Amszterdam átvállalja a fiatalok adósságait, hogy új életet kezdhessenek

Ehhez persze el is vár néhány dolgot.

A holland fiatalok egyre növekvő hányadának okoz gondot, hogy a tartozásaik miatt nem találnak állást, vagy nem tudják befejezni felsőoktatási tanulmányaikat. A trend nem csak Hollandiában, hanem számos más európai országban is jellemző, így az Egyesült Királyságban is. A hollandok azonban úgy döntöttek, hogy tesznek ellene: az amszterdami városvezetés úgy döntött, átvállalja ezen tartozások egy részének kifizetését egy kísérleti projekt részeként.

A város egyik hitelbankja folytatja majd le a kivásárláshoz szükséges tárgyalásokat, a programba bekerültek egy részének kedvezményes, a bevételeikhez illesztett törlesztésű hitelkiváltásra lesz lehetőségük, akik pedig vállalják, hogy elvégzik a projekt tréningjeit és tanfolyamait, azoknak a tartozásaik egy jelentős részét egy az egyben elengedik.

A tartozások rengeteg stresszt okoznak. A fiatalok esetében ráadásul nagyban meghatározzák a jövőt is. Ezen fiatalok többsége kis elmaradásokkal kezdte, aztán balszerencséből vagy tudatlanságból egyszer csak olyan helyzetben találták magukat, ahonnan nem tudnak segítség nélkül kimászni. Ezért fogunk segíteni nekik az újrakezdésben.

A projekt februárban indul majd, minden résztvevő kap maga mellé egy coach-ot, akivel közösen tervezik meg a további lépéseket. A városvezetés szerint ugyanis rengeteg fiatal, akiknek bizonytalanok a bevételeik, gyakorlatilag lehetetlennek látja, hogy átalakítsák a pénzügyeiket, és elkezdjék a törlesztést.

Amszterdamban a hivatalos adatok szerint a 18 és 34 év közöttiek több mint egyharmadának vannak tartozásai, a diákhitel-tartozások átlagos összege Hollandiában 2015 és 2019 között 12400 euróról 13700 euróra nőtt, ma közel másfél millió hollandnak van diákhitel-tartozása.

Bodnár Judit Lola

istock-927603122-e1552948107645-1024x576.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,144
Tagok
615,633
Legújabb tagunk
Mamma.mia
Oldal tetejére