barátnőm megszállottan ragaszkodik a boldogsághoz. Nem lehet “rávenni”, hogy bármi miatt szomorkodjon, hogy az élet sötétebbik oldalát lássa, vagy hogy olyasmit tegyen, amihez nincs kedve (és amire valójában senkinek nincs szüksége).
A világ dolgait és az embereket is ennek megfelelően értékeli. Számára a legnagyobb kincs a lányával tett séta vagy egy átolvasott este forró teával a kedvenc foteljában. Ha a pénzről kérdezik, hát az is jár neki. – mondja. Ugyan hétköznapi értelemben véve nem kifejezetten jómódú - ő azt mondja, mivel szinte mindig azt csinál, amihez kedve van, maga dönti el, ki lehet az ügyfele, ki nem - bizony az életét rendkívül gazdagnak érzi, s ezt az élet előbb-utóbb anyagilag is értékeli majd: megtalálja az útját, hogy pénz formájában is gazdaggá tegye. A kolléganője folyton a családi problémáival nyaggatja.
Kinek mi a baja, ki mennyi pénzt keres, vagy épp nem keres, a családban kinek mekkora felelősség nyomja a vállát, s a legszélsőségesebb téma: mennyit takarított és vasalt a hétvégén otthon és a lányánál. Számold ki - mondta neki a múltkor-, hogy mivel töltöd az életedet órákra lebontva! Hány órát töltesz vasalással, mennyit takarítással, főzéssel, munkával és mások kiszolgálásával. Számold csak ki, és gondolj arra, amikor ezekkel büszkélkedsz, hogy ha meghalsz, ez fog szerepelni a listán, mint életed fő tevékenysége!
Aztán gondold át: miféle élet ez? Mennyi boldogságod van benne, és mit kaptál érte cserébe? Mert ha semmit, egy jó szót sem, egy köszönömmel sem értékelte senki, akkor annyit ért az egész. Ha a családod mindezt természetesnek veszi, sőt elvárja tőled, nem szánnak neked egy hétvégényi pihenést sem, még egy kávét se főznek meg helyetted, láthatod, hogy ennyire vagy értékes a számukra - a munkáddal együtt. Természetes nekik, hogy ez a dolgod, és csinálod mint egy gép. Mert a te érzéseid, a te fáradságod nem számítanak. S az ijesztő mindebben az, hogy ők sem boldogabbak vagy elégedettebbek ám ettől!
Aztán majd azon is gondolkodj el, hogy mi okozott volna a számodra örömet. Mit tehettél volna meg ezek helyett a munkák helyett, akár így, ötvenen túl is, amivel több, gazdagabb lett volna az életed. Mondjuk megengedhettél volna magadnak egy-egy kényelmes hétvégét, pihenéssel, sétával, olykor egy sütivel, kávéval és a barátaiddal, ha lennének, de nincsenek.
Egy megkeseredett, mogorva emberre ugyanis senki sem kíváncsi. Szóval csak számolj! Számold ki, amíg nem késő, hogy az életed mivel töltöd! Hány órát tesz ki a vasalás, takarítás, főzés, kiszolgálás, és hány órát szántál arra, hogy jól érezd magad, hogy csak csendben ülj, ha úgy van kedved, hogy nyugodtan megigyál egy teát, amit te választottál magadnak, s nem valaki más a családban…
Agatha Seymour
A világ dolgait és az embereket is ennek megfelelően értékeli. Számára a legnagyobb kincs a lányával tett séta vagy egy átolvasott este forró teával a kedvenc foteljában. Ha a pénzről kérdezik, hát az is jár neki. – mondja. Ugyan hétköznapi értelemben véve nem kifejezetten jómódú - ő azt mondja, mivel szinte mindig azt csinál, amihez kedve van, maga dönti el, ki lehet az ügyfele, ki nem - bizony az életét rendkívül gazdagnak érzi, s ezt az élet előbb-utóbb anyagilag is értékeli majd: megtalálja az útját, hogy pénz formájában is gazdaggá tegye. A kolléganője folyton a családi problémáival nyaggatja.
Kinek mi a baja, ki mennyi pénzt keres, vagy épp nem keres, a családban kinek mekkora felelősség nyomja a vállát, s a legszélsőségesebb téma: mennyit takarított és vasalt a hétvégén otthon és a lányánál. Számold ki - mondta neki a múltkor-, hogy mivel töltöd az életedet órákra lebontva! Hány órát töltesz vasalással, mennyit takarítással, főzéssel, munkával és mások kiszolgálásával. Számold csak ki, és gondolj arra, amikor ezekkel büszkélkedsz, hogy ha meghalsz, ez fog szerepelni a listán, mint életed fő tevékenysége!
Aztán gondold át: miféle élet ez? Mennyi boldogságod van benne, és mit kaptál érte cserébe? Mert ha semmit, egy jó szót sem, egy köszönömmel sem értékelte senki, akkor annyit ért az egész. Ha a családod mindezt természetesnek veszi, sőt elvárja tőled, nem szánnak neked egy hétvégényi pihenést sem, még egy kávét se főznek meg helyetted, láthatod, hogy ennyire vagy értékes a számukra - a munkáddal együtt. Természetes nekik, hogy ez a dolgod, és csinálod mint egy gép. Mert a te érzéseid, a te fáradságod nem számítanak. S az ijesztő mindebben az, hogy ők sem boldogabbak vagy elégedettebbek ám ettől!
Aztán majd azon is gondolkodj el, hogy mi okozott volna a számodra örömet. Mit tehettél volna meg ezek helyett a munkák helyett, akár így, ötvenen túl is, amivel több, gazdagabb lett volna az életed. Mondjuk megengedhettél volna magadnak egy-egy kényelmes hétvégét, pihenéssel, sétával, olykor egy sütivel, kávéval és a barátaiddal, ha lennének, de nincsenek.
Egy megkeseredett, mogorva emberre ugyanis senki sem kíváncsi. Szóval csak számolj! Számold ki, amíg nem késő, hogy az életed mivel töltöd! Hány órát tesz ki a vasalás, takarítás, főzés, kiszolgálás, és hány órát szántál arra, hogy jól érezd magad, hogy csak csendben ülj, ha úgy van kedved, hogy nyugodtan megigyál egy teát, amit te választottál magadnak, s nem valaki más a családban…
Agatha Seymour
