Hírek Amerika évtizedekig hálás lesz azért, amit az oroszok Ukrajnában művelnek

Nemcsak Zelenszkijék, hanem az amerikai hírszerzés is szívre tett kézzel köszönheti meg mindazt, amit az oroszoktól kapott. Az orosz haderő elemi hiányosságai miatt a saját ellenségeit látja el fegyverekkel, és legféltettebb titkait is tálcán nyújtja át nekik.

Az Ukrajna fegyverarzenáljának forrásaival foglalkozó cikkünk azzal a megállapítással zárult, hogy az ukrán haderő nehézfegyverzetének jelentős részét az elhagyott és zsákmányolt orosz eszközök teszik ki, és hogy ezek nélkül az utóbbi hetek ukrán sikerei elképzelhetetlenek lettek volna. (Hasonló megállapításokra jutott egyébként a Wall Street Journal is a néhány nappal később megjelent cikkében.) Most arról lesz szó, hogy mit jelent mindez az orosz haderőre jelenlegi és jövőbeli képességeire nézve.

Ki adta a legtöbb nehézfegyvert Ukrajnának? A válasz meglepő

Nem az Egyesült Államok és nem is a NATO, hanem Oroszország volt olyan előzékeny, hogy kisegítette a hiányt szenvedő ukránokat.

Mint korábban kifejtettük, minden haderőnél kell lennie bevett eljárásoknak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő egy elakadt, meghibásodott, harcban megsérült járművel, harci eszközzel. A legjobb lehetőség mindig az, ha maga az eszköz kezelőszemélyzete képes megoldani a problémát. Egy harckocsi személyzetét például megtanítják arra, hogyan érdemes próbálkozni a jármű kimozdításával, ha az elakadt, illetve egyszerűbb javítások elvégzésére is képesnek kell lenniük. Egy lánctalp egy szemének, avagy lánctagjának cseréje, a lánctalp egy görgőjének visszaigazítása, esetleg mondjuk a motor hűtőfolyadékának pótlása, valamelyik cső megragasztása nem szabad, hogy problémát okozzon egy jól képzett legénységnek, és az ilyesmihez szükséges szerszámok, pótalkatrészek is a rendelkezésükre kell, hogy álljanak.
Különösen igaz mindez egy professzionális katonákat foglalkoztató, modern eszközökkel felszerelt haderőre, ahol egyrészt megéri hosszú éveken át képezni a személyzetet, másrészt sokmillió dolláros, nem szívesen hátrahagyott eszközöket használnak. Illetve minden felhasznált pótalkatrészről, meghibásodásról leltár, jelentés készül, így a jellemző problémákra a személyzetet fel tudják készíteni, és mind magukon a járműveken, mind a frontvonaltól kicsit távolabb található bázisokon rendelkezésre állnak a várhatóan szükséges szerszámok és alkatrészek.

Tudás és tapasztalat

Az elvi tudáson túl azonban nagyon nagy szerepe van a tapasztalatnak és a gyakorlatnak ilyen helyzetekben. Egy tapasztalt és gyakorlott személyzet könnyebben felismeri a problémát, és gyorsabban talál rá akár nem tankönyvi megoldást. Lehet például, hogy kiásni már nem lehet az elakadt járművet, de egy közeli fa vagy kerítés darabjait alátéve még meg lehet mozdítani. Lehet, hogy egy csavarkulccsal és rengeteg szigszalaggal még működésre lehet bírni azt a motort, ha az ember tudja, hol kell azt a két csavart meghúzni, melyik cső szivárgását kell megszüntetni.

Sok orosz eszköz már az ukrán oldalon szolgál - harcképtelenné tett orosz páncélosokat állítottak ki Kijev belvárosában 2022. augusztus 24-án, az ukrán függetlenség 31. évfordulóján.

Ha pedig bármilyen problémát ellenséges tűztől fenyegetve, a frontvonalon kell elhárítani, akkor mindez hatványozottan igaz: senki nem fog hümmögve lapozgatni egy karbantartási útmutatót, és életében először nekiállni egy lánctalpjavításnak, miközben golyók fütyülnek el a közelében. De ha a személyzet tudja, hogy tíz perc munkával egy újra mozgóképes járműve lesz, akkor a kockázatokat elemezve bevállalhat egy ilyen akciót.
Ha önerőből nem megy a probléma megoldása, akkor a következő lehetőség egy hasonló vagy magasabb kategóriájú jármű segítségének igénybevétele. Egy másik tank talán ki tudja mozdítani az elakadt harckocsit, ha pedig műszaki probléma van, akkor biztonságosabb, hiszen a javításra alkalmasabb helyre tudja vontatni. Ha ez sem működik, akkor jöhetnek a specializált műszaki egységek a specializált járműveikkel és egységeikkel, de ezek minden haderőben korlátos erőforrásnak számítanak, ezért lehetőleg csak végső esetben veszik igénybe a segítségüket.

Se csodafegyverek, se csodák nincsenek Ukrajnában
Nagyító rovatunkban annak kapcsán elmélkedünk, hogy immár hat hónapja zajlik a vérontás a szomszédban.
A front mögötti bázison pedig megint protokollok vonatkoznak arra, milyen javításokat lehet helyben elvégezni és mikor kell inkább a hátországban nagyjavítást kérni, mikor érdemes mondjuk egy másik javításra szoruló eszközből átszerelni egy alkatrészt, milyen ideiglenes, további meghibásodásokkal fenyegető javításokat lehet eszközölni, és így tovább. Persze mindez jóval rugalmasabban működik éles harci helyzetben, amikor mondjuk minden bevethető eszközre szükség van. De nem mindegy, hogy egy javítóműhelyben tudják-e, hogy két nap múlva kapnak mondjuk egy új váltót a harckocsiba, vagy csak két hét múlva, mert utóbbi esetben érdemes kétszeres munkával szétszedni egy motorhibás tankot, és onnan átrakni az alkatrészt, míg az előbbi esetben mondjuk nem.
A dolog persze még ennél is sokkal bonyolultabb. Mindenesetre az jól látható, hogy a folyamat minden pontján jól kiképzett, tapasztalt, motivált emberekre, valamint hatékony kommunikációra logisztikára van szükség ahhoz, hogy az elakadt, meghibásodott, megsérült eszközök lehető legnagyobb része ne maradjon a csatatéren, és ezzel ne kerülhessen az ellenség kezébe, illetve ahhoz, hogy minél nagyobb részük maradjon vagy kerüljön újra gyorsan harcképes állapotba.
Nem árulunk el újdonságot azzal, hogy e feltételek nem igazán vannak meg az orosz haderőnél – ideszámítva az eddig hivatalosan külön szervezeti egységnek, most az annexiókkal nyilván „papíron” is az oroszba betagozódó donyecki és luhanszki „népköztársaságok” hadseregeit is. A problémák a rendszeres karbantartások hiányával kezdődnek – a háború elején például azt valószínűsítették a szakértők, hogy azért kapnak annyi defektet, és akadnak ezért el a kerekes orosz járművek, mert rengeteget álltak egy helyben a bázisokon, így a kerekek mindig a napon lévő része elöregedett, megtöredezett. Az amerikai szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek elkerülésének érdekében az amerikai bázisokon külön embereket, külön protokoll szerint alkalmaznak arra, hogy időnként átparkolják ezeket a járműveket.

Szétlopva, elhanyagolva, otthagyva

Aztán ott van a mindent átható korrupció és a lopás. Néhány nappal ezelőtti hír, hogy az orosz hadvezetés meglepődve szembesült azzal, hogy 1,5 millió (!), a bevonult tartalékosoknak szánt egyenruha hiányzik egy raktárból. Most az, hogy az ezek értékesítéséért kapott pénzből valamelyik „nagykutya” vett egy most minden bizonnyal lefoglalva egy olasz kikötőben ringatózó jachtot, vagy a raktár őrzésére kirendelt katonáknak jutott belőle sok-sok liter plusz vodka, az mindegy is. A lényeg, egyenruhák nincsenek. Vajon hány, papíron létező alkatrész hiányozhat a fronton bevetett járművekből, az ezeket kiszolgáló bázisokról? Vajon a harckocsikban ott vannak a szükség esetére előírt javítókészletek, pótalkatrészek? Kicserélték a csereérett, elöregedett alkatrészeket az évek során, az ütemterv szerint? Meg lett zsírozva, aminek meg kellett zsírozva lenni, került új olaj, szűrő, fékbetét, csapágygörgő azokba a járművekbe? Lehet tippelni.

Földbe állhat az orosz fegyverexport a háború hatására

Nem éppen jó reklám az orosz fegyvereknek az, ami Ukrajnában történik, de még nem is ez a legnagyobb problémája az orosz fegyverexportnak.

A szovjet-orosz eszközök hagyományosan elég strapabíróra voltak-vannak tervezve. De egyrészt azért ennek vannak határai, másrészt már egy mondjuk T-72-es tank sem olyan, mint egy dobtáras géppisztoly, van benne elektronika, rengeteg alkatrész, és nem mindig elég, ha egy kalapáccsal egyet ráverünk, és rögtön működni kezd.

Ugyanakkor a szovjet-orosz hadászati doktrína mindig is inkább arra épített, hogy nagy tömegben bevetett eszközökkel hajtsanak végre folyamatos előrenyomulást, ami elromlik, ahelyett van másik, az elhagyott járműveket majd begyűjtik és helyrepofozzák a műszaki alakulatok.

Az orosz sorkatonák (függetlenül attól, hogy az ukrajnai invázió előtt mondjuk aláírtak-e egy papírt arról, hogy mostantól ők hivatásosok, és így mehetnek „különleges katonai műveletben” külföldre harcolni) kiképzésébe messze nem fér bele a karbantartási, javítási feladatok alapos begyakoroltatása. Az orosz hadgyakorlatok is inkább a szemnek nagyon látványos, nagyszabású játékok, mintsem a harctér mindennapi valóságának modellezései. És most képzeljük el azt, hogy mindez milyen szintet érhet el a több évvel ezelőtt elvégzett sorkatonai szolgálat után most a behívó után néhány nappal a frontra vezérelt tartalékosok körében. (Szintén néhány napos hír egyébként, hogy a most bevonult tartalékosok közül sokakat a frontra küldésük előtti napokban alakzatban masíroztattak, ahelyett, hogy mondjuk gyakorolták volna legalább kézifegyvereik alapvető karbantartását, vagy a harctéri túléléshez szükséges készségeiket frissítették volna fel.)
A rosszul ellátott, rosszul vezetett, rossz parancsokat kapó katonák harci szelleme is olyan, amilyen. Elképzelhető, hogy nekiáll kiszabadítani egy elakadt tankot valahol a Liman mellett, egy sártengerré vált mezőn, és kockáztatja, hogy a Javelinekkel felszerelt ukránok közben odaérnek, de valószínűleg inkább szétteszi a kezét, és biztonságosabb helyet keres.

Putyin végzetes gyengeségét mutatta meg a mozgósítás elrendelése

Putyin végzetes gyengeségét mutatja a mozgósítás elrendelése
Golyófogónak lehetnek csak jók a most behívott tartalékosok, és már a front megtartásához is nukleáris fegyverekkel kell fenyegetőznie.

Mindebből aztán az lesz, hogy az orosz eszközök elakadnak, elromlanak, találatokat kapnak, és ottmaradnak a csatatéren, mert személyzetük, ha túl is élte az eseményeket, a sorsukra hagyja őket vagy megadja magát. Ha pedig a csatatér aztán ukrán ellenőrzés alá kerül, akkor a „hazai pályán” harcoló, motiváltabb, rugalmasabb ukránok begyűjtik, feltöltik üzemanyaggal, kijavítják, alkatrészként felhasználják a zsákmányolt vagy elhagyott orosz eszközöket, amelyeket néhány órával, nappal vagy héttel később már az eredeti tulajdonosaik ellen vetnek be. Egyes ukrán egységek szinte már kizárólag zsákmányolt, akár saját eredeti felszerelésüknél modernebb orosz nehézfegyverzettel szerelték fel magukat, mint a sikert sikerre halmozó 92. gépesített dandár, de olyan gyalogsági egységről is tudni, amely a zsákmányolt eszközökkel „gépesítette magát”.

"Annyi zsákmányt szereztünk, hogy azt se tudjuk, mit csináljunk velük. Gyalogsági zászlóaljként indultunk, de most már tulajdonképpen gépesített zászlóalj lettünk"
– mondta Ruszlan Andrijko, a Karpatszka Zics önkéntes zászlóalj egyik főtisztje. A zászlóalj Izjum visszafoglalásakor tíz T-80-as harckocsit és öt 2S5 önjáró löveget zsákmányolt.

Tálcán kínált csúcstechnológia

És ez még mindig nem minden. A hátrahagyott és zsákmányolt eszközök között ugyanis nemcsak régi, jól kipróbált, az ukránok és a NATO által is jól ismertek vannak. A T-90M harckocsi jelenleg Oroszország legfejlettebb tankja (nem, a híres Armata nem létezik komolyan bevethető darabszámban). A T-90-es modell továbbfejlesztéseként az M változat egy különleges, Nakidka nevű bevonattal van ellátva, amely hő- és rádiójelelnyelő tulajdonságokkal bír, és elméletben mind a hőkamerák, mind a hőkeresős páncéltörő rakéták érzékelői, mind levegőből pásztázó radarok elől elrejtheti a tankot. A T-90M reaktív páncélzata is új fejlesztésű, de az orosz tankok sokat kritizált öntöltő lőszeradagoló rendszerét is átalakították benne, de tűzvezetési és kommunikációs rendszerei is a legfejlettebbek, amelyeket az orosz haderőnél használnak. Mindezek részben a T-14 Armatán, tehát a jövő orosz tankján is alkalmazott megoldások, és részleteikben ismeretlenek voltak mind az ukránok, mind a NATO hírszerzése előtt.

Amikor tehát a harkivi offenzíva során az ukránok egy elhagyott T-90M-re bukkantak, az nem azért volt nagy fegyvertény, mert ezt aztán bevethették az oroszok ellen, hanem mert a tankot azóta már minden bizonnyal csavarokra szétszedték valahol a hátországban az amerikai katonai szakértők, hogy feltérképezzék az új fejlesztések pontos tudását, gyenge pontjait. A tank elvesztése tehát hosszú évekre vetheti vissza az orosz haderő képességeit. És miért került ez a tank ukrán (NATO) kezekbe? Az ukránok szerint a lánctalp egyetlen lánctagja hibásodott meg, ezt kellett kicserélni, és máris el lehetett vele hajtani. Az orosz legénység ezt nem tette meg, vagy azért, mert nem volt cserealkatrészük, vagy azért mert nem tudta, vagy azért mert nem akart ezzel vesződni az ukrán offenzíva közepette, hanem inkább az életét mentette, vagy csak egyszerűen nem volt hozzá kedve. Akárhogy is volt, annyit sem tettek meg, hogy valahogyan megsemmisítsék vagy súlyosan megrongálják a tankot. Akkor is sokat megtudhattak volna a roncsból a nyugati szakértők, de így gyakorlatilag karcmentesen jutottak hozzá a legújabb orosz technológiához.
Ugyanilyen sértetlen állapotban került a harkivi ellentámadás során az ukránok kezére egy 1L261-es radar. A 1L260 Zoopark-1M rendszer részeként ezt az ellenséges tüzérségi állások bemérésére lehet használni, és ugyan nem tartalmaz olyan titkos csúcstechnológiát, mint a T-90M, azért egy sértetlen darab tanulmányozása szintén érdekes információkkal szolgálhat a NATO szakértőinek. Elképesztő, hogy legénység tagjai arra nem vették a fáradságot, hogy a valamiért hátrahagyott járműben legalább az érzékeny elektronikai eszközöket megrongálják, még azok a képernyők is épségben várták az ukránokat, amelyeket egy puskatussal egy perc alatt szét lehetett volna törni.

Fontos radarrendszert zsákmányolhattak, orosz parancsnokot foghattak az ukránok

Az oroszok nagy bajban lehetnek, sokan a védelmi miniszter fejét követelik az ukrán sikerek miatt. Háborús hírösszefoglaló.

Még márciusban jutott hasonló sorsra a szintén szupertitkos, elektronikus zavarórendszer, a Krasukha-4. A rendszer az orosz állítások szerint nemcsak az ellenséges repülő eszközök radarjait képes semlegesíteni, hanem a GPS-, a rádió- és a telefonjeleket is, sőt akár az alacsony föld körüli pályán keringő műholdak rendszereit is. Mivel egy elképzelt NATO-orosz konfliktusban a NATO felderítő- és radarrendszereinek jó működése elengedhetetlen lenne a várt és tervezett légifölény kialakításához, és a precíziós fegyverek bevetéséhez, egy ilyen zavarórendszer halálos fenyegetést jelentene a NATO erőire. Az oroszok ezt is sértetlen állapotban hagyták hátra Kijev közelében, annyit nem tettek meg, hogy egy kővel bezúzzák a képernyőket, vagy beledobjanak a rendszert rejtő konténerbe egy kézigránátot, esetleg egy tankkal szétlőjék. Egy ilyen rendszer évtizedes fejlesztés eredménye, és az oroszok joggal számíthattak arra, hogy a NATO-nak még szintén hosszú évekig tarthat rájönnie, hogyan működik és hogyan lehet esetleg védekezni ellene, olyan eszközöket fejleszteni, amelyeket nem képes megzavarni. Ez az idő biztosan a töredékére rövidül, ha egy sértetlen zavarórendszert szedhetnek áramköreire a NATO szakértői – ahogy ezt már azóta biztosan meg is tették.

Aztán ott van az a lezuhant Szu-30SM harci repülőgép, amely még a háború korábbi szakaszában zuhant le Izium környékén. Az oroszok – nyilván abban bízva, hogy ez a terület „örök időkre” az ellenőrzésük alatt marad – nem gyűjtötték be vagy semmisítették meg teljesen a roncsot, így most az ukránok megtalálhatták. A repülőgép mellett ott volt a RTU 518-PSM aktív elektronikai zavaróeszköz is. Ennek feladata az ellenséges radarok és rakéták összezavarása, tehát a repülőgép rendkívül fontos önvédelmi eszköze. Ez a típus az egyik legfejlettebb és persze legtitkosabb ilyen eszköze az orosz légierőnek. Illetve hát titkos csak mostanáig volt, mert egy ilyen jó állapotú darab alapján biztosan egy jó részét „vissza tudják fejteni” az ukrán és NATO-szakértők.

A fentiek csak újabb, nagyon erős illusztrációi annak, hogy az orosz haderővel semmi sincs rendben. Az ukrajnai leszereplésért lehet felelőssé tenni az alkalmatlan parancsnokokat, a rossz haditervet, az elavult taktikát, a katonák nem megfelelő kiképzését, a bevetett fegyverrendszerek hiányosságait, egyes egységek gyenge teljesítményét, és még sok minden mást. Valójában azonban az a helyzet, hogy mindez együtt, egyszerre igaz. A rothadás sokkal mélyebbre megy, mint hogy egy-egy intézkedéssel, egy-egy parancsnok leváltásával meg lehetne szüntetni. Ha egy hadsereg katonái egy meghibásodott lánctalp miatt az ellenség kezére adják a legmodernebb harckocsijukat, ha egy képernyőt nem képesek szétverni, amikor sorsára hagynak egy csúcstechnológiás fegyverrendszert, ott lehet arra számítani, hogy ez a haderő acélos akarattal leküzdi a nyugati segítséggel is egyre jobban felszerelt és kiképzett ukránok ellenállását?

Ez a minden szintre kiterjedő alkalmatlanság Ukrajnában most nemcsak azt jelenti, hogy az oroszok nagyon nagy mértékben járultak és járulnak hozzá saját ellenségük nehézfegyverzettel való ellátásához, de azt is, hogy évekre, évtizedekre előre csökkentették saját fegyvereik hatékonyságát, védelmi képességeiket azzal, hogy a kisujjuk megmozdítása nélkül hagyták ezeket az ősi, stratégiai ellenségük kezére jutni.

Litván Dániel

1665465099118.png
 
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy az orosz erők hétfőn nagy pontosságú rakétákat lőttek ki az ukrán városokra. Pontosítva a korábban közölt adatokat, tájékoztatott arról, hogy helyi idő szerint

11 óra 40 percig 83 rakétát lőttek ki, amelyek közül az ukrán légvédelem több mint 43-at semmisített meg a levegőben.
Késő délelőtt azonban Vlagyimir Putyin egy videóban elismerte, hogy valóban ők állnak a csapások mögött. Közölte azt is, hogy katonai, energetikai és kommunikációs létesítményeket találtak el a rakétáik, és ezen kívül megfenyegette Ukrajnát, hogy a „terrorista” akciókra „kemény” választ fognak adni.
( sajna nem csak hála hanem halál is van a hírszerzés mögött)
 
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy az orosz erők hétfőn nagy pontosságú rakétákat lőttek ki az ukrán városokra. Pontosítva a korábban közölt adatokat, tájékoztatott arról, hogy helyi idő szerint

Késő délelőtt azonban Vlagyimir Putyin egy videóban elismerte, hogy valóban ők állnak a csapások mögött. Közölte azt is, hogy katonai, energetikai és kommunikációs létesítményeket találtak el a rakétáik, és ezen kívül megfenyegette Ukrajnát, hogy a „terrorista” akciókra „kemény” választ fognak adni.
( sajna nem csak hála hanem halál is van a hírszerzés mögött)
Azóta 95 lett az a 83.
 
Készülnek Fehéroszország felől is a támadók (persze ez lehet ködösítés is)
A belgorodi önkéntesek az orosz katonáknak segítenek azzal, hogy rögtönzött páncélzatot készítenek harckocsijaikhoz és járműveikhez.
1665482729022.png

1665482746661.png

(az hogy ez lélektanilag ér valamit )

Ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák egész Ukrajnában

Az orosz megszállók húsz cirkálórakétát lőttek ki Kryvyi Rihre: tizet a Kaszpi-tengerről, tizet Szaratovból indítottak.
 
Nagyon szomorú, hogy miközben Putyin újra Kievet és a magyar-lakta területeken rakétákkal gyilkolta az embereket,
a magyar külügyminiszter Szijjártó, Moszkvában billegtette a popsiját.

Ki kell mondani nyíltan, a magyar kormány kezéhez vér tapad,
a több mint egy évtizedes Európa ellenes,
Moszkva területfoglaló háborújának az előkészítésében résztvevőd Orbán lelkén szárad az Ukránok vére.

Ami Hitlernek az "Achsenmächte“ (Tengelyhatalmak) voltak az Orbánisztán Putyin számára.
 
Nagyon elvagy szállva az Orbán gyülöleteddel.
Megválasztották és amiért megtették azt is teszi. Tetszik vagy sem.
Az emberek döntő része támogatja. És ezek a háborúban is az oroszoknak szurkolnak. Hogy miért?
Nos egyszerű a válasz de, nem erre az oldalra való.
 
nnna...majdnem eltértem a témától.
Már gyűjtés is indult lehet átutalással támogatna az Ukrán haderőt...
A gyűjtés reggel kezdődött, de már 3 250 000 dollárnál jár, ami kicsit kevesebb, mint másfél milliárd forint.
(Most ellenőriztem, a legutolsó "ellenőrzésem" óta a gyűjtés már 3 740 000 USD-nél jár. Kb. 1 óra alatt plusz fél millió dollárt gyűjtöttek....)
A támadások úgy látszik nem veszik el az emberek élni akarását inkább feldühítették őket.
Persze lehet átverés is....
 
Nagyon érdekes volt ez a beszélgetés, jobban mondva kihallgatás, aminek keretén belül a politikailag perverz Orbán Viktor le lett vetkőztetve. Minél többet beszélt annál nagyobb hülyeségeket mondott.

A filmet nézve, a helyenként felhangzó dübörgő taps abból a sarokból jött ahol a fejhallgatós közönség ült.

Most mondja még valaki, hogy Németországban "cenzúra van, nem lehet bizonyos dolgokat kimondani". :)
Orbán mindent kimondott még azt is ami miatt inkább szégyellenie kellene magát.
 
Utoljára módosítva:
Azért áll ott az ország ahol áll, mert a sok bebutított támogatja.
Nem sok hanem nagyon sok.
Már lassan nincs olyan ember akivel egyezik a véleményem arról hogy miért tört ki a háború.
Nagyon senkit sem érdekel hogy mi lesz Ukrajnával. Ha megszűnik akkor így járt.
Mert a földrész egyik részén nem sokára megszűnhetnek az üzemek és a termelés is.
 
Szerencsére Te és Ernoe a tiszta észt, a józanságot, a borzaszto bölcsességet képviseliotek velunk bebutitott orbanisztánban élő gyilkosokkal szemben akiknek vér tapad a kezunkhoz.

Halllellluja éljenek a helyesen gondolkodok!
(mindenki mas hulye elbutitott sopredék)

Nem akarok konkrét lenni, de van rengeteg hasonlo koru rokonom és ismerösöm magyarországon.

Nos nemcsak "child abuse" van hanem a 60-on felüliek deficitjével is vissza lehet élni.
Ez Orbán Klientele és az egyébként is ész érveket kerülő vallásos hivök szeparált társulata.

Talán láttad a német Magazinnak Cicero (Magazin für politikai Kultur) Orbánnal készített interjúját,
hát ez a különbség a demokrácia és a magyar kormánymédia között.

Magyarország nem teljes értékű demokrácia, ez a véleménye az EP képviselők 74%-ának.
Akik nem ugy voksoltak azok olyan pártok akik a demokráciától ugy félnek int ördög a szentelt víztől.
Ezt nem én mondom, hanem a pártprogramjuk, a tradició amire támaszkodnak.
 
Szóval, ehhez az egy órás pódiumdiszkussziohoz:

Biztos az adó lehet az oka , mert én nem euronews-on láttam hanem rt.deutsch-on, de én biza mást láttam, mint itt nehány vélemény, meglátás.

Orbán soha nem volt beszari, ez már 89ben is kiderült. Talán túl messzire is megy a szókimondásban, de ö tudja, milyen támogató erök állnak mögötte, mit engedhet meg magának. 89-ben az ami nagykövet, Mark Palmer meg tudta védeni.

Egy helyen biztosan téved vagy diplomatikusan summant: hogy a II.24-i támadásra számitott.
Pont az volt a baj - az utolsó percig azzal traktálta öt s a magyar külügyet az illetékes magyar hirszerzö szolgálat, hogy nem lesz támadás. Lett - s a hirszerzés fejét leváltották.

Tokkal-vonóval, Berlinben kiválóan szerepelt, egyértelmü s félreérthetetlen volt ami a magyar érdekeket illeti, a kényes sikot megkerülte, felkészülten, koncentráltan, politikailag felnötten s nagyon éretten. Hogy a kancellárnál ezek szerint semmit nem ért el....az nagy kár. /Igaz, Scholz a "képeshegyi" csapat tagja. Aki tudja mi ez, jó, aki meg nem, az magára vet/

S a taps /amugy vagy hatszor/ pontosan akkor jött a német hallgatóságtól, ahol egyértelmüsitett. RTdeutsch-on érdemes megnézni a józan német kommentárokat.

S a vége fele a német külügyminiszternö fele elengedett óvatos figyelmeztetés remélhetöleg meg is érkezik.
 
Utoljára módosítva:
Szerencsére Te és Ernoe a tiszta észt, a józanságot, a borzaszto bölcsességet képviseliotek velunk bebutitott orbanisztánban élő gyilkosokkal szemben akiknek vér tapad a kezunkhoz.

Halllellluja éljenek a helyesen gondolkodok!
(mindenki mas hulye elbutitott sopredék)
végre valamiben egyetérthetek veled :)
 
Szerencsére Te és Ernoe a tiszta észt, a józanságot, a borzaszto bölcsességet képviseliotek velunk bebutitott orbanisztánban élő gyilkosokkal szemben akiknek vér tapad a kezunkhoz.

Halllellluja éljenek a helyesen gondolkodok!
(mindenki mas hulye elbutitott sopredék)
Ne akarjál már itt az egész ország nevében beszélni. Voltam otthon 3 évet. Orbánnak kétharmada van a parlamentben, de nem az utcán.
Számomra Te csak a fideszt képviseled.
 
Visszatérve a cikk címére ezért ez egy nagyon meggondolatlan cím választás.

Amerika évtizedekig hálás lesz azért, amit az oroszok Ukrajnában művelnek​

Belegondolt ez az író(??) hogy mit írt le?
Ez egy megmagyarázhatatlan címválasztás.
Emberek halnak meg, rombolás és szenvedés.
Ráadásul így is arra utalnak az orosz párti emberek hogy ezt a háborút az USA kezdte és robbantotta ki. Vagyis az ilyen írások inkább ártanak mint használnak az ukrán nép honvédő harcának.
 
Szóval, ehhez az egy órás pódiumdiszkussziohoz:

Biztos az adó lehet az oka , mert én nem euronews-on láttam hanem rt.deutsch-on, de én biza mást láttam, mint itt nehány vélemény, meglátás.

Orbán soha nem volt beszari, ez már 89ben is kiderült. Talán túl messzire is megy a szókimondásban, de ö tudja, milyen támogató erök állnak mögötte, mit engedhet meg magának. 89-ben az ami nagykövet, Mark Palmer meg tudta védeni.

Egy helyen biztosan téved vagy diplomatikusan summant: hogy a II.24-i támadásra számitott.
Pont az volt a baj - az utolsó percig azzal traktálta öt s a magyar külügyet az illetékes magyar hirszerzö szolgálat, hogy nem lesz támadás. Lett - s a hirszerzés fejét leváltották.

Tokkal-vonóval, Berlinben kiválóan szerepelt, egyértelmü s félreérthetetlen volt ami a magyar érdekeket illeti, a kényes sikot megkerülte, felkészülten, koncentráltan, politikailag felnötten s nagyon éretten. Hogy a kancellárnál ezek szerint semmit nem ért el....az nagy kár. /Igaz, Scholz a "képeshegyi" csapat tagja. Aki tudja mi ez, jó, aki meg nem, az magára vet/

S a taps /amugy vagy hatszor/ pontosan akkor jött a német hallgatóságtól, ahol egyértelmüsitett. RTdeutsch-on érdemes megnézni a józan német kommentárokat.

S a vége fele a német külügyminiszternö fele elengedett óvatos figyelmeztetés remélhetöleg meg is érkezik.
Szeretném ha tudnátok: Az RT (2009-ig: Russia Today) az orosz állam által 2005. december 10-én alapított és finanszírozott külföldi televíziós műsor, amelyet az interneten és műholdas transzpondereken keresztül terjesztenek. Saját bevallása szerint a nemzetközi események "orosz perspektíváját" kívánja bemutatni, és ellensúlyt képez a "nyugati médiával".

2022. április 6-án a Medienanstalt Berlin-Brandenburg bejelentette, hogy az RT DE beszüntette tevékenységét Németországban.

Tehát egy kalóz-adót néztél aminek az elfogultsága nem vonható kétségbe. :)

A német mediális vendégfogadók hagyták, hogy Orbán ugy istenigazából kibeszélje magát,
- Nem kell pszichológusnak lenni, hogy végig kövessük hogyan lovalta bele magát sötét énjének a kiteregetésébe
- Orbán demokrata körökben midig szókimondó volt, mert tudja ott nem kell félnie semmitől
- A riporterek még csak a homlokukat sem ráncolták, csak elmosolyodtak és jelezték más véleményen vannak.
- Nem tudom kik voltak a teremben, de gondolom a taps a magával hozott fan-ektöl vagy az AfD-tagoktól jött

- Tessék visszanézni, hogy dobta oda Orbán ezeknek a koncot, amikor a német-magyar közös múltat meg pendítette.
- Az orbánfélék azzal próbálnak szimpátiát elérni a németeknél, hogy megemlítik "mi voltunk Hitler utolsó csatlósai"
- Természetesen nem ilyen nyíltan, hanem "virág-nyelven" mint Tusványoson, (Németek és gáz..)
- Igen Hitler volt a tömeg-gyilkos mi magyarok pedig a szállítók, de ez a kacsintgatás nem talál szimpátiára Németországban.
- Az is sokat elárult Orbán primitívségéről, hogy szinte elélvezett amikor mondta: "nálunk egyetlen egy muszlim sincs"
- rajta kívül senki sem vigyorgott ezen, aztán ez a Jesus fan a kereszténységet és a katolicizmust helytelenül használta

Kedvem lenne ugy istenigazából kielemezni milyen sületlenségeket mondott a magyar miniszterelnök
Azért mert a két műsor vezető nem állt Orbánnal vitába, nem jelenti azt, hogy belopta volna magát a németek szívébe.
A műsornak ugyanis az volt a lényege, hogy néz ki Orbán ruhátlanul, nem pedig az, hogy mi a riporterek véleménye rolla.

Ennek a Cicero Magazin-nak a vendégei között Orbán mellett volt már más gonosztevő vendége is
mint a "világ leg veszélyesebb embere" a Jordániai terrorista Abu Musad az-Zarqawi is. :)
 
Utoljára módosítva:
Nemcsak Zelenszkijék, hanem az amerikai hírszerzés is szívre tett kézzel köszönheti meg mindazt, amit az oroszoktól kapott. Az orosz haderő elemi hiányosságai miatt a saját ellenségeit látja el fegyverekkel, és legféltettebb titkait is tálcán nyújtja át nekik.

Az Ukrajna fegyverarzenáljának forrásaival foglalkozó cikkünk azzal a megállapítással zárult, hogy az ukrán haderő nehézfegyverzetének jelentős részét az elhagyott és zsákmányolt orosz eszközök teszik ki, és hogy ezek nélkül az utóbbi hetek ukrán sikerei elképzelhetetlenek lettek volna. (Hasonló megállapításokra jutott egyébként a Wall Street Journal is a néhány nappal később megjelent cikkében.) Most arról lesz szó, hogy mit jelent mindez az orosz haderőre jelenlegi és jövőbeli képességeire nézve.

Ki adta a legtöbb nehézfegyvert Ukrajnának? A válasz meglepő

Ki adta a legtöbb nehézfegyvert Ukrajnának? A válasz meglepő

Nem az Egyesült Államok és nem is a NATO, hanem Oroszország volt olyan előzékeny, hogy kisegítette a hiányt szenvedő ukránokat.

Mint korábban kifejtettük, minden haderőnél kell lennie bevett eljárásoknak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő egy elakadt, meghibásodott, harcban megsérült járművel, harci eszközzel. A legjobb lehetőség mindig az, ha maga az eszköz kezelőszemélyzete képes megoldani a problémát. Egy harckocsi személyzetét például megtanítják arra, hogyan érdemes próbálkozni a jármű kimozdításával, ha az elakadt, illetve egyszerűbb javítások elvégzésére is képesnek kell lenniük. Egy lánctalp egy szemének, avagy lánctagjának cseréje, a lánctalp egy görgőjének visszaigazítása, esetleg mondjuk a motor hűtőfolyadékának pótlása, valamelyik cső megragasztása nem szabad, hogy problémát okozzon egy jól képzett legénységnek, és az ilyesmihez szükséges szerszámok, pótalkatrészek is a rendelkezésükre kell, hogy álljanak.
Különösen igaz mindez egy professzionális katonákat foglalkoztató, modern eszközökkel felszerelt haderőre, ahol egyrészt megéri hosszú éveken át képezni a személyzetet, másrészt sokmillió dolláros, nem szívesen hátrahagyott eszközöket használnak. Illetve minden felhasznált pótalkatrészről, meghibásodásról leltár, jelentés készül, így a jellemző problémákra a személyzetet fel tudják készíteni, és mind magukon a járműveken, mind a frontvonaltól kicsit távolabb található bázisokon rendelkezésre állnak a várhatóan szükséges szerszámok és alkatrészek.

Tudás és tapasztalat

Az elvi tudáson túl azonban nagyon nagy szerepe van a tapasztalatnak és a gyakorlatnak ilyen helyzetekben. Egy tapasztalt és gyakorlott személyzet könnyebben felismeri a problémát, és gyorsabban talál rá akár nem tankönyvi megoldást. Lehet például, hogy kiásni már nem lehet az elakadt járművet, de egy közeli fa vagy kerítés darabjait alátéve még meg lehet mozdítani. Lehet, hogy egy csavarkulccsal és rengeteg szigszalaggal még működésre lehet bírni azt a motort, ha az ember tudja, hol kell azt a két csavart meghúzni, melyik cső szivárgását kell megszüntetni.

Sok orosz eszköz már az ukrán oldalon szolgál - harcképtelenné tett orosz páncélosokat állítottak ki Kijev belvárosában 2022. augusztus 24-án, az ukrán függetlenség 31. évfordulóján.

Ha pedig bármilyen problémát ellenséges tűztől fenyegetve, a frontvonalon kell elhárítani, akkor mindez hatványozottan igaz: senki nem fog hümmögve lapozgatni egy karbantartási útmutatót, és életében először nekiállni egy lánctalpjavításnak, miközben golyók fütyülnek el a közelében. De ha a személyzet tudja, hogy tíz perc munkával egy újra mozgóképes járműve lesz, akkor a kockázatokat elemezve bevállalhat egy ilyen akciót.
Ha önerőből nem megy a probléma megoldása, akkor a következő lehetőség egy hasonló vagy magasabb kategóriájú jármű segítségének igénybevétele. Egy másik tank talán ki tudja mozdítani az elakadt harckocsit, ha pedig műszaki probléma van, akkor biztonságosabb, hiszen a javításra alkalmasabb helyre tudja vontatni. Ha ez sem működik, akkor jöhetnek a specializált műszaki egységek a specializált járműveikkel és egységeikkel, de ezek minden haderőben korlátos erőforrásnak számítanak, ezért lehetőleg csak végső esetben veszik igénybe a segítségüket.

Se csodafegyverek, se csodák nincsenek Ukrajnában
Nagyító rovatunkban annak kapcsán elmélkedünk, hogy immár hat hónapja zajlik a vérontás a szomszédban.
A front mögötti bázison pedig megint protokollok vonatkoznak arra, milyen javításokat lehet helyben elvégezni és mikor kell inkább a hátországban nagyjavítást kérni, mikor érdemes mondjuk egy másik javításra szoruló eszközből átszerelni egy alkatrészt, milyen ideiglenes, további meghibásodásokkal fenyegető javításokat lehet eszközölni, és így tovább. Persze mindez jóval rugalmasabban működik éles harci helyzetben, amikor mondjuk minden bevethető eszközre szükség van. De nem mindegy, hogy egy javítóműhelyben tudják-e, hogy két nap múlva kapnak mondjuk egy új váltót a harckocsiba, vagy csak két hét múlva, mert utóbbi esetben érdemes kétszeres munkával szétszedni egy motorhibás tankot, és onnan átrakni az alkatrészt, míg az előbbi esetben mondjuk nem.
A dolog persze még ennél is sokkal bonyolultabb. Mindenesetre az jól látható, hogy a folyamat minden pontján jól kiképzett, tapasztalt, motivált emberekre, valamint hatékony kommunikációra logisztikára van szükség ahhoz, hogy az elakadt, meghibásodott, megsérült eszközök lehető legnagyobb része ne maradjon a csatatéren, és ezzel ne kerülhessen az ellenség kezébe, illetve ahhoz, hogy minél nagyobb részük maradjon vagy kerüljön újra gyorsan harcképes állapotba.
Nem árulunk el újdonságot azzal, hogy e feltételek nem igazán vannak meg az orosz haderőnél – ideszámítva az eddig hivatalosan külön szervezeti egységnek, most az annexiókkal nyilván „papíron” is az oroszba betagozódó donyecki és luhanszki „népköztársaságok” hadseregeit is. A problémák a rendszeres karbantartások hiányával kezdődnek – a háború elején például azt valószínűsítették a szakértők, hogy azért kapnak annyi defektet, és akadnak ezért el a kerekes orosz járművek, mert rengeteget álltak egy helyben a bázisokon, így a kerekek mindig a napon lévő része elöregedett, megtöredezett. Az amerikai szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek elkerülésének érdekében az amerikai bázisokon külön embereket, külön protokoll szerint alkalmaznak arra, hogy időnként átparkolják ezeket a járműveket.

Szétlopva, elhanyagolva, otthagyva

Aztán ott van a mindent átható korrupció és a lopás. Néhány nappal ezelőtti hír, hogy az orosz hadvezetés meglepődve szembesült azzal, hogy 1,5 millió (!), a bevonult tartalékosoknak szánt egyenruha hiányzik egy raktárból. Most az, hogy az ezek értékesítéséért kapott pénzből valamelyik „nagykutya” vett egy most minden bizonnyal lefoglalva egy olasz kikötőben ringatózó jachtot, vagy a raktár őrzésére kirendelt katonáknak jutott belőle sok-sok liter plusz vodka, az mindegy is. A lényeg, egyenruhák nincsenek. Vajon hány, papíron létező alkatrész hiányozhat a fronton bevetett járművekből, az ezeket kiszolgáló bázisokról? Vajon a harckocsikban ott vannak a szükség esetére előírt javítókészletek, pótalkatrészek? Kicserélték a csereérett, elöregedett alkatrészeket az évek során, az ütemterv szerint? Meg lett zsírozva, aminek meg kellett zsírozva lenni, került új olaj, szűrő, fékbetét, csapágygörgő azokba a járművekbe? Lehet tippelni.

Földbe állhat az orosz fegyverexport a háború hatására

Földbe állhat az orosz fegyverexport a háború hatására
Nem éppen jó reklám az orosz fegyvereknek az, ami Ukrajnában történik, de még nem is ez a legnagyobb problémája az orosz fegyverexportnak.

A szovjet-orosz eszközök hagyományosan elég strapabíróra voltak-vannak tervezve. De egyrészt azért ennek vannak határai, másrészt már egy mondjuk T-72-es tank sem olyan, mint egy dobtáras géppisztoly, van benne elektronika, rengeteg alkatrész, és nem mindig elég, ha egy kalapáccsal egyet ráverünk, és rögtön működni kezd.

Ugyanakkor a szovjet-orosz hadászati doktrína mindig is inkább arra épített, hogy nagy tömegben bevetett eszközökkel hajtsanak végre folyamatos előrenyomulást, ami elromlik, ahelyett van másik, az elhagyott járműveket majd begyűjtik és helyrepofozzák a műszaki alakulatok.

Az orosz sorkatonák (függetlenül attól, hogy az ukrajnai invázió előtt mondjuk aláírtak-e egy papírt arról, hogy mostantól ők hivatásosok, és így mehetnek „különleges katonai műveletben” külföldre harcolni) kiképzésébe messze nem fér bele a karbantartási, javítási feladatok alapos begyakoroltatása. Az orosz hadgyakorlatok is inkább a szemnek nagyon látványos, nagyszabású játékok, mintsem a harctér mindennapi valóságának modellezései. És most képzeljük el azt, hogy mindez milyen szintet érhet el a több évvel ezelőtt elvégzett sorkatonai szolgálat után most a behívó után néhány nappal a frontra vezérelt tartalékosok körében. (Szintén néhány napos hír egyébként, hogy a most bevonult tartalékosok közül sokakat a frontra küldésük előtti napokban alakzatban masíroztattak, ahelyett, hogy mondjuk gyakorolták volna legalább kézifegyvereik alapvető karbantartását, vagy a harctéri túléléshez szükséges készségeiket frissítették volna fel.)
A rosszul ellátott, rosszul vezetett, rossz parancsokat kapó katonák harci szelleme is olyan, amilyen. Elképzelhető, hogy nekiáll kiszabadítani egy elakadt tankot valahol a Liman mellett, egy sártengerré vált mezőn, és kockáztatja, hogy a Javelinekkel felszerelt ukránok közben odaérnek, de valószínűleg inkább szétteszi a kezét, és biztonságosabb helyet keres.

Putyin végzetes gyengeségét mutatta meg a mozgósítás elrendelése

Putyin végzetes gyengeségét mutatja a mozgósítás elrendelése
Golyófogónak lehetnek csak jók a most behívott tartalékosok, és már a front megtartásához is nukleáris fegyverekkel kell fenyegetőznie.

Mindebből aztán az lesz, hogy az orosz eszközök elakadnak, elromlanak, találatokat kapnak, és ottmaradnak a csatatéren, mert személyzetük, ha túl is élte az eseményeket, a sorsukra hagyja őket vagy megadja magát. Ha pedig a csatatér aztán ukrán ellenőrzés alá kerül, akkor a „hazai pályán” harcoló, motiváltabb, rugalmasabb ukránok begyűjtik, feltöltik üzemanyaggal, kijavítják, alkatrészként felhasználják a zsákmányolt vagy elhagyott orosz eszközöket, amelyeket néhány órával, nappal vagy héttel később már az eredeti tulajdonosaik ellen vetnek be. Egyes ukrán egységek szinte már kizárólag zsákmányolt, akár saját eredeti felszerelésüknél modernebb orosz nehézfegyverzettel szerelték fel magukat, mint a sikert sikerre halmozó 92. gépesített dandár, de olyan gyalogsági egységről is tudni, amely a zsákmányolt eszközökkel „gépesítette magát”.

– mondta Ruszlan Andrijko, a Karpatszka Zics önkéntes zászlóalj egyik főtisztje. A zászlóalj Izjum visszafoglalásakor tíz T-80-as harckocsit és öt 2S5 önjáró löveget zsákmányolt.

Tálcán kínált csúcstechnológia

És ez még mindig nem minden. A hátrahagyott és zsákmányolt eszközök között ugyanis nemcsak régi, jól kipróbált, az ukránok és a NATO által is jól ismertek vannak. A T-90M harckocsi jelenleg Oroszország legfejlettebb tankja (nem, a híres Armata nem létezik komolyan bevethető darabszámban). A T-90-es modell továbbfejlesztéseként az M változat egy különleges, Nakidka nevű bevonattal van ellátva, amely hő- és rádiójelelnyelő tulajdonságokkal bír, és elméletben mind a hőkamerák, mind a hőkeresős páncéltörő rakéták érzékelői, mind levegőből pásztázó radarok elől elrejtheti a tankot. A T-90M reaktív páncélzata is új fejlesztésű, de az orosz tankok sokat kritizált öntöltő lőszeradagoló rendszerét is átalakították benne, de tűzvezetési és kommunikációs rendszerei is a legfejlettebbek, amelyeket az orosz haderőnél használnak. Mindezek részben a T-14 Armatán, tehát a jövő orosz tankján is alkalmazott megoldások, és részleteikben ismeretlenek voltak mind az ukránok, mind a NATO hírszerzése előtt.

Amikor tehát a harkivi offenzíva során az ukránok egy elhagyott T-90M-re bukkantak, az nem azért volt nagy fegyvertény, mert ezt aztán bevethették az oroszok ellen, hanem mert a tankot azóta már minden bizonnyal csavarokra szétszedték valahol a hátországban az amerikai katonai szakértők, hogy feltérképezzék az új fejlesztések pontos tudását, gyenge pontjait. A tank elvesztése tehát hosszú évekre vetheti vissza az orosz haderő képességeit. És miért került ez a tank ukrán (NATO) kezekbe? Az ukránok szerint a lánctalp egyetlen lánctagja hibásodott meg, ezt kellett kicserélni, és máris el lehetett vele hajtani. Az orosz legénység ezt nem tette meg, vagy azért, mert nem volt cserealkatrészük, vagy azért mert nem tudta, vagy azért mert nem akart ezzel vesződni az ukrán offenzíva közepette, hanem inkább az életét mentette, vagy csak egyszerűen nem volt hozzá kedve. Akárhogy is volt, annyit sem tettek meg, hogy valahogyan megsemmisítsék vagy súlyosan megrongálják a tankot. Akkor is sokat megtudhattak volna a roncsból a nyugati szakértők, de így gyakorlatilag karcmentesen jutottak hozzá a legújabb orosz technológiához.
Ugyanilyen sértetlen állapotban került a harkivi ellentámadás során az ukránok kezére egy 1L261-es radar. A 1L260 Zoopark-1M rendszer részeként ezt az ellenséges tüzérségi állások bemérésére lehet használni, és ugyan nem tartalmaz olyan titkos csúcstechnológiát, mint a T-90M, azért egy sértetlen darab tanulmányozása szintén érdekes információkkal szolgálhat a NATO szakértőinek. Elképesztő, hogy legénység tagjai arra nem vették a fáradságot, hogy a valamiért hátrahagyott járműben legalább az érzékeny elektronikai eszközöket megrongálják, még azok a képernyők is épségben várták az ukránokat, amelyeket egy puskatussal egy perc alatt szét lehetett volna törni.

Fontos radarrendszert zsákmányolhattak, orosz parancsnokot foghattak az ukránok

Fontos radarrendszert zsákmányolhattak, orosz parancsnokot foghattak az ukránok
Az oroszok nagy bajban lehetnek, sokan a védelmi miniszter fejét követelik az ukrán sikerek miatt. Háborús hírösszefoglaló.

Még márciusban jutott hasonló sorsra a szintén szupertitkos, elektronikus zavarórendszer, a Krasukha-4. A rendszer az orosz állítások szerint nemcsak az ellenséges repülő eszközök radarjait képes semlegesíteni, hanem a GPS-, a rádió- és a telefonjeleket is, sőt akár az alacsony föld körüli pályán keringő műholdak rendszereit is. Mivel egy elképzelt NATO-orosz konfliktusban a NATO felderítő- és radarrendszereinek jó működése elengedhetetlen lenne a várt és tervezett légifölény kialakításához, és a precíziós fegyverek bevetéséhez, egy ilyen zavarórendszer halálos fenyegetést jelentene a NATO erőire. Az oroszok ezt is sértetlen állapotban hagyták hátra Kijev közelében, annyit nem tettek meg, hogy egy kővel bezúzzák a képernyőket, vagy beledobjanak a rendszert rejtő konténerbe egy kézigránátot, esetleg egy tankkal szétlőjék. Egy ilyen rendszer évtizedes fejlesztés eredménye, és az oroszok joggal számíthattak arra, hogy a NATO-nak még szintén hosszú évekig tarthat rájönnie, hogyan működik és hogyan lehet esetleg védekezni ellene, olyan eszközöket fejleszteni, amelyeket nem képes megzavarni. Ez az idő biztosan a töredékére rövidül, ha egy sértetlen zavarórendszert szedhetnek áramköreire a NATO szakértői – ahogy ezt már azóta biztosan meg is tették.

Aztán ott van az a lezuhant Szu-30SM harci repülőgép, amely még a háború korábbi szakaszában zuhant le Izium környékén. Az oroszok – nyilván abban bízva, hogy ez a terület „örök időkre” az ellenőrzésük alatt marad – nem gyűjtötték be vagy semmisítették meg teljesen a roncsot, így most az ukránok megtalálhatták. A repülőgép mellett ott volt a RTU 518-PSM aktív elektronikai zavaróeszköz is. Ennek feladata az ellenséges radarok és rakéták összezavarása, tehát a repülőgép rendkívül fontos önvédelmi eszköze. Ez a típus az egyik legfejlettebb és persze legtitkosabb ilyen eszköze az orosz légierőnek. Illetve hát titkos csak mostanáig volt, mert egy ilyen jó állapotú darab alapján biztosan egy jó részét „vissza tudják fejteni” az ukrán és NATO-szakértők.

A fentiek csak újabb, nagyon erős illusztrációi annak, hogy az orosz haderővel semmi sincs rendben. Az ukrajnai leszereplésért lehet felelőssé tenni az alkalmatlan parancsnokokat, a rossz haditervet, az elavult taktikát, a katonák nem megfelelő kiképzését, a bevetett fegyverrendszerek hiányosságait, egyes egységek gyenge teljesítményét, és még sok minden mást. Valójában azonban az a helyzet, hogy mindez együtt, egyszerre igaz. A rothadás sokkal mélyebbre megy, mint hogy egy-egy intézkedéssel, egy-egy parancsnok leváltásával meg lehetne szüntetni. Ha egy hadsereg katonái egy meghibásodott lánctalp miatt az ellenség kezére adják a legmodernebb harckocsijukat, ha egy képernyőt nem képesek szétverni, amikor sorsára hagynak egy csúcstechnológiás fegyverrendszert, ott lehet arra számítani, hogy ez a haderő acélos akarattal leküzdi a nyugati segítséggel is egyre jobban felszerelt és kiképzett ukránok ellenállását?

Ez a minden szintre kiterjedő alkalmatlanság Ukrajnában most nemcsak azt jelenti, hogy az oroszok nagyon nagy mértékben járultak és járulnak hozzá saját ellenségük nehézfegyverzettel való ellátásához, de azt is, hogy évekre, évtizedekre előre csökkentették saját fegyvereik hatékonyságát, védelmi képességeiket azzal, hogy a kisujjuk megmozdítása nélkül hagyták ezeket az ősi, stratégiai ellenségük kezére jutni.

Litván Dániel

Csatolás megtekintése 1886031
*
No ezt is kevesen írták-írják meg!
Az oroszokra különben jellemző a lopás: https://444.hu/2018/07/16/nem-ez-vo...ultak-egy-aranybol-keszult-ritka-sporttrofeat
De nemcsak ez, hanem az orosz butaság, amit - legnagyobb sajnálatomra - itthon o.v. is hatalmas sikerrel művel. Figyeljük meg a lépéseit, ahogyan módszeresen butítja a népet, lenyomva az intelligencia szintjét a sajátjára (szotyizás és egyéb bunkó viselkedések, sötétség minden téren)... Könyvkiadás? Szinte lehetetlen, olyan drága. Megfizethetetlen egy-egy új könyv, színházjegy? Ugyan kérem, színházak is megszűnnek... energia takarékosságra hívatkozva. Tehetséges színészek munka nélkül ténferegnek, az idióta sorozatok futnak a tévében, különféle "hozott anyagból" - azaz képzetlen, suta és bugyuta szereplőkkel. Ha a szereplő nem elég buta, a szerepét azzá írják. Lenyomni a tudást, áh, persze, a tanárokon kellett kezdeniök. Minek is az iskolába bemutató óra, minek is olyan tanár, aki nemcsak dolgozatokat követel, de normálisan, érthetően le is adja az anyagot. Minek ide jó tankönyv? Úgyis szétesik, s ezt nemcsak a külsőre értem, hanem a belsőre is. Kíváncsi lennék arra, ki olvasott bele a mostani 6.- 7.-es történelem könyvekbe? Mit is olvasott ki azokból? Nem folytatom, mert olyan, de olyan dühös vagyok, hogy ezt már leírni sem vagyok képes... kire is? Putyinra, o.v. és sleppjére, mindenre és mindenkire aki a béke és az emberek ellen van. Aki nem becsüli a kulturát, no persze. Bele is halnék, ha nem említeném meg azt, hogy o.v. - a kalmelita kolostorban LEMESZELTETTE azt a csodálatos freskót, mely még a II. Világháborút is túlélte... No persze, o.v.-nek nem tetszett. Jogot formált arra, - mint országunk saját magát hallgatólagosan kikiáltó királyunk - hogy eltüntesse azt, amit "kényes" ízlése nem tűr. No persze, mi is az? Kultúra, s ebben minden benne van. Putyin is arra törekszik, egy lebutított néppe, azt csinál amit akar. Lopás? Ugyan kérem, ez benne foglaltatik Putyin és o.v. saját bibliájában. No persze, amit ők írtak... saját maguknak, saját védelmükben, arra vigyázva, hogy a vallást is jól bekeverjék. Kissé messze ugrottam a fegyverektől - a kultúrán át - a vallásig. A lebutított embereket könnyebb megvezetni, miszerint most rossz az életed, de lesz jobb is, majd és felmutatnak ujjukkal a Mennybe... No persze.
De sok embernek helyére kellene tenni a gondolkozását, miszerint igenis ebben a cikkben minden benne van. Minden, ami igaz és nem hamis.
Ami elromlik, ott is hagyják, eldobálják, nem becsülik. De sokan másként gondolják, pedig ez az igazság. Jó lenne, ha minél többen tudnának erről, s nem ennek, az itt leírtaknak az ellenkezőjét osztanák eszementen.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,612
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére