Anyósképző tanfolyam

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Cat34 nagyon szerencsésnek mondhatod magad.Az anyósomnak minden voltam az első pillanattól kezdve,csak ember nem.A gyerekek születése pedig olaj volt a tűzre.
Úgy is halt meg ahogy élt.
Azóta én is anyós lettem....
 

cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
Igazad van, valóban nagyon szerencsésnek érzem magam. A párom sokszor megjegyezte, hogy az ő anyja jobban szeret engem, mint őt. Ez persze nem igaz, csak mind a ketten erős személyiségek, és anyósom nem engedte, hogy a fejére nőjön az "ő kicsi fia":D.
 
E

elke

Vendég
Anyósként valahogy el kellene fogadnunk azt hogy már nem mi szoptatunk. Van egy másik ember aki szerepet játszik a gyerekünk életében.
Azt a másik embert a gyerekünk választotta. Elméletileg azért mert jól érzi magát vele.
Anyósként már elég bölcsnek kellene lennünk , hogy a fiatalokat türelemre és megértésre, egymás tisztelésére tanítsuk. Át kéne adni szégyentelenül mindazt a hatalmas gyakorlati tudástárat amit mi megszereztünk életünk során. De persze nem kioktatóan mert attól a fiatal csirkékben és kakasokban a védekező ösztönt ébresszük fel. Elméletileg mi csak egy dolgot szeretnénk hogy a gyerekünk boldog legyen és valami különös vakság kapcsán csak azt látjuk ami bántja a gyereket azt nem ami boldoggá teszi. És magunk emlékei közt is inkább a rózsaszínűt halásszuk elő a tányércsörgést a nehézségeket elfelejtjük.
 
E

elke

Vendég
Szerintetek, lehet az anyóstól tanulni? Vagy amikor anyossá válunk értjük meg , jobban vagy kevésbé jobban a sajátunkat?

Természetesen lehet az anyóstól tanulni sokmindent. Azt is mi az ami tetszik benne és mi az amin mi változtatni akarunk. Mi az ami nem fér bele a mi életfelfogásunkba. Kvázi az anyóstól csak tanulni lehet, ha tetszik ha nem. :p

Igen lehet. Vagy azt, hogy milyenek szeretnénk lenni, vagy azt, hogy milyenek nem.:twisted:

Látod ez jó. Meg is fogalmazom milyen anyós szeretnék egyszer lenni. Azt szeretném bármi olyan probléma van bármelyik fél merje velem azt megosztani. Tehát egy bizalmi kapcsolat kialakítása a célom. Úgy gondolom, ha ez meglesz a legtöbbet tudom tenni értük.(persze csak akkor amikor kérik)
Nem célom hogy választásra kényszerítsem a gyerekem hogy ki a jobb. Mert anya csak egy van úgyis....meg lekvár is a kamrában:p
Az a szeretet amit én már kaptam a gyerekemtől és amit adtam neki olyan mély kötödést kelett, hogy teremtsen amit nem tud a gyerekem elfelejteni.
Az a szeretet amivel a másikat választotta az pedig az övé lesz.
Ugyanazt az érzést úgysem lehet másnak adni. Nem veszteségként hanem nyereségként akarom megélni anyósként a gyerekem választottját.

Milyen anyós nem szeretnék lenni. Aki kéretlenül beleugat minden dologba mert úgyis jobban tudja és elfelejti, hogy volt kezdő háziasszony anyuka stb. Aki állandóan csak a hibákat veszi észre a másikban persze a saját gyerekét csak tüncikének látja. Akinek nem esik jól ha a gyerekei beállítanak családostól mert ki nem állhatja annak a választottját.
Aki vitát szít a gyereke családjában egyiket a másik ellen hangolva.
Akinek nem merik elmondani ha segítségre van szükségük.
Olyan anyós akarok lenni akire rámerik majd bízni az unokát:)

Na teremtő adj hozzá elég bölcsességet, humort, egészséget és türelmet;)

Továbbdobom a kérdést, te milyen anyós szeretnél lenni és milyen nem?Lehet tanulni egy anyóstól?
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintetek, lehet az anyóstól tanulni? Vagy amikor anyossá válunk értjük meg , jobban vagy kevésbé jobban a sajátunkat?

Katalin/Anyóka,lehet az anyóstól tanulni,én pl. azt,hogy milyen anyós ne legyek.Amikor ott vagyok a fiaméknál minden pillanatban eszembe jut,hogy nekem milyen anyósom volt és mennyit szenvedtünk a gyerekekkel miatta.
Más világ,más kultúra,de igyekszem megérteni és elfogadni a menyemet és a családját.
 

cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
...Meg is fogalmazom milyen anyós szeretnék egyszer lenni. Azt szeretném bármi olyan probléma van bármelyik fél merje velem azt megosztani. Tehát egy bizalmi kapcsolat kialakítása a célom. Úgy gondolom, ha ez meglesz a legtöbbet tudom tenni értük.(persze csak akkor amikor kérik)
Nem célom hogy választásra kényszerítsem a gyerekem hogy ki a jobb. Mert anya csak egy van úgyis....meg lekvár is a kamrában:p
Az a szeretet amit én már kaptam a gyerekemtől és amit adtam neki olyan mély kötödést kelett, hogy teremtsen amit nem tud a gyerekem elfelejteni.
Az a szeretet amivel a másikat választotta az pedig az övé lesz.
Ugyanazt az érzést úgysem lehet másnak adni. Nem veszteségként hanem nyereségként akarom megélni anyósként a gyerekem választottját....


Kedves elke!

Most írtad le, hogy milyen is volt az én anyósom. Pont ilyen. Köszönöm.
 

cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
No, akkor én most jelentkezem. Szóval vegyük ketté a blogot.

1. munkahely: Én olyan helyen dolgozom (policáj), ahol nincs tabu téma (sok esetben nem is lehet). Fiúk-lányok nyiltan beszélnek a szexről, ki hogy szereti, ki hogyan világosította fel a saját csemetéjét, sőt még azt is ki miben alszik (az én pici párom itt nagyon el van tévedve, azt hiszi minden nő szexi gésaként fekszik az ágyba:D és nem pizsiben). Szóval nálunk nincs tabu. Persze nem vagyunk (sokszor) vulgárisak és azt is látjuk, hogy kivel lehet nyiltan, bántás nélkül beszélni és kivel kell finomabban bánni.

2. gyerek: Engem sem a szülők világosítottak fel. Ott volt a TV és a szerelmes regények. Abból mindent megtanultam. És igen, nyiltan kimondom: életem első orgazmusát nem pasi okozta;). A nemi betegségekről, terhességekről a tiniknek-nőknek szóló újságokból értesültem, tanultam. Bár én is voltam tizenéves, valahogy nem vonzott a tiniszex. Ki is lógtam a sorból: 13-14 évesen még mindig szűz?!!! És ez 21 ÉVVEL EZELŐTT VOLT!!!

Szóval igen, beszélni kell tabuk nélkül. Még az is lehet, hogy ennyi idősen is tanulunk valamit a másiktól.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nagyon komolyak tetszenek lenni.;)

Anyos vagyok en is , remelem elfogadnak a vejeim. :confused:Igaz mit is tehetnenek, ez van, eszi nem eszi nem kap mast.:p

MEg szerencse hogy nem tudnak magyarul igy nem ismerik azt a mondast, hogy anyos ugy jo ha porhanyos.....:D
 

cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
amugy érdekes, mintha az apósokkal nem lenne baj?


Az én apósommal nem sok gond van. Amikor először találkoztunk éppen horgászott (nagy pecás az "öreg"). Laza, mint a rigalánc, és hivatásos szoknyabolond, ezt hozta a munkahelyéről is (szintén policáj).

Apukám már más tészta volt. Amikor az én pici párom először jött el hozzánk, megkérdeztem aput, hogy kijön-e (mi a konyhában voltunk, apukám pedig a szobában TV-t nézett). Közölte: nem. Az ember már háromszor járt nálunk, mikor végre egyszer kijött és bemutatkozott, majd kivonult az udvarra. Aztán jóban lettek, együtt söröztek. Apukám elfogadta, de így utólag visszagondolva nem sokra becsülte páromat. Mindig is maximalista volt és ha volt is olyan dolog, amihez nem értett, akkor olyan emberekkel dolgoztatott, akik tökéletesen értettek hozzá.
 

Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
létezik Após, aki szóhoz jut Anyós mellett:confused:

Ez tetszik, de ismerjük el, hogy egy apa-gyerek kapcsolat a legnagyobb szeretet mellett is más, mint egy anya-gyerek kapcsolat. Bárhogy is szeretnénk az ellenkezőjét, de kevesebb időt töltünk/tudunk tölteni a gyerekkel mint a Hölgyek. Szerintem ebből adódik, hogy a férfiak könnyebben engedik az önállóságot a "csemetéknek", míg a Hölgyek nem tudnak kilépni egy "húszéves... szerepkörből".

A váltást/változást sokszor a gyerek is megnehezíti, mert vannak akik a felnőttéválás után is "kihasználják" anyuci gondoskodását. Szerintem ez is lehet oka, ha a feleség és anyós között nem felhőtlen a viszony, mert "kicsi fiamnak" kényelmes, ha két nő ugrálja körül. Természetesen a példa lehetne "kicsi lányom" is, ahol az ezermester apuka javít meg mindent.... és anyuci naponta ötször mondja el telefonba, hogy bezzeg apád.. és ne hagyd magad kihasználni..
A gyereket el kell engedni, a gyereknek viszont nem szabad kihasználni a szülői gondoskodást. Én úgy látom, hogy ha valahol rossz a feleség-anyós kapcsolat, az a férj hibája vagy gyengesége.....

Az apósoknak pedig marad a sörözés :D.
 

Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Bocs, de ezt nem tudom kihagyni.

Takács úr a feleségével és az anyósával nyaral Jeruzsálemben. Egyik nap az anyósa hirtelen belázasodik, és meghal. Egy temetkezési vállalkozó felajánlja, hogy helyben eltemetik az elhunytat.
- Nem, köszönöm, inkább hazaszállíttatjuk - hárítja el az ajánlatot a férfi.
- De miért? Nagyon szép ceremóniát tudunk szervezni - próbálkozik a temetkezési vállalkozó.
- Nézze, uram! Itt most az anyósomról van szó... kétezer éve eltemettek itt egy fiatalembert, aki három nap múlva feltámadt. Nem akarok kockáztatni...
 

cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez tetszik, de ismerjük el, hogy egy apa-gyerek kapcsolat a legnagyobb szeretet mellett is más, mint egy anya-gyerek kapcsolat. Bárhogy is szeretnénk az ellenkezőjét, de kevesebb időt töltünk/tudunk tölteni a gyerekkel mint a Hölgyek. Szerintem ebből adódik, hogy a férfiak könnyebben engedik az önállóságot a "csemetéknek", míg a Hölgyek nem tudnak kilépni egy "húszéves... szerepkörből".

Ez nem minden esetben igaz. A lányos apáknál pedig pláne nem. Egy pasi, ha szembesül azzal, hogy az ő pici lánya felnő....

Egy példa: a páromnak az első házasságából három gyereke van. Kettő fiú, egy lány. A lánya elérkezett az ominózus tinikorba. Egyik alkalommal, mikor visszavittük az anyjukhoz, az ember mondta a lánynak öltözzön fel, mert indulunk. A lány felöltözött;). Nyár lévén: pántos felső, bokáig érő, bő szoknya. Fehér. Kissé átlátszó. Az én pici párom az összeállítást látván füstölgő fejjel ráförmedt a lányra: "Azt mondtam öltözz fel, nem azt, hogy vetkőzz. Kint van mindened ebből a ruhából."
A gyerknek meg nekem merő kérdőjel volt a fejünk, hiszen semmije nem volt kint.
 

Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Ez nem minden esetben igaz. A lányos apáknál pedig pláne nem. Egy pasi, ha szembesül azzal, hogy az ő pici lánya felnő....

Egy példa: a páromnak az első házasságából három gyereke van. Kettő fiú, egy lány. A lánya elérkezett az ominózus tinikorba. Egyik alkalommal, mikor visszavittük az anyjukhoz, az ember mondta a lánynak öltözzön fel, mert indulunk. A lány felöltözött;). Nyár lévén: pántos felső, bokáig érő, bő szoknya. Fehér. Kissé átlátszó. Az én pici párom az összeállítást látván füstölgő fejjel ráförmedt a lányra: "Azt mondtam öltözz fel, nem azt, hogy vetkőzz. Kint van mindened ebből a ruhából."
A gyerknek meg nekem merő kérdőjel volt a fejünk, hiszen semmije nem volt kint.

Szia! Szerintem ez esetben nem a házasság utáni szülő-gyerek kapcsolatról van szó és nem is birtoklási .....
A Hölgyek szeretik elbűvölni a férfiakat és ez így jó. Sajnos vannak férfiak, akik félre értenek dolgokat, vagy túlságosan ösztönösek, hogy finom legyek. Én még közeli ismerősnek is megjegyzem, ha a körülményekhez képest, merészebb az öltözéke. Nemrég egy rendőr, önvédelmi oktatónak volt ebből problémája, mert megjegyezte, hogy a hölgyek önvédelme ott kezdődik, hogy odafigyelnek az öltözékükre.... Még tüntetés és felvonulás is lett a dologból... pedig igaz. Azt, hogy mennyire fontosak az öltözködéssel adott jelzések, azt a munkahelyen is megtapasztalhatjuk. Vannak akik fel tudják sorolni egy fiatalabb kolegina ruhatárát és mellé elemezve ismerik szándékait. :confused:

Hidd el nekem, hogy a férfiak tudják a legjobban, hogy hogyan dolgozik egyesek fantáziája.

<IFRAME height=349 src="http://www.youtube.com/embed/TSHZY_JCV0U" frameBorder=0 width=425 allowfullscreen></IFRAME>
 
Oldal tetejére