ALAPOKTÓL-Magyar őstörténet-Arvisura nélkül

petzso

Állandó Tag
Állandó Tag
Kiegészítés a subar témában.

Egyébként a "sabartoi asphaloi" elnevezés őstörténeti jelentősége akkor válik fontossá, ha tudjuk, hogy az "asphal" szó arabul alsót jelent, melynek görög változata asphaloi, a szabir őshaza Alsó Zab folyójára utal, ugyanis a Tigris baloldali mellékfolyójának az egykori neve Zab el Asfal. Tehát Bulcsú vezér a zabföldi szabir-magyar őshazából való származására utal. A Labat szótár 7-es képjelénél található megállapítás szerint a subartu megjelölés az őskorban egész Mezopotámiára vonatkozott.Ezen belül később Arpacsije/Arpachyah(Arphaxad régi térképeken) ,a Zab-folyok torkolatvidékén,és a Tigris háromszögében a nagy kiterjedésű területének hatalmi és szakrális központja volt.
 

petzso

Állandó Tag
Állandó Tag
További jól érthető megfogalmazás egy másik topikból!!

"Két nagy nép találkozása a subar és a kus a vizözön utáni dél-mezopotámiai térkörben,a subir-"sumir" fúzió a Kr.e.4.évezred elején történt a vizözön után,a visszamaradó ősszabirok összeolvadtak a jövevény kusitákkal,e két nép fuziojából alakul ki a hatalmas sumirnak nevezett civilizácio.Ez azért is fejlodhetett ki olyan gyorsan,hatalmassá mert a két népetnikum tudása,tehetsége ötvözödött.Leiden írja:Káldeában a turániak és a kusiták összekeveredtek és két birodalmat alapítottak,Káldeát és Elámot.A sumirok Arattája az õsi Khorezmben található.A Káspi-térségben lévõ Aratta állammal kapcsolatban prof.Kramer fejtette meg az ékíratos agyagtáblának azt a szövegét,melyből kiderül,hogy azonos Anyaistennőt tisztelő és sumir Inana kultuszt gyakoroltak itt és az írásuk ,nyelvük is azonos a sumirral.S.N. Kramer munkájában mutatja be a sumir eposzt,'Enmerkar and the Lord of Aratta' vagyis "Enmerkar és Aratta ura."A szumirok jelenlétét itt igazolják a korabali nép és királynevek is.Az orosz régész expediciok ásatásai előtt nemigen lehetett kellő pontossággal megfesteni e térkör régmultját,annak ellenére sem,hogy már a legrégibb írott történelmi források,a sumir agyagtáblák ékírásos szövegei is megemlékeznek az ősi Khorezmrõl,Aratta néven. A Kara-Kum sivatagi ásatásoknál mintegy 20 sumir és proto-elámi ékjelet regisztráltak.Sz.P. Tolsztovnak és az őt követõ orosz expedicioknak köszönhetjük,hogy Khorezm térkörét a régészeti leletekre alapozva a sumir-subar őstörténelemhez csatolhatjuk(Jeitun,Anau,Keltaminar,Tazabagjan,Szujurgan kulturák,majd a Szijávus dinasztia) és eljutunk ennek segítségével a fehér hunokig(ie.1.század).
A sumir birodalom bukása után Assur is önálló lett Puzur-Assur az új dinasztia megalapítója kb. i.e.2000-ben.Az asszir hatalom megalapítoi a nyugati semiták,akik az i.e. II.évezredben ellepték a területet.Az amorita törzs vezetõje Hale vhol a Kabur és a Tigris folyo között ütötte fel a sátrát,mignem Ila-Kabkabu-nak sikerült elfoglalni Assur városát és tronját.Az idõszámításunk elõtti II.évezredben apolitikai és történelmi eseményeket két ragozo nyelvet beszélõ rokon népcsoport a kassziták és a sabur-hurriták uralják.Jól ismert tény,hogy a kasszuk elsõként járulnak hozzá Hammurabi megdöntéséhez,és idõvel saját maguk vették át az uralmat Babilon felett(i.e.1746-1171),mintegy 6 évszázadig,elsõ uralkodojuk Gandásnak hívták.Megosztás Assziria,Babilon,birodalmukat melyet ált. tévesen Babilonnak nevezz a tudomány a kasszuk Kur-ten-iznek nevezték.A lovaglást feltalálo és fokozatosan felfejlesztõ nép volt a kasszu.A kasszu lovasság vérségi köteléket jelentõ törzsekre,nemzetségekre tagolt társadalom volt.Hammurabi gyözelme a sumirek felett is ennek volt nagyrészben köszönhetõ,a lónak amiket a kasszuktól importáltak a szakemberekkel együtt.Az utolsó kasszu-uz uralkodot egy asszir-semita forradalom távolítja el Babelben a menekülõ lakosság a Van-tó környékén telepedett le ahol korábban megalakult egy káld kultikus központ.Késöbb a kaldeusok Babilonban az ezer éves semita uralom után ugyan már semita nyelven beszéltek,de a turáni eredetük megmaradt és ragaszkodtak a régi épületekhez,sumir mûalkotásokhoz (templomok, zikkuratok,...),és kulturához elõdeik stilusát folytatva. Ezer éves semita uralom után a káldeusok akik ugyan behodoltak,de nem felejtették el turáni,"sumir" õseiket,szövetkezve a médekkel,...leverték őket. A médek is "turániak" voltak,nemhiába Nebukodnozor egy méd hercegnõt vett feleségül.Tehát a sumir birodalom megszünése után sokan Subartuban találtak hazát,ezután ismét a subarok vitték tovább az õsi civilizáciot:a kasszu lovastársadalom ,a Mitanni és Urartui késõbb a szkita,párthus,hun,avar birodalomban.Egyébként a semiták soha nem tudták teljesen uralni Mezopotámiát, a ragozó nyelven beszélõ népcsoportok is fontos szerepet játszottak,elsõsorban a kasszita,mitanni és az urartui nép.
A "hurrita" elnevezés egy i.e 2 évezredben élt babiloniai királyról szolo mondából származik.Az ékírásos akkád nyelvû monda költõje,a Tigris folyó keleti partján élõ félelmetes ellenség testalkatát,arcát egy bagolyszerû,barlangi csuf madárhoz(issur hurri) hasonlítja.A Tigris folyotol keletre élõ központi szabiroknak egy csoportját csufolták hurrinak az ellensége.Az indoeuropaisztika õket is igyekszik saját õseinek feltüntetni ezért ragasztották rá ezt a hurrita gúnynevet,pedig senki elõtte nem nevezte így õket,ezzel akarják a szabirok hatalmas õsmultját és annak folytonosságát ehallgatni,lekicsinyelni,sõt tagadni.Tusratta levelek-Amarna tábla,Bogazköy szövegek-Sziriában és Anatoliában sok subar-"hurrita" nyelvû ékírásos agyagtáblát találtak,sokat ebbõl lefordítottak hetita nyelvre is,nagy mennyiségû subar-"hurrita" nyelvû ie XV.századi irodalmi munka került elõ a hetita fõvárosból Hattusából.E.A. Speiser híres nyelvész Mesopotamian Origins c. könyvében ezt írja:"Nos ,jól ismert ,hogy Mitanni országát Subari-nak is nevezték.Valójában ezt a szóhasználatot a mitanni királyok feljegyzéseiben nem találták,csak a byblosi kormányzó levelezéseiben,és egy észak-szíriai hivatalnok üzenetében,de ezek az elõfordulások elégségesek annak a ténynek a megállapítására,hogy a mitanni (föld) beletartozik az általános Subartu megjelölésbe,legalábbis az akkád írástudók szerint."Majd ezt írja:"A "hurrita" kifejezést használtam az elõzõ oldalakon,annak ellenére,hogy a bemutatott,Mezopotámiából származó ékírásos bizonyítékokon,feljegyzéseken Subir,Subartu,Subaru a valóságos név."Majd így folytatja:hogy még Nuziban is csak régi "sumir" és akkád szövegeket találtak az i.e. II.évezred elõtti idõkbõl,de sehol sem szerepelt a "hurrita" elnevezés,pedig Nuzi volt a "hurrita" kultura központja.De mindenütt hasonló a helyzet a Termékeny Félhold és Anatolia területén. A nagy nyelvészek Ungnad,Speiser,stb...határozottan megállapították,hogy a "hurrita" elnevezés az i.e. II.évezred elõttrõl sehol nem található meg a babiloni szövegekben,mert ekkor még subar(szabir) volt a neve a Subartu-ban élõ népnek(az agyagtáblák tanusága szerint).Én azokkal a kutatokkal értek egyet akik a hurrikat egy keleti ágazatú subar nép visszatérésének tartják.Ők vezették be az összetett nyilat és a könnyű lovas harcszerkezetet,magas szintre emelték a lovak tenyésztését.
1360(1300?)Mitanni áldozatul esik az asszir-hettita támadásnak.1220-ban a "tengeri népek" invázioja megsemmisíti a hettita birodalmat,ekkor hagyja el a Manda (40 Madja) nemzetsége ezt a területet és a nagy tavak vidékén,Uzzuban telepedik le.1170 körül szemita forradalom a kasszu lakosság elköltözése a Van-tó környékére.A manda nemzetség Van-tótól keletre Urmia tó környékén.1100 Bábelt Assziriához csatolták a maradék Mitannival együtt.A lakosság egy része a nagy tavak vidékére menekült a manda rokonai hívására a "negyven nemzetség"-hez csatlakozva.Kr.e.1070-ben ezt az alakulást az europai lovagrendek által alapított rendtartományokhoz lehet hasonlítani talán a káld birodalom keretén belül,kr.e.9.század vége felé már önálló királysággá alakul,melyet az asszirok Urartunak hívnak,melynek részei a mita és manda csoportok és a bábeli káld mágusok.Urartu(Uruatri) Assziria első összecsapásáról ie.13század asszir dokumentumból értesülünk(1280-1260),melyben a Van-tó környéki lakosság is részt vett.Kr.e.11sz. asszir feliraton uruatri kifejezést találjuk,mig ie.9sz.második negyedében már használatos az Urartu kifejezés,ekkor alakul egységes államá,Urami az 1.királyuk,városai pl.Aramu és Tushpa(fő).735.Urartu uralma meggyengült asszir támadás miatt. Kr.e.717.-714.Három éves háboru Assziriával az urartui szabir birodalom bukása,Ruzsa halála(öngyilkos?).A manda nemzetségek egy része kivállik és a Kaukázusba megy,másik része Assziria vazallusává lesz.Kr.e.670körül a kimmerek Lidiában,urartu megveri őket és kisázsiába szorítja vissza őket.Urartu hanyatlása 612-ig,és ekkor végleg leáldozik(585).Ebben az időben Dajakku a rokon mada népeket,törzseket erős birodalommá egyesíti,612-ben véget vet az asszir birodalomnak.Assziria bukása után Babilon függetlensége a káld papi kaszt visszanyerte a függetlenségét,bár ragozó nyelvüket "elvesztik"=>Káld birodalom.Urmia-to vidéki manda központ is helyreáll,egészen ie.6sz.közepéig amikor a méd birodalom perzsa vezetés alá kerül. Urartu hanyatlása és Assziria bukása után ujabb szabir csoportokat löknek ki,a Káspi tenger felé eső területekre mennek.Kimmer és örmény csoportok subir csoportokat szorítanak a Káspi tenger térségébe,a szabirság kettészakad.Az ókori írok Szabiriát,a szabirokat a Kaukázus nyugati végétől délre helyezték,mig mások a Kaukázus keleti végétől északra tették.Herodotos,Strabo,Plinius stb... szabirjai meg Prokopius,Priscos,Menander stb...szabirjai között több,mint 1500km térbeli különbség van.=>Keleti szabirság,közéjük ékelődnek a kimmer meg az örmény hullámok és a nyugati szabirság Szibár néven részévé válik ennek,habár független marad.Perzsák meghódítják ie.550 körül Babilont,Szibárt? és Örményországot?,örökös háboruk.Az Ó-Perzsa birodalomnak Nagy S. adja meg a kegyelemdöfést és Örményország vele együtt Szibár macedon uralom alá kerül.Arszák megveri és elkergeti ie.275-250 körül a macedonokat,a nyugati szabirság meg az örmények,és kezdetben a perzsák is a Párthiának nevezett birodalom részévé válik=>Arszakida dinasztia.Késöbb a Párthus birodalom bukása után ez a terület Szibárral perzsa,bizánci uralom alatt felváltva,majd végül arab kézen,nagy részük az ittenieknek a Káspi tenger felé eső területekre menekülnek.Keleti szabirság=>hunok(Atilla-Irnik-Muager)."
 

petzso

Állandó Tag
Állandó Tag
"Mesterházy Zsolt Az indoeurópai szkíta elmélet cáfolata
Szeretném megtudni, - ezért itt most a végére is járok, - hogy a szkítákat néhány személynév és görögös átiratban lejegyzett szótöredék alapján hogyan voltak képesek indoeurópainak kijelenteni? Honnan tudtak olyan nagy bátorságot meríteni, amivel e vélt tényt az egész világgal közölni tudták és azóta történelemkönyveikben tényként kezelik? Ismerjük a régi indoeurópai csatabárdos néprõl szóló mesét, Müller-Karpe már leszámolt a velük készült elméletekkel - ezek lennének a szkíták, - akik gyõzedelmesen bevonultak Európába és mindenkit meghódítottak, majd nyomukban kisarjadt az indoeurópai - nagy gyõzelem utáni - mûveltség. A történet egyébként igaz: bevonultak, gyõztek, létrehozták, inkább összeötvözték a keltákat, hozták a vasat, bronzot, ezüstöt, aranyat, csak éppen nem indoeurópaiak voltak. Ezen elmélet miatt kellett tehát indoeurópainak nyilvánítani a szkítákat. Kinder és Hilgemann: Atlas zur Weltgeschichte [1] c. könyve a “Die Bronzezeit” c. nevû fejezetben (21. o.) a következõket közli: ... “Die kulturelle Beeinflussung Europas durch die orientalische Hochkulturen in der Bronzezeit vollzieht sich über 3 Wegen: ... 3. über die transkarpatische Tumuluskultur, die durch ihre Abhängigkeit von der kaukasischen Kubankultur (kultische Opfer beim Tod der Fürsten, Prunkäxte) Elemente der anatolischen Kultur (Alaca hüyük) übernimmt. Die träger der Streitaxtkultur werden von diesem Kulturen beeinflußt und bringen die Kenntnis der Bronze nach Mittel- und Westeuropa. [2] ” Magyarul: ... “A bronzkori keleti magaskultúrák kulturális befolyása Európára három módon teljesedett ki: ... (3) a Kárpátontúli (innét nézve) halomsíros mûveltség által, amely a kaukázusi Kubáni mûveltségtõl származó befolyását (fejedelmek kultikus áldozati halála, csatabárdok) az anatóliai Alaca Hüyük mûveltség elemeinek átvételével rögzíti. A csatabárdosok mûveltségének képviselõi ezen mûveltségek befolyása alatt álltak és a bronz használatát hozzák Közép- és Nyugat-Európába.” A szkíták - mert róluk is van szó - története igaz, de nem indoeurópai mûveltséget hoztak magukkal - mégha õket is gondolták csatabárdosoknak, - hanem a sajátjukat, azazhogy a miénket, a magyarokét. (A csatabárdokat a magyar történetírás fokos néven ismeri Badiny Jós Ferenc könyveibõl. Különös módon a fokos szót a magyar szakirodalom úgy kerüli, ahogy van. Komoróczy például kapának hívja!) Ez a Kárpátontúli terület nem más, mint Cimmeria-Szkítia, a Kr. e. 1300-750 közötti hatalmas, Dunától Donig húzódó magyari nyelvû állam, amelynek lakói egész Európában elterjedtek és a keleti (kelta) etnogenezis kovászát alkották, és tõlük jó magyar nyelven érthetõ földrajzi nevek tömkelege származik. Tekintsük át e hatalmas terület korai régészeti anyagának tanulságait Kelet-Európa benépesülése és az ortodox indoeurópaiak felfogásának szempontjából. Bár a történet lassan indul és bonyolultan folytatódik, mégis igen nagy történelemhamisítás kerül napvilágra. A Kr. e. 4. évezred elején a mai Ukrajna keleti felében és Dél-Oroszország csatlakozó területén a felsõ-paleolitikus késõ-gravetti régészeti mûveltség keleti ágának paleolitikus-mezolitikus halász-vadász kultúrfokon élõ utódait találjuk. Majd a 4. évezred közepén a Dnyeper-zúgók táján, az Igren félszigeten, valamint a Szurszkij és Sulajev szigeten, Melitopolnál és Zsitomir mellett kezdetleges, fésûs-gödrös díszítésû kerámia jelenik meg, jellegzetes csúcsos aljú edényekkel és kagylóporral soványított agyaggal. [3] Már tudjuk, hogy ez az edénykészítési mód legkorábban a 4. évezred elején az észak-asszerbeidzsáni Ilanli Tepén tûnt fel, az Urmia-tó körüli õsi helyi mûvelõdési kör (Dalma Tepe, Yanik Tepe stb.) kerámiájának provinciális változataként. [4] Nyilvánvaló tehát, hogy onnan terjedt át az észak-pontuszi területekre. Számunkra ez a fésûs-gödrös kerámia különösen is fontos és érdekes, mert a késõbbi idõkben lassanként az egész kelet-európai erdõöv egész területére felhatolt, ahol mind a fésûs-gödrös díszítési mód, mind pedig az agyag kagylóporral történõ soványításának szokása még évezredekig megmaradt a kulturálisan kevésbé fejlett területeken. [5] Az elõbb említett fésûs-gödrös díszítésû kerámiát használó Észak-Pontusz - vidéki telepek lakosai még nem ismerték a földmûvelést, csupán egyes helyeken (pl. Igren) lehet az éppen, hogy megkezdõdõ állattenyésztés nyomait megtalálni. Ez a mûveltség tehát még szubneolitikus fokon állt. [6] Ezekbõl a kezdetekbõl fejlõdött ki Kr. e. 3000 táján a Dnyeper-Donyec mûveltség, amelynek több szinonim megnevezése is használatos a szakirodalomban, ami gyakran igen lényeges félreértésekhez vezethet, ... elnevezéseit tehát félreértések elkerülése végett ... felsoroljuk: 2. észak-pontuszi kultúra, 3. Mariupul kultúra, 4. korai okkersíros kultúra, 5. korai gödörsíros kultúra, 6. kurgán I. kultúra (Gimbutas). Ez a mûveltség képviseli a neolitikum legkorábbi kezdeteit a Dnyepertõl keletre fekvõ térségben, bár a népesség nagyobb része még halászatból és vadászatból élt. Földmûvelés és állattenyésztés nyomai csak a nyugatabbi, a Dnyeperhez - azaz a nyugat-ukrajnai Tripolje kultúrához - közelebb esõ részeken mutatható ki. Ugyanígy a kerámia is még igen ritka, s ami van, az a korábbi fésûs-gödrös szubneolitikus típus késõbbi fejleménye. [7] Jellegzetesek a temetkezések: hosszú, árokszerû gödrökben, vastag okkerrétegre helyezve, szorosan egymás mellé és részben egymás fölé is fektetve gödrönként többtucatnyi csontváz található, okkerrel felülrõl is bõven meghintve. [8] Ez a temetkezési szokás szolgált alapul az okkersíros és gödörsíros kultúra elnevezésekhez. A Dnyeper-Donyec kultúra népessége a hosszúfejû cro-magnoid paleoeuropid embertani típushoz tartozott. Majd Kr. e. 2500 körül, szintén a keletebbi ukrajnai vidékeken, de kelet felé már a Volgáig is kiterjeszkedve, kialakult a késõi gödörsíros kultúra (szinonim elnevezései: késõi okkersíros kultúra, kurgán kultúra, illetõleg Gimbutas külön terminológiájában kurgán II. kultúra), amely azonban a földrajzi terület részbeni megegyezése ellenére sem tekinthetõ a Dnyeper-Donyec mûveltség továbbfejlõdésének. Az embertani adatok ugyanis azt bizonyítják, hogy a késõi gödörsíros kultúra kialakulása 2500 táján dél felõl érkezett új rövidfejû népesség megjelenésének következménye volt. A jövevények részben rövid idõ alatt teljesen asszimilálták, részben pedig északabbra szorították az ott talált paleoeuropidokat. Ennek megfelelõen gyökeresen megváltozott a temetkezési rítus is: a Dnyeper-Donyec kultúra tömegsírjaival szemben kizárólag egyedi temetkezések találhatók. Ugyanígy a kerámia is alapvetõen eltér a korábbitól: a szomszédos földmûvelõ kultúrák edénytípusai és díszítõ motívumai jelennek meg. [9] Ha most közelebbrõl megtekintjük ezeket az éppen említett szomszédos földmûvelõ kultúrákat, akkor a késõi gödörsíros mûveltség déli szomszédságában találjuk a korai transzkaukáziai kultúrát, amelynek északi, északkeleti irányú kiterjeszkedését a 3. évezred derekán Lugovoje, Velikent, Kajakent és Mamaikutan leletei jelzik a Káspi-tenger nyugati partvidékén, ami viszont azt jelenti, hogy a korai transzkaukáziai kultúra 2500 körül északon már nagyjából elérte a Terek folyó vonalát. A nyugati szomszéd pedig a balkáni és a kárpát-medencei késõ-újkõkori mûveltségek közvetlen keleti és észak-keleti terjeszkedése útján a 4. évezred vége felé kialakult Cucuteni-Tripolje kultúra volt Moldvában és Nyugat-Ukrajnában. Ennek a földrajzi helyzetnek megfelelõen a késõi gödörsíros mûveltség kialakulásában és etnikai összetételében is legelsõsorban a korai transzkaukáziai mûveltség játszotta a fõszerepet, bizonyos balkáni-tripoljei hatásokkal kiegészülve. - A tripoljei területektõl keletre a késõi gödörsíros mûveltség volt az elsõ érett neolitikus kultúra Kelet-Európában. [10] Ezeknek az újabb megfigyeléseknek és a pontosabb idõrendi besorolásnak megfelelõen a modern kutatás a késõi gödörsíros vagy kurgán kultúra gócát a Kubán-Majkop mûveltségben látja. Bizonyítottnak vehetjük - szögezi le pl. Müller-Karpe, - hogy a Kubán mûveltség a Káspi-tengertõl és a Volgától Ukrajnáig terjedõ térségben a 3. évezred második felében jelentkezõ földmûvelõ, fémeket használó rézkori mûvelõdési komplexum, azaz a késõi gödörsíros vagy kurgán kultúra kialakításában és elterjesztésében meghatározó kulturális szerepet játszott. A mûveltség területén található fémtárgyak, fegyverek, díszítõ motívumok, ékszerek és edények mind Kubán-Majkop közvetítésével kerültek el Dél-Oroszországba. Ugyanez vonatkozik a csiszolt kõbaltákra is. [11] Müller-Karpe utolsó megjegyzése a csiszolt kõbaltákról egészen nyilvánvalóan oldalvágás az úgynevezett “csatabárdos” teória hívei felé. Az indogermanocentrikus szemléletû õstörténet-kutatásban ugyanis már a múlt század vége óta mindig újra és újra elõrángatják azt a közkedvelt hagyományos elképzelést, amely szerint a kelet-európai csiszolt kõbalták - a “csatabárdok” - lennének az õsi, még egységes indogermán népesség régészeti hagyatékai. Nevezik ezeket “csatabárdosok”-nak (Streitaxtleute), de gyakran “zsinórdíszes kerámiás csatabárdosok”-nak is (schnurrkeramische Streitaxtleute), mivel ezek a kõbalták sokszor zsinórdíszes kerámia társaságában fordulnak elõ. Ezt a hipotézist az utóbbi években már csupán az úgynevezett “ahisztorikus” indogermanisztikai irányzat melengeti, a legtöbb neves kutató azonban kereken képtelenségnek minõsíti, amint azt Müller-Karpe világosan meg is mondja: “ ...hogy a zsinórdíszes kerámiások indogermánok voltak-e, az azokhoz a kiagyalt értelmezésekhez tartozik, amelyek a tudományos megismerhetõség határain túl terülnek el... [12] ” Eddig Götz, [13] akit nem kedvelnek ma a támogatott kutatók. Ha azonban végigtekintjük az általa idézett szakirodalmat, azt láthatjuk, hogy Götz csakis indoeurópai és finnugor ízlésû kutatók mûveit idézte. Egyetlen “gyanús eredetû” könyvet sem hoz fel érvei támogatására, csak indoeurópai szemléletûeket. Ugyanabból a forrásból jutott homlokegyenest más eredményre, mint a támogatottak. Hogy is van hát ez a gyatra kísérlet szkíta népünk indogermanizálására - kiszakítandó õket a nevezetes szkíta-hun-magyar triászból? Sebestyén László megadja a választ, miközben a finnugor és indoeurópai testvériség is szemmel láthatóan fényre derül mûködési mechanizmusában: “Nemigen találkozhatunk ma olyan történésszel hazánkban, aki ezt a három népnevet együtt említené, különösen olyan értelemben és céllal, hogy ezek között szoros egymásutániság, egymástól eredés lehetne. A magyarságnak a szkítákról és a hunokról való leválasztása a múlt század második felétõl tapasztalható. Hogy megértsük az okát, a szkíták eredetmagyarázatát kell elõször látnunk. Mindenekelõtt tisztában kell lennünk azzal, hogy a szkítákkal való rokonságért érdemes volt versengeni, kivált az indoiráni, indoeurópai népeknek, hiszen, különösen az utóbbiak a mindenkori kultúrák élén gondolták magukat. Hogyan is tartozhattak volna más néphez a szkíták, akikrõl azt írta Ephorusz a Kr. e. VI. században, hogy a “fújtató, a kétágú horgony és a fazekaskorong feltalálója a közülük való Anakaroi volt”; vagy Heziodosz (Kr. e. VII. század) szerint “szkíta találta fel a rézöntést”. Aiszkhülosz (Kr. e. 525-456) állítja, hogy “az acél szkíta jövevény az õ világukban”. De nemcsak az, mondja Higinusz (Kr. e. 31-Kr. u. 14.), mert az ezüst felfedezõje is szkíta volt. Akármint van, német nyelvészek kisütötték a múlt század elsõ harmadától kezdve, hogy a szkíták egy nomád iráni nép nyelvét beszélték, õk maguk is iráni nép. Legyünk jóhiszemûek, s tekintsük állításaikat a tiszta tudomány eredményének, viszont azért nézzük is meg, mibõl mire jutottak. Fõként három tudósi munka érdemleges: Kaspar Zeuss: Die Deutschen und die Nachbarstämme, München, 1837.; W. Thomaschek: Kritik der ältesten Nachrichten über den skytischen Norden, Wien, 1888. és Karl Müllenhof: Über die Herkunft und Sprache der pontischen Scythen und Sarmaten, Berlin, 1892. Sikerült elérniük ez írásoknak, hogy a bizánciak s általában a régebbi írók általános felfogását, hogy ti. a szkíták a népvándorlás kora óta föltûnt, különféle ural-altáji vagy másképpen turáni népekkel, hunokkal, turkokkal, magyarokkal, kunokkal stb. voltak valamiféle rokonsági viszonyban, most felváltotta az iráni eredet tudata és hite. Az iráni elszármazások ötlete azonban csak a történelmet felületesen ismerõk számára használható adu, voltaképpen a sumér rokonságok tagadásának egyik újabban jól bevált eszköze. Nekünk azonban, akik ismerjük a sumér tágulás mechanizmusát, nem elegendõ emlegetése. Éppen Irán - amely egyébként igen nagy ország és valóban sok mûveltség idõszaki állomáshelye volt – kiválóan alkalmas az ókori ködök terjesztésére. Ha tehát valahol olyan iráni törzsekrõl olvashatunk, amelyek eljutottak a Kárpát-medencébe, bízvást érthetjük alatta iráni álruhába bújtatott rokonaink indoeurópaivá nemesített részlegeit. A korábbi felfogás megváltozása fõként nálunk rendkívül föltûnõ, ha meggondoljuk, hogy még a múlt század elején is a szkíta múlt kutatása és magyarázása a magyar történelemtudomány fõ ága volt, addig ez írásokat követõen, mint valami múló divatot, elhagytuk, s lomtárba hajítottuk tudományos életünkbõl. Annak ellenére történt ez így, hogy tudósi felvértezettségben egyáltalán nem voltunk felkészületlenek. Nagy Géza régész-történészünk meggyõzõen bizonyította a német nyelvészek véleményének gyenge lábon állását, azt, hogy nagyon gyér, többé-kevésbé eltorzított és többféleképp is magyarázható nyelvmaradványokra építették állításaikat. E szavak közt van vagy 10-12, jelentés szerint is ismert szó, 10 mondai és istennév, a többi személynév, földrajzi és népnév. Ma már szükségtelen is idézni Nagy Géza szavankénti és helytállónak bizonyult elemzéseit, célszerûbb az e századi német tudományból idézni, így M. Wasmer szkítakutató eredményeit a Reallexikon der Vorgeschichte XII. (1928.) lapjairól. Összefoglalása szerint a szkíta-iráni nyelvrokonság igazolására mindössze csak 6 olyan szóalakot tudott felmutatni, amelynek eredete szerinte is bizonyítottnak látszott. E szavak: az Enáeresz, Ojórpata, Paralátaj nép-, azaz törzsnevek, továbbá a -peirt, -kszaisz és -aria személynévrészek. Ez bizony kiáltóan szegényes eredmény, mondja nagyszerû tudósunk, Mészáros Gyula a Chattiak és skythák c. könyvében, 1938-ban. De még hozzáteszi, hogy a hatból az oiorpata kiveendõ, mert szarmata eredetû. Jegyezzük meg, hogy Nagy Géza az összetett szó -pata, ölni-t jelentõ szórészét a sumérbõl eredeztette. Azt talán nem is kell említenem, hogy mi nem a dicsõségért versengünk, bár sumér ügyben ez nagyon kijár nekünk, helyesebben az e rokonságot, összefüggést vallóknak. Elegendõ a társadalmi és életformabeli hasonlóságokat, egyezéseket említeni, azt, hogy a szkíták lovas, nyilas nép voltak, vallásukban a természeti erõket tisztelték, a tûz, a föld, a víz, a nap volt tiszteletük tárgya, szövetségkötésük módja a vérszerzõdés volt, lovat áldoztak, lóval temetkeztek, a hadisten képében kardot tiszteltek, a meghódolást, mint nálunk is, a föld és a víz átadása jelképezte. S ha a honfoglalás idejebeli bizonyítékokat keressük, krónikákból, feljegyzésekbõl, törvényeibõl igenis egész csokorra valót tudunk hirtelenében is felmutatni. Kezdjük mindjárt Anonymusszal. Õ teljesen azonosította a szkítákat a magyarokkal, mikor ezt írta: “a hungarusok igen vitéz és hadi viszontagságokban felette hatalmas nemzete ... eredetét a szkíta nemzetbõl vette, amelyet saját nyelvén dentumogernek neveznek”. Kitûnõ meglátás ... Endrey Antalnak azon véleménye, hogy Anonymus ezt senki külfölditõl nem vehette, ez csak régi magyar hagyományból eredhet. Bizonyítja a dentumoger szó, melyrõl senki sem tesz említést, nincs rá külföldi forrás. Azért fontos ez, mert történészeink szerint a szkíta vonatkozást egyszerûen Regino prümi apáttól vette át, s innen merítette a magyarok szkíta eredeztetését. A késõbbiekben azért válik fontossá a hun összefüggések tárgyalásánál, hogy Anonymus a magyarokat a hunokkal együtt szkíta népnek tekintette. A szkíták elsõ királyától származtatta Atillát és az Árpádokat is. Ezt sem vehette külföldi forrásból, de azért azt ráfogják, hogy a Magógról magyarra állítást ötletként Sevillai Isodorusból meríthette. De mit szóljunk a komoly tudósnak számító, a cordobai egyetemen tanult II. Szilveszter pápa állításáról? Ugye tudjuk, a koronát õ küldte Istvánnak. Nos, ez a pápa III. Otto német császárt dicsõítõ iratában ezt mondta: “Mienk, mienk a római birodalom. Erõt ad gyümölcsben Itália, katonát adó Gallia és Germánia, s nem hiányzik nálunk a szkíthák hatalmas királya sem.” Minket, a mi népünket értette szkítákon. A Vata-féle lázadás leverése után I. Endre két törvényben is utal a magyarok régi vallására. Legelsõbb: megparancsolta, hogy “minden magyar avagy jövevény Magyarországon, ki a scythiai õsi pogány szokást el nem hagyja, Jézus Krisztus igaz vallására nyomban vissza nem tér és nem hallgat a szent törvényre, melyet a dicsõséges István király adott vala, feje és jószága vesztével bûnhõdjék”. A 4. paragrafus is idetér: “A szentségtelen scytha szokásoktól és hamis istenektõl forduljanak el és rontsák el a bálványokat”. Az elsõ pont területi vonatkozású, mert szkítiait mond, a másik már meghatározás: szkíta szokást nevez meg. A Gellért-legendában is szkíta bálványokról szólnak. A Képes Krónika a hunokról így fogalmaz: “mihelyt egy szkíta elesett, Atilla nyomban másikat állított helyére”. ... Szkíta ügyben lássunk még egy pápai véleményt, immár késõbbrõl. II. Pius pápa 1501-ben kiadott Cosmographiájában írja: “Azt tartják, hogy a Duna partját lakó hungarok is a szkíták nemébõl valók.” Históriailag hogyan lehetséges ez? Kezdjük azzal, hogy már Herodotos szerint is hazánkban éltek szkíták. A Kr. e. VI. században jelenhettek meg itt. Tárgyi kultúrájuk a Kr. e. VI-III. században keletkezhetett a Kárpát-medencében, ezt jelzi vaszablák sorozata, 25 bronztükör, 67 vasfokos, húsznál több állatalakos tegezdísz, 23 bronzcsörgõ, több száz nyílcsúcs, vastõrök és kardok. Ezek Bakay Kornél adatai, s nem tartalmazzák az árpádi magyaroknak a szkíták fémkultúrájára és fémtárgyaira, így az aranyszarvasra emlékeztetõ, velük azonos hagyatékát. Sokkal fontosabb összefüggés, hogy a magyarságnak ugyanott van a bölcsõje, a koronként feltárható helye, ahol hun-szkíta népek éltek. Nagyon érdekes, hogy a szkíták nyomai a Közel-Keleten és Kis-Ázsiában lelhetõk fel a legrégibb idõktõl. A - mondhatni - legizgalmasabb adat C. Plinius Secundustól ered az elsõ századból. Azt állítja, hogy a szkíták azonosak a régi világ arameusaival. Szó szerint ezt mondja: “a szkítha népet, kiket a perzsák szakának neveznek, általában az ókori arámiakhoz állítják a legközelebbi nemzetnek.” Nemzeti nevüket nem is a görögöktõl ismerjük, hanem az asszíroktól: asguzai, is-ku-za a nevük, a “z” c-nek ejtendõ. .... A C. Plinius Secundus által említett idõben, korban Szíria lakóinak arámi volt a neve, s Szíria ekkor magában foglalta Palesztinát, Júdeát, Föniciát, Babilóniát, Mezopotámiát, Kilikiát, Antiókiát. Én magam külön is felfigyeltem a Kr. e. 240-bõl való, Polibius V. könyvében olvasható tudósításra. Ez így hangzik: “Philoteria ama tó mellett fekszik, melybe a Jordán nevû folyó beömölvén ismét kiömlik a rónaságra, az úgynevezett szkíták városa körül. [18] ” Itt nyilvánvalóan Scythopolisról (ma: Beth-Saan) van szó. Azt gondolom ezek után, hogy Sebestyén László adataival kellõképpen helytálltunk a szkítákért. Sõt még meg is toldjuk két Werbõczy-féle idézettel nevezetes Hármaskönyvébõl, amelyre Grespik László [19] hívta fel a figyelmet újólag a közelmúltban. “I. rész, 3. czim, 1.: A nemesség, amelyet többnyire a szabadok elnevezése alatt is szoktak érteni, úgy mondják, hogy eredetileg a hunnok és magyarok közt keletkezett miután ezek Scythiából Pannoniába nyomultak, amelyet most változtatott néven, az itt lakó magyaroktól Magyarországnak neveznek. … III. rész, 4. czim: Az erdélyi scithákról, akiket székelyeknek hívunk. Vannak az erdélyi részeken a scithák, kiváltságos nemesek. Akik a scitha néptõl, ennek Pannoniába való elsõ bejövetele alkalmából származtak el, akiket romlott néven siculusoknak nevezünk; akik teljesen külön törvényekkel és szokásokkal élnek; a hadi dolgokban legjáratosabbak.” Más: “Ismétlem Coccius Sabechius szavait: “senki elõtt sem lehet kétséges, hogy a hunok vagy magyarok szkíták voltak…” A thesszalonikai Eustathius írja: “a hunok szkíta, - a szkíták híres nemzete.” Végül elmondhatom, Bonfinivel együtt: “az összes történetírók megörökítik azt, hogy a magyarok a hunoktól eredtek.... akik a szkítáktól származtak.” [20] Végül az andronovói mûveltséggel feltûnõen egyezõ területrõl és idõbõl más hírünk is van: A turánvidéki isszedonoktól s a Jaxartes-vidéki masszagétáktól északra a Jenyiszej és Bajkál körüli terület volt a szkíták õshazája. A szkíta áramlat Kr. e. 1500 körül indult meg. Targitaos, az elsõ szkíta király 1000 esztendõvel elõbb élt Dárius szkíta hadjáratánál. A belsõ-ázsiai szkíták Kr. e. 1500-tól kezdõdõen beékelték magukat az európai és ázsiai árják (északon a germánok s délen a perzsák) közé és új etnikai alakulatokat idéztek elõ az árjaságban: az indo-iránokat (az iráni korai szkíta települést) lejjebb szorították délnek és délnyugatnak. A hinduk (csak vallásuk szerint “hinduk”, fajta szerint Magyarországról Indiába átkerült szkíta õstelepülõk) Kr. e. 2500-1500 közötti idõkben a Pendzsáb, majd a Ganges vidékére nyomultak. Kr. e. 1500-600-ig tartott az Ázsiából elõnyomuló turánok azon áramlata, melynek következtében az árjaság elõbbi összefüggõ láncolata megszakadt.” [21] Zajti idézetében a szkíták érdekesek most számunkra, sokkal inkább, mint mástól átvett indoeurópaiakkal foglalkozó kissé konfúz értesülései. Illett volna pl. az ottani germán jelenlétet igazolnia, ha hiteles tudósítást akart volna szerkeszteni. Érdeklõdéssel olvastuk volna. Népünk természetesen nem volt hozzászokva, hogy számára nyilvánvaló dolgokat újra bizonyítson mások elõtt, egyáltalán magához a tényhez sem, hogy valaki kétségbe vonja amúgy jól ismert származását. Nagy Géza és kollégái számára - nem beszélve a magyar néprõl, - a világot tartó oszlopok dõltek össze, amikor a nyilvánvalót kellett volna újra bizonyítsa, ekkora gyalázatot nem feltételezhettek korábban senkitõl sem. Azonban az indoeurópaiak fegyvertárában ez is hétköznapi gyakorlatnak számított már jól ismert céljaik elérése érdekében, ilyen és ehhez hasonló minõsíthetetlen módszerek jellemezték annak a gyõztes történelemnek a kialakítását, amelyet éppen most igyekszünk megcáfolni. A nyílt és egyenes magyar és turáni szellem sohasem volt felkészülve az ármány ilyen mértékû kiterjedésére, jutalmukat éppen most nyerik el a visszautasítás és a cáfolat képében. Sebestyén Lászlóval mi bizonyítottuk igazunkat, - habár nem voltunk rászorulva, - de vajon a felsorolt germán könyvírók bizonyítottak-e valamit is? Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a szkítákat az indoeurópaiak kifejezetten primitív, gyermeteg “érvek” alapján, valódi bizonyítékok nélkül, koncepciós alapon minõsítették indoeurópaiaknak."
 

petzso

Állandó Tag
Állandó Tag
Feltöltéseim:

http://data.hu/get/2407229/Piliscsillag_Napcsillag_nyomtathato.doc
http://data.hu/get/2309845/Abu_Hamid_Al_II_utazasai_Magyar_vonatkozas.pdf
http://data.hu/get/2061544/nemeti_arpadnepenekhettorzsehunvolt.pdf
http://data.hu/get/2032297/Nyitray_Szabolcs-Mubariz_Helilov_Osmagyarok.pdf.pdf
http://data.hu/get/2017451/De_administrando_imperio.pdf
http://data.hu/get/2011655/The_Kolbrin_Bible-_Books_1_to_5.rar
http://data.hu/get/1883248/hunkong2006_2.pdf
http://data.hu/get/1883236/sumir_nyelv_hitelessege.pdf
http://data.hu/get/1883092/zakarandras_asumerhitvilagesabiblia.pdf
http://data.hu/get/1883090/Makkay_Az_avar_Attila.rar
http://data.hu/get/1883073/magyar_szabirok.pdf
http://data.hu/get/1883072/Kezai-latin-r.pdf
http://data.hu/get/1883058/bjf_kaldpartushagyomany.pdf
http://data.hu/get/1883028/A_Magyarok_Kincses_Multja__I_Kotet.pdf
http://data.hu/get/1883015/szkita.pdf
http://data.hu/get/1881123/03nagysand.pdf
http://data.hu/get/1879851/02-OSTORTEN.pdf
http://data.hu/get/1879849/02-BESENYOO.pdf
http://data.hu/get/1865657/AZ_ELLOPOTT_MAGYAR_OSTORTENET.pdf
http://data.hu/get/1865615/A_magyar_nep_kialakulasanak.pdf
http://data.hu/get/1865610/Josephus_Flavius_Apion_ellen.pdf
http://data.hu/get/1865602/amagyarbiblia.pdf
http://data.hu/get/1865591/Szappho_Valogatott_versek.pdf
http://data.hu/get/1864814/Gotz_Keleten_kel_a_nap.rar
http://data.hu/get/1861014/Gilgames_Agyagtablak_uzenete.pdf.zip
http://data.hu/get/1861013/Gilgames_Agyagtablak_uzenete.pdf.zip
http://data.hu/get/1655859/Magyarok___eredete__a___r__gi____s_mosta.pdf
http://data.hu/get/1621165/DudasRudolf_ATeremtes_Osmagyar_Nyelve_1.pdf
http://data.hu/get/1621076/DudasRudolf_AMagyar_osnyelv.pdf
http://data.hu/get/1621065/Magyar_Adorjan_A_Niebelung_enek_magyar_eredete.doc
http://data.hu/get/1621051/Kalnasi_Arpad_Debreceni_cives_szotar__2..pdf
http://data.hu/get/1621050/Kalnasi_Arpad_Debreceni_cives_szotar__1..pdf
http://data.hu/get/1621046/csagataj_szogyujtemeny.pdf
http://data.hu/get/1621033/Magyar_AdorjA_lelkiismeret_arany_tukre.pdf
http://data.hu/get/1620158/Gilgames_Agyagtablak_uzenete.pdf
http://data.hu/get/1620123/Magyar_tajszotar_1838__3..pdf
http://data.hu/get/1620110/Magyar_tajszotar_1838__2..pdf
http://data.hu/get/1620102/Magyar_tajszotar_1838__1..pdf
 

Helian

Állandó Tag
Állandó Tag
" Mivel a szkitáknak sem szkita az avaroknak sem avar és a hunoknak sem a hun név az önelnevezése ezért nagy jelentőségű az az adat amikor

nemtudom az idezettek írója ezeket honnan veszi, hogy ne az lett volna az önelnevezésük.

Bizáncban Bulcsu vezér és Árpád dédunokája ,Tormás ugy informálják Bíborban született Konstantin császárt,hogy a magyarokat Sabartoi-asfaloi-nak nevezték.

itt is azt lehet írni mint a fentire, mármint hogy honnan van ez az információ,
mert a forrás nem tartalmazza azt, hogy Bulcsú és Tormás mondták volna azt.

szóval érdemes ezekkel és a hasonló kijelentésekkel óvatosan bánni,

de még ha mindez igaz is lenne, akkor sem jelenti azt hogy a sabir név/nép az ugyanaz lenne, mint a subartu, mint írtam ez jelenleg csak egy kitaláció, ami nincs igazolva.
 

petzso

Állandó Tag
Állandó Tag
nemtudom az idezettek írója ezeket honnan veszi, hogy ne az lett volna az önelnevezésük.



itt is azt lehet írni mint a fentire, mármint hogy honnan van ez az információ,
mert a forrás nem tartalmazza azt, hogy Bulcsú és Tormás mondták volna azt.

szóval érdemes ezekkel és a hasonló kijelentésekkel óvatosan bánni,

de még ha mindez igaz is lenne, akkor sem jelenti azt hogy a sabir név/nép az ugyanaz lenne, mint a subartu, mint írtam ez jelenleg csak egy kitaláció, ami nincs igazolva.

"nemtudom az idezettek írója ezeket honnan veszi, hogy ne az lett volna az önelnevezésük."

Azért kedves Helian, mert a szkita , hun stb.. megnevezés csak toposz. A hunok is szkiták is több népből tevődött össze, kiknek egészen más volt az önelnevezésük mint azt, bizánci vagy görög, arab írok nevezték.:))))))))))))
 

petzso

Állandó Tag
Állandó Tag
"nemtudom az idezettek írója ezeket honnan veszi, hogy ne az lett volna az önelnevezésük."

Azért kedves Helian, mert a szkita , hun stb.. megnevezés csak toposz. A hunok is szkiták is több népből tevődött össze, kiknek egészen más volt az önelnevezésük mint azt, bizánci vagy görög, arab írok nevezték.:))))))))))))

Mondok 1 példát, hogy értsd!

Itt pl. csak a szabirokról van szó, több megnevezés alatt.

Források a szabirokkal kapcsolatban.

Theophanes azt írja meg, hogy a szaber nevű unn nép egyik törzsének hogyan lesz a királya Muagerisz.

Victoris krónikája a szabírokat ugninak, azaz ugornak nevezi.

Maszudi arról tájékoztat, hogy a kazárok igazi neve a szabír. A moszlim források szerint a kazár nyelv sem nem török, sem nem iráni.


Bíborbanszületett Konstantin szerint a szavartü aszfalü a magyarok régi neve volt.

Jordanes 550 táján azt írja a szabírokról (akiket időnként hunugoroknak nevez, amely nevet máig használják ránk a külföldiek), hogy egyszer már jártak a Kárpát-medencében.



Tarih-i Üngürüsz ennek a (szabír) népcsoportnak az útját írja le, amely Iránból az onogur törzsszövetségen és a Baján avarjaival való egyesülésen át a Kárpát-medencébe vezet.

Jordanes álláspontja Götz László szerint

Az Ausztriában élő, latinul és németül kitűnően tudó, egész életét a magyar őstörténet forrásainak tanulmányozásával töltő Götz László így adja vissza Jordanes (és a nyugati szakirodalom) álláspontját a minket érdeklő kérdésben:

"Jordanes szerint ezek a "hunugur/szabírok" már a hun birodalom idején Thrákiában, Moesiában és Dáciában - azaz Erdélyben és a Tiszántúlon - laktak, s Attila halála után visszahúzódtak a Pontusz vidékére" (Götz/1994/623)."


Jordanes álláspontja Kiss Magdolna szerint:

A 29. fejezetben a szerző előadja, hogy a szkíták közül Iosepphus csak Magóg népét említi (hozzáfűzve, hogy őket szkítáknak nevezték mind nemzetükre, mind a nyelvükre nézve), a gótokat nem. Majd bejelenti, hogy a következőkben ismertetni fogja Szkítia határait.

A 30., 31. és 32. fejezetben Szkítia földrajzi határait és részeit sorolja fel.

A 33. fejezetben azt írja, hogy Szkítiában elsőként a gepidák népe telepedett meg nyugaton, s említi földjük folyóit (köztük a Tisiát és a Danubiust) is.

A 34. fejezetben Dáciát írja le.

A 35. fejezetben a Dnyeper és a Dnyeszter vidékéről, a sclavenusokról és az antesekről szól.

A 36. fejezetben a Visztula torkolatvidékéről és az észtekről ír.

A 37. fejezetben kerít sort a Pontus tenger felett élő bulgaresek említésére. "Itt hajtott ki két helyen, mintegy a legbátrabb nemzetnek, a hunoknak a terebélyes törzsfája, a népek veszedelme. Ugyanis az egyiket altziagirusoknak, a másikat savirusoknak hívják. ... A hunugurusok (ez a szabírok másik neve Jordanesnél - VG) pedig azért ismeretesek, mivel hermelinprémmel kereskednek. Ezektől annyi bátor férfi rettegett,"


Jordanes tehát azt állítja, hogy a hunugurusoknak (akiket felváltva szabírnak is nevez) három lakóhelyük volt (Szkítia, Dácia és megint Szkítia), de később ugyanezt írja a gótokról is.

Az az információ, amit itt ad elő a hunugurusok három lakhelyéről, nem a gótokra vonatkozik, hanem a magyarságra. Ez azt jelenti, hogy a magyarok (szabír néven) részesei voltak Attila hadjáratának, a magyarok azonosan a szabírhunokkal (onogurokkal).

 

Helian

Állandó Tag
Állandó Tag
értem én, de azért kösz az idézeteket, amúgy ismerem őket magam is,
ezek nagy része már stimmel is,
a szabírok a hunok egyik része voltak a Meotisznál, ez igazolt a források alapján, tehát ez oké, ezzel nincs is gond,
mondjuk pl. a Jordanes azon része, hogy a szabírok előtte hol éltek az ebben a formában, amit pl. Götz is írt, vitatott, de ez mondjuk itt most részletkérdés,

viszont ezek a dolgok nem függenek össze azzal amit kifogásoltam, vagyis a sabir-subartu azonossági témával.
 

Helian

Állandó Tag
Állandó Tag
"nemtudom az idezettek írója ezeket honnan veszi, hogy ne az lett volna az önelnevezésük."

Azért kedves Helian, mert a szkita , hun stb.. megnevezés csak toposz. A hunok is szkiták is több népből tevődött össze, kiknek egészen más volt az önelnevezésük mint azt, bizánci vagy görög, arab írok nevezték.:))))))))))))

ez sem egészen pontos szerintem, sőt bizonyos esetekben egyenesen értelmezhetetlen, mondjuk például hogy a szkíta a szkíták vagy a hun a hunok esetében toposz lett volna, természetesen nem volt az,

amúgy persze toposz is lehet egy-egy név, de lehet nem toposz is.


amúgy félreértés ne legyen én igazábol ezeket a hozzáfűzéseket nem vitatkozásnak szánom, csak bizonyos szövegeknél/idézeteknél mutatok rá azokra a részekre, amik szerintem nem pontosak és igazoltak, nehogy valaki készpénznek vegye őket.
 

petzso

Állandó Tag
Állandó Tag
értem én, de azért kösz az idézeteket, amúgy ismerem őket magam is,
ezek nagy része már stimmel is,
a szabírok a hunok egyik része voltak a Meotisznál, ez igazolt a források alapján, tehát ez oké, ezzel nincs is gond,
mondjuk pl. a Jordanes azon része, hogy a szabírok előtte hol éltek az ebben a formában, amit pl. Götz is írt, vitatott, de ez mondjuk itt most részletkérdés,

viszont ezek a dolgok nem függenek össze azzal amit kifogásoltam, vagyis a sabir-subartu azonossági témával.

Tessék elolvasni!!!!

http://data.hu/get/3629791/biro_lajos_amagyarregmulttitkai.pdf

http://data.hu/get/3629799/nagy_gyula_az_ellopott_magyar_ostortenet_2.pdf
 

petzso

Állandó Tag
Állandó Tag
További adalékok származásunkat illetőleg.

Biró Lajos:

Tóth Tibor antropológus véleményét egy 1975 (!)-ben megjelent könyvből idézem: "A honfoglaló magyarság csonthagyatéka a szarmata leletek közt van, távol a Káma-medence csoportjaitól. A legújabban végzett, még szélesebb körű összehasonlításokból megállapítható, hogy a honfoglaló magyarság leletanyaga igen megegyezik az alsó Volga vidékéről feltárt, a honfoglalás előtt másfél ezer évvel eltemetett csontvázak anyagával." Ebből arra lehet következtetni, hogy a magyarság őseit embertani szempontból is a szkíta-szarmata népességben kell keresnünk. Kiegészíti és alátámasztja mindezt Lipták Pál is, aki "Embertan és emberszármazástan" című egyetemi tankönyvében írta a IX. századi honfoglaló magyarság középrétegéről: "embertani képe a vezető rétegektől határozottan eltér, jóllehet a középréteget alkotó rasszkomponensek kisebb arányban a vezető rétegben is megtalálhatók voltak. Ennek a harcos rétegnek a leglényegesebb összetevői a gracilis mediterrán (m), a nordoid (n) vagy a keskeny arcú dolichomorf típus; ez utóbbi lehetett magas termetű robusztus mediterrán is (am). Végül jelentős komponens a pamíri (p) rassz is." Ez utóbbi rasszról máshol a következő leírást adta Lipták: "A pamíri típus eredetileg az iráni nyelvet beszélő népességekkel állt kapcsolatban, ma is a tadzsikoknál, illetőleg Perzsia (Irán) egyes tájain a leggyakoribb." A magyar köznépet az Árpád-korban 31% nordoid, 28% mediterrán embertani komponens jellemezte. És ami nagyon lényeges: "Sajátos és jellemző, hogy a turanid és az urali rassz ebből a két rétegből "[vagyis a nép zöméből!-BL] "úgyszólván teljesen hiányzik." Mindebből az a következtetés adódik, hogy őseink elő-ázsiai, iráni, mediterrán területekről származnak, nem voltak soha sem uráliak, sem mongoloidok, sem turanidok.
 

Helian

Állandó Tag
Állandó Tag
További adalékok származásunkat illetőleg.

Biró Lajos:

Tóth Tibor antropológus véleményét egy 1975 (!)-ben megjelent könyvből idézem: "A honfoglaló magyarság csonthagyatéka a szarmata leletek közt van, távol a Káma-medence csoportjaitól. A legújabban végzett, még szélesebb körű összehasonlításokból megállapítható, hogy a honfoglaló magyarság leletanyaga igen megegyezik az alsó Volga vidékéről feltárt, a honfoglalás előtt másfél ezer évvel eltemetett csontvázak anyagával." Ebből arra lehet következtetni, hogy a magyarság őseit embertani szempontból is a szkíta-szarmata népességben kell keresnünk. Kiegészíti és alátámasztja mindezt Lipták Pál is, aki "Embertan és emberszármazástan" című egyetemi tankönyvében írta a IX. századi honfoglaló magyarság középrétegéről: "embertani képe a vezető rétegektől határozottan eltér, jóllehet a középréteget alkotó rasszkomponensek kisebb arányban a vezető rétegben is megtalálhatók voltak. Ennek a harcos rétegnek a leglényegesebb összetevői a gracilis mediterrán (m), a nordoid (n) vagy a keskeny arcú dolichomorf típus; ez utóbbi lehetett magas termetű robusztus mediterrán is (am). Végül jelentős komponens a pamíri (p) rassz is." Ez utóbbi rasszról máshol a következő leírást adta Lipták: "A pamíri típus eredetileg az iráni nyelvet beszélő népességekkel állt kapcsolatban, ma is a tadzsikoknál, illetőleg Perzsia (Irán) egyes tájain a leggyakoribb." A magyar köznépet az Árpád-korban 31% nordoid, 28% mediterrán embertani komponens jellemezte. És ami nagyon lényeges: "Sajátos és jellemző, hogy a turanid és az urali rassz ebből a két rétegből "[vagyis a nép zöméből!-BL] "úgyszólván teljesen hiányzik." Mindebből az a következtetés adódik, hogy őseink elő-ázsiai, iráni, mediterrán területekről származnak, nem voltak soha sem uráliak, sem mongoloidok, sem turanidok.

az antropológia szempontjából is elég nagy a zavar,
pl. egy másik vizsgálat adatai:
henkey19910156.png


a teljes anyag:
Henkey-199101_pp56-63.pdf 8 old. 1,2 MB
http://www.filesonic.com/file/321796091/Henkey-199101_pp56-63.pdf
 

doncsodani

Állandó Tag
Állandó Tag
Cornides Daniel (1732-1786) néprajzkutató azt írja, hogy a magyarok – a perzsákhoz hasonlóan – nem a házban égő tűzet tartották a legfőbb isten jelképének, hanem az égi örök tűzet, vagyis a napot, mely fényével a halandókat élteti (Diószegi, 1971, 22). (14)
Az eddig elmondottak kapcsán feltétlenül föl kell hívni a figyelmet arra, hogy Kandra Kabos már 1894-ben arra a következtetésre jutott, hogy az avarok a napkultusz hívei lehettek. “A naptisztelet mellett szólnak a hun-avar kori leletek is, amennyiben a holttest fekvésének iránya nyugat-keleti, olyképp, hogy a fej nyugat, a láb kelet felé van helyezve azon szándékkal, hogy az elhunyt arca a felkelő napra legyen irányítva [Menander (1905), 171, 1. lábjegyzet]”. Ehhez kiegészítésképpen csak annyit, hogy ez a tájolás jellemző a honfoglaló magyar sírokra is. László Gyula szellemesen állapítja meg egyik munkájában, hogy a szellemi néprajznak nagyobb a hagyományőrző ereje mint a tárgyinak. Nem szabad tehát meglepődnünk azon, hogy e szellemi adatok mellett bizonyos tárgyi leletek is Irán (Perzsia) felé mutatnak.
 

doncsodani

Állandó Tag
Állandó Tag
Erdélyi István viszont úgy véli, hogy az avarság a hozzá csatlakozó népelemekkel együtt a honfoglaló magyar etnikum alaprétegét, a későbbi magyar nép jelentős összetevőjét alkotja [Erdélyi I. (1982), 10.]. Akkor mi lehet a megfelelő magyarázata annak, hogy az avar népnév és népi tudat nyomtalanul eltűnt, viszont a hun kapcsolat, illetve rokonság emléke mind Göcsejben, mind Székelyföldön szinte napjainkig megmaradt?
Miután Menandrosz a kutrigurokat hun-oknak nevezi, hunnak kell tekintenünk az utigurokat is (i.m.59). E történethez befejezésképpen még csak annyit, hogy az avarok később a kutrigurokkal szövetkezve leverték az utigurokat. Vagyis az avar konglomerátum újabb hun elemekkel gyarapodott. Baján kagán tehát egy sereg hun eredetű (vagy tudatú?) népet tömörített zászlaja alá, s ezzel tisztában voltak a nyugati kortársak is. A longobárdok – mint már említettük – közvetlen megegyezés révén adták át az avaroknak Pannoniát. Paulus Diaconus erről a következőket írja (Hist. Long. II.c.9): “Alboin saját hazáját, tudniillik Pannóniát barátainak, a hunoknak engedte át (Lukinich, 1914, 60)”.
Ezek után azt kellene mondanunk, hogy az avarok voltaképp “hun”-oknak nevezték magukat, de ezt ilyen egyértelműen kijelenteni nem lehet, mert a források később Hunnia és Avaria tartományrészekről és ungarus-okról beszélnek. Ez a körülmény legföljebb azt jelenti, hogy a hun elemnek az avar törzsszövetségben döntő fölénye, s ez által vezető szerepe lehetett. Az avar népnév eltűnésének okát pedig abban láthatjuk, hogy ez csak egy olyan külföldiek által használt elnevezés lehetett, mint nálunk a lengyel, német, tót, olasz, stb. népnevek.

Konstantin császártól tudjuk, hogy a türköknek (értsd: magyaroknak) hét törzse volt. E törzsi nevekből 5 türk, 2 finnugor eredetű. A belőlük képzett helynevek Magyarországon máig megtalálhatók. Tehát a türk elem honfoglalás kori jelenléte nyilvánvaló. A XI. században élt Ioannes Skylitzes az “ungrok”-nak is nevezett türkökről beszél. Tehát itt vannak az ungarus-ok is. (19). A magyarokhoz csatlakozó kavar-ok pedig meggyőződésünk szerint az előzőkben tárgyalt “Ouar-Khuar-Khuvar-Kovár” nevet viselő törzzsel azonosíthatók. (20) Ámde kérdés, hogy hol vannak a “magyarok”?
Nos a föntiek szerint úgy tűnik, hogy 895-ben a régi, de ujjászervezett csapat tért vissza, amely időközben – egy máig ismeretlen ok miatt – nevet változtatott. Ha jól meggondoljuk, akkor látnunk kell, hogy a “kettős honfoglalás” lehetősége nem öncélú okoskodás. De az egész elmélet sokkal áttekinthetőbbé válna, ha e problémát nem a magyar őstörténet szerves részének, hanem bizonyos események logikus láncolatának – egy önmagát megújítani képes, különböző eredetű népekből létrejött törzsszövetség sikeres vállalkozásának – tekintenénk.
(A HUN-AVAR AZONOSSÁG (ROKONSÁG?) KÉRDÉSE Vértessy György)​

 

doncsodani

Állandó Tag
Állandó Tag
A steppei birodalom nem faji, vérségi vagy nyelvi, hanem politikai egységet jelentett mindig. A birodalomban egy közös név fejezi ki az együvé tartozást, s ezzel a névvel illetnek mindenkit, aki a birodalomhoz tartozik. Például Maotun hun király Kr.e. 176-ban közli a kínai császárral, hogy hadai huszonhat birodalmat igáztak le, s ezzel mindezek hunokká váltak (Deér, 1938, p. 19). Konstantin császárnál (29. fejezet) pedig ezt olvashatjuk: “A folyón túli szlávok, akiket avaroknak is neveznek” [Moravcsik (1950), p. 123]. Kiszely István antropológus az avar kor embertani képéről pedig így vélekedik: “Helyesebb avar kori népességről, mintsem avarokról beszélni” [Kiszely (1976, p. 204].
Régebben – olvashatjuk László Gyulánál – baráti körben már fölvettem, hogy forrásaink fordításakor ne egységesítsük “magyar”-ra a különböző népneveket, hanem hagyjuk ungr-nak, türk-nek, magyarnak, baskírnak, szavardnak, ahogy éppen a forrásokban található, mert nem bizonyos, hogy e népnevek egyetlen népre, a “magyar”-ra vonatkoznak. Az bizonyos, hogy ezekből lesz a magyar nemzet, de hogy mikor és hogyan, az külön történeti kérdés” [László (1978), pp. 180-181].

Ha a hunok valóban kivonultak a Kárpát-medencéből, akkor a nyugatiak 500 év múltán milyen meggondolások, vagy ismertetőjegyek alapján mondották a magyarokról azt, hogy “hunok”?

Nagy Károly (768-814) terjeszkedési politikája következtében ellentétbe került a szomszédos népekkel, közöttük az avarokkal is. Az első hadjáratot ellenük maga Károly vezette 791-ben, amely az avarok “fölperzselt föld” taktikája következtében súlyos kudarcba fulladt.
Sajnálatosképpen, az avar főemberek között éppen ezután (795 körül) viszály tört ki. A kagánt meggyilkolták, míg egy másik főember, a tudun – mint azt Ioannes Longus, Yper apátjánál olvashatjuk – az avarok, azaz hunok fejedelme saját magát és hazáját átadta Nagy Károly királynak, segítséget kérve saját véreivel szemben [Váczy (1974), 5-6, p. 1050]. A 871-ben írt “A bajorok és karantánok megtérése” című iratban pedig a következő áll: “Károly császár Erik grófot bízta meg 796-ban azzal, hogy a hunokat irtsa ki.” Majd egy mondattal később meg a következő: “Károly tehát még ugyanezen évben elküldte fiát, Pipint nagy sereggel Hunországba” [Győrffy (1975), p. 196].
Hosszú ideig tartotta magát az a fölfogás, hogy Nagy Károly semmisítette meg az avar birodalmat. Az újabb kutatások azonban tisztázták, hogy az avarokat Krum bolgár kán roppantotta össze 803-ban, amikor hadseregével az uralkodása kezdetén az avar birodalom közepére tört (dél felől, ahol nem volt könnyen védhető) és végzetes csapást mért a főtörzsre, majd a keleti szárnyra. A birodalom nagyobbik felének pusztulása olyan nagy hatással volt a nyugati avarokra (tehát a Pannonia és attól még nyugatabbra élő avarokra), hogy fegyvereiket letéve Károly császár védelme alá vonultak [Váczy (1974), 5-6, pp. 1058-59]. Eginard (Einhard, 770-840), Nagy Károly életrajzírója így összegezi az eseményeket. “Az avarok, azaz hunok ellen viselt háború…nyolc év után végül is befejeződött… Ebben a háborúban a hunok egész nemessége elpusztult [Váczy Péter (ibidem), p.1042]”. Ezek után a Kárpát-medencére csönd borult.
 

doncsodani

Állandó Tag
Állandó Tag
843-ban, a verdun-i szerződésben Francia- és Németországra osztják föl a frank birodalmat. A Szent Wandregisilius kolostor évkönyvében erről – a 877. évnél – a következő bejegyzést találjuk: “Lajos kapta meg többek között az avaroknak, azaz a hunoknak vagy ungarorum-oknak az országát (Gombos, II. 1464”). A fenti adatot nem lehet elírásnak tekinteni. Ugyanis Hincmar Rheims-i érsek 862-ben – vagyis 33 évvel a honfoglalás előtt – azt írja, hogy a dánok Jámbor Lajosnak az országát pusztítják, de a birodalmat egy olyan nép is pusztítja, amelyet az itteniek nem ismertek, akiket “ungri”-knak neveznek (Gombos, I., 110)
Mivel máig abban a hitben élünk, hogy a külföldi források “ungri-ungarus-hungarus” nevein “magyarok” értendők, jogosan kérdezzük, hogy miféle “magyarok” kerültek Jámbor Lajos fennhatósága alá 843-ban, amikor még meg sem történt a honfoglalás? A kortárs írók pedig úgy beszélnek az eseményekről, mintha 895 táján semmi sem történt volna a Kárpát-medencében. Íme, néhány bizonyíték:
A Fuldai Évkönyvek utolsó része a 887-901. évi eseményekkel foglalkozik. Írója – aki közvetlen értesülésekkel rendelkezett a birodalom keleti határain történő eseményekről – a 894. évnél így ír: “Ebben az időben az avarok, akiket ungari-knak neveznek, a Dunán túl kóborolva sok borzalmas dolgot vittek végbe.” A 896-nál pedig így: “A görögök ebben az évben kötöttek békét az avarokkal, akiket ungarik-nak neveznek”. (Gombos, I., pp. 132-133.)

Alig egy emberöltővel később a vesztfáliai Corvei [Corvey, v. Korvey; Ratibor herceg, Corvey hercegének a Weser folyó balpártján lévő vára] kolostorában élt Widukind (kb. 925-1004; az Annales Corbejenses-ében) már úgy tudja, hogy az avarok a hunok maradványai, s ezeket a hunokat most ungarios-oknak nevezik.” (Gombos, III., p. 2660). De a következő idézet is Widukind-tól való: ”Avares quos modo Ungarios vocamus”, vagyis: “az avarokat, akiket most ungariknak hívunk [Győrfy (1975), pp. 246, 311]

“A nyugatra távozott Konsztantinosz császársága idején (668-685) Krobatos volt az ura az említett Bulgáriának és kotragosoknak; ez megvált az élettől és öt fiút hagyott maga után…az öt fiú osztozkodásba fogva, elvált egymástól kiki a saját hatalma alatt álló néppel… A Batbaian nevű első fiú…máig megmaradt az ősi földön. a második…akinek neve Kotragos, átkelve a Tanais folyón az első testvérrel szemben lakott. A negyedik és az ötödik átkelt az Isztros, vagy másképpen Danubius folyón, az előbbi az Avarországhoz tartozó Pannoniában az abarisok chaganosának (kagánjának – V.Gy.) alattvalója lett és ott maradt a maga hadával.” [László Gy. (1977), p. 225]. Kiegészítésképpen hadd mondjuk el a következőket. Pietro Ransano 1488-90-ben Ferdinánd nápolyi király követeként járt Mátyás királynál. Ransano Mátyás király felesége, Beatrix királyné megbízásából megírta a magyarok történetét. A magyar királyné valószínűleg olyan forrásmunkát is adott neki felhasználásra a királyi könyvtárból, amelyek azóta elvesztek. Ugyanis munkájában egy ismeretlen frank krónikásra, az 1272-ben író Elinius-ra utal. Valószínűleg tőle származik az az adat, amely a magyarokat a bolgárokkal tartja azonosnak, és a honfoglalást II. Benedek pápa idejére (684-685) teszi (Hajdú-Kristó-Róna, I:2, 1976, pp. 196-197).


Arról, hogy Árpád népe 895-ben foglalt a Kárpát-medencében, egyetlen külföldi író sem beszél. Mégis ide érkeztünk. Viszont bizonyos körülményekről a krónikások nem tudnak, vagy hallgatnak. Ha Konstantin császár nem jegyezte volna föl azt, hogy a honfoglalókhoz “holmi kavaroknak” nevezett kazáriai menekültek csatlakoztak, akkor történelmi palettánk egy érdekes színfolttal szegényebb lenne.
Nos a magyar krónikások e nép csatlakozásáról nem tudnak, viszont az Annales Iuvavensibus-ban (Salzburgi Évkönyvek) a 881. évnél megemlítenek egy “ungris”-okkal vívott első csatát Bécs környékén (“Primum bellum cum Ungaris ad Weniam”) s egy másodikat [“Secundum bellum cum Cowaris ad Culmite”], amelyben – mint látjuk – a Konstantin császár révén ismert “kavar”-ok az ellenfelek (MGH. XXX.2. 742). A nyugatiak tehát nemcsak észlelték, hanem alaposan ismerték is az újonnan jötteket. Ezek az adatok vezetnek bennünket annak a föltételezésére, hogy a hun, az avar és az ungarus név három különböző (valójában is létező), Árpád népének megérkezése előtt már itt élő néprészt takar.
 

petzso

Állandó Tag
Állandó Tag
Varga Csaba
SZELLEMI BÉKLYÓ
melytől mielőbb meg kell szabadulnunk
Megjelent a Demokrata 3. számában, 2011. január 19-én.
Ahhoz, hogy esélyünk legyen elmerülni nyelvünk, szavaink varázslatos világban és múltjában, először is el kell felejtenünk szinte mindent, amit nyelvünk, egyáltalán a nyelvek történetéről ma tudunk, pontosabban: tudni vélünk, illetve gondolunk. Ezért különösen azokat érhetnek nagy meglepetések e tanulmány olvasása közben, akik túl biztosak mai világképünkben.
A kissé tájékozottabbak biztosan hallottak az 1869-től húsz éven át dúló "ugor-török háborúról". Ekkor jelent meg Vámbéry Ármin "Magyar és török-tatár szóegyeztetések" című tanulmánya. E mű kirobbantotta harc annak eldöntéséért zajlott, hogy a magyar nyelv az ugor, avagy a török nyelvekhez áll-e közelebb? Végül a finnugoristák győztek politikai segédlettel.
Jó, győztek a finnugoristák. Mondjuk úgy, hogy egy orrhosszal.
Ám az ember arra való, hogy gondolkodjék.
Mi lett ezután a török nyelvi kapcsolattal, melynek jelentőségét csak egy kicsit sikerült háttérbe szorítani? Hogy mi lett? A törökről teljes lett a hallgatás, mintha nem is lenne. Vajon a finnugoristák győzelmének pillanatában a törökök kitöröltek mindent a nyelvükből, ami a magyarral egybevág? No, ilyen csoda nincs! S mivel a finnugorizmus már ekként is hamisítja a valóságot, áltudomány lett: nem kitölteni igyekszik tudásunk hézagait, hanem mindent megtesz a hézagok növeléséért. Ennél tudományellenesebb magatartás nem létezik.
Mi a magunk józan eszével ennyit mindenképpen megállapíthatunk a fentiekből:
Van az ugor és van a török nyelvekkel való kapcsolatunk.
No de, a török nyelvi kapcsolat csak egyik eleme a nagy kirakós játéknak.
Hadd idézzem Dr. Grétsy László nyelvészt: "Kazár Lajos nemrégen elhunyt világjáró nyelvészünk például nyelvünk a japánnal való valamilyen összetartozását kutatta, s szótár formájában igazolta is, hogy a két nyelv milyen sok hasonlóságot mutat." (Demokrata 2002. március 28.) Vagyis a török rokonság mellett most itt van nekünk ez a japán is, amit szintén nem kell tudnunk. Nem csoda hát, hogy Kazár Lajos könyvét nem adta ki az MTA. Kézirata csak titkon, fénymásolatban terjed.
Kőrösi Csoma Sándor 1832 április 30-án ezt írja Neumann báróhoz, az akkori londoni osztrák-magyar követhez: "ha majd a magyar tudósok a szanszkrit irodalom bővebb ismeretére tettek szert, csodálkozandnak azon, mekkora rokonság van e régi nyelv és a mi anyanyelvünk között." A Tibeti szótár előszavában ezt üzeni a magyaroknak: "Saját nemzetének pedig a szerző büszkeséggel jelentheti, hogy /.../ a szanszkrit nyelvnek alkotása, valamint több indiai nyelveké is nagyon párhuzamos a magyarokéval." A szanszkrit-magyar egyezésekből 250 szavas szójegyzéket állított össze. Említi, hogy hazánk sok ősi helységneve, folyók és hegységek nevei Indiában is megtalálhatók: Déva, Temesvár, Mucsi, Kartal, Buda, Baja, Tisza, Bihar. Családneveket is említ: Barta, Vida, Bardóc, Bihar, Sánta, Buja, Székely stb. Kőrösi Csoma Sándor ebbéli felfedezéseiről szintén síri a csönd. Ráadásul később Dr. Tóth Jenő indiai tanulmányai ideje alatt további 1300 szót gyűjtött.
Dr. Aradi Éva, professzor asszony, indiológus, segít nekem szóegyezések keresésében. Legutóbbi levelében ezt írta: "Ismét találtam néhány szót, például a ‚zseb' a hindiben is ugyanúgy van és ugyanazt jelenti. A ‚zsebtolvaj' pedig: ‚zsebkotori', ami kifejezi a lényeget (az állam is ezt gyakorolja a mi zsebünkkel). A ‚rakni' ige hindiül ‚rakhná', náluk a főnévi igenév ‚-ná', ami nálunk ‚-ni', de ez is hasonlóság."
Egy nyelvész már csak ennyire is úgy ugrana, mint a szagot kapott vadászeb. De nem a finnugorista.
Szentkatolnai Bálint Gábor a magyar és a dél-indiai tamil nyelv 3000 szónyi egyezését bemutató szótárát 1897-ben tette közzé. Még az országból is kiüldözték e műve miatt az akkor már erejük teljében lévő finnugoristák. A zárlat azóta is érvényben van. Tamil-magyar példák: áj (váj): ay, ákom-bákom: akkam-bakkam, cimbál: simbal, donga : tongu (hajlat), én: en, odu: odu, keser(ű): kasar, pite: pittu, pöttöm: pottu, pukkan: pakken, tar: tari, villan: vilangu, villong: villangam, vág: vagu, vas: vasam.
A magyar nyelv szótárát, az ún. Czuczor-Fogarasi szótárt 1862-től már nagy ellenszélben ugyan, de több részletben kiadta az MTA, azonban a pótkötet már nem jelenhetett meg. A szótár egyes szófejtéseiben végül is több mint ötven nyelvvel hozza kapcsolatba a magyart, igen bőségesen bizonyítva az egyezéseket. A mongolra mutatok néhány példát. Ökör: üker, sárga: sirga, satu: satu, szoba: szaba, szín: szain, szarka: sarika, szál: szal, szalag: szalagha, szerel(em): szerel, szőr: szor, szőrme: szorma, tepsi: tebsi stb. Még egy érdekes példa. A víz szó v-vesztéssel usz, mint uszoda, uszony, uszály, uszkár – mert kiváló úszó. Usz bővítve: uszun, mai kiejtéssel özön, latin kiejtéssel ocean. A mongolban vízi ökör: uszun üker, víz csorgó: uszunu corgho, víz által tekert: uszunu tekerme (vízimalom); cükűn uszutu: csekély vizű (cükűn gyökfordítással, mint köp-pök: kücsüny, azaz kicsiny). Jó finnugoristáink 100 évig elhallgatták e szótárnak még a létét is, holott 118 ezer szócikkével a magyar nyelv valóságos emlékműve.
Dr. Aczél József 1926-ban adta ki a "Szittya-görög eredetünk – grammatikánk és háromezer tőszavunk egyezése a hellén-göröggel" című nyelvészeti munkáját. A kun nyelvet kezdte kutatni, de mint írja: "míg kőszénre bányásztam, gyémánt mezőre bukkantam". E mű olyan alapos és szakszerű, hogy kitűnő forrásműként használható. Háromezer szó és jelentős mértékű nyelvtani egyezés! (E sorok írója az "Ógörög: régies csángó" című könyvében további, kb. 700 szó egyezését mutatja be, szavanként részletes elemzéssel.) Tudom, itt már az is megrémül, aki elutasítja a finnugorizmust. Hogy jövünk mi egy íly hatalmas nyelvhez?! Hogy e nyelvi kapcsolatról még nem tetszettek hallani? Máté Imrét idézem magyarázatul: "Az iskolákban nem okvetlen az igazságot tanítják, hanem amit el akarnak hitetni". Tehát ne látatlanban ítélkezzenek, így éppen hogy a finnugoristák csapdájába esnek; olvassák el a könyvet.
Nagyon nagy mértékű az ógörög és magyar szókincs és nyelvtan egyezése. A vizsgálódáshoz természetesen tudni kell, hogy a régi görögök nagyon lágy kiejtéssel beszéltek, s ábécéjük (a székely ábécé kivonata) és helyesírásuk is más volt mint a mienk ma. Alapvetően ezek tesznek különbséget, pl. a püsztosz: biztos, püszonosz: bizonyos, püszonitész: bizonyítás, nomészisz: nyomozás, avagy pür: pír, pürrosz: piros, püroszisz: pírezés (> pirítás) szavak között. Egy erősebb és régi (csángóktól eredő) tájszólásról van szó, de ez is szokatlanul leírva a mai ember számára. A tájszólási különbséget átérezhetik az olvasók, ha a szópárokat többször váltogatva kiejtik: thórék: derék, thüphosz: tavasz, fosszon: vászon, faeinósz: fényes, kallimosz: kellemes, nüksz: nyugsz, upopürrosz: hupipiros, teléeisz: teljes, thetósz: tetős, tétes (pl. rátétes).
Mario Alineinek magyarul "Ősi kapocs" címmel megjelent könyve a magyar-etruszk nyelvrokonságot bizonyítja. Pl. falu: falu, hat: hut, hős: hus, ital: ithal, ló: lu, lovas: luaś, nép: nap, mű: mu, néz: nez, kér: cer [ker], lát: lath, mérő: maru, úr: uru stb. Lett nagy kapkodás menten. A finnugoristák gyorsan mindenütt igyekeztek megszólalni, hogy lejárassák Mario Alineit.
1999-ben jelentette meg Timaru-Kast Sándor a "Kelta magyarok-Magyar kelták" című könyvét. Ebben kb. 2.000 szóval, nagy tömegű nyelvtani egyeztetéssel igazolja, hogy kétezer évvel ezelőtt még jól elbeszélgettünk egymással. Természetesen saját ábécével írnak, s a betű-hang viszonyt nekik megfelelőbben szabták meg. Első pillanatban ez nehezíti a szavak elolvasását, de bele lehet jönni, mint az írott angol szöveg felolvasásába is. Pl. toircheas: terhes, ceangall: kengyel, csel: chell, csalás: calois, ős: oes, szablya: saible, károg: caróg (varjú), át: ath, leian: leány, achair: akar, garmhac: gyermek, gúna: gúnya, cóitin: kötény, tűz: teas, szál: sáil, törött: torred, kroas torred: törött kereszt, faigh: fog stb. Avagy -as, -es, -os: -eash, -ash, például diailach: daliás, éigeas: ügyes. Sok érdekes szavunk is megtalálható: baka, góbé, csitri (caithre), srác, bak (akadály), kas stb. Kb. 2000 szó.
Egy nyelvész úgy ugrana és vetné magát e hír nyomába, mint ahogy az agár veti magát a felbukkanó nyúl után. De nem a finnugorista.
Szabédi László műve, "A magyar nyelv őstörténete", Bukarestben jelent meg 1979-ben.
Igen alapos nyelvészeti munka. A latin és a magyar nyelv egyezéseit tárja fel, talán 1000 szó és széleskörű nyelvtani egyeztetés erejéig.
A latin rendkívül roncsolt nyelv, s mivel nem mutathatom be itt a jellegzetes kiejtési torzítások tömegét, csak néhány, könnyen felismerhető egyezést teszek ide: te: tu, ki: qui, év: æv(um) (életkor, kor), morsa: morzsa, ez: is, ima: amo, karikás: chŏrĭkus (a karhoz, énekkarhoz tartozó; az -ikásra példa: anyikás, pántlikás), avitos (avíttas): ăvītus (ősi, ősrégi), káva: cavo, kér: quaer(o), kies (=kéjes): quies, lassú: lassus, luk: luk(us), palacsinta: placenta(!), pár: par, rūga: rög, zene: sono, szirt: sirt(is), legel (az eredeti szó: élegel!): lěgo(l) (szed, gyűjt), özön: ocean(us), foramen: furomány (fúrt lyuk), sző: suo, marás (marzás): morsus (harapás, lásd pl. a Morzsa, Morzsi kutyanevet: ez nem morzsányi méretet jelent, hanem maróst, azaz harapóst) és így tovább.
Nem újdonságokat mutattam eddig. A 19. századi, még magyar nyelvészeink, költőink tudták mindezt. Berzsenyi Dániel ezt írta: "A magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja". Még Arany is, Jókai is tudta. De aztán már mindent kisöpörtek az agyakból a finnugoristák. Rájuk írta Arany János:
Boncold csak nyelvész!
Hát baj, hogy az áldozat elvész?"
Berzsenyi Dániel megállapítását azonban egy kissé pontosítani kell, mert félreérthető. Ugyanis még véletlenül sincs szó arról, hogy mi tanítottunk volna másokat beszélni. Hanem arról van szó, hogy a tárgyalt nyelvek és sok-sok más nyelv egyaránt az ősnyelvből származik, a magyarral együtt. Az ősnyelv szétterjedt, s különböző földrajzi területekre szétszakadván külön-külön más és más módon változott, gyorsabban, lassabban, így, úgy, amúgy. (Aztán ezek a változatok keveredtek is, de ez most nem érdekel bennünket.) Hosszú időn keresztül Eurázsia döntő részét, s a Nílus völgyét is, az ősnyelv nyelvjárás-hálózata fedte le. Ezért mondhatta azt László Gyula, hogy a magyar Eurázsia "közlekedő" nyelve volt.
Akkor pedig miért lenne különleges a magyar nyelv, hiszen ugyanabból az ősnyelvből jön, mint a többi? Azért különleges, mert az egykor még közös ősnyelvet a magyarok őrizték meg mára legeredetibb állapotában. Vetélkedőt hozva hasonlatnak: a magyar nyelv annyira lemaradt az ősnyelvből induló változási világversenyben, hogy jelenleg a legutolsó helyen áll. Ez egyenértékű azzal az állítással, hogy a magyar nagyon lassan változó nyelv. (Lásd "A magyar nyelv lassú változásáról" című cikket.)
Nyelvünk olyannyira lemaradt a változásban, hogy benne még tiszta az ősi gyökrendszer, ép a szókincs és a gondolkodásmód szerves szerkezete, vagyis még mindig kerek egész. A szerves szerkezet minden más helyen kevésbé-jobban összeomlott már, ami gyorsítja a változást, egész pontosan: a romlást. Ne gondolja az olvasó, hogy a romlás nem látható. A magyar nyelv még ősnyelv voltát és a többiek romlását pompásan igazolja a 20 nyelvet beszélő fordító és szinkrontolmács Kemény Ferenc gyakorlatban szerzett megállapítása:
"A magyar nyelv úgy illik a gondolatra, mint bőr a testre, míg minden más nyelv csak úgy, mint jól-rosszul szabott ruha".
Vagyis méltán mondhatjuk, hogy a ma magyarnak nevezett nyelv az ősnyelv élő kövülete. S még adalékul: nyelvünk a Kárpát-medence ősnyelve. Tehát nem az meglepő, hogy ekkora rokonságra találunk (az angol is, a német, a kecsua is az!), hanem épp az lenne meglepő, ha ez nem lenne így.
Most pedig térjünk vissza a finnugoristákra.
Látjuk, milyen nagy szellemi kincs ismeretétől igyekeznek megfosztani bennünket, Hunsdorfertől, Budenztől kezdve Zsirai Miklóson át a maiakig, Róna Tas Andrásig, Rédei Ferencig, Kiefer Ferencig, Fodor Istvánig, Bereczki Gáborig, Csúcs Sándorig, Honti Lászlóig és így tovább. Az őket cáfolók ellen pedig már csak gyalázkodással tudnak védekezni (ez nem túlzó fogalmazás, lásd a következő részt!), azt hitetvén el a "köznéppel", hogy ezek a kutatók klinikai esetek, műveletlenek, ostobák, szédelgők, ábrándkergetők, silány portékájukat áruló áltudósok, szellemi alvilág, kontárok, kóklerek, délibábosok, szörnyetegek, no és: soviniszták (az ő jelzőik ezek). Mindegy, csak riadjon el tőlük a közönség. A cél: félelemkeltés, nevetségessé tétel, s nem pedig érvelés, avagy vita. E sorok írójáról Honti László egyenesen ezt az útszéli mondatot vetette papírra legutóbbi könyvében: "évente egy könyvnél többet is maga alá ereszt". (Az ürítés hasonlatát többször is alkalmazza másokra az MTA e nemes akadémikusa.) Ez az ő vita színvonaluk. (A következő fejezetben látjuk, hogy az egyetemen tanulják az ellenfél lejáratásának módszereit.) Egyébként is az a néhány száz szó, melyre elméletüket építik, nem együtt van ám!
Nem tudják!? Ó, jaj!
Hanem Észak-Norvégiától a Jenyiszejig szóródik szét, mintegy 10 (lényegében 20) különböző nyelvben. De hiszen így egészen más a helyzet!
Ha ezt tudva most az olvasó előveszi "jobbik eszét", azonnal rájön ebből arra, hogy itt a fő folyamból szélre sodródó hatásról van szó, mint ahogy áradáskor a hordalék kisodródik az elárasztott terület peremére: ide egy kicsi, oda egy kicsi, amoda egy kicsi. Nem pedig arról, hogy összeállt, s vált egy nyelvvé a sok-sok részlet, mely aztán leszivárgott kissé délebbre, s ezer kalandon át eljutott a Kárpát-medencébe. Ez teljes mértékben elképzelhetetlen. Ugyanis ekkor azt is várhatnánk, hogy sok ezer kilométer területen elszórtan lévő cserépdarabokból egyszer csak összeáll egy szép kínai váza.
Angela Marcantonio véleménye erről:
"Hogyan lehetséges, hogy több mint 100 éve, tudósok közössége munkáját az urali csomópontba vetett hitre képes alapozni, melyet egyszerűen nem támaszt alá bizonyíték, sőt egy csomó adat ellent mond neki?"
Végül pedig a finnugorizmus értékéről szólaltassuk meg Dr. Padányi Viktort:
"Ha őstörténet kutatásunknak szándékosan és programa-tikusan elhanyagolt szabir területe csak feleannyira is munkába kerül, mint az onogur terület munkában volt, történettudósaink szakalkotásainak kilencven százalékát ki lehet dobni a magyar őstörténettudományi szakirodalomból s ha a kaukázusi és káspi nyelvek szumír alapnyelvből való származásának kimutatása ugyanolyan intenzitással fog történni, amilyennel a finnugor-elmélet kidolgozása történt, néhány évtized múlva egész finnugor nyelvészeti irodalmunkat odaajándékozhatjuk az Osztyák Tudományos Akadémiának".
A finnugoristákat igen súlyos felelősség terheli a magyarság szellemi megrokkanásáért. Ők, az MTA finnugorista történészeivel együtt, a magyarság lelkének tönkretevői. Ekként gondoljunk rájuk ezután.
 

Onogundur

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezek az adatok vezetnek bennünket annak a föltételezésére, hogy a hun, az avar és az ungarus név három különböző (valójában is létező), Árpád népének megérkezése előtt már itt élő néprészt takar.

Precizitást ezektől az évkönyvi bejegyzésektől persze nem lehet elvárni, sokszor a követett gyakorlat szerint, a megfelelő betétek, toposzok felhasználásával írtak a velük érintkező barbár népekről.
 
Oldal tetejére