Alumni Staféta sorozat ELTE

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Alumni Staféta néven folytatódik a hírneves alumnusainkkal a 2016/17-es tanév telén indított körkérdéssorozat. Neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Vekerdy Tamás, ELTE-n végzett (ÁJK '58 és BTK '67) pszichológus, író kapta.
Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése?

Hogy nálam kisebb gyerekek is szívesen játszottak velem, az egykorúakkal pedig történeteket játszottunk le, és többnyire én „írtam a forgatókönyvet”.

Melyik könyv hatott legjobban pályájára?

Ilyen természetesen nincs, ha itt egy könyvet kell megjelölni, de hogy valami mégis legyen: C. G. Jung Erinnerungen.

Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét? Mik a legfőbb frusztrációi?

Nincs legnagyobb, nincs legfőbb.

Melyik a kedvenc regénye?

Életkoronként változik. Valamikor Krúdy és Dosztojevszkij, aztán inkább Móricz és Tolsztoj, de mindig és egyértelműen P. Howard.

Mi a kedvenc idézete?

Mokkokit ki akkamimat. Hosszú Lándzsa szavai feketelábú indián nyelven: légy bölcs és kitartó!

Mi jelenti Ön számára pihenést!

A tevékenység. Például mosogatás, bevásárlás.

Mivel foglalkozott volna, ha nem a pszichológiát választja?

Ha nem pszichológia? Politika.

Milyen körülmények között születtek legjobb és legihletettebb ötletei?

Úristen! Ki tud magáról ilyet?

Mi az, amit a nagyközönségnek feltétlenül tudnia kellene?

Az, amit József Attila úgy mond, hogy „Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.”

Most tudta meg biztos forrásból, hogy egy hónap múlva lesz a világ vége. Mi lenne az, amit még mindenképp szeretne megtenni, megélni?

Változatlanul úgy, mint eddig, jó napon.

Melyik irodalmi személlyel találkozna szívesen?

Egyikkel sem.

Véleménye szerint melyik a legaktívabb évtized egy ember életében?

Külsőleg? Belsőleg? A 40 ugyanúgy, mint a 80.

Mi a legszebb/legjobb emléke az ELTE-ről?

Legszebb emlék? 57 tavaszán libasorban vonultunk marháskodva, míg bent zajlott valami ünnepség. Szembe jött Ortutay, a rektor. Beidézett, de megkegyelmezett. A másik: Radnai Béla korlátlan liberalizmusa.

ELTE-s diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?

Diploma megszerzése után a véletlen sodor, és az, hogy ne kelljen jogásznak lennem a jog után (mert azt is végeztem), illetve a pszichológia után jött a véletlen.

Miért az ELTE-t választotta?

Az ELTE adódott – az volt Pesten, én pesti voltam.

Végül: kinek adná tovább szívesen az Alumni Stafétát?
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

Alumni Staféta - Rainer M. János​

Alumni Staféta - Rainer M. János

Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Rainer M. János Széchenyi-díjas történész kapta.
Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése pl. elvégzett kísérlete/megírt novellája/...stb?

Írtam egy fantasztikus regényt (akkor így nevezték a sci-fit), úgy 12 évesen, majd egy képzelt világ (világ)történetét, kb a következő évben
Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét? Mik a legfőbb frusztrációi?
Egy jól sikerült szeminárium, egy tanulmány, netán könyv megjelenése. Frusztráció? Akad, főleg kívülről jön.
Melyik könyv van jelenleg az éjjeliszekrényén?
Radnóti Sándor Sosem fogok memoárt írni
Melyik a kedvenc regénye?
Milne Micimackó és Esterházy Péter Termelési regény (kisssregény)
Milyen zenét szeret hallgatni?
Mikor mit. Autóban, hosszú úton jazzt. Koncerten Mozartot. De bármibe szívesen belehallgatok, az előbb a Ten Years Aftert hallgattam, előtte Mark Knopflert.
Hol és mikor szeretett volna inkább élni és dolgozni?
Leginkább most, egy normális Magyarországon.
Mi volt a legjobb tanács, amit valaha kapott?
Annyit kaptam már, hogy alig emlékszem rájuk. Egyre mégis, kedves ELTE könyvtárszakos tanárom, Horváth Tibor mondotta: ha munkahelyet akar változtatni, a főnöke tudjon róla utoljára. Sajnos sohasem tudtam gyakorlatban alkalmazni.
Mi jelent Ön számára pihenést?
Foci, kirándulás, kerékpározás.
Mivel foglalkozott volna, ha nem a jelenlegi szakmáját választja?
Gyerekkoromban tűzoltó akartam lenni, kamaszként geológus, majd pszichológus vagy újságíró. Végül is azt hiszem, nem alakult rosszul.
Érez-e késztetést arra, hogy tanuljon valamit, aminek nincs azonnali vagy gyakorlati értéke? Ha igen, mi lenne az?
Síelni nem lenne rossz.
Mi a legvonzóbb dolog a hűtőszekrényében?
Nyáron egy pár doboz sör.
Melyik irodalmi személlyel találkozna szívesen?
Kukorelly Endrével, a focipályán, ahol több mint negyven éve játszunk szombatonként, de most a járvány miatt nem tudunk.
Véleménye szerint melyik a legaktívabb évtized egy ember életében?
Amit éppen átél, természetesen.
Mi a legszebb/jobb emléke az ELTE-ről?
Rengeteg szép és jó történt, nehezen tudnék kiemelni egyet. Nagyon jó diák és tanártársaságban töltöttem öt évet.
Idézze fel egy felejthetetlen vizsgáját!
Szívesen elfelejteném, de nem tudom: az államvizsgámon vitába keveredtem az 1867-es kiegyezés értékelése körül a bizottság egyik tagjával és jó (4) osztályzatot kaptam ☹
ELTE Diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?
Levéltáros lettem, amiben professzorom, szakdolgozati témavezetőm, Balogh Sándor volt segítségemre.
Miért az ELTE-t választotta?
A bölcsészet érdekelt, pontosabban az irodalom és a történelem – Budapesten születtem és éltem/élek, a választás kézenfekvő volt.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

Alumni Staféta - Kukorelly Endre​

Alumni Staféta - Kukorelly Endre

Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Kukorelly Endre (BTK '81) József Attila-díjas magyar író, költő, újságíró, kritikus kapta.

Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése pl. elvégzett kísérlete/megírt novellája/...stb?

Törökkor; háborúztam az iszlámmal.
Melyik könyv hatott legjobban pályájára?
Döntő hatás a Bűn és bűnhődés volt 16 éves koromban, akkor hagytam fel sok mindennel – sajnos kezdődő profi futballista karrieremmel is.

Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét? Mik a legfőbb frusztrációi?
Azt csinálom, amit akkor is csinálnék, ha nekem kell érte fizetnem.
Melyik könyv van jelenleg az éjjeliszekrényén?
Párhuzamosan húsz-harminc, könyvet olvasok vagy mert kell a munkámhoz, vagy csak úgy, véletlenül, ahogy fölnyúlok a könyvespolcra. Reggel épp Xenophón Hierón, avagy a zsarnokságról című szövegét, vagyis Gelenczey-Mihálcz Alirán szuper tanulmányában kerestem valamit – nagyjából ronggyá van olvasva a könyv.
Melyik a kedvenc regénye?
Anna Karenina.
Milyen zenét szeret hallgatni?
10 németet – a sorrend változó: Bach, Wagner, Mozart, Schubert, Beethoven, Richard Straus, Brahms, Rammstein, Händel, Gluck.
Hol és mikor szeretett volna inkább élni és dolgozni?
Itt és most, kiv. a Cov.
Mi volt a legjobb tanács, amit valaha kapott?
Vedd el, mondta egy lánnyal kapcsolatban apám egyszer. A halála előtt.
Mi a kedvenc idézete?
„A Forma teszi Isten képévé az egészet”, Dante.
Mi jelent Ön számára pihenést?
Mindig pihenek. Ha nem, akkor alszom.
Mivel foglalkozott volna, ha nem a jelenlegi szakmáját választja?
Futball.
Érez-e késztetést arra, hogy tanuljon valamit, aminek nincs azonnali vagy gyakorlati értéke? Ha igen, mi lenne az?
Ógörög – velük kapcsolatban bármi.
Milyen körülmények között születtek legjobb és legihletettebb ötletei?
Hazafelé, az Izabella utcában.
Mi az, amit a nagyközönségnek feltétlenül tudnia kellene az Ön szakmájáról?
Az írás mint tükör: ha meg akarsz tudni valamit magadról, írj, tedd félre, és ha kellőképp kimegy belőled, vedd elő.
Most tudta meg biztos forrásból, hogy egy hónap múlva lesz a világ vége. Mi lenne az, amit még mindenképp szeretne megtenni, megélni?
Nagy buli, sok lánnyal.
Mi az az egyetlen tárgy, amit égő munkahelyéről kimentene?
Komputer, meg apám ezüst cigarettatárcája.
Mi a legvonzóbb dolog a hűtőszekrényében?
Ha nincs benne sör, mustár és tejszín, az baj.
Melyik irodalmi személlyel találkozna szívesen?
Arany, és Hölderlin, de csak életközépig.
Véleménye szerint melyik a legaktívabb évtized egy ember életében?
A 6. iksz.
Mi a legszebb/jobb emléke az ELTE-ről?
A folyosókon nyüzsgő lányok.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

ELTE Alumni Staféta - Várszegi Asztrik​

ELTE Alumni Staféta - Várszegi Asztrik

Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Várszegi Asztrik (BTK '76) címzetes culusi püspök kapta.

Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése pl. elvégzett kísérlete/megírt novellája/...stb?

Egy időben gyakran csendesen miséztem, oklevelet írtam, iniciálét próbáltam rajzolni, festeni, várat építettem, puskaport is gyártottam, nagyapám katonaládáját majdnem sikerrel felrobbantottam konyhánkban.
Melyik könyv hatott legjobban pályájára?
Mesék, Julianus barát, Fráter György, Biblia, Szentek élete: Ferenc, Erzsébet, Egri csillagok.
Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét?
Pásztor és pedagógus vagyok: ha meg tudom nyerni a másikat a (szellemi, lelki) jónak, nemesnek.
Mik a legfőbb frusztrációi?
Amikor nem tudok áthatolni az előítéletek falán, amikor eleve elutasítanak. Amikor nem lehet „csodát tenni” a hitetlenség miatt.
Melyik könyv van jelenleg az éjjeliszekrényén?
Kettő: Tompa Andrea: Fejtől S lábtól és Závada Pál: Hajó a ködben.
Melyik a kedvenc regénye?
Dosztojekvszkíj: A Karamazov testvérek és még számos…
Milyen zenét szeret hallgatni?
Népdalokat, klasszikusokat, miséket, oratóriumokat, operákat. Mozart a legelsők között van.

Hol és mikor szeretett volna inkább élni és dolgozni?
Pl.: Ausztriában. Egészséges gondolkodású és lelkileg szabad országban.
Mi volt a legjobb tanács, amit valaha kapott?
„Fiam, a hajlott hátú öreghez és a maszatos kisgyerekhez mindig hajolj le!”
Mi a kedvenc idézete?
„Isten azt választotta ki, ami a világ szemében gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket…” (1 Kor 1, 27)
Mi jelenti Ön számára pihenést?
Változatosság: kirándulás, sport, olvasás, baráti társaság…
Mivel foglalkozott volna, ha nem a jelenlegi szakmáját választja?
Nem tudok olyan „foglalkozást” magamnak elképzelni, amibe ne önmagamat adtam volna.
Érez-e késztetést arra, hogy tanuljon valamit, aminek nincs azonnali vagy gyakorlati értéke? Ha igen, mi lenne az?
Kereknek érzem életemet és vékenységemet.

Milyen körülmények között születtek legjobb és legihletettebb ötletei?
Elmélyült tanulmányozásban, elmélkedésben, útközben és álomban.
Mi az, amit a nagyközönségnek feltétlenül tudnia kellene az Ön szakmájáról?
Nem tanulható, hanem ajándékként befogadható.
Most tudta meg biztos forrásból, hogy egy hónap múlva lesz a világ vége. Mi lenne az, amit még mindenképp szeretne megtenni, megélni?
Szívem békéjét.
Mi az az egyetlen tárgy, amit égő munkahelyéről kimentene?
Mivel életemet nem anyagi javakra építettem, semmit.

Mi a legvonzóbb dolog a hűtőszekrényében?
a pannonhalmi Vis vitalis tiszta és hideg víz.

Melyik irodalmi személlyel találkozna szívesen?
Ilyen több is lenne: Dosztojevszkij, Hölderlin, Babits Mihály, Thomas Mann, Esterházy Péter
Véleménye szerint melyik a legaktívabb évtized egy ember életében?
Számomra, bár életem ma is aktív, kb. 35-65 között éreztem ezt.
Mi a legszebb/jobb emléke az ELTE-ről?
Hálával gondolok az egyetemre és tanáraimra, sok jó élmény, szellemi gazdagodás és izgalom fűz az intézményhez.
Maradandó élményem: Lederer Emma tanárnővel a történelembölcseletről tartós diskurzust folytathattam a teljes évfolyam előtt. A Tanárnő utolsó kérdései ezek voltak hozzám: Ki maga? Levétáros, vagy latin szakos? Rövid válaszom ez volt: bencés vagyok. Válasza: akkor mindent értek. Aztán többé nem szólt hozzám. 1972-őt írtunk.
Idézze fel egy felejthetetlen vizsgáját!
Mollay tanár úr rettegett vizsgáztató volt. Több okból magam is rettegtem tőle. Államvizsgám kollegiális párbeszéd volt, ez aztán a legkedvesebb élmények közé került.
ELTE Diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?
Két lehetőségem volt: vagy pannonhalmi, vagy győri bencés iskolánk tanára leszek. Ez utóbbiban kezdtem meg gyakorló tanításomat 1975 szeptemberében.
Miért az ELTE-t választotta?
Az 1950-es állam és egyház közötti megállapodásban csak ez a lehetőség állt rendelkezésemre, mint bencés szerzetespapnak.
Milyen hasznos útravalót kapott Alma Materében?
Nehéz erről röviden számot adni: sokat. Tudományos felkészültséget, igényességet, szemléletmódot, maradandó kapcsolatokat, barátságokat.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

ELTE Alumni Staféta - Feld István​

ELTE Alumni Staféta - Feld István

Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Feld István ( BTK ’76) régész-történész, c. egyetemi tanár kapta.
Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése pl. elvégzett kísérlete/megírt novellája/...stb?

Homokból léptékhelyesen megépítettem a devecseri 16. századi kastély makettjét, a fonyódi török kori erősség maradványairól a helyszínen alaprajzot készítettem.

Melyik könyv hatott legjobban pályájára?

Pályaválasztásomat meghatározta Iványi Béla és Sági Károly kis kötete a csobánci várról.

Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét? Mik a legfőbb frusztrációi?

A legnagyobb sikerélményem, ha doktoranduszaim készülő disszertációit olvasva olyan meglátásokkal találkozok, melyeket én alapoztam meg. A legfőbb frusztráció, ha nem tudom kellőképp felkelteni hallgatóságom érdeklődését.
Melyik könyv van jelenleg az éjjeliszekrényén?
Tompa Andrea: Omerta

Melyik a kedvenc regénye?

Egyet aligha tudnék kiemelni, de különösen nagy hatással voltak rám Tolsztoj és Thomas Mann regényei

Milyen zenét szeret hallgatni?

Legjobban a barokk zenét kedvelem, de a középkor és a 19. század alkotásait is szívesen hallgatom.

Hol és mikor szeretett volna inkább élni és dolgozni?

Meg vagyok elégedve azzal a hellyel és idővel, amely megadatott számomra.

Mi jelenti Ön számára pihenést?

A munka íróasztalomnál és a kertünkben, túra a hegyekben, barangolás a városokban

Mivel foglalkozott volna, ha nem a jelenlegi szakmáját választja?

Az általános iskola alsó tagozatában biológusnak készültem, ma is nagyon kedvelem a természetet.

Érez-e késztetést arra, hogy tanuljon valamit, aminek nincs azonnali vagy gyakorlati értéke? Ha igen, mi lenne az?
Úgy érzem, megtanultam mindazt, amihez tehetségem és erőm volt, de szívesen tanulnék még további nyelveket…
Milyen körülmények között születtek legjobb és legihletettebb ötletei?
Munka, írás közben

Mi az, amit a nagyközönségnek feltétlenül tudnia kellene az Ön szakmájáról?

A régészet – s így azon belül a középkor és az újkor általam művelt és oktatott régészete is – a tárgyi emlékeket vallatva azt kutatja, ami nem derül ki a múltról a fennmaradt írásos emlékekből és ábrázolásokból. Én ugyanakkor történészként is vizsgálom főként a várakat, kastélyokat, erősségeket, törekedve egykori szerepük, formájuk s azt ott zajlott élet megismerésére és minél szélesebb körű bemutatására.

Most tudta meg biztos forrásból, hogy egy hónap múlva lesz a világ vége. Mi lenne az, amit még mindenképp szeretne megtenni, megélni?
Azt, hogy teljes békében legyek önmagammal

Mi az az egyetlen tárgy, amit égő munkahelyéről kimentene?

Ilyen nincsen, mivel a régészeti leleteket általában nem a munkaszobákban őrizzük…

Véleménye szerint melyik a legaktívabb évtized egy ember életében?

Talán az 50-60 év közötti időszak

Mi a legszebb/jobb emléke az ELTE-ről?

Egyetemi hallgatóként az, hogy számos kiváló, egyenként fel sem sorolható tanár előadásait hallgattam, oktatóként pedig, hogy bár csak alig több mint egy évtizedet dolgozhattam az ELTE-n, címzetes egyetemi tanárként vonulhattam nyugdíjba.

Idézze fel egy felejthetetlen vizsgáját!

Elsőéves koromban Mócsy András régészprofesszor sorba állította a hallgatókat, s ha az első nem tudta a választ a feltett kérdésre, a következőnek kellett erre kísérletet tennie, s így tovább. Ezt annyira rosszul éltem meg, hogy magam oktatóként soha nem alkalmaztam ezt a módszert.

ELTE Diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?

Mivel már elsőéves koromban tudtam, hogy hol szeretnék dolgozni, ezért felkerestem az akkori műemléki felügyelőség régészét, Kozák Károlyt. Ezután sokat dolgoztam ásatásain, így már ötödéves koromban állást kaptam az ottani Tudományos Osztályon.

Miért az ELTE-t választotta?

Csak az ELTE-n volt akkor teljes értékű régészképzés

Milyen hasznos útravalót kapott Alma Materében?

Történész oktatóimtól, főleg G. Bolla Ilonától és Unger Mátyástól megalapozott történelemszemléletet, régész oktatóimtól, főleg László Gyulától és Bóna Istvántól a kutatás iránti lelkesedést és elkötelezettséget. Hálával tartozom Marosi Ernő művészettörténész professzornak is, aki megerősített az egyes szakterületek együttműködésének szükségességébe vetett hitemben.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

Alumni Staféta - Marosi Ernő​

Alumni Staféta - Marosi Ernő

Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Marosi Ernő (BTK '63) Széchenyi-díjas magyar művészettörténész kapta.
Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése pl. elvégzett kísérlete/megírt novellája/...stb?

Amikor az első tanszéki kiránduláson illegálisan kibontottuk a leveleki gótikus falusi templom befalazott déli kapuzatát.
Melyik könyv van jelenleg az éjjeliszekrényén?
Ágyban nem olvasok, de most éppen Aranyossi Magda Én régi, elsüllyedt világom c. könyve van kezem ügyében.
Milyen zenét szeret hallgatni?
Historikus előadásban 17-18. századi műveket.
Hol és mikor szeretett volna inkább élni és dolgozni?
1963-2010 között Bécsben, Berlinben, Párizsban vagy Princetonban.
Mi az, amit a nagyközönségnek feltétlenül tudnia kellene az Ön szakmájáról?
Mint művészettörténész azt kívánnám, hogy szakmámban csak megfelelő végzettséggel és tapasztalatokkal rendelkező egyének tölthessenek be hivatalokat.
Véleménye szerint melyik a legaktívabb évtized egy ember életében?
15-25 év között.
Miért az ELTE-t választotta?
Nem én választottam; az ELTE választott engem.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

Alumni Staféta - Vankó György​

Alumni Staféta - Vankó György

Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Vankó György (TTK'93), a Wigner Fizikai Kutatóközpont Femtoszekundumos Spektroszkópiai és Röntgenspektroszkópiai Kutatócsoportjának vezetője kapta.

Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése pl. elvégzett kísérlete/megírt novellája/...stb?
A jelentős fény- és hanghatással járó exoterm kémiai reakciók már kiskoromtól érdekeltek. Gyógyszertárból, háztartási boltból stb. könnyen beszerezhető anyagokból könnyű volt lőporszerű keverékeket készíteni. Az még egy nyugodtabb kor volt, az emberek a béketáborban nem féltek a terrorizmustól, így viszonylag zavartalanul robbantgathattam a kertben, a patakban, vagy a galgamácsai határban. (Az ilyen piromán hajlamokat persze elhagyhatja az ember, az egyetem alatt én is inkább a szerkezetkutatás, a fizikai módszerek alkalmazása felé fordultam.)
Melyik könyv hatott legjobban pályájára?
A pályámra vonatkozó könyvet nem tudok kiemelni, de a felnőtté válásom körüli útkeresésem során szemléletemet nagyban alakította Richard Dawkins: Az önző gén c. munkája. Olyan koherens és szép magyarázatát adja létezésünknek, amit más forrásokból addig sohasem kaptam meg. Jelentős fizikusok művei közül megemlíteném a még középiskolában olvasott A rész és az egész című könyvet Werner Heisenbergtől, ill. a később abszolvált "Surely you are joking, Mr. Feynmann!" címűt Richard Feynmanntól.
Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét? Mik a legfőbb frusztrációi?
Egyes molekulákat elveben munkára foghatunk fénnyel való besugárzással, a potenciális felhasználás a molekuláris eszközöktől a napenergiaenergia-hasznosításon keresztül a környezet tisztításáig terjed.
Csoportommal ilyen funkcionális molekulák viselkedését vizsgáljuk ultragyors lézerimpulzussal történő aktiválás után, az atomok mozgásának időskáláján, és elméleti számítások alapján végzett kémiai módosításokkal próbáljuk a bennük lezajló folyamatokat befolyásolni. Az utóbbi évtizedben sikerült ehhez itthon berendezéseket építeni, emellett a legmodernebb külföldi infrastruktúráknál is kísérletezhetünk Kaliforniától Japánig, valamint az elméleti alapon történő molekulatervezés is működni látszik.
Frusztrációk? Magyar közalkalmazottként ugyan milyen frusztrációról számolhatnék be?
Melyik könyv van jelenleg az éjjeliszekrényén?
Tompa Andrea: Haza. A szerző Omerta c. regényét is nagyon szerettem, ám korábbi műve, a Fejtől s lábtól az egyik legnagyobb olvasmányélményem. A Hazát pár napja kaptam meg a feleségemtől, és nagy várakozásokkal nézek elébe. A másik aktuális kötet Spiró György: Malaccal teljes éveink. Spiró Fogság c. regénye az a könyv volt, amit néhány éve szó szerint nem tudtam letenni. A "malacos" esszékötetben az Eötvös Collegiumi napjairól is ír, ami különösen érdekessé teszi számomra. (Nekem is szerencsém volt eme intézmény lakójának lenni, és az itt töltött időszak meghatározó periódusa életemnek, habár a mi generációnk már nem volt olyan, mint a korábbi nagy öregeké: a nagy öregektől tudjuk.)
Hol és mikor szeretett volna inkább élni és dolgozni?
Olvasmányélményeim fiatalon a századforduló Párizsa felé vittek volna, szívesen lettem volna író vagy festő abban a korban, abban a miliőben, azokkal a kortársakkal. De mivel egyik tevékenységhez sincs tehetségem, nem építettem időgépet...
Mi jelent Ön számára pihenést?
Olvasás, (művész)filmek, síelés, utazás. Kölnben két évtizeddel ezelőtt váratlanul beleszerettem a középkori építészetbe, azóta a kedvenc vakációm az autós kirándulás román és gótikus templomokkal teli területeken; csaknem hétéves francia tartózkodásunk alatt rengeteg, különböző stílusjegyekre felfűzött tematikus útra nyílt módunk.
Idézze fel egy felejthetetlen vizsgáját.
Egyetemi éveim közepén nem mindig sikerült a tanulmányi és szívügyeimet összeegyeztetnem, így előfordult, hogy föltolult néhány vizsgám. Egyszer az egyik tárgyra egy szűk nap jutott, és csak úgy sikerült befejeznem a felkészülést, hogy semmit nem aludtam. (A "dallama" a fejemben volt ugyan, de a vizsgára a "kottáját" is meg kellett tanulni.) A vizsgáztatóm szobájában délelőtt 9-10 óra körül megkaptam a feladatokat, ő utána elment a büfébe beszélgetni. Társasági ember volt, gyakran megesett ez vele. Én szépen kidolgoztam a tételeket, és vártam vissza. Óra nem volt nálam, a szobában sem, az alváshiánytól az időérzékem sem működött; lehet, hogy el is bóbiskoltam. Aztán délután kulcscsörgésre riadtam: a professzor úr éppen haza akart menni, de mielőtt bezárta volna, szerencsére benézett a szobába, hogy nem hagy-e ott valamit. Ezek után a vizsga viszonylag gyorsan lezajlott.
Miért az ELTE-t választotta?
Tudomásom szerint az 1980-as évek végén az ELTE volt a legjobb a természettudományos kutatói képzésben.
ELTE Diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?
Harmadéves korom óta végeztem tudományos diákköri munkát az ELTE Magkémiai Tanszékén; élveztem a kutatást, így a '90-es évek első felében egyértelműnek tűnt, hogy ott maradok doktorizni, és aztán majd jó eséllyel onnan megyek nyugdíjba. Azonban Nagy Dénes Lajos professzor, akinek jártam a Nukleáris Szilárdtestfizika c. speciális kollégiumára, meghívott egy szinkrotronsugárzásos kísérlet néhány fős felhasználói csoportjába a hamburgi DESY-be. A laboratóriumi kutatómunka után egy ilyen nagy nemzetközi infrastruktúránál úgy éreztem magam, mint aki egy űrállomásra csöppent, és azonnal megfertőzött, magával ragadott az ottani atmoszféra, az új kutatási lehetőségek. Ezután gyorsan befejeztem a doktorimat, és megpályáztam egy posztdoktori állást a vezető nemzetközi szinkrotronsugárzási intézetnél, a grenoble-i ESRF-nél. A posztdoktori pozíciót azután egy ötéves kutatói követte. Az itt töltött évek során rengeteg új szakmai tapasztalatot szereztem, sokat tanultam a berendezéseinken kísérletező válogatott felhasználóinktól is, és a természeti és kulturális kincsekben bővelkedő, erős gasztronómiai és borászati tradíciókkal bíró Franciaországban a szabadidő eltöltése sem okozott gondot.
Mit üzen az ELTE hallgatóinak?
Sapere aude.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

Alumni Staféta - Vámos Miklós​

Alumni Staféta - Vámos Miklós

Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Vámos Miklós (ÁJK '75) József Attila-díjas magyar író, forgatókönyvíró, dramaturg, kiadóigazgató kapta.
Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése pl. elvégzett kísérlete/megírt novellája/...stb?

Kis történeteket fabrikáltam fejben, mert még nem tudtam írni. Azóta is, de már tudok.
Melyik könyv hatott legjobban pályájára?
Száz év magány
Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét? Mik a legfőbb frusztrációi?
Ha veszik és szeretik a könyvem. Ha nem eléggé.
Melyik könyv van jelenleg az éjjeliszekrényén?
A világítótorony
Melyik a kedvenc regénye?
Anna Karenina
Milyen zenét szeret hallgatni?
Bach, Beethoven, Mozart, Beatles
Hol és mikor szeretett volna inkább élni és dolgozni?
Itt. Holnap.
Mi volt a legjobb tanács, amit valaha kapott?
Dobjam el minden novella első oldalát.
Mi jelent Ön számára pihenést?
Az olvasás.
Mivel foglalkozott volna, ha nem a jelenlegi szakmáját választja?
Jogi kart végeztem, ügyvéd volnék. Talán. Vagy asztalos, mint az anyai férfi fölmenőim.
Érez-e késztetést arra, hogy tanuljon valamit, aminek nincs azonnali vagy gyakorlati értéke? Ha igen, mi lenne az?
Igen. Spanyolul és jól zongorázni.
Milyen körülmények között születtek legjobb és legihletettebb ötletei?
Borotválkozás közben.
Most tudta meg biztos forrásból, hogy egy hónap múlva lesz a világ vége. Mi lenne az, amit még mindenképp szeretne megtenni, megélni?
Szeretteimet szeretni.
Mi az az egyetlen tárgy, amit égő munkahelyéről kimentene?
Számítógépem.
Mi a legvonzóbb dolog a hűtőszekrényében?
A tej.
Melyik irodalmi személlyel találkozna szívesen?
Hamlettel.
Véleménye szerint melyik a legaktívabb évtized egy ember életében?
Bármelyik.
Mi a legszebb/jobb emléke az ELTE-ről?
Diplomaosztás.
ELTE Diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?
A vakszerencse.
Mit üzen az ELTE hallgatóinak?
Mindegy, mit tanulnak. Olvassanak szépirodalmat.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

Alumni Staféta - Radnóti Sándor​

Alumni Staféta - Radnóti Sándor

Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Radnóti Sándor (BTK '69) Széchenyi-díjas magyar esztéta, kritikus, filozófus, irodalomtörténész, az MTA levelező tagja kapta.

Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése pl. elvégzett kísérlete/megírt novellája/… stb?

Öt éves koromtól képzőművészeti albumok lapozgatása Apámmal, zenehallgatás, olvasás. Tízes éveim első felében "irodalmi kísérletek", például Julianus barát utazásának megörökítése, néhány példányban könyvként bekötve, barátom, Vincze Péter illusztrációival.

Mi volt pályáján a legmeghatározóbb élménye?

Nyilván Lukács György személyével és művével való megismerkedés (egyre hátrább kalandozva az időben az ifjú Lukács felé).

Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét? Mik a legfőbb frusztrációi?

A siker az utolsó pont kitétele egy munka megírása után, s egyben a legfőbb frusztráció is. Talán nem hátratekintve, hanem előre: mivel fogom kitölteni a következő éveket?

Mi inspirálja Önt munkája során?

Hogy megtudjam, voltaképpen mire gondoltam, amikor belevágtam. Olyan ez (nekem), mint a krimi: a végén áll össze, hogy ki a gyilkos.

Hol és mikor szeretett volna inkább élni és dolgozni?

Itt szeretnék élni és dolgozni. Jogállamban, nem autokráciában.

Milyen más területek érdekelték még szakterületén kívül?

Sok mindenhez értenék szívesen: a whiskykhez (ebben eljutottam egy bizonyos amatőr színvonalig), a madarakhoz (ebben fájdalmasan tudatlan vagyok), stb.

Érez-e késztetést arra, hogy tanuljon valamit, aminek nincs azonnali vagy gyakorlati értéke? Ha igen, mi lenne az?

Madárismét.

Mi az az egyetlen tárgy, amit égő munkahelyéről kimentene?

Ösztönösen bizonyára a computerem, benne minden múltbeli és készülő munkámmal, jegyzeteimmel. De mivel óvatossági rendszabályból ez mind a felhőben is megvan, nem ez volna a legjobb döntés.

Melyik a kedvenc országa? / Melyik más kultúrát kedveli a legjobban?

Mint sokaknak, nekem is Olaszország. Az európai kultúra tárgyi emlékeinek több mint a fele ott található.

Mikor döntötte el, hogy az ELTE-re jelentkezik?

Családomban evidencia volt az egyetemi végzettség. Szüleim már az ötödik általános osztálytól elkezdték emlegetni hogy "ez már beleszámít a felvételibe".

Miért az ELTE-t választotta?

Mivel bölcsész irányultságom hamar kiderült, s külföldi egyetem nem jöhetett szóba, nem is volt kérdés, hogy szülővárosom egyetemére jelentkezzem.

Mi a legszebb/jobb emléke az ELTE-ről?

Az 1969-es hajnalba nyúló kari KISz-gyűlés, amelyen - a prágai '68 megkésett hatására - megbuktattuk a KISz-vezetőséget, s új, nekünk tetsző arcokat választottunk, akik aztán egy idő múlva vagy engedtek az elvárásoknak, vagy lemorzsolódtak. Hatására Kádár János eljött az egyetemre - ez már nem tartozik a legszebb emlék kategóriájába -, s beszédet mondott, ahol enfülemmel hallottam a következő dermesztő mondatot: "Mert kérem, nálunk soha nem volt cenzúra; akasztás volt, cenzúra nem volt."

Egyetemi évei alatt ki volt a legmeghatározóbb személyiség, akivel megismerkedett?

Arról sajnos, aki az lehetett volna, egy évvel lemaradtam: Márkus Györgyről. Így - mident meggondolva és mindent megfontolva - Király Istvánt kell említenem.

Idézze fel egy felejthetetlen vizsgáját!

Általános nyelvészet; tudásom fölötte hézagos volt. A folyosón feltűnt egy kollegina, aki jó viszonyban volt a tanárral, Antal Lászlóval. Kérdezte, mire várok. Mondtam, hogy vizsgára. Tudsz? - kérdezte. Mondtam, hogy nem. Beszéljek Antallal? - kérdezte. Mondtam, hogyha akar, tegye. Bement, kijött, csippentett a szemével, és elment. Sorra kerültem, s elkezdődött egy igazi véres vizsga. Világos volt: a tanár megmutatja, hogy őt nem lehet korrumpálni. Soroztak a kérdések, amikre nem tudtam válaszolni, s nem öt percig, nem is tízig, hanem legalább egy fél óráig. Végül kijelentett, hogy ez nem sok. Mondtam, hogy nem. - Na de hát szóltak magáért! - mondta, majd beírt egy jelest.

ELTE Diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?

Lukács György ajánlására a Magvető Könyvkiadó lektora lettem, ahonnan azonban politikai okok miatt elbocsátottak. Ez után a Gondolat Kiadóhoz kerültem, hogy kinek a segítségével, arra máig nem derült fény. Idő múltán onnan is elbocsátottak politikai okok miatt, s ekkor tíz évig állástalan voltam, hivatásomtól eltiltva. A rendszerváltással az ELTE professzora lettem.

Mik a jövőbeni szakmai tervei?

Most zártam le egy vastag, és hosszú évekig készülő újabb könyvemet a táj filozófiájáról. A jövőben az ízlés filozófiájával kívánok foglalkozni, s továbbra is rendszeresen írok irodalomkritikákat.
 
Oldal tetejére