Angyalvakond a hajléktalanokért

Verseskötet hoz pénzt hajléktalanoknak. Röhrig Géza költeményeit árulják az utcán – nagy sikerrel. A szerző, akit a Saul fia főszereplőjeként ismerhet a szélesebb közönség, hosszú interjút adott a Dobszerdának.

Regényt ír, verseskötetei jelennek meg, újabb filmfőszerepet vállalt, s díjat is nyert a New York-i Tribeca Filmfesztiválon. A Saul fia-alakításon rég túllépett a Kossuth- és Oscar-díjas színész, író, költő, énekes, Röhrig Géza.

Új verseskötete, az Angyalvakond egyelőre kizárólag a Fedél Nélkül terjesztőinél kapható, vagyis hajléktalanok árulják – meglehetős sikerrel, egy hét alatt már ezret eladtak belőle.

Röhrig Géza ősz elején megjelent kötetéből is egyértelmű: az emberit keresi minden szélsőséges élethelyzetben, tragédiában, drámában vagy a mocsokban.

1.jpg
 
Természetesen én is érdeklődéssel olvastam ezt a cikket Röhrig Gézáról. Igaz én már akkor is elolvastam róla minden cikket ami akkor megjelent róla, amikor még 19 évesen egy több részes filmben, József Attilát személyesítette meg. Rám akkor is nagy hatással volt, igaz nem a versei okán, hanem József Attila okán. De hát a hírnév már csak ilyen, vonzza a rajongókat!
 
Természetesen én is érdeklődéssel olvastam ezt a cikket Röhrig Gézáról. Igaz én már akkor is elolvastam róla minden cikket ami akkor megjelent róla, amikor még 19 évesen egy több részes filmben, József Attilát személyesítette meg. Rám akkor is nagy hatással volt, igaz nem a versei okán, hanem József Attila okán. De hát a hírnév már csak ilyen, vonzza a rajongókat!
Na kedvet csináltál a pasira.
Mert régen mindég tv/rádió filmek útján tudtam követni színészeinket.
Bevallom, Neki a nevét is alig ismerem.
Meg fogom nézni azt a József Attilla szerepében.
Sajnálom hogy ilyen lett a kultúra terjesztés, kimarad a TV-ből
És megkeresem most már hogy írtad.
Nekem egyetlen hírnév kevés szokott lenni hogy elfogadjam kiválóságnak.
Életmű életpálya az igen
Mint a Rudolf Péter akit szerencsésen folyamatában végzősként mindég láttam.

Ez a Röhrig kimaradt
http://www.jbsz.hu/rocktortenetikon...ugy-ereztem-udvari-bolondda-kezdek-valni.html
Törőcsik Mari fedezte fel Röhrig Gézát
https://www.nlcafe.hu/tv_sztarok/20160308/rohrig-geza-torocsik-mari/
Madaras József Eszmélet című ötrészes filmjében játszottak együtt
Ha arra gondoltál
 
Utoljára módosítva:
Ez a Röhrig kimaradt
http://www.jbsz.hu/rocktortenetikon...ugy-ereztem-udvari-bolondda-kezdek-valni.html
Törőcsik Mari fedezte fel Röhrig Gézát
https://www.nlcafe.hu/tv_sztarok/20160308/rohrig-geza-torocsik-mari/
Madaras József Eszmélet című ötrészes filmjében játszottak együtt
Ha arra gondoltál[/QUOTE]


Eszmélet volt a sorozat címe és az egyik részben Pöcze Borbálát mutatták be akit Töröcsik Mari alakított és Röhrig Géza volt az akkor kamasz József Attila. Szinte sütött a a kamaszról, hogy mennyire éhes és hogy mennyire szereti a Mamát... . Nagyon jól játszott. Persze én mint minden "érző" nem láttam előre az "Oscar-díjat" de nagyon is átéreztem egy éhes ember érzéseit, hisz az 1990-s években bizony eléggé sűrűn fektettem le én is a gyerekem vacsora nélkül, mikor elvették ( elprivatizálták tőlem) is a gyáramat és jövedelem nélkül maradtam. Úgy tudom akkor 19 éves volt Röhrig Géza. Egyébiránt az első verses-könyvét már az "Oscar-díj" után mutatták be Magyarországon. Olvastam is pár versét, de engem nem bűvölt el velük.
 
Eszmélet volt a sorozat címe és az egyik részben Pöcze Borbálát mutatták be akit Töröcsik Mari alakított és Röhrig Géza volt az akkor kamasz József Attila. Szinte sütött a a kamaszról, hogy mennyire éhes és hogy mennyire szereti a Mamát... . Nagyon jól játszott. Persze én mint minden "érző" nem láttam előre az "Oscar-díjat" de nagyon is átéreztem egy éhes ember érzéseit, hisz az 1990-s években bizony eléggé sűrűn fektettem le én is a gyerekem vacsora nélkül,
Elolvastam de más bosszant fel.
Amit írsz annak tartalmával egyetértek és tetszik hogy így le tudod írni mi és miért tetszik.
Én is szeretek művekről beszélni.
DE DE te nem tudsz idézni, technikát kezelni és ez bárkinél felbosszant.
Nézd üzeneted a "QUOTE"-k elkeveredtek

Az alábbi szerint kellene kinéznie:
Ez a Röhrig kimaradt
http://www.jbsz.hu/rocktortenetikon...ugy-ereztem-udvari-bolondda-kezdek-valni.html
Törőcsik Mari fedezte fel Röhrig Gézát
https://www.nlcafe.hu/tv_sztarok/20160308/rohrig-geza-torocsik-mari/
Madaras József Eszmélet című ötrészes filmjében játszottak együtt
Ha arra gondoltál
 
Utoljára módosítva:
Elolvastam de más bosszant fel.
Amit írsz annak tartalmával egyetértek és tetszik hogy így le tudod írni mi és miért tetszik.
Én is szeretek művekről beszélni.
DE DE te nem tudsz idézni, technikát kezelni és ez bárkinél felbosszant.
Nézd üzeneted a "QUOTE"-k elkeveredtek

Az alábbi szerint kellene kinéznie:


Nagyon egyet értek a dorgálásoddal, de én nem csak nem tudok idézni, de meg se fogom tanulni...és nem is akarom csak azért, hogy neked a kedvedbe járjak... Én meg veled ellentétben nem szeretek művekről beszélni, mert egy mű az elég nagy "falat" bárkinek, de egy műből egy-egy karakter meg tudd fogni és csak ezért mert Oscar-díjas lett a Röhrig-gyerek még nem fogom nem szeretni, ahogy József Attilát játszotta 19 évesen. Ez a tudás, ez az ismeret van olyan érzés és értékes, mint a Te fantasztikus ki-be emelési technikai ismereted. Persze azért henceghetsz, de én maradok annyira technikás amennyire tudok. A verseskönyve... hát az is megérne pár szót... Könyvet eladni...nem lesz kis feladat, pláne így, hogy hallottam, hogy több 10 ezer példányban jelentette meg... Persze így jobban fogy, de hatásosabb lett volna ha abból a mérhetetlen nagy vagyonából adott volna egy pici kis pénzecskét... a hajléktalanoknak.
 
Én meg veled ellentétben nem szeretek művekről beszélni,
Ne mondd már.
pont ennyire gondoltam mint amit írtál:

Szinte sütött a a kamaszról, hogy mennyire éhes és hogy mennyire szereti a Mamát... . Nagyon jól játszott.
Ha akarod műről beszélsz ha akarod előadásról (az is mű)
Ha akarod élményét mondtál el.
Mindegy én erről beszéltem.
Hagyjuk, kezdünk elbeszélni egymás mellett
 
.

Kar hogy nem hallottad mennyit ad a hajlektalanoknak, de potolhatod a riportbol .

http://www.atv.hu/videok/video-20181112-rohrig-geza
Hát nem érdekes?
Van aki segítene, aki segíteni szeretne, erre egyesek rögtön elkezdenek az illető zsebében turkálni. Ez a verseskötet 2000 forint, van belőle 10 ezer példány, és a bevétellel nem a vagyonát gyarapítja, hanem a hajléktalanok megsegítésére adja! Ezek után undorító a pénztárcájában kotorászni!
 
Tudod Bekaholt sokan tajekozottnak hiszik magukat pedig csak egyfele mediat bujjak es azt szajkozzak. Kar hogy nincs tobb ideje az embernek hogy minden okoskodo kritizalo postot cafoljunk.
Van aki a sajat szemenek se hisz hanem csak a kormany szocsoven lat mindent.
 
Tudod Bekaholt sokan tajekozottnak hiszik magukat pedig csak egyfele mediat bujjak es azt szajkozzak. Kar hogy nincs tobb ideje az embernek hogy minden okoskodo kritizalo postot cafoljunk.
Van aki a sajat szemenek se hisz hanem csak a kormany szocsoven lat mindent.
Bárhogy jár a szájuk, bármit hisznek vagy szeretnének, soha a büdös életben nem lesz Magyarország álomország! Olyan álomország ahol nem élnek külföldiek, hajléktalanok, szegények és éhezők! Soha nem lesz olyan álomország ahol mindenki elégedett, ahol mindenkinek egyenlően jut mindenből, munkából, pénzből, ahol mindenkinek saját lakása lesz, és szófogadóan elfogadják amit az ország vezetői kitalálnak, és mondanak.
 
Ki kell abranditsalak, ugy nez ki ez az era marad meg egy jo darabig, es nem fog valtozni a helyzet jo iranyba.
Az agymosas meg az ertelmesnek hitt embereket is megteveszt.
New Yorkban is nalunk is akik gazdagok vagy jol megy soruk azok mind egytol egyig valamilyen supportot adnak a raszoruloknak. MEg a temetesen is sokan valasztjak azt viragok helyet penzt adjanak amit a korhaz kutatasara vagy mas celokra hasznaljanak fel, a celt a hozzatartozok adjak meg de mas civil es egyeb dolgokra mindig lehet adni es adnak is nalunk az emberek, ezert nem ertem hogy nem keveset ajanlott Röhrig Géza de meg ez sem eleg es meg azt se kerdezte meg milyen vallasu nemzetisegu a hajlektalan akinek adakozott.
Tanacsbol kijut hogy adjon a hajlektalanoknak. Peldaval kene eloljarni es utana ajanlgatni kinek mire adjon.
 
Ma beszélgettünk barátaimmal erről a könyvről és akkor hallottam, hogy már meghaladta a 4 000 000 forint bevételt amit a könyv értékesítéséből kaptak a hajléktalanok. A másik hír, hogy 2019. január 31-ig meghosszabbították a Fedél Nélkül utcai terjesztői a kizárólagos forgalmazási jogot! GRATULÁLOK!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,981
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére