Angliai magyarok, készüljetek: fizetni kell, ha nem akartok hazajönni

A tartózkodási engedély kérvényezése egyszerű, de nem ingyenes.

A Nagy-Britanniában élő külföldi uniós állampolgároknak néhány nagyon egyszerű kérdésre" kell csak válaszolniuk ahhoz, hogy a Brexit után is állandó letelepedési engedéllyel és változatlan jogosultságokkal maradhassanak az országban – mondta a brit belügyminiszter. Sajid javid elmondta: azoktól az uniós állampolgároktól, akik a Brexit után is Nagy-Britanniában kívánnak maradni, a brit hatóságok mindössze annyit kérnek majd, hogy hitelesen igazolják személyazonosságukat, nyilatkozzanak arról, hogy a múltban született-e ellenük elmarasztaló bírósági ítélet valamely bűncselekmény miatt, és igazolják, hogy életvitelszerűen Nagy-Britanniában élnek.

A belügyminiszter szerint az elbírásál során nem az lesz, hogy miért ne adják meg az engedélyt, hanem az, hogy minél gyorsabban megadják mindenkinek. Caroline Nokes államtitkát kifejtette: az állandó letelepedett státusért folyamodó külföldi uniós polgárok felhasználóbarát online felületen, akár okostelefonjukra letölthető alkalmazás segítségével is beterjeszthetik majd kérvényüket. A program még az idén elindul, de az érintetteknek három évük lesz arra, hogy benyújthassák folyamodványukat.

Díjköteles az eljárás

Az államtitkár szerint az egyes kérelmezők büntetőjogi múltjával kapcsolatban a hatóságok azt fogják ellenőrizni, hogy a letelepedett státusért folyamodók nem jelentenek-e biztonsági kockázatot, illetve nem súlyos, sorozatos bűncselekmények elkövetőiről van-e szó. Hozzátette: letelepedett státusért folyamodó felnőtteknek 65 font (valamivel több mint 24 ezer forint) eljárási díjat kell fizetniük. A díj a 16 év alatti gyerekek esetében 32,50 font lesz.

Az útmutató dokumentum szerint kétféle tartózkodási engedélyért lehet majd folyamodni: letelepedett, illetve előzetes letelepedett státusért. Ez attól függ, hogy a kérelmező a brit EU-tagság jövő márciusra várható megszűnése után kezdődő átmeneti időszak végéig, 2020. december 31-ig eltöltött-e öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában.

A kormány leszögezte, hogy azok is kitölthetik az ötéves tartózkodási időszakot, akik az átmeneti időszak végéig még nem töltenek el ennyi időt Nagy-Britanniában. Ezt követően utána ők is végleges letelepedett státusért folyamodhatnak. Akik még nem éltek az országban öt évet, azok további díjfizetési kötelezettség nélkül folyamodhatnak majd végleges letelepedett státusért, amint erre a Nagy-Britanniában eltöltött idő alapján jogosulttá válnak.

MTI

brexit002.jpg
 
Semmi baj nem lesz ha az angliai magyarok el kell menjenek Angliából. Nem dolgoznak jól. Erre épp ma kaptam pompás bizonyítékot!

Történt ugyanis hogy még május másodikán rendeltem valamit Dél-Afrikából. Ki is fizettem paypallal ahogy szoktam, és várom hogy jöjjön a csomag. Normál kézbesítés lett volna, tracking number nélkül. Royal mail. Rendeléskor oda volt írva hogy a kézbesítési idő 12-20 munkanap közt van. Amikor már 24 nap is eltelt, írtam az eladónak hogy mégis mi van? Ő elkezdett számolgatni hogy így ünnepek meg úgy, a MUNKAnapokból még nem telt el húsz. Oké, mondom várok amíg az általa kiszámolt időtartam le nem telik.
Persze sejtitek már: addig se kaptam meg a csomagot. Vártam még további pár napot is, majd írok megint, na mi van. Ő megígérte hogy feladja megint az árut, és mentegetőzött hogy ugye a royal mail úgy működik náluk hogy előbb Angliába küldi, onnan megy hozzám, azaz nem közvetlenül megy Dél-Afrikából az USA-ba...
Na ez volt hétfőn.

Erre mi történik ma? Kapok egy bazi nagy borítékot, rajta a pecsét: Magyar Posta. Én meg nézek ki a fejemből hogy MIII?! Semmit se rendeltem évek óta Orbanisztánból!

Kinyitom a borítékot, hát benne a május másodikán leadott rendelésem, bontatlan csomagolásban, számlával, pecséttel, minden, a minőség is kiváló. Csak azt nem értem miért küldték előbb Magyarországra?! A számlán is és a belső borítékon is pompásan olvasható a shipping address is és a billing address is, mindkettő ugyanaz és mindegyik az én mostani USA-beli címemet tartalmazza, oda is van írva hogy USA, s a gyengébbek kedvéért teljes szavakkal is hogy United States. És egyetlen árva magyar cím se, ami nem véletlen mert a magyar címemet nem adtam meg nemhogy a dél-afrikai eladónak, de még a paypalnak se! Egyáltalán, azt senki nem tudja errefelé, maximum a CIA!

Végül azt sütöttem ki, biztos úgy lehetett hogy a Royal Mailnál Angliában valami magyar migráncs dolgozik, valami szerencsétlen antitalentum, aki amint meglátta a magyar személynevemet, el se olvasta a cím többi részét hanem úgy vélte: „ha a faszinak magyar neve van, tuti hogy a csomagja Magyarsztánba kell menjen”! - s máris belökte abba a dobozba, nyílásba vagy akármibe amibe a Barbária irányába azaz kelet felé menő csomagoknak lett volna csak a helyük.

Aztán a Magyar Postánál persze egyből konstatálták hogy ők ezt nem tudják kikézbesíteni, mert hiába magyar a nevem ha a cím többi része olyan várost meg utcát mutat ami véletlenül se található Magyarországon... sőt, ott van az is hogy USA... Emiatt azonnal úgy vélhették ez valami olyan gyanús küldemény, aminek nem ez a Soros helye, és továbbították most már a rendes célállomásra. Így kaptam meg, igaz hogy sokkal később. (ha belegondolok, rendesek voltak hogy nem lopták el... igaz az is olyasmi volt benne amiről szerintem arrafelé ezer emberből 999 azt se tudja mi a szösz és mire használható...)

Tehát nem biztos hogy tragédia lesz ha elmennek Angliából a magyarok. Ha azok úgy vélik, csak mert magyar neve van valakinek, muszáj Magyarországon is élnie okvetlenül...

Most meg levelezhetek az eladóval hogy mi meg hogy legyen a másik tétellel ha majd megkapom. Persze simán megtarthatnám magamnak, még jól is jönne, egyetlen bajom ezzel az hogy nem vagyok tolvaj. Valószínűleg kifizetem majd azt is, de a postaköltség nélkül mert mégse az én hibám volt, és mert az első adag különben is messze később jött mint illett volna. Igaz ez nem az eladó hibája de nem is az enyém.
 
Ronda előítélet ez kedves polgártárs...o_O
Jut eszembe...az amerikás magyarok munkamoráljával mizu ?
 
*
Mindenütt vannak "nem ez életre való bénák, ügyetlenek, nemtörődömök, közönyösek", de azért csak nem kellene általánosítani. Nagyon sokan megbecsült tagjaiként dolgoznak, élnek Angliában. Sőt értékes munkát tesznek le a szigetország "asztalára".
 
Végül azt sütöttem ki, biztos úgy lehetett hogy a Royal Mailnál Angliában valami magyar migráncs dolgozik, valami szerencsétlen antitalentum, aki amint meglátta a magyar személynevemet, el se olvasta a cím többi részét hanem úgy vélte: „ha a faszinak magyar neve van, tuti hogy a csomagja Magyarsztánba kell menjen”! - s máris belökte abba a dobozba, nyílásba vagy akármibe amibe a Barbária irányába azaz kelet felé menő csomagoknak lett volna csak a helyük.
Lehet hogy kitaláltad az okot lehet hogy nem.
Üzeneted most felhasználom, hogy egy Magyarországot népszerűsítő paródiát betegyek a cikk cím miatt:
Angliai magyarok, készüljetek: fizetni kell, ha nem akartok hazajönni
a címe NMI (Nemzeti Maradási Iroda)

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,841
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére