Az ősi Egyiptom

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes összefoglaló. Köszi!
Szóval akkor a nőies ábrázolás vajon csak művészi túlzás lett volna? Egy stilus (mert más alakok is kicsit szélesek középtájt)?
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Ehnaton

"Az amarnai korszakból származó szobrain egy feminin figura látható asszonyos csípőkkel, hosszúkás koponyával és húsos ajkakkal. E szobrok alapján különböző elméletek születtek a fáraó öröklött megbetegedéseivel kapcsolatban. A múmia DNS-vizsgálata azonban egy teljesen átlagos férfiról tanúskodott, aki nem szenvedett semmiféle olyan genetikai megbetegedésben, amely feminin külsőt kölcsönzött volna neki."
Szerintem:
- mégsem Ehnaton múmiájáról van szó
- ahogy írod, ez egy művészi stílus, amiben kételkedem
- szándékosan ábrázolták így, és akkor ennek az ábrázolási módnak van valamiféle jelentése
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Közismertnek vehető a vallási türelem Egyiptomban is . Semmi sem bizonyítja, hogy az egyistenhitet könyörtelen módszerekkel vezették be, ők nem a pápa és papjai mintájára viselkedtek, nem gyilkoltak a hitért "cserébe".... Egyiptomban a sokistenhit mellett -aki akart- egyistenhitet is "vallhatott".
Van azonban egy dolog, amely sumerből ide is átsugárzott: egyistenhitűek a beavatottak, a fejedelmek, fáraók, főpapok voltak, akik hagyták a népnek, hogy annyi istent imádjon, amennyit akar. Ehnaton értelemezése tehát -valllási szempontból- a mai napig nem jó..
Egyiptom esetében sokszor megkell a párhuzamot keresni Sumériával...
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Napóleon a Nagy Piramisban

Egészen más témájú könyvet olvastam. Elkezdtem keresgélni, és lám, mit találtam:
Javier Sierrea spanyol író megjelentetett egy könyvet, melynek címe:
"El secreto Egipcio de Napoleon"
Már volt itt valahol szó arról, hogy Napóleon eltöltött egy éjszakát a Nagy Piramisban, de élményeiről senkinek sem mesélt. Vagy mégis?
A google fordító "munkája":
"... Bonaparte Napóleon eltöltött egy éjszakát, a 12. és augusztus 13. 1799, a belsejében a Nagy Piramis.
Soha nem akart elmondani a férfiak, miért alakult ki sápadtan és félelmetes a piramis belsejében.

... És így, egy asztrológus nevű Bonaventura Guyon (más néven "a vörös ember a Tuilleries"), aki gyakran volt konzultált Napóleon évei alatt a hatalom a francia politikában hívták, hogy segítsen megmagyarázni, mi történt."

Muszáj lesz megtanulnom spanyolul. Egyszer már elkezdtem. :)
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Kheopsz piramisa

Hamarosan robot indul a gízai nagy piramis belsejébe, hogy megkeresse Kheopsz mágikus módon elrejtett sírkamráját - mondta el Záhi Hávvász, Egyiptom főrégésze a Múlt-kornak adott interjúban, egyben mesélve múmiákról, egy hatalmas múzeumi fejlesztésről és az elvitt műkincsek visszaszerzésére indított kampányról...
A hír tovább olvasható a Múlt-kor történelmi portálon.
[HIDE]http://www.mult-kor.hu/20101102_kheopsz_piramisa_meg_mindig_titokzatos[/HIDE]
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Egyiptomi régész elismeri piramisok tartalmaznak UFO technológia

Dr. Ala Shaheen Kairói Egyetem Régészeti Tanszék vezetője, azt nyilatkozta egy konferencia nemzetközi közönsége előtt, hogy talán igaz az elmélet, hogy idegenek segítettek az ókori egyiptomiaknak a legrégebbi piramisok építésében. Miután a lengyel küldött, Marek Novák tovább érdeklődött, hogy a piramis talán még mindig tartalmaz-e idegen technológiát, vagy akár egy UFO szerkezetét, Dr. Shaheen, ezt válaszolta: Nem tudom megerősíteni, sem cáfolni ezt, de van valami belül a piramisban, amely "nem e világból való". Az ókori egyiptomi építészeti konferencia küldöttei döbbenten kérdezték volna tovább, de Dr. Shaheen nem volt hajlandó a megjegyzésekre válaszolni.

Forrás: All News Web
gizaimages.jpg
Dr%2BAla%2BShaheen%2BArcheologist.jpg

(In a shock statement, head of the Cairo University Archaeology Department, Dr Ala Shaheen has told an audience that there might be truth to the theory that aliens helped the ancient Egyptians build the oldest of pyramids, the Pyramids of Giza. On being further questioned by Mr Marek Novak, a delegate from Poland as to whether the pyramid might still contain alien technology or even a UFO with its structure, Dr Shaheen, was vague and replied “I can not confirm or deny this, but there is something inside the pyramid that is “not of this world”.)
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Folyton skubizzák KHUFU piramisát, kivűl, belűl, oldalt és alul...Az eredmény: a semmi. De a MAJD így és úgy viszont az létezik. Üzlet ez, bizony az, sokaknak..
Úgylehet már semmit sem tudnak kitaposni a KHUFU-ból (ez FÉRAN név), legközelebb a piramiskövek geokémiai vizsgálataira kerűl sor, mert ezek a Ratata nevű üstökösről származnak. Ratata bázikus sziklája pedig szókimondó! Az eredmények mélyvalóságában pedig kiderűl, ki építette a KHUFU-t. Ha mégsem, akkor legközelebb..
Ja és a földömnkívűli technológia...hiába az igazság napfényre kerűl...vagy nem.
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagy méretű ókori templomot fedeztek fel Egyiptomban

"II. Ptolemaiosz Philadelphosz által építtetett 2300 éves templomot fedeztek fel Egyiptomban, a Nílus deltájában. A Hawaii Egyetem régészei, akik Robert Littman professzorral az élen az ősi Thmuisz (Tell el-Timai) városában végeznek feltárásokat, úgy vélik, hogy azt a templomot fedezték fel, amelyet II. Ptolemaiosz egyiptomi uralkodó halott felesége, II. Arszinoé emlékére emelt - olvasható az egyiptológiai hírportálon. "Eddig bordázott oszlopok kerültek napvilágra, valamint egy felirat Ptolemaiosz kartusával" - magyarázta Robert Littman, hozzátéve, hogy az oszlopok méretéből ítélve nagy templomról lehet szó. A régészek további kutatásokat terveznek, így geofizikai módszerekkel, egyebek közt nagyfrekvenciás elektromágneses hullámok alkalmazásán alapuló földradarral (Ground-Penetrating Radar) vizsgálják át a területet, hogy megállapítsák az építmény méreteit, tervrajzát."- Kossuth rádió
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Találós kérdés egy egyiptomi papiruszon

"St. Ives felé haladtomban egy férfiba botlottam, akinek hét felesége volt, minden feleségnek volt hét zsákja, minden zsákban volt hét macska, minden macskának volt hét kiscicája. Cicák, macskák, zsákok, feleségek, St. Ives felé hányan mendegéltek?" – hangzik az angol találós kérdés, amelynek ősét egy 3600 éves egyiptomi matematikai egyenletben kell keresnünk.
Az egyiptomi "ős" a következőképpen hangzik: hét házban van hét macska, azok megettek hét egeret, azok meg hét szem árpát. Mindegyik szemből hét hekatnyi lehetett volna. Ez mennyi összesen?"
31359.jpg


forrás: Múlt-kor
 

europa8

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Számomra a történelem egyik, ha nem a legnagyobb rejtélye az, hogyan és nem utolsó sorban kik építették a piramisokat?
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Kedves Európa!
Ha gondolod, keress meg magánban. De csak, ha elszánt és következetes érdeklődő, kutató vagy..Vagy: olvasd el mondjuk az Arvisura alaéjén a Havaruti nagyszala c. részt. Semmit sem adnak ingyen, mint tudod.
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Óegyiptomi gasztronómia

Gyõry Hedvig: Ételek és italok egy archaikus sírban

Gyõry Hedvig (1959) egyiptológus, a Szépmûvészeti Múzeum munkatársa. Kutatási területe az ókori egyiptomi orvoslás.

Talált anyag, köszönet a feltöltőnek
 
Oldal tetejére