Az élet (azért is) szép !

Györke Seres Klára

Pünkösdi rózsa

Pünkösdi rózsaszál
Illata rám talál
Bimbóit ölelem,
Friss vízbe beteszem
Szirmai kinyílnak
Szívemre simulnak...
A pünkösdi rózsa
Minden színes szirma
Mintha lenne kócos hajú
Kisgyerek, szinte hallom,
Játék közben hogy nevet.
A Pünkösdnek hagyománya
Pünkösdi játékok varázsa.
Király is van az ünnepen
Pünkösdi királyként ismerem.
Pünkösd király büszke király.
A népének javára vál.’
Igazságos, becsületes,
A népéért sok jót megtesz.
Három nap a királysága,
Így szól Pünkösdnek szabálya.
Koccintsunk hát a királyra,
Vidámságra, boldogságra,
Piros Pünkösd szép napjára!

*
holnapmagazin.hu/<wbr>vers.php?vers_id=13451​

Kosztolányi Dezső

Pünkösd

Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,
az éj meleg s már perzselő a reggel,
bolygunk az éjbe álmodó szemekkel,
s ritkán találunk hűvös árnyra már.

Az ég fakó, az éjjel is rövid,
alig bújik el a nap egy bokorba,
aztán ragyogva, új erőbe forrva
kiszáll s az égre lánguszályt röpít.

A róna várja a hűs fényű holdat,
leng a kalász, vérszínű rózsa lángol,
leszáll a boldogság a másvilágból.

A néma csillagok reánk hajolnak,
és álmodó, fáradt fejünk körül
színes, aranyló lepkeraj röpül.

*​

Gottfried Keller

Borús idő

Csöndes esős, halk, szürke nap,
és mégis oly világos ott,
ahol a homályon a nap
fehéren, furcsán átragyog.

Csodálatos visszfény libeg
tűnődve hegy és völgy felett:
félig meleg, félig hideg
a természet, sír és nevet.

Kétely s remény virrasztanak
bennem egyformán éberen:
halálvágy s életakarat
ostábláznak a szívemen.

S én, tudatommal, figyelem
a játszmájukat, hogyan áll,
és lelkem készül csöndesen
a sorssal való harcra már.

*
Rónay György fordítása
​

Káli László

Önmagadért rendületlenül

Ha másként nem is, de legalább ott, legbelül!
Ha másért nem is, önmagadért rendületlenül
menj az úton! Dacban viharral, szembe széllel,
ha arcodba késéllel vág a tudat: sosem ér el
a végső célig utad. Csak azért is, és mindvégig
hinned kell mégis! Tartson ugyan ezer évig,
amíg hinni tudsz magadban, ember, és Isten
nem tántorít, hidd el! Csak a szíved vigyen!
Ne másokért! Magadért! Mert mindent veszít,
ki mindent feltett! Ha vesztesz majd, senki
nem lesz, ki állná a számlád az elszámolásnál.
Csak önmagadra számíthatsz. Hiszen a vásár
jó előre alkuszik kiterített bőrödre a kofákkal.
Legalább most, mielőtt jól gyomron vágnak,
oltsd ki saját szemed világát, mielőtt a szálkát,
mit életed akasztott beléd, gerendának látják!
Most az egyszer tedd meg végre! Csupán csak
magadért kiáltsd abba a végtelen pusztába!
Bármit is tettél, mindig egy cél vezette lépted:
a legkevésbé fájjon mindenki másnak a léted.
Ne várd, hogy most megértsenek. Kiben fájtál,
nem hoz megenyhülést a szó, sohasem látják,
nem értik, egykor akár magad is ellen tettél,
mikor gyűlöltté lettél bennük. Észre se vették,
hogyan próbáltál megfelelni, embernek lenni,
hogy kívüled másnak ne fájjon nagyon. Pedig
igazán, hányszor halt beléd megfogant álmod!
Hányszor kellett szerelmed elvérezve látnod!
Ki hinné el, hogy mindig csak segíteni akartál!
Mindig magadtól, és mindig magadból adtál
Sosem kértél. Ha adtak, jó szívvel elfogadtad.
Szeretetre vágytál, s ha másként nem kaptad,
hát koldultál. Koldusbotra végül így jutottál.
A világból mégis üres tarisznyával futottál!
Mondd el végre, hogy embernek még ennyire
(mint neked ott benn), nem fájt semmi sem.
Ha másként nem is, de legalább ott, legbelül!
Mondd el, csak önmagadért! Rendületlenül.

*
*​

Heltai Jenő

Kérdőív

Mikor elnémul megkínzott szíved,
Eléd teszik a nagy kérdőívet.

Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.

Mit fogsz felelni -- mert felelni kell! --
Az életedet hol hibáztad el?

Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Felelj! Tudod az átkozott helyet?

Ha menned adná isteni csoda,
Mondd: visszamennél még egyszer oda?

Veszett fejszének hajszolva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd?

Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy Maratont?

Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,
Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?

Miért? Miért? Új célokért? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?

Hogy elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhass és harcolhass megint?

Ezért a díjul zsugorin kimért
Keserves, édes, pici életért?

*​

​

​

​

József Attila​

​

A bűn​

​

Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.

Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
Tán együgyű dolog.

Mint fösvény eltünt aranyát,
e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
bár szívem nem kemény.

És meg is lelem egy napon
az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hívom
meg ismerőseim.

Elmondom: Öltem. Nem tudom
kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
egy alvadt éjszakán.

Késsel szúrtam. Nem színezem,
hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
majd mi is lerogyunk.

Elmondom. S várom (várni kell),
ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tűnődik el;
ki retteg boldogan.

És észreveszek valakit,
ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
s te nem vagy idegen...

Ám lehet, bűnöm gyermekes
és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
s én játszani hagyom.

Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.​

​

1935. augusztus​

​

​

József Attila​

​

Világ megokolt útálata​

​

Nincs itt semmi szép, mert nincs igazság,
Kenyér-anyót veri az alkohol.

Elvonult a szép lélek-magasság
S ifjú apácaszívként haldokol.

Don Quijottként girhes koronánkon
Okos Panzákkal harcolunk s bután.

Nincsen illat sehol a világon,
Hullák rothadnak Volgán és Dunán.

Ó az Ember!! - hagyja karosulni
Az eszmét a butaság szöllején.

S mint ki vágy Krisztus sebébe nyúlni,
Ugy undorodok magamtól is én.

Aromaként öleli itt minden
Magába át a gyűlölet-ködöt.

Nagyon útálkozhatott az Isten,
Hogy ilyen csúnya planétát köpött!​

​

1923. jún. 2.​

​

Ki tudja, hol a Nap ?

Kárörvendõ varjak szigorú csõrükben
hozzák a ködöt alkonyatkor,
söpri a fényt kormos szárnyuk,
füstté fakul az aranypor,
már Nap sincs talán.
Sárga-bíbor színét
ellopta sok levél, írígykedõ bogyó,
felfénylõ pásztáit
ki tudja hol viszi a szökevény folyó.
Ki tudja, hol a Nap ?
Baljós arcú varjak
feketén megülnek
felhõlombú fákon.
Gyújts nagy tüzet,
Ülj le mellém.
Nagyon-nagyon fázom.

*

http://bajaikonyvtar.hu/ki-tudja-hol-nap
Moretti Gemma verse​

Szabó Endre

Karácsonykor

Mintha csak ma volna, úgy eszembe' van még,
Az asztalnál körben ült a kis család,
Kint a vihar tombolt, oda-odaverte
Ablakainkhoz a zúzos rózsafát.
Fekete ruháju, gyászló özvegyasszony
Magához vonta két árva gyermekét:
"Mikor eltemettük szegény jó apátok',
Ilyen rút idő volt odakivül ép'."

Közelebb simultunk gyászoló anyánkhoz,
A két árva gyermek: kis öcsém meg én;
Nyugtalan szemekkel, néma félelemmel
Csüngtünk könnyben úszó, bús tekintetén;
- De zördült a fenyő gyertya-fényes bokra,
A gyertyák fénye ránk víg derüt vetett,
Szemeinkben a könny fénymosolyra vállott...
Oh, a gyermek szive oly hamar feled!

A karácsony-fának csecsebecsés terhét
Kis öcsém csacsogva számolá nekem;
Én, mint az okosabb, megintettem őt, hogy
Imádkozni kell most: komolyabb legyen.
Anyánk mosolyogva állott meg felettünk,
Összetett kezekkel mink letérdelénk...
Oh, e szeretettel teljes pillanatnak
Ma is érezem még áldó melegét!

Rég volt! Bár nagy idő nem volna az annak,
Ki az örömökből ki nem fogy soha,
De ah! annak a két árva kis fiúnak
Ez volt legutolsó jó karácsonya.
Kis családjok fészkét vihar tépte össze,
S üldözte őket a bajok tengerén,
Idegen szigetre menekült a testvér,
S messze tőle puszta partra estem én.

A karácsony estét most magamba' töltöm,
Ülöm az emlékek fájó ünnepét...
Forró homlokom, ki megsimítsa, nincsen,
Arcom oly hideg, míg szemem könnyben ég.
Hallgatok sötétben... az utcák havában
Tomboló vihar, a tél ekéje szánt...
Ilyen rút idő volt odakivül épen,
Mikor eltemettük szegény jó anyánk.

***
eternus.hu/vers/754​

Petőfi Sándor

Karácsonkor

Énhozzám is benézett a karácson,
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
És rajta egy pár reszkető könyűt.

Menj el, karácson, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedűl vagyok.

Meleg szobám e gondolattól elhül.
Miként a jégcsap függ a házereszrül,
Ugy függ szivemről ez a gondolat.

Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám
Apám, anyám és testvérem között!

Oh aki együtt látta e családot,
Nem mindennapi boldogságot látott!
Mi boldogok valánk, mert jók valánk.

Embert szerettünk és istent imádtunk;
Akármikor jött a szegény, minálunk
Vigasztalást és kenyeret kapott.

Mi lett a díj? rövid jólét multával
Hosszú nagy inség... tenger, melyen által
Majd a halálnak révéhez jutunk.

De a szegénység énnekem nem fájna,
Ha jó családom régi lombos fája
Ugy állna még, mint álla hajdanán.

Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
Egy ág keletre, a másik nyugatra,
S éjszakra a törzs, az öreg szülők.

Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
Ha én azt a kort újolag megérem,
Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl! ...

Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz...

Isten veled, te szép családi élet!
Ki van rám mondva a kemény itélet,
Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.

Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
Mint vészt jelentő üstökös az égen,
Magányos pályán búsan bújdosom.

***

Pest, 1846. december​

Angyal

Arra gondoltam, elutaznék az égbe,
Oda, abba a távoli messzeségbe.
A mennyország kapuján bekopognék halkan,
Hátha lenne valaki, ki segíthetne rajtam.
Kinyitná az ajtót egy meseszép Angyal,
Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal.
Vállain szárnyak, glória a fején,
Angyal ő valóban, Isten mezején.
Megkérdezné tőlem: Hát te honnan jöttél?
Hisz még élsz, itt mit keresnél?
Elmondanám neki, hogy a szív szavát követtem,
Mert ideköltözött, kit oly nagyon szerettem.
Nem bírom már nélküle, csak látni szeretném,
Könnyes szemmel magamhoz ölelném.
Megcsókolnám arcát, kezét, lépte minden nyomát,
Csak hadd lássam egy percre csodás mosolyát.
De az Angyal így szól: Menj gyermek haza,
Kit szerettél, már itt az otthona.
Látni fogod Őt, csak hunyd le szépen szemed,
S akkor biztos, hogy rögtön észreveszed.
Azóta én csukott szemmel járok,
Mindennél szebb az, amit így látok.
Mert már Ő is egy meseszép Angyal,
Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal!

Hajdu Sára


http://romantika.gportal.hu
​

Pál Zoltán ​

Mondj igent​

Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
S megcsodálni a fényt s a naplementét?​

Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
S átélni két ember valós nászát?​

Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
hogy megsimogathassam a lelkedet?​

Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál...
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.​

Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?​

Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát, ha kell elfogadni,
Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
S a földet ajkaddal érinteni?​

Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
S beteg állatot megsimogatni?​

Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál...
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.​

Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárvány sugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?​

Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
Nem sírni akkor, ha elfelednek,
Köszönni, ha nem köszönnek,
S tanulni abból ha megköveznek?​

Tudnál e sötétben fényt keresni,
Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
Legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni engem, Istent, és bárki mást?​

Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd rád talál...
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.​

Ma délután / NEKED

Összeroppantós a világ.
Egyszerre tágul és szűkül.
Az emlékek élnek. Fagyasztanak és égetnek.
Nem akarsz indulni, de maradni sem.

**
"Megölelhetlek?"
NE FÉLJ KÉRNI.
Hol állsz most? Ne nevess.
Nem a járdán. A szívem közepén.
ITT: amit kérsz, azt kapod.

**

Én azért vagyok, hogy megtörjem a "seholsejó" átkát.
Letöröljem homlokodról az összes ráncot,
lesimítsam szemedről a homályt,
és
fényesre csókoljam a lelkedet.

2018. április 7. 16:35​