Autizmus

barbi0503

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Szi2Csi!
Én sajnos semennyire nem vagyok jártas az autisták fejlesztésében, de nagyon szeretnék segíteni ennek az ismerős családnak. gyógypedagógus vagyok tanak szakos és óvónéni, óvodánkban SNI gyerekeket is fejlesztek, de nem autistákat.
korai fejlesztőbe jár a kisfiú, de a szülők kevésnek találják ,mert csak egyszer mehet egy héten. ezért szeretnék segíteni én is,amit itt kapnék segítséget abból. egy kis mondókázással, tornázással, játékkal. amivel nem ártok. csak olyannal.


Kedves barbi0503!

Igaz nem nekem szól a válasz,a kérdés, de én megkérdezném, hogy te mennyire vagy jártas az autisták fejlesztésében?
Nem tudom, hogy merre laktok, nem is tartozik rám, de biztosan van a lakhelyetekhez közel autista központ, és én azt ajánlanám keressék fel azt, ott segíteni fognak. A PECS, a képkártya-csere módszer,<big style="font-weight: bold;"> </big>kommunikációs fejlesztő módszermely betanításához elkészítéséhez ajánlott szakember segítségét kérni. Ugyan úgy a napirendi kártya elkészítéséhez is segítséget nyújtanak, és a használatához is. Ezek a kártyák vannak személyre szabottak, de vannak egységes kártyák amelyik ugyan azt jelenti Budapesten vagy Győrben de Debrecen mellet egy kis faluban is. Az Ayres terápia jó dolog de valójában nagyon sok helyen a TSMT terápiát javasolják az autistáknak, az viszont kötőt és szakembert igényel az is, legalábbis a szakemberrel való egyeztetést. Ahol meg állapították, hogy autista a gyermek ott milyen terápiát, milyen szakembert jelöltek meg?

Szi2Csi
 

barbi0503

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fórumozók!
egy 3 éves autista kisfiúnak szeretnék segíteni! az alábbi területek vannak megjelölve a szak.vél.ben: autizmusspecifikus fejl, beszédértés, beszédkészség,kommunikáció, mozgás,testséma,társas kapcsolatok, gondolkodási műveletek,tér-idő struktúrálása, szociális interakció.
Ezeknek a területeknek a fejlesztéséhez keresek hasznosítható ötleteket!
Kérem aki tud segítsen!
Előre is hálás vagyok!
üdv:barbi0503
 

edike0720

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia edike0720 !Konkrétan írd le légyszíves, hogy milyen vizuális megsegítést használtál, hogyan történt a jutalmazás, és hogyan adod neki a feladatot. Már van ötletem, de ezeket szeretném tudni, mielőtt leírnám, mert lehet már ezt is próbáltátok

Szia!
Fényképeket használtunk vizuális megsegítésnek. Minden tárgy, játék, tevékenység, helyszín, személy, stb. le volt fényképezve. Minden képre raktunk tépőzárat. Volt egy saját kis táblája egy tépőzár csíkkal és a fényképével és minden reggel mire megérkezett az oviba fel volt rakva a napirendje pontról-pontra. Pl.: szabadjáték - WC - kézmosás - reggeli - kézmosás - foglalkozás - stb. Minden tevékenység előtt odamentünk a gyerkőccel a táblájához levette azt a kártyát ami következik és vitte magával. A tevékenység végén visszavitte a táblájához és lefordítva visszarakta és levette a következőt. Ez működött is egy ideig, otthon is használták. De mióta elkezdett beszélni, azóta nem hajlandó használni ezt a módszert. Ha olyan kedve van odamegy a táblához és leveszi a kártyát, van, hogy megváltoztatja a sorrendet, játszik a képekkel, de már nem használja úgy, mint régen. Kolléganőm javaslatára próbáltuk azt, hogy csinálja azt a feladatot amit szeretnénk, hogy megmutattunk egy olyan eszköznek a képét amit szeret és mutattunk pl. egy ropi képét is. Ezt leraktuk elé az asztalra, hogy játék után ropi. Ez működött is, de miután egy olyan eszköz képét kapta amit nem igazán kedvel és a ropi képét, akkor csak a ropit akarta az eszközt ledobta. Próbáltuk szépen elmondani, hogy most ezzel az eszközzel játszunk utána meg..........(amit nagyon szeret). Néha bejön, néha nem, hangulatától függ. Most ott tartunk, hogy a kártyákat egyáltalán nem hajlandó használni, eldobja őket és mondja, hogy nem kell.
Remélem van ötleted! :) Előre is köszönöm a segítséget!
 

bringa72

Állandó Tag
Állandó Tag
Liz Hannah - Te is tudod ...

[HIDE-THANKS]http://data.hu/get/5639576/TE_IS_TUDOD_HOGYAN_FOGLALKOZZUNK_AUTI.pdf[/HIDE-THANKS]

Bocsi, hogy beleszólok, de minden olyan érintett szülőnek, családtagnak azt javasolnám, hogy
- vegyen részt egy szülőtréningen (vadaskert alapítványba bejelentkezve tudnak részleteket mondan, itt megtanulhatóak a vizuális segítségeki) vagy az AOSZ szervezésében induló Fogódzó képzésen
- keressen egy jó gyógypedagógust (ha budapesti, ott a korai fejlesztő, máshol kicsit nehezebb)
- olvasson jó könyveket (pl. ez a könyv és Theo Peeters munkája nagyon jók
- játékötletek vannak Julian Moor Hogyan játsszunk és tanuljunk autista gyermekünkkel c. könyvében is

Azért is próbálok tanácsokat adni, mert nálunk ez bevált, pár hónapig csak bolyongtam és keresgéltem és nézegettem.
 

mamicsilla

Új tag
Ha valaki autista, az nem azt jelenti, hogy nem ember. Azt azonban jelenti, hogy idegen. Azt jelenti, hogy ami mások számára normális, az az én számomra nem normális, és ami az én számomra normális, az mások számára nem normális. Bizonyos szempontból borzasztó hiányosan vagyok felszerelkezve a világban való túléléshez, úgy, mint egy földönkívüli, aki tájékozódási útmutató nélkül ittrekedt. Személyiségem azonban érintetlen. Énem sértetlen. Értékesnek és értelmesnek tartom az életet, és nem szeretném, ha kigyógyítanának abból, hogy önmagam legyek… Tiszteljenek meg azzal, hogy képességeimnek megfelelően érintkeznek velem – ismerjék fel, hogy mi egyformán idegenek vagyunk egymásnak, hogy az én létezési módjaim nem csupán az Önök létezési módjainak hibás változatai. Kérdőjelezzék meg a feltevéseiket. Határozzák meg a saját feltételeiket. Dolgozzanak velem együtt azon, hogy hidat tudjunk építeni egymás között.” (Jim Sinclair)
 

-Erázs-

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia ! edike0720 Ha tudja használni a fényképes napirendet az jó. Nekem is volt ilyen gyerkőcöm, ő mindig átrendezte, hogy mit szeretne:), én mindig következetesen visszarendeztem, mást nem tudtam kitalálni rá, de mindig használtattam vele nem adtuk fel és egy idő után már nem volt gond vele. A feladatadást így csináltam: A napirendbe a munka képét raktam csak ki(mindenkinek saját szintje szerint, fénykép a munka asztalról, cipős doboz mása gyufásdobozból).Nálam a feladatok mindegyike cipős dobozba volt elkészítve és az kóddal ellátva(piros kör, sárga háromszög, nyuszi, maci stb.) A munka sarokban a munkaasztalon szigetelő szalaggal kijelölve a doboz helye, valamint egy tépőzár csík, ahová a feladatok kódját tettem ki. A gyerkőc leveszi a napirendről a munka képét, ráhelyezi az asztalon lévő jelzés mellé. Ezután leveszi az első kódot a csíkról, megkeresi a polcon azt a dobozt, ami a feladat(kezében a sárga háromszög a polcon szintén egy doboz sárga háromszöggel, egyezteti a kódot, egymás mellé helyezi a dobozon. A dobozt elviszi a munkaasztalhoz, kinyitja, megcsinálja a feladatot. Persze óvodában közösen csináljuk, tanítjuk de később ebből alakul ki az önálló munka. Ha kész a feladat jobb oldalra teszi az üres polcra és jöhet a következő kód ugyanígy, vagy munka vége, jutalom. A jutalmazás: én csináltam mindenkinek a színének megfelelő kartonból karikát erre tettem tépőzárral a jutalom képét(ha nem jöttem volna gyesre szerettem volna úgy alakítani, hogy ők válasszák ki majdan milyen jutalmat szeretnének) Nálunk a menő a szappanbuborék fújás volt, vagy a kedvenc játékkal való játszás. Ha a helyedben lennék először a kódos dobozba kirakót tennék, majd úgy alakítanám, hogy kirakó, más feladat. Majd a kirakót használnám jutalomnak.Na mindez egyszerű így leírva, sokat küzdöttünk, mire működött a dolog, soha semmit nem erőltettem a gyerkőcökre, ha nem akarta megcsinálni a feladatot nem erőszakoskodtam de jutalom sem volt, viszont folyamatosan következetesen adtam a feladatot minden nap.Amikor látta, hogy nincs buborék, de a másiknak igen egyszer csak megcsinálta a feladatot. Persze előfordult hiszti, játékdobálás, de év végére gond nélkül működött a dolog. Bocsi nem bírtam a válaszban írni, valahányszor küldeni akarom azt írja, hogy biztos elhagyom-e az oldalt? Hát nem, de nagy nehezen sikerült válaszolni, többszöri nekifutással.
 

edike0720

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia ! edike0720 Ha tudja használni a fényképes napirendet az jó. Nekem is volt ilyen gyerkőcöm, ő mindig átrendezte, hogy mit szeretne:), én mindig következetesen visszarendeztem, mást nem tudtam kitalálni rá, de mindig használtattam vele nem adtuk fel és egy idő után már nem volt gond vele. A feladatadást így csináltam: A napirendbe a munka képét raktam csak ki(mindenkinek saját szintje szerint, fénykép a munka asztalról, cipős doboz mása gyufásdobozból).Nálam a feladatok mindegyike cipős dobozba volt elkészítve és az kóddal ellátva(piros kör, sárga háromszög, nyuszi, maci stb.) A munka sarokban a munkaasztalon szigetelő szalaggal kijelölve a doboz helye, valamint egy tépőzár csík, ahová a feladatok kódját tettem ki. A gyerkőc leveszi a napirendről a munka képét, ráhelyezi az asztalon lévő jelzés mellé. Ezután leveszi az első kódot a csíkról, megkeresi a polcon azt a dobozt, ami a feladat(kezében a sárga háromszög a polcon szintén egy doboz sárga háromszöggel, egyezteti a kódot, egymás mellé helyezi a dobozon. A dobozt elviszi a munkaasztalhoz, kinyitja, megcsinálja a feladatot. Persze óvodában közösen csináljuk, tanítjuk de később ebből alakul ki az önálló munka. Ha kész a feladat jobb oldalra teszi az üres polcra és jöhet a következő kód ugyanígy, vagy munka vége, jutalom. A jutalmazás: én csináltam mindenkinek a színének megfelelő kartonból karikát erre tettem tépőzárral a jutalom képét(ha nem jöttem volna gyesre szerettem volna úgy alakítani, hogy ők válasszák ki majdan milyen jutalmat szeretnének) Nálunk a menő a szappanbuborék fújás volt, vagy a kedvenc játékkal való játszás. Ha a helyedben lennék először a kódos dobozba kirakót tennék, majd úgy alakítanám, hogy kirakó, más feladat. Majd a kirakót használnám jutalomnak.Na mindez egyszerű így leírva, sokat küzdöttünk, mire működött a dolog, soha semmit nem erőltettem a gyerkőcökre, ha nem akarta megcsinálni a feladatot nem erőszakoskodtam de jutalom sem volt, viszont folyamatosan következetesen adtam a feladatot minden nap.Amikor látta, hogy nincs buborék, de a másiknak igen egyszer csak megcsinálta a feladatot. Persze előfordult hiszti, játékdobálás, de év végére gond nélkül működött a dolog.Csatolás megtekintése 957372 Csatolás megtekintése 957373 Bocsi nem bírtam a válaszban írni, valahányszor küldeni akarom azt írja, hogy biztos elhagyom-e az oldalt? Hát nem, de nagy nehezen sikerült válaszolni, többszöri nekifutással.


Szia!
Köszönöm szépen a válaszod! :)
Ismerem ezt a fajta kódos munkát. Nálunk is csinálják az autista csoportban. Én még nem próbáltam a csoportomban, mert ő az egyetlen autista gyerkőc. A többinek más fogyatékossága van. Megpróbálom, hátha ez a módszer működik. Bár nem lesz egyszerű, mert a kolléganőm nagyon ellene van a vizuális megsegítésnek, kódosnak. Talán ezért is nem működött ez eddig nálunk. De nem adom fel, hiszen a gyerkőc fejlődése ami számít. :)
A csatolást nem tudtam megnézni, mert azt írja ki, hogy nem létező csatolás. Feltudnád rakni mégegyszer?
 

-Erázs-

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Edi! Csak az asztal fényképe volt, valamiért nem tudom feltölteni, válaszolni is alig bírtam. Szerintem is a gyerkőc az első. Igaz sok munka, de csinálni kell a gyerkőc érdekében, jó lenne, ha kolléganőd is megértené, mert csak együtt tudtok előbbre jutni.
 

nanny

Állandó Tag
Állandó Tag
Keresem

Keresem, de nem találom A fekete léggömb című filmet.
ui.:Győző,
Nincs még egyszer? Nem múltak el az esélytelen napok?
 

nanny

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos nekem ezek a filmek is hiányoznak :-(
Lehetne elérhető linket kérni?
Nagyon keresem még: Senki sem láthatja meg (The Lost Prince 2003 BBC)
Autism The Musical HBO
 

zsoka0703

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Az alábbi könyveket keresem:

Subosits, I.(szerk.): Az értelmi fogyatékosok beszédrendellenességei. Budapest. Tankönyvkiadó. 1987.
Csepreghy Gy-né (szerk): Szemelvények a mozgásfogyatékosok beszédneveléséhez. Budapest. 1987.
Illyés Gy-né (szerk.): Gyógypedagógiai Pszichológia. Budapest. Akadémia Kiadó. 1987. 87 – 92. o. és 125-136.o.
Janetzke, H.: Autizmus. Hajdúhadház. Élmény könyvkiadó. 1995.

Köszönöm!!
 

nanny

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Színek tanulásával kapcsolatban van valamilyen ötletetek?

Szia Edike,
Jó lenne tudni hol a bibi, egyeztetési, megnevezési, felismerési probléma, életkor stb.
Így csak általánosságban:
- A színek tanítását én gyakran egy rajzos mesével kezdem, ahogy mesélem, úgy rajzolom. Ez a paradicsom elültetéséről, kikeléséről, növekedéséről, a termés beéréséről, a növény elszáradásáról szól. Ebben minden szín szerepel. (fekete, barna, sárga föld, a mag színe, a növény színei,fehér, zöld, sárga, piros, barna, a nap, a felhők, az eső, a kapa, a locsolókanna, a karó, a kötözőzsinór, a kosár, nagyanyó, nagyapó, unoka színei tetszés szerint. :)
- ezután egyenként veszem a színeket, pl. mi piros, rengeteg képet gyűjtünk, színezünk
-pálcika, színesrúd, korongok, kupakok, egyéb eszközök, sok-sok játék, egyeztetés, memória, sorozatok, ….
-mondókák, mesék, anyanyelvi játékok a színekkel
-számítógép: színező programok, egyéb fejlesztő progik pl. Mini manó színezős, színkeverős feladatai, színes tangram stb
-borotvahabos, vizes, festékes színkeverés
-kísérletek: szivárvány előállítása, festékek keveredése stb
Ha megírod pontosabban mire gondoltál, talán könnyebben tudok segíteni, ötleteket adni.
 

edike0720

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Edike,
Jó lenne tudni hol a bibi, egyeztetési, megnevezési, felismerési probléma, életkor stb.
Így csak általánosságban:
- A színek tanítását én gyakran egy rajzos mesével kezdem, ahogy mesélem, úgy rajzolom. Ez a paradicsom elültetéséről, kikeléséről, növekedéséről, a termés beéréséről, a növény elszáradásáról szól. Ebben minden szín szerepel. (fekete, barna, sárga föld, a mag színe, a növény színei,fehér, zöld, sárga, piros, barna, a nap, a felhők, az eső, a kapa, a locsolókanna, a karó, a kötözőzsinór, a kosár, nagyanyó, nagyapó, unoka színei tetszés szerint. :)
- ezután egyenként veszem a színeket, pl. mi piros, rengeteg képet gyűjtünk, színezünk
<!--[if gte mso 9]><xml> <o:OfficeDocumentSettings> <o:AllowPNG/> </o:OfficeDocumentSettings> </xml><![endif]--> -pálcika, színesrúd, korongok, kupakok, egyéb eszközök, sok-sok játék, egyeztetés, memória, sorozatok, ….
-mondókák, mesék, anyanyelvi játékok a színekkel
-számítógép: színező programok, egyéb fejlesztő progik pl. Mini manó színezős, színkeverős feladatai, színes tangram stb
-borotvahabos, vizes, festékes színkeverés
-kísérletek: szivárvány előállítása, festékek keveredése stb
Ha megírod pontosabban mire gondoltál, talán könnyebben tudok segíteni, ötleteket adni.
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:TrackMoves/> <w:TrackFormatting/> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:DoNotPromoteQF/> <w:LidThemeOther>HU</w:LidThemeOther> <w:LidThemeAsian>X-NONE</w:LidThemeAsian> <w:LidThemeComplexScript>X-NONE</w:LidThemeComplexScript> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:SplitPgBreakAndParaMark/> <w:EnableOpenTypeKerning/> <w:DontFlipMirrorIndents/> <w:OverrideTableStyleHps/> </w:Compatibility> <m:mathPr> <m:mathFont m:val="Cambria Math"/> <m:brkBin m:val="before"/> <m:brkBinSub m:val="--"/> <m:smallFrac m:val="off"/> <m:dispDef/> <m:lMargin m:val="0"/> <m:rMargin m:val="0"/> <m:defJc m:val="centerGroup"/> <m:wrapIndent m:val="1440"/> <m:intLim m:val="subSup"/> <m:naryLim m:val="undOvr"/> </m:mathPr></w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" DefUnhideWhenUsed="true" DefSemiHidden="true" DefQFormat="false" DefPriority="99" LatentStyleCount="267"> <w:LsdException Locked="false" Priority="0" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Normal"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="heading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="35" QFormat="true" Name="caption"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="10" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" Name="Default Paragraph Font"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="11" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtitle"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="22" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Strong"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="20" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="59" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Table Grid"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Placeholder Text"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="No Spacing"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Revision"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="34" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="List Paragraph"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="29" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="30" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="19" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="21" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="31" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="32" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="33" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Book Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="37" Name="Bibliography"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" QFormat="true" Name="TOC Heading"/> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;} </style> <![endif]-->

Szia!

Több gyerkőcről van szó. Van megnevezési és felismerési probléma is. Van olyan gyerkőc akinek a megnevezési abból adódik, hogy nem beszél vagy csak néhány szót mond. A 4 alapszínt egész jól egyeztetik, van olyan gyerkőcöm aki mást színt is tud egyeztetni, annak ellenére, hogy nem tudja megnevezni a színt. Életkorilag is vegyesek vagyunk, mert 5-8 évesek és mellé még értelmileg is sérültek, enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékosak. Ezért nem olyan egyszerű ez a dolog. Szívesen készítek nekik eszközöket, de a színekkel kapcsolatban már nem jut eszembe semmi új. Köszönöm a segítséget!!!! :)
 

aksorip

Állandó Tag
Állandó Tag
Remélem, segítettem.
 

Csatolások

  • 1.jpg
    1.jpg
    36 KB · Olvasás: 240
  • 2.jpg
    2.jpg
    31.2 KB · Olvasás: 210
  • 3.jpg
    3.jpg
    32.5 KB · Olvasás: 196
  • 4.jpg
    4.jpg
    29.6 KB · Olvasás: 196
  • 6.jpg
    6.jpg
    23.6 KB · Olvasás: 196
  • 7.jpg
    7.jpg
    30.6 KB · Olvasás: 202
  • 8.jpg
    8.jpg
    22.3 KB · Olvasás: 191
  • 9.jpg
    9.jpg
    26 KB · Olvasás: 193
  • 10.jpg
    10.jpg
    33.1 KB · Olvasás: 195
  • 11.jpg
    11.jpg
    27.4 KB · Olvasás: 190
  • 12.jpg
    12.jpg
    29.6 KB · Olvasás: 197
Oldal tetejére