Amerikai elnökválasztás: folyamatosan növekszik Hillary Clinton támogatottsága

Kedden már 9 százalékponttal vezetett republikánus párti vetélytársa, Donald Trump előtt.
Folyamatosan növekszik Hillary Clinton támogatottsága az amerikai választópolgárok körében - derült ki újabb közvélemény-kutatásokból.

A demokraták elnökjelöltjének támogatottságáról naponta tesznek közzé felméréseket, és az eredmények folyamatos erősödést jeleznek. A CNN/ORC felmérése szerint Clinton kedden már 9 százalékponttal vezetett republikánus párti vetélytársa, Donald Trump előtt (az előbbit a megkérdezettek 52, ez utóbbit a 43 százaléka támogatta). Előző nap még hat százalékpontos volt a különbség Clinton javára.

Kedden délelőtt a Clinton-kampány törzse közleményben hozta nyilvánosságra, hogy egyedül júliusban 90 millió dollár felajánlás, támogatás érkezett a kampány számlájára, s ennek fele új adományozóktól érkezett. A 90 millió dollárból hatvanhárom milliót közvetlenül Clinton kampányára ajánlottak fel, a többi pénz pedig a többi demokrata párti képviselő-, illetve szenátorjelölt kampányát segíti.

Kedden reggel Richard Hanna New York-i republikánus képviselő bejelentette, hogy a novemberi elnökválasztáson Hillary Clintonra voksol majd. Ő az első republikánus politikus, aki "átszavaz" a demokratákra. Hanna már korábban jelezte, hogy valószínűleg nem szavaz saját pártja elnökjelöltjére, Donald Trumpra, de a New York-i Syracuse városának lapjában kedden megjelentetett vezércikkében leszögezi: végérvényesen döntött és Clinton mellé áll. "Számomra nem elég, hogy egyszerűen ne értsek egyet Trump megjegyzéseivel, úgy gondolom, hogy ő alkalmatlan az elnökségre".

Hanna bejelentésére egy nappal azt követően került sor, hogy Donald Trump az ohiói Columbusban kampányolva Hillary Clintont "ördögnek" nevezte és kijelentette, hogy szerinte a novemberi elnökválasztást "elcsalhatják".

Hétfőn Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke arra figyelmeztetett, hogy néhány republikánus politikus a demokratákkal kacérkodik.

http://www.atv.hu/videok/video-20160802-hillary-clinton-demokrata-elnokjelolt-beszede-1-resz

http://www.atv.hu/videok/video-20160802-hillary-clinton-demokrata-elnokjelolt-beszede-2-resz

clintonne.jpg
 
Utoljára módosítva:

Csatolás megtekintése 1477354
Szeretném, ha a hozzászólók látnák: a www.canadahun.com szponzorai között olyan is van, aki Mrs. Clintont támogatja. A honlapnak ezért bizonyos fokú elkötelezettsége van. Bármennyire is ellenszenves egyeseknek (nekem is) a Clinton-féle elit-politizálás, fogjuk vissza magunkat. Növekszik Mrs. Clinton támogatottsága? Jó. Megelőzte Mr. Trumpot? Jó. Majd november 8-án visszatérünk rá (ha az Úr is úgy akarja).
 
Innen, Magyarországról nézve,úgy tűnik,hogy ez a Trump nem 101-es. Bárki is lesz egy ilyen hatalmas ország feje,azért az elvárás,hogy legalább normális, ténylegesen felnőtt ember legyen.
Amerikában mindig is történtek csodák,:dr_33: én is november 8-ban hiszek
 
Innen, Magyarországról nézve,úgy tűnik,hogy ez a Trump nem 101-es. Bárki is lesz egy ilyen hatalmas ország feje,azért az elvárás,hogy legalább normális, ténylegesen felnőtt ember legyen.
De az is elvárás lenne talán, hogy a jelölést ne csalással szerezze és ne hazudjon. Amerika most két rossz között kénytelen választani...
 
Szeretném, ha a hozzászólók látnák: a www.canadahun.com szponzorai között olyan is van, aki Mrs. Clintont támogatja. A honlapnak ezért bizonyos fokú elkötelezettsége van. Bármennyire is ellenszenves egyeseknek (nekem is) a Clinton-féle elit-politizálás, fogjuk vissza magunkat. Növekszik Mrs. Clinton támogatottsága? Jó. Megelőzte Mr. Trumpot? Jó. Majd november 8-án visszatérünk rá (ha az Úr is úgy akarja).

Bar tamogatnanak minket! Hogy felvilagositsalak, a tagjaink tamogatasaval tudunk megjeleni es a havi $400 szerverkotlseget kifizetni.
Mivel nem vagyok Usa allampolgar, szavazni se tudok , csak a szimpatiam van meg Mrs. Clinton fele.
Azt is leirom miert, mert csak jo lenne mar egy noi elnok, komoly tapasztalata van az allamaparatusba, kulugy miniszterkent szerzett tudasat ismerettseget az orszag javara tudja forditani, mint gyakorlo politikus a Feher Hazban jol kiismeri magat.
Ha egyaltalan meghallgattad a beszedet vagy koveted eloadasait akkor erveket hoznal ide fel miert nem jo es nem keverned bele a canadahunt az ameriaki politikaba.
Nem bun ha valaki demokrata erzelmu es ha amcsi allampolgar lennek ora szavaznek.
 
Leonardo DiCaprio - adománygyűjtő eseményt szervez

Az Oscar díjas színész ezzel segíti Hillary Clinton kampányát, valamint a Demokrata Párt javára. A beugró 9,3 millió forint/fő belépti díjért.

Az augusztus 23-i rendezvény címe nemes egyszerűséggel „Beszélgetés Hillaryvel” lesz. A sztár bárkit szívesen lát, akinek van rá 33 400 dollárja (9,3 millió forint). Ebből 2700 dollár ami kb. 750 ezer forint, egyenesen Clinton kampányát segíti, a maradékot pedig a demokrata párt és annak helyi és országos szervezetei kapják. Azt már korábban is lehetett tudni, hogy Leonardo DiCaprio, Hillary Clintonra szavaz. Korábban részt vett egy hasonló adománygyűjtő eseményen Harvey Weinsteintöbbek között a DiCaprio szereplésével készült Tarantino-film, producere is.
DiCaprio árszabása nem is számít különösnek, van például olyan estély, amihez hozzátartozik egy közös fotó is Hillary Clintonnal. Ezen az estélyen a belépő már 100 ezer dollár kb. 27,8 millió forint.
 
Vagy arra pár eve még a férfi női kapcsolatot tarotta a házasság egyeduli alapjának, most meg teljes gőzzel a same sex támogatoja.
 
Zolamama

Szaudival nem csak gazdasagi kapcsolata van Usanak hanem katonai is.
Egy kulugyiniszter sok orszagba targyal sok temaba.
Nem kis befektetes van a ket orszag kozott.
Nyugodtan drukkolhatsz Trumpnak aki akar egy atomot is bevetne egy eu konfliktusba.
 
NE KEDVELD ! -nem kell csak vedd elo a jozan hatelemis paraszti eszedet az mar eleg
HA nem Hillary lesz a kovetkezo elnok akkor a fiaink-lanyaink haboruba mennek
Hát te akkor jol tájékozott vagy.
Hillary mint a béke angyala, ez uj nekem.
Mrs. Benghazi más néven..
Kivel kezd háborut Trump papa?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,589
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére