
ölét parázzsal perzseltük,
csattan az ostor, bicskával
megvérzett ujjak szorulnak
nyakunkra, a foszló-csillag-szemű
koponyák is fölmagasodnak bűneinkbe
a fák gyökerei közül, ahová elástuk,
igazak szigorú szavai dulakodnak
halálunkért: ha mertünk bírák lenni,
vádlottak padjáról se szökjünk meg
gyáván, szavak győzelme lesz
koporsószögünk, kürtök torkából
rézízű rikoltás dördül!

9499_cover.jpg
 
N

Naska

Vendég
Bari Károly
Szerelem


Lány:

Keserűen jajgatnak a fák is, velem,
Magánnyal-fellobogózott, fekete ruhába öltöztetett
Mátkával; magamra maradtam,
Hol jársz vajon, a tél beszakadt pincéken ül,
Fehér rongyait kirakja maga köré, nyúl-taposta
Ösvények járják a határt fázva, leroskadnak
Eléjük a minden águkkal levegőbe fagyott
Bokrok, szél jön, rázkódnak a sírástól,
Itt állok kegyetlen szél-sikoltásban, szúrós
Hócsillag-esésben, kitépett varjútollak pengenek
A fagyon, itt állok s keserűen siratlak a fákkal;
Fekete csipkeruhás gyűrűs menyasszony.


lovers88.jpg


Fiú:

Megszegett eskü átkának bélyegével homlokomon
Elhagytalak; vállamra a napok tarisznyáját
Akasztottam, piros cipók lapultak benne: álmaim,
Tél van, zúzmarás csőrrel kiáltoznak a madarak,
Kiáltásuk megrázza a fákat: zuhog a hó,
Reszketek a tél szorításában – te tüzesre csókolnál,
Hófúvások kondái járhatatlanná túrják az utakat,
Ám lábat faragok a vágyból, visszamegyek hozzád,
Bekopogok majd vaspálcás ablakodon, izzadtan,
Kitajtékosodva rogyok lábaidhoz, fölemelsz ágyadba,
Csókokkal koszorúzod átokkal-megbélyegzett homlokom:
A fekete csipkeruhád letépem gyűrűs menyasszony!


 
N

Naska

Vendég
Bari Károly
Tavasz

r%C3%B3zsa%20a%20h%C3%B3ban%20www.jelesnapok.oszk.hu.jpg


Jött a tavasz korom-tajték
éjszakákon át, arcába ugattak
lompos csillagok,
girhes körmeivel még
beleakaszkodott a fagy-herceg,
csak rálehellt,
és a szúrós hó-palást
eltűnt a virágról.
Leült megpihenni
árokszéleken;
virágok nőttek mellette,
ölnek borzas erdejét:
a rétet, napsugár fésűvel megfésülte.
Zörgő-csontú ágak,
Kiszívott-vérű levelek
Ijedten menekültek előle.
Féltek,
mert körülöttük a zöld élet
már a föld torkát szorongatta.
 
N

Naska

Vendég
Bari Károly
Jövőnk felé


j%C3%B6v%C5%91.jpg



A múlt bombaszilánkokból-faragott
rozsdás kései még sóhajtoznak apáink
koporsóinak fekete ajtajában; nem tudjuk kihúzni:
véres fogaik közé szorítják múltuk késeit a holtak.
S mi, akik pillantásunkkal tüzet lobbantunk
a hófúvások kazlaiba, arcunk tükreire festette
kínjait a század, kocsmák éjszakái mérgeznek,
farkas-sötét szobákba menekülünk magányunk elöl;
letarolt termek nyikorgó mezejére, hogy varjakat
ültessünk térdeinkre: károgják szomorúságunk énekeit,
hosszúhajú, szerelemmel-harcoló sereg vonul az utakon:
a tél zimankós kabátjai alól kikaparja a tavaszt,
virágporos réteket, - mi vagyunk ezek;
horpadt-mellű bádogszentek árnyékában
szeretkezők, tűzhányók dühét karjainkba őrzők,
busa-fejű dobokon, extázisban rángatódzó
villany-gitárok húrjain eltörtük a csend láthatatlan
kard-pengéit, kaszák villámfényében
sütkéreztek őseink, erejüket ekék forgatták föl alá;
csimbókos hajuk erdejében férgek bújdokolnak,
mi nem fogunk meghalni, nem repül el tőlünk
lepkék szárnyaira feszített szivárványaival a nyár,
két méter mély nyirok-palotába nem húzódunk
az ősz tépett leveleinek gyilkos tánca elöl,
vörös tulipánok virítanak szívünk helyén;
bordáink fehér körmei között,
ökölbe-görcsösödött ötágú csillag-ujjaink
világítják meg utunkat jövőnk felé,
énekeljünk az életről, fülemülék imájával
kihímezett reggeleinkről, énekeljünk vidáman, fiúk!
 
N

Naska

Vendég
Bari Károly
Táltosfiú

saman-taltos-dob-8.gif


Vakolatlan házam ajtaját
kudarcok baltái döngetik
felkelő nap fényével átdöfött
függönyöm vére elcsorog.

Dalolnak időtlen szeretetről
virradatot-szülő hétfejű anyák
csillagos tenyerük közepén
sarjadnak kék-lángú tüzek

Lándzsa-tollas hollók repülnek
csőrükből iszonyat meredez
fekete ködbe csavarják
magukat bálványaim.

Észrevette-e már valaki
pacsirták fészkelnek nyelvem alatt
vakolatlan házam titka
lelket-kitakaró keserű láz

Bár kudarcok baltái döngetik
kínomat-nyikorgó kéreg-ajtómat
énekek koszorúja zuhog számból
szikrázik pillantásotok rácsaira tett szívem

Füstöt furulyázok kényétek sípjain
vad szél püföl dobjaimon
sorsok kései táncolnak előttem
koponya morog küszöb alatt






 
N

Naska

Vendég
Bari Károly
Azt hiszitek

erd-01-057.jpg


Azt hiszitek, hogy csak én
ácsorgok fényért és szeretetért
a város kapuja előtt,
én korbácsolom a ziháló szél
hátát átkaimmal és üvöltöm az égig
kivetettségem siralmait:
tizenhat évem nem elég
arra, hogy befogadjatok,
nem elég arra, hogy fejemről letépjétek
a megaláztatás pókhálóit?

Sokan várjuk a kapukon kívül,
hogy bizalmatok rézkrajcárjaival
megajándékozzatok!


 
N

Naska

Vendég
BARI KÁROLY
Cigányok sírjánál

17530_tatarszentgyorgy22.jpg



Keserves gönceik rákövültek az időre,

farkas-szilaj szemükben elparázslott a tűz,

szívük kamráiban gyökerek dörömbölnek,

arcukon ezüst-fátyol fénylik: csiganyál,

virág-agancsos fű-sátor gomolyog

fölöttük, fejüktől tűzve bodza-feszület,

senki sem vette észre, hogy

vad cigány-sorsuk ága megroppant,

észrevétlen mentek el a világból,

görcsös fák nőttek izmos karjaikból,

száraz lábuk csillagot lépett

a zuhogó felhő-mezőkre.
 
N

Naska

Vendég
Apa dúdolja

Bari Károly:

Fiú altató


1.jpg




Gyönge kicsi virágocskám,
gyönyörű kis madaracskám,
apádat idéző varázs,
két szemecskéd két kis parázs!

Mocorogsz, mint a bogárka,
hazajön hozzád apácska,
vásárba vitt egy szép csikót,
hoz majd neked fehér cipót!

Hoz majd neked fehér selymet,
abból varrok kicsi inget,
inged villog majd fényesen,
alukálj csak szép csendesen!

Tejecskét,ha sokat szopol,
gyönyörű, szépet álmodol,
álmodban a felhőkig szállsz,
madarakkal körtáncot jársz!

Tejecskémmel megetetlek,
erős emberré nevellek,
nyomodban majd lányok járnak,
téged lesnek, téged várnak!

Napfényt hódít majd a munkád,
rezet kovácsolsz, mint apád,
két szürkédet jól meghajtod,
a nagyvilágot bejárod!
 
N

Naska

Vendég
Bari Károly
Másnap


a_jelen_ami_hid_a_mult_es_a_jovo_kozott_459398_94892_n.jpg


A tél fehér billentyűin
ugrándozó cinkék, ők emlékeznek csak
a kertek elvérzett hangjegyeire:
az ágak kottavonalaihoz egyetlen hajszáluknál
fogva odakötözött cseresznyéket, s a felhők sötét
dombjairól piros sítalpaikon ítélkezni lesikló
villámokat csak ők emlegetik már,
szempilláim fekete szálka-fogsorai közt
csillogva vergődik az idő, hűségét bizonyítja most
az önkéntes képzelet, őrséget áll,
vers, vers, félbeszakított halál, éjszaka, hómarta utcák,
hold arany nyálával lefátyolozott áradat
hömpölyög szívem felé: mindenre elszánt ég,
nyelvemen köd-ostya korhad, megáldozok némán,
rettegve néznek rám,
arcuk kandallójában alkonyt mímelő vendégeim:
az emlékek boszorkány-gyűlésére
búzaszálak seprűin érkező pipacsok
rettegve néznek rám,
mert fényecskét nyűszít markomban
a faggyú-torkú gyertya
és a testem keresztútján piros kígyókövet fújó erek
között kísérteni kezd Isten, mintha vezekelne,
a sirály-misét hallgató
habfogú hullámok gyülekezetét
aki lábbal tiportatta Fiával, most kísérteni kezd,
az éjfélsűrű vér mélyéről előtündököl hirtelen,
mintha parazsak hamu-turbánjait tekerné le a szél,
és a harmat-hólyagocskákkal lepett
magatehetetlen mezők fölsírnak
varjak szárnyaira akasztott bölcsőikben,
mint amikor öngyilkos cet-csordák csontjai
villognak bele álmaikba a sziklás partokról,
nagyhatalmú hódítók: vas-tüskékkel
kivert sisakú bogáncsok elé térdelnek
a bárányok és sírva fakadnak,
halottak kopognak ajtómon,
nem engedem be őket, elrejtőzöm előlük,
félelem láncával megfertőzött emlék:
mézet köpködő méhek felé hadonászó
kökényvirág-medve háta mögött alszom el remegve,
arra riadok föl, iszap-betű lettem,
mélységek selyem-lapjain
olvasgat a víz.
 
N

Naska

Vendég
A hallgatás ára

Bari Károly
Bari Károly

CSÖND





Zúzmara-agyaras kavics vagyok,
az vagyok már én, az vagyok.
Lakatlan piros avarban gázol,
szökik a szép fény. Hallgatok
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

rebika

Állandó Tag
Állandó Tag
vándorcigányok

Hajnalok tornyai dőlnek vállukra: szürke ködöt-ásító,

csípős szelek sörényébe-fogódzkodva érkező

hajnalok, a szegénység keserű füstje fojtogat

bennünket, nyikorgó szekereinken

visszük rongyokba-öltöztetett, hegedűszóval-cirógatott

isteneinket: csupa-tűz ölű asszonyainkat,

akik az árkok szélén szülnek, tündérek ők;

az utak tündérei, harmattal mosakodnak,

gyöngyvirág-levélbe törölköznek, szemünkre álmot

énekelnek esténként, szoknyájuk suhogása;

forró zivatar, amikor a varjak fekete

szárnycsapásai sötétséget karcolnak az utak

fölé, árnyékok lopakodnak a fák között;

lányaink kendőjét akarják ellopni, hogy majd

csókért adják vissza, nem őrzik vad kutyák

sátoros szekereinket; kíváncsiskodó

baglyok rikoltoznak csak a szekérrudakon,

a régi öregek hétpecsétes íratlan törvényei

égették keményre szívünket, cigányok vagyunk,

ponyvás szekereinket; kíváncsiskodó

baglyok rikoltoznak csak a szekérrudakon,

a régi öregek hétpecsétes íratlan törvényei

égették keményre szívünket, cigányok vagyunk,

ponyvás szekereken kóborol népünk a világban

hidegen-süvöltő telek, verejtékben-ázó nyarak

között, tábortüzek hamuvá-rongyolódott

lángjai alatt kincset keresnek az éveiket-már-nem-tudó

cigányasszonyok, akik döglött macskák szőrét

rakják haragosaik kenyerébe, hogy megrontsák,

arcunkra utak pora tapad, végtelen, csillagot-álmodó

puszták dideregnek mögöttünk, szurtos gyermekeink

az öröm piros-citeráját zengetik naphosszat; gondtalanok,

nyikorgó szerekeink az utak kőpadlójához nőttek,

kehes lovaink nyerítése lobog a levegőben, súlyos

fény-zászlók zuhognak a falukra: parasztjaik

az arany búzaföldek szívdobogásából falat

berozsdásodott, csikorgó tengelyű égtájak között;

az utak mellett: kormos ágaikra este

ráúszik a hold.
 
Oldal tetejére