Hírek Annyi energiát termel ez az új turbina, amennyit 12 napelemmel lehet előállítani

Az Idenergie nevű kanadai startup szerint az országoknak vízturbinákat kellene telepíteniük, mert azok éjjel-nappal biztosítják a szükséges energiát.

Olyan úgynevezett hidrokinetikus turbinát tervezett egy kanadai vállalat, amely szerint a fejlesztésből egyetlenegy is több energiát termel, mint amennyire 12 napelem képes. A turbina a vízfolyamból kinyerhető energiát hasznosítja, illetve alakítja át árammá – írta meg az Interesting Engineering.

A legtöbb ország már most is nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy áttérhessen a megújuló energiaforrásokra. Ehhez azonban szükség van olyan eszközök kifejlesztésére, amikkel ez a cél megvalósítható. Ezen a téren jelenthet nagy előnyt az Idenergie újdonsága.

A cég szerint a turbina egy Darrieus típusú rotorral dolgozik, nem károsítja az ökoszisztémát, és újrahasznosítható anyagból készítették. Ez azért is hangsúlyos, mert a közelmúltban sok céget ért kritika, amiért a legyártott vízturbinájuk károsította a növényzetet, vagy megzavarta az élővilágot.

Az Idenergie termékét szétszerelve szállítja, ám állítják: az összeállítása gyerekjáték. A borítást úgy alakították ki, hogy víz egyáltalán ne jusson bele, ami a karbantartására fordított költségeket is csökkenti – legalábbis a cég szerint.

Ami a teljesítményt illeti: a vállalat azt állítja, hogy a turbinából egyetlen darab 12 kWh áramot képes termelni. A kialakítása miatt pedig még kisebb fokozatban is elegendő energiát állít elő, hogy a legtöbb háztartásban megtalálható eszközt, például a hűtőszekrényt vagy a televíziót működtetni lehessen vele.
A turbina a cég szerint sekély vizekben is működik.

1651059674077.png
 
Az energia nem olcsó Magyarország számára, csak az állam szubvencionálja ami hosszú távon kontraproduktiv.

Látjuk, hogy a németek képesek voltak rövid időn belül egy 35%-os függőséget 12%-osra redukálni.
Ennek az az oka, hogy az állam csak a rászorulóknak ad támogatást, nem a luxus-villákban lakoknak.
Gondolod, hogy volt magyar államelnök hatalmas villájában nincs úszómedence, szauna?

Az un. "rezsicsökkentés" nem a háborúja óta van Magyarországon, a benzinárakat pedig már 2021 ota megnőttek.
A rezsicsökkentés a kommunista rezsim politikája, csak korábban nem volt neki külön neve.
Most minden élére oda áll Orbán és nagyvonalúságként adja el azt amit a 40 év kommunista vezetése is csinált.

A fosszilis energiákról való lemondás egy világméretű cél, a klíma változás megakadályozása érdekében.
A szubvencionált benzin következménye, hogy mindenki előveszi az autót a ponyva alól megy furikázni.

A Magyar kormánynak nincs pénze regenerálódó energiákba fektetni.
Orbán az országot nem előre vitte hanem a csődbe, az egypártrendszerbe és keleti függőségbe.
Erre a hozzaszolasra mondom azt, hogy egysiku!

A megallapitasai javaval egyet lehet érteni, nem lehet vitazni azok igazsagtartalmaval, de a dolgoknak cxsak egy oldalat igyekszik megvilagitani!
Egy erme vésetét lehet kritizalni, és nem foglalkozni azzal, hogy a masik oldalan szereplo informaciokat nem vesszuk figyelembe, de ez nem biztos hogy jo modszer!
Feligazzsagokbol sosem szulettek hasznos dolgok!

űAz energia, az energiatermelés és felhasznalas kerdese, csak reszben lakossagi!
A nemzertgazdasagok erdekét - és ezen keresztul a egyen erdeket - nem szabad figyelmen kivul hagyni!

Folyamatosan olyan adatokkal informaciokkal peldalodzni, ami az egyik orszagban termeszetes, a masikban viszont megvalosithatlan teljesen ertelmetlen!
Ok, azt mondhatjuk rá, hogy igaz, csak itt vagy o9tt sosem lehet megvalositani!
Aki allitja annak a vitaban kétségtelenul igaza lesz, de a valosagban sosem!
Ha erre vagyik valaki akkor celravezeto egyedul ez a modszer!

Az hogy kozben folyamatposan minolsitgetunk, és rettenetesen felhaborodunk hasonlo velunkl szembnen alkalmazott modszereken megint csak nem korrekt!

Ugy vitazni mint ahogyan egy galambbal sakkozunk nem biztos hogy eredményes! Felboritva qaz osszes bábuit, odaszarni a tábla kozepére és kozben hangosan kiabalni, hogy nyertem, nyertem...

Ehhhhhh

Nemetorszagnak és magyarorszagnak m,asok az adottságai! Más a metodus ami az elmult 40-50 évben az ipar fejlesztési iranyat megszabta, az ipar által felhasznalt energia milyewnségének iranyat megszabta!
Ettol nem lehet eltekinteni barmennyire is szeretnenk!!

Mindig ez az Orban, Orban...
Tokeletesen egyet értek abban Melitaval, és sosem tennem, hogy nekiallok itt Gyurcsanyozni..egyreszt ertelmetlen masreszt ez a forum nem arrol szol..
Orbanozni neked lehet... nem mondasz vele4 semmit ugyan de....

Áááááááááááááááá
 
Őszintén mondva nem értem miért találod az érvelésemet egysikunak?
Mikkel is érveltem? Magyarországon ...
- az elektromos energia előállításának a hatásfoka nem jobb mint nyugaton,
- a megújuló energia használatára nem fektetnek kellő hangsúlyt
- a rezsicsökkentés elsősorban nem a rászorulókat támogatja, söt meglopja öket
- a kőolaj és földgáz árak emelkedése már a háború elött megkezdődött (háború elökészitése)
- a fosszilis energiák használatából való kiszállás független az embargótól
- ...

Igazán sajnálom, hogy permanens Orbánon kell kalapálnom de ö a felelös a magyar politikáért.
A Gyurcsányozásnak semmi értelme mert az a múlt és csak egy tiszavirág életű volt a jelenlegihez képest
A magyar emberek lassan el sem tudják képzelni, hogy más is lehet miniszterelnök mint ö.
Orbán rossz irányba viszi az országot és erre figyelmeztetni a mi felelöségünk
Nem érvelhetsz te is azzal, hogy "kicsi ország, speciális helyzet..."

Orbánt eleget figyelmeztette az ellenzék és az EU-hogy
- ne dolgozzon Europa ellen, ne szolgáltasson ki bennünket keletnek, most benne vagyunk a slamsztikába
- még ki se lehet dobni Magyarországot az EU-ból mert az emberek megint átmásznának a vasfüggönyön

Ennek ellenére én az EU helyében felfüggeszteném Magyarország tagságát az EU-ban és a Sengeni egyezményt.
Két lehetöség van, vagy Orosz provinc lesz Magyarország, vagy elzavarják Orbánt a következö választáskor.
 
Szerencsére nem a Te véleméányed lesz a mérvadó ennek eldontésében :)
Csak csendesen mondom, él még pár millio ember magyarorszagon aki kivul esik az érdeklődési korodon, de az Ő életuk legalabb annyira fontos mint barki mase!

Azt mondod Te az eu helyében...
Nezd!
Az eu sokszinusege nem csak a tagok borszineben, vagy nemi idenditasanak sokszinusegeben kell hogy megjelenjen, hanem a gon dolkodas sokszinusegeben is!
Én feltétel nélkul tisztelem valakinek az ember voltat az elobb felsoroltaktol fuggetlenul, de azt is elvárom, hogy a véleményemet MINIMUM halgassák meg, és ha ez a vélemény esetleg nem csak egy ember vélemén ye, és ez egy szavazás során bebizonyosodik, akkor ezt fogadjak el!

Ugyan azokat a dolgokat sokfele képpen lehet latni, attol fuggoen melyik allaspontbol nezzuk!
Ha vanb embertipus akit megvetek, az az, aki olyannyira kotodik a sajat elképzeléséhez, hogy ennek masok akár fizikai megsemisitese árán is ragaszkodik!
Ez folyik ma ukrajnaban!
De ez folyt korabban europa és ázsia más teruletein is!
En ezt nem akarom latni megismetlodni!
Az olyan sommas velemenyek amiket toled olvasok itt ezek megjelenései!
Azt vallod, hogy aki nem tudja elfogadni azt, amit Te gondolsz, vallasz, amit hiszel, az nem melto arra, hogy tagja legyen egy olyan szovetsegnek aminek TZe is tagja vagy. Az legyen szolga, vagy halott, vaghy barmi mas de tunjon el!%

Ezt en nem tudom és sosem fogom elfogadni, mert ezek az elvek voltak amik menten felépultek a krematuriumok annak idejen!
 
mármint miféle csúfolódás ... megmondták nekik kevesebbet mosdani, fűteni ... ha nekem nem hiszel utánanézhetsz Robert Habeck gazdasági miniszter tanácsainak.
mit hazudozol? a gyertyás melegitést a német katasztófavédelem javasolta vészhelyzet esetére még bőven a háború előtt, mert ott van proaktivitás, és bizony háború és gázstop nélkül is felléphet bármilyen olyan havária, ami miatt nincs tartósan áram - és akkor fűtés se.
Ott legalább van ilyen tevékenység, nálunk meg annyi a katasztófavédelem, hogy árvizkor orbán gumicsizmát húz, elmegy a gátakra feltartani a munkát és aztán ezt leadják a tv-be a hozzád hasonlóknak, hogy irányitja a védekezést a gaz vizek ellen a vezénylőtábornok. Meg ha sok hó esik, sms-t küldenek a sógoroknak "bitte, schicken hókotrók", az autósoknak meg nyugalom, üljenek át másik elakadt autóba vagy mi a szart küldtek 13-ban. Röhej.
A kevesebb mosást meg fütést meg arra mondták, nem kell parázni, teljes gázstoppnál se áll meg az élet, nem jön el a világvége, senki se hal meg, csak kissé kényelmetlen lesz (és jókorát esik a gazdaság).

Birom, amikor a Lajtánál nyugatabbra sose járt nyomorultak a "halódó" Nyugattal szemben próbálják meg kis hazánkat, netán a lepukkant oroszokat, akikhez képest mi paradicsomban élünk, valami hú de nagy követendő példának beállitani. Hidd el jóember, nagyon nem véletlen, hogy kelet-európából és Magyarországról költöztek milliók Nyugatra és nem forditva :). Ezen ilyen propagandahazugságok sem változtatnak semmit. Oroszok meg hagyjuk, 2012, putin et. pálfordulása óta kb. 2,5 millió ember hagyta ott hazáját, főképp piacképes, nyugaton is megélni képes és dolgozni is akaró fiatal.
Olyan szar is az orosz demográfiai helyzet, hogy vannak szakértők, akik szerint a háború időzitésében is szerepe volt - 10 év múlva már nem tudné ezt bevállalni az elöregedő oroszo., ahol pont itt mint itthon, a nemzetiségek, muszlimok szaporodnak, az oroszok meg fogynak.
 
Ausztriában nincs fennakadás az élelmiszer ellátásban csak győzzed kifizetni a pénztárnál.... :)
jaj, ne játszul már a bazári majmot, áremelkedés van, na bumm. Szerinted itthon nincs?? Április elején alaposan bevásároltam amolyan párhónapra elegendő házi raktárat felépitendő, amikor párnapos nyugati pihi után újra lementem az Aldiba, lám-lám, minden 10%-al drágább volt, pár termék egyenesen 20%-al (mivel rendszeresen veszem, ez fix), gondoltam is, milyen jó befektetés, 1x % hozam10 nap alatt :). Sok élelmiszer tavaly nov. óta 30-50%-al drágább lett, szóval ne sirjon már senki, hogy szegény osztrákok mit birnak kifizetni. Egész biztos sokkal jobban mint sok, hozzájuk képest koldusszegény magyar. Arról nem is beszélve, nálunk sok szerencsétlen olyan tré ócska kajákat eszik -mert az az olcsó és megfizethető- amit egy jobbérzésű ember csak a malacának adna. Mondjuk ők is csak kényszerből eszik ...
 
Szerencsére nem a Te véleméányed lesz a mérvadó ennek eldontésében :)
Csak csendesen mondom, él még pár millio ember magyarorszagon aki kivul esik az érdeklődési korodon, de az Ő életuk legalabb annyira fontos mint barki mase!

Azt mondod Te az eu helyében...
Nezd!
Az eu sokszinusege nem csak a tagok borszineben, vagy nemi idenditasanak sokszinusegeben kell hogy megjelenjen, hanem a gon dolkodas sokszinusegeben is!
Én feltétel nélkul tisztelem valakinek az ember voltat az elobb felsoroltaktol fuggetlenul, de azt is elvárom, hogy a véleményemet MINIMUM halgassák meg, és ha ez a vélemény esetleg nem csak egy ember vélemén ye, és ez egy szavazás során bebizonyosodik, akkor ezt fogadjak el!

Ugyan azokat a dolgokat sokfele képpen lehet latni, attol fuggoen melyik allaspontbol nezzuk!
Ha vanb embertipus akit megvetek, az az, aki olyannyira kotodik a sajat elképzeléséhez, hogy ennek masok akár fizikai megsemisitese árán is ragaszkodik!
Ez folyik ma ukrajnaban!
De ez folyt korabban europa és ázsia más teruletein is!
En ezt nem akarom latni megismetlodni!
Az olyan sommas velemenyek amiket toled olvasok itt ezek megjelenései!
Azt vallod, hogy aki nem tudja elfogadni azt, amit Te gondolsz, vallasz, amit hiszel, az nem melto arra, hogy tagja legyen egy olyan szovetsegnek aminek TZe is tagja vagy. Az legyen szolga, vagy halott, vaghy barmi mas de tunjon el!%

Ezt en nem tudom és sosem fogom elfogadni, mert ezek az elvek voltak amik menten felépultek a krematuriumok annak idejen!
Nyilván, tudom, hogy az EU-ból való kizárás nem megoldás csak a méreg szól belőlem. :)
A probléma az, hogy a jelenlegi kormány a saját törvényei ellen is vét, mégsem lehet öket felelősségre vonni.
Az EU demokratikus államok szövetsége és nincs betervezve, hogy valaki ez ellen cselekszik és nem lép ki önmaga.

Ha Orbán megpróbálná kivezetné az országot az EU-ból akkor az embereknek lenne alternatívájuk.
Orbán még csak nem is parazita, egyszerűen egy "Verführer" aki félrevezeti és meglopja a népét.

Már ne haragudj de a magyar kormány nem ész érvekre épit.
Én kedvelem a vitákat mert csak az vissz elöre bennünket, de magyarországon nincs kommunikáció!
A kormány ural minden médiát és Orbán kerül minden vitát.
 
Ezt en nem tudom és sosem fogom elfogadni, mert ezek az elvek voltak amik menten felépultek a krematuriumok annak idejen!
akkor ennek tükrében kissé meglepő az elég nagy oroszbarátságod, mert ha valaki, akkor pont a mai oroszo. az, aki elég közel áll ehhez. Már megint oda jutottak mint a 2. Vh-ban, cél és eszköz a véres és esztelen pusztitás, saját élet sem számit, nem hogy az ellenségé. Állitolag megint vannak záróalakulataik, akik mint anno a kommunista hadseregben a komiszárok, lelövik azokat, akik nem elég lelkesek a fronton, netán nem akaróznak a vágóhidra menni. A háborús bűnöket, civilek mészárlását meg nem megakadályozni igyekeznek, hanem ezek elkövetőie kitüntetik.
 
Ugye tudod, hogy most akkora baromsagot irtal le, mint ide Jeruzsalem!

Nalad ugy latszik ez mar annyira jut, hogy aki megprobal mast gondolni mint Te, az oroszbarat!
Teny, nem szeretem az ukranikat kulonosebben, mivel semmiben nem kulonboznek elottem az oroszoktol!
Ugyan ugy az egykori szovjetunio tagjai voltak, és épp ugy a magyar szabadsag ellen léptek ahogyan az oroszok!

De a jelenlegi haborubolnem az egyoldalu jelentések azok amiket el tudok fogadni!
Nezz a terkepre, és amikor ukrajna jelentpos reszben orosz megszallas alatt van, mond azt hogy gyozelemre állnak!
Lassan tgeljesen elvagjak a tengeri szallitasi utvonalaikat!%
A donbasz korzeteben nem sokon mulik, hogy az ukran foerok nincsennek egy lezart katlanban!
A deli teruletrol erkezo fergyxverszallitmanyok utjat épp tegnap vagtak el a dnyeszter hid lerombolásával.
Hewrszon ami a dnyeper fo tengerparti kikotovarosa kozvetlenul a tengerbe omlese elott elfoglalva.
Mikolaiv ami a bug tengeri kijaratat orzi ostrom alatt.

Ezt latni oroszbaratsag????????
 
nem, mert ezek tények.

amit máskor, korábban irtál, azok amiatt. Először azt hittem összetévesztettelek valakivel annyira tiltakoztál, de kicsit megnézve jópár régebbi hozzászólásodat, nem tévesztettelek össze senkivel. Esetleg annxiban pontositok, nem vagy kifejezetten oroszbarát, ezt elismerem de azt tartom, hogy hozzászólásaid alapján a két fél közül sokkal inkább a háborút végig tagadó, ám végül mégis elinditó oroszokhoz húzol, inkább velük szimpatizálsz.
Azaz innen már nézőpont kérdése, ezt ki minek értékeli. Te minek?
 
Am ennyiben oroszbaratsagnak titulalhatjuk azt, hogy nem szimpatizalok eruropa magasan legkorruptabb orszagaval akkor ezt vallalom.
Egy par eve(nem regebbi, hanem 2!!) tortent(és megtortent ) eset!
Munkacsra mentunk kocsival egy ukran baratommal!
A hatartol jo 20 km-re megallit egy rendoparos azzal, hogy tul gyorsan mentem, es megbuntetnek gyorshajtasert.
Az ukran baratom forditott, mert nem beszeltek magyarul. A forditas melle meg hozzafuzte, hogy : - Ne szarozz, adj 30 eurot nekik és nyugi lesz.
Adtam.
Nyugi lkett, meg tisztelgett is az egyik mikor tovabbindultunk.
Jo 20 km-rel odébb megint megallit ket rendor hogy gyorsan hajtottam(kb 60-al mentem)
A baratom elkezdett uvoltozni mint a sakal, aztan remszolt hogy na induljak!
A masodik rendorparos szo nelkul nezte.
Kerdem Igoprt, hogy most mi van.
Azt mondja semmi! Mondta nekik, hogy 20 km-rel ezelott mar fizettunk, nehogy mar ujra kezdjek! Menjenek kerjek el a felét a kollégáiktol!

Na én ez utan nem igazan tudom elfogadni azt a koveteleshalmazt, amit a fonokuk megfogalmaz!

Nem szeretem oket, ahogy az oroszokat sem!

De ha katonai helyzetet elemzunk nem a szimpatia kellene ami dontsdon!
Az a regi jo szocialista vilag sajatjka volt, hogy szidni kellett a mercedest, és dicserni a trabantot!!!

Ugy latszik ezt a modszert azota megtanultak nyugaton is!
 
európa legkorrupt országa mondjuk oroszo., de ez ne is zavarjon. Persze lehet őket már nem is tekinted Európához tartozónak. De még akkor is sanszos, akad a Balkánon pár államocska, amelyek vetekednek ukrajnával.

"De ha katonai helyzetet elemzunk nem a szimpatia kellene ami dontsdon!"
Teljesen félreérted :( Nem arról van szó, ki áll jobban, hanem hogy kinek "szurkolsz". És anélkül hogy az ukránokat ajnároznám, nem ők inditottak el egy véres háborút hadüzenet nélkül, nem ők követnek el háborús bűnöket, tömeggyilkosságokat oroszországban, nem ők rombolják porig a másik ország infrastruktúráját, hanem az oroszok. És azok is ők, akik 2022-ben egy 1942-be illő náci/kommunista tipusó és erkölcsiségű háborút vivnak. te mégis meg inkább velük szimpatizálsz.

A háború értékeléséhez meg annyit, az hogy eddig húzódik, nem zárult már le 1-1,5 hónapja jókora orosz győzelemmel és túlereje ellenére ekkora veszteségeket szenvedtek az oroszok, ez óriási blamázs nekik, kritikán aluli szereplés, ezt nevezik iskolában kegyelemkettesnek.
A hadászati balfogások c. könyvet ha updatelik a megirása óta eltelt 25-30év eseményeivel, ebből a háborúból jópár esetnek helye lesz ott, mint emlitést érdemlő kirivó 21. századi katonai melléfogás. Sőt, a "haditengerészeti baklövések" c. kötetbe is jelentkezhetnek a Moszkva elsüllyedésével, meg a hozzá kapcsolódó kabaréba illő kommunikációval :). Szóval az oroszok itt kb. pyrrusi győzelmet fognak csak aratni, seregük és hadiiparuk renoméja a béka segge alá kerül.
 
És anélkül hogy az ukránokat ajnároznám, nem ők inditottak el egy véres háborút hadüzenet nélkül,
talán nem az ukránok ágyúzzák az orosz nemzetiségü polgáraikat már vagy nyolc éve?
nem ők követnek el háborús bűnöket, tömeggyilkosságokat oroszországban,
mi baja is volt akkor az USA kongresszusának az AZOV hadtesttel? ... tudod Ukrajna legismertebb ultranacionalista militarista szervezete.
nem ők rombolják porig a másik ország infrastruktúráját, hanem az oroszok.
valahogy neg kell állítani a beáramló fegyverszállítmányokat

A háború értékeléséhez meg annyit, az hogy eddig húzódik, nem zárult már le 1-1,5 hónapja jókora orosz győzelemmel és túlereje ellenére ekkora veszteségeket szenvedtek az oroszok,

tudtommal az orsosz haderő 10% -a sincs a mai Ukrajna területén
 
talán nem az ukránok ágyúzzák az orosz nemzetiségü polgáraikat már vagy nyolc éve?

mi baja is volt akkor az USA kongresszusának az AZOV hadtesttel? ... tudod Ukrajna legismertebb ultranacionalista militarista szervezete.

valahogy neg kell állítani a beáramló fegyverszállítmányokat

tudtommal az orsosz haderő 10% -a sincs a mai Ukrajna területén
 
talán nem oroszok foglalták el a Krimet és a két kelet-ukrajnai területet?

kit érdekel az azov? 8 év alatt meghalt a lázadó tartományokban 2-300 ember (mindkét oldalon!), most meg háborús bűnöket elkövető orosz hadsereg, tömeggyilkosság, nemi erőszak, fosztogatás egy hadüzenet nélküli háborúban. 2022-ben a brutális egy 1942-es szinvonalú náci/kommunista stilusú barbár háborút csinálnak, igy röhej az állitólagos nácitlanitásról szóló hablatyolás.

rosszul tudod a 10%-ot, az orosz hadsereg létszáma 0,9-1,1 mio fő, ennek lassan 20%-át már bevetették - ráadásul a minőségibb, átlag feletti erőket, több területen az elitet. Van vagy 2mió tartalékos is, de az nem számít.

De lényegtelen alétszám, a nato-nak a korhadt orosz hadsereg nem ellenfél, csak az atomfegyverei miatt veszélyesek. Erről egy jó és tárgyilagos elemzés.

Lepukkant orosz hadsereg - oda a mítosz
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Mik azok a kaják?
Csak hogy tudjam mit kerüljek el.
Kedves setni, ezek a kérdések amikre nagyon sokan ugy ugranak rá, hogy ellenségességet szül.

Nyilvánvaló, hogy egészséges élelmiszert dagadt pénztárcával lehet a leg könnyebben megvásárolni.

Gondoltam, hogy megemlítem a különbséget a "Kövidinka" és a "Chateau Lafit", a "parizer" és a "Parmai sonka "között... de inkább egy dalt linkelek be.

Ez egy régi dal ami sajnos nem vesztett az aktualitásából.
Ahányszor hallom felteszem magamban a kérdést, melyik társadalom őszintébb?
Az ahol a szegényekkel való együttérzés, a realitás beismerése megengedett vagy ahol erről nem szabad beszélni?
Gondolod, hogy a magyar közmédia lejátszaná ezt a dalt ha London helyett Budapest állna?

köszi hogy kisegítettél, nehezen tudtam volna válaszolni, de nem azért, mintha nem tudnám a választ. Bécs volt a példa amire reagáltam, de Nyugat-Európa nagyobbik felére igaz lett volna amit írok, amit végül is nem írtam meg.
Nálunk a szűkös vásárlóerő miatt sokkal vékonyabb réteg engedheti meg magának az egészséges táplálkozá (luxusá)t.
Na de ez is már eufemizmus, mit kell szépítgetni, **** szegény az ország egy elég jelentős része, ezért olyan kaján él, aminek a minősége szar --> ez is egy erős tényező a borzasztó hazai halálozási, egészségügyi mutatókhoz.
Azokat most hagyjuk, akiknek telne jobbra, csak igénye nincs rá, vagy tudása, mit (ne) egyen, a többség aki bóvli kaján él, azért él ezen, mert nem telik neki nemhogy pármai, de valami jobbféle hazai szendvicssonkára sem :(, marad a parizer v. a olyan olyan felvágottak, amiknek a nevét se tudom, de olyan szarok, hogy a 80-as években sem birtam megenni őket, inkább beértem sima vajas kenyérrel, ha a napközibe azt adtak.
Nagyon szegények mindenütt vannak, csak nem mindegy mennyi - nálunk a legtöbb régió az egész EU legszegényebb 10%-ába esik, ott nem az a probléma, hogy elfogyott a 479 Ft/ 0,5 kilós teljeskiőrlésű rozskenyér és mit vegyek helyette a Sparban, hanem örülnek a rossz és egészségtelen ipari fehérkenyérnek is, vagy nem azon elmélkednek, hogy ár/érték arányban melyik a jobb, az 1200 Ft/100g füstölt lazac, vagy a 759 Ft/100 kg füstölt makréla.
Bár azt megjegyzem, egy csomó káros és biológiailag értéktelen szemét kaja döbbenetesen drága, sokkal drágább mint számos kifejezetten egészséges kaja. A kosarak viszont a junk food-al vannak tele még Budán is több boltban, és ha arra telik, akkor ott nem a pénztárca vastagsága a hátránya annak, ki hogy eszik.
Mindenesetre egy biztos, nyugaton az átlag szegény sokkal jobban él mint egy hazai átlagszegény (akikből sokkal több is van)
 
Kedves setni, ezek a kérdések amikre nagyon sokan ugy ugranak rá, hogy ellenségességet szül.

Nyilvánvaló, hogy egészséges élelmiszert dagadt pénztárcával lehet a leg könnyebben megvásárolni.
Mág annyit, kint igény is nagyobb egészségesebb (gyakran drágább) kajára, itthon nemcsak a kellően nagy fizetőképes kereslet, az igény is hiányzik.
Ezért bizony ott az átlagkaja jobb minőségűbb, kivéve a nagy áruházláncok azonos termékeit, azok már pár éve nincsenek megkülönböztetve. De ami csak itt kapható és hazai termék, az szerintem rosszabb minőségű, mint a mondjuk csak német, holland boltok saját hazai termékeit.

De ez 1000% hogy az éttermek alapanyagára is igaz, páromnak van valami enzimbontási problémája, olajok, zsírok minőségére nagyon érzékeny a gyomra.
Itthon még Bp. 5 és 13. kerületében is kb. nem tud megfizethető, hétköznapi ebédet enni (hacsak nem valami vegán zöldséges akármiket), mert az itteni normál ebédlőhelyek, amelyek heti 3-4 ebédre is megfizethetőek, jellemzően olyan alapanyaggal és/vagy segédanyagokkal (olajok, zsíradékok stb.) dolgoznak, hogy 85-90%-ban hasmenése van tőle. Nívósabb helyeken nem, de heti 4*5-6000 Ft csak ebédre kicsit drága lenne.
Ilyen problémája se osztrákoknál, se németeknél, hollandoknál nem volt soha, nemcsak éttermekben nem, de még halpiaci halas szendvicsesnél vagy pályaudvari kolbászárúsnál se. Pedig ettünk olyan nehéz tradicionális, békebeli húsos-kolbászos vegyestálat bécsi kisvendéglőben, hogy majdnem még az én ősembergyomromnak is sok volt. Viszont mivel az alapanyag jó volt, a bécsiszeletet nem 50x felhasznált olajban sütötték ki, a kolbász is minőségi volt, stb. ő is megúszta.
De ez a különbség alighanem sok egyéb élelmiszerre is elmondható.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,619
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére