A Volkswagen megállapodott a kanadai bírósággal, közel 1,6 milliárd dollárt kell fordítania jármű-visszavásárlásra, illetve helyreállításra, valamint a dízelbotrányban érintett kanadai járműtulajdonosok kompenzálására.
Az Egyesült Államokban már októberben megszületett a megállapodás, amelynek értelmében a Volkswagen 10,033 milliárd dollárt költ arra, hogy visszavásárolja a dízelbotrányban érintett járműveket és kompenzálja a gépkocsi-tulajdonosokat. Emellett 4,7 milliárd dollárt fordít a túlzott károsanyag-kibocsátást visszafogó programokra és a zéró emissziós autók infrastruktúrájának fejlesztésére.
A gyártó korábban azt is vállalta, hogy 1,21 milliárd dollárt fizet 652 amerikai márkakereskedőnek és 600 millió dollárt fordít 44 amerikai államnak bizonyos panaszok kezelésére.
Mindezt figyelembe véve elmondható, hogy a Volkswagen-csoportnak eddig közel 18 milliárd dollárjába fog kerülni a dízelbotrány rendezése Észak-Amerikában.
De nem csak a Volkswagent érinti a dízelbotrány, a Robert Boscht is beperelték a botrányban érintett járműtulajdonosok, az előrejelzések szerint pedig akár 300 millió dollárt is fizethetnek a németetek. A tulajdonosok vádjai szerint ugyanis tudtak arról, hogy a Volkswagen mire akarja felhasználni a Bosch által fejlesztett szoftvert, ennek ellenére elkészítették azt az autógyártó számára.