Aldott sorsok

unicorn

Állandó Tag
Állandó Tag
Lassan gyultak a reggeli sugarak az egen.Kosza szello jatszadozott a tolgyfa szilaj leveleivel, mikozben minden olyan mesesnek tunt.
De valos volt a Nap, a szep reggel, valos az eledezo arnyek, megis , mintha a mesek regvart hangja parancsolt volna a tajnak.Minden dacosan morgott a realitas atlatszo ketrec fogai kozott;mesesen szep volt,...es megis valos!
Mindezt meg tetezte egy kulonleges emberalak jelenlete is.Egy lany, egy csodaszep ifju holgy ult a felszerelt tajban.Gyonyoru ido, madarak sziporkazo szajjateka figyelmesen nezte a lanyt.Vegulis, csak egy lany...de mily szep.
-Katalin,-szolalt meg egy noi hang a hatterben;egy valamitol remego, idosebb hang.-Jo hireim vannak!
-Oh, mondd, anyam...-valaszolt a szep holgy.
-Megjott a level, az erettsegi eredmennyel.Felbontottam, remelem nem banod-pirult el az emlitett idosebb no.
-Nem, csak mondd mar!...Habar mindegy...-valami furcsa, beletorodo, elore eldolt(ha lehet igy mondani) hang fogott ivet.
-Nezd-tette Katalin olebe a papirost.O figyelt, megdermedt...nezett, figyelt, szemeiben apro konnycseppek jelentek meg.Nem szolt.A levelet hatalmas lassusaggal terdeire helyezte, tekintete a fure tevedt, szaja szelen apro mosoly fogant meg.
A no ovatosan megmoccant, majd elindult a haz fele.
-No, akkor en most megyek.Ugyis mindjart jon Peter.Kikuldom hozzad.
-koszonom anyam, es koszonom a levelet is.-Felt.Igen!Nagy felelem volt lelke melyen, es nem engedte, hogy oruljon.Szeme ismet a tajat pasztazta, egy fajta biztonsagot erzett onnan.Egyre csak a nap konturjat nezte, mikent voroslik a vegtelen egen.A tuzes golyo mar kozeptajt jart az egen, de Katalin nem moccant, a tavolsagot kemlelte.
Az ajto nyikorogva mozdult.Egy fess fiatal fiu kozeledett a lanyhoz, s kezet vallara helyezte.
-Szia. Hallottam sikeresrol, gratulalok.-Szolt a lanyhoz.Hangja, mintha jegbol lett volna, tanacstalan, bizonytalansag volt benne.
-Koszonom.-Fogadta a gratulaciot, de ebben a "koszonom"-ben volt egy adag nemtorodomseg is.
-Megyunk,...dragam?Var a kocsi, hogy az egyetemhez vigyen.Ket oraig van fogadoora.
A lany a fiu kezere tette az ovet s finoman simogatta, suttogott.
-De Peter, nezz ram...Nem vagyok en odavalo.Nem nekem talaltak ki az egyetemet!Kerlek hagyj...-lassan konnyezni kezdett.Konnyei vegigfolytak a fiu kezen, majd a foldbe agyazodtak.Keseru konnyek voltak azok.
Peter Katalin ele allt, legugolt es mindket kezevel erosen megfogta a lany vallait:
-Figyelj ide.Most elindulunk, beiratkozol a vizsgara, bejutsz, elvegzed az iskolat es beloled lesz a feldkerekseg legjobb orvosa.Es tobbet ne lassalak sirni!
Katalin Peter szemebe nezett, gunyos pillantasokat vetett ra:
-De nezz ram!Hogy nezek ki!Egy nagy szerencsetlenseg!Hat nem latod?!Nekem nincs ott helyem!!...
-De van!-rivalt mostmar ra a fiu-Van helyed!Es ezt be is fogod bizonyitani.Adj eselyt magadnak!
Tiz percnyi csend lepte be a domboldalt.A ket szerelmes szinte farkasszemet nezett egymassal.
-Azt mondtad sikerulni fog?-torte meg a csendet apro mosollyal Katalin.Akkor induljunk.-mondta mostmar dacosan a lany.
-Ez a beszed, ezert is szeretlek-derult fel Peter, majd finom csokot nyomott Katalin homlokara, majd lassan felallt, es boldogan megfogta a toloszek ket fogojat s ovatosan a haz fele tolta.
Lassan kozeledtek az epulet fele.A Nap langyos sugarakkal tapsolta Katalin tettet.Helyen hatalmas ero maradt, mintha egy Istenno hagyott volna ott varazsabol egy darabot.
Telt-mult az ido.A domboldalt nemhogy tonkretettek volna az ido kerekei, hanem megszepitettek.Szines viragok nyiltak ki a toloszek kerek nyoman s egy keresztet formaltak.Kicsiny lelkukbol apro morajok lebbentek fel s (meg mai nap is neha-neha felsirnak) egyre csak egy mondatot sugtak monoton:
"Itt elt valamikor egy gyonyoru, eros holgy nyoma, itt hevert valamikor egy sikerre itelt sors ereje.
Isten eltesse sokaig."
 
Oldal tetejére