Angyalok

Shaw61

Állandó Tag
Állandó Tag
Vámpírok alkonya

Manapság nagyon divatosak a vámpírtörténetek, amelynek emberfeletti képességekkel rendelkező főhősei csak emberi vérrel táplálkozva tudnak életben maradni. Mi lehet ennek a népszerűségnek az oka?

Ha a pszichológiai szemszögből nézzük ezt a jelenséget, akkor tény, hogy az emberekben eleve élnek olyan szorongások, félelmek, melyeket nem tudnak konkrét tárgyhoz kötni, s így nem is tudnak mit kezdeni velük. Ha viszont ezeket a szorongásokat sikerül hozzákapcsolni valamilyen megfogható dologhoz, lényhez (pl. vámpírhoz), akkor mindjárt harcba is lehet szállni velük és le is lehet győzni őket.

Tehát a vámpírokkal való harcba belevetíthetjük a saját szorongásainkkal vívott harcunk reménytelenségét és hősiességét egyaránt, attól függően, hogy melyik oldallal azonosultunk.

A vámpírizmusnak egy másik formája az energiavámpír, aki más lényektől nyer valamilyen formában energiát. Ő nem vérrel, hanem mások energiáival, jókedvével táplálkozik. Tudatosan, de legtöbbször tudat alatt, olyan helyzeteket teremt, mely során egy másik személy életerőiből merítenek. Erre azért van szükségük, mert az övék jelentősen megcsappant, tele vannak negatív érzésekkel. Az energiavámpírnak tekinthető emberek sok problémával küzdenek, de ahelyett, hogy magukba néznének, a külvilágot tekintik minden gondjuk okozójának, és csak másokban látják a megmentőt, akinek pátyolgatásával, vagy azzal, hogy a másik embert is szenvedni látják, ideiglenesen energetizálva érzik magukat.

A következőkben a vámpírizmus jelenségét egy teljesen más szemszögből, a tudatosság szemszögéből próbáljuk meg föltárni. Ebből a szempontból a vámpírizmus jelenségét leginkább a gondolatok vámpírtermészetén keresztül közelíthetjük meg.

folytatás itt

http://canadahun.com/blogbejegyzes/vámpírok-alkonya.14356/
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Saw!
Mi köze van az angyaloknak a vármpírok alkonyához?
Szerintem semmi. Sok topikba beraktad. Nem ehhez a témához való....
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
szannyasz

Az a baj, hogy nem olvastad csak a bevezetést. Ha olvastad volna akkor értenéd az angyalok vámpírtermészetét.
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Az a baj, hogy nem olvastad csak a bevezetést. Ha olvastad volna akkor értenéd az angyalok vámpírtermészetét.
Kedves Szannyasz!
Én elolvastam nem csak a bevezetést, de a blogot is.
Nem véletlen írtam, hogy a fény angyalainak semmi köze a vámpírok alkonyához.
A bukott angyalokat meg nem soroljuk a angyalok közé. Ők lehetnek energia vámpírok.
Az igazi, fény angyalai inkább adják az energiát, nem rabolják....
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
lizzyke

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Most kezdtem el olvasni a topikot, mert a CH-n mindig minden témában találok jó dolgokat, és most elmesélem hogy kerültem ide (a helyesírásomért előre is bocsánatot kérek, sose tanultam magyar nyelvtant):
Márciús 7-én (péntek), kaptam egy telefont hogy egy ismerősünk (29 éves, elvált férfi) Milánóban kómában van és az anyjának keressek repülőjegyet. Nagyon megsajnáltam mert a nővére 3 éve halt meg rákban, az apukája se élt már... az anyukája meg neveli a 6 éves kisfiát. Mindig ott járt az eszem, hogy baleset történt-e, mert futárként dolgozott odakint, bújtam az olasz újságokat. Szombat éjjel pánikrohamom volt (nem tudtam jól lélegezni és zsibbadt el az egész testem), nagyon rég nem volt ilyen, nem mertem vissza aludni, TV-t néztem, de mindig az éreztem mindha itt lenne a szobába. Következő nap jött a halálhír. Én nem aludtam, ezuttal nem féltem, de mintha éreztem volna jelenlétét. Másnap mintha az irodában is ott lett volna. Egyfolytába rá gondoltam, és mindig rosszabul voltam, szúrt a szivem, zsibadt a kezem és nagyon fájt a torkom, de picit feljebb mint a mandulám. Haza értem és kezdtem szellemüzést keresni, egy idő után rábukkantam a megoldásra, Mihály Arkangyalt hívtam hogy vágja el a fényes kardjával a köteléket és sikerült, hirtelen egy ürességet éreztem, megkönnyebülést, félelelm nélkül végig tudtam menni a lakáson és olyan jól aludtam. Közben kiderült hogy az illető felakasztotta magát, és ahogy olvashattam tovább a témában kiderült hogy azért jött hozzám mert én gyenge vagyok, megsajnáltam, és aztán átéreztem a fájdalmát. Nem első alkalom ez, mert mindig mikor valaki ismerős meghal, azt hittem hogy ott van az előszobában és féltem.
Nagyon örülök hogy megszabadultam, teljesen más ember lettem. Mostmár az Őrangyalomnak is szoktam mondani hogy védjen meg, nem szeretném még látni őket, mert félek. Itt vannak, enyhe fuvallatot éreztem az este is mikor megköszöntem az elmult napot, és pukkadozik a szekrény ami eddig nem volt (ezt nem szeretem). De nem akarom túlterhelni őket, és mit csináljak hogy nehogy rosszakat hívjak?
Ma van a fiatalember temetése.
 
vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
383226-50f4df199cd8ae0ade17a97a4f82d271.jpg

Nem tudom sikerült-e az ima szerint a mennyekbe menni izikének,2 éve váratlanul meghalt.
http://izike2.gportal.hu/
 
Utoljára módosítva:

Kedves lizzyke!

http://angyalforras.hu/Angyalok/Angyali-segitseg--
Itt sok segítséget,választ kapsz a kérdéseidre.

http://www.asztro-show.hu/hogyan-hivjuk-az-angyalok-segitseget-ii
Hogyan hívjuk az angyalok segítségét?
"Atlantisz angyalai" c könyv
 
vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Radványa!
Akkor biztos tudod mennyire szerette volna ha a béke,nyugalom,szeretet veszi körül.
Bízzunk benne,hogy most már olyan boldog mint itt a Földön szeretett volna lenni.
 
apilusz

Állandó Tag
Állandó Tag
Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a
küzdelemben:a sátán gonosz
kísértései ellen légy oltalmunk.
Esedezve kérjük:
Parancsoljon neki Isten!
Te pedig,mennyei seregek
vezére,a sátánt és a többi
gonosz szellemet,akik a lelkek
vesztére körüljárnak a
világban,Isten erejével
taszítsd vissza a kárhozat
helyére! Ámen
XIII. Leó pápa
 
danceangel

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!

Nagyszerű könyv A gondviselés angyalai, kihagyhatatlan. Más könyvét nem olvastam Terry Linn-nek, bár ha jól emlékszem, nem sok más angyalos könyvet írt. Sajnos.
Bocsánatot kérek , hogy be kontarkodom a párbeszédbe de te olvastad " a gondviselés angyalai című konyvet " én lassan 1 éve már , hogy keresem édesanyamnak szeretem volna megvenni születése napjára és sehol se találom próbálkoztam könyvtárakban , próbálkoztam antikvariumokal rendelésre de rendre vissza utasitanak , hogy nincs a raktáron a Libri és Bookleanon folyamatosan ki van irva de nincs nekik esetleg van otleted még szívesen meghalgatnam ja és Terry Linnek sok könyve van de sajnos nincsenek lefordítva csak a Gondviselés Angyalai című mű- ről tudok . Az angol oldalakon van fent konyve de anyukám sajnos nem ért angolul . Itt Romániába peddig esélyem sincs a beszerzésre :( Ezért is kérlek szépen ha van otletetek Anyukám ritkán kér vagy örül bárminek és csak ezt a könyvet kérte és nem jutottam még hozzá :(
 
Oldal tetejére