Autista munkatársakat keres a Microsoft

A kísérleti projektben egyelőre tíz főnek biztosítanának pozíciót az informatikai óriásvállalat redmondi főhadiszállásán.

Mary Ellen Smith, a Microsoft alelnöke szerint az autisták olyan adottságokkal rendelkeznek, amelyekre nagy szükség van a vállalatnál.

„Minden személy különbözik. Néhányan rendkívüli képességekkel bírnak az információk megjegyzése és a részletekben való gondolkodás terén, mások a matematikában és a programozásban jeleskednek – írta blogjában.

Smith, akinek szintén van egy autista fia, hozzátette azt is, a program része a Microsoft azon régi törekvésének, hogy egyre több fogyatékossággal élő embert alkalmazzon.

A kezdeményezés megvalósításában a Specialisterne nevű dán cég vesz részt, amely az autizmussal élők elhelyezkedését segíti. A cég az autisták olyan képességeire igyekszik rávilágítani a figyelmet, amelyek hasznosak lehetnek a különböző vállalatok számára.

„Pontosan azok a jellemzők, amelyek általában kiszorítják az autistákat a munkaerőpiacról, teszik őket értékessé a Specialisterne számára, így például a részletek iránti figyelmesség, a hibákkal szemben tanúsított zéró tolerancia és a munka elvégzésében tanúsított állhatatosság” – olvasható a cég internetes honlapján.

A Specialisterne korábban a német SAP technológiai vállalat számára segített autizmussal élő munkavállalókat találni, írja az MTI.

mikrosoft.jpg
 
Meh, mindig is sokan voltunk autizmus-spektrumaba hajlok az informatikaban. Volt nemi kavarodas, amikor a puccosabb cegeknel divatba jott, hogy a munkaugyeseknek beleszolasa legyen abba, kit vesznek fel fejlesztonek... De aztan ez eleg gyors onkorrekcioval rendezodott: ahol az erdemi munkan mulik a ceg sikere, ott nem lehet frizura alapjan osszevalogatni a csapatot.
 
Én ismerek 1 - 2 autistát.... itt, Magyarországon....

Régebben meg még énrám is rámfogták, hogy autista vagyok. De ez nem igaz; nem vagyok az.
 
Meh, mindig is sokan voltunk autizmus-spektrumaba hajlok az informatikaban. Volt nemi kavarodas, amikor a puccosabb cegeknel divatba jott, hogy a munkaugyeseknek beleszolasa legyen abba, kit vesznek fel fejlesztonek... De aztan ez eleg gyors onkorrekcioval rendezodott: ahol az erdemi munkan mulik a ceg sikere, ott nem lehet frizura alapjan osszevalogatni a csapatot.

Na most azért ne keverjük a fogalmakat. Szerintem a hírben szereplő cég NEM autistákat keres, hanem inkább Asperger-szindrómásokat. Tudom hogy az aspergerességet gyakran az autizmus-spektrumba sorolják, de szerintem tök más a kettő, legfeljebb van néhány felületes tünet ami hasonló. Ennek alapján azonban lehetne azonos betegség a pestis, hörghurut, asztma, influenza és szénanátha is, mert mindegyiknek vannak hasonló tünetei... Mindet besorolnák a jó doktorok a „mellbetegség” spektrumba, hehehe, s keresnék a csodaszert amivel mindegyiket egyszerre gyógyítani lehet... Aztán majd megadják e „mellbetegség” pontos tüneti leírását is, efféleképp:

- E betegség néha napok alatt elviszi az embert, máskor néhány hét, esetleg csak néhány hónap alatt. De van úgy is, hogy az ember évtizedekig elél vele, miközben hol javul, hol rosszabbodik az állapota. Az sem kizárt azonban, hogy magától meggyógyul idővel. A betegség általában erős köhögéssel jár, néha azonban csak enyhébbel, sőt, a köhögés ritkán ugyan de el is maradhat. A betegség mindig erős lázzal jár, kivéve amikor nem. A beteget néha heves mellkasi fájdalmak gyötrik, de van úgy hogy csak nagyon gyönge, ám teljesen fájdalommentes.

Szóval ne keverjük az autizmust az aspergerességgel.

Egy autista, egy IGAZI autista, kb mindenre és bármire használhatatlan. Egy aspergeres nagyonis nem, mert épp ellenkezőleg, igazi kincs lehet BIZONYOS feladatkörökben. (Más munkákra persze ő is totál használhatatlan). Ezt TAPASZTALATBÓL írom, ugyanis én is keményen aspergeres vagyok, de annyira, hogy hivatalos dilidoki által kiállított papírom is van róla.

És igen, állítom, kifejezetten épp a programozásra főnyeremény lennék. De itt is csak azon területekre, amik érdekelnek. Ha ugyanis nem érdekel, még rengeteg pénzért se csinálnám meg. Lehet hogy belekezdenék, de hiába, mert úgyis abbahagynám, vagy csak összecsapnám hamar, és semmivel se lenne jobb mint akármelyik hülye Script Kiddy terméke.

Ha viszont érdekel a téma, akkor az se számít ha én vagyok a cég legalulfizetettebb programozója, feltéve hogy azért annyi megvan a fizetés, hogy kiteljék a lakbér, rezsi, meg valami szerény szinten a többi ami szükséges az élethez, tehát mondjuk kaja, ilyesmi. Ekkor ugyanis nekem megszűnik minden más. Nekem (és más aspiknak is általában) a pénz nem öncél, hanem csak arra kell hogy így lehetőleg megszabaduljunk a minket nem érdeklő problémáktól, s maradjon időnk arra, ami minket ÉRDEKEL. Ha tehát amúgy a létfenntartásom biztosított, s a munka érdekel, akkor magasan teszek a pénzre meg a fizetés nagyságára. A munkával kelek és azzal alszom el. És szó szerint vegyétek, majdnem mindig álmomban is a téma jár az eszemben, nemegyszer mire felébredek, TUDOM a megoldást, mert álmomban eszembe jutott!

De engem ne zaklassanak közben hogy kezdjek más melóba, meg design-kérdésekkel, meg határidőkkel, meg bürokráciával, az igénylista módosításával, meg hogy milyen a ruhaviseletem (elárulom, általában semmilyen, ha otthon programozom többnyire pucér vagyok mert lusta vagyok felöltözni... De ha magamra veszek valamit, az hogy milyen lesz az öltözékem sztochasztikusan determinált, azaz attól függ épp melyik ruhadarabon akad meg elsőre a szemem a sok szétszórt ócska vacak közül...), meg ne ellenőrizgessék a munkaidőbeosztásomat se. Felesleges is. Ha valamiért félbehagyom, annak OKA VAN. És tuti hogy közben is azon jár az eszem, még ha a vécén ülök akkor is, csak másképp. Majd folytatom a kódolást ha úgy érzem itt az ideje. S amikor biztos vagyok benne hogy NA EZ AZ, akkor képes vagyok akár 36 órán át egyhuzamban is a gépet nyomni (Ezt ne vegyétek szó szerint, mert többnyire ennél is több idő az amit bírok, csak szerénységből írtam ilyen keveset...), hiába hogy már majd' leragad a szemem, de muszáj, értitek MUSZÁJ, mert hiába is próbálok elaludni, NEM MEGY. Nem megy amíg ki nem jön a teszt jó eredménye. Akkor viszont gyorsan ki kell kapcsolnom a gépet, mert ha másfél percnél tovább késlekedek vele, nem lesz rá erőm, mert ott alszom el a billentyűzetre borulva...

Tekintve hogy magam is tudom, fura fickó vagyok, s bizonyos mértékig így tudatában vagyok a hiányosságaimnak, állítom azt is, efféle fickók (mint én is) nem jók olyan feladatokra, amiknél fontos a külcsíny. Rendszerprogramozásra jók, minden olyanra ami a „motorháztető alatt” működik, amit nem lát a Felhasználó. Grafikus felület programozását istenkísértés ránk bízni. Mert abból az lesz hogy megcsinálja a muki jól, hamar, minden remek, csak amikor ránéz egy hétköznapi halandó, elsápad és félrevonul okádni egyet... mert hiába jó, ha esztétikailag nem tetszik az emberiség azon jelentéktelen 99%-os hányadának akik nem aspik maguk is... Vagy talán jobbesetben még szép is, de ez is hiába mert olyan interfészt tervezett az aspi, amit ő könnyedén kezel, mert NEKI kényelmes, de egy normális ember 20 év tanulás után lesz csak tehetséges kezdő benne... Például:

—A „félkövér” kiiratáshoz le kell nyomni a bal CTRL + jobb Shift + F kombinációt, s mindezt egymás után 3-szor. S ezt azzal indokolja így nem nyomhatják meg ezt véletlenül... A kikapcsoláshoz meg viszont nem ugyanezt kell lenyomni hanem a jobb CTRL + Bal Shift + F kombinációt. És az aspinak ez tök természetes, mert a szimmetriaérzéke azt súgja hogy ha valamit KI kapcsolunk, akkor annak a kombinációja a BE kapcsolás tükörképe illik legyen....

Szóval igen, mi félelmetes munkabírással és logikai érzékkel rendelkezünk, ezért tényleg jó ötlet bennünket alkalmazni, de én is azt mondom hogy csak BIZONYOS és nagyon alaposan behatárolt részterületeken!

Jellemző, hogy sosem készítek folyamatábrát. Felesleges. Ugyanis elég csak felnéznem a képernyőről kissé balra fel, s látom magam előtt az egészet mintha hologram lenne. Sőt, többnyire fel se kell néznem igazából csak elképzelem hogy felnézek, s látom az egészet...

De ha megzavarnak, s csak két percig kell mással foglalkoznom, elfelejtem az egészet, s legalább fél óra amíg újra belelendülök.

És azt se várja senki, hogy betarsak holmi „céges policy”-t vagy más frászkarikát, hogy miféle stílusban kódoljunk, hogyan tördeljük a forráskódot, stb. Lehetetlen, reménytelen. Arra külön figyelni kéne, de mi aspik csak EGY dologra tudunk egyszerre figyelni. Arra az egyre nagyon. Minden másra semennyire se. Nálam mindig szól a zene programozás közben, hogy elnyomja a külső zajokat, mert még az is idegesít, ha a zárt szobaajtó KÜLSŐ OLDALA mellett elmegy valaki és hallom a lépteit... De csakis olyan zenék szólnak, amiket már ezerszer hallottam és mindet ismerem. Ismeretlen zene nem jó, mert az is figyelemelvonó.

Adják meg az interfészt a bemenő adatokra, hogy azok hogyan, milyen formában érkeznek, s miféle kimenő adatokat akarnak. A többit bízzák ránk. Nyilván persze ha a bemenő adatokból a kimenő adatok előállítása valami bonyolult matematikai trükköt igényelne amit mi nem tudunk még, azt is magyarázzák el, azzal se lesz semmi gond, az tök rendben van és korrekt, és hamar meg is értjük. De aminek nincs a legszorosabban köze a melóhoz, olyasféle előírásokkal meg szabályokkal ne terheljenek minket.
 
Hát igen, az Asperger-szindróma, az más, mint az autizmus.
Tanulságos volt ez az írás.
Ismerek Aspergoid személyt is egyet. De már nem tartom vele a kapcsolatot fenn.
Meguntam..... és ő meg egyáltalán nem érdeklődött irántam... (egy lány volt ugyanis az illető.)
Elfelejteni is csak azért nem felejtettem el, mert az életem nagyon unalmas, inger- és élményszegény. És magányos. Csak a Net van nekem; de netfüggő nem szeretnék lenni. :)
 
Hát igen, az Asperger-szindróma, az más, mint az autizmus.
Tanulságos volt ez az írás.
Ismerek Aspergoid személyt is egyet. De már nem tartom vele a kapcsolatot fenn.
Meguntam..... és ő meg egyáltalán nem érdeklődött irántam... (egy lány volt ugyanis az illető.)
Elfelejteni is csak azért nem felejtettem el, mert az életem nagyon unalmas, inger- és élményszegény. És magányos. Csak a Net van nekem; de netfüggő nem szeretnék lenni. :)

Hát én kétszer is megpróbáltam a házasságot, de már látom, mindegyik egy „big error” volt. (Az első eleve nem is tartott tovább csak 2 hónapig...)

Vágyom a szexre, meg a társaságra, a kedvességre, az emberi kapcsolatokra, de olyat találni aki jó egy efféle mukihoz mint én is vagyok, hát... Nem azt mondom hogy lehetetlen, biztos él több olyan nő is a Földön aki jó lenne nekem, de olyan minimális az esély arra hogy rájuk találjak, mert oly kevesen lehetnek, hogy úgy döntöttem, többé ezt a bulit nem kockáztatom meg. A „hétköznapi” nőkkel felesleges kísérleteznem, mert az lehet hogy jók lennének az ágyban, lehet hogy még főzni is jól tudnának, de hiába, ha egyéb téren akkora kompromisszumot igényelne a velük való kapcsolat, hogy arra én teljességgel képtelen vagyok.

A nőknek holmi „lelkük” van amivel törődni kéne, de nem tudom hogyan. Mindegyiknek egyedi tervezésű interfésze van, amihez leírást nemhogy magyarul vagy angolul, de még szuahéli nyelven se mellékelnek. Annyit még megjegyzek mikor van a szülinapjuk, meg névnap, meg nőnap meg tudomisén miféle évfordulók amik fontosak ennek a biológiai tüneménynek (fel nem fogom mi a francért fontos nekik... Én a magam névnapjáról is rendszeresen megfeledkezem...), de hiába mert ennél többet igényelnének. És NEM TUDOM HOGY MIT. Őket viszont nem érdekli az, ami engem érdekel. Meg se ugatják még a távolról se.

Ami ennél is szomorúbb, mindegyik elvárná hogy holmi „karriert” csináljak, „nagy ember” legyek, sok pénzt keressek (és persze mindet adjam nekik...), s mindezt csupa olyan célért ami engem abszolút hidegen hagy: hogy „nagy ház”-ban éljünk, meg külföldi nyaralásra (általában nyaralásra, amikor én még a városi strandra se szeretek járni, mert bár imádok fürdeni de csakis otthon a kádban...), meg hogy kifessük a lakást évente (szerintem 20 évnél hamarabb tök fölösleges...), meg hogy komplett bútorsorozat legyen ne mindenféle innen-onnan összeszedett izék amik úgymond „nem illenek egymáshoz”, de azt hogy mitől „illenek” egymáshoz képtelenek egzaktul definiálni, s egyáltalán, minek újat venni amikor a régi is tök jól használható (de szerintük már nem ha valamelyik asztalláb belső oldalán kopott a festék...), ellenben korlátoznak abban hogy megvegyem mindig a legújabb szuperszámítógépet, mert szerintük még a régi is jól megfelelne nekem (holott nem, mert az őrületbe kerget idegileg amikor egy alig 32 ezer függvényt tartalmazó C++ library forrásból fordítása tovább tart mint amíg felemelem az Enter gombról az ujjamat...)

Szóval, én már lemondtam a nőkről, mert bár a nemi szervem még sóvárog utánuk, de egyszerűen nem érnek meg annyi kínlódást mint amivel a megszerzésük járna. Egyszerűen nem ismerem a nők fejében rejtező biológiai komputer programnyelvét, képtelen vagyok eltalálni, mikor milyen kulcsszavakkal lehet elérnem náluk hogy azt műveljék amit váruk tőlük; sőt, ha valamikor kitalálom hogy na ezekre a szavakra ezt művelik, s ez bejön egymás után háromszor, hétszentség hogy negyedszerre valami teljesen váratlan dolgot produkálnak amikor pedig ugyanazokat a bemenő adatokat táplálom be az akusztikai receptoraikba. Teljesen kiismerhetetlenek.

Igaz, nekem jobbára a „közönséges” férfiak is kiismerhetetlenek (nyíltan szólva egyszerűen primitív bunkónak tartom a legtöbbet...) de azokkal legalább annyiból jobb a helyzet hogy azok után nem vágyom nemileg. De ismétlem, szerencsére már megtanultam hogy a nők esetén is ez csak egy csapda, hogy a nyakamba vegyek egy rakás strapát sok évre, cserébe pár perces gyönyörért. Nem éri meg, na.

Akkor volna jó ha igazán TÁRSAM lenne, és nem csak az ágyban. De bár mindegyik képes arra hogy a társam legyen valamennyire, a „felhasználói élmény” számomra oly alacsony az esetükben, hogy szerintem e nőtípusokat még pre-alpha release-nek is csak nagy jóindulattal nevezhetem. Egyelőre ezekért nem érdemes kiadni ennyi rengeteg pénzt, amibe kerülnek. Holott mind pénzbe kerülnek, nem is kevésbe: mindbe amit megkeresek, mert az összeset akarják. Sőt, mint említettem ez nem is elég nekik, követelik hogy vállaljak mellékállásokat, keressek jobban fizető munkahelyet, dolgozzak a kertben is, segítsek a házimunkában, legyek ezermester és én szereljek mindent a lakásban, meg pénzért a szomszéd néniknek, alapítsak vállalkozást, stb...

Holott mindemellett nem marad egy csepp időm se az engem érdeklő dolgokra, s mindez rém idegesítő is, és rohadtul nem érdekel, és simán boldog vagyok egy 9 négyzetméteres kis lyukban, ahol van 1 ágy, 1 pici asztal 1 villanyrezsóval, s egy éjjeliszekrény amin a laptopom van, s ehhez az egészhez van 1 pici fürdőszoba. És a fizetésem annyi, hogy elég arra hogy kiteljen minden napra a vajas kenyér, hétvégenként meg ünnepelek mert akkor még tejet is ihatok belőle. És nem izgat ha a tapéta a falon itt-ott penészes, sőt az se hogy jól láthatóan pár helyen már le is vált a falról fél négyzetméteren. És tojok rá ha az ingemről hiányzik egy gomb. Ha több, arra is. És arra is ha kócos a hajam. Na ez utóbbit megoldottam: pár éve egy zseniális ötletem támadt: SOSEM LESZEK KÓCOS! Megfogadtam. És betartottam... Ugyanis azóta kopasz vagyok. Borotválom a fejemet. Mindig mikor látom hogy a séróm már vagy 1 milliméteres, jön a villanyborotva és az megoldja. És többé nem kell félnem hogy jaj elfelejtettem fésülködni, meg hogy így fésüljem a hajamat meg úgy, mindenféle idióta divat szerint... Ja, hogy így nem tetszem a csajoknak?! Jobb is az úgy, mert még a végén valamelyik befűzne egy gyenge pillanatomban, aztán főhetne a fejem amíg megint szabadulok...


Nem, nem, soha többé házasságot...
 
:oops:
A szokások, meg az önzésük, meg az érzéseik miatt -- a nőknek -- azért van ez így. Amit leírtál. Én egyszer se voltam házas. Itt az interneten tökismeretlen, vadidegen emberekkel társaloghatok, vagy tarthatok kapcsolatot (általában azt sem tudom, hogy néznek ki) - de még ez is jobb, mint a házasság.
Én 38 éves vagyok, de már nem akarok házasodni, mert eleget láttam az életből. És a nőkből/csajokból. Volt iszonyúan sok próbálkozásom, mind sikertelen, és teljesen lestrapálódtam miatta, mert még cselt, csalást is megpróbáltam bevetni - azaz udvaroltam és csábítottam. De úgy sem sikerült.
Én sem tudom, hogy mi kell a nőknek; azt mondják, hogy ami a bajom nekem velük, ugyanaz a bajuk nekik is velem! Sőt, még több!! Nem vagyok már kíváncsi rá, hogy micsoda!!! :D
Inkább hobbik után néztem, és azokba temetkeztem, mint az ufókutatás, vagy hasonlóak. Vallási téren is az átlagosnál nagyobb műveltségre tettem szert. Ezért aztán sokan azt hihetik, hogy nagy hívő vagyok; pedig nem, mert se az Isten se az Ördög nem adott még semmi különöset nekem - inkább csak megnehezítették a dolgomat - csak én tudok adni valamit magamnak, én tudom megszerezni magamnak, hosszú munkálkodással, szívós, kitartó, számító módon. Ezek a tulajdonságaim persze a lányoknak nem szimpatikusak, ezért nem is állnak le velem (nem állnak szóba velem). :dr_4::dr_38:
:(
Igyekszek én is másoknak is adni valamit; ám általában azt veszem észre, hogy nem kellek, és szükségtelen vagyok. Mindenkinek van jobb dolga is annál, mint hogy velem "kapcsolatozzon"...... :D Ez aztán a kedvemet is szegi elég rendesen! :(

Az erőszak, agresszió, a kényszerítés, de még a túlzott rámenősség is - nem az én "műfajom".

Szóval el "teszek--veszek", egyedül, itt a számítógépem segítségével. A régi ismerőseimmel, úgymint pl. iskolai osztálytársakkal, már nem tartom a kapcsolatot.

Szabad vagyok teljesen; de azt tudni kell: A szabadság magányos dolog.
De a legtöbb emberrel nem cserélnék!! És elégedett vagyok összességében véve magammal, s az életemmel! :) :) :)
 
Hú, kedves ocsnyogdozsong, a leírásodból rájöttem, hogy én is aspergeres vagyok, de legalábbis valami olyasmi :o Akárha rólam írtál volna.

A nőkkel kapcsolatos tapasztalataidat is megértem. Én sokszor gondolok arra, milyen szerencse, hogy nőnek születtem, és nem férfinek, mert én tuti nem bírnék egy nővel együtt élni. Magammal se könnyű... :)
 
Utoljára módosítva:
Hú, kedves ocsnyogdozsong, a leírásodból rájöttem, hogy én is aspergeres vagyok, de legalábbis valami olyasmi :o Akárha rólam írtál volna.

A nőkkel kapcsolatos tapasztalataidat is megértem. Én sokszor gondolok arra, milyen szerencse, hogy nőnek születtem, és nem férfinek, mert én tuti nem bírnék egy nővel együtt élni. Magammal se könnyű... :)

Nem hiszem hogy aspi lennél. Ha ugyanis az lennél, nem fogalmaztál volna ilyen pongyolán, ilyen slendrián módra, hogy „a leírásodból rájöttem”...

Mert ugye: MELYIK leírásból a kettő közül amelyeket „tetszikeltél”?

Egy igazi aspi el se tudja képzelni hogy ne azt írja le pontosan, hogy a legutóbbi vagy azelőtti beírásomról van szó, vagy beidézi azt amelyikre gondol, vagy máshogy egyértelműsíti. Vagy kihangsúlyozza, hogy mindkettőről szó van. Vagy legrosszabb esetben is többesszámot használ, hogy „a leírásAIDból”. De te egyesszámot alkalmaztál.

Nem vagy aspi.

Ettől persze még lehetnek hasonló tüneteid, ez nem kizárt. Az is lehet hogy közelítesz az aspisághoz, ott imbolyogsz a határán. Lehet. De nem vagy az. Legalábbis ennek alapján kis esélyét látom csak.

Attól hogy értelmesebb vagy mint az átlag nők, attól hogy te is csak hülye pláza-picsáknak tartod a legtöbbet (már elnézést a szóért), attól hogy esetleg jobban érdekel téged a reáltudomány mint az átlag nőt (vagy akár mint az átlag férfiakat is) attól még nem okvetlenül vagy aspi. Az „aspinak lenni”, az ennél sokkal több, és jobb ha nem kívánod magadnak, ezt én mondom...

Az aspiság annál is rosszabb, mint ha valaki szakbarbár. Persze, ott is van sok hasonló tünet. De akkor se az. A szakbarbár a sok szakma közül csak egyhez ért. De attól még érthet sok más olyasmihez ami nem szakma, például lehetnek emberi kapcsolatai...

Egy aspinak nincs. Lehetnek felületes ismeretségei, de az még nem „emberi kapcsolat”, mert az emberi kapcsolat, az valami annál mélyebb dolgot kell jelentsen... És az nincs. Holott az aspi VÁGYIK RÁ. Ezt hidd el nekem... Vágyik rá, szeretné, de hiába, mert nem talál olyanokat akikhez ő passzolna...

Na épp EZ KÜLÖNBÖZTETI MEG AZ AUTIZMUSTÓL. Az autista ugyanis REMEKÜL ELVAN MAGÁBAN. Az magasan leszarja a többi embert. Nem érdekli semmi emberi kapcsolat, mert nincs szüksége rá. Az aspinak lenne rá szüksége, de nem kapja meg...

Mindenütt csak a visszautasítást tapasztalja, a kiröhögést, lehurrogást, gúnyt, megnemértést, megalázást, trollkodást, meg olyasmiket amiket talán a „normálisok” csak ártatlan viccelődésnek tartanak, de ő komolyan veszi, s vérigsértve érzi magát... Aztán a többiek meg nem értik mi baja.

Annyi igaz, egy aspinak sokkal kevesebb „emberi kapcsolat” is elég, mint a normális embernek, nem is jó az ha rákényszerítik az aspira a nagy társasági életet, nem érzi akkor jól magát, túlterhelődik. De EGY KICSI kapcsolatmennyiség kéne azért neki - de hiába mert annyit se kap. Hiába próbál alkalmazkodni, nem megy neki. Ami másoknak megy ösztönszerűen, azt neki tanulni kell. Igyekszik megfejteni az emberi viselkedés szabályait, s ezekhez idomulni, de ez neki óriási erőfeszítés, hatalmas stressz mert állandó tudatos kontrollt igényel a részéről, s még ezt is hiába, mert az emberi kapcsolatoknak nincsenek olyan egyértelmű és világos, MINDIG érvényes szabályai, mint egy programnyelvnek! Emiatt hiába tanulja e szabályokat, nem mindig válnak be. S akkor megzavarodik. Keresi a hibát magában, mit csinált rosszul?! Igyekszik új szabályrendszert találni de ezt is hiába, az se lesz tökéletes, az se válik be mindig...

Rengeteg konkrét példát tudnék írni efféle kudarcaimra. Csak egyet említek most. Gyerekkoromban a megszólításokkal volt rengeteg bajom. Eleinte mindenkit tegeztem, de rámszóltak hogy az modortalanság. Jó, akkor elkezdtem magázni mindenkit. Na ez is baj volt. Mondták hogy csak ismeretleneket kell magázni. De kiderült hogy ez se igaz mert pár távolabbi rokon akiket nem ismertem, mégis megsértődött amikor nagyritkán ha eljöttek hozzánk, magáztam őket. Másokról meg amikor megtudtam hogy rokon, tegezni kezdtem őket, de kiderült ez is baj, mert ezek nők, hogy merem én tegezni e NÉNIKET.

Oké, erre aki idősebb nőnek tűnt, mind elkezdtem néninek szólítani. De kiderült ez is baj mert volt pár olyan tyúk, aki bár számomra idősnek tűnt, de vérig sértődött hogy ő nem olyan öreg hogy nénizzem!

Évekbe telt mire megtanultam (de addigra is csak úgy-ahogy) kit miként kell szólítanom. Sajnos nem volt rá szabály, egyedileg kellett memorizálnom mindenkinél... Igen fárasztó!

Aztán épp mire nagyjából megtanultam, kiderült tanulhatom újra, mert addigra már olyan tinédzserforma lettem, s elkezdték követelni hogy mégse nénizzem őket mert már túl nagy vagyok hozzá. (ugyanez ment persze a bácsizással is). De kiderült az se jó ha most átváltok tegezésre, mert azért akadt pár péniszfejű aki szerint mégis túl taknyos ifjonc vagyok hozzá hogy tegeződjek velük. Erre én a lehető legkomolyabban és minden rossz szándéktól mentesen megkérdeztem, hogy hány év korkülönbség esetén milyen megszólítást kell alkalmaznom hogy elkerüljem a botrányt. Istenbizony nem volt bennem semmi gúny, én tényleg JÓ FIÚ szerettem volna lenni, aki BETARTJA A SZABÁLYOKAT. De hiába mert nincs szabály... Azonnal azt mondták hogy szemtelen vagyok és gúnyolódom velük. Ma se értem: miért gúny az ha megkérdem, mi a szabály valamire?! Ez akkor gúny, ha nincs szabály. Ha viszont tényleg nincs szabály, miért várják el tőlem hogy betartsam azt, ami NINCS?!

De ez még mind nem minden, mert amikor nagy nehezen tisztáztam pár ürgével hogy komolyan kérdem, akkor azt tudtam meg hogy az se segítene rajtam ha volna szabály, ugyanis hiába volna, mert azt úgyse tudhatnám meg ki hány éves, legalábbis a nők részéről nem, mert egy nőtől azt NEM ILLIK MEGKÉRDEZNI. Sőt, ha mégis megkérdem, s netán válaszolna sértődés nélkül (bár erre az esély a nullánál valamivel kevesebb...) akkor se az igazat fogja mondani, hanem kevesebbet, de kivéve ha úgy kb 20 év alatti, mert akkor meg többet, hogy felnőttnek tűnjön. S ha mindezek ellenére kitalálom mégis jól hogy hány éves, akár mert véletlenül meglátom a személyi igazolványában, akkor se úgy kell viselkednem vele mintha annyi volna amennyi, hanem mintha fiatalabb volna. Másképp nem vagyok udvarias. De ha fiatalabbként viselkedem vele, akkor se fér bele az hogy úgy szólítsam meg és úgy beszéljek vele mintha annyi volna amennyinek hazudnom illik őt, mert mégse annyi.

Hát csesszék meg, ehhez a katyvaszhoz az én idegrendszerem képtelen alkalmazkodni...

És ez csak egyetlen dolog az élet zűrzavarában.

Ha neked @Jaszladany nem voltak ilyen poroblémáid, biztos nem vagy aspergeres. De ne sajnáld, mert egy aspi mindig boldogtalan. Szerintem minden sci-fiben minden „őrült tudóst” vagy tudós vénembert vagy felfedezőt, bogaras különcöt mind aspikról mintáztak, ha akkor még nem is ismerték e szót. És gondolj csak bele, mindegyik efféle „hős”-ről azt írták hogy boldogtalan volt, magányos volt, nem értették meg, sőt sok esetben hamar meg is halt.

Ne kívánd magadnak.

És csak mert én már ilyen gyanakvó vagyok, előre szólok, jobb ha nem kísérletezel az elcsábításommal. Mert ha van egy kis peched, még a végén sikerülni fog... És akkor aztán arra nem csak én fogok rohadtul ráfaragni, DE TE IS. Az tuti. Előre borítékolható. Lehet hogy nem az első 2 hónapban amíg tart az újdonság varázsa, de azután. Még akkor is, ha netán mégis aspi vagy magad is. Tudniillik nem hiszek benne, hogy két aspi okvetlenül jobban összeillik egymással, mint két nem aspi vagy mint egy aspi és egy nem aspi. Két aspi esetén ugyanis mindkettő a MÁSIKTÓL várná hogy alkalmazkodjék hozzá... Holott egyik se képes rá...

Egy aspinak olyan pár való aki maga NEM aspi, de valamiért kifejezetten épp aspit akar párjául, mert tetszik neki az efféle embertípus, vagy mert úgy véli az aspi valamiért az ő nagy hasznára van, vagy mittudoménmiért. És képes tolerálni az aspi különcségeit.

Na most, efféle „normális” biztos akad a világban, mélyen hiszek ebben. De abban még mélyebben, hogy a számuk egészen elenyésző...
 
Hú, kedves ocsnyogdozsong, a leírásodból rájöttem, hogy én is aspergeres vagyok, de legalábbis valami olyasmi :o Akárha rólam írtál volna.

A nőkkel kapcsolatos tapasztalataidat is megértem. Én sokszor gondolok arra, milyen szerencse, hogy nőnek születtem, és nem férfinek, mert én tuti nem bírnék egy nővel együtt élni. Magammal se könnyű... :)
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤
Hú Jászladány ez nagyon átlátszó trükk volt.
:dr_103::laz:
De autista még lehetsz, nyugi! :D
:dr_64:
 
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤
Hú Jászladány ez nagyon átlátszó trükk volt.
:dr_103::laz:
De autista még lehetsz, nyugi! :D
:dr_64:

Annak talán van bizonyos esélye hogy aspergeres, még ha kevés is ez az esély. Én ugyan nem hiszem, de tévedhetek - bár erre nem adok 1% esélyt se. De az 100% (és a "100"-at nem bináris, hanem decimális számrendszerben kell érteni...) hogy nem autista. Az autisták ugyanis nem fórumoznak. Még akkor se ha megtanulnak számítógépet kezelni. (igazából nem hiszem hogy képesek lennének rá... Lehet hogy az eszük megvolna hozzá, de hiába, mert a tanuláshoz is kellene emberi kontaktus, de ők még annyira se hajlandóak.) Ugyanis a fórumozás is egyfajta társasági élet, de egy autistának arra semmi szüksége, nem igényli, azt se tudja talán mi a fene az. Jászladány pedig állandóan itt csüng a CH-n, már megfigyeltem.

Tuti nem autista. Te se vagy az, ne aggódj.
 
Ne kívánd magadnak.
És csak mert én már ilyen gyanakvó vagyok, előre szólok, jobb ha nem kísérletezel az elcsábításommal.

Arról szó sincs, hogy én ezt kívánnám magamnak! Csak diagnosztizáltam. Az mindenesetre kissé megnyugtatna, ha ez egy "betegség" és nem én tehetek arról, hogy nem illek a mainstreambe. Mert akkor nem követelheti senki, hogy változtassak magamon, bár erről én már rég letettem.
Amúgy mind a két bejegyzésedre gondoltam. Az elsőre azért, mert sok olyan vonást írtál le, amikben magamra ismertem. Sőt, még rájuk is tudnék tromfolni! A munkamorálunk is egyezik. Én is képtelen vagyok csapatban dolgozni, határidőre dolgozni, munkaidőre dolgozni, egyáltalán munkahelyen dolgozni. Nem is miattam, a munkatársaim nem bírnak elviselni. Én is képtelen vagyok alkalmazkodni. Viszont ha olyasmit csinálok, ami érdekel, akkor számomra sincs se tér se idő, megszűnik körülöttem is a világ.

Igaz, én nem a számok világában, hanem a betűk világában tudok elvakult munkamániásként belebolondulni, hogy nem alszok, nem eszek, nem figyelek másra, satöbbi., olyannyira, hogy szó szerint belebetegszem. Ha nem állítanának le, addig dolgoznék, míg le nem fordulok a székről, mint egy zsák.

A másik beírásod a nőkkel kapcsolatban annyiban ismerős számomra, hogy én sem bírnék olyan emberrel együtt élni, aki folyton olyasmire nógatna, amiket Te írtál: Karrier, új bútor, új autó, új ház, lakáskifestés, satöbbi. De még az új cipő, új ruha, nyaralás, stb. se érdekel, mint sok nőt. Az se érdekel, van-e pénzem vagy nincs.
Nekem is csak egy dolog számít az életben: hogy minél többször és több időt azzal foglalkozhassak, amit szeretek. És akit szeretek. Minden mást csak annyira csinálok, amennyire nagyon muszáj.

Mivel én találtam olyan társat, aki engem így is elvisel, ezért nem állt szándékomban elcsábítani Téged :) de azon valóban eltűnődtem, vajon két aspi elviseli-e egymást. Mert az én férjem biztosan nem az. Viszont az is biztos, hogy egy angyal, mert egy ilyen nőt se lehet könnyű harminc éven át elviselni, sőt, szeretni :)

De én egyáltalán nem akarok ilyen lenni, viszont ha ez egy betegség, akkor már értem, miért nem tudtam megváltozni soha. Azt nem is gondoltam, hogy erről flepnit lehet kapni a dilidokitól. :)

Amúgy tegezés-magázás problémát is ismerem, vannak is olyan emberek az életemben, akikről gyerekkorom óta a mai napig se tudom, hogyan kéne megszólítani, és tök zavarban vagyok, ha találkozunk, vagy telefonon beszélünk. Állati gáz!
Meg az is, hogy nem tudok figyelni sokfelé, és mindig mindent elfelejtek. És ez a korral egyre rosszabb. Na ez még nagyobb gáz, pláne gyerekekkel! Szóval minden tiszteletem a férjemé! Tényleg nagy szerencse kell társat találni egy olyan embernek, mint én. Pláne ilyen nagyszerűt! Megértem, hogy Neked is nehéz.

Nem lógok folyton a Chunon, de az igaz, hogy naponta rápillantok. ;) Akkor már nem is vagyok aspi?
 
Utoljára módosítva:
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤
Hú Jászladány ez nagyon átlátszó trükk volt.
:dr_103::laz:
De autista még lehetsz, nyugi! :D
:dr_64:

Á, most tényleg nem trükköztem. Csak az ember örül, ha sorstársra talál. :) Tudod, mennyi lelkifurdalásom volt már, amiért ilyen vagyok? És akkor jön ocsnyogdozsong, és azt mondja nem én tehetek róla, mert ez egy kór. Hát ez egész megnyugtató!

Autista tuti nem vagyok. Hogy én bármiféle időbeosztáshoz alkalmazkodjak, az teljesen elképzelhetetlen. Ha akarnék, se tudnék. Mindig meg is kaptam a barátnőmtől azt a kifogást, hogy nincs az életemben semmiféle rendszer. Ami nekem nem lenne nagy baj, de így a gyerekeimnek sincs, és az már gáz. :(
 
Utoljára módosítva:
Hát ha meg őszinte volt - és nem trükköztél - akkor meg ajjajj - jajjajjaj - jajjjj..... :D Hujjujj. :) {Én meg már azt hittem, hogy valami apáca vagy. De ahhoz túl szokatlan, rendhagyó voltál.}
 
Utoljára módosítva:
Az ilyenekre monják sajnos sokat - de én nem!! - hogy "hülyék". :(
Aspergeri típusú személyiség-fejlődés. Ez a pontos neve a kórnak, a diagnózis szerint.
Nekem is azt mondták, legyen időbeosztásom, legyen napirendem! De én "kicseleztem" ám a pszichiátereket! :D :D :) Merthogy nem vagyok se aspergeres, se autista!! :)
 
@Jaszladany : Én az aspergerességet nem nevezném igazán betegségnek. Manapság divat hogy még a homoszexualitásról is letagadják hogy betegség, holott én például vállalom, hogy azt igenis betegségnek tartom. Ha viszont az nem az, miért lenne épp az aspergeresség egy betegség?! Egy aspergeresnek simán lehet gyermeke is, sőt, lesz is sokkal nagyobb eséllyel, mint egy „igazi” homokosnak...

Ettől azonban még hogy nem tartom betegségnek, én is azt mondom, aspergeresnek lenni, az „nem normális”, ellenben semmiképp se annak a hibája aki ilyen lett. Szerintem ez RENDELLENESSÉG, de még nem betegség. Persze elismerem, lehet vitatkozni rajta, milyen fokú rendellenesség érdemli ki a betegség megtisztelő címkéjét...

Szerintem az aspergeresség lényege a következő agybiológiailag:

—Minden ember nagyjából azonos mennyiségű aggyal rendelkezik, ugyebár. Nem azt mondom hogy nincs különbség az agysúlyban, de ennek mértéke meglehetősen csekély. Mondható tehát durván, hogy mindenki egyformán eszes, ÖSSZESSÉGÉBEN. Azaz ha minden képesség mérésére lenne egy skálánk, amin mindegyiket egyforma egységben lehetne mérni, akkor ezek összessége meglehetősen azonos lenne minden embernél. Persze biztos akadnának butábbak meg okosabbak akkor is, de nem lenne túl nagy különbség azért a legokosabb és legbutább közt sem, ezt erősen hiszem.

Igenám, de nem azonosan oszlik meg az emberek közt az, az agyuk mekkora kapacitást biztosít az egyes feladatok ellátására! Ez olyasmi, mint amikor az időosztásos üzemmódban dolgozó komputer az egyes feladatoknak több vagy kevesebb időszeletet, illetve több vagy kevesebb memóriát biztosít. Itt rettenetes nagy eltérések lehetnek emberek közt. Még normális emberek közt is vannak jelentős eltérések. Van akinek jobban megy ugye a matek, van akinek a dallamok megjegyzése megy könnyen, van aki vért izzadva tud csak megtanulni olvasni úgy-ahogy, van akinek a kézügyessége jobb... (az se a kéztől függ, a kezet is az agy irányítja ugyanis...)

Aki nem nyilvánvalóan idióta, mindenre képes. Mindenre. De NEM EGYFORMA MÉRTÉKBEN képes erre vagy arra...

Na most az aspergeresség esetén, én azt hiszem, ez úgy van, hogy nálunk aspiknál valamiért egészen szélsőséges mértékben eltolódott az agykapacitás kiosztása úgy, hogy a hagyományosan „reál” dolgoknak tekintett feladatokra jusson a kapacitás majdnem teljessége. Emiatt az összes többi feladatra már alig maradt kapacitás.

Valójában „reál” alatt persze nem konkrét tudományokat kell érteni, hanem az analitikus-elemző gondolkodásmódot. De épp ez a hozzáállás hoz látványos sikert az aspinak minden reál tudományban, ha olyannal kezd foglalkozni, mert azokhoz épp e gondolkodásmód az ideális.

Na most ugye tudjuk, akinek csak egy kalapácsa van, mindent szögnek néz... Az aspinak jól megy ez a gondolkodásmód. Ehhez szokott hozzá, neki ez természetes. Emiatt minden probléma megoldását ezúton keresi. Sajnos vannak problémák, és tipikusan épp az emberi kapcsolatok ilyenek, ahol ez a gondolkodásmód szinte teljesen használhatatlan... Na ezekben a feladatokban/problémákban az aspi tehát előre prognosztizálhatóan totál csődöt fog mondani, mert ha ez az egy megoldási módszer (amiben ő KIVÁLÓ) nem alkalmazható valamire, akkor más megoldással nem képes előrukkolni. Illetve, persze, megpróbál minden mást, mert ő is képes mindarra amire a normális emberek... Csak mindenre ami nem efféle analitikus-elemző módszerrel megoldható, az ő hatékonysága a normálisokénak talán ha az egytizede, de ezzel is már szerintem jelentősen túlbecsültem az aspi sikerességi hányadát.

Abban az esetben azonban ha BÁRMI probléma esetén az analitikus megközelítés alkalmazható, na OTT egy aspit egészen egyszerűen LEHETETLEN LEGYŐZNIE egy normális embernek. (Feltéve ha amúgy az aspi rendelkezik a problémához szükséges lexikális ismeretekkel is. Mert nyilvánvaló ha például egy kis bantu néger srácról van szó aki soha életében még nem tanult programozni, az nem fog tudni operációs rendszert írni).

Analitikus-logikai feladatokban, meg mindenütt ahol általában véve valamiféle RENDSZERT kell

1. megalkotni
2. megtervezni
3. kikutatni
4. elemezni
5. részeire bontani
stb

ilyen téren egy aspi számára egy normális ember - sőt, normálisok akár kisebb, mondjuk tucatfős csoportja is! - egyszerűen nem ellenfél, nincsenek is versenyben hozzá képest, az aspi akkor is kenterbe veri őket ha a fél kezét a fenekébe dugja és csak hobbyból foglalkozik az üggyel. Sőt, nemcsak előbb oldja meg a problémát, nemcsak kevesebb hibával, de vélhető hogy valami egészen új megközelítést fog alkalmazni, amire addig senki se gondolt. Amiatt, mert az efféle rendszert alkotó dolgoknak többnyire több szerveződési szintje van, több „rétege”, na és ha tegyük fel egy normális ember átlátja nagy nehezen mondjuk az első két réteget, hát egy aspi első pillantásra észreveszi még a hatodik réteget (szerveződési szintet) is, ha pedig kicsit is beleássa magát a problémába, meg se áll nyolcig-kilencig. Azaz a problémákat sokkal alapvetőbb kiindulási pontjainál ragadja meg.

Amint azonban nem efféléről van szó, ugyanilyen arányú lesz a kudarc is. És az emberi kapcsolatoknál épp ez megy emiatt, kudarc kudarc hátán...

Na és az aspi egyikről se tehet, se a sikerről, se a kudarcról. Egyik se az ő érdeme vagy bűne. Egyszerűen neki ilyenné alakult ki valamiért az agya. Ez különben nem is lenne okvetlenül tragédia a számára, mert állítom, egy aspi remekül érzi magát, ha megfelelő környezetbe kerül... Tapasztalatból mondom... Nem érzi tragédiának a sorsát...

A baj az, hogy a világunk nem olyan hogy ekkora különbözőséget tolerálni tudjon. Állandóan azt várják el, hogy az aspi megfeleljen olyan követelményeknek, amikhez még iszonyatos igyekezettel SE tud megfelelni minimális mértékben se. Holott a medvétől se várják el, hogy felrepüljön a jegenyefenyő csúcsára, és szépen daloljon mint egy kanárimadár...

Az aspit úgy kéne kezelni mint egy HASZONÁLLATOT, sőt, mint egy rendkívül speciális célokra készült, érzékeny, de a maga feladatkörében csúcsteljesítményre képes precíziós műszert illetve munkagépet. És még ki se kell találni, mire alkalmas egy efféle fickó. TUDJUK MÁR. Egészen pontosan ismeri a képességeiket a tudomány, de ha mégse tudná valaki, kérdezzen meg nyugodtan engem...

Sajnos a demokrácia se kedvez az aspiknak. Demokráciában elvárnák, hogy mindenki „feltalálja magát”, hogy maga irányítsa a sorsát, megtalálja a helyét a világban... Na ez egy aspinak csak a legritkább esetben sikerül. Sőt, sosem, ha nincs pokoli mázlija. Hogy is tudná a szerencsétlen megtalálni a helyét a világban, hiszen ahhoz előbb meg kéne ismernie a világot... De az neki túl bonyolult... Szabálytalan... Káosz...

Igenis egy aspi akkor érzi jól magát, ha NEM Ő irányítja a sorsát hanem másvalaki, de olyasvalaki aki tudja, miként kell bánjon egy aspival úgy, hogy az aspi is jól érezze magát.

E fenti mondatból, figyeljétek meg, hiányzanak az olyan szavak hogy „önzetlenül”, „jólelkűen”, „nem használja ki őt”...

Mindez ugyanis mellékes. Semmi baj, ha kihasználják az aspit. Nyugodtan. Az aspi magasan tesz rá ha kihasználják. Többnyire észre se veszi, hogy ki van használva, de ha mégis, vállat von aztán elfelejti. Feltéve, ha annyit azért meghagynak neki, hogy ne legyen gondja a mindennapokra... Mert ha nem, azzal rákényszerítik hogy ilyesmin gondolkodjon hogy kihasználás, pénzügyek, aggódás a jövőért stb. De higgyétek el nekem, egy atomháborút se gyűlöl úgy az aspi, mint amikor ilyesmikről kell gondolkodnia...

Az aspi igen boldog tud lenni akkor is ha tudván tudja hogy pofátlanul kihasználják. Nem izgatja. Sőt, akár még büszke is lehet erre ha úgy tálalják, hogy ő mekkora hasznára van a munkáltatójának, s az mennyire boldog amiért egy ilyen zseniális embert talált mint ő... És az aspi ekkor úgy érzi mintha hájjal kenegetnék a lelkét, és mosolyog, majd félénken előbátorkodik azzal, hogy akkor kérhet-e fizetésemelést, mert hiszen a főnök is tudja hogy a minimálbért kapja csak... Erre a főnök ámultan kérdi, minek neki fizetésemelés, hiszen se kutyája-se macskája, megvan mindene... Mire az aspi, hogy de főnök, kéne egy új gigabájt bővítés a laptopomba... Erre a főnök barátságosan megveregeti az aspi vállát, hogy fiam, látod, hülye vagy te az ilyesmihez, maradj csak a programozásnál, látod, nem kell ehhez fizetésemelés, megint elbonyolítod a dolgokat, holott magad is elismerted hogy neked nem pénz kell hanem memória... Tudod mit, nem pöcsölünk memóriabővítéssel, írd le ide a papírra azt a laptop-márkát ami megfelelne neked, holnap megveszem neked az új laptopot!
—Hú, főnök, hát ezer hála és köszönet, ezt remélni se mertem, maga arany ember, apámként szeretem!
—Na ja... El is várom tőled ezt, fiam! Persze, nem mindenkivel vagyok ilyen, nehogy azt hidd, de te igazán megérdemled... Biztos tudod hogy mindenki egy mogorva vadembernek tart engem akinek jégcsap van a szíve helyén, nos elárulom neked, IGAZUK VAN, mert én valóban olyan vagyok! Muszáj olyannak lennem, ez az üzleti élet, örülj neki hogy te nem üzletember vagy, nem könnyű szakma az... Na de hát te kivétel vagy, te ám nem olyan vagy mint a többi tucatember, mint az a sok hülye idióta akit alkalmazok, muszájból, mert ritkaság hogy egy hozzád hasonló zsenire leljek... tudod te is hogy igazam van, hiszen ismered a képességeiket, hülye mind, egytől-egyig, ha kilőném őket egy ágyúból, akkor se érnének a nyomodba se... szóval, a te eseted más mint az övék, te kivételes bánásmódot érdemelsz tőlem... De akkor holnap a régi gépedet visszaadod nekem, mert nem pocsékolunk...

És az aspi boldog, holott fizetésemelést se kapott, de lám, ennyire megbecsüli őt a drága jó Nagyfőnök... És a nagyfőnök is boldog, mert az az új laptop a tizedébe se kerül annak, amit egyetlen normálisan fizetett programozójának kifizetne egy hónapban, pedig az feleakkora hasznot se hajtana neki mint az aspi. És az aspi nem is kér új laptopot minden hónapban...

Kihasználás?! PERSZE. Ilyen a világ. De ez nem is baj, HA MINDKÉT FÉL BOLDOG.

Nem az az aspik baja hogy kihasználják őket, hanem épp az, hogy nincs minden aspinak olyan gazdája, aki okosan kihasználná őt...
 
Nem az az aspik baja hogy kihasználják őket, hanem épp az, hogy nincs minden aspinak olyan gazdája, aki okosan kihasználná őt...

És hogy nincs olyan társa, aki így is elfogadja és szereti őt :(

Igazad van, én nem vagyok aspi, megnéztem a neten is ennek a szindrómának leírását. Einstein az volt, én pedig biztos, hogy nem vagyok Einstein. Szindrómának hívják, nem betegségnek.

És abban is igazad van, hogy ez a cég aspikat kereshet inkább, és nem autistákat. Az autisták szerintem sem alkalmasak ilyesmire, mivel szinte alig kommunikálnak.
A leírásaidat viszont nagy érdeklődéssel olvastam. Köszi, hogy ezt megosztottad velünk.
 
Igen, ennek szindróma a neve, magyarul „tünetegyüttes”. Azaz, hivatalosan nézve se tekintik kimondottan betegségnek. Ezért is röhögök (kínomban) amikor olyan cikkekre bukkanok néha, hogy valami bűnöző a bíróságon azzal védekezik, hogy amiatt (mittudomén) gyilkolt, mert ő aspergeres. Divat erre hivatkozni manapság. Holott higgyétek el nekem, az aspi, az nem valami közveszélyes őrült.

Lehet, hogy egy aspi valamivel nagyobb eséllyel lesz bűnöző mint egy normális ember, ugyanis az aspikat többnyire nem érdekli a jogi csűrés-csavarás, a bonyolultabb törvényeket néha fel se tudják fogni mert annyi a kivétel bennük, s így egy aspit aránylag könnyen be lehet húzni valami nem egészen törvényes, de első pillantásra annak látszó bűnügybe. Ennek tipikus menete az, hogy elhitetik vele, hogy ez bár szokatlan, de nem törvénytelen, hanem csak „ügyeskedés”, a kiskapuk kihasználása. Az aspi belemegy, aztán később kiderül hogy ja, ez mégis bűncselekmény már jogilag.

Ilyesmi lehetséges, de egyrészt:

1. Egy aspi ilyenbe is csak akkor megy bele ha már nagyon muszáj neki mert különben veszélyeztetve van a létfenntartása, azaz nincs munkája, vagy van de az éhbért is alig keresi meg, vagy nincs hol laknia, tudja hogy a sorsa teljesen bizonytalan, vagy más efféle nagyon komoly dolog. Az aspi az ilyesmit szívből gyűlöli, még ha komolyan hiszi is eleinte hogy ez csak ügyeskedés és nem bűn, mert az aspikat nem érdekli az ügyeskedés se meg a jogi és üzleti ügyek. Azaz ilyesmiben sosem az aspi a kezdeményező, ő csak ÁLDOZAT, mondjuk ki nyíltan: csőbehúzható balek!

2. Ez mind akkor is legfeljebb valami egészen enyhe bűncselekmény, maximum olyasmi hogy csalás, színlelt szerződés, még az okirathamisítás fokát is csak a legritkább esetben érheti el. Ennél súlyosabbat egy aspi nem követ el, mert ami ennél komolyabb, azt már ő is látja elsőre hogy ez igenis BŰN, na és abba nem fog belemászni, mert egy aspi gyűlöli a kockázatokat. Azaz semmi esetre se tolódik el addig, hogy ERŐSZAKOS bűncselekmény legyen, mondjuk gyilkosság, de már zsarolásról se lehet szó! Aki azzal védekezik hogy ilyesmit amiatt tett mert ő aspergeres, az tuti hogy nem aspergeres. Az visszaél e szindróma nevével.

Az aspi nemhogy bűnöző hajlamú lenne, de épp ellenkezőleg: igen fejlett az igazságérzetük! Ez abból fakad, hogy nem érzik jól magukat az emberi társadalomban, és szívesen agyalnak mintegy pihenésképpen azon, milyen lenne egy olyan világ, ahol ők jól éreznék magukat. De tudják hogy ahhoz az kéne hogy mindenki más is jól érezze magát, különben idővel az a világ összeomlana. Hiába hogy tehát az aspi kevesebb társasági életet igényel, ennek ellenére igen fejlett az altruista képessége, meg az hogy megítélje, mi a „korrekt” bánásmód az emberekkel úgy általában. Szóval a jogi finomságokhoz valóban nincs tehetsége, de úgy nagy átlagban, nagy vonalakban azért egy aspi messze becsületesebb mint a legtöbb átlagember. Az más kérdés hogy többnyire mind balek, könnyű áldozat. De nem bűnöző alkat...

Viszont egy aspit egy ember csak egyszer húzhat csőbe. Mert ha akár kis dologban is kiderül az hogy nem szavahihető, az aspi soha a büdős életben többé nem fog vele semmi kontaktust ápolni, nemhogy mégegy üzletet kötni. Egy felnőtt aspi megtanulja igen hamar, hogy jobb ha bizalmatlan, s már önvédelemből is kerüli azokat akikről tudja hogy segget csinálnak a szájukból, azaz nem szavatartóak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,684
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére