Amszterdam betiltaná a marihuána árusítását a külföldi turistáknak

A külföldi turisták közel egyharmada inkább nem utazna Amszterdamba, ha betiltanák a marihuána árusítását a városban. A lépéssel visszaszoríthatnák a vörös lámpás negyed túlzsúfoltságát, és ez várhatóan be is következik hamarosan, mert a polgármester ötletét a többség támogatja, írja a Guardian.

Femke Halsema szeretné drasztikusan csökkenteni a marihuánát árusító shopok számát. A politikus most egy friss kutatás eredményeit csatolta a tanácsosoknak küldött levelében, melyben arra is kitér, hogyan tudnák csökkenteni a drogfogyasztás a turisták körében.

Amszterdamban a tömegturizmus olyan szintre jutott mostanra, hogy a város nevezetességeit inkább már nem is népszerűsítik. Az 1.1 milliós lakosú holland települést évi 17 millió látogató keresi fel, a közösség pedig abban látja a megoldást, hogy a marihuána árusítását szigorítják.

A kutatás szerint a vörös negyedet felkereső turisták 34 százaléka ritkábban menne Amszterdamba, ha nem vehetnének füvet a shopokban, 11 százalék pedig soha többé be nem tenné a lábát a városban.

Minden ötödik válaszadó azt felelte, a tilalom bevezetése esetén egy helyi lakost kérne meg, hogy vegyen neki marihuánát, 18 százalékuk pedig más módszerrel szerezné be a kábítószert.

Csütörtökön egyébként a városvezetés azt is bejelentette, hogy a vörös lámpás negyedbe április 1-től nem szervezhető turistaút, a más területeken pedig engedélyhez kötöttek lesznek a csoportos városnéző túrák.

Vaskor Máté

000_par2004040651467-e1581676162639-1024x576.jpg
 
"Amszterdam betiltaná a marihuána árusítását a külföldi turistáknak" ez megsértené az EU-polgárok jogait.
-
Ahogy Németországnak nem sikerült autópálya-díjat külföldiek részére bevezetni,
vagy Magyarországon adómentes pálinkát, hát Hollandia sem diszkriminálhat bennünket. :D
 
Nem értem én ezt a problémát.
A magyarokkal szemben ez nem diszkrimináció. Mivel Magyarországon a marihuána fogyasztása bűncselekmény, a Btk-nak pedig van személyi hatálya, Amszterdamban se vehetsz magadnak marihuánát, mivel a magyar állampolgárokra a magyar büntető törvények vonatkoznak akkor is, ha nem Magyarország területén követték el.

"3. § (1) A magyar büntető törvényt kell alkalmazni

a) a belföldön elkövetett bűncselekményre,

b) a Magyarország területén kívül tartózkodó magyar felségjelű úszólétesítményen vagy magyar felségjelű légi járművön elkövetett bűncselekményre,

c) a magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan cselekményre, amely a magyar törvény szerint bűncselekmény."
 
Nem értem én ezt a problémát.
A magyarokkal szemben ez nem diszkrimináció. Mivel Magyarországon a marihuána fogyasztása bűncselekmény, a Btk-nak pedig van személyi hatálya, Amszterdamban se vehetsz magadnak marihuánát, mivel a magyar állampolgárokra a magyar büntető törvények vonatkoznak akkor is, ha nem Magyarország területén követték el.

"3. § (1) A magyar büntető törvényt kell alkalmazni

a) a belföldön elkövetett bűncselekményre,

b) a Magyarország területén kívül tartózkodó magyar felségjelű úszólétesítményen vagy magyar felségjelű légi járművön elkövetett bűncselekményre,

c) a magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan cselekményre, amely a magyar törvény szerint bűncselekmény."
E

Ez biztos nem igy van. Mo kivul mindent vehetsz ami vasarolhato allampolgarsagtol fuggetlenul.
Tolem meg soha nem kertek utlevelet se Hollandiaba se mas orszagokba ha valamit vasarolni akarok. Ugyan nem hasznalok fuvet de akikkel voltam azok igen es vettek is.
Lehet van korlatozas legujabb repcsiket nem tudod megvenni de nem a magyar kormany vagy a Btk miatt hanem mert nem elado.
Elunk meg paran kint akik magyar allampolgarok is, jol kineznenk ha a hazai granitsziladsagu torvenyek vonatkoznanak rank is.
Nyilvan senki nyakat nem akajuk elvagni mert nem jellemzo a magyarokra a nyaknyiszalas, de kulonben ilyen buncselekmenyeket mindenhol buntetik es egy buntetest kapsz erte nem kettot meg ha kettos allampolgar vagy akkor se. Raadasul meg valasztani se tudsz melyik allampolgarsagodnal adnak kevesebbet a torvenek.
A fu hasznalata amit vasarolnak altalaban az emberek olyan kis menniseg hogy szinte sehol nem buntetik Eu ba vagy ezen a continensen. Ha dilernek viszontelodonak tetszik lenni, akkor nem a kiskereskedelembe fogsz vasarolni fuvet.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,998
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére